Kedves Lelkiatya! Keresztény (katolikus) vagyok, törekszem a minél jobb keresztény életre, a rossz szokásaimat, bűneimet elhagyni, másokkal jót cselekedni, a lehető legtöbbet imádkozni. Általánosságban elmondható, hogy nem nagyon vágyok földi dolgokra. Isten a legfontosabb nekem és hogy Jézus tanításait minél jobban betartsam. Nem költekezek feleslegesen, drága ruhákat nem veszek, nem járok szórakozni, bár utazni szeretek a szép tájak miatt de egy évben egyszer vagy kétszer szoktam csak és akkor sem luxushotelbe megyek. Ami viszont hiányzik néha az a lakásom csinosítása, esetleg egy nagyobb/újabb lakás vagy ház. Nem feltétlenül vágyok luxusvillára, annak nem érzem szükségét. Kisebb városból költöztem ide nagyobb városba. A kisebb városban kertes házban laktam, az sem egy luxusvilla volt, de emeletes ház udvarral, átlagos állapotú. A nagyobb városban az azért kapott összegért kertes házat nem tudtam venni, panellakásban lakok. Ezzel még önmagában nem is lenne problémám, de be kell vallanom, néha azért hiányzik az udvar, privát szféra. A lakást részben felújítottam mikor beköltöztem, kicseréltem az ablakokat, festés volt, a konyha fel lett újítva. Igen, de azért néha vágyok arra, hogy csinosabb legyen. Szebb, új függönyök bizonyos helyeken, esetleg új ajtók és az erkélyen is változtatnék szívem szerint. Jobban örülnék neki ha lehetnének virágaim ott, de nincsenek, mert a felettem lévő erkélyről a rozsda néha lehullik, a galambok is gyakran odapiszkítottak és így nem akartam növényeket az erkélyre. Az is zavar kicsit, hogy nincs az erkélyen privát szféra mert teljesen nyitott és ha kiülnék az erkélyre, akkor akármelyik szomszéd láthatja mit tevékenykedek ott és én is másokat. Ha oldalról fedett lenne, akkor ez részben megoldódna, de akkor meg kevesebb fény jönne be. Az épület maga nincs felújítva, pedig de örülnék neki ha le lenne szigetelve, még a fűtés szempontjából is jól jönne és biztos szebb lenne újrafestve, nem beszélve róla, hogy akkor fel lenne újítva az erkély. Van azért, amivel elégedett vagyok, ide tartozik a lakás elhelyezkedése, a fürdőszoba, a konyha és a beépített szekrények. Nagyravágyás részemről ha hiányzik a privát szféra és szívem szerint csinosítanék a lakáson? Sajnos sok egyéb kiadás van mindig, azért nem jutottam el odáig és valószínű évekbe kerülne a mai árak mellett. Ahhoz képest, hogy valakinek a háza majdnem összedől vagy nincs pénze fűtésre, persze ahhoz képest hálátlan vagyok, de azért nem vágyok luxusvillára sem. Bűnös álmok ezek vagy ez teljesen belefér egy keresztény ember életébe?
Ezek a vágyai nem csak természetesek, hanem az Isten által belénk ültetett igényesség kifejeződései. A szép környezet visszahat a lelkünkre. Amikor szeretünk magunk körül rendet, tisztaságot, szép környezetet kialakítani, akkor ez a belső igényünk külső megnyilatkozása. Akkor lenne rossz ez a törekvés, ha mások ellen irányulna, akár kérkedés, akár mások legyőzése miatt. Tehát nem az igényességre törekvés a rossz, az éppen, hogy nagyon dicséretes, lelket is gazdagító, hanem az, ha annak rossz az indítóoka. Az Ön soraiból semmi ilyesmit nem olvastam ki. Az egészséges lelkület része persze az is, hogy el tudjuk fogadni a korlátokat, ha mérlegelni tudjuk, hogy mi mennyire fontos. Hogy Ön nagyobb városba költözött, ennek nyilván meg voltak az okai, és az egyéb előnyök miatt el kellette hagynia a barátságosabb lakáskörülményeit. De ha itt megtalálja, építgeti a saját lelkületének megfelelően a környezetét, ezzel jót tesz a lelkének is, és közvetve a többi embernek is. Javaslom, hogy legyen találékony is, keresse meg a lehetőségekhez mért legjobb megoldásokat. Isten meg fogja áldani ezt a többre törekvését.
Kedves Lelkiatya!
Nem kérdésem lenne, hanem észrevételem, hátha segít a tanár kérdezőnek a háztartási munka forma, mint lehetőség. Ez esetben tanítványonként/családonként 1000 Ft csak a havi közteher. A Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján tud tájékozódni ezzel kapcsolatban a 47. információs füzetben: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/inf_fuz/2023
Nagyon köszönöm. Pontosan erre van szükség, hogy aki jártas már ezekben a dolgokban, azt adjon segítséget azoknak, akik még az út elején járnak. Az érintettek nevében is köszönöm. Isten áldja érte!
Kedves Lelkiatya!
Van valami, amit nagyon nem értek, vagyis inkább mondom úgy óriási ellentétnek élek meg. A görögkatolikus szertartások nagyon Isten közeliek és felemelőek, de mégis a mély lelkiség ellenére sokkal kevesebb a szerzetes mint a latin rítusúaknál. Ez miért van? Hogy lehet? Mi és hol veszik el? Mit lehet tenni?
Ez roppant érdekes kérdés, és ennek fölvetésében Önnek teljesen igaza van. Én sem tudom a választ. Mégis az a sejtem, hogy idővel ki fog alakulni, meg fog erősödni a monasztikus szerzetesség a mi egyházunkban is. Legalábbis érezhetően ebbe az irányba haladunk. Ennek érdekében sokat kell imádkoznunk.
Kedves Lelkiatya!
Olyan kérdésem lenne, hogy a nem bejelentett munka bűn? Adócsalás? Pályakezdő tanár vagyok, sajnos annyira kevés a fizetésem, hogy az albérlet és a rezsi is éppen csak kijön belőle. Viszont ezen kívül muszáj másra is költeni (étkezés, ruházkodás, háztartás, tisztálkodószerek), amik egyszerűen már nem jönnek ki a fizetésemből. Nem találtam más megoldást, mint azt, hogy magántanárként a szabadidőmben korrepetálok. Viszont nem jelentettem be, mert a legkedvezőbb adózási forma is (havi 50 ezer Ft) szinte a teljes magántanításból befolyt összeget elvinné, magyarul ott tartanék, hogy hiába tanítok pluszban, pénzem nem marad és enni sem lesz miből.
Teljesen el vagyok keseredve, bűntudatom van, de sajnos az éhség erősebb. Mielőtt elkezdtem magántanítani, volt, hogy a mentő vitt el, mert elájultam az éhségtől, nem volt pénzem ételre. Nem akarok visszakerülni abba az állapotba, de bűnben sem akarok élni csalás miatt. Mit tegyek?
El kell kerülni az adócsalást. Nem vezet jóra. Nem építi a lelket, még ha úgy tűnik is, hogy a megélhetésért szorul rá az ember. Én több tanárt is ismerek, akik a törvényes utat használva vállalnak magánórákat akár nyelvből, akár más tárgyakból. A kezdő pedagógusi bér valóban nem magas (380 ezer forint, mely a legmagasabb adózás mellett is legalább 240 ezer forintot jelent). Ha ekkora az albérlet és rezsi költség, akkor azon mindenképpen változtatni kell. Érdemes más fiatal pedagógusokat is megkérdezni, hogy milyen törvényes módja van a külön vállalt munkáknak. Tudom, ez most nem annyira lelki tanács, mégis abban erősítem Önt, hogy ne térjen le a krisztusi igaz útról. Ha ebben kitart, Isten is meg fogja áldani. Míg ha tisztességtelen utat választ, arra értelemszerűen nem kérheti az ő áldását.
Kedves Lelkiatya!
Ha nem válaszol, az azért van, mert rossz a kérdés vagy kényes? Már több kérdésem is hetek óta válasz nélkül maradt, és minden alkalommal, amikor hiába látogatok ide, akkor fáj a választalanság. Tudom, hogy sokaknak sokat segít és én is kaptam már jó tanácsokat ezért bánt mindez. Bár lehet az is, hogy ez jel, függővé lettem? Többet jelent ez az oldal s a kapott válaszok adta vigasztalás, mint ami Istennek kedves? Vajon honnan tudom meg hogy Istennel való közvetlen kapcsolatom hiánya, kevéssége miatt pótszerként viszonyulok valamihez/valakihez?
Bocsánatot kérek, ha megváratom a válasszal. Ha az késik, annak semmi más oka nincs, mint az idő szűke, sajnos nem tudok idejében válaszolni a beérkező sok kérdésre. Iparkodom. Minden várakozótól bocsánatot kérek. A föltett kérdése kapcsán annyit válaszolhatok, hogy ez a kérdés-felelet lehetőség semmiképp sem pótolja a lelkiatyai kapcsolatot. Önnek minden bizonnyal szüksége van olyan személyre, akivel a kérdéseit közvetlenül is megbeszélheti. Javaslom Önnek a rendszeres gyónást, mondjuk, havonta, és e gyónások keretében kialakítható egy állandó lelki beszélgetés is. Persze, ezt az atyával is meg kell beszélni, mert amikor egyszerre többen is gyónnak, akkor ez nyilván nem lehetséges. De hátha az atya ad lehetőséget erre is. Nem hiszem, hogy pótszerként kellene tekintenie Önnek erre, hanem nagyon is élő szükség. Persze, az ember önállóságának, saját döntéseinek meg kell maradnia.
Kedves Lelkiatya! Miért ilyen fura a sinai Krisztus ikonon a mi Urunk bal szeme?
https://tomorivilag.hu/wp-content/uploads/2021/01/320px-Spas_vsederzhitel_sinay.jpg
Igen, valóban ez egy egészen rejtélyes kép. Az egyik legrégebbi Krisztus ábrázolás. A különlegességét az adja, hogy az erősen asszimetrikus arc egyik fele jóságos, szelíd kifejezést mutat, míg a másik fele szinte félelmetesen szigorú tekintet. A korai ikonfestő ezzel akarta jelezni, hogy a félelmetes ítélő bíró egyben irgalmasan szerető atya is. Később nem folytatódott tovább ez a hagyomány.
Kedves Lelkiatya, egy korábbi kérdező szeretett volna megtalálni egy applikációt, amiben megtalálhatók a görögkatolikus utrenye, vecsernye énekek szövegei és imák, annyit tudott, hogy "or"-ral kezdődik a neve. Lehetséges, hogy az orarion.org oldalra gondolt, ráillik a leírás.
Igen, minden bizonnyal erről lehet szó. Kárpátaljai görögkatolikus testvéreink oldala. Köszönöm a segítséget.
Kedves Lelkiatya! Ma este bűnt követtem el. Már nem olyan gyakori mint régen, sokkal jobban tudok ellenállni kísértéseknek és sokkal kevesebb a rossz szokásom, a hitem sok mindentől segített megszabadulni, de ez nem változtat azon, hogy ma este bűnt követtem el. Nem ez a lényeg, legalábbis szerintem, hanem ami utána volt. Utána csináltam valami olyat, ami önmagában nem halálos de veszélyes, viszont ha nem figyelek oda eléggé vagy felelőtlen vagyok, akkor meg is sebezhetem magam és akkor vagy csak fáj és/vagy vérzik, nem mintha az nem lenne elég nagy baj vagy ha olyan helyen sebzem meg magam, akkor nincs kizárva szerintem, hogy meg is halhatok. Ennyire rossz helyzetbe nem kerültem, eleinte nem volt kifejezetten célom, hogy kárt tegyek magamban. Legfeljebb egy kis fájdalom, de nem akartam volna meghalni vagy súlyos sebeket. Életemben először csináltam ilyet. A bűntudatom miatt voltam nagyon szomorú és ezért. Utána már nagyon megijedtem, mert akkor fogtam fel igazán, hogy megsebesíthettem volna magam vagy ha olyan helyen sebzem meg magam, akkor lehet meghalhattam volna. Nem vagyok orvos, így nem tudom mennyi idő lett volna, ha kapok időben segítséget, lehet túlélem, de ez nem lényeg. A bőrömmel volt kapcsolatos ez az egész és ráadásul pont ott óvatlankodtam és csináltam valamit, mindegy ha elárulom, a kezemen történt, még ha nem is szuicid szándékkal, ahol kidudorodó erem van és a bőröm amúgy is vékony, de nem csak ott hanem máshol is. A kezén amúgy is vékonyabb mindenkinek tudtommal. Tekintve, hogy megölni nem akartam magam, ezért nem is olyan ész nélkül csináltam, de ha kicsit óvatlanabb vagyok vagy véletlenül valami történik, elkezdhetett volna vérezni, fájni, nem beszélve az életveszélyről. Már megbántam. Már belátom, hogy előbb kellett volna imádkozni bűntudat és ilyen valami helyett, nem utána mikor már halálra rémülök. Úgy érzem, hogy megbocsáttatott nekem a bűnöm, de Ön szerint Istennek mi lehet a véleménye? Miért kímélt meg engem sebesüléstől is és az életemet is? Ha nem érdemlem meg és bűnös is vagyok? Idióta vagyok, de már csak utólag bánhatom.
Istennek hála, megőrizte a nagyobb bajtól. Ez legyen a legfontosabb gondolata. Hogy Ön mit vétett, hogy miért csinálta, hogy mi lehetett volna belőle - persze, ezek is tanulságosak lehetnek, de a legfontosabb, hogy a jóságos Isten megőrizte Önt. Adjon ezért nagy-nagy hálát! Az elkövetett bűnt gyónja meg, ezzel végleg megpecsételődik Isten irgalma. Az ijedség meg hátha segít, hogy legközelebb még csak közel ilyen helyzetbe se hozza magát. Persze, ezt is kérnie kell, kérje is Istentől. Az éltet minket, hogy irgalmas Istenünk vezeti az életünket.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy gimis barátnőm a férje hatására valami furcsa szektához kötődik,rég külföldön élnek.
-Teljesen félremagyarázzák a Szentírást.
-A testvéreitől elfordult. Az öccsét valami boszorkány átkozással vádolja, hogy miatta lett a gyermeke beteg.Régen is szidta,mert nem tanult, a lányok után ment(Úgy gondolom, sok kamasz fiúval megesik). Most ez.A férj teljesen ellene hangolja.
Ebben fognak felnőni gyermekeik is.
Hogyan lehetne segíteni?
Ajjaj!
Attól tartok, csak az imádsággal. Mely "csak" szó nem kicsinylést akar kifejezni, hanem lehatárolást. Ha nincs kapcsolata velük, akkor a távolból valóban nem sokat tud tenni értük. Ha, monjuk, lesz lehetősége a gyermekekkel együtt nyaralni, akkor esetleg. De nagyon fontos, hogy akkor sem szabad a gyermekeket a szüleik ellen hangolni. Az szörnyű vétek volna. Okosan kell vezetni őket az élő Isten felé. De addig csak az imádság. A hívő, buzgó, csodában is bízó imádság.
Tisztelt Lelkiatya!
Na, most lettem ateista! Oké, járványok, földrengés, háborúk, talán lehetséges, hogy az utolsó időket éljük. Épp ezért én úgy gondolom a saját életemet kell úgy igazítani, bármely formában jön el a vég, hogy Istennel jó kapcsolatom legyen, egyáltalán legyen Vele kapcsolatom. Erre jön mindenki a látomásaival, meg a kép, szoborsimogatással, hogy, ha egy órán belül.... És akkor mi lesz. Kihasználják a vallást, üzletnek. Szóval, hogy lehet ezután valódi kapcsolatot kialakítani Istennel? Én legalábbis úgy próbálom, nos templombajárás, szentségek vétele, lehet megszokás is, de hogy a mindennapokat, egy-egy jelenetét csodának megélni. Mármint eleve meghívni Istent abba a munkában, találkozásban, vagy egy sétában, vagy épp az áldozásban, Vele lenni. Valahogy egy olyan érzésem van, mintha megcsömörlöttem volna, egy kis távolság kéne, újra megtalálni Őt. Köszönöm szépen Szilvi
Kedves Szilvi!
Annyit mondhatok, hogy akik a vallás nevében üzletet csinálnak, őket egyáltalán ne keverje a hívőkkel össze. Az ne zavarja össze a hitéletét. Mint kakasszónak a harangszóhoz - semmi köze hozzá. Azt élje meg, azt gyakorolja, ami az Öné, ami valóban Krisztushoz viszi közel, ami által megéli az ő jelenlétét. A távolság inkább a világtól kell, nem annyira az egyházi élettől. De elfogadom, néha jó attól is. Csak a csönd, csak a természet, csak a hallgatás. Hogy aztán lelkében megerősödve visszatérhessen a közös dicsőítéshöz. Szóval, lehet, hogy utolsó időket élünk, de lehet, hogy nem. A hétköznapjait és gondolatait ne ez befolyásolja, hanem az, hogy Krisztus föltámadt, és benne már beteljesült az idő. Ebben a beteljesült időben élünk mi. "Csak még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk..." (1Ján 3,2)
Arról tudni, hogy miért így szabályozta meg az Egyház, hogy az apostolok levelei benne legyenek? Miert tekintik Szentirasnak, azon kívül, mert igy döntöttek!
Az Egyház hosszú időn át tartó imádságával, sok tárgyalással, töprengéssel, bizonyosan vitákkal is mérlegelte, hogy mely iratok a sugalmazottak, s melyek nem. Amikor az Egyház erről döntött, akkor már az apostolok nem éltek. Tehát nem az apostolok döntése volt. A Szentírás az Egyház könyve. Csak a Szentlélek vezette Egyház volt hivatott eldönteni ezt a kérdést, más, kívülről jövő erőknek ebbe nincs beleszólása.
Kedves Lelkiatya! A munkám miatt a mai napon Balatonfüred tetején kellett megjavitanom egy befolyásos ember háztartási gépét. A férfi ottlétem alatt káromolta Istent amiért elromlott a gép, vagy ha épp leejtette a kulcsát. Mindene megvan, pazar panorámás hatalmas ház, 2 autó stb. A kérdésem arra irányul, hogy az általam ismert Istenfélő emberek többsége nehéz anyagi körülmények között él, miért van az, hogy ennek az embernek mindene megvan, aki pedig erkölcsös az a megélhetésért naponta küzdeni kénytelen?
A megélhetésért naponta küzdeni emberi dolog. Abban nincsen semmi rossz, az élet természetes rendjéhöz tartozik. Azonban fényűzésben élni inkább a sátán díja, amelyre jobb, ha nem ácsingózunk. "Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe és csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert" (1Tim 6,9).
Egyébként már az ószövetségi bölcsesség is erre figyelmeztet: "Jobb egy darab száraz kenyér ott, ahol békesség lakik, mint ha zsíros falatokkal van tele a ház, de veszekednek benne" (Péld 17,1)
Nem is egyszerű kérdés, hogy az istentelen emberek gazdagodnak meg, vagy a gazdagok válnak istentelenné. Akár így, akár úgy, ezt az utat mindenképpen kerüljük!
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!
Isten üzen nekünk álmunkban?
A kísérő beletud férkőzni az álmainkba?
Előfordult velem már többször is ,hogy konkrét dolgokat álmodtam meg, konkrét személyekkel találkoztam ,akiket már évek óta nem láttam vagy konkrét helyszíneket esetleg eseményeket álmodtam meg. Azt érzem hogy Isten próbál üzenni néha és én felfigyeltem rá és követni próbálom mit is akar velem.
Viszont néha úgy érzem a kísértő befolyásolja az álmaim.
Valószínűleg nem kellene komolyan vennem, de nehéz mikor konkrét dolgokat álmodok meg.
Köszönöm a választ!
A kísértő az álmainkba nem tud beférkőzni. Ez akkor történhet meg mégis, ha korábban már beengedtük, ha volt, hogy kaput nyitottunk neki (kuruzslással, ezoterikus cselekményekkel, sátánista dolgokkal való foglalkozással). Ha nem nyitottunk kaput, nem tud belépni. Az álmaink lehetnek eszközök Isten kezében, de azért legtöbbször mégis a saját tudatalattink termékei. Ha Istentől jövő üzenet, az teljesen egyértelmű. Ha töprengek rajta, hogy ez esetleg az lehetett, akkor nem az volt.
Kedves Lelkiatya! Olvastam és hallottam róla, hogy a templomokban március 12. és 19. között van adománygyűjtés Tartós szeretet címen és ebben az időszakban lehet tartós élelmiszert vinni. Az lenne a kérdésem, hogy a 19-e még beletartozik-e ebbe vagy nem. Azért jó tudni, mert ha igen, akkor vasárnap szóval 19-én is elvihetem az adományom ha hamarabb nem sikerül, de ha addig nem jön össze, akkor fontos tudnom, hogy vasárnap is lehet-e, ne feleslegesen vigyem.
Bizonyára ma is (19-én) leadható a tartós élelmiszer ajándék csomag. S meg kell beszélni a parókus atyával, vannak helyek, ahol még vasárnap elmúltával is adakozhatunk, megvan hozzá a szervezés, hogy az adomány eljusson az árszorulókhoz.
Az egyik cikkhez szeretnék hozzászólni. "...hogyan lehetséges az, hogy egyes papok nem tartanak Vecsernyét, Utrenyét."
Egyértelmű tény, hogy Görögkatolikus Egyházunkban is van paphiány. Egyes papok 3 Szent Liturgiát is végeznek egy vasárnap, hiszen sok filia tartozik hozzájuk. Ha egy pap 3 Szent Liturgia után nem végez Útrenyét vagy Vecsernyét, azon nem csodálkozom. A Szent Liturgián kívül ott van a gyóntatás, az esetleges keresztelések, temetések.
Van olyan pap ismerősöm, aki azzal dicsekszik, hogy Ő minden vasárnap végez Útrenyét és Vecsernyét is a Szent Liturgián kívül, csak azt elfelejtette mondani, hogy nincs filiája és csak egy Szent Liturgiát végez otthon. Így végül Ő is 3 szertartást végez egy vasárnap, mint akinek filiába is kell szaladgálnia.
A három Szent Liturgia valóban túl sok egyetlen papnak egy vasárnapra. Nem is engedi az egyházunk, illetve külön püspöki engedélyhez kötött. Ez azonban nem ment föl az imádság alól. Három Szent Liturgia mellett is el lehet végezni az előesti vecsernyét és a vasár- vagy ünnepnap utrenyéjét. Teréz anyától megtanulhattuk, hogy ha valakinek túl sok a dolga, akkor többet kell imádkoznia. A vecsernye és utrenye elsősorban nem feladat, hanem töltekezés a papnak is, a híveknek is. Ezt nem szabad megvonni magunktól és a hívektől. Ebben él az egyházunk.