Kedves Lelkiatya!
Az egyik kérdező a gluténmentes áldozással kapcsolatban írt: tény és való, hogy a latin rítus szerint egyetlen egy előszentelt liturgia van, s ez a nagypénteki szertartás. Ilyenkor valóban csak ostyával történik az áldoztatás, a pap is csak ezzel áldozik.
Ha a bizánci előszentelt liturgiára gondolt a kérdező, akkor tévedésben volt, mert ott mindig két szín alatti áldozás van.
László
Valóban, a bizánci rítus szerint két szín alatt történik a szentáldozás. Ám lehetnek olyan helyzetek, amikor ez nem valósul meg, s egy szín alatt történik az áldozás. Ezek kivételes esetek, de a lényegen semmit nem változtat. Beteg áldoztatása esetén például előfordulhat, hogy csak a Szent Testet kapja meg az illető. Így a lisztérzékeny személyek áldoztatásánál is megfelelő gyakorlat, ha csak az Szent Vérből részesülnek.
A kérdés inkább arra vonatkozott, hogy ha csak a Szent Testet teszik félre a vasárnapi Szent Liturgián, akkor tekinthető-e áldozásnak, ha a glutén-érzékeny személy nem kap a Szent Testből. Kétségtelen, voltak ekörül viták az egyháztörténelem során, vannak ma is különböző nézetek e téren. (Erre egyik kézenfekvő megoldás, hogy a Szentség félretételekor néhány csepp vér is kerül a Szent Testre.) Anélkül, hogy e kérdés részleteibe belebocsátkoznék, bizton állíthatom, hogy mindenki Krisztus teljes Testét és Vérét veszi magához, akár egy, akár két szín alatt áldozik. A kettő egymástól elválaszthatatlan - mint az emberi testben is. Nem érdemes ezeket a fizikai különbségeket rávetíteni az egyébként is kifürkészhetetlen és emberi értelemmel fölfoghatatlan Titokra.
Kedves Lelkiatya!
Két évvel ezelőtt megtört egy nagyon kedves és mély barátságom.A legjobb barátnőm megtagadta a barátságunkat illúziónak nevezte,rám is mindenfélét mondott,ami nagyon fájt akkor,tönkre tette a lelkivilágomat.Sok mindenben nagyon kiállhatalanul viselkedett velem,meg másokkal is,ezt sokan sérelmezték is.Bekell,hogy valljam hosszú ideig elkerültem őt,nem köszöntem neki,igyekeztem kitérni az útjából,ha társaságban voltunk félreálltam.Kellett több mint egy év,hogy túltegyem magam rajta,a lelkem mélyén sokat szenvedtem,újra kellett a bizalmat is épitenem az emberek felé.Az is igaz, hogy ebben az időszakban sok mindent megtanultam az emberi kapcsolatokról,megbocsátásról.Volt egy segitöm aki tanácsokkal látott el.A barátnőm néhányszor próbált lépéseket tenni,azokat nem éreztem őszintének,bizalmatlan voltam vele szemben,és továbbra is kerültem.Egy idő után úgy éreztem sikerült megbocsátani,de ez nem szivből volt,mert kényelmetlenül éreztem magam a társaságában.Pár hónapja olvastam egy könyvet,abban irt a megbocsátásról,nem igazán hittem benne,de gondoltam kipróbálom. A könyv arról irt,hogy a megbocsátás útja a mindennapos ima azért, hogy Isten áldja meg minden dologban,minden téren azt, akinek megkell bocsátanom.Ezt az imát mindennap elmondtam, kibővitettem saját szavakkal és kértem Jézust,hogy segitsen,hogy ezek az imák és a megbocsátás leereszkedjen a szivem mélyéig.Azt is kértem ha találkozom azzal a személlyel ő álljon mindig közöttünk,és irányitsa mind kettőnk szivét.Ez nem ment mindjárt könnyen.Néhány hete változott valami.Már előtte is,volt hogy a barátnőm elkezdett reagálni a vallási fórumon való megosztásokra, különösen egy filmre ami a megbocsátásról szólt,akkor azt irta azzal,hogy az emberek nem tudnak megbocsátani egymásnak önmaguknak is sokat ártanak.Körübelül egy hete együtt utaztunk hazafelé,volt bennem egy kis feszültség vele kapcsolatban,de ő a velem párhuzamos ülésre ült és elkezdtünk beszélgetni.Először ő kérdezett utána már én is.Egy darabig együtt mentünk haza akkor is beszélgettünk, pont úgy mint régen.Mesélt a lelkigyakorlatokról ahova járt és némiképp választ is adott a régi viselkedésére, bár nyiltan a mi helyzetünkre vonatkozóan erről nem beszéltünk.Mondta nagyon megviselte a szüleitől való elköltözés,felborult az élete.Később neki is valaki fájdalmat okott, amitől egy évig aludni se tudott, sokszor voltak mélypontjai(ekkor akaratlanul is az jutott eszembe,nagyjából nekem is annyi idő kellett,hogy túltegyem magam a dolgokon és kezdjen minden helyreállni.)Azt mondta sokat segitettek neki a megbocsátásról szóló lelkigyakorlatok,ajánlotta nekem is ezeket a lelkigyakorlatokat, mert sok sebet hordoz régebbről,és sokszor valakinek a viselkedése emlékezteti őt olyan dologra ami neki régebben sérelmet okozott és emiatt jön a meg nem bocsátás.Azóta kaptam tőle egy rövid üzvözeletet, irtam is vissza.Az Ön véleménye szerint lehet-e egy barátságot újraépiteni? Már nem fájnak a régi sebek,kimondott szavak.De sokáig bennem élt,hogy mi van ha azt mind komolyan is gondolta.Nagyon durva volt a jelenet ami akkor lejátszódott közöttünk.Szerettem volna tisztázni a dolgokat akkor frissen,de ő azt mondta nem kellenek nagy átbeszélések, hagyjam haragudni.Nem tudom szavatolhatok-e újra bizalmat neki.Láttam egy más viselkedés formját is abban az időben,az nagyon fennhéjazó,cinikus volt,sokszor megvető tekintetet is küldött felém abban az időben,amikor összefutottunk, társaságban más volt, ott kedves volt.Ez elbizonytalanit.Ma kedvesen rám köszönzt és mosolygott a templomban.Hoygan álljak hozzá az új helyzethez?
Válaszát előre is köszönöm!
Thea
Kedves Thea!
Nagyon szép, amit leírt, remélem, sokaknak fog tanulságul szolgálni. Igen, ez a megbocsátás útja, amely bizony, lehet hosszú, nehéz, fáradságos. Nagy dolognak tartom, hogy Ön ilyen komolyan foglalkozott ezzel, vagy inkább az Isten Szentlelke művének, aki például a keze ügyébe rendezte ezt a könyvet, és belülről is adott indíttatást ennek követésére. Igen, tekintse a régi (új) barátnője viselkedésének a megváltozását az ima gyümölcsének, a Szentlélek ajándékának. Persze, nem egészen biztos, hogy a barátnője változott meg, vagy legalábbis nem jobban, mint Ön, ez alatt az imádság alatt. Megnyílt a szeme, kezdte észrevenni - s ezt kell látnia most is -, hogy mennyi minden befolyásolhatja a másik ember viselkedését. Mi csak a külsőt látjuk, meg a minket ért sebeket, de hogy ezalatt a másikban mi játszódik le, azt nem tudjuk. Emberi dolog, hogy a sebek elviselésére, begyógyulására idő kell. Ez meg is volt. Én mindenképpen bizalmat szavaznék a régi (új) barátnőjének. De most már legyen az új barátságban figyelmesebb. Ha netán újra előjönnének a korábban oly fájdalmasan tapasztalt magatartásjegyek, akkor nehogy a haragot vegye elő, hanem fürkéssze, mi a baj, mi fáj a társának, mi okozhatja ezt a mostani viselkedését. Nagyobb erővel törekedjék a megértésre, mint amilyen erővel érzi a saját megbántottságát. Ez nem csak a barátságuk újra épülésére szolgál, hanem mindkettőjük személyiségének fejlődésére. A régi sebeket pedig majd ráér újra áttárgyalni, ezzel ne siessen. Alighanem eljön majd ennek is az ideje.
Kedves Atya! Mitől függ, hogy püspök atyák éppen melyik botot tartják a kezükben? Liturgiákon a hosszú "kígyós végű" pásztorbotot szoktam látni, de máskor egy rövidebb talán fából készült bot van náluk. Fülöp atyánál pedig a metropolitai beiktatáskor láttam az alábbi linken is látható botot: http://enmg.hu/images/2015/06/beiktatas2.jpg
Van erre szabály, hogy mikor melyik használatos?
A püspökök általában szertartásokon egy kis méretű botot tartanak a kezükben. Ez eredetileg szerzetesi elöljáró kelléke - miként a püspöki jelvények némely más eleme is - de ma már a püspök vezető, irányító hatalmát jelképezi. A nagy botot, amelynek koronájában a kígyót legyőző kereszt emelkedik, általában a Szent Liturgián és ritkán még egyéb nagy szertartások alkalmával fogja a kezében, többnyire akkor, amikor teljes liturgikus díszben, koronával a fején vezeti az imádságot.
Egy fiú hogy mutatja ki hogy tetszik neki egy lány?
Ezerféle módon, de a legklasszikusabb megoldást említem. Furcsa jelenség, hogy a szépnem tagjai fölöttébb szeretik a virágot. Néha tagadják, de legtöbbször még csak nem is. Ebből fakadóan egyik legszebb gesztus, ha a fiú azzal jelzi, a hölgy felé, hogy dobogtatja a szívét, ha egy szál virágot ad neki. Legelőször is egyetlen szálat. Nem árt előtte kipuhatolni, melyik az illető leány kedvenc virága. Nem tőle megkérdezni, hanem kitalálni, kinyomozni. Ha a leány a fiútól kap egyetlen szál virágot, csak úgy... ez mindent elmond. Ha a virág megpillantásakor elpirul, uram, nyert ugye van. Ez már azt is elárulja, hogy Ön sem közömbös számára. Ha csodálkozó arcot lát, az is még lehet jó jel, akkor lassan fog kialakulni a viszont rokonszenv. Ha azonban közömbös, netán fogja és félrerakja - ez ritka eset, mert mondom, a hölgyek általában szeretik a virágot - nos, ez viszont nem túl jó jel, de kell tudni fogadni ezt is. Legalább fölfedte előtte szíve titkát. Hiszem, hogy ez a finoman szép jelzés ma is érvényes.
Tisztelt Lelkiatya!
Isten mit mond a sminkről? A keresztenyek sminkelhetik m agukat? Hogy kell oltozkodnie egy kereszteny nőnek?
A Szentírás közvetlenül nem beszél a sminkről. Szent Pál a következő eligazítást adja a nők öltözködéséről: Az asszonyok tisztességes ruhát viseljenek, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat, ne bodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhával, hanem mint istenfélő asszonyokhoz illik, jótettekkel (1Tim2,9-10). Ebben burkoltan az is benne van, hogy ékesíthetik magukat a nők, csak ne essenek túlzásba. S ami még fontosabb, inkább a belső, lelki szépségre törekedjenek, ne pedig a külsőre.
Tisztelt Lelkiatya!
A hit tettek nélkül halott. És a tettek hit nélkül? Mert igen, ilyen is van. Első kézből tudom.
A tettek hit nélkül idegig-óráig tartanak. Vannak emberek, akikben nagy szeretet van, pedig nem hívők, nem keresztények. Őbennük is Isten munkálkodik, még ha nem is tudnak róla, hiszen szeretet nincsen Isten nélkül, mivel Isten maga a szeretet. A hittel azért könnyebb szeretni, mert könnyebben tud az ember Isten erejével élni, ha elfogyni látszana is, az imádsággal, Isten közelségével újra tud meríteni belőle. Tehát valóban lehetséges hit nélkül is jó tetteket végbevinni, de a hittel sokkal könnyebb. Persze, ez nagy felelősség is, mert akkor a hívő embertől jobban el is várhatjuk, sőt, maga Isten is jobban elvárja, hogy sok jó tettet vigyen végbe.
4. Hogyan tudnám valakinek eloszlatni félelmeit a szivében, és bátorítani őt hogy ne féljen megtenni egy nagyon fontos lépést az életében?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Nem könnyű eloszlatni a félelmet. A félelem legtöbbször nem racionális okokra vezethető vissza, tehát általában ilyenkor a magyarázat nem sokat ér. De Ön is pontosan fogalmazott, mert nem arra kérdez rá, hogy hogyan magyarázhatná el neki, hogy ne féljen, hanem, hogyan tudná a szívében lévő félelmet eloszlatni, bátorítani őt. Ehhöz szeretet kell, a bizalom fölkeltése. Ha valaki nem bízik a másik emberben, akkor az utóbbi hiába magyaráz neki, kezét-lábát összetörheti, akkor sem fogja megfogadni a szavát. Ennek az alapja a bizalom. Az együttérző szeretettel meg kell nyerni az illetőt, és ezzel a szeretettel tovább szeretni, amíg ki nem gyógyul a félelméből. Ez nem éppen gyors folyamat, de megéri a törekvés, mert fölösleges nehézségektől tudjuk megszabadítani embertársunkat.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan egyezteti össze a bizánci rítus Nagypéntek fájdalmát, megváltottságunk véres valóságát talán a leggyengédebb Mária tisztelet ünnepével? A latin rítus ilyen esetben a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét mindig eltolva tartja, hiszen a Nagyhéten csúcsosodik ki a kereszténységünk alapja, ezen belül is a Szentháromnap kötött szertartásaival; így ebbe nem fér bele másféle ünnep még akkor sem, ha az főünnep. Hiszen Nagypénteken ősi hagyomány szerint nem lehet szentmisét ünnepelni, hiszen az Élet szerzőjét e napon ölték meg gyalázatos módon.
Tudom, a keleti hagyomány szerint ha egy napra két ünnep esik, akkor mindkettőt megüli úgy, hogy két Evangéliumot olvas. De itt nem erről van szó: itt szerintem egy ellentmondás feloldhatatlansága van: Nagypénteken nem lehet Szent Liturgát végezni, de március 25-én ünnepélyes Szent Liturgiát kell végezni? Melyik sérül ilyenkor, amikor nagyjából 11 évente (a szökőévek néha bekavarnak) mindig március 25-re esik Nagypéntek? Mi az oka, hogy ebben nincs egységes megoldás kelet és nyugat között?
A másik kérdésem hasonló: pár éve többekben is megütközést váltott ki, hogy december 8-át - megint egy Mária ünnep, sőt mi' több, egy nagyon fontos dogma - a görög katolikusok hirtelen december 9-én kezdték ünnepelni, mint Szent Anna csodálatos foganását. Noha tudjuk, hogy az ortodoxia valóban ezt ünnepli, de itt a görög katolikusokról van szó, akik katolikusok, tehát Róma alá tartoznak, vagyis a katolikus dogmák megünneplése előrébbvaló, mint az ortodoxia hasonló tartalmú, ám kevesebbet sugalmazó ünnepe: mert nem pusztán arról van szó, hogy Szent Anna foganta Szűz Máriát, aki Jézus Krisztus anyja lett, hanem Isten előretudása folytán (hogy Mária az angyal köszöntésére szabad akaratából igennel válaszol arra, hogy ő legyen a Megváltó anyja) eleve megóvta őt az áteredő bűntől. Ez a dogma lényege, s ennek a napja december 8. S, ha már az időpontokon lovagolok: ha a keleti rítus ennyire fontosnak tartja, hogy pontosan 9 hónap legyen Jézus Krisztus foganása és születése között (nem "törődve" azzal, hogy olykor a Nagypéntek véres valósága felülírhatja a napok pontos számolását), akkor Mária szeplőtelen fogantatása és születése (szeptember 8.) esetén miért olyan "nagyvonalú", hogy előbbre valónak tartja az ortodoxokkal való együttünneplést, mint a katolikus egyházhoz való tartozást; s így 1 nappal sérül a 9 hónap?
Üdvözlettel László
Figyelmébe ajánlom Atanáz püspök atya nagypénteki tanítását, amelyben magyarázatot ad arra, hogy miért ünnepeljük együtt az Örömhírvételt a Nagypéntekkel együtt: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=4430
Ezen a napon sok más prédikáció is elhangzott, amelyek szintén magyarázatot adnak erre. Ugyanannak a titoknak két oldaláról van szó, a mennyország kapujának két szárnyáról, az Isten irgalmának kettős igazságáról. Lehet, hogy bizonyos liturgikus előírás sérül ilyenkor, de inkább azt mondom, kiegészül. Valóban nem ünneplünk szent misét Nagypénteken, ez alól egyedül ez az egy eset kivétel, amikor együtt ünnepeljük az Örömhírvétellel.
Az Istenszülő fogantatásának ünnepe nem azért került december 9-ére, hogy pontosan meglegyen a 9 hónap, hanem mert ez volt eredetileg az ünnep, Szent Anna csodálatos foganásának, pontosabban az erre az ünnepre szentelt templom fölszentelésének a napja. Ez még a keresztény ókorba nyúlik vissza, de legalábbis a VIII. század előtti időre. Ezt vette át a nyugati egyház majd ott egy kis változáson is átesett az ünnep, nem csak a dátuma került dec. 8-ára, hanem az újabb liturgikus szövegek is más megfogalmazásban közelítették meg ezt a titkot. Jóllehet, ugyanarról a tanításról van szó, melyet Kelet és Nyugat keresztényei egyaránt vallottak, csak a megfogalmazás, a hangsúlyok meghatározása tér el csupán.
Erről az ünnepről, s a dátum változásairól az alábbi tanulmányban talál részletesebb magyarázatot:
http://gorogkatolikus.hu/dokumentum/hir/821/Szent_Anna_csodalatos_foganasanak_unneplese_gorogkatolikus_egyhazunkban.pdf
Kedves lelkiatya! Szent gyónáson vettem részt, de másnap a szentmisén a szentáldozáson már nem tudtam részt venni. Nagyon azon voltam, hogy időben megfőzzem az ebédet és közben a fiamra is én vigyáztam. A másfél éves kisfiamat nem akartam magammal vinni, mert köhög és gondoltam elaltatom szentmise előtt és otthon hagyom - de nem aludt el. A férjem aludt - pihent. Nem volt éjszakai műszakban és a fiunkhoz is születése óta én kelek éjjelente (szivesen teszem és nem roszindulatból írom) ráadásul a férjem ellenzi ha tempolmba megyek. Félve benyitottam hozzá és megkérdeztem, hogy mit csináljak, vigyem e a kicsit vagy hagyhatom e vele otthon és azt felelte, hogy nemérdekli őt mit csinálok (nem voltunk össze veszve, csak így válaszolt), így gyorsan felöltöztettem a fiamat és elindultam vele (de már így is késésben voltunk) mire kijött utánunk a férjem és rámszólt mérgesen, hogy hova viszem a kicsit betegen. Akkor már feladtam és én is visszafordultam, bent már elsírtam magam. A férjem azzal magyarázta, hogy neki eszében sem volt, hogy szentmisére akarok menni...utána hosszú ideig veszekedett rám. Hogy nem vettem részt a vasárnapi szentmisén bűn, tudom. Ilyen esetben is meg kell gyónni? Köszönöm válaszát lelkiatya!
Legföljebb azért mesélje el majd ezt az esetet a legközelebbi szentgyónásában, hogy megkönnyebbüljön a lelke. De addig is nyugodtan menjen szent misére, áldozzon is, semmi ne gátolja ebben. Hogy ez a nap így alakult, arról egyáltalán nem tehet. Hogy a férje lehetne megértőbb, az tény, de most nem őróla kell beszélnünk.
Egyébként sem szükséges, hogy a szentáldozást túl szorosan a szentgyónáshoz kötjük, hogy csak akkor áldozhatnánk, ha előtte meggyóntunk. Bátorítom, hogy a szent áldozásban mindig vegyen részt, amikor ott tud lenni a szent misén. Rendszeres gyónásait pedig végezze el havonta vagy kéthavonta. Így tud igazán építkezni a lelki életében.
Kedves Lelkiatya!
Azt olvastam, hogy a szerda mint böjti nap azért terjedt el, mert Júdás szerdán árulta el az Úr Jézust. Tényleg így van?
Válaszát köszönöm!
Én is így tudom, hogy a szerdai nap böjtjének lelki magyarázata, hogy Júdás ezen a napon árulta el Jézust. Ám, hogy a hétfőinek mi a magyarázata, azt végképp nem tudom megmondani. Keleten, ugyanis a világi hívők számára két böjti / bűnbánati nap van előírva, a szerzetesek számára pedig három, ez a hétfő, szerda, péntek. Talán az lehet a magyarázata, hogy hétfő az angyalok tiszteletének napja. A szerzetesek élete hasonlít az angyalokéhoz (Lk 20,36), akik viszont sohasem esznek.
3. Mi miatt szorulhat háttérbe Isten az emberek hétköznapjaiban?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Mert rengeteg erőszakos dolog vesz minket körül, mely magára vonja a figyelmünket. Isten viszont sohasem erőszakos. Ő mindig csöndes, mindig türelmes.
Szerepet játszik még e kérdésben a rossza hajló emberi természetünk is. Szent Pál így fogalmaz: Nem azt teszem, amit akarok, a jót, hanem, amit nem akarok, a rosszat (Róm 7,15). Furcsa, hogy még ha szép tapasztalataim vannak is az imádságról, az Istennel való találkozásról, mégis hajlamos vagyok újra és újra elhanyagolni Őt. Ennek oka a bűnös emberi természetben keresendő,
Kedvea Atya! Bun az ha elmondom masnak a buneimet?
Önmagában a tény, az ilyen cselekedet nem bűn. Semmi nem tiltja, semmi nem indokolja, hogy ne volna szabad beszélni másoknak a saját bűneinkről. Közvetve azonban lehet olyan helyzet, hogy rosszat teszek valakinek azzal, hogy beszélek a bűneimről. Például, ha azt nem egyedül követtem el, s ezzel más személyt érintő titkot fedek föl. Vagy lehetséges, hogy valaki kérkedik a bűneivel. Ez kettős rossz, ez is olyan helyzet, amit kerülni kell. Sok hasonló helyzet lehet, amelyben nem közvetlenül, de a körülmények miatt közvetve mégis az a helyesebb, ha nem beszélek az általam elkövetett bűnökről.
Kedves Lelkiatya!
A nem-hívők gyakran tesznek fel nekem ilyen "hogyan egyeztethető össze a teremtés az evolúcióval" - típusú provokatív kérdéseket. Most én is egy hasonló témájú kérdést szeretnék feltenni - bár én csak puszta kíváncsiságból.
Úgy tudom, Egyházunk elismeri az evolúciót, és az őstörténet-tudomány eredményeit. Eszerint legközelebbi biológiai rokonunk a csimpánz, közös őstől származunk, így a mi elődeink is több millió éve, "állatok" voltak.
Anatómiailag egyszerűen meghatározták azt, hogy mikortól tekinthetjük embernek őseinket (felegyenesedés, két lábon járás, eszközhasználat stb.)
Hitünk szempontjából nézve viszont az különbözteti meg az embert a többi élőlénytől, hogy az embernek lelke van. Én pedig erre lennék kíváncsi, hogy az ember evolúciójában melyik lehet az a pont, amikortól elmondható, hogy az egyed lélekkel rendelkezik?
Van-e erről az Egyházunknak valamilyen állásfoglalása, vagy Lelkiatya szerint hogyan kell ezt elképzelni, helyesen értelmezni?
Előre is köszönöm a válaszát!
Nagyon érdekes kérdést tett föl. Attól tartok, azonban, hogy nincs ember, aki ezt meg tudná válaszolni. Vannak az életünkben olyan pontok, olyan pillanatok, amelyek rejtve maradnak az emberi értelem számára, s majd csak odaát fogjuk tudni megérteni őket. Ilyen lehet akár a szerves anyag megjelenése is. Vajon melyik pillanat lehetett az? Nyilván, évszázadokig elhúzódó folyamat, amelyben nem lehet megragadni magát a pillanatot. Persze, az ember, az emberi lélek megjelenése mégiscsak lényegesebb, hiszen, attól kezdve számíthatunk arra, hogy azok az egyedek már üdvözülhetnek. De az emberi személy megjelenése pillanatát, illetve annak megfoghatatlanságát szemlélhetjük a magzati életnél is. Vajon melyik az a pillanat, amikor a két sejt egyesülésekor egyszer csak megjelenik a lélek?
Kedves Lelkiatya!
Hallgatam az élő közvetitést a Debreceni Görögkatolikus Székesegyházból,Húsvét vasárnap.(Déli 12 órás közvetítés)Orgonát hallottam kísérőhangszernek.Ahol én jártam görögkatolikus templomban,egyik helyen sincsen orgona.Úgy tudom,hogy nálunk az emberi hang a "liturgikus hangszer."Kicsit furcsa volt ezt hallani,igy bátorkodom megkérdezni,hogy hogyan van ez pontosan.Üdvözlettel:Magdi
Valóban nincsen helye a liturgikus gyakorlatunkban a hangszernek, az orgonának sem. Ez, nyilvánvalóan római katolikus hatás, amely több más ponton is érzékelhető a magyar görögkatolikus gyakorlatunkban. Erről, s hasonló jelenségekről a Szent II. János Pál pápa által kiadott Instrukció így ír:
A keleti katolikus egyházak számos olyan ájtatosságot vettek át, amely csak a latin egyház sajátja, s nem képezi részét a keleti istentisztelet hagyományos rendjének. Nem helyes, ha a hívek lelki életét képező áhítatgyakorlatok eltávolítják őket az egyházuk saját örökségétől. Ha ettől függetlenül fejlődnek, ebből könnyen párhuzamos lelkiségi formák születhetnek.
A pápai iránymutatás azonban ezt is hozzáteszi:
Mivel ezek az áhítatgyakorlatok már régóta elterjedtek a keleti katolikus egyházakban, s a hívek számára valóban táplálékul és megerősítésül szolgálnak, oktalanság s a lelkipásztori érzéketlenség volna kényszeríteni ezek kiirtását.
Ahol tehát még élnek a latin rítus hatására kialakult elemek, azokat bölcs érzékenységgel kell kezelni és a hívek lelki igényeiket is figyelembe véve irányítani. Tudomásom szerint a debreceni templomban régen jóval többször szólt az orgona, ma már csak egyetlen Liturgián hallható. Úgy érzékeljük, hogy ebben a templomban is szépen alakul a liturgikus gyakorlat megújulása, nem érdemes tehát túlzottan erőltetni ezt a folyamatot.
Még egy idézet az Instrukcióból:
A sajátjogú egyházak felsőbb hatóságainak a feladata, hogy segítsék a hívek hiteles misztagógikus nevelését, főként a lelkipásztorokét, hogy olyan lelkiség fakadhasson belőle, amely a saját liturgikus hagyományukból származik. Ha a híveket ez a tökéletesebb nevelés gazdagítani fogja, egyre inkább alkalmassá válnak arra, hogy saját liturgikus hagyományukat megéljék és újra felfedezzék.
Tisztelt Lelkiatya!
Kérdésem, szabad e Húsvét második napján (virágvasárnap is)fizetett misét és panachidát végezni az áldás adása előtt, amikor körmenet és miroválás is van.
Ha nem, akkor a rekolekción a paróchus atyáknak a figyelmét erre fel kellene hívni.
Az évenként megjelenő Szertartási Utasításunk így rendelkezik erről a kérdésről:
Az alábbi napokon a Szent Liturgián nem éneklünk gyászénekeket, csak ekténiát: vasár- és ünnepnapokon, a Nagyböjt IV. hetében, amíg a kereszt ki van téve, Lázár szombatjától Mindenszentek vasárnapjáig, a polieleoszos (Pol.) és a doxológiás (Dox.) napokon, az előünnepeken, valamint az összes utóünnep tartama alatt. Ez az előírás a temetési Liturgiákra is vonatkozik. (A böjti idő kivételével ilyenkor a liturgikus szín sem a temetési színé!) Az ünnepi vagy változó részekkel végzett Liturgiát azonban fel lehet ajánlani az elhunytakért. Pannichida minden nap végezhető ? Húsvét hetében azonban fényes heti szöveggel és fehér liturgikus színben. A húsvéti időszakban pannichida és temetés fehér liturgikus ruhában is végezhető!
Jeles hétköznapokon, amelyeknek különleges liturgiai előírásuk van, csak az ekténiákat lehet a szándék szerint énekelni, minden más változó részt az előírás szerint kell mondani.
