A gyertyamegáldás imádsága papi szöveg. Az egyelőre nem elérhető elektronikus formában. Egy atyát kell megkérni, hogy áldja meg.

Nem mondom, hogy Papp Miklós atya részesült már a lélekbelátás képességével, de azt tudom, hogy olyan imádságos lelki ember, aki ugyanakkor nagyon sokat tud a lélek működéséről. Jó szívvel tudom ajánlani. A Sapientia főiskola tanszékvezetője. A főiskolán keresztül bizonyosan megtalálja az elérhetőségét.

Valóban nagy kincs egy ilyen tettrekész kántor. Nem csodálom, hogy kapkodnak érte a parókiák. Alapvetően azt tartom jónak, ha nem hagyja el a jelenlegi helyét. Ha mégis vált, azt nagyon megfontoltan, megimádkozva kell, keresve Isten akaratát, hol szeretné Önt látni. Hogy szeretne eljutni nagybúcsúra, ez is teljesen érthető. De azt javaslom, próbáljon egyességet kötni az atyával, hogy egyik vagy másik Mária ünnepre mégis hadd mehessen el. Olyan nincs, hogy senki sem vállalja az éneket, csak inkább kényelmesség lehet ebben. De mindeközben a szelídségre és alázatra is bíztatom, ha mégsem engedné el az atya, akkor ajánlja föl ezt a bánatot az Istenszülőnek. Egy történet szól egy jámbor emberről, aki szeretett volna eljutni Jeruzsálembe, a Szent Földre. Gyűjtögette rá a pénzt, de amikor összejött, akkor mégis valami másra, valaki másra költötte. Mindig épp jelentkezett egy koldus vagy egy szegény család vagy egy özvegy, akit azzal a pénzzel ki tudott segíteni. Így telt el az élete, de annak végén, vagy éppen Krisztus Urunk ítélőszéke előtt megértette, hogy neki ez volt az élete, ez volt a nagy élet-zarándoklata, hogy mindig el tudta engedni a nagy vágyát a mások megsegítéséért. Úgy érzem, kicsit az Ön esete is hasonló ehhöz. Vágyik eljutni Máriapócsra, de a közösség szolgálata mégis valahogy előbbre kerül. Szerintem azért ez is tetszik az Úrnak, s valami módon meg fogja ajándékozni Önt egy ilyen úttal, szép találkozással.

Nem könnyű kérdés. A mai torzult gondolkodás tette olyan bonyolulttá az egyébként egyszerű és szép dolgokat. Az érintés nagyon fontos emberi gesztus. Korábban talán a túlzott tartózkodás rontotta meg az őszinte kapcsolatokat, de ma a tudatosan eltúlzott másik oldal. Átszexualizálódott az emberek gondolkodása. A legtöbb egyszerű szeretetgesztusban érzékiséget gyanítanak illetve keltenek is. Egyáltalán nem könnyű ettől függetleníteni magunkat. Talán nem is lehet. Az én véleményem, hogy a pedofil botrányok fölrobbantásával keltett legsúlyosabb rossz éppen az, hogy ma már félünk megérinteni egymást, már nem lehet négyszemözt beszélgetni fiatalokkal. Pedig ez elengedhetetlen lenne a lelkiélet és a szeretetkapcsolat építése érdekében. Szerintem ne féljünk az érintéstől, ne hagyjuk, hogy ez a torz gondolkodás eltérítsen bennünket a józan, tiszta emberi magatartástól. Ezzel talán kitesszük magunkat rosszindulatú támadásoknak, de akkor is inkább megéri, mint félni a szeretet kifejezésétől, megfosztani egymást ennek szép ajándékaitól.

Így nagyon-nagyon nehéz. A távolból nem is tudom, mit tanácsoljak Önnek, hiszen nem ismerem az életkörülményeit. Nem merem azt mondani, hogy hagyja ott a férjét, hogy legalább ezt a szenvedésforrást ki tudja iktatni. Mégis azt mondom, gondolja át ezt is. Ha jól értem, a szüleihez nemigen mehet. Úgy érzi, nincs támasza. A gyermekek még kicsik lehetnek, hiszen Ön egészen fiatal. Két nagy fordulatra van szükség az Ön életében. Az egyik, hogy a férje megtérjen. A másik, hogy Ön is. Ha a férje megtérne, rátalálna Istenre, akkor nyomban fölismerné, hogy milyen nagyszerű lehetőség közepette él, hiszen minden adott ahhoz, hogy boldog legyen. A pornó, a bűnös élvezetek nem teszik boldoggá. Ő is vergődik. Nem veszi észre, hogy az tenné boldoggá, ha azért élne, hogy boldoggá tegye a feleségét meg a gyermekeit. De ha ez bekövetkezne, attól még nem jönne meg az Ön boldogsága. A másik szükséges fordulat az Ön megtérése. Valahogyan rá kell találnia Istenre. Most végtelenül magányosnak és elhagyatottnak érzi magát, pedig Isten most is ott van Ön mellett. Valójában van valaki, maga a Mindenható, aki megérti, és vígasztalásával, erejével meg is tudja segíteni. De ezt meg egyelőre Ön nem látja. Azt tanácsolom Önnek, hogy ebben a szomorú elhagyatottságában forduljon Istenhöz. Tőle kérjen égi segítséget. Hogy az mi legyen, azt nem kell Önnek kitalálnia. De Istennek van az Ön számára megoldása. Ez az egy biztos! Ennek érdekében tegye meg azokat a lépéseket, amelyek közelebb viszik Önt hozzá. Gyónjon meg, részesüljön az Eucharisztiában, s minél többet menjen el a templomba. Lehetetlen a gyermekek miatt? A gyermekekkel együtt menjen el. Tanítsa őket is imádkozni. Meg odahaza is minden este imádkozzanak együtt, hogy a családjukba béke és boldogság költözzék. Ha erre megtanítja a gyermekeit, ha másként nem, az ő gyermeki imáik minden bizonnyal meghallgatásra találnak. Én is imádkozom Önért, Önökért. Ez sokkal jobb megoldás, mint az, hogy elhagyja a férjét. Tudom, nagy csodák ezek, de ne féljen Istenben bízó szívvel csodákat kérni.

Nem, a sátán nem képes gondolatokat ültetni a fejünkbe. Késztetésre képes, mint bárki más teremtmény, de nem tud velünk olyat tenni, amit mi nem akarnánk. A késztetést kísértésnek is nevezhetjük. Hozhat olyan helyzetbe, amely bűnre késztet, a korábbi bűnös gondolatainkat, beleegyezéseinket meglovagolhatja, ilyen módon tud ránk hatni. Egészen más az, amikor Istentől kapunk gondolatokat. Hozzáteszem, hogy Isten sem matat a gondolataink között. Ő megtehetné, de tiszteletből nem teszi. A sátán szeretné megtenni, de tehetetlensége miatt nem képes rá. A belső, jó késztetéseket ugyanakkor joggal tulajdoníthatjuk Istennek, mivel minden jónak ő az oka. Szent Pál ezt írja: "Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2,13). De nyilván nem az akaratunk felfüggesztésével, hanem a mi beleegyezésünkkel, a jószándékunkkal való együttműködésben. Az ember alapvetően jó, hiszen Isten képmására alkotott teremtmény. De a szabadakarata kell hozzá, hogy ebből a forrásból valóban cselekedetek legyenek.

Ezek nagyon szép és fontos élmények, lelki tapasztalatok. Joggal tekintheti az Úr különleges ajándékának, szeretete jelének. Hogy kétszer fordult elő, ez csak még inkább erősíti, hogy az Úr komolyan gondolja az üzenetét. (Ld. Ter 41,32) De egy érdekes tanulsággal is szolgál. Nem szabad, hogy az élmény fontosabb legyen, mint a cselekedet. Az, hogy az Eucharisztiához kötődő tapasztalata késztesse Önt, hogy vegye a lelki életében komolyan az Eucharisztia szerepét. Ez akkor igazán csúcs és forrás, ha élünk vele. Ha áldoztatás van, soha ne maradjon a padban, hanem menjen, és részesüljön az isteni eledelből! (Ld. Jn 6,56) A szentségimádás is akkor hozza meg a maga gyümölcsét, ha az ember rendszeresen áldozik, vagyis minden szentmisén/Szt. Liturgián. Törekedjék is arra, hogy ez minél inkább beépüljön az életébe. Istennek újabb üzenetei is lesznek az Ön számára. Nem biztos, hogy ilyen szép, édes és látványos, de mindig beszédes. Egyre jobban figyelnie kell majd rá.

Nincsen ilyen előírás. Az emberek csaknem mindegyike állva fogadja az Eucharisztiát. Hogyan is lehetne, hogy ez sértő volna az Úr Jézus felé? Ám, ha a lélek nem hajol meg, tehát ha valaki bűnbánat és méltatlansága elismerése nélkül akar részesülni, az viszont téves és súlyosan torz magatartás. Ezért zsákutca, ha valaki azzal érvel, hogy neki joga van az Eucharisztiához. Olykor van erre példa, csak ezért mondom. Ha valaki nagyfokú alázatát és bűnbánatát azzal szeretné kifejezni, hogy letérdel, amikor részesül a Szentségben, erre van lehetőség. De igazán nem ajánlott ez a mód, jelentősen megnehezítené az áldoztatás menetét. A mi egyházunkban korábban sem volt ennek gyakorlata.

Miért volna hülye kérdés? Ez egy nagyon is fontos kérdés, amelyen érdemes hosszan töprengeni. Ha Ön nem görögkatolikus, akkor viszont ez a belső késztetés esetleg a saját rítusán belüli papságra késztetheti, miközben megismeri és mély kapcsolatot épít ki a görögkatolikus vagy más keleti egyházakkal. Vannak ilyen római papok, akik nagy szolgálatot tesznek az egység terén ezzel a széles körű ismeretükkel és belső nyitottságukkal. A görögkatolikus papság útja viszonylag egyszerű, legalábbis ami az adminisztratív lépéseket illeti. Görögkatolikus fiatalemberek jelentkezhetnek minden év február 15-ig a saját területük szerint illetékes püspök atyánál, aki további eligazításokat ad.

Nem tudok ilyenről. Van a papi Liturgikonban könyörgés hálaadás szándékára és a Szentlélek segítségül hívására. Ezekből lehet kiválasztani. De ha nem is hangzik el kifejezett könyörgés, az ünnepeltért fölajánlott Szent Liturgia éppen annyit ér.

Igen, ez egy szép, ortodox szokás, hogy a nők bekötött fejjel imádkoznak. Itt nem a sál a lényeg, hanem a befödött fej. Lehet, hogy a Bibliát olvasta a hölgy, de legalábbis valami lelki tartalmú könyvet, amelyet ilyen módon vallásos tisztelettel illetett. Ez szép dolog, bárki követheti, eltanulhatja. Persze, a maga teljességével ezek a keleti országokban értelmezhetők igazán. Ott könnyebb is megvalósítani, ahol a villamoson, buszon, vonaton több ilyen módon imádkozó embert is láthatunk.

Igen, az utolsó mondatával akartam Önnek válaszolni. Elhiszem, hogy szörnyű hallani, de nem olyan vészes ez a jelenség. Majd ki fog belőle nőni. Persze, meg kell találni a helyes lépéseket, jól kell tudni kezelni, mert netán rögzülhet is. Amikor rászól a csúnya beszéd miatt - ezt tegye csak meg bátran - és erre visszabeszél, akkor nem érdemes a vitát folytatni. Egyrészt, mert úgyis hasztalan, másrészt, mert ez nem vita tárgya. Ha elkezd ennek kapcsán érvelni, akkor csak belemegy a tényről való vitatkozásba, valójában csak gyengíti a valóságot, hogy csúnya beszédnek helye nincsen. Viszont más alkalommal tanácsos elővenni a témát. A kamaszra jellemző a hullámzó lelki- és érzelmi állapot. Van, amikor kitörő jó a kedve, van, amikor vígasztalhatatlanul rossz, van, amikor tüskés, elutasító, van amikor bújós, ragaszkodó. Ezeken nincs mit csodálkozni. Ki milyen intenzitással, de ebben a korban a fiataljaink ezt élik meg. A mi bölcsességünk kell hozzá, hogy találjuk meg azokat a pillanatokat, amikor lehet velük beszélni. Gondolja végig az érveket, ne csak majd, ami ott épp eszébe jut, s amikor épp egy jót beszélgettek, közel vannak egymáshoz, akkor vegye elő ezt a kérdést. Persze, ekkor sem bántóan, szemrehányással, ezt semmiképp sem! - hanem szeretettel, mint aki az ő jövője érdekében beszél vele.

András atya újabb és újabb meghökkentésekkel áll elő. Nem tudjuk (netán sejthetjük), mi lesz a következő... Egy fölszentelt pap számára az egyik lehető legrosszabb döntés, ha otthagyja a papságot. Ezzel Isten iránti hűségét megszegi, hiszen korábban eljegyezte magát vele örökre, s ezt rúgja föl. Ugyanakkor a saját lelkére is szörnyű nagy terhet rak. Idős férfiak tudnak erről mesélni, akik papságukat elhagyva szintén erre az útra tévedtek, és egész életüket végig kíséri a fájdalom. Mindemellett óriási károkat okoz a hívő lelkekben is. Szóval, igazán nem mondható jó döntésnek a papság elhagyása. Ráadásul a homoszexualitás nem jelenthet okot ilyen lépésre. Egy cölibátusban élő pap akár heteroszexuális, akár homoszexuális érzései vannak, ezzel is, azzal is meg kell küzdenie, hogy tisztán szolgálhassa az Urat és az embereket. A papságért, ugyanúgy, mint a jó házasságért küzdeni kell.

Nem tudok olyan tudományos eredményről, amely valamilyen hatással lett volna az Egyháznak a gonoszlélekre vonatkozó tanítására. Ma is ugyanazt tanítja róluk az Egyház, mint kétezer éve: bukott angyalok. Tehát az adottságaik megegyeznek az angyalokéval: , értelmük és akaratuk vanszemélyek. Mivel egy végérvényes döntésük alapján szembefordultak Istennel (van többféle elmélet, hogy mi lehetett ennek az oka), ezért minden képességüket Isten ellen fordítják. Neki ártani nem tudnak, viszont az embereknek igen, ezért velük szemben élik meg a gonoszságukat. Mivel Isten legfőbb célja, hogy minden ember üdvözüljön, eljusson a vele való végső egyesülésre, ezt pontosan ezt akarják megakadályozni, tehát minden erejükkel el akarják távolítani, el akarják szakítani az embert Istentől. Minden kísértés erre irányul, akár kicsi, akár nagy, hogy annak eredményeképpen a bűnt elkövető ember távolabb kerüljön Istentől, minél inkább eltávolodjék az üdvösségtől és annak reményétől.

Köszönjük szépen. Dicsőség mindörökké!