Természetesen. Ennek nincsen semmi akadálya. Bár teológiai értelemben az a jobb, ha előbb történik a bérmálás, vagyis a Szentlélek erejének átadása, és utána az Eucharisztia. Ezért van az, hogy a görögkatolikusoknál a keresztség után nyomban megadjuk a bérmálás szentségét, utóbbi időkben pedig vele együtt az Eucharisztiát is. Ez a három, úgynevezett bevezető szentség, melyet ősi hagyomány szerint egy szertartás keretében adunk át. A rítushoz tartozás azonban nem ezektől függ, még a keresztségtől sem - legalábbis a gyermekeknél -, hanem a szülők hovatartozásától.

Bocsásson meg, hogy nem fogalmaztam elég világosan. A rossz gondolat nem más, mint kísértés. Ha hallgatok rá, bűnt követek el. Éppen ezért kerülni kell, nem szabad hagyni, hogy hatalmába kerítsen. A kísértő ezen az úton akar eltávolítani minket az Istentől. Az Ön esetében ez a rossz gondolat azt késztette, hogy féljen az Isten büntetésétől. Holott Isten egyáltalán nem akarja Ön büntetni, amiatt, mert nem sikerült megtartania az ígéretét. Erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy olyat tulajdonít Neki, ami Őbenne egyáltalán nincsen meg.

Kedves Ági!
Helyesen tette fel a kérdést, mert azt keresi, hogy Önnek mit kell tennie, hogy ez a helyzet megváltozzon. Igen, Önnek kell változnia, hogy ez a rossz sorozat ne folytatódjon. A velünk történt eseményeket a legtöbbször nem tudjuk befolyásolni, azok történnek velünk, akár embereken keresztül érkezik hozzánk, akár személytelenül ér minket. A dolog ott dől el, hogy én hogyan fogadom.
Egy keleti történet szerint az egyik vándor meglát valami furcsa dolgot, és megrémül tőle, mert azt véli, hogy egy kígyó. Mire közelebb ér, meg is marja. A másik vándor is arra megy, és nézegeti a furcsa dolgot, majd megörül, mert úgy látja, hogy az egy kismadár. Mire odaér, az elkezd gyönyörűen énekelni. Olyan a világ, amilyennek látjuk. Van, aki azt mondja, olyan, mint a visszhang: amit belekiáltok, az jön vissza.
Minden bizonnyal sok keserűség érte már Önt. Ilyen az édesapja halála is ? mely bármelyikünkkel előfordulhat, nem kerülhetjük el. Az érdeklődő kérdéseket kíváncsiskodásnak érzi. Hiba még az is, hogy másokkal hasonlítja önmagát. Ennek semmi alapja, de értelme sincs. Mindenki a maga életét éli, azzal számol el, amit kapott az Úrtól. A másik ember bajába nem látunk bele, csak a sajátunkat ismerjük.
Javaslom, hogy törekedjék úgy nézni más emberre, hogy próbálja megismerni az ő nehézségét, próbáljon együttérezni vele, és segíteni neki. Ha ezt teszi, jobban elterelődik a figyelme a saját bajairól. Másik tanácsom, hogy egyszer üljön le, és higgadtan gondolja át az életét. Keresse meg azt a tíz dolgot, amit kapott a Jóistentől, aminek örülhet, ami értékesebbé teszi vagy teheti az életét. Legalább tízet kell találnia, különben nem jól végezte ezt a játékot. Persze, tíznél sokkal több van, ez csak az első lépés lenne. Ezt kell folytatnia, hogy a látásmódja megváltozzon. Erre van, Ági, Önnek szüksége. Ha szemed ép, egész tested világos, de ha a szemed rossz, egész tested sötét (Lk 11,34).

Kedves Andrea!
Nagyon helyénvaló gondolat, hogy a párjával az Úr Isten előtt is össze akarják kötni az életüket. Az első kérdés, hogy ezt mindketten végleges döntésnek szánják-e. Meg kell beszélniük, hogy most már valóban egész életükre megmaradnak-e ebben a kapcsolatban, ezt egymásnak (és Istennek) megígérik, s bármilyen nehéz is lesz az élethelyzetük, egymás mellett minden körülmények között kitartanak.
Ha igen, akkor keressék fel az illetékes görögkatolikus atyát, aki segíteni fog a szükséges dolgok elrendezésében. Egyik kérdése lesz majd, hogy mindketten szabadállapotúak-e. A leírásából ítélve Ön igen, de a jövendőbelije nem biztos. Ha ő érvényesen kötött korábban házasságot, akkor ez őt az első feleségéhez köti. Ebben az esetben nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, mert nem házasodhatnak össze. Ha így van, akkor nem tudok tanácsot adni, de az illető atya a személyes beszélgetésben bizonyosan. Tehát ekkor se adják fel!
Ha pedig a párja is szabadállapotú, akkor igazán semmi akadálya, hogy a házasságukat rendezhessék.

Sajnos, pontos információval valóban nem szolgálhatok. Egyházunk tanítása azonban biztos, és vigasztaló.
Az életünk nem fejeződik be a halállal. Isten minden embernek örök életet ad. A halállal csak a földi életünk zárul le, de folytatódik az örökélet. Ha nem így volna, semmi értelme nem lenne az ember életének, sőt, az egész világnak sem.
Minden ember a halála után kilép az időből, ami a teremtett világnak a sajátos korlátja. A halál után olyan állapotba, helyzetbe kerül, ahol megszűnik az előbb és utóbb. Ezért nem lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy már akkor a mennybe vagy pokolba kerül-e, vagy csak később, amikor már minden ember meghalt. Mivel, ugye, nincsen: később.
A föltámadás nem ezen a földi életben folytatódó élet. Jézus világosan megmondta: ég és föld elmúlnak (Mt 24,35). Az nagyon földhöz ragadt gondolkodás, ha valaki ennek a földi életnek a folytatására tud csak gondolni. Az Isten világa egészen más, transzcendens. Ebbe a világba hív, akar fölemelni minket.
A halál utáni életnek nem a tetszhalálból visszatértek beszámolói adnak bizonyítékot. Arról csak néhány évtizede tudunk ilyen széles körben, s valóban nem egységesek a beszámolók. Jézus az, aki tapasztalható módon visszajött a halálból, éppen azért, hogy minket is átvezessen a halálból az életbe. Neki köszönhetjük hitünket a feltámadásban. Annak részleteiről azonban majd csak odaát bizonyosodhatunk meg.

Kedves Aggódó Édesanya!
Mindenekelőtt meg kell értenie, hogy gondolati kísértésről van szó, amelyet egész egyszerűen el kell űznie magától. Semmi jelentősége nincsen. Csak arra jó, hogy megbontsa a lelki békéjét, következésképp a családjának a békéjét is, ráadásul szembefordítsa a jóságos Istennel, mivel olyan dolgot tulajdonít neki, amihez semmi köze sincsen. Nem attól függ az ígéret, hogy milyen szavakkal mondta ki, hanem, hogy milyen lelkülettel. Ez a nagyon súlyos eskü nyilván csak később, mint rossz gondolat jutott eszébe. Ha valóban ilyen esküt tett volna, az úgy élne emlékében, mint a tűz, nem töprengene rajta, hogy vajon mondta-e vagy sem.
A másik fontos dolog, hogy megvan Önben a jó szándék a káros szenvedéllyel való leszámolásra, de még nem képes rá. Saját erejéből próbálja megtenni, és bár segítségül hívja a Szűzanyát, valójában mégis a saját elhatározásában bízik. Egyelőre nem sikerült. Ezért nem haragszik Önre senki Odaföntről. Természetesen próbálja újra és újra, de ha még mindig nem sikerül, ezt egyszerű bűnbánattal tegye az Úr lába elé, kérjen Tőle bocsánatot, és haladjon békével tovább a küzdelmében. Bízzon abban, hogy egyszer bekövetkezik ez a csoda az életében! Most már jól látja, hogy a saját erejéből erre képtelen. Adjon hálát az Úrnak, hogy Ő ennyire irgalmas, még a bukásait is megköszönheti Neki.
Még egy tanács. Még a gyermekeivel is megoszthatja, hogy ez milyen nehéz küzdelem Önnek, és kérje az ő imáikat is.

Igen, lehetséges. Ennek jogi akadálya nincsen. Mégis nagyon meggondolandó egy ilyen lépés. A nyelvi nehézségeken túl számos egyéb megpróbáltatások is érik az embert, ha erre vállalkozik. Van rá példa, de éppen az ezekből származó tapasztalatok igazolják, hogy az egyébként sem könnyű szerzetes életet egy ilyen helyzet még tovább nehezíti. Tanácsom inkább, hogy lépjen be egy itthoni közösségbe, még ha az nem is tűnik tökéletesnek. Egyáltalán nem biztos, hogy a külföldi jobb, csak innen, messziről nézve annak látszik.

Ha valaki esperesi kinevezést kapott, akkor rá van bízva egy egész kerület papsága. Általában idősebb, a papság körében nagyobb tekintélyű atyákat nevez ki a püspök esperesnek. Adódhat azonban, hogy az illetőt áthelyezik másik kerületbe, s ott nem ő tölti be ezt a tisztséget. Maga a cím azonban megmarad, őt szokták tiszteletbeli esperesnek mondani. Egyes egyházmegyékben elismerésként is adományozza a püspök ezt a címet anélkül, hogy valóságos kerületet bízna az illetőre. Ekkor is tiszteletbeli esperességről van szó.

Az újszövetségi iratokban valóban nem található kiforrott teológia rendszer. Jézus életpéldáját és tanítását adták tovább, ki-ki a maga ismeretei, a maga adottságai szerint. Ezek azonban nem ellentétesek, hanem kiegészítik egymást, s ezek alapján épült tovább az egyház egységes bár mind a mai napig nagyon gazdag és sokszínű tanítása.
Az Ön által hozott példákat némileg pontosítanom kell. Nem az új hívők, hanem a zsinagógában lévők forgatták az írásokat, hogy úgy van-e, és amikor erről megbizonyosodtak, akkor lettek hívőkké és keresztényekké (Apcsel 17,11). A másik helyen Szent Pál valóban korholja a korintusi híveket, hogy megoszlottak, s éppen úgy megfeddi azokat, akik Pállal - azaz vele - tartanak, mint akik Péterrel, Apollóval vagy Krisztussal. Vélhetően nem tanításbeli különbségről van szó - legalábbis erre nincsen utalás a szövegben - hanem az egyes emberekhez való ragaszkodás miatti pártokra szakadásról (1Kor 1,11-13).
Arról nincs tudomásom, hogy Pál felügyelete alatt kanonizálták volna Máté evangéliumát. A törvény felfogásában pedig nincsen ellentét az Evangélium és Szent Pál teológiája között, csupán eltérő szemlélet jelenik meg.
Ahogyan említi, a teológiában létezik az igazságok hierarchiája. De minden egyes tantételről lehet, szabad vitázni, hiszen az a cél, hogy azokat minél jobban és minél mélyebben megértsük. Azt feltételezni, hogy egy-egy ember jobban tudja, helyesebben ismeri az igazságot, mint az Egyház kétezer éves hagyománya, az enyhén szólva a bölcsesség hiányára utal. Mindenesetre exkomunikációról, kiközösítésről szó sincs abban az esetben, amikor valaki nem fogadja el az Egyháznak egyik vagy másik tanítását. Az őskeresztény egyház ezt az eszközt sokkal erőteljesebben használta, de akkor is fegyelmi, erkölcsi okokból, nem pedig tanbeli különbségek miatt. Ez ma sincsen másként.

Nincs a Hiszekegynek külön görögkatolikus változata. Az esetleg érzékelhető különbség abból adódik, hogy a római katolikus szentmisén többnyire az Apostoli hitvallást mondják, és az ökumenikus istentiszteleteken is inkább ez hangzik el. A mi szertartásainkban a Nicea-Konstantinápolyi hitvallás szövegét használjuk, de az egész Katolikus Egyháznak is saját hitvallása.
A szövege megtalálható a honlapunkon a liturgia/szertarásaink/Aranyszájú Szent János Liturgiája szövegén belül.

Igen, ilyen helyzet jobban indokolja a rítusváltást.

A zene jelentősen befolyásolja az embernek nem csak a hangulatát, de - főként fiataloknál - a személyiség fejlődését is. Nem mindegy, tehát, hogy mit hallgatunk. A könnyűzene is tartalmaz olykor jó zenei megoldásokat, és a szövegek is hordoznak mély tartalmat. Ez akkor természetes, ha őszinte zenéről van szó, tehát nem csak a sikerért, a bevételért játszanak, hanem egyfajta küldetéstudattal közölni is akarnak valami üzenetet.
Sajnos vannak zenekarok, amelyek kifejezetten romboló tartalmú üzenetet és ehhez igazodó még rombolóbb hatású zenét nyújtanak. Ezeket mindenképpen kerülni kell. Szükség volna felvilágosító filmekre, előadásokra, amelyek megtanítják, hogy melyek ezek a zenék és együttesek, amelyeknek még akkor sem volna szabad hallgatni a zenéjét, ha a szöveget nem is értjük. Sajnos, nem vagyok járatos ezen a területen, hogy egy egyszerű felsorolást adjak, mely együtteseket kerüljük. De amire Ön is utal, az segít eligazodni. Ha az együttes nevében vagy dalszövegeiben halál, fekete, pokol, sátán vagy efféle szerepel, ezek, vélhetően, nem csak ötletszerűen kerülnek oda, ezekkel szándéka van a szerzőnek. Mondom, ezeket mindenképp kerülni kell. A többi együttest lehet hallgatni, de lassan érdemes egyre értékesebb, egyre fajsúlyosabb zenét is megismerni, míg el nem jut oda az ember, hogy értékeli, érti és szereti a Bach muzsikát, amelyre talán méltán mondhatjuk, hogy az zeneművészet csúcsát képviseli. (Persze, sok más társával együtt.)

Kedves Mihály!
Római katolikus lévén semmi szükség nincsen arra, hogy a rítusát megváltoztassa, hiszen így is eljárhat minden görögkatolikus szertartásra, részesülhet a szentségekben, részt vehet minden rendezvényen, melyeket görkat. egyházunk hirdet és szervez.
Nyomós indok alapján lehet rítust változtatni, de ehhez mindkét püspök (az elbocsátó és a befogadó) írásbeli beleegyezése szükséges. Ám ebben az esetben sem lehet római katolikusból görögkatolikus áldozópap. Ez csak egészen kivételes esetben történhet meg (például, ha az átlépni kívánó felmenő rokonai között volt görögkatolikus).

A II. Vatikáni zsinat e témával kapcsolatban mindössze ennyit mond: Amíg el nem jő az Úr, addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak.
A katolikus egyház álláspontja a következő: megvan a lehetősége egyfajta halál utáni tisztulásnak, amin nem valami helyet kell elképzelnünk, ahol különféle kínzásokat kell büntetésül elviselni, amely után nyerhetné el a lélek az örök élet jutalmát. Hogyan is beszélhetnénk a halál után bármiféle időről és helyről? Azok mind e világ rendjébe tartozó kategóriák.
A keresztény ember arra törekszik, hogy életében minél inkább kiüresedve átadjon lelkében minden helyet a Szentléleknek. átmennie, ahol lebomlik rólunk mindaz, ami felesleges, ami még gátol Isten felé. Ezt hiszik mind a katolikusok, mind az ortodoxok. Tehát a görögkatolikusok is.

Kedves Walaki!
Mivel nem lelki kérdésre kért választ, hanem saját gondolatait mondta el a fölvetett dologgal kapcsolatban, ezért a véleményét továbbítottuk a Fórum rovatba. Ott másnak is van lehetősége hozzászólni.
Annál is inkább, mivel más is megfogalmazta az ezzel kapcsolatos gondolatait, s azt is oda irányítottuk