Kedves Lelkiatya! A férfi-nő barátságról megoszlanak a vélemények. 26 éves nő vagyok és van férfi barátom, akivel utóbbi időben ritkábban ugyan, de találkoztam, elmentünk ebédelni, ittunk egy kávét, beszélgettünk. Még évekkel korábban a lakásán is voltam, de nem történt semmi köztünk, főzött kettőnknek, ettünk, mutatott fényképeket az itteni utazásairól, beszélgettünk. Amerikai. Akkor Magyarországon lakott huzamosabb ideig, most a hazájában van, de jött nemrég egy rövid időre vissza, akkor volt az, hogy találkoztunk kétszer. Van párkapcsolatom. A párom tud erről a férfi barátomról és nem zavarta, hogy találkozok vele, legalábbis nem mondta. Valamin elgondolkodtam. Még nem végleges ez az egész, de van egy zarándokhely, ahova nagyon szeretnék elmenni, lehetőleg most nyáron, de nem szeretnék egyedül menni, mert félnék egyedül utazni, nem vagyok hozzászokva és a zarándokhelyek azért általában olyanok, hogy nem egy nagyvárosban vannak, Máriapócs, Medjugorje, Lourdes mind olyanok, ahova én vágyok menni, nem is város hanem azt hiszem falu, de maximum kisváros. Nem is a leghíresebbek közé tartozik és így szervezett zarándokút sincs oda. Külföldön található. Szeretném megkérdezni, kedves Lelkiatya, hogy ha úgy adódna, hogy a párom nem akarna oda menni velem, akkor elmehetnék-e a férfi barátommal kettesben vagy fel se vessek ilyet? Több napos út lenne mindenképp mert külföldre kellene menni és ott egy nagyobb városból utazhatnánk ide. A párom most azt mondja, elmenne velem, de ha mégis meggondolja magát, megkérdezhetem a férfi barátomat vagy helytelen lenne elmenni egy ellenkező nemű baráttal több napra? Természetesen egy szállodában aludnánk, csak külön szobában. Ha a párom nem akarna mégse jönni, akkor le kellene mondanom erről? Sem a párom, sem a barátom nem hívő. Akármelyikőjükkel mennék is, bízom abban, hogy jó hatással lenne rájuk. Legszívesebben mindkettejüket elvinném, de együtt nem biztos, hogy szívesen mennének és nekem meg olyan furcsa lenne két férfival menni. A férfi barátnak nincs párja vagy más akivel jöhetne, mindig egyedül utazik. Két kérdést szeretnék megfogalmazni. Az egyik az, amit ide leírtam már, hogy ha úgy adódik, hogy a párom meggondolja magát, elhívhatnám-e a férfi barátomat. A másik az lenne, hogy ha nem egyedül mennék, elvileg ugyan mehetnék de még sosem utaztam úgy egyedül, hogy teljesen egyedül egész úton, szóval ha nem egyedül mennék, akkor szabad-e olyat csinálni, hogy az útitársamnak is megmutatom a helyet, de azért kicsit elvonulok, egyedül vagyok, egyedül imádkozok? Már amikor lehet és nincsenek más hívek. Ha már ott vagyok, egy kis magányra, elcsendesedésre, privát szférára is vágynék. Jobban tudok úgy imádkozni, jobb érzés. Nagyon szeretnék ide eljutni, de még nem biztos, hogy a párom eljönne velem, mert ugyan azt mondta, de azt is mondta, hogy jobban örülne ha egy másik országba mennénk és mint írtam is, kevésbé szeret utazni mint én és még csak nem is erről van szó, de neki nem hívőként nem ugyanazt jelentené mint nekem. Persze pont emiatt lenne jó ha jönne, de nem tudom végül mit fog dönteni. Ugyanez nyilván a férfi barátomra is vonatkozik.

Kedves Lelkiatya! Budapesti latin rítusú hívő vagyok, s folyamatosan azt tapasztalom, hogy sem a fővárosban, sem vidéken nem tartják be a plébániák a Püspöki Kar azon rendelkezését, hogy át kell térni a javított misekönyv szövegére. Vannak olyan papok, akiknek nem tetszik, hogy kivették a "szeplőtelen" jelzőt a közgyónásból, ezért továbbra is ezzel a betoldással mondják a szöveget, illetve más, liberálisabb atyáknak az "én áldozatom és a tiétek" kifejezéssel lehet gondjuk, ezért a régebbi, hibás "áldozatunk" szót mondják azóta is. Korábban is gondok voltak, mert hiába mondta Veres püspök, hogy még ne kezdjék el az új szöveget mondani azok, akik már megkapták a kipostázott, javított misekönyvet, egyesek túlbuzgóságból áttértek az új szövegre, holott az volt a terv, hogy minden plébánián egyszerre történik majd meg az áttérés. Hol kellene jelezni ezt a problémát, hogy ez a káosz megszűnjön a magyar egyházban? Annyira rendszerszintű ez a probléma, hogy nem mehetek oda minden helyszínen a miséző paphoz, hogy tart(as)sa be a Püspöki Kar utasításait. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Tud olyan atyáról aki szokott autistákat gyóntatni a fővárosban kellene?

Kedves Lelkiatya! Nemrég láttam két videót, amiben Hodász András kiugrott pap szerepelt. Az egyikben arról beszélt, hogy most hagyta el az egyházi köteléket, beleértve a cölibátust is (7:01-től: https://www.youtube.com/watch?v=fWLBw6Z3e38), a másikban pedig arról, hogy hetente jár gyónni, illetve rendszeresen járul szentségekhez (pl. 23:48-tól: https://www.youtube.com/watch?v=HJS93E8kaL0). Azt szeretném megkérdezni, hogy egy felfüggesztett pap hogyan gyónhat, pláne akkor, ha nem tartja a cölibátust? Ilyenkor nem az van, mint amikor valaki kilép egy szentségi házasságból, hogy nem járulhat szentségekhez, csak halálveszélyben? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Egyik videóban Tapolyai Emőke pasztor?lpszichológust hallottam ,nagyon szeretem a beszédeit. Azt mondta a testvére rákos beteg egy nagyon vidám,életet szerető nő ,a családban a legdilisebb( jó értelemben) 11 hónapja küzd,vékony,haja nincs már. Azt mondta, ha a testvérem Isten tróntermébe kerülne mit mondana Isten azt,hogy gyönyörűségem. Ő annak látja. Mi ezt nem tudjuk mert nem vagyunk kopaszok,rákosak. A lényege a beszédének az önszeretet volt.Feltette a kérdést ki vagy te? Kérte radikálisan gondold át ki vagyok én?Válasz: Az, akit az Isten szeret! És azt is mondta az ember Isten kapcsolatról,hogy Isten úgy tekint ránk,hogy hát nem érted mennyire szeretlek? Meghaltam érted ,hogy velem legyél mert nem bírnám ki,hogy ne legyél velem ,annyira szeretlek! Ezek a szavai nagyon megérintettek,elis sírtam magam. Belegondolva Emőke szavaiba ,hogy sok ember nem szereti magát ,külsejét,viselkedését,pedig ha megpróbálnánk Isten szemével magunkra nézni,akkor biztos nem mondaná h?t túlsúlyos vagy,striás ,alkoholista,drogos,akármi,az egész ember maga amiért od?ig lehet. Gyönyörködik.Úgy képzelem ezt el,mint mikor édesanyaként ránézek a kisbabámra,gyermekeimre,és csak figyelem,nézem,milyen tökéletes mindene,mennyire szép,elolvadok tőle.... Mivel tudnám meghálálni a legszebben Istennek mindazt a jót,szépet amit ő az emberért tett,tesz? Mivel tudom megmutatni,hogy nézd ,ezt azért teszem ,hogy lásd szeretlek. Teremtmény a teremtőt. Volt már olyan gondolatom ,ha megtehetném ,vagy majd odaát,de jó lenne csak úgy odaszaladni hozzá ,megpuszilni bekuckózni hozzá,mint kisgyerek anya apa ölébe és csak lenni.... Lehet szeretet jel az is ,ha pl a kereszthez virágot viszek ,és azt mondom fogadd ezt szeretetem jeléül? Vagy mit tanácsolna ? Házasságban élek,édesanyaként. Köszönöm szépen!!

Kedves Lelkiatya! Milyen tanácsot tudna adni,hogy türelmesebb legyek a gyerekeimmel? Egyébként is elevenek,hangoskodók,de mostanában a 2 gyermek egymást piszkálja,meglökött,elvette a játékom,már megy is a sírás. Már kértem szépen ,mérgesen is. Semmi változás! Én meg van mikor már csak azt tapasztalom, hogy már megint kiabálok rájuk,de úgy is,ha előtte aznap eldöntöttem ma akármi legyen is nyugodt maradok,hát ez nálam majdnem mindig kivitelezhetetlen,nagyon gyorsan robbanok. Hogy lehet ezt az erőt kordában tartani? Apukám is lobbanékony,hangosan beszélő . Ez öröklődik? Köszönöm szépen a segítséget!!

Kedves Lelkiatya! Természetesen az Úr Jézus nem követett el semmiféle bűnt, viszont a kereszten az Atya "bűnné tette értünk" (2Kor 5,21), így ott a mi bűneinktől volt bűnös. Ebből következett a kérdésem azzal kapcsolatban, hogy a Szentlélek ebben a "bűnös állapotában" elhagyta-e az Urat. Akármilyen szelíden is, de a "miért hagytál el engem?" felkiáltásban benne van a számonkérés, mint minden kérdésben, ami a "miért"-eket firtatja. Szóval csak volt valami, ami miatt azt érezte az Úr, hogy az Atya elhagyta. Hogy kell akkor ezt érteni?

Tisztelt Lelkiatya! Amikor én párt kerestem, nagyon vigyáztam a tisztaságomra. Nagyon sokat imádkoztam Istenhez, hogy küldje el számomra a megfelelő féfit. Akinek nem csak a testiség számit, hanem az, hogy velem képzelje el az életét, vegyen feleségül. Azt hittem, megtaláltam. Néhány év távlatából viszont rájöttem, hogy borzalmas ez a házasság és ez a férfi nem is igazi férjem nekem. Hogy érthettem félre az esküvőmkor ennyire az Isten akaratát? Mindenben Istenre hagyatkoztam, vártam, hogy szóljon hozzám. Azt gondoltam, megértettem a szavait. Most jöttem rá, milyen rosszul választottam, nagyon boldogtalan vagyok.

Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy tudna-e nekem javasolni olyan imákat, melyek kötött szövegűek és kifejezetten a mennyi Atyát lehet velük megszólítani. A Szentháromság három személye nem választható el egymástól, ezt szokták mondani, de én mégis szeretnék olyan imákat (is) mondani, amelyekkel kifejezetten az Atyát szólíthatom meg. Némi gondolkodás után arra jutottam, hogy bizonyára szabad a szentháromsági személyeket külön-külön is megszólítani hiszen a liturgiákon is ezt tesszük amikor azt mondjuk, hogy "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." illetve "Hiszem, Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek fia...." vagy említhetném a Hiszekegy szövegét, amelyben bár mindhárom isteni személyre utalunk, mégis külön-külön szólunk hozzájuk. Ami engem illet, nagyon szívesen szólítom meg őket külön-külön, mert bár mindannyian a Szentháromság részei, kicsit mindegyik mást és mást jelent nekem, másért fontosak nekem és más szerepük van a hitemben, ezen kívül személyesebben is tartom így. Remélem, hogy ezzel nem követek el hibát.... amennyiben tényleg nem, milyen imákat imádkozhatnék az Atyához? Szeretnék a Miatyánk mellé mást is.

Kedves Lelkiatya! Tegnap láttam meg, hogy szerepelt itt egy kérdés Suhajda Szilárddal kapcsolatban. Ez felbátorított engem, hogy feltegyem én is a saját kérdésem. Már korábban is gondoltam rá, de nem mertem feltenni, nehogy itt is elinduljon valami nagy vita vagy kitörjenek indulatok mint az interneten mindenhol máshol. Bár itt keresztény emberek vannak, mi kérdezünk itt és így mi lehet máshogy szemléljük az ügyet, jó esetben kevésbé indulatosan és ítélkezően fogalmazunk. A kérdésem nem arról szólna, hogy Suhajda Szilárd helyes döntéseket hozott-e, mit kellett volna vagy lehetett volna másképp csinálnia. Engem az imádság szempontjából érdekel a helyzete. Amikor még csak megtudtuk, hogy eltűnt, de még nem volt valószínűsíthető, vagy jobban fogalmazva nem volt biztos, hogy halott, imádkozni kezdtem érte. Először csak én egyedül meg azok akik szintén hallottak a hírről itt Magyarországon, de utána megkértem az imaközösség tagjait is, hogy tegyék meg ezt érte. Tagja vagyok egy olyan közösségnek egy közösségi oldalon, ahol katolikusok a világ számos helyéről összegyűltünk és beszélgetünk, kérdezünk, válaszolunk, megosztjuk tapasztalatainkat a hittel kapcsolatos dolgokról és imádkozunk egymásért. Ez nem helyettesíti a szent liturgiákat, minden szokásos dolgot, ezt mi szabadidőnkben kedvtelésből csináljuk. Ha valakinek van kérése, hogy X probléma kapcsán imádkozzunk érte, kiírja és mi imádkozunk, mindenki magában, de egyébként olyan is szokott lenni, hogy kamerán keresztül valaki imádkozik és be lehet csatlakozni. Van egy másik ilyen csoport is, azzal a különbséggel, hogy ott nem csak katolikusok vannak hanem más keresztény felekezetek tagjai is. Felkértem tehát őket, hogy imádkozzanak Szilárdért és több mint 130-an teljesítették is ezt a kérést, az ügyben zajló fejleményekre is kíváncsiak voltak. Azért több mint 130 mert a körülbelül 130 csak az egyik imaközösség és a másikban érvényes számok még ehhez adódnak hozzá.Nagy összefogás van ott amikor valaki imádságra szorul, de ha belegondolok, nekem az egy hatalmas számnak tűnik, hogy egy emberért 130 ember imádkozik és ez még csak a valódi számnak a fele,főleg külföldiekről beszélünk, többségében amerikaiak de európaiak is akadnak. Ha még ehhez hozzáadom azokat, akik magyarok imádkoztak érte, nagyon nagy szám jönne ki. Magam is nagyon sokat imádkoztam érte, szinte annyit és úgy imádkoztam mintha saját magamnak imádkoznék vagy mintha rokonom, barátom, közeli ismerősöm lett volna, pedig akkor hallottam róla életemben először. Nem akartam elítélni, nem akartam rosszat mondani rá, nem akartam gondolkodni mi lehetett volna másképp, csak imádkozni, megtenni érte mindent ami tőlem telik, segíteni rajta anélkül hogy nem vagyok a Himalája közelében sem, segíteni egy embertársamon. Úgy éreztem, csak az Isten segíthet rajta és akár az életét is jelenthetik az imák, ezért beleadtam mindent. Még akkor is imádkoztam érte, amikor mások már feladták, még akkor is amikor a búcsúztatója is megtörtént. Az a típus vagyok, aki tényleg hiszi, hogy ha hittel kéri, akkor az a hegy bizony arrébb fog menni. Ezzel Jézus egyik mondatára utaltam: Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! ? odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. (Mt 17,20) Nem feltétlenül szó szerint gondoltam, hogy a hegy elmozdul, bár Istennek az is lehetséges, de a legjobban azt szerettem volna kifejezni ezzel, hogy olyan dolgokban is hiszek amiben az emberek 90%-a nem és akkor is hiszek amikor már szinte mindenki feladta. Egy kilencedet is imádkoztam érte Szent Júdás Tádéhoz, aki a lehetetlen ügyek védőszentje és kértem Mária közbenjárását is. A kilencedet tényleg 9 napon át imádkoztam naponta hatszor, függetlenül attól, hogy épp milyen reménykeltő vagy elszomorító hírek jöttek róla. Még soha ennyit egyszerre nem imádkoztam mint akkor, még hajmosás és evés közben is, ha nem is minden percben de rengeteget minden nap, mert tényleg hittem ebben és azt mondtam Jézusnak, hogy az imáimmal meg szeretném menteni ennek az embernek az életét. Ha belegondolunk, nagyon vakmerő ilyet mondani....főleg úgy, hogy nem vagyok szent, próféta, szerzetes, nem vagyok különleges személy. Volt is egy logikailag megmagyarázhatatlan belső megérzésem, hogy imádkoznom kell érte és ez az érzés sokáig megvolt bennem, már csak ezért sem hagytam abba. Ráadásul lehet, hogy a sok ima hatására, de azt kezdtem észrevenni, hogy már tényleg számít nekem, hogy mi lesz vele, hiába nem ismerem, valahogy már nem csak egy idegen volt a sok közül, hanem mintha kötődni kezdtem volna hozzá azáltal, hogy annyi imát mondtam értem. Nem úgy értem, hogy úgy mintha személyesen ismertem volna, de közben mégis mintha nem lett volna idegen és ez szerintem az imáim miatt lehetett. Nem tudom, van-e ilyen, hogy ha sokat imádkozunk valakiért akkor elkezdünk így érezni, össze is zavarodtam kicsit, hogy miért lett nekem olyan fontos egy ismeretlen személy. Egy keresztény testvérem is azt mondta, hogy ő is ilyen mint amilyen én vagyok, nagyon erősen tud hinni, akkor is hisz amikor mások nem és hogy biztosan volt oka annak, hogy ennyire akartam érte imádkozni, biztosan történt valami az imáim hatására és imádkozzak addig érte ameddig úgy érzem. Azt mondta, hogy a Suhajda Szilárdért mondott imáim nem voltak feleslegesek: ha mégis életben maradt, csak esetleg sokáig nem fog ez kiderülni valami okból, akkor azért, ha pedig valóban meghalt, akkor azért, mert az imáimat Isten akkor is fel tudta használni, legfeljebb olyan módon, ami nekem nem látható. Egy internetes cikk közölte Lendvai Zoltán atya véleményét, aki szerint az "imádság akkor sem vész el, ha utólag kiderül, hogy Szilárd életben van." Itt inkább a lelki üdvösségéért mondott imákról beszélt az atya. A Ripost oldalon jelent meg egy kisebb szöveg ennek kapcsán. Nos, azt értem, hogy akkor is volt értelme imádkozni ha kiderül, hogy Szilárd életben van, bár ez mostanra már csak akkor derülhetne ki ha valahogy megmenekült és nem tudtunk róla, de én pont az ellenkezőjét tettem és erre vonatkozik a kérdésem is: mi a helyzet akkor ha úgy imádkoztam az életéért, hogy közben halott volt már mikor elkezdtem vagy akkor még élt (ez a valószínűbb) közben meghalt és én folytattam az imákat? Mi történik akkor az imákkal? Van értelme? Tud és legfőképpen, akar az Isten bármit tenni velük? Számít bármit is az önzetlen szeretet, ami vezette az imáimat? Segítek vele bármit is annak, akiért imádkozok ha már nem él? Nem tudnám teljesen biztosra mondani, hogy Suhajda Szilárd keresztény volt vagy nem, de azt gyanítom, hogy igen, mert egyszer a Mária Rádióban is megosztott néhány gondolatot és azt hiszem az édesapja és a felesége is imádkozott érte, tehát ha egy keresztény rádióban szerepelt és a családja hívő, akkor van rá esély, hogy maga is az volt, de nem tudom, nem is érdekelt ez akkor engem, csak a hitem és hogy imádkozzak. Csak azt tudom, hogy még sose imádkoztam senkiért egyszerre annyit mint érte és őszintén örülnék ha számítana ez Istennek valamicskét.

Kedves Lelkiatya! Áthoszi Szent Sziluán atya azt tanította, hogy a bűnös (legalábbis a gőgös) embert elhagyja a Szentlélek. Ez történt az Úr Jézussal is, amikor magára vette a világ bűneit, s ezért "vonja kérdőre" az Atyát, hogy miért hagyta el Őt (ami azt jelentheti ekkor, hogy miért vonta meg Tőle Szentlelkét)? Pál apostol is arról írt, hogy az Atya a Szentlélek erejével támasztotta fel halottaiból Krisztust, amiből szintén azt gondolhatnánk, hogy közvetlenül a feltámasztása előtt híján volt a Léleknek. Helyes ez az elgondolás?

Kedves Lelkiatya! Miért hívják Jézust idegennek Jeruzsálemben az emmáuszi tanítványok? Még nem ismerték fel, akkor tehát a ruházata vagy a beszéde alapján gondolták annak?

Kedves Lelkiatya! Isten a szeretet. Gondolkoztam azon,hogy mi az élet értelme? Az a válaszom született ,hogy a Szeretet. Szeretetben élni.Minden nehéz nap ellenére!! És ez a szeretet kimutatása szebbé teheti a mindennapjainkat. Mindenki boldog akar lenni Csak kicsit jól,jobban legyenek. Van aki ezt itallal ,droggal éri el.Próbálja befolyásolni vele,pedig ez pillanatnyi inkább. Egyre inkább azt látom, hogy ha szeretünk minden más a helyére kerül. Nem kell mű pótlék. Ha valaki azt szeretné ,hogy fejlödjön a szeretetben, pl én ? Mit javasolna? Házas vagyok ,gyermekeink száma 4 . Köszönöm szépen!! Isten áldja.

Kedves Lelkiatya! Kérem segítsen tanácsával, mert azt hiszem, hogy egy róka fogta csuka helyzetben vagyok. A jelenlegi lelki úgy érzem hogy már nem szeretne tovább vezetni, más viszont nem vállal el, mert hogy olyan sok az aratnivaló. Már többször próbáltam beszélni a lelki atyámmal erről is, illetve hogy megrekedtek, de nem változott semmi. Többször írtam kérve más atyák az, s már szinte nem is merek írni, mert annyira fáj az elutasítás, még akkor is ha valszeg nem nekem, hanem a leterheltségüknek szól. Itteni írásokban is sokszor olvasom, hogy milyen fontos a lelki vezetés hosszútávon, de lehet ez nekem mást szán az Isten iránytűnek? Mit tenne a helyemben? Anna

Kedves Lelkiatya! Szeretném megtudni ilyenkor mi a helyes hozzáállás,életszemlélet. Jól gondolom e,vagy tévút. Sajnos a hírekben hallható napok óta Suhajda Szilárd hegymászó halála.( Férj,édesapa) Szomorú történet,sokak szerint visszakellett volna fordulnia,nem mindenképpen megmászni ,az álomcélt megpróbálni elérni.Apukája is azt tanácsolta mielőtt elindult okosan,tudjon visszafordulni, ha itt az idő ,mert családja is van!!Én is így érzem helyesnek a család az első!!! Lehet nehéz ilyenkor nem messze a csúcstól jól dönteni. De sajnos maga mögött hagyta nejét,kisfiát. Bennem ez úgy jön le fontosabb volt a Monteverest az,hogy megcsináltam,mint,hogy visszakell fordulnom,mert elsősorban én a családomért vagyok felelős,ott helytállás az élet igazi Montevereste . Más olyat vall,abban halt meg ami a szenvedélye volt,ott a hegyen.Amit szererett,más csak dolgozik,de úgy,hogy utálja. De hát fagyási sérülései voltak,agyödéma. Valószínűleg szenvedett sokat abban a küzdelmes úton. Melyik emberi halál hozzáállás a jó? Isten teremtette a gyönyörű Monteverestet is,de biztos nem azért,hogy oda emberek mászkáljanak fel ,megküzdve akár a lehetetlennel is .. .Ez ilyen értelmetlen,érthetetlen halál nekem!! Köszönöm szépen válaszát!