Kedves Lelkiatya! Az rossz vagy jó ha valakinek bűntudata van? Sokat változtam a megtérésem óta. Ezzel egyidőben viszont minél jobb lettem a régihez képest, annál elégedetlenebb lettem magammal és fokozatosan egyre alakult a bűntudatom is. Most olyasmit élek meg, hogy akkor is bűntudatom van, amikor inkább örülhetnék vagy legalábbis nem kellene tragikusan felfogni ami történt. Amikor valamennyire belecsúszok a bűnbe, de közben sikerül kimásznom belőle, abbahagyom a bűnös tettet. Amikor egy kicsit, egy minimálisat követek el bűnt, ami ahhoz képest nagyszerű, hogy régen sokkal nehezebben szabadultam tőle. Régen sokkal többet veszekedtem másokkal és sokkal csúnyábban és ma már ha egy csúnya szót se mondok és nem is kiabálok, de kicsit ingerlékeny vagyok vagy máskor éppen türelmetlen vagyok vele, akkor már az is bántja a lelkem. Olyankor eszembe jut, hogy minden, amit mással teszek, olyan mintha Jézussal tenném és Jézussal igazán nem kellene türelmetlennek lennem vagy akár csak olyan szavakat mondani neki, hogy "szar". A tudat, hogy türelmesnek, segítőkésznek, megértőnek kellene lennem, ez ad egy bűntudatot és nagyon akarok más lenni. Mindig amikor egy kicsit követek el bűnt, valamit nem teljesen jól csinálok, olyan nekem mintha becsapnám Jézust, mert azt mondtam neki, hogy igyekezni fogok megszabadulni a bűneimtől egyik után a másiktól. Azt is mondtam neki, hogy szeretném ha minden szavammal és tettemmel őt tükrözném másoknak. Azt is, hogy hadd legyek olyan mint ő, még ha az Isten báránya soha nem is leszek, mert nekem ez a legnagyobb vágyam és nem akarnám amúgy se megbántani a bűneimmel. Ígéreteket is tettem neki, hogy mit hogy fogok csinálni, ez gondolom veszélyesnek tűnik, de rám jó hatással van, mert könnyebb úgy kibírni kísértéseket és úgy megtartani jó szokásokat ha rá gondolok, hogy megígértem neki. Megígértem neki, hogy minden nap olvasni fogom a Szentírást. Azt eddig sikerült tartanom, ugyan egyik nap elfelejtettem, lefekvés után jutott eszembe, de akkor se halasztottam el, inkább felkeltem az ágyból és pótoltam. Ígértem neki, hogy hetente egyszer elmegyek minden héten a templomba. Eddig sikerrel jártam, remélem így marad. Igaz, szívesen megyek amúgy is. A harmadik ígéretem az volt, hogy soha többé nem fogok önkielégíteni. Ez volt az, ami körülbelül működik, de amikor belecsúsztam és elkezdtem, de abbahagytam és közbe az járt a fejemben, hogy mit ígértem neki, akkor is olyan szomorú lettem mintha végigcsináltam volna. Volt olyan, hogy egyébként még amikor elkezdtem, akkor sem teljesen belemerülve élvezettel hanem közben mondtam magamban, hogy nem felejtem el mit ígértem neki és ő fontosabb a kísértéseknél. Máskor meg azt, hogy "Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni". Mégis jó az ha megígérek neki valamit, mert ez jobban erőt ad nekem mintha csak arra gondolnék, hogy nem szabad, nem illik, nem kellene. Amennyire tőlem telik, vissza akarom adni neki, amit kaptam tőle. Kísértve volt, mégsem követett el bűnt. Azt mondom magamban mindig, hogy ha Jézus kibírta értem, akkor én is ki fogom érte. Úgy gondolom, hogy tartozom ezzel neki, az Atyának és még Szűz Máriának is, hogy tisztuljak meg. Az Atyának nem volt kötelessége elküldeni közénk Jézust, hagyni szenvedni, örök életet adni nekünk általa, meg se érdemeltük. Mária látta a saját fia szenvedését, milyen érzés lehetett neki, el se tudom képzelni. A fia azért halt meg, mert az emberek bűnre léptek és ez volt az új esély. Ha már így lett, nem hagy engem a lelkiismeretem csak úgy nyugodtan bűnösen élni mint régen és legyinteni a bűneimre. Ma már van egy belső igényem rá, hogy tisztuljak meg ahogyan tudok. Az is olyan jó érzés, amikor győzök és a kísértés ellenére nem esek bűnbe. Akkor nehéz, de megéri. Utána érzem, hogy nem estem szégyenbe, erős voltam, örülök magamnak és táncra tudnék perdülni. Nem csak az motivál, hogy mit ígértem vagy nem ígértem hanem valami belül azt mondja, hogy sokkal jobb lehetek mint régen voltam és még annál is jobb mint ami most vagyok. Érzem, hogy van bennem több és ha kitartó vagyok, erős vagyok, akkor eljuthatok oda. Egy magasabb szintre. Nem tudom pontosan mi van ott, milyen lesz, mikor jutnék el oda, de elérhetem, tudom. Valamikor olyan erősnek éreztem magam mintha semmi a világon nem tudna megállítani. Látom a hibáimat és a hiányosságaimat is, nem tartom magam tökéletesnek, de nagyon harcolok a tisztulásomért. A bűntudat viszont erősebb tehát olyan dolgok miatt is elégedetlen vagyok magammal, olyanokon is akarok változtatni, ami mások szerint semmiség. A Szentlélektől jöhet ez a nagy akaratom, hogy tisztuljak meg még jobban és többre vagyok képes?

Kedves Lelkiatya! Jellemző rám a kényszeresség, ami az utóbbi időben a gyónásaimba is beszivárgott. Régen havonta-kéthavonta gyóntam. Most, gyónás után már aznap találok valami bűnt és újra gyónni szeretnék. Pár nap múlva újra elmegyek. Néha áldozás előtt is agyalok hogy valami bűn volt, vagy nem, bocsánatos, vagy súlyos, végül nem megyek áldozni, nehogy méltatlanul tegyem. Bármilyen bűnt találok, úgy érzem, méltatlan vagyok az áldozásra. Volt, hogy a gyóntatóatya mondta, hogy azokkal a bűnökkel, amiket meggyóntam, nem kellett volna pár nap után gyónni mennem, meggyónhattam volna pl. egy hónap múlva is, egy rendszeres gyónás keretében. Ha nem követek el egyértelműen súlyos bűnt, menjek ki áldozni és havonta egyszer gyónjak meg minden bűnt, amit felfedeztem az elmúlt hónapban? Legutóbb társaságban szóba került az egyházi adó. Én viccként azt mondtam, érdemes abba az egyházmegyébe költözni, ahová én költöztem, mert ott csak fél százalék a kért hozzájárulás. Ahogy kimondtam, már megbántam, hiszen miért akarnám a minimumot teljesíteni? Lelkiatya szerint ez bocsánatos, vagy súlyos bűn? Meg kell-e gyónni? Ha igen, hogyan tudom ezt megfogalmazni? Ez is gondot szokott okozni. Olyan furcsa bűnöket fedezek fel, amiket nem tudom, hogyan fogalmazhatnék meg a gyóntatófülkében. Ha leegyszerűsítem (?erkölcstelenül viccelődtem?) nem tudja az atya, miről beszélek. Ha részletesen elmesélem az egész történetet, idétlennek tűnik. Nagyon köszönöm Lelkiatya iránymutatását!

Kedves Lelkiatya! Római Katolikus vagyok, és a tisztasági fogadalommal kapcsolatban lenne kérdésem. Nagyon vonzódom az Istenért vállalt cölibátushoz. Valahogy egyre jobban úgy érzem, hogy ez lenne az én utam... hogy miért, azt nem biztos, hogy szavakba lehetne önteni. Mint mikor a szerelmesek se tudják egészpontosan szavakba önteni az érzéseiket, max körül írni... hosszan lehetne erről elmélkednem (az indokról) A gond ott kezdődik, hogy a papi élet ki van lőve, hisz 27 évesen elég hosszúidőre visszakellene ülni az iskolapadba, és nem mellesleg, azért a papság nem csak ebből áll. A szerzetesi életre meg, valahogy egyszerűen nem érzem a hívást. Mindig is csodáltam a szerzeteseket, de az volt a csodálatomnak is az első oka, hogy teljesen oda tudták magukat ajándékozni Istennek a tisztaságban, és a többi fogadalomban. Olvasgattam már arról, hogy van olyan, hogy valaki laikusként fogadalmat tesz. Volt már ilyen régebben is az Egyháztörténelmében. Nem sok információt találtam ez ügyben, hogy pontosan napjainkban, hogy is működik ez a dolog. Van ennek valami hivatalos módja, hogy egy hívő fogadalmat tegyen akár egy meghatározott időre, vagy akár örökre? Vagy csak négyszemközt el van mondva és pont? Lehet ünnepélyesebb körülmények közt is? Van ennek valami világi, intézményi felépítése, mint a harmadrendek? A szüzek rendjéről már hallottam, de ott szerintem csak nők vannak. Tudom, ez alap kötelessége lenne az egyedül élő embernek is, de én mégis szeretném megpecsételni valamijen formában ezt. Olvasgattam a cölibátusról már többet, mint életformáról, és amit mások nem tudnak elfogadni, vagy nem értenek, én azt elsőre már megszívleltem és a szívembe zártam. Pedig nem gondolkodtam mindig így, sőt, volt hogy rabja voltam az érzéki kívánságoknak, a szemérmetlen érintéseknek... (még régebben). Jézus azt mondja: "aki el tudja fogadni fogadja el" hát én szeretném ezt elfogadni. Tudom, ez a Görögkatolikusoknál kicsit máshogy működik, de azért hátha tud adni iránymutatást, hogy mi ilyenkor a teendő. Várjak még, hogy hátha valami csoda folytán megjön a hivatásom a szerzetesi életre? Az idő meg telik, én meg azt mondom, amit Szent Ágoston "félek hogy az Úr elhalad" és én nem ismerem fel. Egyébként nem üti egyik a másikat. Egyáltalán van még ilyen a mai világban, hogy a világi hívek közül egy 27 éves srác ilyenre akarja adni magát az Isten iránti szeretetviszonzása miatt? Vagy már kezdek megbolondulni? Köszönöm a válaszát.

Kedves Lelkiatya! Református vallású vagyok. Családom (feleségem és gyermekeim) valamennyien görögkatolikus vallásúak. Feleségemmel görögkatolikus és református szertartás szerint is megesküdtünk. Családommal rendszeresen görögkatolikus liturgián veszek részt. Már hosszú ideje gondolkodom azon és egyben ez is lenne a kérdésem, hogy lehetőség van-e az átkeresztelkedésre?

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy a szentek látomásai a tisztítótűz és a pokol kapcsán valósak? Mint pl Szent Fausztina nővér tapasztalata.

Kedves Lelkiatya! Rasszista vagyok és erre csak most jöttem rá. Sokszor áldoztam anélkül, hogy ezt a bűnt meggyontam volna, valahogy csak most jelzett emiatt a lelkiismeretem. Nagyon nehéz levetkőznöm, ebben nőttem fel és az életem során is sokszor átvertek, bántottak olyanok akiknek sötétebb a bőre, mégis szeretném levetkőzni ezt, legalábbis mérsékelni olyan szinten, hogy csak fenntartásaim legyenek rasszokkal kapcsolatban. A kérdésem az, mit tegyek amiért bűnben áldoztam?

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Március 29 - én lesz Előszenteteltek liturgiaja a Ferenciek terén. Gondolnak majd a glutenerzekeny testvereinkre is? Családomban is van. Nagyon jó lenne, ha hirdetnék is. Köszönöm a glutenerzekeny testvérem nevében is.

Kedves Lelkiatya! Valamelyik nap azt olvastam itt az egyik kérdéssel kapcsolatban, hogy az állatoknak nincs lelkük és hogy nem jutnak a mennybe. Viszont ettől függetlenül arra gondoltam hogy az utolsó napon az ÚR őket is újra teremtheti ha Ő szeretné. Hiszen ISTENNÉL semmi sem lehetetlen. Ön szerint is lehetséges ez?

Ki a magyar görögkatolikus egyház vezetője?

Kedves Lelkiatya! A szegény Lázár azért került a mennyországba, mert szegény volt és nélkülözött? A gazdagnak továbbá miért kell egy örökkévalóságban szenvedni ha 50évet jólétben töltött? Nem tűnik rossz embernek, a testvérein is segíteni akar odaát. Félek, hogy én is elkárhozom ezek alapján :(

Kedves Lelkiatya! Nem csak emberekért szoktam imádkozni hanem állatokért is. Két napja láttam egy bejegyzést a Facebookon, hogy egy szegény cicus egy ideje elég rosszul van, minden nap hány, cukorbeteg és nem tudtak eddig segíteni rajta, gondolkodnak azon, hogy elaltassák. Sajnos ma azt gyanítom egy másik bejegyzés alapján, amit ma tett fel az illető, hogy meghalt szegény. Biztos vagyok benne, hogy elaltatták, bár meghalhatott magától is, de az elaltatásra gyanakszok. Imádkoztam azért a macskáért más katolikusokkal együtt. Szomorú vagyok, hogy nem maradt életben. A gazdájára kicsit haragszok vagy talán nem is haragszok de nem tartom szépnek, hogy felteszi a Facebookra, hogy milyen beteg és lehet nemsokára meghal, majd két nappal azután a halálának a hírét. Inkább már korábban közölhette volna vagy megpróbálhatott volna másik állatorvoshoz menni vele, de most nem ítélkezek, felteszem, hogy megtettek érte amit lehetett, akkor is olyan helytelennek tűnik nekem, hogy már akkor közli ezt amikor súlyos a baj és miért nem hetekkel előtte. Ilyenkor az emberek már hiába adnak tanácsot vagy imádkoznának a gyógyulásáért. Biztos nem 2 napig volt beteg, ha korábban tájékoztat erről másokat, akkor több idő lett volna imádkozni is érte, más gyógymódokat javasolni és valamiért olyan érzést kelt bennem az egész, hogy olyan gyorsan letudta. Egyébként is olyan rossz érzésem van mindig amikor imádkozok valakiért és nem gyógyul meg. Akkor főleg amikor sokan imádkozunk. Olyankor mindig azon tépelődök, hogy azért nem gyógyult-e meg, mert nem eleget imádkoztunk. Az elaltatás miatt is kicsit felhúztam magam, mert akár emberekről, akár állatokról van szó, az érthető ha nem akarják, hogy tovább szenvedjen de egyúttal elveszik a lehetőségét a reménynek és a gyógyulásnak is. Hányszor van olyan, hogy valaki a sok ima után meggyógyul egy súlyos bajból vagy elmegy egy csodákról híres zarándokhelyre és amiatt gyógyul meg. Az is lehet, hogy valakit elaltatnak, de ha ezzel inkább legalább várnának egy darabig vagy nem is tennék meg, viszont imádkoznának érte sokan és nagyon kitartóan, akkor meggyógyulna, sokat javulna az állapota és ha elaltatják, akkor ennek a lehetőségét veszik el tőle. Lehet akkor sem gyógyulna meg de mi van ha mégis? Akkor elveszik tőle ezt a lehetőséget. Nem beszélve arról, hogy az ember nem teremtett sem embereket, sem állatokat és ha dönt a sorsukról és főleg ha ezt úgy teszi, hogy az imának esélyt sem ad, akkor olyan mintha Isten helyébe akarna ezzel lépni. Bocsánat ha túl kegyetlenül fogalmaztam, de mikor ilyen van akkor érzékenyen érint és főleg az idegesít, hogy sokan esélyt sem adnak az imának. Én is jártam már úgy, hogy későn kezdtem imádkozni és szerintem nem eleget imádkoztam, nem vagyok én se tökéletes, de haragudtam is magamra miatta. A hozzátartozóm természetes úton hunyt el akkor betegségben, nem elaltatva lett, de nem imádkoztam eleget. Sajnos sokan még utólag sem jönnek rá erre. Ha ezt látom, akkor elszomorít mert az is rossz amikor az ember imádkozik, de nem eleget, de amikor egyáltalán nem, az még szomorúbb. Természetes, hogy megérintett engem annak a szegény cicusnak a halála? Mi lehet az igazság? Valamikor nem azért hal meg valaki, mert nem imádkozunk eleget hanem mert Isten valamiért mégis így akarja?

Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a hamvazkodással kapcsolatos kérdéseimre. Valóban tájékozatlan vagyok, nagyon friss még nekem ez, hogy a tetteimben egyre jobban megnyilvánuljon a hitem és nagyon lassan fedezek fel mindent és így sok minden nem egyértelmű nekem. A böjttel kapcsolatban fel kellett volna tettem egy másik kérdést is, de akkor nem tartottam sürgősnek, pedig jobb lett volna megkérdeznem. A kérdésem az , hogy hogyan is böjtöljön az ember. Ezt is illene tudnom, de még csak kezdő vagyok nagyon és mindenki máshogy közelít ehhez a témához. Valaki jónak tartja a hús mellőzését 40 napig, más szerint már nincs akkora jelentősége, mert a hús mellőzése ma nem sokat ér, régen azért volt értelme, mert akkor a hús ünnepi étel volt, nagy lemondás volt nem enni húst, ma már olyan mint a többi étel, legalábbis jó esetben ha valaki nem nagyon szegény. Magam is így vagyok ezzel, minden nap ehetek húst ha szeretnék, éttermek, menük kínálatában is mindig szerepel. Olyan is van, hogy valaki változtat az étkezések mennyiségén, ez azt hiszem előírás is, hogy naponta egyszer lakjunk jól, mellé kétszer lehet még enni valamit, de ennyi legyen. A magam részéről azt fontolgatom, hogy mennyiségi böjtöt könnyebben tudnék tartani, szimpatikusabb lenne a másik, tehát inkább ennék normál mennyiségben, de kerülve a húst. A napi egyszeri étkezéstől azért tartok, mert félek, hogy nem lenne-e rossz hatással az egészségemre. Volt már emésztési problémám hasonló miatt, egyszer próbáltam egy hétig ezt a napi egyszeri vagy kétszeri evést, régebben fejfájásra is hajlamosított a túl kevés étel, esetleg hányingerre, ez már megszűnt azóta, de azért kicsit félek, hogy rosszul hatna-e rám a 40 napon át napi egyszeri étkezés. A hústól tartózkodás sem egyszerű, mert kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken kivitelezhető, de hétvégén gyakran édesanyámmal lakok, nála vagyok, de ha nem is egész hétvégén, akkor is vasárnap ott ebédelek. Hétköznap azért nem, azért csak keddtől mert az egyetem miatt albérletben vagyok és hétvégére megyek hozzá ha csak nem maradok az albérletben hétvégére is. Csakhogy édesanyám nem böjtöl és ahogy ismerem, biztosan nem csinálna olyat, hogy 4-5 héten át egyáltalán nem süt húst hétvégén. Keresztény ő is, katolikus is, de nem böjtöl és ragaszkodik megszokott receptekhez, nehezen is talál ki új ételeket, nem is ugyanazokat szeretjük kivéve a csirkehúst, halat, leveseket, tésztákat, de ott is lehetnek különbségek vagy én hiába ennék akár minden hétvégén paradicsomos tésztát, megfelel a böjti előírásnak és szeretem is, ő kizárt, hogy megenné minden hétvégén. Azt azért nem szeretném, hogy a böjtöm miatt ne találkozzak vele vagy sose ebédeljek nála. Azt nem szereti ha csak egy tál ételt főzzön, ezért mindig olyat főz, amit én is megeszek, hogy ne magának főzzön csak. Az is megoldás lehet ha most kivételesen a böjt alatt megeszem azt is, amit nem szeretek, mert hiába nem szeretem a főzelékeket, a böjt és Isten szeretete előbbre való mint az ízlésem. Ha Jézus szenvedett, meghalt, feltámadt, megtehetek érte annyit, hogy főzeléket eszek. Azt még így se tudom elképzelni róla, hogy tényleg nem süt egyáltalán húst és ezt heteken keresztül minden hétvégén. Hétköznap mindegy, mert az egyetemen a menzán tudok olyan ebédet venni, amiben nincs hús. Azt nem is tudom, hogy a tejtermékektől is tartózkodni kell-e vagy azt csak a tiszta hétfőn, az már elég problémás lenne, hogy se hús, se tejtermék. Akkor nem ehetek rántott sajtot sem, pedig az van a menzán és tökéletes a hús helyett. Azt is megtehetem, hogy a menzán megveszem pénteken a szombatra való ebédem.Mit kellene tennem? Az nagy tiszteletlenség lenne ha csak hétköznap böjtölnék vagy legalább vasárnap nem böjtölnék? Ha édesanyám nem akar böjtölni, nem érez késztetést erre, nem akarom ráerőltetni.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, olvastam már a kísértésekről szóló kérdéseket, de nekem is lenne egy a témában. Másokhoz hasonlóan én is szembesülök kísértésekkel. Jézushoz fordulok olyankor az imáimban, mert mindig az ő kísértései jutnak eszembe, hogy neki még a keresztrefeszítése és megkínzása előtt is sikerült túljutnia a félelmén és a kísértéseken. A Gecsemáné-kertben szomorkodott és gyötrődött és mondta is, hogy szomorú az ő lelke mindhalálig. A küzdelme és szenvedése nekem nagy erőt ad, ezért szoktam hozzá fordulni és kérem a kísértés közben, hogy segítsen rajtam, adjon erőt a bűn elkerülésére és vegye el a kísértésemet. Az egyetlen, amit nem értek, az ez: olyan sokszor segített rajtam, hogy szinte felfoghatatlan, beleértve ebbe mikor elvette a kísértéseimet meg erőt adott, mikor vigasztalásra szorultam, akkor meghallgatott, mikor beteg voltam meggyógyított, összeszámolni is nehéz lenne hányszor segített nekem amikor kértem és akár úgy is, hogy még nem is kértem meg rá. A kísértéseknél valami olyasmi zajlott le, hogy erőt adott nekem, talán először inkább az iránta érzett szeretetem adott erőt, hogy hozzá forduljak, már ez is nagy teljesítmény annak aki kísértve van, ő pedig akkor elvette tőlem a kísértést, amikor kértem tőle. Ha nem is abban a pillanatban, de fokozatosan, mire végére értem az imádságomnak, addigra elmúlt. Képtelen vagyok megérteni viszont azt a rejtélyt, hogy miért segített nekem nagyon sokat az élet számos területén és számos kísértéssel is és egy bizonyos kísértéssel szemben mégsem. Nem úgy, hogy egy alkalommal nem és máskor igen hanem egy típusú kísértéssel szemben nem de az összes többivel igen. Kértem tőle, imádkoztam érte. Megtettem az első lépést felé. Nem vette el tőlem mégsem. Máskor elvette tőlem a kísértést amikor kértem mire az imádságom végére jutottam, ezzel a kísértéssel órákon át nem csinált semmit. Órák múlva elmúlt, de addigra több óra telt el és ez nem az utolsó eset volt, nem múlt el véglegesen. Miért lehet az, hogy számos kísértésemet elvette már akkor amikor kértem erre és valamelyiket meg nem és hagyta, hogy órákon át megmaradjon? Ha nem tetszett neki, kértem is tőle annak elvételét és hatalma is volt rá, hogy elvegye, miért nem vette el mégsem? Kétlem, hogy örömét lelte volna benne, de ha nem ez a magyarázat, akkor mi? Ön lehet jobban érti ezt mint én és meg tudja nekem mondani. Ha a többi kísértést, bűnt sem venné el azonnal hanem azokat is meghagyná huzamosabb ideig amikor kérem, akkor még érteném is, hogy biztos azt akarja elérni, hogy legyek türelmes vagy ez a szokása, de tekintve, hogy máskor mindig azonnal segít, így érthetetlen nekem az ügy. Minden kísértés kísértés, minden bűn bűn, miért tesz így az egyikkel és miért nem a másikkal. Azt igazán nem lehet mondani, hogy az egyiknél imádkoztam és a másiknál nem, mert mindig imádkozok ha kísértésem van. Azt sem mondhatná rám senki, hogy ne lennék türelmes, mert ha nem is naponta de már két éve van (volt) meg ez a kísértés, amit nem vett el akkor tőlem. Most éppen nincs de nagyon szeretném tudni miért nem vette el azt tőlem. Akár kértem, akár nem, nem tett vele Jézus semmit.

Kedves Lelkiatya! Az imádsággal kapcsolatban eléggé el vagyok tévedve és bizonytalan is vagyok, káosz van a fejemben. Eddig is gondolkodtam azon, évek óta bizonytalan vagyok abban, hogy amikor imádkozik az ember valamiért és nem kapja meg azonnal és emiatt tovább imádkozik, akkor folytatni kell az imát és hinni kell mert Isten nem ellenzi a kérést, csak alaposan megvárat vagy nem kellene tovább imádkozni érte mert Isten nem akarja megadni később sem és ezért nem adja meg? Bármire vonatkoztathatjuk ezt a kérdésemet, ebből egy általános iránymutatást szeretnék. Nem ad meg Isten olyan dolgokat, amik ellene vannak az akaratának de ha olyat kérünk, ami elvileg nem rossz, azt sem mindig adja meg azonnal és akkor nem könnyű eldönteni, hogy a kitartásunkat akarja és imádkozzunk még vagy ne imádkozzunk mert egyáltalán nem kapjuk meg. Mondhatnám példának, hogy egy ismerősömért egyszer egy hónapig imádkoztam, hogy meggyógyuljon és meggyógyult. A kórházban volt, egyik diagnózis a másik után, egyik sikertelen kezelés a másik után, egyre megviseltebb lett, egy ponton majdnem feladtam az egészet, de aztán összeszedtem magam. Nem adtam fel végül és kitartottam, ott kiderült, hogy jól tettem, megérte kitartani, hinni, láthatóan Isten sem ellenezte ezt, de nem mindig ilyen egyértelmű. Még akkor sem ha jót kérünk. Akkor honnan tudhatja az ember? Utólag minden könnyű, amikor az ismerősömért imádkoztam, ott akkor az elején volt nagyon erős a hitem, egy ponton elbizonytalanodtam és utána megerősödtem újra. Ha valamit kérek de nem kapom meg egy hónap után, akkor honnan tudhatom, hogy Isten szeretné a kitartásom és imádkozzak, majd megadja nekem 6 hónap múlva vagy hagyjam abba? Amikor egy év múlva sem kapjuk meg amit kérünk, honnan tudjuk, hogy érdemes-e, kell-e, illik-e imádkozni évekig? Hallottam, hogy amikor valaki megtéréséért imádkozunk, akkor nem ritka, hogy éveken át kell érte imádkoznunk. Valaki a gyógyulásért is éveken át imádkozik. A legnehezebb dió mikor magának kér az ember. Valamiért az a sejtésem, hogy ha magamnak kérek valamit, azt kisebb eséllyel kapom meg mert Istennek jobban tetszik ha másoknak kérek. Ha magamnak kérek, akkor már félek is néha, hogy emiatt önzőnek fog tartani és nehezebben szoktam elhinni, hogy megadja amit kérek ha magamnak kérem. Megadta már sokszor, de van bennem egy ilyen félelem.

Kedves lelkiatya a Szent Sebek rózsafüzér imádkozható katolikusoknak? Az egyház által elfogadott?