Vártam egy kicsit a válasszal. Sokszor kitör belőlünk olyan is, amit nem gondolunk komolyan, de a robbanás következtében ezek is felszínre jönnek, s amiket később megbánunk. Az a szerencsénk, hogy a végtelenül türelmes és irgalmas Isten, nem hogy nem neheztel ezek miatt, hanem még nálunk is sokkal jobban tudja, hogy ilyenkor mire gondolunk, mi lakik a szívünkben.
A leírása alapján én továbbra is szurkolok azért, hogy ez a határozatlan fiatalember merje rászánni magát a döntésre. Persze, amennyire én nem ismerem Önt és a helyzetet a maga mélységében, hasonlót lehet elmondani az Ön helyzetéről is. Sokszor vagyunk úgy, hogy azt hisszük, teljesen jól látjuk önmagunkat, a helyzetünket, a Jóistennek már igazán semmi más dolga nem volna, minthogy rábólintson arra, amit mi szeretnénk, s mégsem teszi. Ám minden bizonnyal ilyenkor is neki van igaza. Szabad, de nem érdemes zúgolódni. Mindig keresni kell, hogy mi lehet ezzel az Ő célja. Azt tudnunk kell, hogy a rossz emberi döntéseket nem vetíthetjük Rá, tehát Ő csak hagyja, hogy járjuk a magunk útját, még ha rossz irányba is. Lehetséges, hogy ennek a fiatalembernek teljesen téves a döntése, de a végtelen hatalmú Isten még ezt is az Ön javára tudja majd forgatni. Ehhöz kell a Vele való együttgondolkodás, az Ő akaratának a keresése minden körülmények között.

Mindkettőt nem lehet? Én azt javaslom, hogy ne tegye le egyiket sem.

Utólagos engedelmével mégis megjelentettem néhány mondatot, mert nagyon fontos kérdéseket tett föl, melyek másokat is érinthetnek.
Szent Pál világosan beszél arról, hogy a házasfelek csak kölcsönös megegyezéssel tartózkodjanak a házasélettől, akkor is csak egy időre, utána pedig térjenek vissza egymáshoz (1Kor 7,5). A házasságnak, ugyanis, szerves része a házasélet, amelynek helyes módját meg kell találni, közösen ki kell alakítani. Ha az egyik fél egyedül dönt ebben, az jogtalan és igazságtalan a másikkal szemben. Ez kevéssé látszik akkor, ha ez a döntés a tartózkodás, viszont nagyon erősen kiütközik a jogtalansága, ha ez a döntés az egyesülésre irányul a másik beleegyezése nélkül. Ennek nem lehet indítóoka a lelki megfontolás sem. Az természetes vágy, hogy az ember lelki okokból szeretne tartózkodni. De a férj és a feleség nem rendelkezik a saját testével a másik nélkül (1Kor 7,4).
Ha Ön rátalált az Isten szeretetére, akkor tegyen meg mindent azért, hogy ezt a férjének is átadhassa. Nem föltétlen szavakkal, meggyőzéssel vagy azzal, hogy elcipeli a templomba. Sokkal inkább azzal, hogy még jobban szereti őt. Még önzetlenebbül, még önfeláldozóbban - ahogyan Krisztus is szeret minket. Tehát éppen az ellenkezőjét tanácsolom. Ha megjön a férje, vegye őt körül nagy szeretettel. Az Isten szeretetét közvetítse feléje. Akkor egyáltalán nem azt fogja érezni a férje, hogy Isten elvette Önt tőle, hanem azt, hogy az Ön Istenre találása őt is gazdagítja.

Kedves Erzsébet!
Valóban, mai korunk betegsége, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni, halogatják a házasságkötést. Ez nagy kár. Hiszen a fiatal házasoknak, főleg, ha több gyermeket szeretnének még sokkal boldogabb az életük, persze, egészen más minőségben, mint azoknak, akik a házasságtól ódzkodnak. Nagyon jó az is, ha a szülők és a gyermekek között nem túl nagy a korkülönbség. Ebből a szempontból is természetesen lenne, hogy 20-22 évesen már házasságot kössenek. Igaz, sokszor mégis éretlenek maradnak a fiatalok, még nagyon sokat kell tapasztalniuk, hogy éretten tudjanak gondolkodni és dönteni fontos kérdésekben. Tehát nincs egységes, mindenkire érvényes képlet. Én személy szerint a minél korábbi esküvőt tartom jónak, persze, csak akkor, ha ehhez a kellő személyi érettség is megvan. Hiszen a szüzességet sem könnyű megőrizni sok-sok éven át.
Az Önök kapcsolatában valóban jelentősnek tűnik ez a korkülönbség. Emiatt viszont jobb, ha egy kicsit még várnak. Fontos, hogy sok időt töltsenek együtt, sok közös élményük legyen, melyeket közösen megbeszélik. Mindezek közben egyre jobban megismerik egymást, de közben alakulnak is, jó esetben egymás felé, egymáshoz közeledve. Rendkívül fontos, hogy a szüzességet megőrizzék, ez - szinte - záloga a házasságuk megmaradásának. Természetesen ismeretlenül nem tudok Önöknek időszakot megjelölni, amit ki kell várniok. Ha mindketten komoly és mély gondolkodásúak, akkor nem kell sokat várni, néhány év ismeretség után érdemes összeházasodni.

Az ima által ismerjük meg Isten akaratát egy bennünket foglalkoztató kérdésben. Hészükhaszta József atya mondta: Ha meg akarjátok ismerni Isten akaratát, teljesen mondjatok le a saját akaratotokról, minden más gondolattal és tervvel együtt, s imádságotokban kérjétek mélységes alázattal Istentől ezt az ismeretet. Azután tegyétek, ami a szívetekben körvonalazódik, vagy hangsúlyossá válik, és az Isten akarata szerint lesz. Akiknek nagyobb bátorságuk vagy jártasságuk van, amikor ennek megismeréséért imádkoznak, azok tisztábban hallják meg bensőjükben az isteni felvilágosítást, és figyelmesebbé válnak, életükben semmit sem téve az isteni felvilágosítás nélkül. (Részlet a Légy elrejtett ember c.ű könyvből)

Hogy miért van a szenvedés, azt nagyon sokszor nem tudjuk, nem látjuk, de fontos, hogy az elszenvedett fájdalmak ne eltávolítsanak Istentől, hanem még inkább Őbeléje akarjunk kapaszkodni. A pszichés beteggel sokszor még sokkal nehezebb, mint egy testi beteggel, hiszen nincs is kivel tárgyalni, legjobb esetben csak alkalmazkodni tudunk a pszichés zavaraihoz, hogy valamennyire elviselhetővé tegyük a vele való együttlétet. Ráadásul van, amikor türelmes elviselésre van szükség, van, amikor határozott irányításra. Ehhez kell a szakember, aki ezt meg tudja különböztetni.
Egyetlen dolog, amit mondhatok, fogadják el így, ahogy van. Ne legyenek elvárásaik vele szemben. Ne korholják, hogy nem így kellene viselkednie. Őbelőle most nem tud más kijönni, csak ez a szörnyűség. De imádkozzanak érte, hogy ki tudjon kecmeregni ebből a sötét veremből, amit ezt a pszichés betegsége jelent. Természetesen én is imádkozom Önökért.

Köszönjük szépen. Mivel valóban van e kérdésnek lelki vetülete is, ezért szívesen továbbítom a sorait.

Ez kegyelem. Nem hiszem, hogy volna módszer, melynek eredményeképpen ide eljuthatunk. Egy egész élet feladata, hogy ezen munkálkodjunk, s minden hozzájárul, nem csak az imaéletünk, a templomi ájtatosságaink, hanem az emberi kapcsolataink, a munkavégzésünk, de még a társadalmi életben való viselkedésünk is. Nem lehet Isten közelébe jutni úgy, hogy elhanyagoljuk azt, ami ránk van bízva. Ugyanakkor tény, hogy sok esetben az élet feladatai elvonják a figyelmünket ettől a leglényegesebbtől. Ezt nem szabad hagyni. Minden dolgunkat Isten ajándékának és Isten felé közeledés lehetőségének kell tekintenünk. Ha ez élteti az embert, ez vezeti tetteiben, törekvéseiben, akkor remélheti, hogy ezek a világi dolgok nem akadályai, hanem eszközei lehetnek az Isten felé vezető úton. Természetesen nagyon fontos, hogy imádsággal végezzünk mindent, hálaadással és Isten dicsőítésének szándékával. Ha mindezt megtesszük, még akkor sem lehetünk biztosak, hogy Isten jelenlétében élünk, de a magunk részéről megtettünk ezért mindent. A többi kegyelem.

Ha volna erre lakmusz-papír jellegű vizsgálati módszer, akkor, bizony könnyebb volna eldönteni a hivatás nagy kérdéseit. Minden hivatás kialakulásához időre van szükség, amelyben az ember figyeli saját magát és Istennel való kapcsolatát, hogy mi az a hely és szerep, ahol magát a legboldogabbnak érezheti. A szerzetesi hivatást fölismerni és elfogadni azért talán a legnehezebb, mert a külső jegyek éppen az ellenkezőjét mutatják, mint amit a világ diktálni szeretne. Nagy lemondásokat követel, családról, vagyonról, világi elismertségről, és nem kínál mást, mint azt a belső erőt és örömet, amely egyedül az Istennel való kapcsolatban találhat meg az ember. Ezt kell tehát leginkább vizsgálni, illetve építeni, erősíteni, tisztázni: az Istennel való kapcsolatot. Igaz, ez minden életútra igaz, mert minél mélyebb az ember kapcsolata az Istennel, annál világosabban látja az Ő akaratát, s annál jobban rá is tud hagyatkozni, hogy kövesse azt. Ez, tehát más életutaknál is a legjobb iránytű, de a szerzetesi hivatásnál ez az egyetlen.

A következő a tanácsom. Ne írjon elő olyan elvárást a kedvesének, amit Ön szeretne, ő azonban nem. Önmagában, természetesen nagyon szép volna, ha ő is eljárna rendszeresen a hétköznapi ünnepeken is, de egy ilyen kapcsolatban ezt sem előírni, sem elvárni nem lehet. Beszélgessenek ezekről, elmondhatja, hogy ez Önnek miért fontos, ugyanakkor figyeljen oda az ő érveire is, hogy neki mit jelent a templom, a szertartás, az egyház, az imádság. Lehet, nem ugyanazt, mint Önnek. Örüljön annak, ha egyébként a vasárnapi szertartásokat ő is fontosnak tartja, s majd idővel közeledni fog kettejük között ezen dolgok megítélése is. De ha elvárni akarná tőle, akkor akár a kapcsolatot is megronthatja. Ez most az ismerkedés és nem az elvárások ideje.

Nem fogalmaznék így, hogy az ördög irányíthatja az embert. Az igaz viszont, hogy annál erősebb befolyása van valakire, minél jobban beengedi az életében. Persze, ennek eredményeképpen lehetséges, hogy az illető már rég szeretne szabadulni, de már túl nagy teret engedett a bűnnek, a kísértőnek. Amikor megszállottságról beszélünk, akkor is annak előzménye, hogy az illető valami módon kaput nyitott az alvilági erőknek. Legtöbbször pusztán gyöngeségből - ez lehet fizikai vagy pszichés gyöngeség is -, de ma sokszor előfordul az is, hogy sátánista dolgokkal játszadoznak fiatalok, és nem mérik föl, hogy ennek végzetes következményei lehetnek a későbbi életükben. Ám ne feledjük, Jézus mindennél erősebb és hatalmasabb. Minden helyzetből van visszatérési lehetőség Hozzá. Aki Jézushoz tartozik, az legyőzhetetlen az ördög számára.

Tudomásom szerint valóban ez az elv, hogy püspök csak szerzetes lehet. Ez annyira fontos szabály, hogy ha valaki nem szerzetest akarnak püspökké szentelni, akkor előtte szerzetesi fogadalmat is kell tennie. Ez az oka egyébként annak is, hogy a legtöbb ortodox egyházban a püspökök ruházata egyben szerzetesi ruházat is.

Köszönöm, kedves Szilvi. Szívesen közzéteszem. Csupán azzal a kiegészítéssel, hogy érdemes minden nap törekedni arra, hogy Jézus jelenlétére minél inkább oda tudjak figyelni. Ne véljem, hogy csak a reggeli meg az esti imákkal tudom őt az életembe hozni, meg, persze a röpimákkal. Ez utóbbit azért is érdemes gyakran használni, mert természetessé válik számomra, hogy napközben is sokszor szólítom meg Őt, Aki a barátom, Aki szeret engem, Aki itt van velem. Ha pedig ez mélyen tudatosul, annyira, hogy gondolnom sem kell rá, mégis a legbiztosabb tudásom az életemben, hogy Ő itt van velem, akkor könnyebb más emberek előtt is vállalni ezt, a kérdéseikre vagy akár gúnyolódásaikra is jó feleletet adni, amit éppen abban a pillanatban fog megsúgni a Szentlélek (Mk 13,11).

Tetteinket, döntéseinket mérlegelni nem csak hogy nem bűn, hanem kötelességünk. A szeretet azt követeli, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt embertársainkért, kivált hozzátartozóinkért, ugyanakkor józanul mérlegelve, hogy kinek mi az igazi szüksége. Jogosan veti föl azt, hogy gondolnia kell a családjára is, akiknek szintén szükségük van Önre és a lelki békéjükre. Egy alkoholista emberrel együtt élni bizony, nem könnyű. Sajnos, itt nem segít az ígéret, a rábeszélés, a fenyegetés. Az alkoholizmus betegség, amelyet nagyon nehéz gyógyítani, szinte lehetetlen. Éppen emiatt az apósának sokkal jobb, ha állandó felügyelet van, mint ha magában él, még ha gyakran látogatják is. Van olyan családi helyzet, amikor jobb, ha áldozatok árán is, de együtt marad a nagyszülő az egész családdal, de van, amikor jobb megoldás, ha otthonban lehet, ahol állandó egészségügyi és egyéb szempontból is felügyelet alatt van. Szerintem az Önök esete sokkal inkább ez utóbbi. Ha otthonba kerül a nagyapa, akkor viszont arra külön figyelni kell, hogy a gyakori látogatásokkal, egyéb lehetőségekkel megkapja azt a szeretetet, ami őt illeti, amire neki is oly nagy szüksége van.

Eleve elgondolkodtató, hogy miért kell még beiratkozni egy ilyen tanfolyamra is ha a fölkínált gyógymód segít. Ha az orvos meg tudott gyógyítani, azért még nem kell beiratkozni az orvosi egyetemre, hogy további gyógymódokat sajátítsunk el. Ha segített a homeopátiás kezelés, gyógyszer, adjon hálát Istennek. Ha szükséges, folytassa a kúrát, de tanfolyamot én sem javaslok elvégezni. Természetesen vonzó dolgokkal próbálják az embert bevonni - másként nem is lehet -, de többször kimutatták már, hogy a homeopátia a háttérben olyan szellemiséget hordoz, amely sokkal több veszélyt rejt magában, mint az a gyógyulás, amit sikerül produkálnia. Éppen áldott állapotban lévén nem javaslom, hogy ilyen dolgokkal fertőzze a lelkét, gondolkodását.