Kedves Lelkiatya! Valóban csak a katolikus egyház által nyerhető el az üdvösség? Mi lesz a sok muszlim és hindu stb lélekkel, vagy a barátaimmal akik ugyan hallottak Jézusról, de a neveltetésük miatt hidegen hagyja őket? Vagy a református barátommal aki kineveti az Eucharisztiát?
Csak Krisztus egyháza által nyerhető el az üdvösség. Krisztus egyházának a köre azonban nekünk, szűk látókörű embereknek nem belátható. Krisztus nélkül nincs üdvösség. De hogy ki hogyan, milyen módon, milyen mértékben kapcsolódik Krisztushoz, azt nem tudjuk. Akár úgy is, lehet, hogy valaki nem tud róla, csak a szíve szándéka eredményezi ezt. Ilyen formában még a meg nem kereszteltek is üdvözülhetnek.
Kedves Lelkiatya!
A barátaimmal múltkor párkapcsolatokról beszélgettünk és az egyikük felvetette hogy még sose volt együtt olyan lánnyal aki "komolyabban" vette volna a párkapcsolatokat. Ő sem volt komoly ilyen szempontból régebben de érzem kezd megváltozni vagy legalábbis szerintem szeretne csak fél ezt kimutatni szerintem. Én mondtam neki hogy még fiatal és hogy sajnálom hogy eddig nem volt ilyen lánnyal de ez még változhat stb. Szerintem mindenkinek jár esély hogy újra kezdhesse és talán egy komoly tisztességes partner tudná inspirálni a másikat. A legjobb persze az lenne ha mindkét fél ilyen lenne de ha csak az egyik szűz az is segíthet a másik felet is a tisztaság felé terelni igaz?
Pontosan így van. Egymást tudják segíteni a fiatalok. Mint ahogy, sajnos, egymást tudják gyengíteni is. Szép történetet hallottam arról, hogy egy lány szeretett volna szűzen férjhez menni, de a barátja minden áron rávette a testi kapcsolatra. Utána szakítottak is, és nagyon bánta, hogy már oda a szüzessége. A következő barátjánál is szerette volna tartani, de akkor is gyöngének bizonyult, meg már nem is nagyon volt mit védenie. Míg végül kialakult egy nagy szerelem a következő fiúval, aki viszont fontosnak tartotta a testi tisztaságot megőrizni egészen a házasságig. Beszélgettek róla, hogy ezt mindketten így láttják. De a lánynak mégis be kellett vallania, hogy bizony, ő már elveszítette a szüzességét. Micsoda nehéz pillanatok ezek a korábbi ballépések maitt! A csalódás elkerülhetetlen. Ám a fiú, egy bizonyos ideig tartó fájdalmas töprengés után azt mondta a lánynak, ő annyira szereti, hogy úgy tekint rá, mint ha szűz volna, s ettől kezdve így készüljenek a házasságra. Úgy tudom, össze is házasodtak.
Számtalan tanulságot hordoz ez az igaz történet. Az egyik, hogy igenis, érdemes kitartani, nem szabad elgyöngülni, még ha a másik fél annyira szeretné is a dolgot. Én egyenesen azt mondom, ha igazán szereti, akkor időnek előtte nem követeli tőle a testét. A másik fontos dolog, hogy nincs elveszve semmi, mindent helyre lehet hozni, a szeretet még a fizikai következményeket is felül tudja írni.
Minden fiatalt, fiút és leányt bátorítok és buzdítok erre a csodálatos dologra, hogy a szüzessége megőrzésével készüljön a boldog házas- és családi életre.
Kedves lelkiatya, nagy csütörtök este meghalt a kedvenc atyám, aki egy tiszta szívű jó ember és a legjobb pásztor volt. 29 évig volt a mi drága jó András atyánk. Azt szeretném kérdezni hogy lehet e hozzá imádkozni és a közbenjárását kérni?
Igen, egyéni imában ezt nyugodtan meg lehet tenni. Mint sok esetben meg is történik, hogy elhunyt szeretteinkkel még beszélgetünk, valahogy lelkünkben tovább él a vele való kapcsolat. S ha valóban a mennybe jutottak, akkor ők ezeket "hallják", tudomásuk van róla. Hogy válaszolnak-e, mintegy meghallgatják-e a hozzájuk intézett kéréseinket, erről nincs bizonyosságunk. De ez nem is számít. Szép tapasztalatok vannak arról, hogy akár ez is megtörténhet.
Kedves Lelkiatya! Mit gondol arról, hogy a glutenerzekenyeket közös kehelybol aldoztatjak meg? Köszönöm válaszát!
Bevallom, eddig nem gondoltam arra, hogy ez nehézséget jelentene. Hála Istennek, a koronvavírus veszedelem már lecsengőben van. Az orvosok azt mondták, hozzá kell szoknunk, hogy most már ez a vírus is velünk él, de hozzá is szoktunk, mert lassan nem lesz sokkal súlyosabb, mint az általános influenza vírus. Legalábbis én ezt hallottam több orvostól is. A püspök atyák rendelkezése szerint lassan vissza lehet vezetni az egy kanalas áldoztatás gyakorlatát, ahol a parókusok úgy látják, hogy a közösséggel megbeszélve ennek már eljött az ideje. Amennyire én látom, a gluténérzékenység miatt külön kehelyből áldozók száma sem jelentős, még a legnagyobb eseményeken is, például Máriapócson legföljebb 2-3 fő. Én magam tehát nem látom tehát kockázatosnak, hogy ezekben az esetekben jelentős volna a vírus fertőzés veszélye.
Kedves Lelkiatya!
Mit szól ahhoz, hogy Magyarországon van olyan katolikus egyházi iskola, ahol a lelki vezető szerint - aki felszentelt pap - nem szabad kötelezővé tenni a fiataloknak, hogy vasárnap szentmisére járjanak. Szerinte, ha a fiatal akar akkor menjen, ha nem akar akkor ne menjen templomba. Számomra felháborító, hogy egy felszentelt pap ilyen liberális felfogású. Szerintem Isten parancs - az Úr napját szenteld meg - minden időben, minden emberre vonatkozik, azaz a ma élő fiatalokra is. Isten parancsát az embernek, különösen egy felszentelt papnak, nincs joga felülbírálni. A józan gondolkodású, gyakorló keresztény tanárok sem értenek egyet ezzel a gondolkodással. Ön mit gondol erről? Várom válaszát.
Szóhoz sem jutok. Az Úr napjának megszentelése valóban isteni parancs. Hogy ezt templomi szertartással kell végezni, ez egyházi parancs, de ettől még semmit nem veszít az erejéből. Ugyanakkor belátom - saját tapasztalat alapján is - hogy erre ma már a fiatalokat nem könnyű rávenni. A papnak, a tanároknak föl kell hívni a diákok figyelmét erre a kötelességükre, de betartatni ők nem fogják tudni, csak a szüleik. Ha azonban tőlük erre nem kapnak megerősítést, netán még az ellenkezőjét is, akkor a pap vagy a katolikus pedagógus szájából csak falra hányt borsó lesz az erre való buzdítás. Mindazonáltal törekedni kell arra, hogy a kezünk alatt felnőtt fiatalok ráébredjenek ennek a parancsnak a lényegére. Arra, hogy ez az ő érdekük, a családjuk, a későbbi gyermekeik érdeke. Jóllehet, parancs, de nem a parancsteljesítés miatt kell azt megtartani, hanem mert ez élteti a hitünket, az Istennel való kapcsolatunkat. Enélkül nem tudunk élni a hitben. Ha az említett atya is így gondolja, csupán keresi az útját, hogy a fiatalokat elvezesse erre a fontos imádságra, akkor csak a módszere sikerességéről lehet vitáznunk. Így hát nem török pálcát az atya fölött, mert feltételezem, hogy hosszú távon ő is azt akarja elérni, hogy a diákok felnőtt válva sajátjuknak érezzék a hitet, a templom fontosságát, de ha beszélgetnék vele, akkor én is azt mondanám, hogy ennek legkézenfekvőbb útja, módja, ha már mostantól minden vasárnap ott vannak a fiatalok a templomban. De hogy ezt hogyan lehet elérni, az továbbra is nagy kérdés marad.
Kedves Lelkiatya! A rózsafüzérrel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Görög katolikus vagyok és a görög katolikus egyházban szerintem a Jézus-ima népszerű, a rózsafüzér talán a római katolikusoknál inkább, de azt szeretném tudni, hogy görög katolikusként lehet-e nekem is a rózsafüzért imádkozni. Meglehet, hogy a görög katolikus egyház is támogatja, csak valamiért itt mintha kevésbé lenne népszerű. Azt is szeretném megkérdezni, hogy van-e ennek valamilyen szabálya, hogy milyen gyakran kell: elég-e naponta egyszer vagy elvileg naponta többször kell? Változtat-e bármin is ha kimarad néha egy nap mert esetleg elfelejtem, netán tényleg nagyon fáradt vagyok és így inkább kihagyom. Ami a legjobban érdekelne az az, hogy igaz-e amit más (római) katolikusoktól hallottam, hogy a rózsafüzért szokás egy-egy cél, kérés miatt imádkozni, felajánlani valamiért. Ez igaz? Még lennének kérdéseim ezen kívül is mert nagyon kezdő vagyok ebben, nem vagyok túl ügyes és keveset tudok. Az is érdekel, hogy ha imádkozom a rózsafüzért, akkor már nincs is értelme Máriához külön imádkozni, saját szavaimmal vagy az egyik nem zárja ki a másikat? Ha az elején ügyetlen vagyok, elrontok valamit vagy néznem kell a szöveget, az sem szégyellnivaló? Ha valami célból imádkozom a rózsafüzért, valakiért felajánlom vagy saját magam miatt teszem, bármiről legyen is szó, akkor ki kell mondanom az ima előtt, hogy miért ajánlom, miért imádkozom? És ha igen, akkor Máriának is és Jézusnak is vagy csak Máriának? Azt olvasom mindenhol, hogy ez az ima a Mária iránti tiszteletünkről szól, de egy része mégis Jézusról szól, gondolok itt a titkokra. A Hiszekegy szintén része és ez is túlmutat a Mária iránti tiszteleten hiszen itt még az Atyát is megemlítjük és itt is hangsúlyos a Jézushoz fordulás (..és az egy Úrban, a Krisztus Jézusban, Istennek egyszülött fiában, ki az Atyától öröktől fogva született, világosság a világosságtól, igaz isten igaz Istentől, aki született és nem teremtetett....stb.) Ha csak Máriának ajánlom, az ő részére szánom és nem Jézusnak hanem Jézusnak úgy imádkozok ahogy eddig tettem, esetleg legfeljebb a Jézus-imával egészítem ki, az úgy rendben van vagy a rózsafüzért illik Jézusnak is felajánlani, hogy neki is szóljon? Ezt a felajánlást úgy értem, hogy megkérni, fogadja el tőlem, tudatni vele, hozzá szólok mikor mondom. Ebben nem vagyok biztos. Mária közbenjár értünk, kérhetjük az imáit, a közbenjárását és amikor tiszteljük, ezzel tiszteljük Jézust is szóval ilyen téren magától értetődő Jézus fontossága, nem? Akkor viszont elég Máriának mondani, nem kell Jézusnak is. Kicsit kaotikus nekem ez, de csak a jó szándék vezérel. Köszönöm Önnek ha válaszol a kérdéseimre, nem tudom kitől megkérdezni ezeket, mert a görög katolikus ismerőseim, rokonaim nem imádkoznak rózsafüzért, az interneten keresgéltem ugyan, de nem kaptam teljesen választ a kérdéseimre és úgy szeretnék belekezdeni ebbe, hogy megfelelően illeszkedjék a többi imáimhoz és ha elkezdem, akkor mindenképp Istennek tetszően tudjak imádkozni.
A rózsafüzér imádság terén én sem vagyok nagyon járatos, abban széleskörű tanácsokkal, sajnos, nem szolgálhatok. Inkább néhány általános szempontot fogalmazok meg az imádság kapcsán, melyek hasznosak lehetnek, esetleg Önnek is ad némi segítséget.
Első és legfontosabb, hogy az imádságot nem lehet elrontani. Annak minden formáját és módját nagyon szívesen veszi az Úr. Egy meglepő igazságot is hallottam a minap, talán Nagy Szent Teréztől származik. Isten minden imádságunkat kedvesen veszi tőlünk, még azt is, ami nekünk inkább kín. Amikor mi azt várjuk, hogy mikor telik le végre az imaidő, ő annyira szeret, hogy akkor is szeretettel van velünk, amikor mi ilyen undok módon viselkedünk. Tehát, bárhogy imádkozhatja a rózsafüzért. Persze, megvan annak a rendje, azt érdemes megtanulni.
A Jézus-imához tudom hasonlítani. Ezen sokszor ismételt szövegű imádságok esetén nyilván nem annyira a mondott szöveg a fontos, hanem az a szív-állapot, amelyre ennek során el lehet jutni. Ismételgetjük ugyanazt a szöveget, közben pedig szívünk az Úrra figyel. Véleményem szerint a rózsafüzér közben is így van. De figyelhetünk Máriára is azzal a belső kéréssel, hogy segítsen közelebb jutni Szent Fiához. Hiszen ez az imádság végső célja, hogy minél közelebb kerüljünk az Úrhoz.
Igen, természetesen lehet másokért vagy valamilyen szándékért is fölajánlani ezeket az imákat. Ehhöz elegendő az elején kimondani a szándékot, vagy csak csöndesen fölidézni azt magunkban (Isten azt is hallja, látja!), utána pedig az imádság minél mélyebb állapotába kell helyezni magunkat. A szöveg mondása közben a szívünket egyre közelebb vinni, emelni, mélyíteni Isten felé.
Egyszerű tanácsom: kezdje el, és az imádság során a Lélek majd megtanítja Önt, hogyan kell jól imádkozni. Ezt könyvekből nem lehet megtanulni.
Föltámadt Krisztus!
Valóban föltámadt!
Kedves Lelkiatya!
Azt olvassuk a Kivonulás könyvében, hogy az Úr megkeményítette a fáraó szívét, amit elég nehéz értelmezni. Hallottam egy olyan értelmezést, hogy a "megkeményítés" szó nem azt jelenti, hogy Istennek ez volt a konkrét célja, hanem sokkal inkább az, hogy eltántorítsa a fáraót az izraeliták rabszolgaságban tartásától (erre szolgált az első kilenc csapás, melyben nem halt meg senki). A fáraó azonban az intő jelek ellenére egyre hajthatatlanabb lett, vagyis tulajdonképpen a csapások tették egyre keményebbé a szívét, holott elgondolkodhatott volna azok értelmén, és fokozatosan beláthatta volna, hogy nem helyes ezt tenni. Összhangban van ez az értelmezés az Egyház tanításával?
Válaszát előre is köszönöm!
Isten senkit sem kísért, nem indít bűnre. ?Senki se mondja, aki kísértést szenved: ?Az Isten kísért.? Mert az Istent nem lehet kísérteni, sem rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit. Minden embert a saját kívánsága vonzza, csábítja, és így esik bűnbe.? (Jak 1,13-14) Mivel Isten az egész világot tenyerén tartja, mivel ő a kezdet és a beteljesedés, ezért a Szentírás néha leegyszerűsítve minden történelmi eseményt őrá vezet vissza. A ?másod okokat? átugorva az ?Első Okra? vezet vissza mindent. Ezért van az, hogy a Dávid által elrendelt - az Istenbe vetett bizalommal ellentétes indíttatású - népszámlálás kapcsán Sámuel második könyve még Istent nevezi meg az indító oknak (2Sám 24,1), a differenciáltabban fogalmazó Krónikák könyve már a Sátánt (1Krón 21,1).
A fáraó gonosz, keményszívű zsarnok módjára viselkedett a rabszolgaságban sínylődő választott néppel szemben. A szabad akarata megvolt, felelős a gonosz tetteiért. Amikor a Kivonulás könyve azt írja, hogy Isten megkeményítette a szívét, hogy ne engedje el Izraelt, akkor azt akarja kifejezni, hogy ez az egész eseménysor Isten kezében volt, Isten ebből a rosszból is tudott jót kihozni. Így mutatta meg az ő nagy dicsőségét és hatalmát a fáraó felett, és így ragyogtatta fel szabadító erejét Izrael számára.
Kedves Lelkiatya! Az jó ha valaki nem követ el bűnt, de számít-e, hogy mi ennek az oka vagy csak az a lényeg, hogy nem követi el? Régen sokféle bűnöm volt, valamelyik rendszeres, valamelyik időszakos, de ezek nagy részétől már megszabadultam és a még megmaradt bűneim is elég ritkán jelentkeznek kísértések formájában. Az egyik bűnöm volt például az, hogy egy ideig agresszív voltam másokkal, de akkoriban nagyon rossz depresszión mentem keresztül egy bizonyos esemény miatt és a depresszió elmúltával, fokozatosan elmúlt az agresszív viselkedésem is. Másik bűnöm volt például sajnos az erotikus tartalmak nézegetése, amit már 99%-ban nem csinálok. Nem is jut eszembe, nem érzek kísértést rá. Még úgy sem igazán ha meglátok egy olyan hirdetést az interneten. Nem kelti fel az érdeklődésem, nem vagyok rá kíváncsi. Az önkielégítés bűne még valamilyen szinten megmaradt nekem, de sokkal kisebb mértékben. Valamiért nagyon ritkán jön a kísértés. Szeretném tudni, hogy miért. Most hadd ismerjem be, hogy én írtam azt a levelet is, amiben leírtam, hogy vásároltam egy töviskoronát a lelki életem fejlődése céljából, azért mert Jézus szeretetére és szenvedésére emlékeztet. Azóta egyébként szóba került itthon a téma, az édesanyám is tud róla, mondhatni magától jött rá, de mindenesetre felvállaltam előtte, hogy miért is fontos ez nekem, hogy Jézus szeretetére és értem vállalt szenvedésére emlékeztet. Elfogadta a helyzetet. Persze ha nem fogadta volna el, akkor is felvállaltam volna. Most már nem is a dobozban tartom hanem őszintén szólva kitettem az íróasztalomra, hogy ha rá gondolok, Jézus jusson eszembe. Úgy kapcsolódik ez az eredeti kérdésemhez, hogy azt vettem észre, amikor ott van mellettem és gyakran látom, akaratlanul is rápillantok vagy ott van mellettem ahol én is vagyok, még ha nem is látom, például az ágyam mellett, akkor szinte nem is jön a kísértés. Az eredeti célom nem az volt vele, hogy ne legyen kísértésem hanem az, hogy ha van, akkor csak ránézzek és Jézus szenvedése, amire emlékeztet engem, adjon nekem erőt a leküzdéshez. Nem tudom, hogy emiatt a számomra különleges tárgy miatt kerül el engem a kísértés vagy valami más miatt...de nagyon kíváncsi lennék az okára. Ha jön a kísértés, akkor valamikor leküzdöm, valamikor nem, ez változó és van is bennem nagy akarat a leküzdésre, hozzájárulhatott ez is ahhoz, hogy nem nagyon van kísértés? Mert van, de mégis ritkán. A saját akaratom növekedése és a töviskoronámnak a jelenléte egybekapcsolódik mert nagyjából ugyanazon idő óta van mindkettő. Azt is megfigyeltem, hogy ha mégis jön a kísértés és kísértésbe esek, az mindig akkor történik, amikor az a bizonyos korona nincs mellettem, nincs a közelemben. Az önkielégítés bűne nagyon gyakran a zuhany alatt ért engem, de ha úgy megyek a fürdőszobába, hogy előtte ez a töviskorona egész nap a szemem előtt van, akkor nem jön a kísértés. Máskor pedig ha odahelyezem az ágyam mellé éjszakára, akkor nem jön a kísértés, ami általában éjszaka szokott. Nem akarok mindenképpen menekülni a kísértés elől, csak nem úgy sült el a dolog ahogy gondoltam. Mint említettem, a célom az volt vele, hogy majd ha jön a kísértés, akkor ha közben rápillantok, az erőt ad nekem, de ehelyett azt tapasztalom, nem a leküzdésben segít hanem olyankor nem nagyon van mit leküzdeni, mondjuk úgy 10 esetből egyszer van kísértés. Legalábbis nagyon úgy tűnik. Jellemző lett rám, hogy egyébként minden téren nagyon igyekszek Isten kedvében járni és még arra is nagyon odafigyelek, hogy egy rossz szót se mondjak senkinek, senkit meg ne sértsek, ne vesszek össze senkivel, hogy még akkor se sértsem meg ha felidegesít. Ennyire ilyen szinten régen nem figyeltem oda, most már egyre kisebb tényezőkre figyelek. Olyankor még ha nehéz is nekem, közben a Jézus iránti szeretetemre gondolok és inkább egy szót se mondok az illetőnek, csak meg ne sértsem. Ha mégis, akkor is próbálok szelíd maradni. Csak érzékeltetni szeretném, hogy egyébként mennyire nagy az igyekezetem. Nem tudom, hogy ez a belső lelki igyekezet és megerősödés tartja távol a kísértéseimet vagy egy töviskorona jelenléte, de függetlenül ettől nagyon foglalkoztatott az, hogy számít-e ez egyáltalán: többet számít-e Istennek, jobban elismeri-e azt ha van kísértésem, azt leküzdöm és azért nem vagyok bűnös mint azt, amikor nem is jön a kísértés és azért nem vagyok bűnös? Örülök, hogy már nincs annyi bűnöm mint régen és egyre több kísértésemet tudtam leküzdeni, még ha nem is mindig sikerült és hogy már kitisztultak a bűnös gondolataim, azok nagy része biztosan, egyre jobb vagyok még ha nem is tökéletes, de az is sokat jelent nekem, hogy Isten mit gondol erről, mennyire értékeli ezt hiszen az egészet emiatt csinálom. A Jézus iránti szeretetem miatt, az Atya iránti hálám miatt, a Mária iránti köszönetem miatt (róla sokan megfeledkeznek, de neki is hálás vagyok hiszen Jézus édesanyja és maga is szenvedett a fia halála miatt) is igyekszek, az visz előre amit irántuk érzek, nem az, hogy félek a pokoltól vagy én legyek a legjobb keresztény vagy esetleg majd a krisztusi királyságban a legnagyobb jutalmat kapjam. Ebből kifolyólag kicsit aggódtam azon, hogy Isten kevésbé fogja értékesnek tartani az én "bűntelenségemet", tisztaságomat mint azét akinek jönnek is a kísértések és úgy küzdi le őket. Hogy esetleg Isten ezt nem tekinti-e félig elvégzett munkának, mert jó, nem követem el a bűnt, de nem kell annyira megküzdenem vele mint régen. Nem tudom, hogy Istennek vajon többet ér-e az ha úgy érem el azt, ahol most vagyok hogy minden alkalommal keményen megküzdök a kísértés ellen. Így is kell néha küzdeni, de ez már most teljesen más mint amit régen éltem át, sokkal kevesebbet kell. Ön szerint jó vagy rossz ha nem nagyon vannak kísértéseim, lehet ez egy kegyelem Istentől vagy Istennek ehhez semmi köze? A kísértőnek érdekében állna kísérteni engem, de akkor hogy lehet, hogy általában nem teszi? A töviskorona, amit vettem a lelki életem segítése céljából, meg lett szentelve, gondoltam rá, hogy talán a megszenteltség van hatással arra, ami velem történik. Bizonyára nem véletlenül szokták a házakat és a húsvéti ételeket sem megszentelni. Nem én szenteltettem meg, már úgy érkezett, a leírás szerint Jeruzsálemben szentelték meg a Szent Sír-templomban. Arra gyanakszom, hogy az segít nekem a lelki erőmmel, kitartásommal, akaratommal együtt, de magam sem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy nem, örüljek-e neki és adjak hálát érte vagy nem. Nem dicsekedni szeretnék ezzel a kérdéssel sem, csak ne az legyen, hogy Isten szerint nem küzdök eleget, nem elég nehéz nekem... neki feleljek meg, legyen elégedett velem, az nekem a lényeg.
Nem az a cél, hogy minél nehezebb legyen az életünk, hanem, hogy minél jobban szeressünk. Van, amikor ebben éppen a kísértések segítenek, de hogy szeretnénk elkerülni a kísértéseket, ez meg természetes. Maga Jézus bíztatott minket, hogy azt kérjük az Atyától, ne vigyen minket a kísértésbe. Ha tehát nincs kísértés vagy kevesebb, az nagyon jó, az nagy ajándék, azt nagyon meg kell köszönni. A megszentelt tárgy, amit kapott, az is segítség lehet, egyfajta eszköz, amely kifejezi és tovább erősíti az Ön szeretét az Úr iránt. Minden szimbólum ilyen: kifejez és tovább erősít. Egészen biztos, hogy Isten kedvesen veszi az Ön törekvését akár a bűntelenség irányában, akár az iránta való szeretetben. Azt mondhatom mégis, ne arra törekedjék, hogy minél kevesebb bűne legyen, hanem arra, hogy minél jobban szeressen. Az emberi kapcsolataiban élheti meg az Isten iránti szeretetét. Az még kevés, ha nincs bűne, vagy csökkenőfélben van. Attól még lehet meddő a lelkiélete. Hangsúlyozom, a törekvés helyes, hogy minél jobban szeresse az Urat, de ennek gyümölcsei az emberekkel való kapcsolatában mutatkozik majd meg. De utalt is rá, hogy ezen a téren is vannak jó jelek. Istennek legyen hála!
Kedves Lelkiatya!
Férjemmel a menstruációm alatt nem tudok közvetlenül együtt lenni, ezért olyankor más formában szoktunk egymáshoz érni. Az lenne a kérdésem, hogy ha ilyen esetben ejakuláció történik, azt meg kell gyónnia neki, illetve nekem? Bűnt követünk el, ha ilyen formában foglalkozunk egymással? Próbáltam úgy körülírni, hogy ne legyen közönséges, amit írok, a fórumon megjelenő témák mélységéhez képest.
Talán más házaspárokban is lehetnek kérdések ezzel kapcsolatban, s így az ő nevükben is köszönöm megtisztelő válaszát!
Ha az önzetlen és tiszta szeretet vezeti Önöket ebben, akkor ez nagyon is szép dolog, nincs benne semmi kivetni vagy szégyellni való. Nem kell meggyónni ezt semelyiküknek sem. A házasságon belül a szexben minden megengedett, amit az önzetlen szeretet vezérel. Érdemes, illetve fontos is erről beszélgetniük egymás között. Ez még természetesebbé teszi azt, amit persze, körülfon a szemérem, és még tisztábban látják egymást ebben a tekintetben is. Azért is fontos ez, mert kialakulhat az a nem őszinte kapcsolat, hogy elfedik egymás előtt, hogy kinek mi a jó. Főként a nőknél szokott ez jelentkezni, hogy odaadásból nem vallják be, hogy mi az, amit nem szeretnének, esetleg, ami fájdalmat okoz. S ezt egy ideig meg is lehet tartani, de olyan súlyos elhidegülést okozhat, amit egyébként a kapcsolatuk egyáltalán nem indokolna. Szóval, őszintén kell tudni erről beszélgetni egymás között. Főként a férfinak kell tudni nagyobb önuralmat gyakorolni, hogy ne váljék önzővé ebben a testi kapcsolatban. Ugyanakkor sok játékosságot is lehet belevinni, szabad leleményesnek lenni, egymás örömét keresni. A kulcsszó az önzetlenség, az önzetlen szeretet. Azt hiszem, erre is alkalmazható Szent Ágoston mondása, noha nyilvánvalóan nem erre az aktusra vonatkoztatta: Szeress, és tégy amit akarsz!
Kedves lelkiatya az alábbi cikk sokat segített nekem hogy eltudjam fogadni hogy egy súlyos értelmi sérült nem beszélő autista fiam van. Kérem segítsen megállapítani, hogy katolikus szemmel mennyire elfogadható teológiailag a cikk. Esetleg tartalmaz olyan állítást ami nem katolikus tanítás? Válaszát előre is köszönöm: Piroska
Az Ön által említett cikk nagyon mély egzegézist ad. Szinte az egyházatyákat idézi föl, akik szintén meglátták az Írásban rejlő összefüggéseket, s ezek által tudtak megfogalmazni és megerősíteni nagy igazságokat. Még ha nem is katolikus szerzőről van szó, szinte minden szavát helyesnek és elfogadhatónak tartok. Kivált, ha Önnek segített a saját trauma földolgozásában, akkor bízvást remélhetjük, hogy a Lélek munkálkodott a cikk írójában is.
Kedves Lelkiatya! Egyik barátom illetlen megjegyzéseket tett és ilyen témában kezdett beszélgetni velem többször. Tudja, hogy a hitem miatt én nem szeretnék házasságig semmit. Én nem reagáltam ezt le erőteljesen csak úgy hogy ...
De most valahogy mégis bűntudatom van. Helyes ez így? Az egész kérdést ne tegye ki kérem. Válaszát várva!
Szerintem nagyon bölcsen járt el. Finoman érzékeltette, hogy másként gondolkodik, de ezt nem erőltette a beszélgetőtársára, utóbb pedig, még higgadtabb módon eljuttatta hozzá az érveit. Nem is tudnék kitalálni ennél jobb megoldást. Persze, ha van nyitottság a másikban, akkor érdemes nyíltan is vitázni, érvelni. De amikor az a tapasztalatunk, hogy a másik csak szajkózza a magáét, és nem érdemi beszélgetés folyik, akkor nincs is értelme komolyan beleszállni. Ez hatványozottan igaz, amikor a másik személy gondolkodását az alkohol bódítja. Tehát helyesen járt el ebben az esetben. Azzal egészítheti ki még, hogy imádkozik ezért az illetőért.
Kedves lelkiatya! Igaz hogy a Jó Isten nem teremt selejtet? Akkor miért van az hogy selejtnek érzem magam? Nem értem az embereket, képtelen vagyok a megszokott dolgokon változtatni, frászt kapok a változásoktól (más útvonalon menni, orgonás mise helyett gitáros...), nem tudok az emberekhez kötődni. Viszont nagyon szeretem a rózsafűzért és a megszokott módon tartott miséket, megnyugtatnak és biztonságban érzem magam.... A megszokott módon tartott miséket megfogják szüntetni? Miért van olyan sokszor gitáros mise? Miért nem jelzik előre? Bűn lenne, ha otthagynám a misét és a kedvenc atyám kedvenc misém nézném a YouTube-on?
1. válaszom: Igen, igaz, hogy Isten nem teremt selejtet. 2. válaszom: Azért, mert Ön annak tartja magát. 3. kérdésére a válaszom: egészen bizonyosan nem fogják megszüntetni a régi módon tartot miséket. 4. válasz visszautal az előzőre. Lehet, hogy háttérbe szorul a megszokott módon tartott mise, de a világi zene dömpingjében nem lehet csodálkozni azon, hogy akik ebben a zenei környezetben nőttek föl, azok számára sokkal jobban emészthető a könnyűzene. 5. kérdésére nem tudok válaszolni. Nem tudom, miért nem jelzik előre. Talán, ha megkéri a plébánosát, hogy mindig legyen előre jelezve a gitáros mise, lehet, megteszi, s már meg is van a megoldás. A 6. utolsó kérdésére nem azt válaszolom, hogy bűn-e vagy sem, mert a tettekben nagyon sok az egyéni elem, ezért kívülről legtöbbször nem lehet igazán megítélni egy tettet. De azt bizton mondhatom Önnek, hogy a tévés misét nem részesítheti előnyben. Kiegészítheti vele a liturgikus élményét, de az igazi szentmisén való részvételt nem pótolja. Tehát ne helyette válassza azt, hanem utána nézzen, hallgasson meg egy másik misét vagy ott elhangzott prédikációt. A mi Urunk nem útált beleszállni a mi emberi nyomorúságunkba. Ezt el kell fogadnunk. Ha tehát nyomorúságról van élményünk, akár a szentmise celebrálása esetén, akkor is ott kell maradnunk, nem kivonulni belőle, hanem odaadó lélekkel megszentelni azt.
Visszatérve azonban az első fölvetésére, igazán nem értem, hogy miért kellene önmagát selejtnek tekintenie, ha szereti a régebben megszokott, szép szertartásokat. Ez is nagy kincs. Az egyháznak ilyen emberekre is szüksége van, mint Ön. Úgyhogy ne fossza meg a közösséget a saját gazdagságától, amit Ön beléadhat. Hogy nem kap érte elismerést? Istenem, úgy sejtem, hogy nem is azért menne. Akkor meg mit törődik azzal, hogy másoknak mi a véleménye az Ön magatartásáról, vágyairól? Keresse és szeresse Istent, a Mindenhatót és előbb vagy utóbb megtalálja szíve vágyát.
Kedves Lelkiatya! Mit jelent ez a szeles hasonlat?
Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: ?Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.?
Nem egyszerű szakasz. Több féle magyarázata lehet. (Tudom, gyakran kezdem ezzel a bibliai részek értelmezését. Bocsánat!) Hogy lelki újjászületésről beszél Jézus, ez egyértelmű. Ez az akkori korban még nem volt világos. Jézus itt a Szentlélek munkájára hívja föl a figyelmet, amelynek léte végképp teljesen ismeretlen volt még a nagyon okos írástudó előtt is. A tanítás keresztény értelmezése arra utal(hat), hogy a megtérés, az újjászületés a Szentlélek munkája, amely nem kiszámítható.
Érdekes, hogy ebben az éjszakai beszélgetésben még a zsidó vezető föl sem tesz semmilyen kérdést, Jézus máris a megtérésről, az újjászületésről beszél. Úgy látszik, ezt tartotta ekkor legfontosabbnak, hogy új hitre, új látásmódra van szükség. S ennek kapcsán utalt arra, hogy ehhöz a Szentlélek kell. Hogy az újjászületés gondolata mennyire újszerű volt, ez nyilvánvaló az írástudó első reakciójából. Egészen naturalisztikusan képzelte el, illetve el sem tudta képzelni, hogy hogyan lehet másodszor is megszületni. "Bemehet talán újra anyja méhébe?" (Jn 3,4). A mi szóhasználatunkban ez már korántsem olyan képtelenség, mi már a Lélekben való újjászületést szinte természetesnek vesszük. Pedig nagy ajándék, isteni ajándék! Amelyért, természetesen nekünk is tennünk kell, de Jézus ezzel a "szeles" hasonlattal arra is utal, hogy mégis marad az Isten műve, az Isten cselekedete.
Kedves Lelkiatya!
Milyen a tiszta szívű ember? Honnan tudhatom, hogy tiszta-e vagy nem? Ha nem vagyok tiszta szívű, hogyan legyek az?
Két szó, két jelző jut eszembe, amellyel rendelkezik a tiszta szívű ember: az őszinteség és az alázat. Őszinte, mert semmit nem rejt el, nem mutat mást, nem fél a megszégyenüléstől sem, mert annál fontosabb neki a tiszta, egyenes út. S ehhöz kapcsolódik az alázat, amely nélkül ezt az őszinteséget nem lehet képviselni. Alázat, amely elfogadja azt, ami van, amit kap vagy amit éppen nem kap. Ha szeretne tiszta szívű lenni, akkor kérje ezt az ajándékot és törekedjék az őszinteségre és alázatra!
