Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg nyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! A hétvégén lesz a fiúnk bérmálkozása. Ma jött hozzánk a keresztapukája aki az öcsém.( Nem egy városban lakunk) A bérmaszülőnek ,nem őt választotta,hanem a férjem keresztapját,jobban kötődik hozzá azt is látom. Egy városban lakunk vele! Ma sajnos testvérem mikor mondtam neki,hogy akkkor hétvégén van Bérmálkozás. Azt mondta tényleg ne már,most megint ott állni 1,5 órát mint múltkor ( akkor elsőáldozáson volt másik gyermekünk kapcsán) Neki nincs is kedve hallgatni a papot! Ezzel kapcsolatos a kérdésem! Ezeket meghallva olyan lelki fájdalom,szomorúság lett bennem ,hogy hogy lehet ilyet mondani.... Hirtelen annyit reagáltam,hogy nem kell állni,letudsz ülni.Most sok minden van tudom,ballagás is lesz!! Miért van az,hogy mostanában ha hallok bizonyos szavakat,megnyilvánulásokat rendesen fáj? Miután elment mondtam Istennek sajnálom, hogy így beszélt!Bocsásd meg neki kérlek!Kicsit morgolódva is,hogy lehet így viselkednie.... Nem értem majdnem az egész családunk furcsa,szentségek vannak ,de kb ennyi,ő is keresztapa lett anno,de ahogy telnek az évek 14 év ,semmi olyan jelét nem látom,hogy ő hitre nevelné a kisfiamat,pedig az is része.Rengeteget dolgozik,misére nem jár,arra nincs ideje ,se kedve !Sokat betegeskedik is pedig fiatal. Sok olyat látok,hogy mintha papíron rendben lenne jó lehet keresztszülő,mert ezek és ezek a szentségei megvannak,de utána meg a tapasztalat az,hogy valahogy majd mégsem tükröződik az életében a hit ,Isten szeretete.Nem úgy él,viselkedik. Ez miért van? Magamra is értem ezt nekem is volt,hogy nem úgy éltem ,de Isten segítségével rendeztem és lett szentségi házasság is !!Azóta sok mindent érzékenyebben élek meg,látok ! Köszönöm szépen a válaszát! Isten áldja!
Ha a hitnek és Isten szeretetének komolyan vétele Önt érzékenyebbé tette a lelki dolgokra, ez teljesen természetes és rendjén való. Azonban ne feledkezzék meg arról az időszakáról, amikor még nem így gondolta, amikor még a hit közömbös volt, vagy legalábbis nem ennyire fontos, mint most. Az öccsénél, sajnos, még nem történt meg ez a fordulat. Várja ki, imákozza ki! Nyilván ő is oka lehet ennek, még pedig éppen az, hogy felszínesen él, hajszolja magát, nem áll meg körül- és önmagába nézni. De, hogy mi fogja majd őt erre késztetni, ez most még nem látható. De bízzon benne, hogy eljön majd ez az idő. Lehet, hogy nem néhány év, hanem több évtized múlva. Addig Önnek is ki kell tartania ebben a reményben.
Kedves Lelkiatya! Sokat töprengek mostanában a megítélés,elítélés kapcsán. Nem vagyok benne biztos, hogy helyesen értelmezem. Mondanék példát,hogy megértse: Ha a családtagok beszélgetünk egymás közt,hogy ez az anyagi nehézség azért van,mert a másik sajnos felelőtlen,nem hoz bölcs döntéseket ,világéletében a könnyűt kereste,lusta ,márminthogy ezek ilyen jelek,tények,mert kívülálló is látja,hogy milyen ember,tehát ha erről beszélünk, megbeszéljük a másik ember milyen( de ismerjük jó tulajdonságát is,még ha kevés is ) meg közben az is szóba kerül hogy lehetne az anyagi gondból kikerülni,ez a fajta emberi hiba beszélése bűn?Vagy elmondhatjuk,hogy ez és ez,nem helyénvaló benne? Ez lenne a megítélem a tettét,mert helytelen ,talán ebből megtér,vagy ez az elítélem?És Isten ítélhet meg embert csak!! Másik példa ami eszembe jut,ha valamelyik családtagomon azt látom templom kerülő ,ha csak nagy nehezen akkor megy be,ha temetési mise,vagy keresztelő,esküvő kapcsán,és jelzi ,hogy nem szereti a miséket,mondhatnám azt,hogy halálod után mégis hogy akarsz te egy örökkévalóságot a jó Istennel tölteni,ha itt a földön nem érdekel? Mondhatná ő is,hogy nem törődtél velem ,míg földi életeden lehetett volna, már én sem fogok ,valahogy úgy volt ez írva,nehogy ezt mondja az örök bíró majd nekünk,vigyázzunk,hogy élünk,hogy keressük őt...Olvastam ilyesmit régebben!Vagy amit itt mondanék az az elítélem? Milyen az amikor megítélünk vagy elítélünk valakit,ha példával elmagyarázná,hogy tudjam pontosan nagyon hálás lennék. Tisztelettel! Köszönöm!
Látni nem bűn, sőt, nagy bölcsességre vall. Az látja igazán a hibát, aki legalább annyira érzékenyen látja a jó dolgokat is. Hogy erről, mármint más hibáiról beszéljünk-e? Ha van értelme, akkor igen. Ha csak ezzel töltünk egy délutáni csevegést, akkor teljesen értelmetlen. Ha közösen keressük a megoldást, akár azért, hogy az illetőnek, akár azért, hogy a környezetének segítsünk, ekkor joggal tárhatjuk föl a helyzet minden fontos részletét. Az dönti el tehát, hogy mi a cél. Sokszor, ha társaságban beszélnek más hibáiról - többnyire arról, aki épp nincs jelen! -, ezzel önkéntelenül azt mondjuk ki közösen, hogy mi jobbak vagyunk nála. Ez valahogy jól esik, de teljesen téves, félrevezető. Néha beszélni kell a másik ember hibájáról, például a szülők a gyermekük rossz magaviseletéről. De ilyenkor ők nem megítélik, hanem segítő szándékkal beszélik át a helyzetét. Mert szeretik a gyermeküket és segíteni akarnak rajta. Ha ez vezet minket, akkor szabad beszélni egyik vagy másik ember hibájáról. A másik ember hitetlensége, persze, fáj. De emiatt soha nem tehetek szemrehányást neki, ezzel nem vezetném őt közelebb Krisztushoz. Márpedig ez a cél. Se gyúnnyal, se éllel, sem egyéb korholással nem szabad beszélnem, de még gondolnom sem a testvérem hitetlen életvitelére. Elég nagy baj az neki, nem segít, ha még ráadásul én is bántom. Nagy-nagy szeretettel és türelemmel kell megpróbálni őt Krisztushoz vezetni. Ez leginkább úgy lehetséges, hogy ahogy Isten fordul hozzám, én is végtelen szertetettel és türelemmel bánok a másik emberrel. Ez talán meghatja. Vagy, ha nem, lehet, hogy majd a halálos ágyán eszébe jut, hogy volt valaki, aki már az életében irgalmas volt vele, így eszébe juthat Isten irgalma is, amelyet soha nem késő kérni tőle - már legalábbis, amíg itt a földön élünk.
Kedves Lelkiatya! Teljesen tanácstalan vagyok már öcsémmel kapcsolatban, már nem igazodok el rajta,szélsőségesen viselkedik. Még kismama sem voltam mikor mondogatta jöhetne következő baba mert már a többi tesók keresztszülők ,ő is szeretne nagyon az lenni,viccesen mondtuk is más tesónk által is lehet keresztszülő majd.Már van 3 gyermekünk! Az élet mégis úgy adta áldott állapotba kerültem újra a negyedikkel , én még azt is hittem na tessék a jó Istennek más tervei vannak örültem,úgy is volt ő lesz a keresztapuka de előtte neki voltak hiányosságai szentség terén ami feltétel.Keresztelve van csak. Elis kezdte a hitoktatást de hirtelen abba hagyta. A héten mondtam az atyának kereszteljük meg a gyermeket mert hiába várunk nem látok esélyt,hogy tesóm meggondolja,mondta az atya próbáljak már meg hatni utoljára rá,had legyen meg amúgy is már hamarosan a keresztelő igen fontos az is ,meg hogy folytassa ne adja fel,ha esetleg mégsem ő lenne a keresztapa mert végképp ellene áll,attól az atya szivesen fogadja járhat hozzá az elsőáldozás bérmálkozás szentsége kapcsán,hogy pótolva legyen. Nagyon segítene az atya , jószívű de átadtam volna az üzenetét ,de mindhiába. Telefont nem vette fel,így ráírtam messengeren tudunk e beszélni. Vissza írt ,ha a keresztelő miatt keresem ,hagyjam is. Majd írtam ,ha nem vállalná is,de az atya is szeretné ha folytatná a többi szentség felvételét.Segítene neki minden téren az életben. Erre semmit nem írt ,fogta és letiltott messengeren!! Gondoltam ilyen nincs .... Kéri had legyen keresztszülő ,elkezdi ,majd abbahagyja ,és makacsul ellenáll,nem is értem mi baja van. Hozzáteszem alkohol beteg,de 9 hónapja tiszta.Egyedül él,nincs senkije csak macska,kutya ,pedig 29 éves. Mondogatta szüksége van Istenre ,kiszedje ebből a pokolból,de mikor meg segítséget kapna eldobja magától. Én ezt nem értem ez már mi nála??? Sajnos már bennem is jelentkezett minden csalódás,szomorúság,düh,harag,hogy segíteni ,beszélni ezek után vele egy jó darabig biztos nem fogok ,a többi testvérünket is letiltotta messengeren. Az atya mondta nekem,hogy összekellene már szednie magát megemberelni, önállósodni is nem aputól várni segítséget ,hogy a döntéseiben kitartson,bár ott a kísértés mert könnyebb nem csinálni semmit ... Ön mit lát ki ebböl a viselkedéséből? Nagy baj ,ha haragszok rá mert ezt tette?De fáj,de nem akarom megutálni ,nem is ez van bennem, csak düh,csalódottság inkább,sértettség. De érthetetlen nekem mi baja .... Köszönöm szépen a segítséget!! Isten áldja érte!
Igen, valóban érthetetlen ez a viselkedés. De ha nem érti, azért még nem kell elítélni. Nem tudja az okát, akkor nem kell haragudnia rá. Ki tudja, mi játszódhat le a lelkében? Most még inkább úgy tekintsen rá, mint nagy bajban, nagy veszélyben lévő testvérére. Ha letiltotta a kapcsolat tartásról, ez, persze, még rosszabb. De ne adja fel! Legalábbis a reményt semmiképp. Zaklatni nem kell, mert valószínű, az csak rosszabb. Erre lehet következtetni ebből a nagyon erősen elutasító magatartásából. Mindaz, amit őrá fordítana a beszélgetésben, azt az időt szánja az érte mondott imádságra. Most ne Istenről akarjon neki beszélni, hanem Istennel beszéljen őróla! Valószínű, most erre van legnagyobb szükség. És ez Önnek is jót fog tenni.
Kedves Lelkiatya! Létezik olyan,hogy van amikor bölcsebb,jobb nem adni egy szegénynek pl ételt,bármit ? Mert felvetődött már bennem az ,hogy kihasználnak ,fiunk szerint biztosan,egy olyan középkorú roma házaspárról van szó akik sehol nem dolgoznak évek óta ,betegesek is,elmondásuk szerint semmi pénzre nem jogosultak támogatásra is értem ezt pl önkormányzatilag sem! Ez számomra is furcsa,hogy semmijük nincs...Azért sok ember ha szorgalmasan dolgozik azért juthat valamire ,romák is !! Ismerek olyat. Az egész úgy kezdődött ,hogy megláttam őket a bolt mellett,amikor elmentem mellettük azt éreztem ,gondoltam adok nekik 200 ft ot.Olyan volt mint valami sugallat,belső hang.Azt hittem jól teszem ,segítek ,mintha Jézusnak segítenék!! Meglepődtek,megköszönték. Utána mindig felismertek ,kérdezték lenne e otthon kerti munka ,mondtam nem ,nincsen! Pár hétre rá,megkérdezték tudnák e adni nekik ételt. Igent mondtam ,sajnos elkövettem egy olyan hibát,hogy a férjemnek ezt nem mondtam el,kiderült és dühös ,csalódott lett,hogy miért titkolózok,meg,hogy kiviszem a kaját ,azt se tudja kiknek ,amiért ő pl keményen megdolgozik !! Szóltam nekik,hogy nem tudok többet adni,hát utána már mi lettünk szinte a rossz család,a férjem mert szívtelen ember!! Utána hónapokkal később megint kértek ételt, hogy éheznek,mondtam megbeszélem a férjemmel, ha belemegy rendben. Megengedte. De akkor is az lett a vége,hogy tudnék e többet vinni,mást is vinni . Már én éreztem magam kellemetlenül,hogy semmi nem elég nekik. Szóltam nekik,hogy már nem tudjuk megoldani az ételt,mert örülünk ha kijövünk mi is ilyen árak mellett hatan itthon.Úgy tűnt megértették. Meg az is bennem volt titkon, vajon ez a megoldás etetni egy olyan családot aki nem dolgozik,gyermekei elsődleges kötelessége segíteni őket,nem nekünk mindenáron!! Tudj?k,hogy hiszek Istenben,mindig mondják is Isten áldjon meg mert segítessz ,tudsz e segíteni? Fiunk szerint ezzel próbálnak befolyásolni. Fiunk mondta a bácsika oda ment hozzá mikor a barátaival volt,hogy tudna e adni neki pénzt? Mondta miért is adnék? Mert rendes,jószívű kisfiú vagy. Azt mondta odaadta az 500 ft - ot ami n?la volt,de szerinte kihúzta furfangosan tőle. Vagy rosszul gondololjuk?? A napokban kértek tőlem pénzt egy ezrest adtam infuzíós receptet kiváltani . Én ilyenkor jól járok el ? Vagy nem baj,ha nem adok nekik máskor ? Olyan is van bennem,amit a biblia is ír ha egynek is adtál,olyan mintha nekem adtad volna Jézusnak! Éhezés kapcsán pl De mi van ha én jót akartam ,de kihasználtak .... Atya ön mit tenne? Adna ? Köszönöm bölcs válaszát!!
Igen, természetesen van, amikor bölcsebb nem adni. Én azt tartom, hogy amikor adunk valami támogatást, segélyt, akkor felelősségünk az is, hogy az valódi segítség, valóságos támogatás lesz-e. Ez nem mindig kiszámítható, nem mindig előre látható, de amennyire ez lehetséges, a valós szükséghöz kell igazítanunk a segítő szándékunkat. Fontos segítenünk. Akár olyan áron is, hogy mi rosszabbul járunk. Például, ha csak egy szendvicsem van, és egy éhes kéregetővel találkozom, nyugodtan odaadhatom azt az egy szendvicsemet, hogy legalább ő lakjon jól. Vélhetően nekem lesz alkalmam majd egy másikat venni vagy beszerezni. Ugyanakkor ez nem parancs, ezt nem kötelező minden alkalommal megtenni. Annál is inkább, mert könnyen kialakulhat hasonló helyzet, mint az Önök esetében. Ha valaki kéregetésből él, és látja, hogy van olyan jószándékú ember, aki mindig ad, mondhatni természetes, hogy mindig őhozzá megy az illető, mert biztosra akar menni. Csakhogy nem biztos, hogy ez a legjobb segítség a számára. Ha ilyenkor mérlegelés nélkül adakozik a jószándékú barátunk, akkor ezzel a magatartásával mintegy hozzászoktatja a kéregetőt, hogy ezt mindig ki is használja. Ezzel nem tesz neki jót. Nem mindig azt kell adni a kéregetőnek, amit kér, netán követel. Tehát nem a jézusi parancsot szegi meg, aki mérlegelve ad, hanem jó cselekedetében is a józan eszét használja. Ez nemhogy nem evangélium ellenes, hanem éppen ezzel valósíthatjuk meg igazán azt, amit Krisztus a helyes szeretetről tanít. Nem tagadom, én sohasem szoktam pénzt adni a kéregetőknek. Ha kérnek, mindig szóba állok, beszélgetek velük, tehát emberséget kapnak, s ha elfogadják, akkor élelmiszert, ennivalót, akár ruhát is, ha van erre mód. Elutasítónak nem szabad lenni, de okosan és körültekintően kell adni.
Kedves Lelkiatya! Sikerült pár súlyos bűnömet elhagynom az Úr kegyelméből, de egyet nem tudok. Ha egyáltalán bűn, nem vagyok benne biztos. Mégpedig az, hogy ha bárhol feljön a téma, legutóbb pl facebook-on volt egy fotó a vajdahunyadi várról egy angol oldalon, rengeteg hozzászólás volt alatta, hogy milyen szép vár, de mégtöbb román kommentelő írta büszkén, hogy igen, ezt románok építették, innen védték Európát, Hunyadi is román volt stb..ilyenkor elgurul a gyógyszerem, nem tudom megállni, de leállok vitatkozni, akkor is ha ez szélmalomharc. Nagyon mérges vagyok trianon miatt, mérges vagyok a románokra, amiért tudatosan történelmet hamisítanak. Bűn ez? Ha feljön a téma álljak tovább, vagy helyes ha kiállok az igazság mellett?
Néha harcolni kell az igazságért, néha bölcsebb elengedni. Én úgy ítélem meg, hogy ebben az esetben bölcsebb elengedni. Legalábbis a fészbukon üzengetést mindenképpen. Teljesen értelmetlen! Meggyőzni nem fog senkit, Ön sem kerül tőle jobb állapotba. Hogy bűn-e? Egyrészt szép, hogy a szíve dobog a hazáért, a magyarságért. De a szájhősök sohasem vitték előbbre a dolgokat. Ezek üres szócsaták, amelyekre nem érdemes energiát vesztegetni. Ha ostoba, téves, vagy egyáltalán csak az Ön nézetétől eltérő vagy azzal ellentétes hozzászólásokat olvas, akkor imádkozzék azokért az emberekért, akiket emiatt nemigen tud a szívébe fogadni. Ez tartalmas és értékes cselekedet, az írott szövegelés nem az. Ezt az utat javaslom, tehát. Ne engedjen az indulatainak, még amikor a hazát védené is! Ha látja a bajt, a hazugságot, imádsággal billentse azt helyre!
Kedves Lelkiatya! Azt tapasztaltam mostanában magamon,hogy nem haladok itthon egyről a kettőre,amiket eltervezek,hogy kitakarítom a házat,nem mindig úgy sikerül. Halogatni is tudok!! Bár azt hozzá kell tennem egy éves kisfiúval vagyok gyeden. Tehát sok odafigyelést igényel,napközben keveset alszik már,de én azt vettem észre, hogy a napjaim olyanok,hogy rohan az idő ,pikk pakk dél van ,és inkább úgy mondanám, hogy el is vagyok itthon kényelmesedve,sokkal szebb rendnek kellene lennie. Sokszor érzem úgy ,nem úgy látom el anyai feladataimat,ahogy kellene. 4 gyermekes anyuka vagyok, házas,a férjem is sokat segít boltba megy,szeret főzni is. Sokszor már szégyellem magam, hogy jobban megcsinál dolgokat mint én. Hogy tudnék változni? Mi a legjobb halogatás,és lustaság ellen? Köszönöm szépen!
Ha Ön négy gyermeket nevel, akkor elég annyi munka, hogy szereti őket. Ez óriási kincs, hatalmas érték az Egyházban, a társadalomban. Nagyon köszönjük. Lehet, hogy első hallásra ez nem vigasztalja meg, pedig nagyon szeretném Önnek hangsúlyozni, hogy ez a legtöbb, amit a világban tehet. Ha szalad is a ház, de a gyermekei békében, megértésben, egymás iránti szeretetben nőnek föl, akkor ehhöz alig tesz hozzá valamit, ha közben rend és tisztaság van a lakásában. Persze, ezzel is nevelheti a gyermekeit, tehát jó az, ha törekszik erre, csak azért a hangsúlyokat ne veszítsük el! Első lépésben azt javaslom, hogy beszélje meg ezt a dolgot a férjével. Ő hogy látja, őt mennyire zavarja ez? Kérdezze meg, hogy ő mit szeretne, mit tartana legfontosabbnak. Ha ezt megbeszélik, akkor már azonnal van valami kézzel fogható, amire érdemes odafigyelnie. Ha a tisztaság, a rend, a konyha, a fürdőszoba, a ruhák, stb. Tudja, hogy a férjének mi számít legjobban, és arra már úgy fog odafigyelni, hogy azt érte, a kedvéért, a jó hangulatáért teszi meg. Személyessé válik a tennivaló. Ez jó serkentő lehet. Jó tanács még, hogy az ember a napját minél hamarabb kezdje. Ha csak 8 után, netán még később, akkor tud nyúlni a nap, halogatódnak a dolgok. Paraszti bölcsesség, hogy amit az ember reggel 8-ig megcsinált, aznap az már el van végezve, már nem kelt föl hiába. Egy következő tanács, hogy mindig kezdje a tennivalóit egy olyan dologgal, amihez nem fűlik a foga. Kezdje a rosszabbal, amit nem annyira szeret! Legyen túl rajta mihamarabb! Érdekes jelenség, hogy utána a kedvesebbekre már nagyobb kedve lesz. Ilyen apró dolgokat tudok Önnek mondani. De a legfontosabb a legelső: élje szeretettel a napjait, a körülötte élők sok szeretetet kapjanak Öntől! Ez teszi legértékesebbé az életét.
Tisztelt Lelkiatya! Vajon, ha egy pap kilépett, akkor a korábbi tanításai is hitelüket vesztik? Vagy meg lehet mondani meddig mennyire követhetőek korábbi megnyilatkozásai? Tudom ez nehéz kérdés, de Hodász András után, aki nagyhatású volt és sok fiatalt is vezethetett Krisztus Egyházába, nem rég Béri Renátó atyáról is kiderült, hogy lemondott a karmelita szerzetesi életéről, de a papi szolgálatot még teljesíti. Ő is elég újszerű és formabontó volt, sokakban, így bennük is ott van a kérdés, vajon miért, mi tartotta meg eddig és mi miatt lépett ki, s vajon az élete, tanítása meddig hiteles?
Ha Renátó atya világi papként folytatja az életét és a szolgálatát, ezzel egyáltalán nem veszítette el a hitelességét. Hogy mi történhetett a lelkében, hivatásában, közösségében, ezt nem tudhatjuk. De ez egy teljesen elfogadható, az Egyház által is elismert és elfogadott lépés. Egyáltalán nem merül föl az, hogy ő és a tanítása meddig hiteles. András atyánál nehezebb a kérdés, mert ő olyan utat választott, amit nem hitelesít az Egyház. Utólag próbálja orvosolni, megértéssel kezelni, de az ő lépése inkább hasonlít hitszegéshöz, mint hiteles lépéshöz. Persze, bizonyára neki is megvoltak a maga okai, különben nem tette volna meg. Mégis egy papi hivatás elhagyása leginkább házasságtöréshez hasonlítható. (Ahol a másik fél egészen bizonyosan nem vétkes, mármint az Úr Jézus, akinek örök hűséget esküdött.) A korábbi tanításainak jó része most is megállja a helyét. Mindaz, amit az Egyház tanításával összhangban mondott, az helyes, másoknak is útmutató, segítő. Hogy mettől nem szabad, nem érdemes a szavaira odafigyelni, ez nem lényegtelen kérdés. Az egyéni józan belátás segíthet ezen. Bár nem vitás, ebben sok szubjektív elem lehet, amely félrevezetheti az embert. Szóval, most is igaz, mindaz, amit az Egyház tanításával megegyőzen mond, s az most is követhető, ami viszont nem, azt mint jelentéktelen és tartalmatlan állítást, el kell vetni. Ennél pontosabb választ sajnos nem tudok adni. Imádkozzunk mindkét atyáért, hogy Isten megbocsásson nekik, ha rosszul léptek, és vezesse őket a Szentlélek a megtérésre!
Kedves Lelkiatya!Megfigyeltem magamon egy rosszasságot,ami egyre jobban zavar már !! Elégedetlenség,miért nem szép,szebb, esetleg hibátlan. Amikor a házunkba költöztünk 16 évvel ezelőtt, nem érdekelt kimondottan a külsőség,milyen a házunk,elfogadtam olyan amilyen,persze tataroztuk,szépítgettük ahogy tudtuk! De az ami pár éve jelentkezett nálam ,az nem volt!! Fenntudok akadni azon,hogy ez is hibás,az is,miért repedezett,miért nem olyan szép,mint én azt vártam.Akár addig,hogy meglátok egy hibát és vége a jó kedvnek.Dühös leszek,de utána próbálok küzdeni,ne már nem akarok ennyire a külsőség rabja lenni.... Azt vettem észre, hogy az tud békét adni,ha elfogadja az ember ami van,nem hibátlan de elég jó , ezt olvastam is,de a másik pedig inkább szenvedést ad. Sokszor tudatosan próbálok érvelni,nem ez számít,hanem a szeretet. Miért lettem ilyen? Ez valami lélektani probléma? Miért azt nézem, ami nem fontos? Mert hiszem ,hogy a jó Isten megáldja az embert akár szép házzal,családdal ,de biztos nem tetszésére való ,ha az ember minden mást néz,csak a lényeget nem.... Elképzelem ,ahogy mondaná Isten Miért veszed észre a ház hibáit,miért nem veszed észre kit szeress,kivel törődj ,mi a feladatod itthon ? Kérem adjon tanácsot, hogy ne legyek ilyen... Köszönöm szépen!!
Talán ez egy feladat most az Ön számára. Hogy honnan jön, nem is érdemes firtatni. Fölismerte magában ezt a helytelen magatartást. Ez már jó. Nehéz leküzdeni. Ez, persze, nem annyira jó, legalábbis nem kellemes, de egyáltalán nem biztos, hogy ez valami romlásnak az eredménye. Bár lehet az is, nem tudom, a leírásából nem tudok ilyet kiolvasni. De mondom, mindegy is. Küzdjön meg vele! Ne legyen elkeseredve, hogy annyira érzékeny lett a hibákra! Dolgozzon rajta, hogy ebből ki tudjon keveredeni, ki tudjon emelkedni! Akár a gondolat háttérbe szorításával, akár más gondolatra figyeléssel, akár imádsággal (talán ez a legjobb). Dolgozzon ki stratégiát, hogyan küzdjön meg vele, és tartson ki benne! Érdekes, hogy ez kialakult, de ha követi ezt a tanácsomat, értékesebb emberként jön ki majd belőle. Utólag hálás is lesz ezért a kis harcért.
Kedves Lelkiatya! Szentségi házasságban élünk 11 éve,négy gyermekünk született.Istennek hála egészségesek,ügyesek. Sajnos nem minden Istennek tetszően alakult az életünkben! Ez alatt azt értem, hogy első gyermekünk még házasságon kívül született! A többiek templomi esküvő után ! Én akkor meggyóntam ezt a bűnt is ,hogy együtt éltünk!Melyböl lett egy gyermek. A férjemet úgy nevelték,hogy a szülei nem keresztelték meg ( a szülei megvoltak pedig) mivel ez őt valahol mindig is zavarta,beszélgetett anno az atyával,és úgy alakult, az esküvő előtt megkereszték !Járt hitoktatásra hozzá. A keresztség szentsége azt mondta az atya,minden eddigi bűnét eltörli. Amikor még csak udvarolt nekem ,kiderült van egy kislánya ,de nem működött a kapcsolat az anyukával,szakított vele. Valamint elmesélte volt a nő abortuszon kettőn,de volt amit ő utólag tudott meg ,mondta neki elveszi feleségül,ne tegye meg.Mégis elment! Utána a kapcsolatuk mégis tönkrement,a nő többszöri hűtlensége miatt,és miután végleg elküldte na akkor derült ki ismét várandós,a férjemben azt mondta ez az egész úgy jött le,hogy lehet nem is övé,megtartotta már az anyuka ezt a babát ,majd kiderült születése után ,tényleg ő az apuka.Vérvizsgálat apasági. De akkor már nem akarta vele újra kezdeni,bizalmatlan is volt,de fizette a gyerektartást.(Azóta ő nagylány,tartjuk vele a kapcsolatot.) Én csak ezt követően ismertem őt meg,miután vele ezek megtörténtek ! Amikor megtudtam van egy kislánya,elhagytam. Valahogy összeférhetetlenségbe kerültem,nem így kébzeltem el,a jövőt hanem majd csak tőlem lesz. Sírtam ,apa azt mondta attól mert apuka,meg hibázott rendes fiú,ezért ne hagyjam el,van akik elváltként hoznak be kapcsolatban gyereket ,mindig is fontos volt apa véleménye megfogadtam meg szerettem őt a párom,és kibékültünk. Anya nem élt már ekkor .... Évekkel később elmondtam a férjemnek,hogy mióta szentségi házasságban élünk,nagyon zavar,hogy így éltünk. Azt mondta nem ilyen életet akart kisfiúként magának,de sodródott is,szerelem ,vágyak,de a hűséget mindig komolyan gondolta,sose csalt meg senkit,engem sem!! Isten megbocsájtja,hogy van 2 kis lélek,aki nincs itt? Annyira sajnálom őket,könyörögtem Istennek,ha a férjem nem is úgy látná át esetleg a tettét,bocsásson meg . Vagy én nem kérhetek bocsánatot a nevében?A keresztség mindent eltörölt neki ezt a könnyelműbb életet is? Azt látom egyébként bánja ő is, mondta nem is büszke erre elhihetem,csak nekem inkább úgy mondanám valami más lett a lelkemben mióta anya lettem Megsiratom szegény kis lelkeket. Sajnálom teljes szívemből, hogy én is ilyen voltam,nem jártam szép úton,de mióta templomi esküvőnk volt,szó szerint nagyon sok ajándékot adott a jó Isten, sokat segített már, sok imám meghallgatott. Talán mert látta,komolyan bánom? És jóvá akarom tenni.... És azon vagyunk a férjemmel, hogy bár nagyon elrontottuk a vége törekszünk jobb legyen.... Isten áldja!
Köszönöm, hogy leírta ezt a szép kapcsolatot. Amikor a férje megkeresztelkedett, akkor Isten minden addigi bűnét eltörölte. Tehát nem terheli többé. Szép dolog, hogy gondol ezekre a kicsikre, de aggódnia igazán nem kell. Egészen biztosan ők már a mennyországban vannak. Úgyhogy családjuknak vannak már szent tagjai. Inkább azt javaslom Önnek, hogy ne hozza föl ezt a férjének. Minden bizonnyal neki is teher, sebek ezek a lelkén, nem kell ezt piszkálgatni, hadd gyógyuljon be minél jobban. Persze, fontos, hogy a férje is járuljon rendszeresen a gyónás és az Eucharisztia szentségéhöz. Építsék szépen tovább a házasságukat. S vétettek, kérjenek
Tisztelt lelkiatya ! Férjemmel 5 éve vagyunk házasok és van három kislányunk. A kisebbik 2,5 hónapos. Ferjem 46 én 28 éves vagyok Mostanában megváltozzott. Távolságtartó,csúnyán beszél türelmetlen. Semmi se jó neki Tegnapi napon észrevettem egy nő hívja és kint a garázsba beszélget vele,majd megbeszelnek egy találkozott és pénzt 40 ezret adott neki. Mindent tagad. Az a nő elvált 50 éves nő. Mit tegyek ami ilyenkor helyes? Ha rákérdeztem mindent tagad. Az a nőnek jó a híre hogy konnyuveru úgyhogy biztos van köztük valami. ...
Attól tartok, hogy a jelentős korkülönbség, amely a házasságkötésükkor lángolt szerelem során jelentéktelennek tűnt, bizony most előhozza a maga következményeit. Nem biztos, hogy csupán ez az oka a házasságuk gyengülésének, de legalábbis a vélhető megingásban nem segít. Persze, ez már adottság, ezen nincs mit keseregni, de mégis nem árt ezt a részletet is tudatosítani. Lehet még ebből boldog családi élet, de most Önnek ezért nagyon erősen kell küzdenie. Nyilván nem a férje ellen, hanem a férjéért. Nagyon nehéz tanácsot adni, mert félő, hogy ő valóban rossz hatás alá került. Mit is tehet? Mindenképpen azt tanácsolom, hogy nagy türelemmel tartson ki mellette. Most ezt teheti a házasságuk megmentéséért. Ne szemrehányást tegyen a férjének, ne zaklassa számonkéréssel. Igyekezzék mindenben a kedvében járni, érezze, hogy Ön hűségesen szereti őt. Lehet, hogy ez kezdetben netán még könnyelműbbé teszi, de higgye el, hosszú távon így marad meg Ön mellett. Nehéz ez, mert lehet, hogy a szerető közeledését is elutasítja. Azt írja, hogy "távolságtartó, csúnyán beszél, türelmetlen, semmi se jó neki". Ennek ellenére is kapjon Öntől szeretetet, figyelmességet, megértést. Tudom, hogy nehéz, de tegye meg a gyermekei, a családjuk jövője érdekében. Amikor nyugodt légkör van, akkor előhozhatja komolyan, hogy úgy érzi készül valami baj, és ezt meg kell előzniük. De ezt is szeretetbe csomagolva, ne számonkérő hangon. Ha lepereg róla, akkor még továbbra is várni kell, továbbra is imádkozni. Ezt tudom mondani, hogy szeresse és imádkozza vissza a férjét. Kérje az Istenszülőt, hogy tegyen csodát, és térítse észre a férjét, hogy megértse, hol várja őt az igazi boldogság: nyilván a felesége, a gyermekei mellett.
Tisztelt Tanácsadó Paptestvér! A Jehova tanúi testvéreknél vértilalom van (tilos vért: enni és orvosilag is adni). E hitük alapja az első jeruzsálemi zsinat határozata (ApCsel 15,20). Mi ma a katolikus tanítás erről, és mi az alapja? Köszönöm!
A kezdeti igehirdetés során egyre többen tértek meg a pogányok közül is, akik nem a zsidó néphez tartoztak. Minthogy az első igehirdetők zsidók voltak, az apostolok, Szent Pál és a többiek, eleinte kézenfekvő volt, hogy a zsidó szokásokat továbbra is meg kell tartani. A nem zsidó megtérőktől pedig azt követelték, hogy előbb ők is metélkedjenek körül, tehát tartozzanak a zsidó néphez, s ezen az úton válhatnak kereszténnyé. Szent Pál és Barnabás azonban erőteljesen föllépett ez ellen, ők a Lélek által vezetve hamar fölismerték, hogy Krisztus követése nincs kötve a zsidó valláshoz. A vitában először Péter szólalt föl, mint a közösség vezetője, és aki már világos útmutatást kapott Istentől, amikor álmában azt mondta neki: "Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! (Apcsel 10,15). Ebből megértette Péter, hogy a korábbi zsidó előírásokat Isten új szövetsége felülmúlta, így bátran elment a pogány Kornéliuszhoz - amely a zsidó szokások szerint tilos lett volna - és megkeresztelte egész háznépével együtt. Péter tehát azt mondta: "Isten... éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük.... Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?" (Apcsel 15,10). Érdekes módon ezek után Jakab szólalt föl, akinek viszont Jeruzsálem püspökeként volt nagy tekintélye, és a következő kiegészítést tette: "nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől." Ezzel zárult tehát a vita, és ezt írták meg az Antiókhiában élő testvéreknek is. Később, a kereszténység további terjedésével azonban már ezek a zsidó előírások is érvényüket veszítették. Egyre világosabbá vált, hogy a Krisztus-követés egyáltalán nincs ezekhöz a szokásokhoz kötve. Az értelmüket vesztett törvények már nem váltak a keresztény életmód részeivé. Egyes szekták szó szerinti bibliaértelmezése fölborítja a tiszta tanítást, Krisztus ingyenes megváltásának rendjét. A keresztényekre egyáltalán nem vonatkozik ez a zsidó előírás. Az pedig végképp szűklátókörű értelmezés, amely ebből az ószövetségi tilalomból még azt is kiolvassa, hogy az azóta orvosi gyakorlattá vált gyógymódot, hogy vért adnak a betegnek, még azt is tiltják. Ezzel közben súlyos károkat is okoznak. A keresztény életmódban tehát nincs ilyen tilalom.
Kedves Lelkiatya! Nagyon szomorú vagyok ,lelkileg nagyon sok sebbel teli a kamasz fiunk miatt. Még csak 15 éves,de szó szerint borzalom ahogy olykor velem bánik,bunkó stílusban beszél,káromkodik Olyan zenéket hallgat ami teli káromkodással. Mindig menne csavarogni,tudom fontosak a barátok,de hát már ittak is alkoholt ,szerinte túlféltem és elkell kezdenem elengedgetni,azzal jön és mi van ha berúgna? Mondtam lehetne inni de ügyesen mértékkel ,nem azonosak az értékeink,hiába akarok neki jót mondom mit ,hogyan tegyen,szerinte az maradi. Ki él úgy ? Tudom mert látom sok mai 15 éves bulizik beitalozik ,rosszabb esetben drogozik.Legjobb barátja 15.éves és barátnőjével rendszeresen lefekszik. Meg mondom őszintén arra vágyom, legyen jó ember,mértéktartó ,párkapcsolatban is okos,de ahogy ő a világot látja,kortársait Ital,szex ,számomra elképzelhetetlen ,hogy ő ne feküdjön majd le egy lánnyal,házasságon kívül. Mondta is ,biztos,hogy nem vár esküvőig! Hogy neveljem jól,ha ő mindennek az ellentétjét akarja?? Köszönöm a válaszát. Isten áldja.
Ne keseredjen el! Ez a gyermeknevelés egyik igen nehéz szakasza. A kamasz kor a második dac-korszak. Csakazért is nemet mond. Ennek az az oka, hogy személyiség fejlődésében a fiatal egyre inkább fölfedezi a szabadáságnak a lehetőségeit. Ezt feszegeti ilyenkor, nem ritkán túlfeszíti a húrt, sőt, át is lépi a határt. Egyik vígasztaló tényező, hogy ilyenkor nem változik meg a gyermek, csak egy átmeneti időről van szó. Van, hogy két-három év csupán, néha hosszabb. Ezt ki kell bírni. S hogyan, mit tegyen? Szeresse a gyermekét! Ez a legfontosabb. Legyen vele nagyon türelmes! Igazából a szülei szeretetének a határait is próbálgatja ezzel, persze, öntudatlanul. Bármilyen furcsa, ez a lehetetlen viselkedése a szeretet igényéből fakad. Nagyon akarja, hogy szeressék, és próbára teszi a szülői szeretetet. Nyilván nem hagyhatja rá a dolgokat, szólni, mondani kell neki, hogy az alkohol, a cigaretta, a drog, a szex mind megnyomorít. De nagy művészet megtalálni azt a pillanatot, amikor van rá esély, hogy meg is hallgatja a szülői intelmet. Ritka, de van ilyen. Ugyanis jellemző erre a korra a hullámzó érzelmi állapot. Néha nagyon elutasító, szúrós, máskor meg nagyon szerető, bújós a magatartása. Az egyiket ki kell várni, a másikat ki kell használni. Sosem szabad elkövetni azt a hibát, hogy amikor végre valami kis szeretetet mutat, akkor elővesszük a sérelmeinket, hogy "tegnap bezzeg, nem így viselkedtél". Ez nagyon téves volna. Amikor lehet szeretni, akkor nagyon kell, amikor ezt nem hagyja, akkor nem érdemes erőltetni. Hogy aztán ebben az időszakban meddig megy el a bűnben, azt csak imádsággal lehet kordában tartani. Fenyegetéssel, szép szóval nemigen érünk el eredményt.
Kedves Lelkiatya! Egy régebbi levelemben azt írtam, hogy nagyon ritkán van kísértésem, erre Ön nagy örömömre azt válaszolta, hogy ez egy ajándék az Úrtól és legyek érte hálás. Nos, ez így is van, általában nagyon ritkán vagyok kísértve, de érdekes módon néha előfordul, hogy van egy amolyan kísértési időszakom. Ez alatt azt értem, hogy például van egy hét, amikor majdnem minden nap jön a kísértés és akkor huzamosabb ideig tart. Utána sokáig, hetekig de akár hónapokig semmi. Most éppen egy ilyen hétben vagyok. Tegnap is volt kísértés és korábban is az azt megelőző napokban és nagyon örültem, hogy sikerült ellenállnom. Sajnos ez ma nem sikerült. Pontosabban sikerült is meg nem is. Délelőtt volt egy kísértés, annak ellenálltam. Úgy, hogy most kivételesen nem is kértem Jézus segítségét ahogy amúgy sokszor szoktam hanem egyedül sikerült. Igen, de sajnos most 1-2 órája is volt egy kísértés és akkor meg már nem sikerült. Elismerem, hogy kérnem kellett volna segítséget és nem magamban bízni, de most egy bizonyos kérdést szeretnék feltenni amire szeretném tudni a választ mert zavar, hogy nem értem. Vannak olyan napok, amikor hiába küzdök le egyszer egy kísértést, valamennyi idő eltelik és jön a kísértés megint. Volt már olyan, hogy volt egy nap háromszor vagy esetleg kétszer és ez pár napig így ment, több mint 3 napig vagy amikor nem egy hétig minden nap egyszer-kétszer, akkor három napon keresztül még többet ha nem is minden pillanatban. A kettő hasonlít, de nem ugyanaz. A Bibliában az van írva, hogy ha ellenállunk neki, akkor békén hagy minket. Nem tudom, hogy másoknál ez hogy működik, persze valaki rögtön megadja magát és akkor annyi volt a kísértés, valaki nem és akkor a kísértő már nem is nyaggatja többet legalább azon a napon, de miért lehet az, hogy engem valamikor kitartóan naponta többször kísért és úgy tűnik, addig nem hagyja abba míg meg nem kapja amit akar? Ez nem jelenti azt, hogy mindig meg is adom magam, de valahogy úgy erőlteti mintha nem hagyna engem és én ahányszor ellenállok, annyiszor próbálja később újra? Tényleg valami olyasmi ez, hogy addig nem hagyja abba a kísértést, addig vissza-visszajön amíg nem engedelmeskedek. Ez mennyire különleges eset ez? Az egyetlen kivétel az, amikor Jézust megkérem, hogy vegye el tőlem a kísértést. Akkor utána tényleg abbamarad, de ha csak magamtól imádság nélkül ellenállok, akkor hiába állok ellen, újra jön. Miért lehet az, hogy valakit jobban nyaggat és valakit kevésbé? Mindenki van kísértve, akár gyakran, akár ritkán, de az miért lehet, hogy az egyik embert megkísérti egyszer és akár megadja magát, akár nem, abbahagyja, valakit meg mint engem pár napig naponta többször nyomorgat és hiába állok ellen neki többször, csak visszajön? Lehetséges, hogy van valami hátsó szándék? A hátsó szándékot így értem: nagyon szeretem Jézust, tényleg kimondhatatlanul és teljesen megváltoztam a hatására, másokat is minél jobban tudok és igyekszek is szeretni még akkor is ha még mindig lehetne jobb, imádsággal és máshogyan is szívesen segítek rajtuk, próbálok segíteni másoknak a tanúságtételeimmel és nem dicsekedni szeretnék ezzel, de kaptam már elismerő szavakat más keresztény emberektől, többek között arra vonatkozóan, hogy milyen dicséretes és kitartó a hitem, Ön is írta nekem, hogy nagyon erős, gyermekien tiszta hitem van. Mások azt mondták, milyen jó, hogy megosztottam velük ilyen-olyan ügyben a történetem, a tanúságtételem sokat segített nekik vagy hogy pont arra volt szükségük. Nem azért segítek másoknak ahogy tudok és nem azért kommunikálok velük hitről, imáról, Jézusról, Istenről, mert várom az elismerő szavakat hanem fordítva. Csak szívesen segítek másoknak és szívesen beszélgetek másokkal a témáról és utána mondanak nekem ilyen kedves dolgokat, de ezeket nem kikényszerítem belőlük hanem maguktól mondják, nekem persze nagy örömet okoz. A legnagyobb öröm nekem ha tudok segíteni és valami olyat teszek, ami remélhetőleg Istennek is tetszik. Két ismerősöm bár sajnos (még) nem hívő keresztény, de nagy igyekezeteimnek és Isten segítségének hála közelebb jutottak a hithez. Szándékosan írom, hogy Isten segítségével mert természetesen az én igyekezetem semmit sem érne Isten nélkül, nélküle senki nem képes semmire. Az imádságokat illetően pedig, szoktam magamban és hangosan is imádkozni és megfordult a fejemben, hogy esetleg a gonosz meghallotta amikor Jézusnak mondogattam mennyire szeretem meg azt is, hogy némely bűnöket nem fogok többet elkövetni meg hogy aznap bűntelen leszek és erre válaszul nem akarja engedni, hogy folytassam a tervem, hogy teljesen leszokjak bizonyos bűnökről és hogy sikerüljön gyakran egy-egy napot bűntelenül eltöltenem és talán látja azt is, hogy másoknak mennyit tudok segíteni és milyen hitem van és azért kísért ritkán, de sokkal erősebben mert meg akarja akadályozni amit csinálok és amit még csinálni akarok a jövőben. Valahol olvastam, hogy amit a fejemben imádkozok tehát hangos szavak nélkül, azt a Sátán nem hallja, de a hangosan kimondott szavakat igen és innen jött ez az elméletem, ami lehet butaság is, nem tudom ezt megítélni. Nem tagadom, lehetne még jobb is a keresztény életem és szeretném is. Látom a hibáimat és a hiányosságaimat. Nekem ez legalább olyan fontos mint a hétköznapi világi életben helytállni. Nem isteni tökéletesség a célom, de az igaz, hogy amennyire lehet próbálom kihozni magamból a legtöbbet és amikor megígértem Jézusnak, hogy aznap bűntelen leszek, sikerült is nagyon gyakran. Erőt adott a neki tett ígéretem. Az iránta érzett szeretetem visz előre. Idén sokkal többet mentem a templomba is és először életemben böjtöltem a nagyböjt alatt, bár biztosan lehetett volna a böjtöm is szabályszerűbb, annyit csináltam, hogy hétköznapokon a 40 napos időszak alatt száműztem a húsokat és édességeket, hétvégén ezeket megengedtem magamnak. Azért kísérthet engem a kísértő olyan kitartóan mert látja az eredményeimet és akadályozni akar? Nagyon különös, hogy hetekig-hónapokig nem csinálja és aztán egyszerre csinálja sokat és kitartóan. Lényegtelennek tűnhet ez egy kívülálló számára ha csak úgy elmondanám valakinek vagy ahogy itt is írom, de őszintén bevallom, idegesítő. Nem az, hogy egyszer kísért hanem az, hogy naponta háromszor. Még így is, hogy hetekig-hónapokig szünetelteti. Már ennek is örülnöm kell, tudom jól, annak is örülni kell, hogy legalább hetekig-hónapokig nem zaklat. Úgy fogom fel, hogy minden kísértés egy lehetőség, hogy kimutassam Jézusnak mennyire szeretem, nagyon sajnálom is amikor nem sikerül, de azért zavar is amikor egy nap háromszor vagyok kísértve. Legalább ha megtudnám, miért így van, akkor az egy kicsit megnyugtatna, iránymutató lenne. Hálásan köszönöm ha időt szakít a kérdéseimre.
A kísértés lélektana nem olyan könnyen átlátható. Az atyák tanítása szerint a rossz gondolataink alapvetően három forrásból származnak. Az egyik oka mi magunk vagyunk, a rosszra hajló természetünkből fakadóan indulnak bennünk a rossz gondolatok. A másik a világ hatása, a körülöttünk lévő emberek, dolgok, látványok késztethetnek a rosszra. És csak a harmadik tényező a gonosz tudatosan ártó szándéka. Mindezek azonban egyáltalán nem könnyen elkülöníthetők egymástól. Néha igen, néha nem. Tehát a Jóistenen kívül nincs, aki megmondhatná Önnek, hogy az érkező kísértések összetevői honnan eredeztethetők. Innen is, onnan is, hol innen, hol onnan jönnek. Lehet, hogy jó ideje nem voltak kísértések, de meglátott valamit az utcán vagy a képernyőn, és újra beindulnak a rossz gondolatok. Vagy éppen elgyengült, és gondolataiban oda kalandozott, ahová nem kellett volna, s ez bosszulja meg magát a visszatérő rossz gondolatokkal. Szóval, nem lehet mindent a sátánra kenni. Persze, végső elemzésben minden rossz mögött a sátán van, a rosszra hajló természetünk és a világ bűnre csábító hatásaiban is. A kérdésére tehát, sajnos nem tudok válaszolni. De válaszomban azt hangsúlyozom inkább, hogy ne ezt feszegesse, hogy mikor és miért jön a kísértés. Az elmondottakból a tanulság nagyon világos - mások számára is az lehet! Nem szabad Jézus nélkül tenni semmit, kivált nem a lelki küzdelemben. Mindig Jézus segítségét kell kérni, még a legapróbb dolgokban is. Érdemes hozzászokni, hogy soha semmit nem teszek Jézus nélkül. A kísértések elleni harcban különösen is fontos Istenhöz fordulnunk. Nem véletlenül imádkozzuk a Miatyánkban is, hogy kerüljön el minket a kísértés. Ugyanakkor az atyák, jelesül Szent Antal atyánk azt tanította: "Vedd el a kísértést, és senkisem üdvözül". Tehát a kísértésekre is szükségünk van, azokon keresztül is Isten felé haladhatunk.
Kedves Lelkiatya! A következőben kérem a tanácsát. Egyik beosztottamat törvényszegéssel gyanúsították meg, már perbe is fogták, de még se el nem ítélte el a bíróság, de föl sem mentette. Ön szerint ebben a helyzetben mit tegyek mint vezető: 1. Hozzam nyilvánosságra, hogy az illetőt miért perelték be, de ezzel megszégyenítem őt, rossz hírbe hozom, hiszen még nincs ítélet. 2. Nem teszek semmit, csak az ítélet meghozatala után döntök ebben a kérdésben, hiszen ha felmentik, akkor nem bántottam meg Őt. Várom Válaszát: István
Kedves István! Lehetnek még egyéb tényezők, amelyek befolyásolhatják ezt a döntést. Ha a gyanúsításról nem tudnak mások, akkor, természetesen nem szükséges tájékoztatást adni idő előtt. Ha azonban tudnak róla, akkor lehet, hogy azért jobb tájékoztatást adni, hogy ne gondoljanak rosszabbra, mint ami az igazság. Leginkább ez döntheti el tehát a kérdést. Ha valami kényszerítő ok indokolja, akkor adott esetben lehet, hogy jobb a pontosabb tájékoztatás, de ha ezek a tényezők nem állnak fenn, akkor jobb hallgatni róla egészen addig, amíg ezt valami újabb helyzet nem indokolja.
Kedves Lelkiatya! Szeretném jelezni, hogy az egyik kérdés-válasz pár nem kompatibilis (valószínűleg elcsúszás volt).
Köszönöm szépen. Kijavítottam.
    ... 88 89 90 91 92 
93
  94 95 96 97 98 ...