Kedves Lelkiatya! Nagy bizonytalanság van bennem és szeretném a véleményét kérni az ügyben. Párkapcsolatban vagyok de sajnos, akárhogy is próbálnám szépíteni, már nem szeretem a párom. A kapcsolat tart öt éve. Az elején gyakori volt, hogy megbántott, fájdalmat okozott, nagyon más volt a gondolkodásunk. Az utóbbi 2 évben lett jobb a kapcsolatunk, egymás mellett voltunk nehéz helyzetekben, családtagok betegsége, halála, depresszió, covid-járvány közben is. Bármilyen szép is ez és tisztában vagyok vele hogy ez sem adatik meg mindenkinek, mégis mintha már nem szeretném. Több összetevője van ennek. Az első: már nem vonzódom hozzá, a külseje nem vonz engem. A második: sok olyan tényező van, ami a kapcsolatunk elején nem zavart vagy zavart de nem érdekelt, akkor még nem volt fontos nekem. Valamennyire összecsiszolódtunk, de bizonyos tekintetben mégis mások vagyunk és most már ez jobban zavar mint akkor. Részben megoldódtak az ilyen különbségek, de nem az igazi. Mondhatnám példának, hogy a párom szívesen ül otthon, engem jobban zavar ha bent ülök a négy fal között. Eljön velem néha valahova, de inkább nekem van erre igényem. Az utazás, nyaralás terén jobban megmutatkozik a különbség mert közelre elmegy velem valahova, főleg belföldön, külföldre esetleg elmenne repülővel, de én akár buszos utazásokra is, nála ez szóba sem jöhet, de nem is csak erről van szó. Nekem fontos, hogy utazzak és minél több helyet megnézzek, más kultúrákra is kíváncsi vagyok, neki ez nem olyan lényeges. Egy jeruzsálemi vagy isztambuli nyaralás nekem nagy álmom, olyan helyekre nem jönne velem mert azt mondja félne a terrortámadásoktól. Londonba lehet elmenne velem repülővel de ha szeretnék az angol tengerpartra menni, akkor oda már lehet nem jönne mert úgy van ezzel, hogy ha van közelebb is tenger, minek menni oda. Nem azt akarom ebből kihozni, hogy nekem csak az angol tengerpart jó vagy csak Jeruzsálemet és Isztambult tudom elképzelni egy nyaralás helyszínéül, de hozzám képest neki ezek kevésbé fontosak és sok mindent, amit szívesen kipróbálnék, megtennék, nem biztos, hogy a párom is. A repülős utazás is olyan, hogy azt mondja felülne a repülőre, de oda is úgy, hogy biztos félne, ezt mondta, aztán mivel még sosem ült repülőn, még az is benne van a pakliban, hogy azt mondaná sose megy többet. Nem akarok hálátlannak tűnni, de kicsit nagy a különbség közöttünk ebben a témában. Másik hasonló különbség, ami szintén megoldódott részben, de mégsem az igazi, az az összeköltözés. Nem kellett volna keresztény szempontból, de már megtörtént két éve. Nem élünk (már) szexuális életet. A párom nem keresztény, de miattam elfogadja, hogy ez így van. Nem vagyunk házasok. A kapcsolatunk elején (még nem voltam keresztény úgy, ahogy most, elmagyarázom később) nekem volt fontos inkább, neki nem. Végül véletlenül jött úgy a helyzet, hogy az akkori lakótársam elköltözött az albérletemből és így jött oda a párom, de nem neki volt fontos, inkább nekem. Szerintem örült neki, mondta is, de neki mégsem volt annyira lényeges mint nekem. A harmadik: látom, hogy sokat tett értem és elismerem ezt, az utóbbi két évben tett főleg sokat értem, segített, akkor jobban kifejezte a szeretetét, de mégsem tudom teljesen elfelejteni, hogy milyen volt a kapcsolatunk elején, pedig én sem vagyok tökéletes. Közben is volt, ami miatt szomorú voltam, azóta változtatott is ezen, de már nem úgy látom mint akkor, amikor történt. A mai fejemmel már nem erőltetnék senkivel összeköltözést, ha a másik fél nem akarja annyira mint én, akkor elfogadnám. Már amikor összejöttünk, akkor is én ragaszkodtam hozzá jobban. Azóta jobban ragaszkodik ő is, de mai fejemmel biztos nem jönnék össze olyannal, akinek nem kellek eléggé. Meg is bántott engem többször és megbocsátottam, már nem tesz olyat, de akkor is nyomot hagyott bennem. Vannak barátai amivel nem is lett volna problémám, de volt köztük egy nő, aki miatt nem egyszer majdnem szakítottunk. Régen udvarolt neki, de kiderült, hogy a nő leszbikus és így semmi nem lett köztük, de azért barátok maradtak. Úgy tűnt, hogy engem nem értékel annyira mint ezt a nőt, kevésbé vagyok neki fontos, mintha még érezne iránta valamit. Nekem már az sem tetszett, hogy az elején nem akart neki bemutatni. Beszélt nekem róla, magamtól jöttem rá arra is, hogy a páromnak tetszett régen, csak egy megérzés volt és rákérdeztem, ő meg elmondta az igazat. Más barátjának bemutatott, de neki nem, ami nekem nem tetszett, mondtam neki, mutasson be neki is. Vidéki városban, megyeszékhelyen lakunk, a nő egy Pest megyei városban lakott akkor, de járt erre évente többször. Egyik beszélgetésünkkor azt mondta a párom, hogy ha meglátom hogy néz ki a nő, még rosszabb lenne, még féltékenyebb lennék. Ezt hogy is érthettem volna máshogy mint úgy, hogy még mindig nagyon szépnek tartja azt a nőt, akár még szebb is nálam. A nő néha két napra jött a városba és olyankor mindig ismerőseinél, barátainál szállt meg, kétszer a páromnál is. Nála aludt, először el sem mondta nekem a párom, csak aznap reggel, amikor a nő elment, akkor mondta, de úgy mintha ez olyan természetes lenne. Nem tetszett nekem és nem értette mi bajom hiszen külön szobában aludtak és a nő egyébként is leszbikus, a férfiak nem érdeklik, leszbikus párkapcsolata van. Ez igaz volt, mert tudom ki az a nő, akivel akkor kapcsolata volt. Nem örültem neki, hogy annyira nem tartotta fontosnak, hogy elmondja. A második alkalommal elmondta, de akkor sem örültem neki egyáltalán. Kértem, hogy legalább akkor mutasson be neki, de nem akart. Azt mondta, majd máskor. Szerettem volna odamenni, de akkor meg az volt a válasza, hogy az meg hogy nézne ki, hogy ketten beszélgetnek a másik szobában, én meg a másik szobában vagyok egyedül. Eleve ennek fel sem kellett volna merülnie benne. A nő eredetileg nem a páromnál aludt volna hanem egy barátnőjénél, tudom is kinél, de az illető nem tudott otthon lenni akkor. Manapság sok embernek ez is belefér egy párkapcsolatba, hogy ott alszik a párjuknál egy ellenkező nemű barát vagy a párja a barátnál, de nekem ez sok volt, akkor is ha leszbikus az a nő. Nagyon rosszul esett, hogy a párom tudta nekem nem esik jól, mégsem volt ez elég fontos neki, még azt is kértem tőle, mondja le a nőnek, aludjon másnál, de akkor meg csak azt ismételgette, hogy már megígérte neki, hogy biztosít neki szállást. Mintha minden kívánságát leste volna. Hasonló szituáció volt mikor elment vele ebédelni de titokban, aznapra megbeszéltük, hogy szól mikor végez a munkájával és találkozunk. Mikor rákérdeztem végzett-e, annyit mondott, hogy dolga van és később jelez. Az a dolog persze a nő volt. Ismertem én is az éttermet ahova mentek mert jártam oda én is, beismerem, részben szándékosan mentem oda. Nyilván láttam őket, akkor már bemutatott, de akkor is olyan kellemetlen volt, mert a nő ugyan mondta, hogy ebédeljek velük és nem akartam, de rosszul esett a titkolózás és elég udvariatlan volt a párom részéről, hogy magának és a nőnek vitt egy pohár vizet és nekem nem. Nekem a nő hozott egy pohár vizet, nem arról van szó, hogy megkértem volna rá, magától hozta, de nagyon rossz volt a páromtól ez a viselkedés. Azt sem felejtettem el, hogy egyszer egy nagymellű szőke nőről áradozott ennek a leszbikus nő barátjának, nem előttem, de megtudtam. A kapcsolatunk kezdetén és azután pár évig nem hittem Istenben úgy, ahogy kellett volna, sajnos egy családi tragédia, egy családtag elvesztése kellett ahhoz, hogy Istenhez forduljak. Ennek mindössze annyi szerepe van a párkapcsolatomban, hogy amióta Jézusban hiszek megváltozott valami. Jézus megváltoztatta a világlátásomat, a személyiségemet, az értékrendemet. Másokat is jobban szeretek, de magamat is. Másokat is igyekszek nagyon szeretni, nem tökéletesen de azt mondanám, elég jól megy eddig, de jobban látom már a saját értékeimet is. Az biztosan nem is kell magyaráznom, hogy Jézust miért szeretem nagyon és miért van nagy hatással rám. Már önmagában az, hogy vállalta a kereszthalált és a korbácsolást értem is elég lenne, de ezen túl is annyi mindent köszönhetek neki. Meghallgatott akkor is mikor mások nem, megvigasztalt mikor szomorú voltam, meggyógyított mikor beteg voltam és ezt komolyan mondom mert nem kellett még orvoshoz sem mennem mert Jézushoz fordultam az imáimban és meggyógyultam. Hála az Istennek azóta is rendben vagyok. Jézus jobban megértett engem mint a párom vagy az édesanyám. Jobban kitartott mellettem mint volt barátaim, akiknek csak addig kellettem amíg nekik is kényelmes volt, de fordítva már nem működött, nem voltak ott nekem mikor segíthettek volna. Jézus az, aki tisztelt, szeretett másokat, együttérző volt, még a nőket is tisztelte, még az olyan nőket is, akiket abban a korban teljesen megvetettek. Amióta megismertem Jézust, azóta annál inkább nem értem, hogy bizonyos sérelmeket miért viseltem el a páromtól. Olyan nekem Jézus mint másnak az igaz szerelem, egy másik férfi, aki tényleg szereti, akivel kölcsönös, valami igaz szerelem, akit ha megismer és tudja, milyen a legjobb kapcsolat, nem éri be kevesebbel. Jézussal természetesen nem jöhetek össze, a hasonlattal csak szerettem volna kifejezni az érzéseim. Jézus megmutatta nekem milyen másokat szeretni, hogyan kell azt igazán, még a vadidegeneket és az ellenségeket is, nemhogy a párunkat. Valamiért akkor a sérelmeim ellenére a párom fontos volt nekem, most már ugyanazokat a helyzeteket máshogy fogom fel. Persze ez egy töredéke annak, amiért kiszerettem belőle. Külsőleg sem vonz már, jobban észreveszem a különbségeket is köztünk és akkor ez is. Próbáltam a páromat szeretni, a múltat elfelejteni, de teljesen nem lehet. Próbáltam a jókat nézni, arra gondolni, de hiába értékelek benne sok mindent, a szerelem mégsem jön vissza igazán. Értékelem attól még amit értem tett és próbálom becsülni, de a szerelem érzése mégsem akar visszajönni. Már inkább mintha barátilag szeretném csak. Örülök ha találkozok vele, de annyira már nem várom mint régen. Már annyira nem érdekel a véleménye mint régen. Szeretem de szerintem nem vagyok szerelmes már belé. Nyomaszt engem ez a téma. 26 éves vagyok, 21 éves voltam amikor a kapcsolatunk kezdődött, nekem első kapcsolat. Nem érzem magam boldognak vele, de egyébként nem csak emiatt nem vagyok boldog, van ennek más oka is, hullámzó a boldogságom és nem csak a párkapcsolatom miatt. Nem tudom van-e értelme így egy kapcsolatnak. Nem tudom benne maradni jobb vagy szakítani.A párom nem keresztény, közelebb került Jézushoz leginkább miattam, de nem keresztény. Gonosznak érzem magam emiatt, amit érzek, mintha csak a rosszat látnám, de hiába látom a jót is, mégsem vagyok boldog és mindent máshogy látok mint amikor történt. Bűntudatom is szokott lenni, amiért így érzek, de ha nem érzem szerelmesnek magam, nem tehetek róla, nem tudom kényszeríteni, legfeljebb benne maradni a kapcsolatban szerelem nélkül. Házasságról szó sem volt, ha ez számít, szerintem a párom nem az a típus aki házasodna vagy ha igen, akkor elég sok idő kellene neki rá, nem is volt előttem komolyabb kapcsolata.

Tisztelt Lelkiatya! Sokat látom a szertartások alatt a füstölést és szeretném megérteni mikor milyet és miért használnak? Például mikor az oltárt tömjénezik vagy az evengéliumos könyvet, miért teszik? Van erről könyv? Otthon is szeretnék megfelelően füstölni, ezért is kérdezem. Kérem segítsen ebben, köszönöm!

Tisztelt lelki atyám, a Pápa látogatással kapcsolatban szeretném kifejezni azt, hogy a médiában hallottam, hogy a rózsa téri templomban 120 férőhely van, ebből 60 fő volt a kórus. A diakónus szavai közben egy pillanatra be énekeltet a kórus, valamint közben hangos gyereks?rást lehetett hallani az élő közvet?tés közben. Köszönöm szépen

Tisztelt Lelkiatya! Létezik olyan,hogy lassú öngyilkosság? Ha valaki annyira nyomorultul érzi magát,hogy nem számít eszik-e aznap,vagy sem? Több éve már,hogy alig veszek magamhoz táplálékot,azt is csak azért,hogy tudjam végezni a mindennapjaimat. Nem tudatosan tettem,csak egyszerűen oly elkeseredett vagyok,hogy enni sincs kedvem. Nagyon sokszor megszólnak mások,hogy mennyire sovány vagyok. Úgy érzem megbotránkoztatom őket,és mintha megvetnének engem emiatt. Azt hiszem,csak feladtam a mindennapi harcot,és azt remélem szépen lassan elsorvasztom önmagam,azt remélve,hogy egyszer csak észrevétlen ?eltűnök?. Egy picit félek is,de nem az eltávozástól,inkább attól,hogy az Úr Jézus nem ölel majd magához. Ettől rettenetesen félek. Gyakran imádkozom hosszasan,sírva Szt. Benedek imádságát(Crux sacra sit mihi lux,non draco sit mihi dux!Vade retro satana.Nunquam suade mihi vana,sunt mala quae libas!Ipse venena bibas!?,azt remélve,hogy Isten irgalmaz nekem,és magához emel...

Krisztusban szeretett Lelkiatya! Kérem segítsen megérteni ezt a részt: Jak. 2,13 Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten. Köszönve: Borbála

Kedves Lelkiatya! Nem tudom, hogy az imadsagon es a rengeteg beszelgetesen kivul mit tehetnek meg, hogy a ferjem hozzamkoltozzon. Evek ota vagyok a felesege, de csak ritkan jon hozzam, nem lakik itt. Azt mondja a munkaja miatt nem jon. Szeretoje is volt. A szulei teljes mertekben gyermeknek kezelik, anyosom foz es mos ra. Engem az a fojto legkor kimondottan zavar es az, hogy naluk semmi sem az enyem. Idegen, befogadott gyermeknek erzem magam naluk, egyaltalan nem ugy, mint egy feleseg, leendo csaladanya. Anyosom es aposom alig varja, hogy elvaljunk, gyulolnek engem, mert elraboltam a fiukat. Azert imadkozom, hogy jojjon el onnan a ferjem, vegyunk egy kozos hazat es eljunk boldogan. De a ferjem nem ad a penzebol hazra, az enyem pedig keves, hogy egyedul vegyem meg. Lelkiatya! Mit tehetnek? A ferjemtol gyavabb, felenkebb embert nem ismerek. Sosem fog harcolni ertem, biztos nem is szeret elegge. Szulei kihasznaljak anyagilag is. Mi evek ota nem haladunk egyrol a kettore, kulon kasszan vagyunk, azt sem tudom, mennyi a fizetese. A felretett penze is a szuloknel van. Anyosomek nem vallasosak, kinevetnek engem, amiert en az vagyok. Telnek az evek, engem pedig szetvet az ideg a rossz hazassagom miatt. Bar a ferjem elmondasa szerint allandoan hianyzom neki. Sokszor konfliktusforras ez nalunk, de egyszeruen nem tudom jo szemmel nezni, ezt a semmilyen hazassagot . Ugy erzem, sosem fog annyira szeretni, mint a szuleit. En mindig igyekszem jo feleseg lenni, de nem ertekeli. Allandoan maganyos vagyok. Sokszor a templomba, az imaba menekulok. Kimondottan rosszul vagyok, ha napokat kell eltoltenem 1 fedel alatt anyosommal es aposommal. Amikor latom, hogy a ferjemmel ugy bannak, mint egy ovodassal. 1 ebed erejeig a talalkozas megjarja, de ez a maximum. Tisztes tavolsagra toluk mar megnyugszom. De amikor egyutt vagyunk is allandoan telefonal veluk a ferjem. Sajnos nem erzem magam hibasnak a kialakult helyzet miatt....beteg egy kapcsolat az oveke, abban biztos vagyok. Azt gondoltam, hogy az eskuvo utan majd minden megvaltozik, de nem igy tortent sajnos. Allandoan maganyos vagyok es szomoru. Nem tudom, mit tehetnek..... Koszonet a valaszert!

Kedves Lelkiatya! Egy közösségi oldalon olyan csoport tagja vagyok, ahol keresztények összegyűltünk, csak virtuálisan és ki szoktunk írni bejegyzéseket. Katolikusok vagyunk mind. Katolikus vallással kapcsolatos dolgokat is megosztunk egymással, segítjük egymást, tanácsot adunk egymásnak amennyire tudunk, imádkozunk egymásért tehát ha valamelyikünk kiírja, hogy mondjuk fontos vizsga előtt áll vagy munkát keres, beteg, aggódik egy családtagja miatt, akkor imádkozunk érte. Bibliai idézeteket is megosztunk egymással, Jézus-filmekről is beszélünk. A katolikus egyház iránt érdeklődőknek is válaszolunk, ha valakinek imádsággal vagy bármi ilyennel kapcsolatban van kérdése, megosztjuk egymással saját tapasztalatainkat. Nem papok vagyunk, csak hívek, akik próbálnak segíteni egymásnak és szívesen tanulunk egymástól, imádkozunk egymásért. Nemzetközi csoportról van szó, sok amerikai van benne de európaiak is vagyunk. Tényleg csak a jóra igyekszünk, nem csinálunk semmi rosszat és a teológusokat sem helyettesítjük. Remélem, hogy ezzel nincs semmi baj és nem teszek rosszat ezzel én sem. Pár napja egy érdekes kérés érkezett de nem is egyszer hanem több tag írt ki olyat, hogy hát lesz a sátánistáknak egy nagy összejövetelük és imádkozzunk értük. Amerikában történik majd. Egyébként is jó lenne ha megtérnének kereszténynek de itt most azon volt a hangsúly, hogy egy meglehetősen nagy létszámú, 2-3 napos összejövetelt szerveznek. Valóban imádkozhatok értük is? Jézus azt mondta, szeressük ellenségeinket és imádkozzanak azokért, akik üldöznek minket. Ha imádkozok értük, ugye azzal nem árulom el Jézust? A Sátán Jézus ellensége és ha ezt a logikát követjük, akkor a hívei az ellenségei Jézusnak, nekem, keresztényeknek. Szívesen imádkozok mindenkiért, mindenkit szeretek, még azokat is, akik engem nem, még azokat is, akiket nem ismerek, de még azokkal is szívesen tennék jót, akik velem nem tették ugyanazt, akár rosszat tettek. Nem egészen értem, hogy a sátánisták kicsodák, micsodák mert azt egyértelműen leírják, hogy nem Sátánt dicsőítik, csak szimbólumként használják és a hitetlenségüket akarják kifejezni, Isten szükségtelenségét. A tetteik viszont többet mutatnak ennél, többek között olyan eseményeket is szerveznek ahol visszakeresztelnek valakit, nincs erre magyar szó, a keresztelésnek az ellentéte, azt vonják vissza vagy megszentségtelenítik az eucharisztiát és utána kukába dobják. Az abortuszt is támogatják. Még elolvasni is rossz volt ez, már ha rágondolok, akkár rögtön kényelmetlenül érzem magam. Érdekes, hogy volt, amikor felszólaltak az erőszak ellen és elítéltek támadásos esetet és az áldozat védelmében szólaltak fel, aki nem közéjük tartozott. Nagyon különös, hogy ilyen ellentmondásosak. Nem az számít, pontosan mit csinálnak, de azt gondoltam, nem árt elmagyaráznom Önnek, hogy kikről van szó mert ezt a "sátánista" szót is sok mindenkire használják. A kérdésem az eredeti kérdés, hogy szabad-e értük imádkozni. A megtérésükért, hogy megtérjenek kereszténynek. A cselekedeteikkel nem értek egyet, remélem ez egyértelmű, de még ha ellenségek is, közben mégiscsak ugyanolyan emberek, akiknek még lehet esélye az üdvösségre ha belátják a bűneiket és megtérnek Krisztushoz. Ha így van, ahogy gondolom, akkor érdemes értük imádkozni. Az elején annyira nem gondoltam az egészre, de mikor már többedjére írta ki valaki, hogy imádkozzunk értük, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy lehet-e nekem ilyet. Nem szeretnék úgy imádkozni valakikért, hogy nem lehet. Olyanokért imádkozni, akikért Isten nem akarná. Ha lehetek őszinte, az olyan emberekre egy kicsit haragszok amiért olyanok amilyenek és Jézus meghalt értük de mégsem hisznek benne, rosszabb eset amikor gúnyolják vagy a Sátánnak tesznek jót a rituáléikkal. A harag mellett van bennem szeretet is, mert ha rájuk nézek, azt látom, hogy Jézus értük is meghalt, Isten teremtette őket, Jézus biztosan akarja hogy higgyenek benne és mióta Jézust igazán szeretem, azóta nem is tudom volt-e velem olyan, hogy valakit egyáltalán nem szerettem. Szerintem nem volt. Hiába az emberi logika azt mondaná, hogy ezt vagy azt az embert nem érdemes, nem kellene, nem logikus, nem éri meg. Rosszul esik amikor Jézust bántják pedig Jézus van bántva, nem én de ez nem akadályoz meg abban, hogy szeressem is ugyanazokat az embereket. Elszomorít mikor sátánista mindenféléket látok vagy amikor valaki egy démonnak tart valami rituálét és azt írják, a Sátán vagy a démon a jó mert az segít és Isten nem, meg hogy Isten nincs, tényleg elszomorító. Az ilyen embereken vajon lehet segíteni bárhogyan is vagy ez már az a kategória amikor egy keresztény ember képtelen de még az imádság sem hat és csak maga Isten segíthet? Ha kiállna eléjük egy keresztény ember és minden szónoki képességét felhasználva elkezdene prédikálni, akkor ha jól csinálja, meg tudná téríteni őket vagy kizárt dolog? Ismerek egy olyan embert, aki most keresztény, de hasonló háttérből jött, nekem azt mondta, egy angyal jelent meg neki és akkor tért meg kereszténynek. Most már tényleg keresztény, nem hazudik. Nem elhanyagolható a szabad akarat sem... és rossz amikor azt egyesek rosszra használják, de sajnálom is azért őket. Nekem az a benyomásom, hogy nem valami kitörölhetetlen gonosz természetük van, nem mindig voltak ilyenek, csak nem hisznek Jézusban és ez a hitetlenség fejlődött tovább valami rosszabb állapottá. Még azt is el tudnám képzelni, hogy valamilyen személyes trauma áll mögötte, de ez csak találgatás. Akárhogyan is, hálát adok Istennek, hogy engem ez elkerült, de ha lehet, imádkoznék értük, milyen jó lenne ha rájönnének az igazságra és keresztények lennének.

Kedves Lelkiatya! Valóban csak a katolikus egyház által nyerhető el az üdvösség? Mi lesz a sok muszlim és hindu stb lélekkel, vagy a barátaimmal akik ugyan hallottak Jézusról, de a neveltetésük miatt hidegen hagyja őket? Vagy a református barátommal aki kineveti az Eucharisztiát?

Kedves Lelkiatya! A barátaimmal múltkor párkapcsolatokról beszélgettünk és az egyikük felvetette hogy még sose volt együtt olyan lánnyal aki "komolyabban" vette volna a párkapcsolatokat. Ő sem volt komoly ilyen szempontból régebben de érzem kezd megváltozni vagy legalábbis szerintem szeretne csak fél ezt kimutatni szerintem. Én mondtam neki hogy még fiatal és hogy sajnálom hogy eddig nem volt ilyen lánnyal de ez még változhat stb. Szerintem mindenkinek jár esély hogy újra kezdhesse és talán egy komoly tisztességes partner tudná inspirálni a másikat. A legjobb persze az lenne ha mindkét fél ilyen lenne de ha csak az egyik szűz az is segíthet a másik felet is a tisztaság felé terelni igaz?

Kedves lelkiatya, nagy csütörtök este meghalt a kedvenc atyám, aki egy tiszta szívű jó ember és a legjobb pásztor volt. 29 évig volt a mi drága jó András atyánk. Azt szeretném kérdezni hogy lehet e hozzá imádkozni és a közbenjárását kérni?

Kedves Lelkiatya! Mit gondol arról, hogy a glutenerzekenyeket közös kehelybol aldoztatjak meg? Köszönöm válaszát!

Kedves Lelkiatya! Mit szól ahhoz, hogy Magyarországon van olyan katolikus egyházi iskola, ahol a lelki vezető szerint - aki felszentelt pap - nem szabad kötelezővé tenni a fiataloknak, hogy vasárnap szentmisére járjanak. Szerinte, ha a fiatal akar akkor menjen, ha nem akar akkor ne menjen templomba. Számomra felháborító, hogy egy felszentelt pap ilyen liberális felfogású. Szerintem Isten parancs - az Úr napját szenteld meg - minden időben, minden emberre vonatkozik, azaz a ma élő fiatalokra is. Isten parancsát az embernek, különösen egy felszentelt papnak, nincs joga felülbírálni. A józan gondolkodású, gyakorló keresztény tanárok sem értenek egyet ezzel a gondolkodással. Ön mit gondol erről? Várom válaszát.

Kedves Lelkiatya! A rózsafüzérrel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Görög katolikus vagyok és a görög katolikus egyházban szerintem a Jézus-ima népszerű, a rózsafüzér talán a római katolikusoknál inkább, de azt szeretném tudni, hogy görög katolikusként lehet-e nekem is a rózsafüzért imádkozni. Meglehet, hogy a görög katolikus egyház is támogatja, csak valamiért itt mintha kevésbé lenne népszerű. Azt is szeretném megkérdezni, hogy van-e ennek valamilyen szabálya, hogy milyen gyakran kell: elég-e naponta egyszer vagy elvileg naponta többször kell? Változtat-e bármin is ha kimarad néha egy nap mert esetleg elfelejtem, netán tényleg nagyon fáradt vagyok és így inkább kihagyom. Ami a legjobban érdekelne az az, hogy igaz-e amit más (római) katolikusoktól hallottam, hogy a rózsafüzért szokás egy-egy cél, kérés miatt imádkozni, felajánlani valamiért. Ez igaz? Még lennének kérdéseim ezen kívül is mert nagyon kezdő vagyok ebben, nem vagyok túl ügyes és keveset tudok. Az is érdekel, hogy ha imádkozom a rózsafüzért, akkor már nincs is értelme Máriához külön imádkozni, saját szavaimmal vagy az egyik nem zárja ki a másikat? Ha az elején ügyetlen vagyok, elrontok valamit vagy néznem kell a szöveget, az sem szégyellnivaló? Ha valami célból imádkozom a rózsafüzért, valakiért felajánlom vagy saját magam miatt teszem, bármiről legyen is szó, akkor ki kell mondanom az ima előtt, hogy miért ajánlom, miért imádkozom? És ha igen, akkor Máriának is és Jézusnak is vagy csak Máriának? Azt olvasom mindenhol, hogy ez az ima a Mária iránti tiszteletünkről szól, de egy része mégis Jézusról szól, gondolok itt a titkokra. A Hiszekegy szintén része és ez is túlmutat a Mária iránti tiszteleten hiszen itt még az Atyát is megemlítjük és itt is hangsúlyos a Jézushoz fordulás (..és az egy Úrban, a Krisztus Jézusban, Istennek egyszülött fiában, ki az Atyától öröktől fogva született, világosság a világosságtól, igaz isten igaz Istentől, aki született és nem teremtetett....stb.) Ha csak Máriának ajánlom, az ő részére szánom és nem Jézusnak hanem Jézusnak úgy imádkozok ahogy eddig tettem, esetleg legfeljebb a Jézus-imával egészítem ki, az úgy rendben van vagy a rózsafüzért illik Jézusnak is felajánlani, hogy neki is szóljon? Ezt a felajánlást úgy értem, hogy megkérni, fogadja el tőlem, tudatni vele, hozzá szólok mikor mondom. Ebben nem vagyok biztos. Mária közbenjár értünk, kérhetjük az imáit, a közbenjárását és amikor tiszteljük, ezzel tiszteljük Jézust is szóval ilyen téren magától értetődő Jézus fontossága, nem? Akkor viszont elég Máriának mondani, nem kell Jézusnak is. Kicsit kaotikus nekem ez, de csak a jó szándék vezérel. Köszönöm Önnek ha válaszol a kérdéseimre, nem tudom kitől megkérdezni ezeket, mert a görög katolikus ismerőseim, rokonaim nem imádkoznak rózsafüzért, az interneten keresgéltem ugyan, de nem kaptam teljesen választ a kérdéseimre és úgy szeretnék belekezdeni ebbe, hogy megfelelően illeszkedjék a többi imáimhoz és ha elkezdem, akkor mindenképp Istennek tetszően tudjak imádkozni.

Föltámadt Krisztus!

Kedves Lelkiatya! Azt olvassuk a Kivonulás könyvében, hogy az Úr megkeményítette a fáraó szívét, amit elég nehéz értelmezni. Hallottam egy olyan értelmezést, hogy a "megkeményítés" szó nem azt jelenti, hogy Istennek ez volt a konkrét célja, hanem sokkal inkább az, hogy eltántorítsa a fáraót az izraeliták rabszolgaságban tartásától (erre szolgált az első kilenc csapás, melyben nem halt meg senki). A fáraó azonban az intő jelek ellenére egyre hajthatatlanabb lett, vagyis tulajdonképpen a csapások tették egyre keményebbé a szívét, holott elgondolkodhatott volna azok értelmén, és fokozatosan beláthatta volna, hogy nem helyes ezt tenni. Összhangban van ez az értelmezés az Egyház tanításával? Válaszát előre is köszönöm!