Kedves lelkiatya a pápa szavain elmélkedem és nem egészen értem, hogy nekünk nem kell Krisztust megvédeni ezzel mit szeretett volna mondani. Én úgy tudtam, hogy súlyos bűnt követek el ha nem védem meg a megtámadott hitemet.... mindig is úgy gondoltam, hogy én megvédem a hitemet, az egyházamat, Krisztust és Krisztus és az Egyház pedig védelmez engem. Kérem segítsen megérteni, hogy akkor pontosan mit is vár tőlünk a Szentatya...

Kedves Lelkiatya! Feltételezem, hogy teljesen ártalmatlan az, amit tapasztaltam és miről kérdezni fogok, de ártani nem árthat egy kérdés. Általában nem emlékszek arra, hogy mit álmodtam és mindig jó vagy semleges álmaim vannak. A múlt éjjel nem így történt. Valamiféle démonokat láttam álmomban. Csak sejteni vélem, hogy azok voltak, szerintem nem halott emberek szellemei és nem is angyalok. Álmomban találkoztam többször ezekkel a lényekkel. Nem tudnék minden helyzetet felidézni, csak néhányat. Olyan is volt, hogy több emberrel együtt kirándulni mentem valahova és ahol a szabadidőnket töltöttük, egy épületben volt egy szoba ahova lehetett játszani, rajzolni, pihenni menni, inkább gyerekeknek való, de bementem én is és amikor bementem volt ott egy gyerek, aki nem úgy nézett ki mint én, éppen rajzolgatott és mikor megkérdeztem tőle kicsoda, az én nevemet mondta és ezt nem csak velem csinálta, másokkal is. Úgy tett mindig mintha az az ember lett volna aki pont akkor bement a szobába, csak megmaradt a teste gyereknek. Amikor édesanyám ment be utánam a szobába, ugyanis egymás után mentek be az emberek oda, akkor már előre féltem vele mi történik, de azt már nem álmodtam meg. Álmomban láttam azt is, hogy a saját házunkban voltam, egy régi házunkban másokkal együtt, nem családtagokkal, és féltünk mert láttuk, hogy kint állnak a démonok, akármik is legyenek azok, és be akarnának jönni vagy mindenesetre kint várnak, veszélyesek. Az a furcsa, hogy álmomban Jézus is ott volt és csak miatta éreztük magunkat kicsit biztonságban. Szinte bújtunk Jézus mögé meg kapaszkodtunk egymásba a félelem miatt. Egy másik jelenetben meg mind repültünk a ház egyik pontjáról a másikra, Jézussal együtt, ő irányított minket, akkor is a lények elől menekültünk. Nem úgy néztek ki mint a szellemek de nem is úgy mint ahogy a démonokat ábrázolják. Valamilyen lepel volt rajtuk, sötét színű volt az is és ők maguk is sötétek. Butának érzem magam, hogy egyáltalán foglalkozok vele mert mindenki szokott rosszat álmodni és egy álom nem tud nekem ártani de szinte sosem álmodok rosszat és főleg nem ilyen természetfeletti alakokról, így meglepődtem. Nem nézek horrorfilmeket, a tv nem okozhatta. Éjszaka közepén volt, ez is érdekes mert mindig közvetlenül ébredés előtt, hajnal 6 körül vagy utána szoktam álmodni de ez most éjjel 2-3 körül zajlott. Kissé ijesztő volt, de csak annyira amennyire egy álom lehet. Nem mernék megesküdni rá, már nem emlékszek pontosan de mintha a kezem kicsit remegett volna mikor felébredtem. Kell aggódnom az álom miatt vagy semmi jelentősége?

Tisztelt Lelkiatya! Az lenne a kérdésem hogy mi a Szentlélek káromlása ki követ el ilyen bünt??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó.

Föltámadt Krisztus! Tisztelt Lelkiatya! Ha egy igaz, jó, nemes ügy mellé (mint a tanárok tiltakozása) a kereszténység ertékrendjével ellentétes elvű politikai pártok adnak támogatást, szabad-e nekünk is támogatni pl azzal, hogy részt veszünk a demonstráción? Az a fontosabb, hogy ki mondja, vagy az, hogy mit mond?

Mi az a DIKASZTÉRIUM ? Van anyanyelvünk,ezen kellene a médiának kommunikálni.Az Írott közlésekben sok az idegen kifejezés,ezeket a hívek nem értik,így semmi értelme.

Drága Lelkiatya! Imádságos lélekkel visszanézve a Pápa látogatás videóit, feltűnt nekem, hogy számos ember menniyre mohán viselkedik egy ilyen szent alkalommal, szinte mindenhol előre szeretné tolni önmagát, ami az Ő kedves szándékából fakad, de visszatetszést válthat ki a szemlélőkben. Ugyanakkor a Bibliában azt olvasom - hogy amikor a tömeg szorongatta a vérfolyásos asszonyt, Ő mégis merte hittel megérinteni Jézust! Nem tudom eldönteni, mi az Istennek tetsző őszinte hozzáállás - (pl. amikor házigazdaként fogadjuk Őszentségét ) - a csendes háttér ima beszélgetés folyamatos erősítése vagy a közelségre vágyó, rajongó lélek emberi arcának kimutatása? Köszönöm: egy érzékeny Isten gyermeke

Kedves Lelkiatya! A 150. zsoltár 3-5. verseit idézem: "Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat!" Szombaton részt vettem a Papp László sportcsarnokban a pápával való találkozáson. Rendkívül szép és megható volt. Szívhez szóló volt a 4 tanúságtévő és a pápa beszéde is. Különösen tetszettek a modern gitáros énekek. Nálunk görögöknél miért nincsenek ilyenek? Arról értesültem, hogy az 1970-es évek elején Dr. Cselényi István Gábor atya a Rózsák terén a görög templomban szervezett beat miséket. Az 1970-es évek végén, az akkori görög kispapok - akik azóta már nagyapák - járták a borsodi falvakat és modern egyházi énekeket énekeltek gitáros kísérettel a görög templomokban. Ma miért nincsenek ilyen kezdeményezések? Igen kell a szép ősi ének, de szükséges a modern is. Az élet sokszínű, így az egyházi ének is. Aki kimarad az lemarad. Aki mer az nyer mondta magyarul Ferenc pápa. A római testvéreknél is megvan az ősi gregorián ének, ott van a ma délelőtt is énekelt Kodály Zoltán Magyar miséje, de ott van a modern ének is, amiket Palánki Ferenc püspök atya is énekelt a fiatalokkal együtt tegnap este a szentségimádáson. Nem tartom jónak a görögöknél lévő egyoldalúságot, hogy csak az ősit és semmi modernt. Budapesten hány görög papgyerek lakik? Ebből hány jár görög templomba? És a többi nagyvárosban? Beszéltem jó néhány 20-as éveiben járó görög papgyerekkel. Igénylik a szép ősi dallamokat, de hiányolják a modern énekeket, hiszen az hozzájuk közelebb áll a koruk miatt. A pusztán csak énekből hiányzik a trombita, a citera, a hárfa, a dob, a tánc, a fuvola, a gitár, a zengő és a búgó cimbalom. Hova fog ez vezetni? Tudom, hogy a 2011-es népszámlálás eredményét Fülöp püspök atya (akkor még nem érsek) szomorúan jelentette be 2012. nagypéntekén, hogy csak 180.000 ember vallotta magát görögkatolikusnak. Mi lesz az idén? 150.000? Ha a fiatal nem találja vonzónak a görög egyházat a csak ősi énekeivel, akkor tovább áll. Legjobb esetben elmegy a rómaiakhoz. Több megkérdezett fiatal szerint, amíg az egyházunk mereven elzárkózik a modernizálástól, addig várható az elvándorlás is. Igen jó az óbor, de szükséges az új is. A friss és üde. Mi a véleménye erről a kérdésről?

Tisztelt Lelkiatya! Bocsásson meg nekem,amiért reagálok a válaszára,melyet nagyon köszönök,de nem szeretném,ha rosszat gondolna rólam. Én kérdeztem azt,hogy létezik-e lassú öngyilkosság? Abszolút igaza van: nincs mentség és nincs ok sem erre. Nem is ezért írok. Tudom,hogy nem láthatja az egész ?képet? rólam,de távol áll tőlem,hogy önző módon csak önmagamra gondolnék. Az egészségügyben dolgozom,ahol nap mint nap másokért teszek,és beteg szüleimet is támogatom,amiben tudom. Az Úr Jézust szolgálom így. Igen,abban is igaza van,hogy van kapcsolatom Istennel,de azt tapasztalom egész eddigi életemben,hogy ezt csak én akarom. Kiáltok Hozzá,hogy mutasson nekem utat,de nem figyel föl könyörgésemre. Azt mondják,hogy a hit ajándék. A Szentatya is azt mondta egyik homíliájában,hogy a hit kegyelmi ajándék,amelyet nem a könyvekből tanulunk meg,hanem az Úr adja. Bár sokáig kértem az Istent,hogy adjon nekem hitet,erős hitet,de nem hallgatott meg,vagy én vagyok képtelen meghallani Őt. De az is lehet,hogy nekem nem is járhat már az igaz hit,hisz nem tehetek érte már semmit sem. A Úr áldja meg,ha imádkozik értem,mert az Ön imádságát bizonyosan meghallgatja az Úr.

Kedves Lelkiatya! Nagy bizonytalanság van bennem és szeretném a véleményét kérni az ügyben. Párkapcsolatban vagyok de sajnos, akárhogy is próbálnám szépíteni, már nem szeretem a párom. A kapcsolat tart öt éve. Az elején gyakori volt, hogy megbántott, fájdalmat okozott, nagyon más volt a gondolkodásunk. Az utóbbi 2 évben lett jobb a kapcsolatunk, egymás mellett voltunk nehéz helyzetekben, családtagok betegsége, halála, depresszió, covid-járvány közben is. Bármilyen szép is ez és tisztában vagyok vele hogy ez sem adatik meg mindenkinek, mégis mintha már nem szeretném. Több összetevője van ennek. Az első: már nem vonzódom hozzá, a külseje nem vonz engem. A második: sok olyan tényező van, ami a kapcsolatunk elején nem zavart vagy zavart de nem érdekelt, akkor még nem volt fontos nekem. Valamennyire összecsiszolódtunk, de bizonyos tekintetben mégis mások vagyunk és most már ez jobban zavar mint akkor. Részben megoldódtak az ilyen különbségek, de nem az igazi. Mondhatnám példának, hogy a párom szívesen ül otthon, engem jobban zavar ha bent ülök a négy fal között. Eljön velem néha valahova, de inkább nekem van erre igényem. Az utazás, nyaralás terén jobban megmutatkozik a különbség mert közelre elmegy velem valahova, főleg belföldön, külföldre esetleg elmenne repülővel, de én akár buszos utazásokra is, nála ez szóba sem jöhet, de nem is csak erről van szó. Nekem fontos, hogy utazzak és minél több helyet megnézzek, más kultúrákra is kíváncsi vagyok, neki ez nem olyan lényeges. Egy jeruzsálemi vagy isztambuli nyaralás nekem nagy álmom, olyan helyekre nem jönne velem mert azt mondja félne a terrortámadásoktól. Londonba lehet elmenne velem repülővel de ha szeretnék az angol tengerpartra menni, akkor oda már lehet nem jönne mert úgy van ezzel, hogy ha van közelebb is tenger, minek menni oda. Nem azt akarom ebből kihozni, hogy nekem csak az angol tengerpart jó vagy csak Jeruzsálemet és Isztambult tudom elképzelni egy nyaralás helyszínéül, de hozzám képest neki ezek kevésbé fontosak és sok mindent, amit szívesen kipróbálnék, megtennék, nem biztos, hogy a párom is. A repülős utazás is olyan, hogy azt mondja felülne a repülőre, de oda is úgy, hogy biztos félne, ezt mondta, aztán mivel még sosem ült repülőn, még az is benne van a pakliban, hogy azt mondaná sose megy többet. Nem akarok hálátlannak tűnni, de kicsit nagy a különbség közöttünk ebben a témában. Másik hasonló különbség, ami szintén megoldódott részben, de mégsem az igazi, az az összeköltözés. Nem kellett volna keresztény szempontból, de már megtörtént két éve. Nem élünk (már) szexuális életet. A párom nem keresztény, de miattam elfogadja, hogy ez így van. Nem vagyunk házasok. A kapcsolatunk elején (még nem voltam keresztény úgy, ahogy most, elmagyarázom később) nekem volt fontos inkább, neki nem. Végül véletlenül jött úgy a helyzet, hogy az akkori lakótársam elköltözött az albérletemből és így jött oda a párom, de nem neki volt fontos, inkább nekem. Szerintem örült neki, mondta is, de neki mégsem volt annyira lényeges mint nekem. A harmadik: látom, hogy sokat tett értem és elismerem ezt, az utóbbi két évben tett főleg sokat értem, segített, akkor jobban kifejezte a szeretetét, de mégsem tudom teljesen elfelejteni, hogy milyen volt a kapcsolatunk elején, pedig én sem vagyok tökéletes. Közben is volt, ami miatt szomorú voltam, azóta változtatott is ezen, de már nem úgy látom mint akkor, amikor történt. A mai fejemmel már nem erőltetnék senkivel összeköltözést, ha a másik fél nem akarja annyira mint én, akkor elfogadnám. Már amikor összejöttünk, akkor is én ragaszkodtam hozzá jobban. Azóta jobban ragaszkodik ő is, de mai fejemmel biztos nem jönnék össze olyannal, akinek nem kellek eléggé. Meg is bántott engem többször és megbocsátottam, már nem tesz olyat, de akkor is nyomot hagyott bennem. Vannak barátai amivel nem is lett volna problémám, de volt köztük egy nő, aki miatt nem egyszer majdnem szakítottunk. Régen udvarolt neki, de kiderült, hogy a nő leszbikus és így semmi nem lett köztük, de azért barátok maradtak. Úgy tűnt, hogy engem nem értékel annyira mint ezt a nőt, kevésbé vagyok neki fontos, mintha még érezne iránta valamit. Nekem már az sem tetszett, hogy az elején nem akart neki bemutatni. Beszélt nekem róla, magamtól jöttem rá arra is, hogy a páromnak tetszett régen, csak egy megérzés volt és rákérdeztem, ő meg elmondta az igazat. Más barátjának bemutatott, de neki nem, ami nekem nem tetszett, mondtam neki, mutasson be neki is. Vidéki városban, megyeszékhelyen lakunk, a nő egy Pest megyei városban lakott akkor, de járt erre évente többször. Egyik beszélgetésünkkor azt mondta a párom, hogy ha meglátom hogy néz ki a nő, még rosszabb lenne, még féltékenyebb lennék. Ezt hogy is érthettem volna máshogy mint úgy, hogy még mindig nagyon szépnek tartja azt a nőt, akár még szebb is nálam. A nő néha két napra jött a városba és olyankor mindig ismerőseinél, barátainál szállt meg, kétszer a páromnál is. Nála aludt, először el sem mondta nekem a párom, csak aznap reggel, amikor a nő elment, akkor mondta, de úgy mintha ez olyan természetes lenne. Nem tetszett nekem és nem értette mi bajom hiszen külön szobában aludtak és a nő egyébként is leszbikus, a férfiak nem érdeklik, leszbikus párkapcsolata van. Ez igaz volt, mert tudom ki az a nő, akivel akkor kapcsolata volt. Nem örültem neki, hogy annyira nem tartotta fontosnak, hogy elmondja. A második alkalommal elmondta, de akkor sem örültem neki egyáltalán. Kértem, hogy legalább akkor mutasson be neki, de nem akart. Azt mondta, majd máskor. Szerettem volna odamenni, de akkor meg az volt a válasza, hogy az meg hogy nézne ki, hogy ketten beszélgetnek a másik szobában, én meg a másik szobában vagyok egyedül. Eleve ennek fel sem kellett volna merülnie benne. A nő eredetileg nem a páromnál aludt volna hanem egy barátnőjénél, tudom is kinél, de az illető nem tudott otthon lenni akkor. Manapság sok embernek ez is belefér egy párkapcsolatba, hogy ott alszik a párjuknál egy ellenkező nemű barát vagy a párja a barátnál, de nekem ez sok volt, akkor is ha leszbikus az a nő. Nagyon rosszul esett, hogy a párom tudta nekem nem esik jól, mégsem volt ez elég fontos neki, még azt is kértem tőle, mondja le a nőnek, aludjon másnál, de akkor meg csak azt ismételgette, hogy már megígérte neki, hogy biztosít neki szállást. Mintha minden kívánságát leste volna. Hasonló szituáció volt mikor elment vele ebédelni de titokban, aznapra megbeszéltük, hogy szól mikor végez a munkájával és találkozunk. Mikor rákérdeztem végzett-e, annyit mondott, hogy dolga van és később jelez. Az a dolog persze a nő volt. Ismertem én is az éttermet ahova mentek mert jártam oda én is, beismerem, részben szándékosan mentem oda. Nyilván láttam őket, akkor már bemutatott, de akkor is olyan kellemetlen volt, mert a nő ugyan mondta, hogy ebédeljek velük és nem akartam, de rosszul esett a titkolózás és elég udvariatlan volt a párom részéről, hogy magának és a nőnek vitt egy pohár vizet és nekem nem. Nekem a nő hozott egy pohár vizet, nem arról van szó, hogy megkértem volna rá, magától hozta, de nagyon rossz volt a páromtól ez a viselkedés. Azt sem felejtettem el, hogy egyszer egy nagymellű szőke nőről áradozott ennek a leszbikus nő barátjának, nem előttem, de megtudtam. A kapcsolatunk kezdetén és azután pár évig nem hittem Istenben úgy, ahogy kellett volna, sajnos egy családi tragédia, egy családtag elvesztése kellett ahhoz, hogy Istenhez forduljak. Ennek mindössze annyi szerepe van a párkapcsolatomban, hogy amióta Jézusban hiszek megváltozott valami. Jézus megváltoztatta a világlátásomat, a személyiségemet, az értékrendemet. Másokat is jobban szeretek, de magamat is. Másokat is igyekszek nagyon szeretni, nem tökéletesen de azt mondanám, elég jól megy eddig, de jobban látom már a saját értékeimet is. Az biztosan nem is kell magyaráznom, hogy Jézust miért szeretem nagyon és miért van nagy hatással rám. Már önmagában az, hogy vállalta a kereszthalált és a korbácsolást értem is elég lenne, de ezen túl is annyi mindent köszönhetek neki. Meghallgatott akkor is mikor mások nem, megvigasztalt mikor szomorú voltam, meggyógyított mikor beteg voltam és ezt komolyan mondom mert nem kellett még orvoshoz sem mennem mert Jézushoz fordultam az imáimban és meggyógyultam. Hála az Istennek azóta is rendben vagyok. Jézus jobban megértett engem mint a párom vagy az édesanyám. Jobban kitartott mellettem mint volt barátaim, akiknek csak addig kellettem amíg nekik is kényelmes volt, de fordítva már nem működött, nem voltak ott nekem mikor segíthettek volna. Jézus az, aki tisztelt, szeretett másokat, együttérző volt, még a nőket is tisztelte, még az olyan nőket is, akiket abban a korban teljesen megvetettek. Amióta megismertem Jézust, azóta annál inkább nem értem, hogy bizonyos sérelmeket miért viseltem el a páromtól. Olyan nekem Jézus mint másnak az igaz szerelem, egy másik férfi, aki tényleg szereti, akivel kölcsönös, valami igaz szerelem, akit ha megismer és tudja, milyen a legjobb kapcsolat, nem éri be kevesebbel. Jézussal természetesen nem jöhetek össze, a hasonlattal csak szerettem volna kifejezni az érzéseim. Jézus megmutatta nekem milyen másokat szeretni, hogyan kell azt igazán, még a vadidegeneket és az ellenségeket is, nemhogy a párunkat. Valamiért akkor a sérelmeim ellenére a párom fontos volt nekem, most már ugyanazokat a helyzeteket máshogy fogom fel. Persze ez egy töredéke annak, amiért kiszerettem belőle. Külsőleg sem vonz már, jobban észreveszem a különbségeket is köztünk és akkor ez is. Próbáltam a páromat szeretni, a múltat elfelejteni, de teljesen nem lehet. Próbáltam a jókat nézni, arra gondolni, de hiába értékelek benne sok mindent, a szerelem mégsem jön vissza igazán. Értékelem attól még amit értem tett és próbálom becsülni, de a szerelem érzése mégsem akar visszajönni. Már inkább mintha barátilag szeretném csak. Örülök ha találkozok vele, de annyira már nem várom mint régen. Már annyira nem érdekel a véleménye mint régen. Szeretem de szerintem nem vagyok szerelmes már belé. Nyomaszt engem ez a téma. 26 éves vagyok, 21 éves voltam amikor a kapcsolatunk kezdődött, nekem első kapcsolat. Nem érzem magam boldognak vele, de egyébként nem csak emiatt nem vagyok boldog, van ennek más oka is, hullámzó a boldogságom és nem csak a párkapcsolatom miatt. Nem tudom van-e értelme így egy kapcsolatnak. Nem tudom benne maradni jobb vagy szakítani.A párom nem keresztény, közelebb került Jézushoz leginkább miattam, de nem keresztény. Gonosznak érzem magam emiatt, amit érzek, mintha csak a rosszat látnám, de hiába látom a jót is, mégsem vagyok boldog és mindent máshogy látok mint amikor történt. Bűntudatom is szokott lenni, amiért így érzek, de ha nem érzem szerelmesnek magam, nem tehetek róla, nem tudom kényszeríteni, legfeljebb benne maradni a kapcsolatban szerelem nélkül. Házasságról szó sem volt, ha ez számít, szerintem a párom nem az a típus aki házasodna vagy ha igen, akkor elég sok idő kellene neki rá, nem is volt előttem komolyabb kapcsolata.

Tisztelt Lelkiatya! Sokat látom a szertartások alatt a füstölést és szeretném megérteni mikor milyet és miért használnak? Például mikor az oltárt tömjénezik vagy az evengéliumos könyvet, miért teszik? Van erről könyv? Otthon is szeretnék megfelelően füstölni, ezért is kérdezem. Kérem segítsen ebben, köszönöm!

Tisztelt lelki atyám, a Pápa látogatással kapcsolatban szeretném kifejezni azt, hogy a médiában hallottam, hogy a rózsa téri templomban 120 férőhely van, ebből 60 fő volt a kórus. A diakónus szavai közben egy pillanatra be énekeltet a kórus, valamint közben hangos gyereks?rást lehetett hallani az élő közvet?tés közben. Köszönöm szépen

Tisztelt Lelkiatya! Létezik olyan,hogy lassú öngyilkosság? Ha valaki annyira nyomorultul érzi magát,hogy nem számít eszik-e aznap,vagy sem? Több éve már,hogy alig veszek magamhoz táplálékot,azt is csak azért,hogy tudjam végezni a mindennapjaimat. Nem tudatosan tettem,csak egyszerűen oly elkeseredett vagyok,hogy enni sincs kedvem. Nagyon sokszor megszólnak mások,hogy mennyire sovány vagyok. Úgy érzem megbotránkoztatom őket,és mintha megvetnének engem emiatt. Azt hiszem,csak feladtam a mindennapi harcot,és azt remélem szépen lassan elsorvasztom önmagam,azt remélve,hogy egyszer csak észrevétlen ?eltűnök?. Egy picit félek is,de nem az eltávozástól,inkább attól,hogy az Úr Jézus nem ölel majd magához. Ettől rettenetesen félek. Gyakran imádkozom hosszasan,sírva Szt. Benedek imádságát(Crux sacra sit mihi lux,non draco sit mihi dux!Vade retro satana.Nunquam suade mihi vana,sunt mala quae libas!Ipse venena bibas!?,azt remélve,hogy Isten irgalmaz nekem,és magához emel...

Krisztusban szeretett Lelkiatya! Kérem segítsen megérteni ezt a részt: Jak. 2,13 Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten. Köszönve: Borbála

Kedves Lelkiatya! Nem tudom, hogy az imadsagon es a rengeteg beszelgetesen kivul mit tehetnek meg, hogy a ferjem hozzamkoltozzon. Evek ota vagyok a felesege, de csak ritkan jon hozzam, nem lakik itt. Azt mondja a munkaja miatt nem jon. Szeretoje is volt. A szulei teljes mertekben gyermeknek kezelik, anyosom foz es mos ra. Engem az a fojto legkor kimondottan zavar es az, hogy naluk semmi sem az enyem. Idegen, befogadott gyermeknek erzem magam naluk, egyaltalan nem ugy, mint egy feleseg, leendo csaladanya. Anyosom es aposom alig varja, hogy elvaljunk, gyulolnek engem, mert elraboltam a fiukat. Azert imadkozom, hogy jojjon el onnan a ferjem, vegyunk egy kozos hazat es eljunk boldogan. De a ferjem nem ad a penzebol hazra, az enyem pedig keves, hogy egyedul vegyem meg. Lelkiatya! Mit tehetnek? A ferjemtol gyavabb, felenkebb embert nem ismerek. Sosem fog harcolni ertem, biztos nem is szeret elegge. Szulei kihasznaljak anyagilag is. Mi evek ota nem haladunk egyrol a kettore, kulon kasszan vagyunk, azt sem tudom, mennyi a fizetese. A felretett penze is a szuloknel van. Anyosomek nem vallasosak, kinevetnek engem, amiert en az vagyok. Telnek az evek, engem pedig szetvet az ideg a rossz hazassagom miatt. Bar a ferjem elmondasa szerint allandoan hianyzom neki. Sokszor konfliktusforras ez nalunk, de egyszeruen nem tudom jo szemmel nezni, ezt a semmilyen hazassagot . Ugy erzem, sosem fog annyira szeretni, mint a szuleit. En mindig igyekszem jo feleseg lenni, de nem ertekeli. Allandoan maganyos vagyok. Sokszor a templomba, az imaba menekulok. Kimondottan rosszul vagyok, ha napokat kell eltoltenem 1 fedel alatt anyosommal es aposommal. Amikor latom, hogy a ferjemmel ugy bannak, mint egy ovodassal. 1 ebed erejeig a talalkozas megjarja, de ez a maximum. Tisztes tavolsagra toluk mar megnyugszom. De amikor egyutt vagyunk is allandoan telefonal veluk a ferjem. Sajnos nem erzem magam hibasnak a kialakult helyzet miatt....beteg egy kapcsolat az oveke, abban biztos vagyok. Azt gondoltam, hogy az eskuvo utan majd minden megvaltozik, de nem igy tortent sajnos. Allandoan maganyos vagyok es szomoru. Nem tudom, mit tehetnek..... Koszonet a valaszert!

Kedves Lelkiatya! Egy közösségi oldalon olyan csoport tagja vagyok, ahol keresztények összegyűltünk, csak virtuálisan és ki szoktunk írni bejegyzéseket. Katolikusok vagyunk mind. Katolikus vallással kapcsolatos dolgokat is megosztunk egymással, segítjük egymást, tanácsot adunk egymásnak amennyire tudunk, imádkozunk egymásért tehát ha valamelyikünk kiírja, hogy mondjuk fontos vizsga előtt áll vagy munkát keres, beteg, aggódik egy családtagja miatt, akkor imádkozunk érte. Bibliai idézeteket is megosztunk egymással, Jézus-filmekről is beszélünk. A katolikus egyház iránt érdeklődőknek is válaszolunk, ha valakinek imádsággal vagy bármi ilyennel kapcsolatban van kérdése, megosztjuk egymással saját tapasztalatainkat. Nem papok vagyunk, csak hívek, akik próbálnak segíteni egymásnak és szívesen tanulunk egymástól, imádkozunk egymásért. Nemzetközi csoportról van szó, sok amerikai van benne de európaiak is vagyunk. Tényleg csak a jóra igyekszünk, nem csinálunk semmi rosszat és a teológusokat sem helyettesítjük. Remélem, hogy ezzel nincs semmi baj és nem teszek rosszat ezzel én sem. Pár napja egy érdekes kérés érkezett de nem is egyszer hanem több tag írt ki olyat, hogy hát lesz a sátánistáknak egy nagy összejövetelük és imádkozzunk értük. Amerikában történik majd. Egyébként is jó lenne ha megtérnének kereszténynek de itt most azon volt a hangsúly, hogy egy meglehetősen nagy létszámú, 2-3 napos összejövetelt szerveznek. Valóban imádkozhatok értük is? Jézus azt mondta, szeressük ellenségeinket és imádkozzanak azokért, akik üldöznek minket. Ha imádkozok értük, ugye azzal nem árulom el Jézust? A Sátán Jézus ellensége és ha ezt a logikát követjük, akkor a hívei az ellenségei Jézusnak, nekem, keresztényeknek. Szívesen imádkozok mindenkiért, mindenkit szeretek, még azokat is, akik engem nem, még azokat is, akiket nem ismerek, de még azokkal is szívesen tennék jót, akik velem nem tették ugyanazt, akár rosszat tettek. Nem egészen értem, hogy a sátánisták kicsodák, micsodák mert azt egyértelműen leírják, hogy nem Sátánt dicsőítik, csak szimbólumként használják és a hitetlenségüket akarják kifejezni, Isten szükségtelenségét. A tetteik viszont többet mutatnak ennél, többek között olyan eseményeket is szerveznek ahol visszakeresztelnek valakit, nincs erre magyar szó, a keresztelésnek az ellentéte, azt vonják vissza vagy megszentségtelenítik az eucharisztiát és utána kukába dobják. Az abortuszt is támogatják. Még elolvasni is rossz volt ez, már ha rágondolok, akkár rögtön kényelmetlenül érzem magam. Érdekes, hogy volt, amikor felszólaltak az erőszak ellen és elítéltek támadásos esetet és az áldozat védelmében szólaltak fel, aki nem közéjük tartozott. Nagyon különös, hogy ilyen ellentmondásosak. Nem az számít, pontosan mit csinálnak, de azt gondoltam, nem árt elmagyaráznom Önnek, hogy kikről van szó mert ezt a "sátánista" szót is sok mindenkire használják. A kérdésem az eredeti kérdés, hogy szabad-e értük imádkozni. A megtérésükért, hogy megtérjenek kereszténynek. A cselekedeteikkel nem értek egyet, remélem ez egyértelmű, de még ha ellenségek is, közben mégiscsak ugyanolyan emberek, akiknek még lehet esélye az üdvösségre ha belátják a bűneiket és megtérnek Krisztushoz. Ha így van, ahogy gondolom, akkor érdemes értük imádkozni. Az elején annyira nem gondoltam az egészre, de mikor már többedjére írta ki valaki, hogy imádkozzunk értük, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy lehet-e nekem ilyet. Nem szeretnék úgy imádkozni valakikért, hogy nem lehet. Olyanokért imádkozni, akikért Isten nem akarná. Ha lehetek őszinte, az olyan emberekre egy kicsit haragszok amiért olyanok amilyenek és Jézus meghalt értük de mégsem hisznek benne, rosszabb eset amikor gúnyolják vagy a Sátánnak tesznek jót a rituáléikkal. A harag mellett van bennem szeretet is, mert ha rájuk nézek, azt látom, hogy Jézus értük is meghalt, Isten teremtette őket, Jézus biztosan akarja hogy higgyenek benne és mióta Jézust igazán szeretem, azóta nem is tudom volt-e velem olyan, hogy valakit egyáltalán nem szerettem. Szerintem nem volt. Hiába az emberi logika azt mondaná, hogy ezt vagy azt az embert nem érdemes, nem kellene, nem logikus, nem éri meg. Rosszul esik amikor Jézust bántják pedig Jézus van bántva, nem én de ez nem akadályoz meg abban, hogy szeressem is ugyanazokat az embereket. Elszomorít mikor sátánista mindenféléket látok vagy amikor valaki egy démonnak tart valami rituálét és azt írják, a Sátán vagy a démon a jó mert az segít és Isten nem, meg hogy Isten nincs, tényleg elszomorító. Az ilyen embereken vajon lehet segíteni bárhogyan is vagy ez már az a kategória amikor egy keresztény ember képtelen de még az imádság sem hat és csak maga Isten segíthet? Ha kiállna eléjük egy keresztény ember és minden szónoki képességét felhasználva elkezdene prédikálni, akkor ha jól csinálja, meg tudná téríteni őket vagy kizárt dolog? Ismerek egy olyan embert, aki most keresztény, de hasonló háttérből jött, nekem azt mondta, egy angyal jelent meg neki és akkor tért meg kereszténynek. Most már tényleg keresztény, nem hazudik. Nem elhanyagolható a szabad akarat sem... és rossz amikor azt egyesek rosszra használják, de sajnálom is azért őket. Nekem az a benyomásom, hogy nem valami kitörölhetetlen gonosz természetük van, nem mindig voltak ilyenek, csak nem hisznek Jézusban és ez a hitetlenség fejlődött tovább valami rosszabb állapottá. Még azt is el tudnám képzelni, hogy valamilyen személyes trauma áll mögötte, de ez csak találgatás. Akárhogyan is, hálát adok Istennek, hogy engem ez elkerült, de ha lehet, imádkoznék értük, milyen jó lenne ha rájönnének az igazságra és keresztények lennének.