Kedves Lelkiatya! Kérem, ha lehet, sürgősen válaszoljon. Hitoktató képzésre szeretnék járni, de egy betegség miatt biztosan nem engednek majd tanítani. Érdemes így elvégezni a főiskolát? A szívem oda húz, mert szeretem a hitemet, szeretek róla beszélni m?soknak. Vallását gyakorló római katolikus, középkorú nő vagyok. Lassan itt a pótfelvételi határidő. Köszönöm válaszát.
Ha a szíve odahúzza, akkor ne álljon ellen ennek a vonzásnak! Hogy valóban lehet-e hitoktató vagy sem, az majd elválik. Lehet, hogy valóban nem, de attól még ez a befektetett energia, ami ennek a diplomának a megszerzésével jár, egészen bizonyosan nem vész kárba. Mások is vannak, nem is kevesen, akik pusztán a teológiában való mélyebb jártasság végett jelentkeznek és végzik el a teológiát. Velük is az egyház, a hívek közössége gazdagodik.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, hogy egy fiatal ember tanulhat-e és dolgozhat-e úgymond "csak" teológusként, tehát lehet-e a hittudományok szakértője, anélkül hogy felszentelt pap vagy lelkész lenne? Oktathat-e a felsőoktatásban, kutathat-e, adhat interjúkat, írhat könyveket úgy hogy teológiát tanult, de nem lett felszentelve?
Előre is köszönöm a válaszát!
Természetesen. Több hasonló módon a világban élő ember van, aki a teológiában nagy jártasságra tett szert, akár tanít is, teológiai cikkeket, könyveket fordít. Ilyenekre is nagy szükség van az Egyházban.
Tisztelt lelki atya! Szerelmes lettem. Nagy önzőség azt kérni tőle, hogy ne menjen vissza? Mind a kettőnknek hivatása van, nekem szerzetesi, neki papi. Már nem tudom mire hív az Úr? Szeretnék útmutatást kérni!
Ha szeretek valakit, akkor nyilvánvalóan a legjobbat akarom neki. Nem a magam érdekeit, érzelmeit teszem első helyre, hanem az övét. A papi, szerzetesi hivatás nagy kincs, amelyet táplálni, őrizni kell. A kibontakozásakor egy-egy megjelenő szerelem alapjaiban meg tudja torpedózni a legerősebbnek hitt hivatást is. A meglévő szerzetesi, papi hivatás meglétekor egy föllobbanó szerelem sokkal inkább kísértés, mint valódi éleút-meghatározó elem. Bármilyen szépnek tűnik is, legtöbb esetben a gonosztól jön, hogy aláássa, tönkretegye, ne hagyja kibontakozni az elkötelezett hivatást. Ön azt írja, "mind a kettőnknek hivatása van". Akkor azt kell követni. Az a tanácsom, tehát, hogy kezelje kísértésként ezt az emberi érzést, amely most él a szívében. Engedje szabadon azt, akit szeret, Ön pedig vizsgálja meg a saját szívét, hogy mennyire szereti, szeretné szeretni az Urat. A legbelső hangra kell figyelnie. Ehhöz nagyon mélyre kell szállni, nagyon sokat imádkozni, nagyon mély csöndben, csöndekben együtt lenni az Úrral.
Ha mindezek után mégis azt érzékeli, hogy Önnek mégsem adott szerzetesi hivatást az Isten, akkor, természetesen nem szabad azt erőltetni. Akkor csak egy fiatalkori föllángolás volt, amely szintén beépülhet az életébe. De még akkor is nagyon megfontolandónak tartom, hogy azzal a férfivel kösse össze az életét, aki már szintén arra készül, hogy egyedül az Úrnak kötelezze el magát.
Lehet, hogy nehéz szívvel olvassa most e sorokat. Nem fájdítani akarom a szívét, hanem az igaz, és valóban saját útjára terelni. Az Úrra figyeljen, ővele beszélgessen sokat, s egyelőre ezzel a fiatalemberrel egyáltalán ne. Aztán meglátja, hogy mire fogja Önt tanítani az Úr.
Tisztelt lelkiatya!
Az nem bűn,ha én érzékeny lelkű vagyok!
Természetesen nem bűn. Ez adottság, amellyel lehet és kell is jól élni, lehet és kell is jóra fölhasználni. Ha érzékeny lelkű, emiatt esetleg könnyebben megsértődik, érzékenyebben érintik olyan dolgok, amelyek Önre vonatkoznak. Ez nem mentség, nem fölhatalmazás arra, hogy valóban megsértődjék, hogy ennek hangot adjon, hogy az ebből fakadó magatartását másokra erőltesse. Ez azt eredményezi csupán, hogy Önnek többet, nagyobb erővel kell küzdenie, hogy az Önt ért sérelmeket legyőzze, azokon uralkodni tudjon.
Viszont az érzékeny lelkű emberek általában mások iránti is érzékenyebbek, jobban tudnek együttérezni mások szenvedéseivel. Ebből fakadóan erősebben kötelességük, hogy segítsenek is másokon. Mivel hamarabb észreveszik mások szükségét, mint a kevésbé érzékeny lelkületűek, ezért nagyobb felelősség is hárul rájuk a másokon való segítésre.
Az egyéni adottságok tehát sohasem tekinthetők bűnnek. Akkor lesz belőle bűn, ha azokat önzően és nem önzetlenül kezeli az ember.
Kedves lelkiatya!
Mi volt az oka, hogy valamikor elmaradt a csecsemők áldoztatása?
Valószínű, több ok is lehet, egyetlen okra nem érdemes visszavezetni.
Mindenesetre a XII.századig egységes gyakorlat volt, a pápa saját székesegyházának dokumentumai is igazolják!
Egyik ok, ami a fokozatos elhagyásához vezetett Aquinói Szent Tamás tekintélye volt, ugyanis ő azt tanította, hogy a szentség nem vehető áhitat nélkül. Mivel pedig ez utóbbi az értelem valamelyes használatát feltételezi, a kisded nem áldoztatható... (a gyakorlat nyomai ennek ellenére még évszázadokig jelen vannak nyugaton is)
Egy másik intézkedés pedig alighanem végérvényes megpecsételte a nyugati kisdedáldoztatás sorsát. A Konstanzi Zsinat (1414) azon rendelkezése volt, mely a huszita viták összefüggésében előírta, hogy a világi híveket csak egy szín alatt áldoztassák. Mivel a kisdedek áldoztatása nyugaton is szent vérrel történt, ami ettől az időtől a világiak számára nem volt kiszolgáltatható, így a fenti intézkedés mintegy "mellékhatásaként" a kisdedáldoztatás gyakorlata is kiveszett.
Egy igen érdekes írást ajánlok a figyelmébe erről a témáról: https://szentatanaz.hu/letoltesek/szabo_peter_egyhazjog_ca.pdf
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!
Nagyon jó és hasznos dolog a műanyagmentes július kezdeményezés. És örömmel olvastam, hogy az egyház is csatlakozik hozzá. Ezzel kapcsolatos a kérdésem is. Az egyház ilyen dolgokban kikéri-e szakemberek véleményét? A 21. század égető problémája a rengeteg felhalmozott hulladék. Ezért egyre inkább reflektorfénybe kerül a téma. Az interneten nagyon sok mindent olvashatnak az emberek, aminek a jó nagy százaléka nem igaz. Nagyon sokan akarnak most ezen nyerészkedni. Alternatívákat felajánlani műanyag használati tárgyak helyett. De nagyon kevés embernek van meg az ismerete a műanyagokról, ahhoz hogy kihámozza a sok információból mi az igazság. Ez a július mindenképpen jó alkalom arra, hogy az emberek foglalkozzanak a problémával. De személy szerint nekem kicsit olyan érzésem van, hogy ösztönözzük az embereket, de nem adjuk meg hozzá a megfelelő háttér tudást. Így csak a lelkiismeret megnyugtatása valósul meg valamelyest és nem az igazi cél. Persze az egyháztól, papoktól nem is elvárható tudás ez.
A műanyagmentes júliusban azt hiszem mindenki megtapasztalhatta mennyi mindent feleslegesen használunk nap, mint nap és mennyi szemetet termelünk. Végig gondolhatta az ember, hogy ki-ki a saját maga életében mit tud hozzá tenni a környezet megóvásához, de ezzel egy időben azt is megtapasztaltuk, hogy nem lehet műanyag nélkül élni.
Önmagában a műanyagok hasznos anyagok nagyon sok területen. Vannak területek ahol nem tudjuk lecserélni vagy alternatívát találni rá. Ezért tartom rossz dolognak, hogy a műanyag lett az új közellenség. A fő probléma a műanyag hulladék kérdése és újrahasznosítása. Aminek megoldása a szelektív hulladék gyűjtéssel kezdődne. A HELYES szelektív gyűjtéssel. Mert csak ezek után lehetne újrahasznosítani. De sajnos az emberek nem rossz szándékkal, inkább a megfelelő ismeretek hiányában rosszul gyűjtik a hulladékot vagy nem is gyűjtik. Ma Magyarországon 10 PET palackból csak 2,5 db-ot gyűjtünk vissza szelektíven. Így az újrafelhasználása a műanyagnak nagyon nehéz. Az interneten számos alternatívát javasoltak az egyszer használatos műanyagok helyett. De ez megint csak nem olyan egyszerű háttér tudás nélkül.
Ha vásárolni kell egy zacskót az a fő kérdés, hogy melyik típus előállítása, használata és hulladékká válása okozza a legkisebb környezetterhelést. A vászontáskát venni nem környezettudatos. Ha otthoni hulladékból varrja az ember az egy más kérdés. A vászontáskákat pedig 140 alkalommal kell felhasználni, hogy a környezetterhelése egyezzen az egyszer használatos műanyag zacskóéval. Ha a műanyag szatyrot még egyszer felhasználja az ember szemetes zsák helyett, akkor pedig közel 300 alkalom után veszi fel a versenyt a környezetvédelem szempontjából a vászontáska a műanyag szatyorral.
Számos ilyen tudás, van, amit el lehetne juttatni az emberekhez, ami alapján már hasznos környezettudatosság alakulhat ki. Lelkiatya szerint az egyháznak kell-e, van-e lehetősége, van-e szándéka ebben részt venni?
Itt, július végén tudatosítanunk kell, hogy nem állhat meg a törekvésünk a környezettudatos életre. Majdnem csak játék volt a július, amely számottevő eredményt aligha hozhatott, kilogrammokban, tonnákban aligha mérhető, hogy ebben a hónapban mennyivel kevesebb műanyag fogyott és lett szemétté. Mégsem volt fölösleges, mert az emberek gondolkodását ráírányította erre a fontos kérdésre, s ha rövid időre is, de bizonyos átalakulást eredményezhetett a magatartásunkban. Tehát az ilyen törekvésnek sokkal nagyobb hatása van az emberek gondokodására, mint közvetlenül a szeméttermelésre.
Ami az Egyházat illeti, mindig a legmagasabb szintű tudományos és szakmai szintre törekszik. A Laudato Si kezdetű enciklika is jól mutatja, hogy a Pápa és a munkatársai igen széles látószögből szemlélik ezeket a kérdéseket (is).
Igaza van Önnek, hogy maga a fölvilágosítás is már sokat jelent, mert nem elég csak gondolkodás nélkül kerülni a műanyagot. Ez még önmagában kevés volna.
Az Egyháznak feladata, hogy felelős gondolkodásra segítse a híveket, illetve azokat, akik figyelnek a szavára, ez az oka, hogy még a környezetvédelemben is fölemeli a szavát. Persze, nem feledkezhet meg a végső céljáról, hogy elsősorban az üdvösségre vezesse, segítse az embereket.
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy az orthodox egyházak miért nem fogadják el azon szakadárok szentségeit, akik ugyanazt a hitet vallják mint ők? Eközben a katolikus szentségeket meg bizonyos helyi egyházak elfogadják, pedig a Katolikus Egyházat a teljes orthodoxia nemcsak hogy szkizmatikusnak, de még heterodox újítónak is tartja. Rosszabb egy új szakadár struktúra a szemükben, mint azok, akikről úgy vélik, hogy még a tanításuk sem tiszta?
A kérdés sajnos jóval összetettebb. A jelen kialakult feszültség a Konstantinápolyi és Moszkvai pátriárka között egészen rendkívüli. Egyháztani szempontból eleve igen nehezen értelmezhető az a tény, hogy az orosz egyház elutasítja a szentségi közösséget a konstantinápolyi egyházzal, míg ez fordítva nincs így, mivel erre válaszul a görögök nem tették kölcsönössé a szentségi közösség megtörését. Papírforma szerint joghatósági vitáról van szó, amelynek természetesen súlyos egyéb lelki és anyagi következményei is vannak. Tehát, hogy miért is nem fogadják el a szerintük "szakadárok" szentségeit, ezt tőlük kellene megkérdezni.
A másik összetett helyzet pedig, amire Ön is utal, hogy vannak az ortodox egyházak között olyanok, amelyek elfogadják a katolikus egyház bizonyos szentségeit (a keresztséget a legtöbben, meg a házasság szentségét, némelyek pedig még az Eucharisztiát is), s vannak, amelyek egyáltalán nem, még a keresztséget sem. S ki mondja meg, hol itt az igazság?
Tehát teljesen helyesen érzékeli Ön, hogy van itt bizonyos következetlenség, amelynek okai azonban rettentő szerteágazóak. Alig hiszem, hogy bárki is minden részletét átlátja és meg tudná világítani. Mindenesetre én biztosan nem vagyok az.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt lelki atya! Segítségre vagy tanácsra volna szükségem. A saját lelkészem nem akar segíteni, én meg egyedül nem boldogulok. Hogyan járjak kántorképzésre ajánlás nélkül? Szeretném Istent és az ő egyházát szolgálni. Kihez forduljak hova menjek? Én szeretnék kántor lenni, hogy a jó Isten segítségét vissza szolgáljam.
Kedves lelkes testvérem!
Nagyon dicséretes és Istennek kedves, hogy ilyen buzgósággal keresi a módját, hogy Istennek meghálálja, amit tőle kapott. Viszont meg kell értenie, hogy sok módja van annak, hogy Istent és az ő egyházát, az embereket szolgáljuk, s ezzel fejezzük ki hálánkat. A kántori szolgálat nagyon nagy dolog, ahhoz magas szintű képzettség kell és egyházi jóváhagyás, hogy ebben a szolgálatban valaki részesülhessen. De lebeszélni sem akarom erről, megpróbálhatja, hogy részt vesz a képzésben. Csak azzal is számolni kell, hogy nem könnyű ezt elvégezni, nem mindenki képes rá. Az sem kizárt, hogy a plébános atya már eleve úgy látja, hogy ez Önnek túl magas követelményeket támaszt, s ezért akarja megóvni Önt a kudarctól. Vagy nem tudom, még mi más oka is lehet, hogy nem támogatja Önt ebben a törekvésében. Azt is tudni kell, hogy ha valaki elvégzi a kántorképzőt, ez még nem automatikusan teszi őt kántorrá. Ahhoz az adott közösség plébánosának, sok esetben a képviselő testület tagjainak is a jóváhagyása szükséges.
Ugyanakkor, ha Ön szeretné magát képezni, ez nagyon jó, sok mindent megtanul közben, s ki tudja, hogyan alakul majd az élete. Abban természetesen nem lehet erőszakos, hogy Ön legyen a kántor egy adott helyen, de hogy megszerzett képzettségét buzgó énekesként kamatoztassa, ezt senki sem tilthatja meg Önnek. Később pedig akár közösséget is találhat, ahol kántorként szolgálhat.
Mindezt hogyan érje el? Minden bizonnyal talál más atyát is a közelben, akivel elbeszélget, elmondja neki ezt a vágyát, és talán ő ad majd Önnek ajánlást. Vagy fölkeresi a kántorképző intézményt, s ott adnak Önnek tanácsot, hogy milyen lépéseket tegyen.
Kedves Lelkiatya!
Római katolikusból lehet görög katolikus pap? Ha igen miképpen? A cölibátus ugyanúgy érvényes akkor?
Érdekes módon több görögkatolikus férfiből lesz római katolikus pap, mint fordítva. Fordítva ugyanis nehezebb. Mert ha valaki azért választaná ezt a rítust, hogy házasemberként is pap lehessen, akkor semmi esélye sincs a rítusváltásra. Ez ugyanis nem elegendő, nem hiteles indítóok ilyen jelentős változtatásra. Sőt, éppen ezt elkerülendő, a Keleti Kongregáció általában elvárja a római katolikusból lett görögkatolikus kispapoktól, hogy keleti rítusúként is tartsák meg a cölibátust.
Tisztelt Lelkiatya !
Egy jövőm és életem szempontjából nagyon fontos kérdésben vagyok döntés képtelen és ez nagyon rossz !
Az Úr nevére kérem Lelkiatya imádkozzon értem ?!
?
" Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek" (Máté 25:40)
?Legutobb Ersek Atya szemelyes aldasa szabaditott meg az almatlansagomtol ami az elott tobb honapon keresztul gyotort !?
?S?zívből köszönve: ? Levente?
Kedves Levente!
Természetesen, kérésének megfelelően imádkozom Önért. Megerősítésül annyit teszek még hozzá, hogy nem kell félnie semmitől. A mi jóságos Istenünk még a rossz döntéseinket is meg tudja áldani, áldássá tudja változtatni. Ez, persze, nem késztethet minket könnyelműségre, de nagy bizalomra annál inkább. Imádkozzék tehát, és tegye meg azokat a lépéseket, amelyeket imádsága után helyesnek tart! S kérje rá a Mindenható áldását. Nagyon szép következményeket fog megtapasztalni.
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy görög katolikusként részt vehetek a Konstantinápoly által elismert Ukrán Orthodox Egyház szertartásain (jelenleg Kijevben élek)? Ha jól tudom, Sevcsuk nagyérsek és az Ukrán Görögkatolikus Egyház is támogatja ezt az új egyházi struktúrát, de azért előtte mindenképpen szeretném a Lelkiatya véleményét is kikérni a dologban, ugyanis nem szeretnék súlyos bűnt elkövetni azzal, hogy a többi ortodox egyház által szakadárnak tartott közösség liturgiáját látogatom.
Semmiképp sem jelent bűnt, ha az ember elmegy és részt vesz valamely ortodox szertartáson. A katolikus egyház még azt is megengedi, hogy a Szentségből is részesüljünk, de csak akkor, ha erre súlyos ok késztet. Tehát, ha van a közelben katolikus templom (Kijevben több görögkatolikus templom is van), akkor lehetőleg ott részesüljünk a Szentségben. Illetve az ortodox testvérek előírásainak tiszteletben tartása miatt is jobb, ha velük együtt éneklünk és imádkozunk, de a Szentségben nem ott, hanem katolikus templomban részesülünk. Viszont elmenni ezekbe a templomokba, ismétlem, semmiképpen sem bűn, függetlenül attól, hogy az ortodox egyházak közül melyik joghatósága alá tartozik éppen az a templom.
Kedves Lelkiatya!
Vajon terveznek-e webkamerát a máriapócsi kegyhelyre a szabadtéri liturgiákhoz?
Olyan jó lenne ilymódon a távollévőknek is bekapcsolódni!
Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia!
Már szerepelt a tervekben, hogy Máriapócs is kapjon közvetlen közvetítésre alkalmas kamerát. Nem rossz gondolat, tehát. Azonban ennél többet ér, ha az ember erőfeszítéseket is vállalva inkább elmegy oda. S ha csak ritkábban, akár csak évente van is része a nemzeti kegyhely szertartásaiban, talán annál nagyobb áhítattal tud azokon részt venni. Mindenesetre erre buzdítom inkább.
Áldott Lelkiatyánk Krisztusban!
Miért mondta Krisztus Urunk: nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket (Mt 9,13). Kik azok az igazak, akikre itt Jézus gondol, akiknek ne lenne szükségük Krisztusra, ahhoz hogy megmaradjanak Isten igazságában?
Köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka!
Szerintem van egy csepp irónia abban, hogy Jézus így fogalmaz: "nem az igazakat jöttem hívni..." Az ószövetségből teljesen világos, hogy "nincs igaz előtted..." tehát senkisem mondhatja magát igaznak. Ugyanakkor mégis voltak olyanok Jézus korában - s tegyük hozzá, ma is -, akik magukat igaznak tartották/tartják. Legalábbis igazabbnak másoknál, mint arról a vámos és farizeus példabeszédében is beszél Jézus. Szóval így lehet érteni ezt a mondatát: nem azért jöttem, hogy azokat hívjam, akik igaznak tartják magukat... Egy másik alkalommal hasonlóan rejtett gúnnyal mondja a magukat igaznak tartó személyekről, "...már megkapták jutalmukat", vagyis az emberek elismerésére vágynak, hát azt megkaphatják, de más "jutalom" nem jár érte. Hiszen az Istentől ezért semmit nem várhatnak. A legveszélyesebb magatartás tehát a farizeizmus, amikor valaki jobbnak tünteti föl magát, vagy akár jobbnak is tartja magát másoknál. Ehelyett a bűnbánatra tanít Jézus. Ha beismerjük azt, hogy bűnösök vagyunk, akkor vonatkozik ránk, hogy értünk jött el, hogy megváltson minket. Akik magukat igaznak tartják, azokkal nem tud mit kezdeni.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy bűn-e az, ha munkahelyi rendkívül feszült légkör miatt otthagyom az egészet? Jövő héten ponthatárhúzás lesz, és úgy néz ki, hogy biztosan fel fognak venni az egyetemre, levelezőre. Inkább tanulok még egy kicsit, kiugrási lehetőséget keresve a közmunk?ból, mint hogy ezt tovább tűrjem. Elmúltam már 40, a szüleim t?mogatnának, ha nem lenne ez a kényszerből elfogadott munka, amiről azt mondják, hogy ink?bb végezzem, és v?gjak hozzá jó képet. De nem vagyok képmutató. Ez az utolsó lehetőségem ahhoz, hogy normálisabb életet éljek. Előre is köszönöm válaszát.
Miért is ne végezné az egyetemi tanulmányokat? Gratulálok a fölvételihez, és csak bíztatni tudom, hogy vágjon bele. Még ha jó munkahelye volna, akkor is jó lépés egyetemi tanulmányok felé fordulni. Nem biztos, hogy minden helyzetben, de azt hiszem, az Ön estében ez nagyon jó irány. Igaz, hogy a megaláztatásokat meg kell tanulnunk elviselnünk, s nem föltétlen menekülni kell a megalázó helyzetből, de nekem úgy tűnik, hogy itt sokkal többről van szó, életállapotváltoztatásról, ami kifejezetten jót tehet Önnek. Tehát, csak bíztatom.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya!
Harminchét éves családos ember vagyok. Gyerekkoromban latin szertartás szerint kereszteltek, felnőttként voltam első áldozó, de már görög katolikus szertartás szerint. Mind vecsernyére, mind liturgiára már görög katolikus templomba járok.
Az volna a kérdésem, hogy ezekkel a körülményekkel vajon volna-e lehetőségem arra, hogy a papi hivatást válasszam, és most építsem fel a papi életem.
Nem látok erre esélyt. Családos emberként aligha talál lehetőséget, hogy beköltözzék a szemináriumba. Az elmúlt hosszú évtizedek óta mindössze két ilyen esetről tudok, de ők már gyakorlatilag idős emberek voltak, akik vagy megözvegyültek, vagy meg lehetett oldani, hogy teljesítsék a szükséges feltételeket. Hozzáteszem, ők mind görögkatolikusok voltak. Római katolikusként aligha járható út ez.
Azt javaslom inkább, hogy az az elhivatottság, tenni akarás, amelyet a papi hivatás kapcsán fölfedezett magában, az a jelen életkörülményei között élje meg. Pontosan ilyen emberekre is nagy szüksége van Krisztus egyházának.
