Kedves Lelkiatya!
Elmúltam már 30 éves, és nagyon szeretnék korban hozzám illő rendes lányokkal ismerkedni, de nem tudok, ill. nem találok. A városunkban a templomba járók között nem találok hozzám illőt, ill. nagyon kevés korban hozzám illő hölgyek járnak. Próbálkoztam már társkeresőkön is, katolikus társkeresőn is, de sajnos mindegyik előfizetéses volt, és akiknek írtam, vissza sem írtak. Velem van a gond? Szeretnék már családot, és attól félek, hogy kifutok az időből. Hol lehetne ismerkedni egy olyan kisvárosi fiatalembernek, aki bizonyos megyeszékhelyekhez képest is kb. 80 km-re lakik?
Köszönettel:
Peti
Kedves Peti!
Sajnos ma jóval nehezebb házasodni, mint régebben. Láthatóan a fiatalok nehezebben szánják rá magukat, nehezebben tudnak elköteleződni. (Ez az egyik oka, egyébként, a papi és szerzetesi hivatások csökkenésének is.) Ezzel együtt Ön is tehet azért, hogy találjon társat és végre megállapodjék egy jó házasságban. Igen, ez most az Ön feladata. Bátran járjon el olyan keresztény helyekre, ahol fiatalokkal, korban Önhöz illő lányokkal tud találkozni. Figyelmébe ajánlom a Kefit társaságot, amelynek rendezvényeiről a honlapunkon tud tájékozódni. Bárhol is lakik, tegyen lépéseket arra, hogy együtt legyen másokkal, barátokat szerezzen. Nem föltétlen csak a lányokat kell vizsgálgatni célirányosan, azt nem is javaslom. De kössön ismeretségeket, barátságokat, és ezek egyszer csak megtermik a szép párkapcsolatot is. Persze, minden nap imádkozzon is ezért, kérje a Jóistent, hogy hozzon el olyan társat Önnek, akivel neki tetsző módon szép családi életet fognak majd élni.
Kedves Lelkiatya!
Szinte már 12 éve ülök együtt egy padba a legjobb barátommal. Mostanába egyre több feszültség van köztünk,és egyre többet veszekszünk. Teljesen elegem van belőle. És úgy érzem hogy neki is belőlem. Valamint 1 éve összejött a másik legjobb barátommal, és vele is hasonló a helyzet. Állandóan együtt vannak és engem és más embereket teljesen semmibe vesznek. Olyan mint ha bezárkóznának egy buborékba és nem foglalkoznak akülvlággal egyáltalán. Mindenben egymásnak adnak igazat, még akkor is ha tudják hogy nekünk van igazunk. Ezzel nem csak az én idegredszerem teszik tönkre hanem a másét is. A minap elültünk egymástól és nem is érintkeztem velük. annyira nyugodtabb volt a napom. Gondolkoztam hogy teljesen el kellene tőlük határolódnom, így nyugodtabbak lennének a körülmények. De félek hogy tönkre megy a lánnyal 12 éves barátságunk valamint a fiúval is szinte 3 éve barátok vagyuk.
Mi a véleménye a dologról?
Válaszát előre is köszönöm.
Szerettel
Vivien
Kedves Vivien!
Sajnos, a barátságok alakulnak, változnak, megszűnnek, újak keletkeznek. Persze, jó lenne, ha örökké tartanának, de az emberi változékonyság miatt a barátság sem örök. Persze, vannak szép kivételek, életen át tartó barátságok is. Ha úgy érezzük, hogy eltávolodtunk egymástól - ez főként 14 és 18 éves korban szokott bekövetkezni -, akkor nincs értelme erőltetni a dolgot. Ha kicsit távolabbra kerülnek, ez még nem baj, engedni kell. Lehet, így még a viszonyuk is jobbá válik utána. Hiszen, talán már nem ugyanazok a dolgok érdeklik Önöket, mint korábban, nem ugyanazok a célok vezetik. Persze, van ebben szomorúság, de bölcsen kell kezelni, hogy a nagy félreértések eredményeképpen nehogy csúnyán szembeforduljanak egymással.
Kedves Lelkiatya!
Már irtam Önnek néhányszor a rossz munkakörülményekkel kapcsolatban...addig jutottam,hogy mérlegelem a döntést,hogy mielöbb elmegyek innen.Ebben kérném a tanácsát,hogy Ön szerint mennyi ideig lenne érdemes maradni egy ilyen helyen?A szüleimmel tul jo kapcsolatom nincs,inkább közömbösnek mondanám,nem hinném,hogy megértenék ha felmondanék...hétvégi iskolába járok,amit nagyon szeretek,de ott miután lehallgatom az órákat startolok a munkahelyre és már kimerit az egész.Van valamennyi félretett pénzem abbol egy ideig kitartanék.De nehéz meghozni a döntést.Próbálom átimádkozni,átelmélkedni mi lenne a helyes.Továbbra is zavar a dohányfüst,az emberek modortalansága,a zajos környezet,ez egy közönséges hely...már négy hónapja nem volt szabadnapunk,egész napokat is kellett dolgozni,és már érzem a stressz negativ hatásait,szoritást két oldalt a fejemben,minden egyes éles zajra rossszul reagálok.Multkor az egyik emberre rászoltam,hogy ne rugdossa a gépet,erre ö szidta az anyánkat,meg parasztnak,hülye libának nevezett,nagyon összeszolalkoztunk,én egy kulccsomot dobtam az irányukba,meg néhányszor földhöz vágtam a kulcsot.Nehéz koncentrálni a munkára mikor hangosan szól a televizio,hangoskodnak,egyfolytában csattognak a játékgépek,volt hogy pénzt is rosszul adtam vissza,saját káromra.Meg egyfolytában kiakarják tolni a játékosok a munkaidöt,ebböl is van vita közöttünk.Önzésnek tartom,hogy feltartóztatnak,van elég idö,hogy játsszanak.Nekem meg félora is sokat számit,különösen este,munkaidön kivül nem dolgozok,ehhez tartom magam.Már belefáradtam,belekeseredtem az egészbe.Mindig ugyanazokat a csatákat kell megvivni.Férfiakat se szeretnék látni jó darabig,iszonyodok tölük,meg a trehányáguktól.Itt ha figyelmeztetünk valakit,mi vagyunk a szemtelenek,másik helyen ilyen dolgokért kitiltják öket,minket nem vesznek komolyan mert lányok vagyunk.Meg a fönök nem segit ezekben a dolgokban,abba se szol bele mi hogyan intézzük,öt csak a pénz érdekli,meg hogy menjen az üzlet.
Válaszát elöre is köszönöm!
Valóban, jó lenne minél hamarabb szabadulni ettől a munkahelytől. Az ennek a bölcs módja, hogy folyamatosan keres új munkahelyet, és amikor már biztosnak látszik, akkor hagyja ott ezt a mostanit. Azt vizsgálja meg magában, hogy még mennyi lelki tartaléka van. Kibírja-e addig, amíg meg nem találja az új munkahelyet? Jó lenne, ha kibírná. Mert különben új feszültségforrást iktatna be az életébe: lesz-e munkahely. A szüleivel is megnőne emiatt a feszültség, s ha netán hosszabb ideig mégsem jutna munkához, önmagát is kezdené emészteni, hogy miért is jött el. Javaslom tehát a mihamarabbi munkahelyváltást, de higgadtan, szépen kiszámítva a lépéseket. Imádságban kérje a Jóistent, hogy oldódjon meg ez a helyzete. De imádkozzék ezekért a szegény játékgépező emberekért is! Nagyon rájuk fér.
Kedves Lelkiatya!
Azt olvastam, hogy az Athosz hegyi Köztársaságban csak ortodox vallású férfiak élnek. Ha én mint római katolikus férfi, ellátogatnák oda, hogy fogadnának? Eltölthetnék ott néhány napot, vagy be sem engednének?
Az ott lakókra vonatkozik, hogy csak ortodox férfiak lehetnek. Látogatók mehetnek a félszigetre más vallású férfiak is. Általában 4-5 napi ott tartózkodást engedélyeznek a zarándokoknak.
Kedves Atya !
Az egyik facebookos oldalon azt olvastam, hogy Isten a rosszban is jelen van. Persze nincs pontosan kifejtve, hogy mire is gondolnak. Egy atya azt irta, hogy ezt nevezzük Isten "nem szentségi jelenlétének".Nem értem. Isten csak jó és csak maga a Szeretet. Rossz a cunami. Abban is benne van ? Azt már jobban érteném, hogy a rossz emberben is benne van, mert minden ember Isten képmása, azaz pld. van szabad akarata, még akkor is ha súlyosan bűnös és ez, azaz a szabad akarat isteni tulajdonság. Tudna egy segítő mondattal világot gyújtani az agyamban, hogy értsem a "rosszat" és a "nem szentségi jelenlétet".
Köszönettel:
Talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy Isten mindenütt és mindenben fölismerhető, mindent áldássá tud alakítani. A szökőár és az általa okozott katasztrófa természetesen nagyon rossz, de az egyes ember számára mégis hordozhat áldást. Attól függ, hogyan tekintek rá. Ennél sokkal szörnyűbb volt Hirosima és Nagaszaki, ahol az emberi gonoszság pusztított és tett nyomorékká százezreket. Mégis olvastam több beszámolót arról, hogy ez vezetett sokakat megtérésre és jó elhatározásra.
A másik emberben fölismerni Istent még mélyebb valóságot tár föl. Valóban minden emberben jelen van az Isten. Ezért is mondja Jézus, hogy amit bárkinek tesztek, azt nekem teszitek (Mt 25,40. 45).
Ami önmagában rossz, az is lehet jó annak, aki Istenben hisz, és bízik Benne, hogy jobbra fordítja (Róm 8,28: akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik). A nem szentségi jelenlét-nél arra gondolhatott az atya, hogy nem úgy, mint az Oltáriszentségben, az Eukharisztiában. Az egészen különleges jelenlét, semmi máshoz nem hasonlítható. Másként van jelen az egyes emberben, másként a minket ért dolgokban, a világ teremtményeiben. Minél nagyobb a hite valakinek, annál inkább képes fölismerni az Ő jelenlétét.
Ennek az egész mesének nincsen semmi értelme. Honnan veszi a cikk írója ezeket a badarságokat? Ki mondta el neki, hogy mi történik a földi életen túl, kívül, előtte, utána? A Biblia szava világos: Isten a semmiből teremtette a világot, Isten alkotta meg az embert, és meghívta az örök boldogságba. Ezzel szemben ez a nyakatekert elmélet azt akarja elhitetni, hogy mi, emberek, érző lények, a Teremtő Isten képmása csupán energiamezők vagyunk, amelyek hol így hol úgy rendeződnek az időben és a térben.
Egyetlen abszolút igazság létezik: hogy Isten van. Minden Tőle származik, a gondolat, a gondolkodás, az önmagamra eszmélés és természetesen ez a gyönyörű világ, amelyet a mi örömünkre alkotott. Azzal, hogy a semmiből létbe hívott, egyszersmind meghívott az örök boldogságra is. Ennek mintegy előszobája ez az itteni világ, amelyben teljesen szabadon élünk, és szabadon elfogadhatjuk az Ő meghívását, vagy el is utasíthatjuk Őt. Ezt tanítja a Biblia, évezredek óta ez az emberiség tanítója, pontosabban ez által tanít bennünket maga az Isten. Ezzel szemben ez a kitalált hullámelméletnek semmi előzménye nincsen, csak a 20-20. századi ezotéria tud efféle marhaságokat kitalálni.
Tisztelt Lelkiatya!
Ön mit gondol az alábbi cikkről? Bár azt hiszem, írt már arról itt hogy a görög katolikus vallás nem igazán támogatja az ezotériát. Összeegyeztethető-e a vallással, a görög katolikussal? Nem tudom, miért de úgy érzem van benne valami, ha teljesen nem is, de némi igazság van benne. Vagy minden attól függ, miben hiszünk, vagy van abszolút igazság? Válaszát előre is köszönöm!
http://www.blikk.hu/blikk_eletmod/eleve-elrendeltetes-vagy-szabad-akarat-2137357
Ennek az egész mesének nincsen semmi értelme. Honnan veszi a cikk írója ezeket a badarságokat? Ki mondta el neki, hogy mi történik a földi életen túl, kívül, előtte, utána? A Biblia szava világos: Isten a semmiből teremtette a világot, Isten alkotta meg az embert, és meghívta az örök boldogságba. Ezzel szemben ez a nyakatekert elmélet azt akarja elhitetni, hogy mi, emberek, érző lények, a Teremtő Isten képmása csupán energiamezők vagyunk, amelyek hol így hol úgy rendeződnek az időben és a térben.
Egyetlen abszolút igazság létezik: hogy Isten van. Minden Tőle származik, a gondolat, a gondolkodás, az önmagamra eszmélés és természetesen ez a gyönyörű világ, amelyet a mi örömünkre alkotott. Azzal, hogy a semmiből létbe hívott, egyszersmind meghívott az örök boldogságra is. Ennek mintegy előszobája ez az itteni világ, amelyben teljesen szabadon élünk, és szabadon elfogadhatjuk az Ő meghívását, vagy el is utasíthatjuk Őt. Ezt tanítja a Biblia, évezredek óta ez az emberiség tanítója, pontosabban ez által tanít bennünket maga az Isten. Ezzel szemben ennek a kitalált hullámelméletnek semmi előzménye nincsen, csak a 20-20. századi ezotéria tud efféle marhaságokat kitalálni.
Tisztelt Lelkiatya!
Lehet hogy írtam már Önnek munkahelyi gondjaimmal, beilleszkedési problémákkal kapcsolatban. De most úgy érzem, újra írnom kell, ki kell írnom magamból, csak más szemszögből talán. Fiatal, viszonylag pályakezdő nő vagyok, könyvelőként dolgozom már pár hónapja a helyi önkormányzatnál. Itt többnyire idősebb, 45-55 éves korosztály között lévő hölgyek vannak, van egy-két fiatalabb is, bár én vagyok a legfiatalabb. Ezért főleg nehéz az alkalmazkodás, beilleszkedés. Két idősebb hölgy meg egy fiatalabb hölgy a közvetlen munkatársam, akikkel egy helyiségben vagyunk. Az egyik, az idősebb, akinek már csak két éve van a nyugdíjig, szóval az ő részéről különösen érzek egyfajta neheztelést, ellenszenvet, piszkálódást, de a másik hölgy is tud bántó lenni, együtt meg néha tényleg bántóak. A fiatalabbik, aki korban igazából inkább köztem és az említett két idősebb hölgy között áll, már rendesebb velem, de nem érzem, hogy ő mellettem állna. Olyan elkeseredett vagyok sokszor, és rossznak érzem magam, amiért ilyen vagyok, lelkiismeret furdalásom van. Tudom, hogy nevetséges, hogy ilyen problémáim vannak, de mégsem tudok vele mit kezdeni úgy érzem. Próbálok megfelelni, főleg a munkában, de úgy érzem, annál jobban piszkálnak. Apró dolgokért megszólnak, nem értenek meg, hogy mit akarok mondani. Már nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy felmondok, mert már nem bírom tovább ezt. De eddig minden munkahelyen kb ez volt, tehát nem hiszem hogy jobb lenne bárhol is. Tudom, hogy bennem van a hiba főleg, bár tudom hogy sok bunkó ember van, de nekem magamon kell változtatnom, csak néha úgy érzem, benne ragadtam a sárban, hiába szeretnék változtatni. Bár lehet azt sem látom be, hogy másnak sem könnyebb, még a beilleszkedés sem. Lehet, hogy Ön is megerősít abban, hogy igazából lehet, hogy én bántom saját magamat, én nem fogadom el saját magam, a környezetem csak ennek a kivetülése, csak tükröt tart elém. Tudom, hogy szeretnem kellene ahhoz saját magam, hogy mások is szeressenek.
Másik problémám, ami ehhez kapcsolódik kicsit, hogy jövőre szeretnék egyetemre jelentkezni, gyógypedagógiát szeretnék tanulni, ami csak Szegeden meg Pesten van, természetesen munka mellett csak levelezőre, és remélem, hogy továbbra is itt fogok dolgozni, mert a munka kell, már csak a pénz miatt is, hogy tudjak tanulni, és valamiből élni is kell, még ha itthon is lakom. Bár még azt mondhatom, hogy szerencsés helyen dolgozom, mert itt még talán meg tudom oldani a tanulást. Csak akkor is félek, hogy hogyan fogják fogadni a többiek, hogy fognak hozzám állni, mikor alapból így állnak hozzám. Bár nagyon elhatároztam magam, olyannyira hogy kész vagyok bármit vállalni, nem tudom mi ez, de hatalmas erőt érzek most magamban ahhoz hogy lépjek, hogy vállaljak dolgokat. Úgy érzem magam, mintha egy meghívót kaptam volna erre a szakmára, a tanulásra, és most jött volna el az ideje, és remélem, Isten átsegít a nehézségeken. Ön mit gondol, mit tanácsol?
Válaszát előre is köszönöm! H.
Kedves H.!
Ön fiatal, mégis igen jó önismerettel rendelkezik, sőt, annak a tudásával is, hogy mit is kellene tennie. Ez, persze, még nem azonos azzal, hogy képes is megtenni, de tudnia kell, hogy a legtöbb ember még idáig sem jut el. Jó lehetősége van tehát a fejlődésre, az önnevelésre. Az elvárásaiból kell sokat elengednie. Reggelenként ne azzal lépjen be a munkahelyére,hogy a munkatársainak hogyan kell(ene) viselkedniök, hanem épp fordítva, azt vizsgálja meg, hogy Önnek hogyan kell egyikkel is, másikkal szemben is viselkednie. Ne adja föl, ne fáradjon bele abba, hogy keresi az alkalmazkodás legjobb formáját. Ez nem saját egyéniségének föladása, épp ellenkezőleg, annak belső megerősítése, hogy Ön nem másoktól függ, képes az akaratával alakítani a saját magatartását. Ehhez nagy erőre van szükség.
Ebben fogja megerősíteni Önt ez a tanulás, sőt, magának a döntésnek is meghozatala, hogy vállalkozik rá. Nem kizárt, sőt, egészen bizonyosan lesznek ellenzői is, akár a családban, akár a munkahelyén. De ez ne tántorítsa el. Ön nem egy elveszett ember. Sok érték rejlik Önben, amelyet számon is kér az Úr. ezek kamatoztatása éppen ez, hogy igyekszik úrrá lenni saját magán, és kitartó lesz az elhatározásában és a tanulás kemény munkájában. Persze, legfontosabb, hogy ehhez kérje a Mindenható segítségét. Akkor minden sikerülni fog Önnek.
kedves lelkiatya!
K?ts?gbe vagyok esve. Elvesztettem az Istenkapcsolatom, a m?ly hiv?s ?rzetet Isten fel?. r?gebben rengeteget im?dkoztam, Bibli?t olvastam, csotkit ?s rózsafuz?rt is naponta im?dkoztam. manaps?g m?g az elalv?s elotti im?dkoz?st is elhanyagolom. azthiszem az ima?letem is romokban hever. annyira b?nt a dolog. Mikor m?ly ima?letet ?ltem annyira boldogabb voltam, annyira jobb ?rz?seim ?s ?letfelfog?som volt de egy ideje elvesztettem szinte minden imaeromet. Prób?ltam visszat?rni ima ?ltal de nem sikerült. a Szent Liturgi?t sem olyan m?ly lelkülettel v?gzem mint azelott. Tal?n az?rt van mert kamaszodok? vagy az ördög incselkedik velem?
Mit tan?csol? mig tegyek hogy az ?letem. ugyanolyan Istenközels?ggel legyen tele mint azelott ?s ugyanazt a m?ly lelkületet ?rezzem? Nagyon hi?nyzik Isten közels?ge.
V?lasz?t elore is kösznöm!
Endre
Kedves Endre!
Az is igaz, hogy az élettani sajátosságok befolyásolják az Istennel való kapcsolatunkat, de nem törvényszerűen. Viszont talán most találkozott még először ezzel az állapottal, amikor nem szárnyal a hite, hanem gyalog kell járnia benne. Ne csodálkozzék ezen! Sajnos, az emberi természet állhatatlan, változékony, mint az időjárás. A tudatunkkal, az akaratunkkal tudjuk ezt befolyásolni. Ez most olyan időszak Önnek, amikor nem esik jól az imádság, mégsem hanyagolhatja el. Most az erőfeszítést, a kitartást kéri Öntől az Úr. Ha valóban szereti Őt, akkor ne lankadjon. Határozzon meg saját magának egy napi imaadagot, és azt mindenképpen tartsa meg. Ennek nem kell soknak lennie, hogy minden körülmények között tudja teljesíteni. Javaslom, hogy föltétlenül legyen benne mindennapos Szentírás olvasás. Ennek hihetetlen megtartó ereje van. Ha netán végképp ellankad a hite, ezt akkor se hagyja el! Javaslom még a csotki használatát is minden napra. Ebből sem kell túl sok, de egy napi teljesíthető adag. Talán furcsán hat, hogy az imádságról, a legszebb tevékenységünkről így beszélek, hogy legyen napi adag, de a tapasztalat azt mutatja, állhatatlan természetünknek szüksége van erre a meghatározottságra. Ha átvészeli ezt az időszakot, meg fogja látni, hogy még mélyebb Isten-kapcsolatra talál, mint korábban valaha is volt, s még inkább szárnyalni fog az örömben, amit az Úr jelenléte nyújt. (Lk 18,1)
Tisztelt lelkiatya!
A feszültséget le lehet győzni imával?
Igen, természetesen.
Bármilyen eredetű feszültsége van, tegye meg azt a lépést, hogy egy kicsit hátralép, és figyelmét nem erre a feszültségre, sem annak okozójára fordítja, hanem egyedül Istenre. Erre azért van szükség, hogy az imája valóban ima legyen. Különben azt hiszi, hogy imádkozik, pedig csak kétségbeesetten kapálózik. Persze, még az ilyen kapálózás szerű imát is meghallgatja az Úr, de mindenképp hatékonyabb, ha egy lépést eltávolodik a feszültség forrásától, és Istenre tekint. Kezdje el mondani a Jézus-imát, egymás után ismételgetve a fohászt: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam. Vagy kezdje el mondani a rózsafüzért, ha azt jobban szereti. Minél többször gyakorolja ezt, annál hamarabb jelenik meg az ima hatására a lelkében a béke.
Kedves Lelkiatya!
Maholnap 30 eves vagyok. Mit lehet tenni ha ugy erzem senkitol az eletben nem kaptam szeretetet(szuleim párok).Illetve ugy erzem tonkrement az eletem Sokmindenbol nwm reszesultem es mar nincs is lehetosegem. Illetve testi betegsegeim is hatraltatnak nincs lehetosegem azt tenni amire vágyom es mar nincs is kilatasban.Mit tegyek ha azt erzem soha nincs emberem aki bevinne a vizbe?
Es mit tegyek ha en sem tudok mas felnottet szeretni??
Mindenekelőtt azt javaslom, olvasson el néhány könyvet Victor Frankl szerzőtől. Mindjárt javasolhatom Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben címűt. A haláltábor poklát megjárt filozófus meggyőző erejű, hiteles választ ad arra, hogy az emberi életnek minden körülmények között van értelme. Sokszor az keserít el bennünket, hogy megéljük, mennyi mindenünk hiányzik - nyilván ez legfőként abból származik, hogy mások sorsához mérjük a magunkét -, s közben nem vesszük észre, mennyi mindenünk van, mennyi gazdagsággal rendelkezünk. Kétségtelen, vannak olyan célok az Ön életében is, amelyekről végérvényesen le kell mondania. Feltételezhetően Önből már nem lesz olimpiai bajnok, sem világhírű hegedűművész, meg még sorolhatnánk. De például sok lehetősége van segíteni másokon. Ha úgy érzi, képtelen másokat szeretni, akkor végezze ezt a segítő szolgálatát e szeretet érzés nélkül. Isten szereti Önt, ez bizonyos, és a neki való viszonzásul keresse, hogy hol tud másoknak segíteni. Ha elindul ezen az úton, meg fogja látni, hogy az Ön élete is mennyire értékes (ebben fog segíteni a V.Fr. könyv is), és lassan újra kiteljesedik, úgy, mint ahogyan arra gyermekkorában vágyott.
Tisztelet Lelki Atya!
Azért írok önöknek mert segítséget szeretnék élni attól félek állandóan hogy elkövettem a Szentlélek káromlását,Jézus erre azt mondta hogy erre a bűnre nincs bocsánat akkor minden remény oda?
Káromló gondolatok vannak állandóan a fejemben már több mint egy éve ezzel küzködök depressziós vagyok és teljesen reménytelennek látom a jövőmet,volt egy ilyen gondolatom hogy a Szentlélek gonosz hogy ezzel hogy ezt gondoltam elkövettem a megbocsáthatatlan bűnt meg a kimondtam ezt a szót mert meg akartam kérdezni hogy mi az a Szentlélek elleni káromlás attól tartok hogy már nincs remény számomra teljesen zavarodott vagyok hogy mi lesz velem.Tisztelettel Gy.J.
Kedves Gy.J.!
Egyáltalán nem kell attól tartania, hogy Ön ilyen reménytelenül súlyosat vétkezett. Ennek a bűnnek éppen az a lényege, hogy nem lehet véletlenül elkövetni. Az vétkezik a Szentlélek ellen, aki szembeszegül az Istennel, aki megátalkodott, nem akar együttműködni vele, aki visszautasítja a Szentlélek segítségét. Természetesen a gondolatainkkal is vétkezünk, de vannak olyan esetek, leírásából arra következtetek, hogy az Öné is ilyen, amikor valaki egyszerűen nem tud uralkodni a gondolatán. Persze, nem csak egy-egy pillanatra, mert ezzel mindnyájan így vagyunk, hanem megrögzötten visszatérő sötét gondolatok gyötrik, amelyekkel az illető egyáltalán nem akar azonosulni, de újra és újra rátörnek. Az ilyen esetekben is kell bűnbánatot tartani, meg is gyónni, de egészen más a súlya, amikor ilyen lelki zavarokból támadnak ezek a gondolatok. Ne aggódjék, tehát. Sokkal inkább bízzon a szerető és megbocsátó Istenben, aki Önnek erőt ad, ha kéri. Imádkozzék hozzá rendszeresen. Ez a depressziójából is ki fogja gyógyítani.
Kedves Lelkiatya!
A kérdésem az volna, hogy véhezhetünk-e áldozást, ha dohányzok vagyunk? Magamrol tudom, hogy sűrűn az miatt nem áldozok, mert nem tudom, hogy helyes-e, és hogy elég-e az, hogy a szentmise elején bünbánatot tartunk. Tudom, hogy azzal is bántjuk Istent, ha dohányzunk, és ha a tervünk az is, hogy megálljunk a dohányzással, nem könnyü, különösen ha nagy problémáink vannak.
Semmiképp se vonja meg magától a legszentebb ajándékot e gyarlósága miatt. Valóban, le kell szoknia, és jól teszi, ha próbálkozik vele. De olyan szenvedély ez, amelynek leküzdéséhez sokszor nem elég az akaraterő. Megvan Önben a jóra törekvés, ezt látja az Úr. S éppen ezért is akar Önnek segíteni. Meglátja, éppen az Eukharisztia utáni vágya fogja majd kigyógyítani Önt ebből a szenvedélyből. A következőt javaslom. Szent áldozás előtt mindig a cigarettázással is tartsa meg az egy órás böjtöt. Lehetőleg még a szentmise kezdete előtt egy órával. Amikor elérkezettnek látja az időt, akkor növelje ezt egy kicsit, talán negyed vagy fél órával. S hosszú időn át ezt tartsa, ezt a másfél órát. Amikor megint kicsit erősebbnek érzi magát, akkor legyen még több, akár két óra. S lassan növelje föl ezt az időt. Azt pedig teljesen jól teszi, hogy szentáldozás előtt mindig bűnbánatot tart, hiszen nem csak a dohányzás, bizonyára sok más bűne miatt is érdemtelen volna a
Mennyei Kenyérre, az Úr mégis szívesen adja magát Önnek tiszta szeretetből.
Kedves Lelkiatya!
Az volna a kérdésem, hogy milyen az igazi, mély Istenkapcsolat.
Hiszek Istenben, rendszeresen járok templomba, járulok szentségekhez, olvasok katolikus könyveket. Többször megtapasztaltam a Gondviselést és többször üzent nekem az Úr a zsolozsma szövegei által.
Mégis úgy érzem, több kéne, többre vágyok. Még mélyebb, személyesebb kapcsolatra az Istennel.
Az igazi Isten-kapcsolat éppen ilyen: még mélyebbre vágyik, többet szeretne megragadni az Istenből, az Ő erejéből, az Ő szeretetéből. Azt tudom mondani, hogy táplálja tovább ezt a vágyat a szívében. Az ima mennyiségét azonban ne növelje föl túl nagyra. Bele szoktunk esni abba a hibába, hogy lelkesedésünkben egyre nagyobb napi imádság-adagot választunk, mígnem a végén már nem tudjuk azt teljesíteni, s következik a lelkiismeretfurdalás, az önmarcangolás majd kétségbeesés és az ima teljes elhanyagolása. Ennek elkerülése végett józan imamértéket kell találnunk, s azon csak a lelkivezető jóváhagyásával változtatnunk. Fontosnak tartom, hogy Önnek is legyen lelkivezetője. Arra figyeljen még, hogy nem az ima mennyiségét, hanem a hőfokát kell emelni. Nem mesterséges érzelmi töltéssel, hanem odaadó figyelemmel, a figyelemben való kitartással. Ön jó úton jár, folytassa csak!
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretnék feltenni egy kérdést az ún. Szenvedés Istenanyja (Ol. Madre della Passione) ikonnal kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt Kocsis Fülöp püspök atya elmondta a lényegét, de sajnos nem emlékszem rá és szeretném leírni, mert jelenleg több ikonfestő is feltette ezt a kérdést. Az említett ikonon a Gyermek Jézus mindkét kezét az Istenszülő kezébe helyezi, valamint a lábairól ledobja a sarut. Mi a teológiai magyarázata vagy egyéb jelentése a ledobott papucsoknak?
Válaszát előre is köszönöm!
Mackó
Figyelmébe ajánlom a következő szócikket: http://www.padresalvatore.altervista.org/Icmpass.htm
ha Ön is erre gondolt.
Az angyalok, akik mintegy bemutatják Krisztust, a kínszenvedés eszközeit tartják kezükben, de nagy tisztelettel, szinte hódolattal nem is a puszta kezükkel fogják, hanem egy lepellel, a ruhájuk szegélyével. Hasonlóan hódoló alázatot mutatnak az angyalok a Vízkereszt ikonján, ahol a törlő kendőt tartják ugyanígy, nagyfokú tiszteletük jeléül.
A királyi, papi ruhába öltözött gyermek szinte riadt félelemmel tekint ezekre az eszközökre, vagy az angyalokra (vagy csak fölfelé, az Atyára, mint a Getszemáni kertben?), két kézzel kapaszkodik Édesanyja kezébe.
A szandál levetése az önkiüresítésre utal. A gyermek Jézus a keresztre tekintve önként leveti szandálkáját, amely a fiúi méltóság jele (ld. Tékozló fiú. Az apa ezt mondta szolgáinak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára!
