Kedves Lelkiatya! Írtam már egyszer a tanácsát kérve,
... képtelen vagyok elhinni, hogy Jézus szeret engem. Értem is meghalt a kereszten és nekem is megbocsáttatnak a bűneim, meghallgatja az én imáimat is, mégsem tudom szívből elhinni, hogy szeret engem is. A bűneim és a hibáim miatt van. Amiatt a szerelmes érzés miatt. Minden erőmmel elnyomom magamban, nem időzök rajta, biztos elmúlik majd. Ezért nem tudom hinni, hogy Jézus szerethet. Már nagyon sokat kínlódtam, mintha soha nem lenne vége és örökre tartana, hogy nem hiszem a szeretetét. Hiszek Jézusban mint Megváltó, a Messiás mindenkit szeret, a mindenkibe beletartozok én is de nem múlik el a kínlódás. Ez egy ellentmondás és érthetetlen, de ezen megyek keresztül. Másokat tudok szeretni, Jézust elfogadom Megváltónak, aki mindenkit szeret, a mindenkibe én is beletartozok és ennek ellenére nem tudom elhinni, hogy szeret. Mintha én bűnösebb lennék másoknál, alacsonyabb rendű és ezt amiatt érzem, hogy mintha az én iránta érzett szerelmem, - melynek testi erotikus részét nagyon el akartam nyomni és sikert értem el és érzelmes részével még küzdök de tudom hogy el fog múlni - nagyobb bűn lenne mint egy más embernek egy más bűne. Ez nem jelenti azt, hogy másoknak rosszat kívánnék, hogy ellensúlyozzam a magam dolgát, ezt nem is írtam, remélem nem tűnik úgy. Fentebb is részleteztem, hogy inkább imádkozok másokért, segíteni akarok és megbocsátani próbálok. Nem akarok én rosszat senkinek. Azoknak sem, akik valaha ártottak nekem. Azt is tudom, hogy Jézus szerint aki megbocsát másoknak, annak a mennyei Atyánk is megbocsát és mint látja, én megbocsátok másoknak de nem tudom elhinni, hogy Jézus szerethet engem. A legnagyobb szomorúság nekem nem is az, amit iránta érzek vagy éreztem ezelőtt hanem az, hogy nem tudom hinni, hogy szeret. Mintha tőlem emiatt jobban undorodna mint valaki mástól, mintha szégyenletesebb lenne ez mint valami más bűn. Odáig sehogy sem tudtam eljutni, hogy egy papnak meggyónjam ezt. Nem voltam képes rá. Más keresztény testvéreimmel jobban mertem róla beszélni és a fő módszerem az érzések elnyomása és az imádság volt. Volt olyan, hogy mintha maga az Úr üzent volna nekem, hogy nem ítél el engem. Mintha ő szólt volna hozzám ilyen-olyan módon és azt mondta volna, nem ítél el. Ezt nem részletezném, mert lehet csak butaság. Még a mások iránti törődésemben, szeretetemben, az imádkozásban nem is akadályoz meg annyira hogy teljesen tönkremenjen mindent, de van bennem egy szomorúság. Szomorúság, hogy Jézus szemében szégyenteljesebb, bűnösebb, undorítóbb vagyok mint valaki más. Mintha megszégyenülnék előtte, legalábbis ettől tartok mindig. Lehet ő nem így gondolja, de én azt mondtam csak, ami bennem van. Az érzésem túljutni, azt elnyomni, annak az elmúlása, még ez egy dolog, nekem nem ez a zavaró tényező, de azt hogy lehet elviselni, megoldani ha nem tudom elhinni, hogy Jézus szeret engem amiatt a bizonyos érzelem miatt? Hogyan tudnám elhinni? Meglehetősen elszomorító ez. Ez is ellentmondásos, mert tudom hogy szeret, de mégsem tudom elhinni. Ismerem és tudom, hogy amennyire van emberi, annyira van isteni oldala, megvált minket a bűneinktől, szerette a leprást is, akit meggyógyított, szerette azt a bűnöst is akit mellette feszítettek keresztre és akinek megbocsátott abban az utolsó órában és engem is szeret, de sokszor van, hogy nem tudom elhinni. Ha el is hiszem, nem érzem magam méltónak. Imádkozni szoktam erről és segít is, de könnyen kezdődik elölről. Egyébként is sok aggodalom gyötör mert mindenféle gondjaim vannak nem ezzel kapcsolatban. Nagyon szomorú vagyok, amikor úgy érzem, az nem szeret(het!) engem, akit én a világon mindennél jobban szeretek. Aki olyan nekem, mint senki más. Ezt a levelet is szégyellem. Sajnálom, hogy nem mertem elmondani, hogy én vagyok én. Kérem, bocsásson meg.
Mint látja, kicsit rövidítettem levelének itt közölt részét, és csak a válaszolandó kérdését tettem ide. Ezt tartom ugyanis a legfontosabbnak. Korábban talán már írtam arról, Önnek, vagy más kérdezőnek, hogy tovább kell tisztulnia az Ön szívében lévő Jézus-képnek. Még nem ismeri őt eléggé. Most is azt mondom, az a nagyfokú szeretet, érzelem, amelyet Jézus iránt érez, az minden bizonnyal a Szentlélektől van. De ez még nem mentesíti attól, hogy ezt az érzelmet kezelje, jól kezelje, helyére tegye. Igen, Ön már megismert valamennyit Jézusból. Vele szemben átérzi a saját bűneit, méltatlanságát. Ez teljesen rendjén van. Amire figyelnie kell, hogy azokat a gondolatokat messze űzze el, amelyek összehasonlítást késztetnek másokkal. Ez mindig téves, erre sosem szabad odafigyelni. Mindenkinek saját útja van. Az Ön útja ezen a nagyon heves érzelmeken keresztül vezet, ebben még nincs semmi baj. De jobban meg kell ismernie Jézust, hogy igazán szerethesse őt. A szeretet ismeretet is jelent, Ha nem ismerem, aki szeretek, akkor nem őt szeretem, hanem a bennem róla kirajzolódott képet. Ez az Istennel szemben is gyakran előfordul az emberekben. Az a tanácsom, hogy ezekkel a Jézushoz fűző érzelmekkel egyáltalán ne törődjék. Nincs jelentősége. Vagy van, vagy nincs. Ma van, holnap nincs. Ez csak kísérője a Jézussal való kapcsolatunknak, de nem föltétlen kifejezője.
Amire ehelyett figyeljen, az Jézus valódi személye. Olvassa sokszor a Szentírást, a Jézus-történeteket. De az Apostolok Cselekedeit meg a páli leveleket is lehet. Meg még ajánlom hozzá a Zsoltároskönyvet, a zsoltárokat. Ezek mind úgy visznek közelebb Jézushoz, hogy észre sem vesszük. Ezekkel a szövegekkel találkozzék minden nap! Mélyedjen el bennük! Akkor szépen háttérbe szorulnak ezek az érzelmek körüli gondolatok. Felejtse el őket, nincs jelentősége. S ezen egyre mélyülő ismereten keresztül megérti majd, hogy az Ön bűnössége egyáltalán nem akadály az Istennel való kapcsolatának. Sőt! Minél bűnösebbnek érzi magát, annál nagyobb hálával csodálkozik rá Isten szeretetére, annál inkább megtapasztalja az ő irgalmát, megtartó kegyelmét. Ennek tapasztalata hiányzik még az Ön hitéből. Ezzel teszi lassan helyére az önostorozó gondolatokat. Ne azon bánkódjék, hogy bűnös ember, hanem afelett örvendezzék, hogy ennek ellenére Jézus mégis szereti Önt. Ez sokkal több, sokkal nagyobb, mint az Ön bűnössége. Ezt kell látnia. Ennek belátásán, fölismerésén fáradozzék!
Kedves Lelkiatya!
Krisztus, aki a legteljesebben magában hordozta mindig és mindenhol az Atyaistent, mikor imádkozott, elvonult. Miért tette?
A magány miatt, a csend miatt vagy mert az Atyával való együttléte számára és számunkra is így valósulhat meg a legteljesebben?
Nagyon érdekes kérdés, amelyre a válasz nem egyszerű, csak tapogatózunk. Igazi teológiai kérdés, amellyel mégis foglalkoznunk kell. A Szentírás több alkalommal beszél arról, hogy Jézus az egész éjjelt Isten imádásában töltötte. Mint ember vagy mint Isten imádkozott? Ketté lehet-e ezt választani benne. Azt hiszem, nem, ugyanakkor mégis más a galileai vagy júdeai földeken eltöltött idő imádsága, és más az, amikor a Szentháromságos közösségben az Isteni Személyek együtt vannak. Vajon Jézus földi életében hiányzott ez a teljes egység? Azt hiszem, nem, hiszen miközben emberré lett, nem távolodott el az Atyától. Ráadásul mi, emberek is, amikor imádkozunk, akkor ezt az állapotot közelítjük meg, hogy az Atyával minél szorosabb együttlétre jussunk, amely viszont Jézusban tökéletesen benne volt. Tehát ő emberként is tökéletesen tudott imádkozni. Ez a gondolatmenet azt is megvilágítja, hogy az imádság nem csupán szavak, gondolatok cseréje, kérések elhangzása, köszönetek kifejezése. A mélyben ez mind egy, ahol már nincs is más, csak az együttlét, az egyesülés. Ez tölthette ki Jézus éjszakai imáit. Amikor nem kellett másokra figyelnie, nem kellett tanítania, csak maga lehetett az Atyával. Ez minden bizonnyal öröm volt neki, maga a boldogság és az erő. De valószínű, mégsem azért imádkozott, hogy legyen ereje helyesen hirdetni a kinyilatkoztatást. Ezt én nem nagyon hiszem. Egész egyszerűen csak együtt volt az Atyával, s ez végtelen öröm volt neki. Így van minden imádkozó ember, csak mi beleszőjük a bűnbánatunkat is. Az az ő imájából nyilván hiányzott.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon, nagyon szeretnék terhes lenni. A férjemmel sajnos gondok vannak, de az orvos szerint így is sikerülhet. Voltam Máriapócson is.
Kérem szépen, imádkozzon Ön is értünk!
Imádkozom Önökért. De tanácsom is van. Ne siettesse ezt a dolgot. Imádkozzék Ön is türelmesen, Isten akaratát nyugodtan elfogadva. Ez lelki értelemben is fontos, hogy ne akarjuk kényszeríteni az Urat, mintegy előre megírva neki, hogy hogyan és mikor teljesítse a kérésünket. Mindig úgy kell imádkozni, hogy hozzátesszük - mégpedig őszinte szívvel! -, hogy legyen meg a Te akaratod. De a lelki szempont mellett pszichésen, sőt, biológiailag is fontos, hogy ne akarja sürgetni. Mert nem lehet. Sőt, az ellenkezőjét okozhatja. Ha a nagy gyermekvárásban ez egy állandósult feszültségforrássá válik akár csak az anya lelkében, de még inkább, ha a házastársak kapcsolatában, akkor pont az ellenkezőjét váltja ki. S amíg le nem csillapodtak, el nem fogadták az adott helyzetet, addig nem is tud ebben a feszültségben megfoganni a baba. Úgyhogy imádkozzék hittel és várjon türelemmel! Én is ezt teszem. Ha majd megfogant a baba, kérem, arról is írjon.
Kedves Lelkiatya!
Miért azokat szeretik, akik gőgösek, lenézőek, és megvetik a hitet?Azt vettem észre, hogy az ilyenek maguk között nagyon jól megvannak, a magamfajta jóra törekvő ember pedig levegő nekik. Ez sajnos munkahelyi problémám.
Nagyon erősen észreveszem az önzést, és ilyenkor lelkileg valósággal megdermedek. Sokáig magamban kerestem a hibát, de most már egyre inkább elkülönülő lelkileg a környezetemtől. Kezdek nem odafigyelni rájuk, azt vettem észre, hogy közönyös lettem egyre jobban feléjük. Ez pedig a szeretet ellentéte. Jól teszem azt, hogy ennyi magát istenítő ember között inkább a saját gondolataimmal és a hitemmel foglalkozok?
Sokszor örülök, ha hazaérek.
Köszönettel
Egy római katolikus
Javaslom, főként a zsoltárokkal vigasztalódjék, azokból merítsen erőt. Ott sokszor találkozik hasonló helyzetű ember panaszával, imájával. Például javaslom a 11. zsoltárt (görögöknél 10.), amely a gonoszok által körülvett igazról szól. Már azért is nyújthatnak vigasztalást a zsoltárok, mert arról tanúskodnak, hogy mindig volt ilyen helyzet, az emberiség történelmében folyamatosan. Úgyhogy nagyon csodálkozni rajta nem kell. Örökös jelenség. Persze, ez a nagyobb kérdés, hogy Ön mit kezd ezzel. Nyugodtan tekintsen közömbösen erre a helyzetre és ezekre az emberekre. Nem lenézéssel, nem részvétlenséggel, de a magatartásuk egyáltalán ne keltsen Önben semmilyen reakciót. Ők ilyenek, és kész. Sem megváltoztatni nem tudja őket, sem hatni rájuk, legalábbis közvetlenül. Akkor meg miért bajlódna ezzel? Ez nem szeretetlenség, még csak nem is védekezés, hanem józan magatartás. Ön végezze a maga feladatát a lehető legnagyobb odaadással, gondossággal. Az emberi kapcsolataiban pedig legyen krisztusi, vagyis ő legyen a mérce: amit ő tenne az Ön helyében, Ön is azt tegye! Tehát ez a közömbössége nem elzárkózóvá teszi, hanem érinthetetlenné, bölccsé, erőssé. Erre törekedjék! S ha ezt Krisztusra tekintve próbálja megvalósítani, ő is segíteni fog Önnek. Javaslom még, hogy imádkozzék ezekért a munkatársaiért. Higgye el, nagyon rászorulnak!
Kedves Lelkiatya!
Mi a nagyobb baj a félelem vagy a kiváncsiság? Zakkeus kivâncsisága rejtve volt a sűrű levelek közt az Úr mégis meglátta és olyan erővel hívta, hogy nem félt mindenki szeme láttára lekászálódni a fáról. Vajon a kiváncsiságunkkal győzhetjük le a félelmünket vagy van jobb mód?
Köszönve: Lívia
Nem összehasonlíthatók, nem párba állíthatók. Mind a kettő lehet jó is, lehet rossz is. Attól függ, hogy mi az indítéka. Ha önzés van benne, akár egyikben, akár másikban, ha önös cél vezet, akkor rossz mind a kettő. Ha nemesíti, gazdagítja a lelket, akkor mind a kettő jó is lehet.
A kiváncsiság nem arra való, hogy legyőzzük a félelmünket. Ebben az esetben a félelmem is önféltés, meg a kiváncsiságom is öncélú. A kiváncsiságot arra kaptuk, hogy megismerjük a világot, önmagunkat, Istent. Nagy lehetőség, nagy ajándék, amely szinte fáradhatatlanná teszi az embert a megismerésben. A félelem pedig alázatossá, segít fölismerni, hogy vannak nálam nagyobbak. Nem tőlük félek, az önféltés lenne, hanem őket félem. Megilletődöttséggel, meghatottsággal tudok fölnézni rájuk. Ez a helyes félelem. Ez vezet a helyes istenfélelemre is. Miként a kiváncsiság is egyre közelebb vihet Istenhöz. Nem rossz tehát egyik sem, csak jól kell használni.
Kedves Lelkiatya!
Tudom,hogy erre a kérdésre már válaszolt, mert más már kérdezte, de csak kérdésre találtam rá, a választ nem látom, nem találom.
A kérdés érvényes-e a gyónás ha az atyán gyónás közben nem volt gyóntató stóla?
Köszönöm válaszát!
Igen, érvényes. A papnak föl kell vennie a stólát (nálunk epitracheliont), de ha valami ok miatt ez elmarad, a gyónás és feloldozás attól még érvényes.
Kedves lelkiatya mi a szentté válás feltétele?
Hogy valaki akarjon szentté válni és kérje is ezt az Úrtól, hittel, alázattal, kitartással. Van, akit enélkül is szentté tesz az Úr, de a "mezei keresztények" pedig ezen az úton válhatnak szentté.
Kedves Lelkiatya mit tanácsol mit tegyek a facebook függőség ellen? Még éjszaka is többször felmegyek megnézem mi történt míg nem voltam fenn.... sajnos még imádkozás közben is előfordul, tudom hogy Istennek kellene az első helyen, de sajnos nálam a számítógép, facebook megelőzte... nagyon fáj, nem akarom hogy így legyen... Azt akarom, hogy újra Isten legyen az első helyen! Az nem oké hogy 14-15 órát facebook-ozom de csak egy fél óra órát imádkozom és azt is nyűgösen, fáradtan, figyelmetlenül! A tanácsán kívül kérem imádkozzon is értem.... válaszát, imáját előre is köszönöm
Nagyon hasonlít ez az alkoholfüggőséghöz. Nagyon nehéz tőle szabadulni. Az esetek nagy többségében lehet erős akarattal, elhatározással, segítő eszközökkel, de van olyan túlzott mértékű függés, hogy már csak szakember segíthet, pszichológus, vagy lelki mester. Javaslom, hogy jelentkezzék be a máriapócsi szenvedélybetegek lelkigyakorlatára. Ott sok nagyon szép és csodás gyógyulás szokott történni. Nem csak alkoholfüggők vannak ezen jelen, hanem más függéstől szenvedők is. Természetesen imádkozom is Önért. De a pócsi utazást mindenképpen javaslom.
Kedves Lelkiatya! Ha az ember beleszeret valakibe, akkor az hogyan történik? Kizárólag saját döntés, Isten döntése, senki döntése mert egyszerűen megtörténik de senki nem befolyásolja? A három közül melyik az igazi ok?
Ami az emberi oldalt illeti, az biztos, hogy nagyon rejtélyes dolog. Van, amikor egyetlen pillantásra megjelenik a fiúban is meg a lányban is: "szerelem első pillantásra". Ez nagyon szép, de nagyon ritka. Van, amikor csak az egyikben jelenik meg a szerelem, a másiknak viszont teljesen közömbös marad az illető (ez nagyon gyakori és sok szomorúsággal jár). Van, hogy csak nagyon lassan alakul ki, továbbfejlődik egy barátságból. Ilyenkor lehet, hogy már korábban is megvolt a szerelmi vonzódás, de még nem ismerték föl. De hogy éppen mi okozza, miért és hogyan alakul ki? Szerintem nincs az a pszichológus, aki meg tudná mondani. Én legalábbis nem tudom.
Hogy ebben hol van Isten ujja, ezt megint nem tudjuk. Egyenként, közvetlenül egészen biztosan nem szól bele ezekbe a folyamatokba (sem). Mondják, hogy Isten egyes embereket egymásnak teremtett. Azt hiszem, ez is csak egyéni érzés, és nagyon helyénvaló, de hogy a valóságban, az isteni rendben ezek hogyan történnek, aligha tudjuk meg a mennyország előtt.
Ebben a kérdésben fontosnak tartom hangsúlyozni az egyén felelősségét. A szerelem megjelenése vagy éppen elmaradása nem függeszti föl a felelősséget. Az értelmünket és az akaratunkat is kell tudnunk használni, és kell is használnunk. Tehát nem állíthatja senki, hogy úgy eluralkodott rajta a szerelem, hogy már nem is tudja, mit tesz. Kell tudni megálljt parancsolni. Illetve az ellenkezője is bekövetkezhet, hogy nem szerelemből történik egy házasság, de a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, a házasság sok közös élménye egymáshoz csiszolja őket, és idős korukra elválaszthatatlanná válik közöttük ezt a szeretetkapcsolat. Illetve majd csak a halál választja el.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mi számít jó imádkozásnak? Mi az a minimum amit imádkozni kell? Egy görög katolikus atya mennyit és hogy imádkozik?
Az atyák imádságáról nem sokat mondhatok, ugyanis az nagyon változó. Van, aki naponta több órát imádkozik, van, aki csak egyet vagy netán annyit sem. Szerintem az atyáknál a napi egy óra imádságnak legalább meg kell lennie. A világban élő embernél sem lehetetlen ez. A minap egy közéleti személyiség vallotta meg, hogy naponta legalább egy órát belső imával tölt. Amit én a legegyszerűbb követelménynek tartok, az a napi háromszori imádság. Ima reggel, ima este, és napközben valamikor a Szentírás olvasása. Erre mindenképp érdemes törekedni. Persze, lehet ennél több is.
Kedves Lelkiatya!
Egy keresztmedállal kapcsolatos kérdés merült fel bennem.
Még 15 éves koromban kaptam egy medált a nagyszüleimtől és szinte mindig azt viselem mert nekem ez a legszebb a hitem miatt. Ön mit gondol erről ha a hitünket fejezzük ki vele és nem csak egyszerűen ékszerként viseljük akkor helyes ezt hordani?...
Mindig azt gondoltam, hogy csakis az ÚR tudja megítélni mi van a lelkünkben hogy mi mozgat minket cselekvéseinkben és persze azt is hogy csak Neki van joga e felett ítélkezni.
Kérem ha lehet levelem tartalmát nem tegye közzé teljes terjedelemben.
Nagyon várom válaszát. Köszönettel!
Egyáltalán nem túlzó, ha viseletünkön is látszik, hogy keresztények vagyunk. Főként, ha a magaviseletünkön látszik. Kell is, hogy látszódjék. Nem magamutogató módon, de nem eltitkolva a Jézushoz tartozást. Minden keresztény testvéremnek ajánlom, hogy keresztet, templomot látva nyugodtan vessen keresztet a nyilvánosság előtt is. Minél többen tesszük ezt, annál elfogadottabbá válik. Most még talán szokatlan, vagyis inkább elszoktunk tőle. Korábban Magyarországon is természetes volt ez a nyílt hitvallás, a tőlünk keletebbre lévő szláv népeknél ma is megmaradt. Csak bátorítani tudom Önt is erre.
Kedves lelkiatya bűn ha valaki a papságba szerelmes? Nem egy papba hanem általában mindig a papok tetszenek meg neki (még nem tudja hogy pap az illető)? Nincs valami előírás a papi hivatásban ami valami megkülönböztető jelzés viselését írna elő? Mit lehetne tenni ez ellen az érzés ellen?
Minden bizonnyal lelki indíttatású ez a késztetés. Olyan férfiak iránt vonzódik, akik lelkületükben közel állnak az Ön keresztény hitre nyitott lelkéhöz. Nincs ezen mit nagyon csodálkozni. Szerintem jó lenne, ha a papok mindig reverendában járnának. Ehelyett terjedt el a papi civil viselése. Van, aki hordja, van, aki nem. De az Ön helyzetén ez mitsem változtat. Ha látja a jelet az illető férfin, akár kicsi, akár nagy, tehát látszik rajta, hogy egyházi emberről van szó, akkor ezen egyszerű jeltől még nem fog megváltozni a szíve állapota. Lehet, hogy Önnek rejtetten szerzetesi hivatása van, vagy legalábbis sokra értékeli azt, titkon vonzódik iránta, ugyanakkor a világban élve a szíve vágyik a szertetetre és annak viszonzására. Első körben ezt az esetleges szerzetesi hivatást érdemes tisztázni. Ha pedig bizonyosan nem, csupán mély keresztény életre vágyik, akkor is érdemes tisztázni a lelkében, és jól elkülöníteni a kettőt. Persze, hogy ezt mennyire lehet irányítani, az más kérdés. De nem lehetetlen. A bontakozó érzelmeket még könnyebb kézben tartani. Ezért javaslom, hogy a lelkében tisztázza e kettőnek a különbségét. Arra pedig fokozottan ügyelnie kell, hogy amikor ebből kísértés formálódik - a sátán nagyon szereti kihasználni ezeket - akkor kifjezetten megálljt parancsolni a bűnnek. Ez nehéz, szinte lehetetlennek tűnik, de Isten segítségével egyáltalán nem az. Semmiképp sem szabad kihagyni Isten segítségét ebből a lelki munkából.
Kedves Lelkiatya!
Könyvekkel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni, nem könnyű témában. Azt szeretném kérdezni, hogy tudna-e nekem olyan könyveket, tudományos cikkeket javasolni, melyek Iskarióti Júdásról szólnak, de nem szépirodalmi művek. Olyan szövegeket keresnék, melyek többet mondanak Júdásról mint amennyi a Bibliában írva van. Lehetnek elemzések azzal kapcsolatban, hogy az Evangéliumok hogyan mutatják be, szólhatnak Júdás Evangéliumáról, lehetnek tudományos magyarázatok Júdás életéről. Különösképpen érdekelne Júdás gyermekkora, erről sehol semmit nem lehet találni. Még Jézus gyermekkoráról sincsen sok információnk, nemhogy Júdáséról. Történészek, teológusok által írott könyvek címét is szívesen fogadom. Nem feltétel, hogy magyar nyelvű legyen. Nem azért kérdezem, mert a kanonikus Evangéliumokban nem hiszek, katolikusként azokat fogadom el igaznak, egészen más ihlette a kérdésemet. Nem könnyű ilyen műveket találni, amelyekre nekem szükségem lenne. Az online elérhető szövegek lennének a legjobbak, de nyitott vagyok másra is. Köszönöm, hogy elolvasta kérdésem.
Bocsásson meg, nem vállalkozhatom ennek a kérésének a teljesítésére. De nem is akartam megvárakoztatni, ezért írom le hamar, hogy sajnos valaki máshoz kell fordulnia. Remélem, sikerrel jár. Köszönöm megértését.
Kedves Lelkiatya, és egy kedves Válaszoló! Adventi könyv ügyben, írok. Megtaláltam Kránitz atya könyveit a kiadónál, nagyon köszönöm. Az Úrjövet is elérhető egy antikváriumban, Neki is nagyon köszönöm.
Áldott Adventi készülődést!
Köszönjük szépen.
Kedves Lelkiatya! Egy kérdezőnek szeretnék segíteni, aki az adventi időszakra szeretne ráhangolódni egy kifejezetten erre a néhány hétre illő könyvvel. Ön írta válaszában, hogy a kérdező nézzen utána Barsi Balázs atya elmélkedéseinek. Nem tudom, hogy azon az oldalon rajta van-e, hogy van Barsi Balázs atyának egy pontosan ide illő könyve, aminek a címe: Úrjövet. Ha nem tudja megvenni katolikus könyvesboltban, valamelyik antikvárium honlapján keresgéljen. Üdvözlettel
egy római katolikus
Köszönjük szépen.
