Kedves Lelkiatya!
Hogy kell a bunkó és agresszív emberekhez viszonyulnunk? Egyszerűen nem tudom kezelni őket...
Válaszát előre is köszönöm!
Aki így viselkedik, annak nagy belső zavarai, bizonytalanságai, feszültségei vannak. Biztosan nem cserélnénk vele, nem így van? Nem merem mondani, hogy adjon hálát azért, hogy Ön nem ilyen, mert ez egyenesen az a farizeusi magatartás volna, amelyet Jézus súlyosan elítélt. Mégis őszintén megköszönheti, hogy a szüleinek, a környezetének köszönhetően, vagy akár saját erőfesztései eredményeképpen Önnek egészen más az értékrendje. Szánja és mint rászorulót szeresse ezeket az embereket. Ne azt nézze, hogy Önre mit mondtak, Önnel hogyan bántak. Persze, kellemetlen ez, tudom, de messze nem annyira rossz, mint ha Ön is így viselkednék. A türelem segíthet ebben. Nagy türelmet kell magunkra erőltetnünk, hogy ne a sértett magatartás jöjjön ki belőlünk, hanem ez a bölcs nyugalom, amely nem azzal foglalkozik, hogy ő milyen sebeket kapott, hanem, hogy ő mivel tud segíteni másokon. Akár épp azokon, akiktől a sebeket kapta.
Kedves lelkiatya köszönöm a segítséget, a tanácsa alapján meggyóntam és azóta sokkal nyugodtabb vagyok és jobban érzem magam. Jó érzés hogy úgy letettem a bűneim "minden más bűnt is megbánok...." még egyszer köszönöm
Istennek legyen hála!
Dicsoseg Jezus Krisztusnak ! Kedves Lelkiatya cshotki karkotott honnan tudok be szerezni .?
Fontos tudnia, hogy ez nem karkötő - még ha annak látszik is. Csak akkor viselje, vagy olyannak ajándékozza, aki imádkozni is tud vele. Pécshöz legközelebb csak a budapesti boltunk van a Molnár u. 3. szám alatt. De ha Öntől távol van a pesti, Miskolci, nyíregyházi, debreceni bolt, akkor a legközelebbi helyi parókust szólítsa meg, és ő biztosan segíteni fog ebben.
Kedves Lelkiatya! Körülbelül 2 hete tettem fel egy kérdést a gőgös, hitet megvető emberekkel kapcsolatban. Eddig még nem kaptam választ Öntől. Annyira nem volt keresztényhez méltó, amit kérdeztem? Tudom, hogy szánni kellene az ilyen embereket, és imádkozni értük, de sokszor nem vagyok rá képes. Ők egymás között jól elvannak, engem pedig levegőnek néznek. Köszönöm szépen a választ.
Bocsásson meg, hála Istennek sok kérdés érkezik, én meg nem érkezem mindre válaszolni. A kérdése teljesen helyes volt, jogos és érthető. S lám, még a választ is tudja. Most már csak a megvalósítás van hátra. Könnyen lehet, hogy azért nehéz szeretnie őket, mert Ön sem szereti önmagát eléggé, még nincs meg a kellő önbizalma. Úgyhogy ne ezekre a környezetében lévő emberekre tekintsen, hanem saját magára. Sőt, kifejezetten azt tanácsolom, hogy ne tekintse ezeket az embereket mércének, mérvadónak. Hogy ők mit gondolnak Önről, az teljesen mindegy. Hogy mit súgnak össze Önről a háta mögött, annak semmi jelentősége nincsen. Ez őket mérgezi, Önt pedig teljesen érintetlenül hagyja. Erre vértezze föl magát, hogy érintetlen legyen a lelke mások véleményétől. Lehetetlen? Dehogyis! A legkézenfekvőbb magatartás. Ki a mérce? Krisztus. Ne adja alább! És Krisztus szereti Önt így, ahogy van? Elképzelhető, hogy Krisztus Önt lenézné, megalázná? Ezért hát őrá tekintsen. Amikor éppen valami bántást kap az emberektől, akkor Krisztus jusson eszébe. Ne a szenvedő Krisztus, hogy "ő is ezt kapta", hanem a megdicsőült Krisztus, aki mindezeken az emberi gyarlóságokon diadalmaskodott. Ön ehhöz a győztes Krisztushoz tartozik. Mit törődik azzal, hogy sok tudatlan ember, akik erről mit sem tudnak, hogyan kuncognak egymás között. Igen, imádkozzék értük! Hogyhogy nem képes? Mondjon el értük egy üdvözlégyet, és az Istenszülő majd kisegíti Önt. Szóval ne az emberekre, hanem a szerető Istenre nézzen!
Tisztelet Lelkiatya!
Kérem segítsen! Nem tudok a bűn kötelékéből el szakadni peddig ez a vágyam lenne most a leg nagyobb! A helyzet nagyon sarokba záró!
Mit tanácsol mit imatkozzak ? Mert nagyon szenved a lelkem minden nap e helyzet miatt!
Nem a mit, hanem a hogyan a fontos. Hitel és bizalommal imádkozzék. Bízzon abban, hogy az Úr szereti Önt és meghallgatja. Még akkor is, ha ennek hosszú időn át nincs látszatja. Alapvetően nem az a fontos, hogy ne kövessen el bűnt, hanem, hogy ne inogjék meg a szeretete és bizalma az Úrban. Higgye el, ez fontosabb, mint a bűntelenség. Persze, minden erővel törekedni kell a bűn elkerülésére. De ennél sokkal jobban arra, hogy másokat megsegítsen, és még sokkal jobban, hogy szeressen, Istent és embert. Hogy szenved a lelke az elkövetett bűn miatt, ezt megértem. Ez jogos és helyénvaló. Semmiképp sem arra bíztatom, hogy vegye félvállról ezt a helyzetet. Nem, vegye nagyon is komolyan, de ne önmaga miatt. Ne a szégyenkezés vezesse, hanem az Isten iránti szeretet. Persze, elhiszem, hogy őt nem akarja megbántani, őt nem akarja megszégyeníteni ezekkel a bűnökkel. De higgye el, Isten Önt így is szereti. Ez nem fontosabb? Legyen tehát hálás, örüljön ennek az ingyenes szeretetnek. Hálás szívvel majd könnyebb lesz a bűntől szabadulni, mint zaklatott lélekkel. Akkor fog tudni Isten is segíteni Önnek.
Kedves Lelkiatya!
Az, hogy egy pap érvényesen tudjon gyónásokat meghallgatni, nem feltételezi azt, hogy ne legyen felfüggesztve? Persze halálveszélyben egy felfüggesztett pap is érvényesen gyóntathat.
Válaszát előre is köszönöm!
Igen, alighanem erre vonatkozik a kitétel, hogy egy felfüggesztett pap, ha érvényesen van fölszentelve, lehet, hogy nem megengedetten, de érvényesen oldoz fel. Halálveszély esetén pedig megengedetten is.
Tisztelt Lelkiatya! Sajnos töbször előfordult már hogy a gyónás után feladot elégtételt elfelejtettem elmondani ez a mulasztásom érvényteleniti a gyónásomat??? Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó
Kedves Ildikó! A gyónás utáni feloldozás része a penitencia megadása. Régebben úgy mondták "kiszabása", mintha valami büntetés volna. Mondják "elégtételnek" is, ami megint azt sugallja, hogy a feloldozás után még valami elégtétellel is helyre kell tenni a bűnöket. Ma már inkább gyógyító aktusnak tekintjük a penitenciát, amely segít a tovább lépésben. Olyat kell adni, amely segíti a bűnbánót, hogy ne térjen vissza a korábbi bűneihez - már amennyire ez lehetséges. Ez a szemlélet azért is fontos, mert a penitencia előre tekint, nem hátra. A gyónás a feloldozással befejeződik, a penitencia a továbblépést segíti. Tehát nem teszi érvénytelenné a feloldozást, ugyanakkor mégis szerves része a bűnbánattartásnak. Mindenképpen pótolni kell. Abban az esetben, ha valami ok miatt a gyónó nem emlékszik arra, hogy mi volt a penitencia, esetleg nem értette azt, és nem mert vagy nem tudott visszakérdezni, akkor önmagától is elvégezhet valamilyen cselekedetet. Esetleg azt, amit az előző gyónásakor kapott. De mindenképpen el kell végezni. Legközelebbi gyónáskor pedig a bűnök között meg kell említeni, hiszen ennek elmaradása arra utal, hogy a bűnbánat nem volt olyan odaadó, mint kellett, mint lehetett volna.
Kedves Lelkiatya!
Fontolgatom, hogy valamilyen szinten megtanuljam a héber vagy az arámi nyelvet. Esetleg mindkettőt, bár az túl sok időt venni igénybe. A héber esetében még nem döntöttem el, hogy ó-vagy újhébert tanulnám, de a modern hébernek talán az lenne az előnye, hogy a mai világban valamennyire használható, lehet héber nyelvű internetes honlapokat olvasni, szépirodalmi műveket, anyanyelvi beszélőkkel kommunikálni és ha jól beszéli valaki, akkor akár a munkában is használni. Az óhéber nyilvánvalóan az Ószövetség olvasásához jó, ha abban szeretnék elmélyedni. Az arámi nyelvnek nem sok hasznát venném, csak hallás után tetszett meg a szépsége és az a tény, hogy a Mi Atyánk is eredetileg arámiul volt és Jézusnak ez (volt) az anyanyelve, ez inkább érzelmileg hat rám. Egy időben az ógörög iránt is érdeklődtem, biztosan érdekes lenne az Újszövetséget eredeti nyelven olvasni. Nem tudom, érdemes lenne-e valamelyiket megtanulnom ha érdekel és melyiket célszerű választani. Ön egyáltalán javasolná-e nekem, hogy próbálkozzak vagy ha nem akarok az egyházban dolgozni, akkor inkább hagyjam az egészet? Meg lehet tanulni ezeket a nyelveket egyedül? Az nem jöhetne szóba, hogy tanárral tanuljak. Jelen helyzetben nem tudnék erre is pénzt áldozni, sok egyéb kiadásom van. A latin és ógörög nyelvekhez sok anyagot találtam az interneten magyar nyelven, teljes könyveket is le tudtam tölteni. Az ógörög nyelvben, legalább az alapokban esetleg egy ismerősöm tudna segíteni, de ő alapvetően nem ezzel foglalkozik, a munkája mellett nem hiszem, hogy beleférne neki engem tanítani és nem is használja a nyelvet, csak egyetemista korában tanulta 10-15 éve. Az arámihoz angol nyelvű könyveket találtam és egy magyar nyelvű tankönyvet, az viszont úgy van megírva, hogy héberül eleve tudni kell, mert arra épül és úgy veszi, hogy a tanuló már a héberből sok mindent ismer ezért bizonyos dolgokat nem magyaráz el. Ez is egy fontos kérdés, hogy ha arámiul szeretnék tanulni, akkor mindenképpen kell-e héberül tudnom. A letöltött könyveim alapján azt mondom, hogy nem, mert az angol nyelvű anyagok nem építkeznek a héberre, de nem tudom. Azt igazán nem merem feltételezni, hogy héberül és arámiul tanulni is lenne időm/energiám, de tételezzük fel, hogy szeretném tanulni mindkettőt, persze egyedül. Nagyon összekeverném őket a hasonlóságuk miatt vagy azért meg lehet különböztetni őket? Jó nyelvérzékem van, öt idegen nyelvet tanultam már. Többek között franciát és olaszt is, azok hasonlóak, de nem kevertem össze őket. Oroszt is tanultam, a cirill betűk nagyon könnyen mentek. Az ókori nyelvek és a modern héber biztosan sokkal nehezebbek, ezért nem tudom, próbálkozzak-e és melyikkel. Anyagi hasznot nem várnék a tanulástól, ezek közül csakis a modern hébernek lehet bármilyen anyagi haszna de a többinek semmi. Az egyszerű érdeklődés vezérel és a szent szövegekhez, Istenhez közelebb kerülés.
Merész vállalkozás, minden elismerésem! Láthatóan Ön tehetsége van a nyelvek megtanulásához, ezt érdemes is kihasználnia. Azt az egyszerű tanácsot tudom adni, hogy haladjon lépésről lépésre, egyszerre ne fogjon bele több dologba. Leginkább a bibliai görög nyelvet tudná legjobban hasznosítani a lelkiéletében. Kezdje ezzel. Ha már jól megy, tudja olvasni és fordítani az Újszövetséget, akkor érdemes belevágni a héber nyelvbe. Itt is fontos, hogy a bibliai hébert válassza, hogy minél jobban értse az ószövetségi szövegeket is. Majd ezután érdemes belevágni az arám nyelv tanulásába. Hogy ezt lehet-e tanár nélkül, nem tudom. Talán az Ön képességein és elszántságán múlik. Sok sikert!
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tudna e segíteni abban hogy mit tegyek hogy le tudjam tenni a bűneim azokat is amikre nem emlékszem? Olvastam egy cikket ahol azt írták hogy a bűnöket számuk szerint is meg kell gyónni. Én közel 20 évig nem gyóntam és nem is foglalkoztam Istennel, aztán a gyermekem betegsége miatt visszatértem Istenhez, de csak simán meggyóntam azokat a bűnöket amikre emlékszem de nem mondtam el hogy hányszor követtem el. Így nem érvényes és szentségtörést követtem el? Azt is írták hogy nem elég megbánni ha nincsenek rendesen meggyónva az összes akkor nem érvényes. De én nem emlékszem arra hogy pl hány misét hagytam ki, hányszor hazudtam vagy hány önkielégítést követtem el, és vannak olyan bűnök amiket nem tudtam hogy bűn... Kérem segítsen mert így csak félek áldozni. Hiszen ha halálos bűnben áldozni mész az szentségtörést jelent amit szintén meg kell gyónni, de ha meg nem áldozok amikor lehet a miséken akkor nem érzem teljesnek.
Képtelenség a bűneinket a szentgyónásban számuk és fajuk szerint mindet felsorolni. Azt kell elmondani, amit jó lelkiismerettel fölkészülve föl tudunk idézni. A végén pedig hozzá kell tenni: minden más bűnt is megbánok, amelyekre nem emlékszem, vagy észre sem vettem. Ennyire egyszerű! Isten a bűnbánó szívet kéri tőlünk, nem a bűnök precíz felsorolását. Azt javaslom Önnek, ha van bizonytalanság a lelkében, hogy minden bűnt meggyónt-e, hogy a legközelebbi szentgyónása alkalmával ezzel a mondattal zárja le a gyónását, amit itt írtam: "minden más bűnömet is..." Ezzel egyszer s mindenkorra lezárhatja a múltját, Isten végtelen kegyelmének tengerébe vetve korábbi bűneit. Önt a Szentlélek vezeti abban, hogy szeretne minden szent misén megáldozni. Kövesse is ezt. Adjon hálát az Úrnak, hogy visszavezette Önt a hithöz, sőt még mélyebb hitet adott Önnek, mint korábban valaha volt.
Kedves Lelkiatya! Pár hónapja küldtem helyesbítést az FSSPX-szel kapcsolatban, mert az egyik kérdezőnek ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az ő miséjükön való részvétellel nem teljesíti a katolikus szentmise hallgatási kötelezettségét. Nos, ez a válasz téves. Két hozzászólásban reagáltam erre, de egyiket sem találom ebben a rovatban.
Üdvözlettel László
Kedves László! A kérdéskörrel kapcsolatban figyelmébe ajánlom Görföl Tibor írását, amely a Vigilia 2019. szeptemberi számában jelent meg Az utolsó nagy törés, A Piusz-testvérület története és problematikája címmel. Ennek az írásnak figyelmes tanulmányozása talán érthetővé teszi az én válaszomat is a föltett kérdésre. Ugyanis az FSSXP-vel az a gond, hogy a tagjai fel vannak függesztve (püspökök és papok egyaránt), tehát nem tudnak törvényesen misét bemutatni, így a vasárnapi misekötelezettség sem teljesíthető az FSSXP-misékkel, noha gyónni például lehet náluk. Mindazonáltal az akkori válaszom valóban némi kiigazításra szorul. Azt írtam: "Nyilvánvalóan nem bűn részt venni az FSSPX társulat által szervezett szertartáson. Ez azonban nem helyettesíti a katolikus szentmisén való részvételt." Pontosítva így fogalmazom: "...nem helyettesíti a törvényes és érvényes katolikus szentmisén való részvételt". Ugyanis az FSSXP-misék is katolikusok, hiszen a testvérület papjai nem skizmatikusok.
Tisztelt Lelkiatya!
Annak ellenére, hogy sikeresen szoktam küzdeni a bűneim ellen és nem olyan gyakran érzem kísértve magam, a héten két-három estén bűnbe estem. Az önkielégítés bűnébe. Általában az szokott történni, hogy megjelenik bennem a késztetés, vágy és sokáig ellenállok neki, majdnem egész nap vagy órákon át, de végül mégis bűnbe esek. Már majdnem sikerül és mégsem. Nagyon szeretném ha vége lenne ennek, nem szeretek bűnös lenni és bosszant, hogy gyenge vagyok, ahhoz képest amit hiszek magamról. A legfájóbb pont az, hogy Istennel szemben elkövetem és ezzel megbántom, magamra haragítom. Jézus jut az eszembe, hogy szenvedett miattam is, milyen erős volt, nem volt bűnös, a testi szenvedést tűrte, neki köszönhetem az Örök Életet, nélküle nem is tudom mi lenne velem és én pedig bűnös vagyok, gyenge, nem érdemli ezt tőlem. Érzem, hogy képes lennék többre is. Képes lennék teljesen legyőzni a bűneimet, főleg az ilyen jellegűt. Csak a saját akaratom, döntésem kellene hozzá. Ez megvan de mégsem sikerül mindig. Az még egy dolog, hogy beleesek a bűnbe, de oly nagyon gyötör amit cselekedtem, hogy hajlamot érzek az önbántalmazásra. Nem öngyilkosság, azért azt nem tenném. Fontolgatom az önsanyargatást, önmagamnak fizikai fájdalom okozását. Önsanyargatást mint böjt, de tényleg komolyan, hideg vízzel mosakodás, padlón alvás, magyarul lemondás a kényelmekről ha nem is állandóan de ideiglenesen. Két okból kifolyólag: bűntudat, bűnbánat kifejezése Isten felé és a kellemetlenségeket erősítve a test örömteli oldalát háttérbe szorítani. Fizikai fájdalom kapcsán ugyanígy: bűntudat kifejezése és a fájdalom mint visszatartó, segítő tényező alkalmazása. Brutálisnak tűnhet ez a logika de a fájdalom ellentéte az örömnek és a fájó test, annak részei kevésbé esik bűnbe, az ember olyankor örül ha a szenvedést kibírja valahogy, ha az alapvető feladatait elvégzi, az örömszerzés és egyéb bűn az, amit olyankor a legkevésbé akarna csinálni. Nem tudom viszont, hogy ez nem vinne-e ugyanúgy bűnbe engem? Ha sanyargatnám magam, fájdalommal vagy anélkül, akkor hiába a bűntudat, mert akkor meg a sanyargatás (és) fájdalomokozás miatt lennék bűnös? A szentek közül is többen sanyargatták magukat, Jézus szenvedése szintén közismert. Ha Jézus ártatlanul szenvedni kényszerült, akkor valahogy természetes is, hogy úgy érzem, nekem is kellene. Tévúton járok? Nem azt mondom, hogy szenvedjen mindenki és hogy a saját szenvedésünk által üdvözülnénk, ez nem igaz. Mindössze annyit mondok, hogy ha egy bűnös ember látja, hogy az ártatlan szenved miatta és ő meg közben bűnös és ennek tetejében még vissza is esik próbálkozásai, küzdelmei ellenére, akkor úgy érezheti, ő legalább annyira megérdemli a szenvedést mint az az ártatlan hiszen az csakis azért szenvedett mert üdvözítő volt de amúgy fordítva kellene legyen. Nem tudom miért, de este esek bűnbe. Nappal van kísértés, késztetés, de akkor kitartok, küzdök, igyekszem ahogy tudok. Reggelente imádkozok és mondom is Istennek, hogy én küzdeni fogok, nem adom fel, hiszek magamban és bebizonyítom neki is, hogy menni fog. Pozitív, reményteli vagyok olyankor. Este ennek ellenkezője történik.
Kedves Testvérem!
Kihallom a szavaiból, hogy azért is bántja ennyire az önkielégítés bűne, mert sérti a hiúságát, hogy bár többre volna érdemes, mégis ilyen alpári bűnökkel kell vesződnie. Amíg él Önben ez a hiúság, addig nem is fog tudni szabadulni ettől a bűntől. Az Úr rajta hagyja a sátán támadásait, mert különben esetleg elszállna saját magától. Ha igaz, amit én itt sejtek, akkor az önsanyargatás kifejezetten ártalmas lenne az Ön számára. Ugyanis az még inkább felkorbácsolná a hiúságnak az ágaskodását. Ezek többnyire nem is tudatosak, tehát magának sem vallja be az ember, hogy a mélyben valójában mi vezeti. Önmagában az önsanyargatásról csak jókat mondhatok. Nagy áldást jelent, ha az ember olyan önfegyelemet ér el, hogy ezeket a tudatával képes irányítani, s ha fáj is valami, pl. keményebb böjt, virrasztás, hideg, akkor jobban tud Istenre is figyelni. Tehát arról szó sincs, hogy ha önsanyargatás végezne, akkor ezzel bűnt követne el. Mégsem javaslom Önnek, mert az Ön esetében ez nem volna célravezető. Lehet, azért is hagyja meg Önt az Úr ebben a bukdácsolásban, hogy hozzásegítse az alázathoz. Ugyanakkor ezzel az állandó küzdelemmel Ön mégis alakul, ha nem is a testi tisztaság terén - bár hosszabb távon azon is - de esetleg más területen, amelyre most nincs is rálátása.
Ismeri a fonott kosárral vizet hordó tanítvány történetét? Az öreg utasítására a tanítvány fonott kosárral hordja a vizet a kútról a cellájába. A munka értelmetlen, mert akárhányszor fordul, a víz mindig kifolyik, egy csöppet sem tud behozni a cellába. De mivel ez volt az utasítás, engedelmesen végzi, még ha teljesen eredménytelen is. Egy ponton aztán rákérdez az öregnél, hogy ennek mégis mi az értelme, hiszen semmi vizet nem tud felhozni a kúttól. Az öreg válasza: ez igaz, de nézd meg a kosarat, milyen szépen kitisztult.
Talán érthető a példázat. Miközben Ön ezzel a bűnnel viaskodik, lehet, közben a lelke folyamatosan tisztul, még ha ennek nincs is látszatja.
A tanácsom tehát, hogy ne adja fel. Küzdjön továbbra is. Figyelje meg, hogy milyen lelki tapasztalatokat szerez közben. Aztán eljön a nap, amikor az Úr egyszeriben elveszi Öntől ezt a kísértést, és megkönnyebbülten adhat majd hálát. Ámde vigyázat! Az sem kizárt, hogy ezt majd élete legvégén fogja Önnek megadni. A kitartást tehát kéri, várja Öntől az Úr. Ne adja fel, tehát!
Tisztelt Lelkiatya!
Miért van az, hogy néhány újabb kiadású könyvben, füzetben más szöveggel jelennek meg zsoltárok mint korábban. Ezek az eltérések természetesen tartalmi részt nem érintenek, de mivel más szavakat használt a fordító, zavart okoznak. Szerintem ez kifejezetten rossz, különösen az 50. zsoltárnál van ez így, hiszen ezt gyakran imádkozzuk (pl: a Szent Liturgia előtt, a Parakliszban) A hívek egyik része mondja a régi fordítást, a másik része az újat. Ebből csak KÁOSZ lett. Úgy gondolom, hogy egy esetben újítani csak akkor van értelme, ha az tartalmi dolgot érintene, de itt nem erről van szó.
Várom válaszát.
Hasonló választ adhatok erre is, mint egy másik hasonló kérdésre. Az Atanáz atya által készített és Róma által elfogadott Zsoltárfordítás a görög Septuaginta szövegből készült. Ez sokkal közelebb áll a mi liturgikus szövegeinkhöz, mint a latin Vulgata, amelyből a korábbi (Káldy féle) fordítás készült. Ez a nagy lépés már jó ideje váratott magára, végre sikerült saját görög fordítású Zsoltároskönyvet összeállítani. Szemlátomást éppen az 50. zsoltárnál alig van változtatás, csupán néhány ponton. Talán egy kezemen meg tudnám számolni a módosításokat. Éppen azért, mert ez a leggyakrabban mondott zsoltárunk, amelynél hacsak nem volt feltétlen szükséges, nem tért el a fordító a megszokottól. Idővel majd ez az új szöveg válik elfogadottá, ismertté. Vannak parókiák, ahol már a hívek fejből ezt a szövegváltozatát mondják. Fontos, hogy legyen bennünk nyitottság az egyházi vezetők döntései iránt. Minden bizonnyal megfontoltan hozzák azokat, és az egyház további megerősödése, a hívek hitének és egyházhűségének érdekében teszik, még ha ez rövid távon nem is látszódnék. Bízzunk bennük!
("Bölcs belátás bízni abban, kit nem értünk, Ádáz." - Babits: Ádáz kutyám)
Tisztelt Lelkiatya!
A prokimen szövegek éneklésével kapcsolatban Ön téved. A Nyíregyházi Egyházmegye honlapján megtalálható Kocsis Fülöp metropolita atya előadásában mind a 8 hangú feltámadási prokimen, de a 3. hangú kivételével, más szöveggel, mint amit Ő 2020-ban jóváhagyott.
Íme a példák az eltérésre:
1. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=35
2. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=41
3. hang: megegyezik a könyv szövegével
4. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=54
5. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=66
6. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=17
7. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=15
8. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=28
A 8 hangú feltámadási prokimen szövegeiből csak a 3. hangú egyezik meg 100%-ban a jóváhagyott szöveggel. Ez 12,5%. Az eltérés 87,5%, ami egy kicsit sok. Ezek után a kántorok is a a zsoltár fordítást éneklik, amelyiket akarják?
Személy szerint azért nem tartom jónak azt, hogy az Érsek atya eltér az általa jóváhagyottól, mert ez a kívülállók számára azt sugallja, hogy Ő azt tehet amit akar.
Szerintem, ha valaki jóváhagyott valamit, akkor ahhoz ragaszkodjék legalább néhány évig. Kíváncsi lennék arra is, hogy ezek a felvételek pontosan mikor készültek. Lehet, hogy 2020 előtt, tehát a jóváhagyás előtt?
Várom válaszát.
Hűha! Nem biztos, hogy tudok Önnek válaszolni. Mentegetőzhetnék azzal, hogy ez nem lelki kérdés, de tény, hogy máskor is válaszoltam már liturgikus tartalmú dolgokban. Önnek minden bizonnyal igaza van, a 87,5% eltérés valóban sok. Ám ebből azért én nem azt a következtetést vonom le, hogy akkor a kántorok azt énekelhetnek, amit akarnak. Ezt a logikai lépést nem látom. De az biztos, hogy akár ezt, akár azt a változatot éneklik, jól teszik. Ez sokkal inkább a környezettől, a parókustól függ meg a hívek hozzáállásán múlik. Azt mondhatom, átmeneti időt élünk. 70-80-évig nemigen változott egyházunkban sem a liturgikus szöveg, sem a dallam. Lehetne azt mondani, hogy akkor meg miért is változik most? Amennyire csak lehet, jobb, ha nem változik, de minthogy az élet is alakul, a nyelv is, mi emberek is, ezért elkerülhetetlen, hogy velünk együtt változzanak a körülmények is. (Tempora mutantur et nos mutamur in illis.) Az egyházunk vezetőinek szándéka kétségtelenül az, hogy minél jobb, minél méltóbb, minél értékesebb legyen az egyházi életünk. Ennek lehet része az elkerülhetetlen változás, javítás, szöveg- és dallamgondozás. Ismétlem, Önnek igaza van abban, hogy nem szerencsés, hogy nem egyöntetű, nem egységes a szöveg, a dallam ezeken a megjelenő felületeken. Köszönjük, hogy fölhívta rá a figyelmet. Ezek a jelzések minden bizonnyal segítenek a felelősöknek, hogy ezeket minél hamarabb egységesítsék.
Nem rég tértem meg, és folyamatosan jönnek elő a bűnök, melyeket át adok Jézusnak a meg váltónak, de ezek a bűnök melyeket elkövettem meddig foglya végig kísérni az életemet?
Az ember megtérése után egyre bűnösebbnek tartja magát. Ez teljesen természetes és gyógyító jelenség. Korábban egyfajta vakságban élt, amikor nem ismerte föl a bűnöket. Minél közelebb kerül valaki Istenhöz, annál inkább átérzi a maga méltatlanságát erre a nagy ajándékra, hogy a végtelenül szerető, hatalmas Isten magához közel enged bennünket, megajándékoz önmagával. Ez egyrészt hallatlan öröm, másrészt egyre élesebbé válik a lelkiismeret, egyre világosabbá válik, hogy mi a bűn. Ez egy egész életen át tartó folyamat - hiszen tökéletesen elérni Istent nem lehet, csak folyamatosan közeledni felé. De ez egyáltalán nem elkeserítő hír, mert ennél sokkal fontosabb, hogy az ember egyre jobban látja Isten szeretetét, irgalmát is. S ez sokkal fontosabb, sokkal inkább erre kell figyelni. Miközben kesereg a bűnei miatt, ujjonjon Isten irgalma láttán! Boldogságának oka egyre inkább ez lesz: Isten szeretetének fölfedezése.
Kedves Lelkiatya! Van egy ember, rengeteget ártott a családomnak, megbocsátottam neki a szívemben, nem haragszom rá, tegnap este álmomban mégis leköptem és megvertem. Áldozhatok így? Ha ébren vagyok nem érzek haragot, de tudat alatt úgy tűnik mégis. Melyik a valós?
Az ember az álmában végzett tetteiért nem felelős. Legalábbis közvetlenül nem. Az álomban történt eseményeket nem kell meggyónni. Ön természetesen mehet áldozni és éljen is ezzel a lehetőséggel. Az álom, amire utalt valóban azt fedi föl, hogy még sok indulat van ott, a mélyben. De annál tiszteletreméltóbb, hogy Ön szeretné ezt leküzdeni, s ezt a törekvését meg is áldja az Úr. Ha álmodott ezzel az emberrel, akkor ez az álom csupán arra késztesse Önt, hogy imádkozzék érte, hisz nyilvánvalóan ő is rászorul az Isten kegyelmére.
