Tisztelt Lelkiatya!
Anyukám megbolondult, barátja van mikor itt van a csodás édesapám neki. Nem ad neki ételt a pénzét pedig elszedi. Folyton azzal a házas férfival van. Mit tegyek hogy ujra egy normális család legyünk?:
Istenem, ezek szörnyűséges dolgok, hogy élhetnénk szép és boldog életet, és pillanatnyi örömök, eltévelyedések miatt pokollá válik az életünk, és másokét is azzá tesszük! Mi egyebet tanácsolhatok Önnek, mint azt, hogy imádkozzék nagy hittel a változásért, Édesanyja gyógyulásáért, fölébredéséért? Addig is próbálja elviselni őt türelemmel, megértéssel, bármilyen szörnyűségeket művel is. Isten is így viselkedik velünk szemben, s ez a mi lehetőségünk és reményünk, hogy kisebb vagy nagyobb eltévelyedéseinkben nem veszünk el végleg. Higgyen abban, hogy ez változni fog, imádkozzék is érte erősen, ugyanakkor gyakorolja a szeretetet a szülei felé, függetlenül attól, hogy megérdemlik-e vagy sem.
Kedves Lelkiatya!
És egy lelki vezetés alkalmával milyen témák szoktak előkerülni?
Elsősorban a lelkiélettel kapcsolatos dolgokat kell előtárni a lelkiatyának. Természetesen közvetve minden ide tartozhat, mert az élet minden egyes mozzanata egyben része a lelkiéletünknek is. Ha lehetséges, érdemes szentgyónás keretébe helyezni a lelki atyával való beszélgetést, hogy az ember alapvető bűnbánattal közelítsen a saját személyisége és élete gondjai felé. De kérhetünk tanácsot egyes döntéseink előtt is, sőt, olykor az is segítség, hogy ha az ember kiöntheti a lelkét, elmondhatja panaszait a lelkiatyának. Bár ezzel nem szabad visszaélni. Amit megoszthatok a barátaimmal, azzal nem érdemes terhelni a lelkiatyát. Azokkal érdemes hozzá fordulni, amit talán senki másnak nem mondanék el. Egy szó mint száz, a lelkiatyával mindent meg lehet beszélni, mégis jó, ha csak a legszükségesebbekre szorítkozunk, egyrészt a lelkiatya kímélése miatt, másrészt, hogy mi is törekedjünk legalább ilyenkor a lényeglátásra, az igazán fontos dolgokra való összpontosításra.
Kedves Lelkiatya!
Római katolikusok vagyunk.Lehet-e görög pap a lelki vezetőm? A kisfiam lehet-e görög rítus szerint elsőáldozó? Görögkatolikus óvodába járt és iskolába is oda fog menni? Görögkatolikus hittanra írattuk be. Jól tettük-e?
Azt hiszem, Önnek, vagy legalábbis hasonló kérdést föltevőnek válaszoltam már a minap. Rítust váltani nem érdemes, de egymás lelki gazdagságát fölfedezni nem csak, hogy szabad, hanem üdvös is. A lelkivezető sem kötődik a rítushoz. A fiúcska járhat ahhoz az atyához, aki szeret, de oda kell figyelni arra, hogy a saját rítusát is ismerje, szeresse meg.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya mi a véleménye arról, hogy Ferenc pápát lemondásra szól?tották fel? Közösségi oldalon olvastam erről cikket!
Köszönöm szépen válaszát!
Érdemes inkább elfogadni az egyházi elöljárót, mint irányítgatni. Az első olykor nehéz, sok alázat kell hozzá, de engedelmességet szül, amely közelebb emelhet Istenhez. Az utóbbit a saját elképzelés vezeti, aminek, persze, lehet nagy szerepe is az életben, de ha ezzel mások fölé akarunk kerekedni - aki egyébként az isteni rend szerint is fölöttünk van - akkor abból aligha származik lelki előrehaladás. Jobb, tehát nem tanácsot adni a pápának csak akkor, ha történetesen kéri azt valakitől.
Kedves Lelkiatya?
Arról szeretnék érdeklődni, hogy hogyan zajlik általában a lelki vezetés?
Legtöbbször gyónás keretében tárja föl az ember a lelki atyjának a gondjait. De azért ez nem föltétlen így van, hiszen lehet lelkivezető nem fölszentelt pap illetve nő is. Mégis jobb, ha az ember a saját gyarlóságait viszi a lelkiatya(anya) elé, nem pedig csak a sirámait. Mert, ha bűnbánat alapmagatartásával keresi meg az atyát, akkor nagyobb az esélye, hogy megvan benne a nyitottság arra, hogy a lelki tanácsokat is fogékonyan fogadja. Akár gyónásban, akár azon kívül, a beszélgetés során a lelkia. elmondja meglátásait. Sokszor nem is tanácsot ad, inkább kérdez, rávezeti az embert a saját fölismeréseire. A lelkia.val való kapcsolattartás segít a tisztánlátásban, az önismeretben, s ezek által tud segíteni a döntésekben. Fontos a rendszeres kapcsolattartás vele, s nem csak az alkalmankénti. Persze, ez a rendszeresség egészen különböző is lehet. Van, akinél hetente, van, akinél havonta, s van, akinél ennél jóval ritkábban nyílik lehetőség a találkozásra, mindenesetre akkor is lehetőleg legyen rendszeres. Így védhető ki, hogy ne csak akkor keresse föl a lelkia.t, amikor valami gondja, baja van, hanem tudatosan építse a lelkét a lelki kísérőjével együttműködve.
Kedves Lelkiatya!
Felháboritónak tartom,amikor bizonyos emberek csak annyiba veszik a másikat,hogy a gondjaikról panaszkodjanak,ha kell valami akkor feltudják emelni a telefont. Egy \"barátnőmről\" van szó.Állandóan dől belőle a szó, a másikat jóformán szóhoz sem engedi jutni,lesorolja amit ő gondol,ami benne van a másikat még csak meg se kérdezi hogy van, mi van vele.Más embereknek is vannak gondjai.Amikor az ő dolgairól,programjairól van szó simán leszerel másokat.Mindig önmagát helyezi előtérbe.Belefáradtam ebbe,az egészbe.Elgondolkodtam,hogy mi valójában sose voltunk barátok.Már nem tartom őt annak.Különösebben nem is érdekel ez a kapcsolat,csak egy felszines szinten.Dühit,hogy a napokban is felhivott lesorolni a gondjait.Leszivta az energiámat.Azelőtt is mindig ezt tette.Több mint egy éve különösebben nem jelentkezett.Ignorálta a hivásaimat,üzneteimet sablonosan válaszolt,nem érdekelte amiket irok.Abban az időben jó bartáságba került az informatika tanfolyam okatónőjével,ahova mind ketten jártunk.Akkor őt hivogatta,járkált hozzá tanácsért amikor baja volt.Az oktatónő aki távolabbi rokonom mondta,hogy szeretne már kimaradni ennek a lánynak az életéből,ügyeiből.Szeretne pontot tenni a végére.Ami érthető is.Őt egy ideje nem tudja elérni telefonon,számitógépen se.Azóta hivogatja a másik barátnőmet meg engem is.Előzőleg tőle is mint tőlem is eltávolodott.Azt is mindenki tudta a környezetünkben hogy van udvarlója,már a kezét is megkérték és ezt se mondta el a kis társaságunknak,mikor nagy ritkán együtt találkoztunk.Néhány hónappal az esküvő előtt hallottuk tőle személyesen amikor másoktól már tudomást szereztünk róla.Őszintén szólva nem szeretném ha megint rászokna a telefonálgatásokra.Sokszor nem is jelenetkezem neki vagy megkérem hogy irjon,mert bennem vannak a régi dolgok,meg tudom előre nem fogom jól érezni magam a beszélgetések után.Sok mindenben változtam is,ilyen kapcsolatokat nem szeretnék fenntartani vannak emberek akik másként élik meg a barátságot,velük szivesebben vagyok,több bennünk a közös,hasonló célok is motiválnak bennünket.Ön mit tanácsolan mi lenne a jó megoldás?
Megbeszélni nem lehet vele,annak nagy sértődés lenne a vége,volt rá példa néhány éve,amikor szóvá tettem.Azután beszéltünk erről,akkor nekem is egy olyan problémám volt ami miatt hosszu hetekig nem aludtam,azt próbáltam neki elmondani,de ő csak a sajátját hajtogatta.Utána is minden ment a régiben...Úgy gondoltam a jövőben nem válaszolok a telefonhivásaira,csak társaságban találkoznék vele.Ez a kapcsolat részemről egy elhidegült kapcsolat.Az egyik ujévi fogadalmam az volt,hogy nemet mondok azokra a kapcsolatokra amelyek csak állóvizek az életemben.Ez tul radikális megoldás lenne?Az emberek akik állandóan mások éltető nedvét veszik el és cserébe sose nyujtanak semmit,olyanok mint a cement magukba szivják a nedvességet és megkeményednek.Ezt egy lelkigyakorlaton hallottam, és mélyen belegondolva van benne igazság.
Válaszát előre is köszönöm!
E.
Kedves E.!
Egyrészről természetes az a védekezés, amellyel szeretné magát távol tartani ettől a személytől. Ahogy mondja, leszívja az energiáit. Én leginkább azt tanácsolom, hogy ezt próbálja meg elkerülni, de azért ne legyen szívtelen sem vele. Az kimondható, hogy Önök már nem barátok. Hogy neki is milyen fogalmai voltak erről, nem világos, de láthatóan Ön sem azt gondolja már a barátságról, mint régebben. Most már igénye van komolyabb, mélyebb emberi kapcsolatokra. Ha kimondja magában, hogy ez a lány nem a barátom, ettől ez még nem jogosítja föl arra, hogy szívtelen legyen vele. Szerintem nyugodtan tisztázhatják, akár levélben, akár személyes megbeszélés útján, hogy változott a kapcsolatuk, de azért Ön ne azzal zárja le, hogy többé látni, hallani sem akarlak. Vannak személyek, akiknek nagyon fontos ez a felszínesebb kapcsolat is, hamar kiöntsék a szívüket valakinek. Tudom, hogy ezt nem könnyű hallgatni, elviselni, de amennyire lehetséges, természetesen a józan keretek között, mégis engedni kell. Ha tisztázza vele, hogy ez már nem barátság, könnyen lehet, hogy ő nem érti meg, s újra látványos sértődöttség lesz rajta úrrá, de ha ez elkerülhetetlen, nincs mit tenni. Nem kizárt, hogy később mégis keresni fogja Önt, mert szüksége van ezekre a kibeszélésekre. Azt javaslom, tehát, hogy ne zárkózzék el teljesen, de nyugodtan tisztázza vele, hogy ez már nem barátság. Ha megpróbálja szeretettel kezelni ezt a kapcsolatot, akkor nagyon sokat fog ebből tanulni. Ezt kár volna kihagyni.
Kedves Lelkiatya!
Abban szeretném kérni a tanácsát, hogy római katolikusként járhatok-e rendszeresen görögkatolikus misékre, a római helyett? Lehet-e lelkivezetőm és a gyóntatóm görög pap?
A másik kérdés: a kisfiunk görögkatolikus óvodába járt és görögkatolikus iskolába is fog menni.Jól tettem-e, hogy görögkatolikus hittanra írattam? Óvodában a görög liturgiákon vettek részt, ezt szokta meg és ragaszkodik is a lelki vezetőjükhöz, aki az iskola lelkésze is és ő fogja tartani a hittanórákat. Elsőáldozó lehet-e görög rítus szerint? 4 éves koráig rendszeresen jártunk a római misékre, de évek óta nem megyünk templomba sehová, csak nagyon ritkán.Előtte szinte minden vasárnap ott voltunk a miséken, nem csak testben, de lélekben is. Néhány éve nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül, s eltávolodtunk Istentől, pedig tudom, hogy ő nem hagyott el minket, vár ránk, s nekünk kell megtenni a felé vezető lépéseket. A plébánián, amelyikhez tartoztunk, szervesen és aktívan részt vettünk a közösség életében (rendszeres segítés az ünnepeken, én a szentségek felvételére készülő felnőttek felkészítésében is részt vettem az atya segítőjeként) s mikor súlyosan megbetegedtem, nem segítettek a hitben való megerősödésben, nem kerestek, hogy mi az oka annak, miért nem vagyunk már ott a miséken. Részben (tudom, hogy ez emberi gyarlóság) ezért is nem járunk már oda, viszont máshol meg nem leljük meg a helyünket, ami segítene a lelki békénk és nyugalmunk megtalálásában. Tudom, hogy nem a papon és az egyházközségen kellene, hogy múljon a vallásom gyakorlása, de azért ez mégis csak segítség lenne,különösen most.
Lehet, hogy a kisfiunk, ez a csöpp, ártatlan lélek erősít meg minket a hitünkben és annak gyakorlásában!?
Igen, e csöpp legényke által az Úr Isten új lehetőséget adhat Önöknek a hitben való megerősödésre. Ez nem ritkán megtörténik a Jóistentől eltávolodott szülőknél. Mindenképp adjanak hálát ezért, és most már rendszeresen járjanak el a templomba. Az előfordul, hogy az ember a másik rítusban találja meg inkább a lelki nyugalmát, feltöltődését. Ezért is nem haszontalan ismernünk egymás rítusát, és el is mehetünk más szertartású liturgiákra. Ugyanakkor a saját közösségünket nem jó elhagyni. Ha sebeket kapott a korábbi helyen, akkor gyógyul meg igazán a lelke, ha ott is sikerül kiengesztelődni. Azt el tudom képzelni, hogy egy ideig más templomba jár, hogy lelkileg fölerősödjék, de egy ponton ezt a kiengesztelődést is meg kell tenni. Járhatnak, tehát görög liturgiákra, de ne hanyagolják el a saját közösségükkel való kapcsolattartást sem.
Kedves Lelkiatya!
Egy ... felelős keresztény ember megengedhet magának olyat, hogy a hinduizmussal és a buddhizmussal foglalkozzon és azok tanait adja tovább? Hogyan lehet katolikus szemmel ezeket a filozófiai irányzatokat elfogadni, velük azonosulni? Veszélyes vagy megengedett katolikusként a keleti tanok felé érdeklődéssel lenni?
Köszönettel a válaszért:
K.
Kedves K.!
Mint látja, kicsit megváltoztattam a föltett kérdés szövegét, hogy a személyeskedést elkerüljem. Ugyanis a kérdése jogos, de jobb, ha ezen a fórumon csak általánosságban beszélünk róla. A hinduizmussal, buddhizmussal foglalkozni nem bűn. Annak nagyon sok értéke van, s aki abban elmélyült ismereteket szerzett, nyugodtan tovább is adhatja. Fontos azonban az, hogy aki ezekkel foglalkozik, az hitében erős legyen, ne tudják megzavarni a hitünkhöz közel álló, mégis attól lényegi pontokon eltérő tanítási elemek. Átadáskor is erre kell ügyelni, hogy azzal nehogy megzavarjon más keresztény hívő embert a hitében. Felelős keresztény emberként tehát erre valóban nagyon oda kell figyelni.
Kedves Atya ! Sokat rágódom azon, hogy némelyik szörnyűséges migránst is kell- e szeretnünk. Tudom, nem a bűnét, de őt magát igen. Hogyan lehet ez lehetséges? Hogyan válasszuk el ? -bűn és az ember maga - Az is gyötör, hogy szabad akaratunk lévén- Az Úr hagyja ezt a sok rémséget, szenvedést. Ilyenkor nem tudom irgalmasnak tekinteni és ezért rossz a lelkiismeretem.Tudom velünk szenved Jézus, stb.na de mégis.Meg is szoktam haragudni rájuk rossz lelkiismerettel, nyilván butaságomból. Mit gondoljak, hogy megnyugodjak, hgoy helyes ezt kezelni ? Tudom ez állandó kérdése sok-sok embernek, de a választ mégsem találom.
Azt javaslom, imádkozzunk moszlim embertársaink megtéréséért. Aligha lehet ennél nagyszerűbb megoldás. Senki ne gondolja, hogy az én imám csak csepp a tengerben, semmit nem ér. Ha így gondolkodnánk, akkor sohasem kezdenénk el az imát. Azt sem mondom, hogy rendezzünk imahadjáratot, de az a személy, aki meghallja ezt a fölhívó szót, aki tenni akar a világért, Magyar Hazánkért, az ne legyen rest elővenni a csotkiját, rózsafüzérét, imakönyvét - ki hogy szeret imádkozni - és ostromolja imájával az Eget, mert erre szólított föl bennünket a mi Urunk.
Szeretni a vérengző kereszténygyilkosokat? Ez valóban képtelenségnek tűnik. Márpedig Jézus ezt kéri tőlünk, s Ő maga is ezt tette gyűlölőivel szemben. Imádkozott értük. Ennyit mi is megtehetünk.
Kedves Lelkiatya!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A legutolsó írás esetén én más módon értelmeztem a kérdező szavait. Lehet tévedek, de mehosztanám gondolataimat.
Szerintem ez a pár még nem él házasságban egyházilag, esetleg bűnös viszonyban együtt élnek. Ebben az esetben viszont ez a férfi egyáltalán nincs tisztában a házasság lényegével. Fel sem merül benne, hogy az nem az ő önző vágyairól szól, meg sem kérdezi magától, hogy ő akarja-e, tudja-e boldoggá tenni ezt a nőt, akit évek óta becsap.
Valóban nagyon fontos az őszinteség, ha a házasságkötés előtt állnak, feltétele is szerintem ebben az esetbenaz éérvényes házasságkötésnek. A gyermekek felelős vállalása önzetlenséget kíván, látszólag a kérdező nincs ezzel tisztában. Javasolnám számára ezek újbóli végiggondolását. Isten segítse ebben. Tisztelettel: Pacsirta
Kedves Pacsirta!
Közzéteszem a gondolatait, hisz lehet, hogy Önnek van igaza.
Kedves Lelkiatya!
Annyira napirenden van a migráns téma és én annyira tanácstalan vagyok ebben. Egyik felem azt mondja, hogy ne nézzek minden muszlimra egyformán és Ferenc pápa is pozitívan beszél velük kapcsolatban. A másik felem pedig kifejezetten félti hazáját és a keresztény testvéreimet, különösen a párizsi és nizzai és még sok más hasonló terrorcselekmények után... Annyira más kultúra! Ami végképp elszomorított, az ez a cikk, amit tegnapelőtt olvastam: http://777blog.hu/hirek/kereszteny-tusz-csaladja-targyal-az-iszlam-allammal/ A keresztény túsz családja három közül választhat: vagy azonnal áttérnek muszlim vallásra, vagy sürgősen kifizetnek 5,7 millió forintnak megfelelő váltságdíjat, vagy kivégzik a keresztény túszt... Mivel nagyon empatikus ember vagyok, teljesen átérzem ezt a szituációt és egyértelmű mit választanék: sosem térnék át más vallásra, nagyon szeretem katolikus vallásomat és nem lehetek elég hálás Istennek! Ha pedig ugye nem sikerülne összeszedni a váltságdíjat, kivégeznének... Mi a véleménye a Lelkiatyának? Mi a helyes katolikus hozzáállás a migráns problémával kapcsolatban? Várom válaszát, szeretettel és imával: L.
Joggal félthetjük hazánkat, kivált üldözött keresztény testvéreinket, akiknek iszonyú szenvedést kell kiállniuk. A gyűlölet azonban sohasem lehet a mi válaszunk. Az ellenség, a sátán éppen ezt akarja elérni, hogy a gyűlöletre mi is gyűlölettel válaszoljunk. Ezért beszél Ferenc pápa mindig a szeretet kötelességéről, még ha lehetetlennek tűnik is. Hála Istennek, nekünk, Magyarországon élő keresztények egyéneknek egyelőre nem feladatunk a menekültek befogadása. Mégis, nem távolíthatjuk el magunktól a problémát. Egyelőre az a dolgunk ezen a téren, hogy cigány testvéreinket szeressük, fogadjuk be, segítsük, még ha nehéz is. Hiszen ők itt vannak a közvetlen közelünkben, s ha velük nem bánunk krisztusi módon, akkor hiába fogadkoznánk, hogy a migránsokat nagy szeretettel befogadjuk és integráljuk. Akik viszont olyan helyzetben vannak, hogy akár nemzetközi porondon is tehetnek valamit az ügyért, azoknak ez fontos kötelességük. Úgy tudom, a Magyar Állam egy kórházat épít Szíriában. Ebben, nyilván magyar emberek is részt vesznek. Ha egyebet pedig nem tudunk tenni, akkor imádkozzunk nagy hittel szenvedő testvéreinkért, akár lemondásokat, böjtöket is vállalva értük.
Tisztelt Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, mit kíván a keresztényi kötelességünk az október másodikai népszavazást illetően? Igennel vagy nemmel kell válaszolnunk a referendumban feltett kérdésre? Van erre vonatkozólag hivatalos tanítás?
Válaszát köszönöm!
Személyes véleményem, hogy az ilyen népszavazásokra általában el kell mennünk. Furcsa ez a világ, hogy ilyen módon kell hallatnunk a hangunkat, de ha ez az eszköz adatik meg, akkor lelkiismeretünk azt diktálja, hogy használjuk. (Ha csak nem valami nyilvánvaló provokációra akarnak rávenni a szavazással.) Hogy mit szavazzunk, azt pedig körültekintően át kell gondolnunk. Nem hiszem, hogy lehet, szabad - legalábbis ilyen fórumon - befolyást gyakorolni az egyes szavazókra. Arra igen, hogy felelősen vegyünk részt a szavazáson, gondoljuk át jól, hogy a személyes véleményalkotásunknak milyen következményei lehetnek. Azt azonban keresztény emberként hozzá kell tennünk, hogy ha védeni is akarjuk az országunkat az idegen megszállóktól, az a személyes kötelességünk mindig megmarad, hogy a rászorulókat segítenünk kell, adott esetben akár még a saját kárunkra is. Ugyanakkor az ország vezetőinek pedig az a kötelességük, hogy védjék hazánkat, az itt élő embereket, népünk hitét és kultúráját.
Kedves Atya!
Érdeklődni szeretnék, hogy az alábbi szituációban érvényes lenne-e egyházjogilag a házasság szentsége?
Adott egy párkapcsolat már több, mint hat éve. Fiatalon jöttünk össze, együtt terveztük el a jövőnket, de kétszer is félreléptem az ő tudta nélkül. Az első félrelépés nem volt annyira komoly.
Második alkalommal már majdnem egy éven keresztül viszonyom volt egy másik nővel, akibe teljesen beleszerettem, mindent megadtam neki, az is előfordult, hogy hitegettem őt, hogy otthagyom a páromat és közös jövőről ábrándoztunk, próbáltam is szakítani, de nem ment.
Annak ellenére, hogy ez a lány nagyobb boldogságot tudna adni, kockázatos vele lennem, ezért úgy döntöttem, hogy a párommal maradok, ő nagyobb biztonságot nyújt minden szempontból, ha a karriert nézem akkor is.
Tudom, hogy önző és gyáva vagyok szakítani és bár nem úgy, ahogy kéne, de szeretem még őt, hiszen összeszoktunk, összecsiszolódtunk az évek alatt, bánom is, amit tettem, mert nem érdemelte meg.
Érdeklődnék, hogy a fenti esetben, ha nem mesélném el neki az igazságot (tudom jól, hogy szakítana és félek, hogy egyedül maradnék és azt nem élném túl), akkor is érvényes lenne a házasságunk?
A házasságot nem az teszi érvényessé vagy érvénytelenné, ami az esküvő után történik és alakul, hanem az helyzet és állapot, ami a házasságkötés pillanatában fennállt. Ha meg is botlott, ez még nem teszi érvénytelenné a házasságát, de még csak nem is teszi tönkre. Tudja, mi teszi tönkre a házasságot? Az őszinteség hiánya. Bármilyen furcsán hangzik is, ha ezt a házasságukat szeretné megmenteni, akkor teljes bűnbánattál föl kell tárnia korábbi botlásait. Könnyen lehet, hogy a felesége erre teljesen összeomlik, s első pillanatban talán azt is mondja, hogy elhagyja Önt, de aztán ki fognak tudni békülni, és sokkal mélyebbé válik a kapcsolatuk. Még annál is mélyebbé, mint amit a bukásai előtt megéltek. Harcoljon ezért a házasságért, ne adja föl, így lesz igazán értékes. Ez a harc azt is jelenti, hogy küzdje le a rossz irányú ösztöneit, és legyen most már nagyon hűséges ahhoz, aki Önt sokkal jobban szereti, mint ezek a futó kapcsolatok hölgyei.
DJK!
Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes hozzáállás az ilyen írásokhoz:
http://www.karizmatikus.hu/noha/olvasnivalo/4216-kezirat-a-purgatoriumrol.html ?
(Átfutva a fejezeteket, bennem inkább az az érzés erősödött meg, hogy az erre fordított idő elvesztegetett idő, és inkább a Szentírás olvasására kellett volna fordítanom.)
Válaszát köszönve:
K.
Akinek sok ideje van, az nyugodtan elolvashatja. Gondolom, nem tartalmaz téves tanítást, de sok újat sem. Én csak épp beleolvastam, de én is inkább a Szentírás és az egyházatyák olvasásával töltöm a lelki olvasmányra szánt időt.
Tisztelt Lelkiatya!
Pár napja kezembe került két nagy, többkötetes mű:
Pezenhoffer Antal: A katolikus hit igazsága I-III
Schütz Antal: Dogmatika I-II
Szeretném megkérdezni a lelkiatyától: Ugye ezek olyan alapművek, amelyekben nincs félrevezetés, így nyugodt szívvel lehet olvasni, ezzel is elősegítve a hit még nagyobb növekedését?
Már a Pezenhoffer-mű első kötetét egy-két nap múlva befejezem, és terveim szerint folytatom a következő kötetével. Eddig nagyon leköt, alig tudom letenni.
Úgy érzem, hogy számomra hiánypótló ez a mű.
Majd ha a teljes sorozat végére értem, szeretném elolvasni Schütz Antal említett művét is.
Segítségét, tanácsát előre is köszönöm szépen!
Ágnes
Természetesen ezek a könyvek hitelesek, és nagy alapossággal tárják elénk a katolikus hit igazságait. Megfogalmazásukban nem mondhatók mainak, nem mindenkinek emészthető, de tanításuk igazságához semmi kétség nem fér. Aki szívesen olvassa, annak nagy áldása származik belőle.
