Kedves Lelkiatya! Ma személyesen részt vettem a Kossuth téren a pápai szentmisén. Feltűnt nekem, hogy az evangélium felolvasása alatt csak és kizárólag a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek metropolitája nem vette le a fejéről a koronáját. A többi érsek és püspök levette az infulát/koronát? Miért volt ez így?
A bizánci rítusban nem ugyanaz a szerepe és jelképe a püspöki koronának, mint az infulának. Nem azokon a pontokon használják, teszik föl és veszik le, mint a római rítusú püspöki süveget. A keleti püspök az anafora kezdetén teszi le a koronát, pontosan akkor, amikor a római rítusban a püspökök a pileolust teszik le. Alighanem ezt a rendet követte a metropolita atya is.
Kedves Lelkiatya!
Önutálattal küzdök. Oka a betegségem. Nő létemre magas férfihormon szintet állapítottak meg. Valamikor vonzó voltam, de elcsúfította ez a betegség a külsőmet, tönkre tette az immunrendszeremet, azóta szinte mindig beteg vagyok. Ösztrogén-progeszteron tartalmú gyógyszert szedek. A hormonális változások miatt depresszióm lett. (A szerotonin szint változásai miatt.)
Ez okozza, hogy utálom, undorodom magamtól. Szeretném ezt leküzdeni. Gyermekkoromtól vallásos vagyok. Az enyühést is itt keresem. Lelkiatya? Hogyan változhatna meg a magamról alkotott képem.
Az egész egyszerűen nem igaz, hogy Ön csúnya. Könnyen lehet, hogy abba a hibába esett, mint az anorexiás beteg, aki hiába nézi csontsovány testét a tükörben, saját magát kövérnek látja. Önnek nem az arca, külső testi jegyei torzultak el, hanem a saját magáról alkotott képe. Ne legyenek semmiféle elvárásai a külsőjét tekintve. Ezt annyira erőszakosan diktálja a világ, hogy sokan ebbe nyomorodnak bele. Kínálja a testi szépségeket képek, kenőcsök, módszerek formájában, és közben belenyomorodunk, amikor látjuk, hogy az elénk állított ideáktól csak egyre távolodunk. Szóval, Ön se a világ szemével nézzen önmagára! Hanem Isten szemével. A betegség rossz, azt nem könnyű elviselni, sem elfogadni. De ne a tiltakozás meddő és haszontalan megoldását válassza, hanem törekedjék arra, hogy minél inkább tudjon Isten szemével látni. Önnek most ez hiányzik az életéből. S könnyen lehet,hogy ez vetül ki az társaskapcsolataira is. Őket sem Isten szemével látja, hanem ezzel a saját eltorzult szemléletével, ezért nem csak önmagára dühös, hanem másokra is, akiket szebbnek, vonzóbbnak tart. Ettől a torz képlettől kell megszabadulnia.
Egy csapásra nem fog menni. Hogy most leírtam, elolvasta, ettől még nem változik meg a helyzet. Én csak irányt tudok megfogalmazni, amerre indulnia kell. De az első lépéseket már most meg tudja tenni, hogy elolvasta ezeket a sorokat. Forduljon Istenhöz, s elsősorban azt kérdezze meg tőle, mit kell tennie, hogy a látását megtisztítsa, hogy ahhoz közelítsen, ahogyan Isten látja Önt és a világot. A szemét, a látását kell meggyógyítania. Ezt kérje is tőle, és tegye is meg az ehhöz vezető lépéseket!
Kedves Lelkiatya!
Testvérem ( öcsém 28 éves) és sajnos alkohol beteg.
Volt rehabon is öt hónapot!
Kijött,gyorsan talált is új munkát,azt hittük minden kezd jól alakulni, már csak azért is mert évek óta vágyott arra,hogy szeretne keresztapuka lenni,a kisfiunk egy éves lesz,eddig azért nem kereszteltük meg,mert ,hogy tesóm gyógyuljon,és elkezdett hitoktatásra is járni,mert ő " csak " megkeresztelve van ,és kell hozzá bérmálkozás is.
Ezt a mai nappal lefújta,hogy neki ez neki nem fog menni ez az egész mégsem.
Nagyon felkavart vele,csalódtam ,szomorú, dühös lettem,hogy akkor mi értelme volt nekünk ennyit várni?!És hogy az ördög suggalhat neki valamit??
És megint feladja,azért írom így,mert már kb 5 éve is elkezdte,és abbamaradt,azután következett,ez a mélyrepülés jobban az alkohollal.
Tanácsot szeretnék kérni, hogy miként tudnám jól kezelni az ő csapongó szeszélyét?
Nagyon megvisel lelkileg, szeretnék segíteni neki,de a szabad akaratot Istentől kapta ,elkell fogadnom ,ha még rosszul is dönt? De hogyan ?
Isten tudta már,hogy ez lesz megint?
Ez fog történni?
Természetesen most már kérni fogom az atyát ,keresztelje meg a kisfiunkat,más lesz a keresztapuka, de azt szeretném megtudni,mi van olyan esetben, ha egy gyermek úgy hal meg,hogy nem tudták megkeresztelni ,de a szándék megvolt?
Istennel van az ilyen gyermek is ?
Megmondom őszintén volt bennem félelem ez miatt ,mert ugye elis húzódott ez az egész.
De a kicsikénkkel minden rendben, és próbálom ezt elhesegetni,de van amikor szó szerint kínoz ez a gondolat!!
Köszönöm szépen a válaszát,segítségét!
Ne adja fel a testvéréért végzet imádságot sem! Ahogy elkeserítő, amikor azt látja, hogy ő éppen föladta, ez figyelmeztetés legyen, hogy Ön viszont soha, semmikor, a legmélyebb pillanatokban se veszítse el a reményt. A mi Istenünk mindenható Isten. Persze, ott van az ember szabadakarata, ahogy Ön is írja, tehát a felelősség megmarad. De hogy Isten hogyan alakítja, formálja az életünket, azt mi nem tudjuk átlátni. Istennek mindig van megoldása, vagy így vagy úgy, mindig tud segíteni. Persze, ehhöz az ember is kell, de amikor már emberi eszközökkel nem tudunk segíteni, akkor az imádság még mindig ott van, amelyen keresztül más módon tudunk hatni embertársunkra.
Hogy a gyermeküket megkeresztelik, ez nagyon jó, ne halogassák tovább! (Gondolom, azóta már meg is volt a keresztelő.) Így már nem kell azon töprengenie, hogy mi lett volna, ha keresztelés nélkül kerül át az ítélőszék elé. De a teológia egyértelműen tanítja, hogy azok is üdvözülhetnek, akik nincsenek megkeresztelve, Isten annak a módját is megtalálja. De ez mákszemnyit sem csökkenti azt a feladtunkat, hogy a ránkbízottakat elvezessük a Szentlélekben való krisztusi életre, vagyis, hogy részesüljenek a hármas beavató szentségben: a keresztelésben, a bérmálásban és az Eucharisztiában.
Kedves Lelkiatya!
Egyik válaszában ezt írja: "egészen bizonyosan nem fogják megszüntetni a régi módon tartott miséket". Ezt gondoltuk a tridenti misékről is, de a Szentatya útjai kifürkészhetetlenek. Ami ma a tridenti mise, az holnap könnyen lehet az orgonás Novus Ordo. Miért történik ez az Egyházban? Pláne pont azokkal, akik olyan csoportokhoz tartoztak, amelyek hűségesek a szentszékhez. Ezek az emberek végül mind piuszos közösségekben fognak kikötni, ami messze nem az Egyház javát szolgálja...
Válaszát előre is köszönöm!
Erre csak annyit tudok válaszolni, hogy az életünket és az Egyház életét érdemes sokkal szélesebb távlatokban szemlélni. Ami ma van, az holnap változhat, jó és rossz irányba egyaránt. Ha hiszek Istenben és az általa alapított egyházban, akkor hiszek abban, hogy Szent Pál bíztató figyelmeztetése nem csak egy egyes emberre, hanem közösségekre, kiemelten Krisztus egyházára is vonatkozik: "akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik" (Róm 8,28).
Kedves Lelkiatya!
Kötelességem e akkor is támogatni,meghallgatni úgy egy alkohol beteg családtagomat,hogy már a saját lelki,testi egészségem szenved kárt?
Vagy létezik jogos önvédelem,határmeghúzás ?
Rengeteget beszélgettem testvéremmel,volt,hogy sokat itt aludt ,ilyenkor sokat foglalkoztam vele,saját családom rovására is akár sajnos.
Annyira szerettem volna,ha jól van,de minden veszni látszik,megint nem jól van ,letört ,nem tart ki az új munkahelyén sem,nem érdekli megint semmi,házában abszolút káosz ,mocsok van.
Apukánk is már kezd ebbe beleroppanni, nyugdíjas már, szegény fizeti a hiteleit,ételt ,cigit vesz neki ,de már az egész család elvan keseredve.
Mindenki erőn felül próbál már segíteni,de leránt már ez mindenkit lelkileg is!!
A rehabilitáció sem segített neki igazán.
Én már azt érzem ,hogy kevés vagyok ,hiába akarok segíteni ,falakba ütközök ,ideig óráig lelkes,utána ha olyanja van elküld melegebb éghajlatra!Már nincs se kedvem,se erőm megint beszélgetni vele ezeredjére is,mert nem azt teszi úgy sem,és négy gyermek mellett úgy érzem elsődleges kötelességem a családom ellátása,szeretete!!
Azzal bűnt követek el,ha nem foglalkozok tesómmal ,hogy jobban legyek én is?
Nem áldozhatom fel magamat a családomat érte,mert már így is rengeteget sírtam szorongtam miatta .
Nem tudom kiszedni az alkohol rabságából.
Arra gondoltam egy dolgot tennék csak ,de a legerősebbet imádkozom érte,de én egyenlőre nem akarok vele kapcsolatban lenni már ,csak ha meggyógyul csak akkor!!
Köszönöm szépen,hogy tanácsot ad.
Isten áldja!
Az egyik fontos tapasztalat, hogy amikor az alkoholfüggő beteg akár csak kicsit is az alkohol hatása alatt van, akkor egyszerűen nem érdemes vele beszélni. Erre mondják: "olyan, mintha valaki lóval imádkozna" - semmi értelme. Ha voltak ilyenek, akkor ezektől a beszélgetésektől megóvhatta volna magát és a családját. Teljesen jogos az a fölvetése, hogy miközben segíteni akar, s főként, hogy azt sok kudarc kísérte, emiatt nem sérülhet a saját családja. Ezt mindenképpen mérlegelni kell.
Hogy mikor lehet és érdemes vele beszélni, ez nem csak az éppen benne lévő alkoholtól függ, hanem a lelki állapotától is. Amikor elutasító, akkor Ön valóban tehetetlen, és megint nem érdemes őrlődni fölöslegesen. Nekünk, keresztényeknek ilyenkor adatik meg az imádság. Amikor tehetetlen vagyok egy emberi helyzetben, ezt egyrészt föl kell ismerni, és annak megfelelően cselekedni, másrészt, még mindig ott van az imádság. Van, hogy az imánkat éppen az teszi hatékonnyá, hogy fölismertük saját határainkat, amin túl már nem tudunk menni, de a Mindenható tovább tud vinni minket.
Összegezve azt mondhatom, Önnek elsősorban a saját családjáért van felelőssége. Ha tud, próbáljon meg segíteni a testvérén, de azt is okosan, bölcsen. Mindehhöz pedig vegye hozzá, vegye számításba, hogy csodát egyedül csak Isten tud tenni.
Kedves Lelkiatya!
Meg szeretném kérdezni, hogy mi van azokkal az emberekkel ( lelkekkel ) akik pl úgy halnak meg felnőttként,hogy nincsenek megkeresztelve,házas de csak polgárilag ,vagy a másik véglet megvan keresztelve de élettársi kapcsolatban él ,elmondása szerint hisz Istenben,de nem jár misére évtizedek óta ,kivétel néha temetés,keresztelő kapcsán?
Azért kérdezem, mert több ilyen rokonom is van,és félek ,hogy ez nem tetszik a jó Istennek,bár biztos örülne,ha nem így lenne ....
Ő nem a bűnös halálát akarja,azt ,hogy megtérjen.
Igazságos ,de irgalmas Istenünk van.
Lehetséges, hogy ilyen életet élők is üdvözüljenek ?
Akár mert imádkozom értük?Vagy mi miatt?
Tudom Jézus meghalt minden emberért,de van aki még sem lesz vele....
Köszönöm szépen!!
Ezek nagyon súlyos, drámai kérdések. Leszögezhetjük, hogy nem tudjuk a választ. Az Egyház nagy ritkán kijelenti valakiről, hogy egészen bizonyosan üdvözült. Ők a kanonizált szentek. Nyilván bízhatunk abban, hogy a mennyországban sokkal többen vannak, mint akiket szenteket mi ismerünk. De nem tudjuk, hogy kik. Aki úgy él, hogy meg van arról győződve, hogy üdvözülni fog, az nagyon sürgősen tartson mély bűnbánatot, mert ez a pökhendi téveszme netán a kárhozatba taszíthatja. De ha valakiről azt gondoljuk, hogy olyan piszok ember, hogy biztosan elkárhozik, akkor is tartsunk bűnbánatot, mert felül akarjuk írni Isten irgalmát. Nem tudjuk, hogy ki hová kerül. De nem is érdemes találgatni. Ezt teljesen a mindenható és irgalmas Istenre bízhatjuk.
Éppen e tudatlanságunk miatt állíthatjuk azt is, hogy bárki üdvözülhet. Még Sztálin és Hitler is. Hogy hogyan, hogy kaphattak-e lehetőséget a bűnbánatra, nem tudjuk. Hasonlóképpen azoknak az embereknek a sorsát sem látjuk, akik szerintünk bűnös életet élnek, vagy rendezetlen házassági kapcsolatban, vagy közömbös hitélettel vagy súlyos erkölcsi szakadékokban vergődve.
Nagyon fontos, amit a kérdésébe beleszőtt: igen, ha imádkozik ezekért az emberekért, akkor ezzel nagyon sokat segíthet rajtuk. Ezt sem tudjuk pontosan, hogy hogyan s miként. Balgaság még a kérdést is föltenni, hogy hogyan számolja el ezeket az Úristen. Szóval, se barátot, se rokont ne taszítson el amiatt, mert azt látja, hogy bűnös életet él. Ha tudja, próbálja a bűnös életről eltéríteni az igaz útra, de ha nem tudja, hagyja inkább a Mindenhatóra. Azt a mondatát hadd pontosítsam, amelyet Isten igazságosságáról és irgalmáról írt. Így helyesebb: Isten igazságos és (nem pedig: de) irgalmas. Csak a mi elménkben áll szemben ez a kettő, őbenne együtt van. Mi mérleget látunk, annak egyik vagy másik serpenyőjét, ő azonban az embert látja a maga teljességében, minden sebzettségével és erényeivel együtt. Imádkozzunk egymásért, hogy mindnyájan Isten színe előtti boldogságban folytathassuk odaát az itt megkezdett életünket!
Kedves Lelkiatya!
Kora terhességemet kezdem. Egyaltalan nem problemamantes.
Nagyon sok orvoshoz jarok, tobbszor is elveteltem mar korabban.
Tobbszor mutottek.
Nem erzem tul jol magam. Hajszal hijan elvetelek, melyet orvos is igazolt.
Allandoan imadkozom, hogy egeszseges gyermekem szulessen.
Szinte reszketek az idegtol, annyira felek, hogy baj lesz.
Biztosan optimistanak kellene lennem, de annyi veteles utan nehezen tudok az lenni.
Kerek szepen nehany biztato szot.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak!
Dicsőség mindörökké!
Azt tudom mondani, amit talán mindenki más is: ha ideges, fél az eseményektől, ezzel a lehető legrosszabbat teszi a gyermeknek, akit a szíve alatt hordoz. Persze, ez még önmagában gyenge érv, hogy megszabaduljon a reszkető félelemtől, de tiszta pillanataiban tudatosítania kell, hogy Isten nem ezt az aggódó félelmet várja Öntől, nem ezzel tudja segíteni gyermeke életét. Mivel tudja segíteni? A bizalommal, a ráhagyatkozással. Az aggódással nem fogja megmenteni az életét. Ezzel tehát hagyjon fel! A bizalommal tudja segíteni a gyermek életét és hitét. Ha Istenre hagyatkozó bizalomban bontakozik ki az Ön testében az ő kicsi élete, akkor ez jó alapot adhat neki az életre, de arra is, ha neki is idő előtt át kell költöznie. Isten tudja, hogy mit miért tesz, mit miért enged meg az életünkben. Ha ki akarjuk venni a kezéből az eseményeket, akkor csak rosszabbul járunk. Vígasztaló szavakat vár tőlem, de én meg azt mondom, készüljön föl arra, hogy ez a gyermek is hamarosan a mennyországban lesz. Ha ennek tud örülni - hiszen ez a legfontosabb! -, ezzel tudja neki a legtöbbet adni. Hadd legyen már most boldog a pici odabent, ne pedig az aggódó édesanya vérkeringésébe kelljen bekapcsolódnia.
Tanácsom még, hogy imádkozzék az Istenszülőhöz. Ha megteheti, menjen el Máriapócsra, az ottani édesanyát kérje meg, hogy tegyen csodát. Lehet, hogy azért kellett ezeken az eddigi fájdalmain átmennie, hogy végre megtanulja ezt a teljes ráhagyatkozást. Én is imádkozom Önért, hogy megláthassa ezt a csodát.
Kedves lelkiatya a pápa szavain elmélkedem és nem egészen értem, hogy nekünk nem kell Krisztust megvédeni ezzel mit szeretett volna mondani. Én úgy tudtam, hogy súlyos bűnt követek el ha nem védem meg a megtámadott hitemet.... mindig is úgy gondoltam, hogy én megvédem a hitemet, az egyházamat, Krisztust és Krisztus és az Egyház pedig védelmez engem. Kérem segítsen megérteni, hogy akkor pontosan mit is vár tőlünk a Szentatya...
Nem tudom, milyen összefüggésben hangozhatott el ez mondat. Önnek is igaza van, ha úgy érzi, meg kell védenie a hitét. De az is igaz, hogy Jézus Krisztus valóban nem szorul rá a mi védelmünkre. Ez valójában nekünk fontos, hogy ki merünk-e állni mellette, ez a mi hitünkről, bátorságunkról vagy épp gyengeségünkről szól, nem pedig Krisztusról. Ugyanakkor a hitünk, az egyházunk védelmében is okosan kell eljárnunk. Van, amikor hallgatással tudunk többet tenni, van, amikor érveléssel, van, amikor magabiztos kiállással, van, amikor együttérző csöndességgel. Nem az a fontos, hogy bátornak tűnjek, hanem, hogy akivel beszélek, neki hiteles tanúságot tegyek Jézusról, az ő szeretetéről.
Kedves Lelkiatya! Feltételezem, hogy teljesen ártalmatlan az, amit tapasztaltam és miről kérdezni fogok, de ártani nem árthat egy kérdés. Általában nem emlékszek arra, hogy mit álmodtam és mindig jó vagy semleges álmaim vannak. A múlt éjjel nem így történt. Valamiféle démonokat láttam álmomban. Csak sejteni vélem, hogy azok voltak, szerintem nem halott emberek szellemei és nem is angyalok. Álmomban találkoztam többször ezekkel a lényekkel. Nem tudnék minden helyzetet felidézni, csak néhányat. Olyan is volt, hogy több emberrel együtt kirándulni mentem valahova és ahol a szabadidőnket töltöttük, egy épületben volt egy szoba ahova lehetett játszani, rajzolni, pihenni menni, inkább gyerekeknek való, de bementem én is és amikor bementem volt ott egy gyerek, aki nem úgy nézett ki mint én, éppen rajzolgatott és mikor megkérdeztem tőle kicsoda, az én nevemet mondta és ezt nem csak velem csinálta, másokkal is. Úgy tett mindig mintha az az ember lett volna aki pont akkor bement a szobába, csak megmaradt a teste gyereknek. Amikor édesanyám ment be utánam a szobába, ugyanis egymás után mentek be az emberek oda, akkor már előre féltem vele mi történik, de azt már nem álmodtam meg. Álmomban láttam azt is, hogy a saját házunkban voltam, egy régi házunkban másokkal együtt, nem családtagokkal, és féltünk mert láttuk, hogy kint állnak a démonok, akármik is legyenek azok, és be akarnának jönni vagy mindenesetre kint várnak, veszélyesek. Az a furcsa, hogy álmomban Jézus is ott volt és csak miatta éreztük magunkat kicsit biztonságban. Szinte bújtunk Jézus mögé meg kapaszkodtunk egymásba a félelem miatt. Egy másik jelenetben meg mind repültünk a ház egyik pontjáról a másikra, Jézussal együtt, ő irányított minket, akkor is a lények elől menekültünk. Nem úgy néztek ki mint a szellemek de nem is úgy mint ahogy a démonokat ábrázolják. Valamilyen lepel volt rajtuk, sötét színű volt az is és ők maguk is sötétek. Butának érzem magam, hogy egyáltalán foglalkozok vele mert mindenki szokott rosszat álmodni és egy álom nem tud nekem ártani de szinte sosem álmodok rosszat és főleg nem ilyen természetfeletti alakokról, így meglepődtem. Nem nézek horrorfilmeket, a tv nem okozhatta. Éjszaka közepén volt, ez is érdekes mert mindig közvetlenül ébredés előtt, hajnal 6 körül vagy utána szoktam álmodni de ez most éjjel 2-3 körül zajlott. Kissé ijesztő volt, de csak annyira amennyire egy álom lehet. Nem mernék megesküdni rá, már nem emlékszek pontosan de mintha a kezem kicsit remegett volna mikor felébredtem. Kell aggódnom az álom miatt vagy semmi jelentősége?
Jelentősége nincsen, aggódnia emiatt tiszta butaság volna. Lehet, hogy egy pszichológus sok mindent ki tudna olvasni ebből az álmából, de én ezeknek sem tulajdonítok nagy jelentőséget. Az embernek nem az álmaiból, hanem a valóságból kell önmagát megismernie.
Ha álomban "üzenetet kapunk", tehát valami jelentősége van az életünk szempontjából, az mindig teljesen világos, azon nem töpreng az ember, hanem fölébredve tudja, hogy ez üzenet volt. Ez nagyon ritka. De ezek is csak figyelmeztetések lehetnek, nem valami feladat végzésre felszólítás. Tehát nincs jelentősége, az embernek nincs abban felelőssége, hogy mit kezd vele. Persze, el lehet gondolkodni ezeken az érdekes történeteken, amelyek álmunkban lejátszódnak. Az itt leírt álomból, például, szerintem nagyon fontos annak megtapasztalása, hogy Jézus védelmet nyújtott. Ez arra utalhat, hogy van Önben hit, tudja szíve mélyén, hogy bízhat Jézusban. Ugyanakkor, ha ez nem elementáris tapasztalat, hanem csak halvány gondolat volt, ez jele lehet annak, hogy még nem annyira mélyen él Önben ennek a bizonyossága, hogy Jézusban mindig megbízhat. Ha valamit kiolvashat ebből az álombeli történetből, az az, hogy Jézusban érdemes még jobban, még erősebben bíznia.
Tisztelt Lelkiatya! Az lenne a kérdésem hogy mi a Szentlélek káromlása ki követ el ilyen bünt??? Válaszát előre is köszönöm Ildikó.
A Szentlélek elleni bűn a megátalkodottság. Amikor az ember nem akar hinni a megbocsátásban, ezért megreked a bűnben. Aki nem kér bocsánatot Istentől, aki nem bízik abban, hogy "Isten mindig megbocsát" (ezt ismételtette Ferenc pápa a fiatalokkal, amikor szombat este tanította őket az arénában!), annak Isten nem is tud megbocsátani.
Olykor félreértik az emberek, és azt hiszik, az a Szentlélek elleni bűn, ha a káromkodásukba beleveszik a Szentlélek nevét. Alighanem ez a vélekedés is szerepet játszik abban, hogy nem alakult ki olyan káromkodási forma, amely a Szentlélek nevét emlegetné. Ez a része üdvös tévedés.
Föltámadt Krisztus!
Tisztelt Lelkiatya!
Ha egy igaz, jó, nemes ügy mellé (mint a tanárok tiltakozása) a kereszténység ertékrendjével ellentétes elvű politikai pártok adnak támogatást, szabad-e nekünk is támogatni pl azzal, hogy részt veszünk a demonstráción?
Az a fontosabb, hogy ki mondja, vagy az, hogy mit mond?
Az üzenet tartalma mindig fontosabb, mint az üzenet átadó alanya. Mégsem különíthető el egyik a másiktól. Körültekntően kell megfontolni, hogy kivel vállalok közösséget. Soha nem találok olyan embert, közösséget, pártot, akivel, amellyel minden tekintetben egyetértek. Vannak hasonló nézetek, kapcsolódási pontok, de mindenki más, nem vagyunk egyformák. Továbbá a fölvetett kérdésben azzal is számolni kell, hogy a fél igazságok a legártalmasabbak, az rosszabb, mint a hazugság. A tiltakozás, a demonstráció többnyire csak részigazságok mellé tud állni, ezért nem építő, nem együttműködő. Inkább zavarkeltésre való, nem pedig társadalmi kérdések hatékony megoldására.
Mi az a DIKASZTÉRIUM ? Van anyanyelvünk,ezen kellene a médiának kommunikálni.Az Írott közlésekben sok az idegen kifejezés,ezeket a hívek nem értik,így semmi értelme.
A "dikaszterium" kifejezés = szentszéki központi hatóságokra utal. Ezt lehet használni helyette, de kicsit körülményes. A kongregációt is megszoktuk, pedig az sem volt magyarosabb mint a "dikaszterium"... talán ezt is megszokjuk majd. Eredetileg a mai köznyelvben bevett "minisztérium" is idegen szó, mint az előbbi kettő, csak azt már megszoktuk. Addig persze, amíg ez az újabb a dikasztérium nem válik közérthetővé, az idegen kifejezés jelentését esetenként hasznos lehet magyarázni. Ez volna a pontos kifejezés: a Keleti Egyházak Dikasztériuma, azaz az Apostoli Szentszék keleti katolikusokért felelős központi kormányzati hatósága. Ezt 2022 tavaszáig Kongregációnak neveztük, de a Római Kúriát újraszabályozó Praedicate evangelium kezdetű törvény változtatta meg a kuriális szervek elnevezését. A kongregáció név teljesen eltűnt.
Drága Lelkiatya!
Imádságos lélekkel visszanézve a Pápa látogatás videóit, feltűnt nekem, hogy számos ember menniyre mohán viselkedik egy ilyen szent alkalommal, szinte mindenhol előre szeretné tolni önmagát, ami az Ő kedves szándékából fakad, de visszatetszést válthat ki a szemlélőkben. Ugyanakkor a Bibliában azt olvasom - hogy amikor a tömeg szorongatta a vérfolyásos asszonyt, Ő mégis merte hittel megérinteni Jézust! Nem tudom eldönteni, mi az Istennek tetsző őszinte hozzáállás - (pl. amikor házigazdaként fogadjuk Őszentségét ) - a csendes háttér ima beszélgetés folyamatos erősítése vagy a közelségre vágyó, rajongó lélek emberi arcának kimutatása? Köszönöm: egy érzékeny Isten gyermeke
Milyen jó, hogy éppen ezt a szentírási eseményt hozta fel példának! Azt igazolja, hogy mennyire természetes és emberi jelenség, hogy tömeg veszi körül az ünnepelt, sokak által szeretett személyt. S látjuk, még Jézusnak sem volt semmi ellenvetése. Nem szólt rájuk, hogy "Ne lökdösődjetek!", vagy valami hasonló. Elviselte, elfogadta az embereknek ezt a talán nem éppen szép, mégis annyira érthető magatartását. Így kell tekintenünk a pápa körüli lelkesedésre is. Egyrészt Krisztus helytartóját látjuk benne, de helyzete, személyisége, hatása miatt is érthető, hogy sokan szeretnének a közelébe kerülni, megérinteni, tőle áldást kérni. Hány ezer példáját láttuk az elmúlt három nap alatt ennek az emberi magatartásnak. S ismétlem, Jézus sem látott ebben semmi rosszat, nekünk sem kell rossz szemmel néznünk. Ha e tülekedés közben valaki túlontúl erőszakos, netán otromba, másokat félre tol, erre, persze, nincs mentség, de hát inkább fogadjuk el egymás gyengéit is, mint hogy ítélekezzünk fölöttük! Ha tehát valaki szeretne odaférkőzni, tegye bátran, vagy legalábbis próbálkozzék vele, ahogy lehet. De a másik ember tisztelete, a másokra figyelés azért ilyenkor is fontos szempont, lehetőleg ilyenkor is kell erre ügyelni.
Kedves Lelkiatya! A 150. zsoltár 3-5. verseit idézem: "Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat!" Szombaton részt vettem a Papp László sportcsarnokban a pápával való találkozáson. Rendkívül szép és megható volt. Szívhez szóló volt a 4 tanúságtévő és a pápa beszéde is. Különösen tetszettek a modern gitáros énekek. Nálunk görögöknél miért nincsenek ilyenek? Arról értesültem, hogy az 1970-es évek elején Dr. Cselényi István Gábor atya a Rózsák terén a görög templomban szervezett beat miséket. Az 1970-es évek végén, az akkori görög kispapok - akik azóta már nagyapák - járták a borsodi falvakat és modern egyházi énekeket énekeltek gitáros kísérettel a görög templomokban. Ma miért nincsenek ilyen kezdeményezések? Igen kell a szép ősi ének, de szükséges a modern is. Az élet sokszínű, így az egyházi ének is. Aki kimarad az lemarad. Aki mer az nyer mondta magyarul Ferenc pápa. A római testvéreknél is megvan az ősi gregorián ének, ott van a ma délelőtt is énekelt Kodály Zoltán Magyar miséje, de ott van a modern ének is, amiket Palánki Ferenc püspök atya is énekelt a fiatalokkal együtt tegnap este a szentségimádáson. Nem tartom jónak a görögöknél lévő egyoldalúságot, hogy csak az ősit és semmi modernt.
Budapesten hány görög papgyerek lakik? Ebből hány jár görög templomba? És a többi nagyvárosban? Beszéltem jó néhány 20-as éveiben járó görög papgyerekkel. Igénylik a szép ősi dallamokat, de hiányolják a modern énekeket, hiszen az hozzájuk közelebb áll a koruk miatt. A pusztán csak énekből hiányzik a trombita, a citera, a hárfa, a dob, a tánc, a fuvola, a gitár, a zengő és a búgó cimbalom. Hova fog ez vezetni? Tudom, hogy a 2011-es népszámlálás eredményét Fülöp püspök atya (akkor még nem érsek) szomorúan jelentette be 2012. nagypéntekén, hogy csak 180.000 ember vallotta magát görögkatolikusnak. Mi lesz az idén? 150.000? Ha a fiatal nem találja vonzónak a görög egyházat a csak ősi énekeivel, akkor tovább áll. Legjobb esetben elmegy a rómaiakhoz. Több megkérdezett fiatal szerint, amíg az egyházunk mereven elzárkózik a modernizálástól, addig várható az elvándorlás is. Igen jó az óbor, de szükséges az új is. A friss és üde. Mi a véleménye erről a kérdésről?
A következő. Én sok görögkatolikus fiatalt is ott láttam a gitárral, dobbal, egyéb zeneszerszámmal kísért éneklés során a sport arénában. Sőt, a kórusban is voltak görögkatolikus ifjak. Tehát egyáltalán nincs megtiltva a görög fiataloknak az ilyen ének. Csak a helyén kell kezelni. A pápai misén már nem voltak gitáros énekek, nem lett volna odavaló. Hangszerekkel kísért ének volt, mint a római katolikusoknál már sok évszázada. Tehát nem abban mutatkozik meg a modern jelleg, hogy hangszereket használnak. Mindkét rítus követi a maga vonalát. Az tény, hogy nálunk nincsenek új dallamok. Tőlünk keletebbre születnek új dallamok, a görögöknél is, talán a szlávoknál is. Ez lehet, hogy egyelőre valóban a mi magyar görögkatolikusságunk gyenge pontja, hogy nincsenek dallamszerzőink, mint ahogy nincsenek himnuszköltőink sem. Ez valós hiányosság! Hiszen már nagyon ideje volna új szövegeket írni az újkeletű szentjeinknek, de egyelőre nem termett még ilyen lelki alkotónk, aki erre képes volna. Próbálkozások, persze, vannak, a szövegírásra is meg a dallamszerzésre is. De nem véletlenül nem éltek tovább a hetvenes évek próbálkozásai. Azok nem állták ki az idők próbáját. Miként az egyéb énekecskék sem, amelyek itt-ott megszülettek. Ha értékes művek fognak születni, azok majd megmaradnak. Ez mindig így van. De az is igaz, hogy nálunk, keletieknél ez a változás sokkal-sokkal lassabb. Ám én ezt nem tartom rossznak. Lehet, hogy vannak többen is fiatalok, akiknek most nem sokat ad a mi keleti dallamvilágunk, a rítusunk, de azt tapasztalom, hogy idővel, komolyodva, lelkileg, hitben érlelődve lassan mégis rájönnek, hogy micsoda gazdag világ a mi görögkatolikusságunk. Hol vannak a papgyerekek? Mindenfelé. Hála Istennek sok van belőlük a templomainkban is, de vannak a templomtól, egyháztól eltávolodottak. Ez, persze, nagy szomorúság, de nagyjából hasonlót tapasztalunk a fiatalok körében is. Persze, joggal várhatnánk el, hogy a papgyerekek vallásosabbak legyenek, szerintem azért arányában több is van belőlük, de mindenki éli a maga életét, vívja a hittel a maga harcát. Nem hiszem, hogy a gitáros énekek templomi használata okozná az eltávolodásukat. Arra meg vannak szép példák, hogy érettebb fejjel visszajönnek, mert újra sokat ad nekik az, amit gyermekkorukban magukba szívtak. Imádkozzunk értük!
Tisztelt Lelkiatya!
Bocsásson meg nekem,amiért reagálok a válaszára,melyet nagyon köszönök,de nem szeretném,ha rosszat gondolna rólam. Én kérdeztem azt,hogy létezik-e lassú öngyilkosság? Abszolút igaza van: nincs mentség és nincs ok sem erre. Nem is ezért írok. Tudom,hogy nem láthatja az egész ?képet? rólam,de távol áll tőlem,hogy önző módon csak önmagamra gondolnék. Az egészségügyben dolgozom,ahol nap mint nap másokért teszek,és beteg szüleimet is támogatom,amiben tudom. Az Úr Jézust szolgálom így.
Igen,abban is igaza van,hogy van kapcsolatom Istennel,de azt tapasztalom egész eddigi életemben,hogy ezt csak én akarom. Kiáltok Hozzá,hogy mutasson nekem utat,de nem figyel föl könyörgésemre. Azt mondják,hogy a hit ajándék. A Szentatya is azt mondta egyik homíliájában,hogy a hit kegyelmi ajándék,amelyet nem a könyvekből tanulunk meg,hanem az Úr adja. Bár sokáig kértem az Istent,hogy adjon nekem hitet,erős hitet,de nem hallgatott meg,vagy én vagyok képtelen meghallani Őt. De az is lehet,hogy nekem nem is járhat már az igaz hit,hisz nem tehetek érte már semmit sem. A Úr áldja meg,ha imádkozik értem,mert az Ön imádságát bizonyosan meghallgatja az Úr.
Mindenekelőtt bocsánatát kérem, hogy néhány külső jegy alapján hamar ítéltem. Ha Ön az egészségügyben dolgozik, már ettől hallatlanul értékes az élete. Már ez bőven elégséges okot ad arra, hogy vigyázzon magára, hiszen sok ember jobb léte, békéje, egészsége függ az Ön munkájától. Ráadásul a szüleiről is gondoskodik. Nagyon fontos mindez, nagyon sok oka van, hogy hálát adjon Istennek, hogy ilyen értékes dolgokban számít Önre, hogy fölhasználja a szeretetének továbbításában.
Azt mondja, régóta és sokszor kérte már Istent, hogy adjon hitet Önnek. Valami hiba mégis lehet a rendszerben, hiszen Isten mindenkinek megadja a hitet, aki kéri. Előbb vagy utóbb. Igaz, küzdeni kell érte, kitartani a kérésben, megszenvedni azt, nos, ezek is részei lehetnek az Isten ajándékának. Azt gyanítom mégis - most már igyekszem ezt minden ítélkezés nélkül megfogalmazni - hogy van valami oka ennek az egyébként ok nélküli szomorúságának. Erre kellene rájönnie. Azt tanácsolom Önnek, hogy miközben továbbra is kéri Istentől a hitet, vizsgálja meg saját lelkét, életét, hogy mi lehet az ok, ami miatt e sok és értékes ajándék dacára Önben mégsincs meg az öröm, az ujjongó hála, a béke és boldogság. S azt mondom Önnek, ami most éppen elsőre eszébe jut, az az. Amire most gondol, hogy mi lehet az ok, már meg is találta. Ezt a gondolatot tárja fel valakinek, leginkább egy lelkiatyának, egy gyóntató papnak. Igen, meg kell találnia, hogy mi okozza ezt az ok nélküli bánatát. Ez talán kulcsa, nyitja lehet annak, hogy mégis értelmet és célt találjon, amely aztán Önt is boldoggá, megelégedetté teszi.
De e tanácsokon túl, természetesen imádkozom is Önért.
