Kedves Lelkiatya!
Felháboritónak tartom,amikor bizonyos emberek csak annyiba veszik a másikat,hogy a gondjaikról panaszkodjanak,ha kell valami akkor feltudják emelni a telefont. Egy \"barátnőmről\" van szó.Állandóan dől belőle a szó, a másikat jóformán szóhoz sem engedi jutni,lesorolja amit ő gondol,ami benne van a másikat még csak meg se kérdezi hogy van, mi van vele.Más embereknek is vannak gondjai.Amikor az ő dolgairól,programjairól van szó simán leszerel másokat.Mindig önmagát helyezi előtérbe.Belefáradtam ebbe,az egészbe.Elgondolkodtam,hogy mi valójában sose voltunk barátok.Már nem tartom őt annak.Különösebben nem is érdekel ez a kapcsolat,csak egy felszines szinten.Dühit,hogy a napokban is felhivott lesorolni a gondjait.Leszivta az energiámat.Azelőtt is mindig ezt tette.Több mint egy éve különösebben nem jelentkezett.Ignorálta a hivásaimat,üzneteimet sablonosan válaszolt,nem érdekelte amiket irok.Abban az időben jó bartáságba került az informatika tanfolyam okatónőjével,ahova mind ketten jártunk.Akkor őt hivogatta,járkált hozzá tanácsért amikor baja volt.Az oktatónő aki távolabbi rokonom mondta,hogy szeretne már kimaradni ennek a lánynak az életéből,ügyeiből.Szeretne pontot tenni a végére.Ami érthető is.Őt egy ideje nem tudja elérni telefonon,számitógépen se.Azóta hivogatja a másik barátnőmet meg engem is.Előzőleg tőle is mint tőlem is eltávolodott.Azt is mindenki tudta a környezetünkben hogy van udvarlója,már a kezét is megkérték és ezt se mondta el a kis társaságunknak,mikor nagy ritkán együtt találkoztunk.Néhány hónappal az esküvő előtt hallottuk tőle személyesen amikor másoktól már tudomást szereztünk róla.Őszintén szólva nem szeretném ha megint rászokna a telefonálgatásokra.Sokszor nem is jelenetkezem neki vagy megkérem hogy irjon,mert bennem vannak a régi dolgok,meg tudom előre nem fogom jól érezni magam a beszélgetések után.Sok mindenben változtam is,ilyen kapcsolatokat nem szeretnék fenntartani vannak emberek akik másként élik meg a barátságot,velük szivesebben vagyok,több bennünk a közös,hasonló célok is motiválnak bennünket.Ön mit tanácsolan mi lenne a jó megoldás?
Megbeszélni nem lehet vele,annak nagy sértődés lenne a vége,volt rá példa néhány éve,amikor szóvá tettem.Azután beszéltünk erről,akkor nekem is egy olyan problémám volt ami miatt hosszu hetekig nem aludtam,azt próbáltam neki elmondani,de ő csak a sajátját hajtogatta.Utána is minden ment a régiben...Úgy gondoltam a jövőben nem válaszolok a telefonhivásaira,csak társaságban találkoznék vele.Ez a kapcsolat részemről egy elhidegült kapcsolat.Az egyik ujévi fogadalmam az volt,hogy nemet mondok azokra a kapcsolatokra amelyek csak állóvizek az életemben.Ez tul radikális megoldás lenne?Az emberek akik állandóan mások éltető nedvét veszik el és cserébe sose nyujtanak semmit,olyanok mint a cement magukba szivják a nedvességet és megkeményednek.Ezt egy lelkigyakorlaton hallottam, és mélyen belegondolva van benne igazság.
Válaszát előre is köszönöm!
E.
Kedves E.!
Egyrészről természetes az a védekezés, amellyel szeretné magát távol tartani ettől a személytől. Ahogy mondja, leszívja az energiáit. Én leginkább azt tanácsolom, hogy ezt próbálja meg elkerülni, de azért ne legyen szívtelen sem vele. Az kimondható, hogy Önök már nem barátok. Hogy neki is milyen fogalmai voltak erről, nem világos, de láthatóan Ön sem azt gondolja már a barátságról, mint régebben. Most már igénye van komolyabb, mélyebb emberi kapcsolatokra. Ha kimondja magában, hogy ez a lány nem a barátom, ettől ez még nem jogosítja föl arra, hogy szívtelen legyen vele. Szerintem nyugodtan tisztázhatják, akár levélben, akár személyes megbeszélés útján, hogy változott a kapcsolatuk, de azért Ön ne azzal zárja le, hogy többé látni, hallani sem akarlak. Vannak személyek, akiknek nagyon fontos ez a felszínesebb kapcsolat is, hamar kiöntsék a szívüket valakinek. Tudom, hogy ezt nem könnyű hallgatni, elviselni, de amennyire lehetséges, természetesen a józan keretek között, mégis engedni kell. Ha tisztázza vele, hogy ez már nem barátság, könnyen lehet, hogy ő nem érti meg, s újra látványos sértődöttség lesz rajta úrrá, de ha ez elkerülhetetlen, nincs mit tenni. Nem kizárt, hogy később mégis keresni fogja Önt, mert szüksége van ezekre a kibeszélésekre. Azt javaslom, tehát, hogy ne zárkózzék el teljesen, de nyugodtan tisztázza vele, hogy ez már nem barátság. Ha megpróbálja szeretettel kezelni ezt a kapcsolatot, akkor nagyon sokat fog ebből tanulni. Ezt kár volna kihagyni.
Kedves Lelkiatya!
Abban szeretném kérni a tanácsát, hogy római katolikusként járhatok-e rendszeresen görögkatolikus misékre, a római helyett? Lehet-e lelkivezetőm és a gyóntatóm görög pap?
A másik kérdés: a kisfiunk görögkatolikus óvodába járt és görögkatolikus iskolába is fog menni.Jól tettem-e, hogy görögkatolikus hittanra írattam? Óvodában a görög liturgiákon vettek részt, ezt szokta meg és ragaszkodik is a lelki vezetőjükhöz, aki az iskola lelkésze is és ő fogja tartani a hittanórákat. Elsőáldozó lehet-e görög rítus szerint? 4 éves koráig rendszeresen jártunk a római misékre, de évek óta nem megyünk templomba sehová, csak nagyon ritkán.Előtte szinte minden vasárnap ott voltunk a miséken, nem csak testben, de lélekben is. Néhány éve nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül, s eltávolodtunk Istentől, pedig tudom, hogy ő nem hagyott el minket, vár ránk, s nekünk kell megtenni a felé vezető lépéseket. A plébánián, amelyikhez tartoztunk, szervesen és aktívan részt vettünk a közösség életében (rendszeres segítés az ünnepeken, én a szentségek felvételére készülő felnőttek felkészítésében is részt vettem az atya segítőjeként) s mikor súlyosan megbetegedtem, nem segítettek a hitben való megerősödésben, nem kerestek, hogy mi az oka annak, miért nem vagyunk már ott a miséken. Részben (tudom, hogy ez emberi gyarlóság) ezért is nem járunk már oda, viszont máshol meg nem leljük meg a helyünket, ami segítene a lelki békénk és nyugalmunk megtalálásában. Tudom, hogy nem a papon és az egyházközségen kellene, hogy múljon a vallásom gyakorlása, de azért ez mégis csak segítség lenne,különösen most.
Lehet, hogy a kisfiunk, ez a csöpp, ártatlan lélek erősít meg minket a hitünkben és annak gyakorlásában!?
Igen, e csöpp legényke által az Úr Isten új lehetőséget adhat Önöknek a hitben való megerősödésre. Ez nem ritkán megtörténik a Jóistentől eltávolodott szülőknél. Mindenképp adjanak hálát ezért, és most már rendszeresen járjanak el a templomba. Az előfordul, hogy az ember a másik rítusban találja meg inkább a lelki nyugalmát, feltöltődését. Ezért is nem haszontalan ismernünk egymás rítusát, és el is mehetünk más szertartású liturgiákra. Ugyanakkor a saját közösségünket nem jó elhagyni. Ha sebeket kapott a korábbi helyen, akkor gyógyul meg igazán a lelke, ha ott is sikerül kiengesztelődni. Azt el tudom képzelni, hogy egy ideig más templomba jár, hogy lelkileg fölerősödjék, de egy ponton ezt a kiengesztelődést is meg kell tenni. Járhatnak, tehát görög liturgiákra, de ne hanyagolják el a saját közösségükkel való kapcsolattartást sem.
Kedves Lelkiatya!
Egy ... felelős keresztény ember megengedhet magának olyat, hogy a hinduizmussal és a buddhizmussal foglalkozzon és azok tanait adja tovább? Hogyan lehet katolikus szemmel ezeket a filozófiai irányzatokat elfogadni, velük azonosulni? Veszélyes vagy megengedett katolikusként a keleti tanok felé érdeklődéssel lenni?
Köszönettel a válaszért:
K.
Kedves K.!
Mint látja, kicsit megváltoztattam a föltett kérdés szövegét, hogy a személyeskedést elkerüljem. Ugyanis a kérdése jogos, de jobb, ha ezen a fórumon csak általánosságban beszélünk róla. A hinduizmussal, buddhizmussal foglalkozni nem bűn. Annak nagyon sok értéke van, s aki abban elmélyült ismereteket szerzett, nyugodtan tovább is adhatja. Fontos azonban az, hogy aki ezekkel foglalkozik, az hitében erős legyen, ne tudják megzavarni a hitünkhöz közel álló, mégis attól lényegi pontokon eltérő tanítási elemek. Átadáskor is erre kell ügyelni, hogy azzal nehogy megzavarjon más keresztény hívő embert a hitében. Felelős keresztény emberként tehát erre valóban nagyon oda kell figyelni.
Kedves Atya ! Sokat rágódom azon, hogy némelyik szörnyűséges migránst is kell- e szeretnünk. Tudom, nem a bűnét, de őt magát igen. Hogyan lehet ez lehetséges? Hogyan válasszuk el ? -bűn és az ember maga - Az is gyötör, hogy szabad akaratunk lévén- Az Úr hagyja ezt a sok rémséget, szenvedést. Ilyenkor nem tudom irgalmasnak tekinteni és ezért rossz a lelkiismeretem.Tudom velünk szenved Jézus, stb.na de mégis.Meg is szoktam haragudni rájuk rossz lelkiismerettel, nyilván butaságomból. Mit gondoljak, hogy megnyugodjak, hgoy helyes ezt kezelni ? Tudom ez állandó kérdése sok-sok embernek, de a választ mégsem találom.
Azt javaslom, imádkozzunk moszlim embertársaink megtéréséért. Aligha lehet ennél nagyszerűbb megoldás. Senki ne gondolja, hogy az én imám csak csepp a tengerben, semmit nem ér. Ha így gondolkodnánk, akkor sohasem kezdenénk el az imát. Azt sem mondom, hogy rendezzünk imahadjáratot, de az a személy, aki meghallja ezt a fölhívó szót, aki tenni akar a világért, Magyar Hazánkért, az ne legyen rest elővenni a csotkiját, rózsafüzérét, imakönyvét - ki hogy szeret imádkozni - és ostromolja imájával az Eget, mert erre szólított föl bennünket a mi Urunk.
Szeretni a vérengző kereszténygyilkosokat? Ez valóban képtelenségnek tűnik. Márpedig Jézus ezt kéri tőlünk, s Ő maga is ezt tette gyűlölőivel szemben. Imádkozott értük. Ennyit mi is megtehetünk.
Kedves Lelkiatya!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A legutolsó írás esetén én más módon értelmeztem a kérdező szavait. Lehet tévedek, de mehosztanám gondolataimat.
Szerintem ez a pár még nem él házasságban egyházilag, esetleg bűnös viszonyban együtt élnek. Ebben az esetben viszont ez a férfi egyáltalán nincs tisztában a házasság lényegével. Fel sem merül benne, hogy az nem az ő önző vágyairól szól, meg sem kérdezi magától, hogy ő akarja-e, tudja-e boldoggá tenni ezt a nőt, akit évek óta becsap.
Valóban nagyon fontos az őszinteség, ha a házasságkötés előtt állnak, feltétele is szerintem ebben az esetbenaz éérvényes házasságkötésnek. A gyermekek felelős vállalása önzetlenséget kíván, látszólag a kérdező nincs ezzel tisztában. Javasolnám számára ezek újbóli végiggondolását. Isten segítse ebben. Tisztelettel: Pacsirta
Kedves Pacsirta!
Közzéteszem a gondolatait, hisz lehet, hogy Önnek van igaza.
Kedves Lelkiatya!
Annyira napirenden van a migráns téma és én annyira tanácstalan vagyok ebben. Egyik felem azt mondja, hogy ne nézzek minden muszlimra egyformán és Ferenc pápa is pozitívan beszél velük kapcsolatban. A másik felem pedig kifejezetten félti hazáját és a keresztény testvéreimet, különösen a párizsi és nizzai és még sok más hasonló terrorcselekmények után... Annyira más kultúra! Ami végképp elszomorított, az ez a cikk, amit tegnapelőtt olvastam: http://777blog.hu/hirek/kereszteny-tusz-csaladja-targyal-az-iszlam-allammal/ A keresztény túsz családja három közül választhat: vagy azonnal áttérnek muszlim vallásra, vagy sürgősen kifizetnek 5,7 millió forintnak megfelelő váltságdíjat, vagy kivégzik a keresztény túszt... Mivel nagyon empatikus ember vagyok, teljesen átérzem ezt a szituációt és egyértelmű mit választanék: sosem térnék át más vallásra, nagyon szeretem katolikus vallásomat és nem lehetek elég hálás Istennek! Ha pedig ugye nem sikerülne összeszedni a váltságdíjat, kivégeznének... Mi a véleménye a Lelkiatyának? Mi a helyes katolikus hozzáállás a migráns problémával kapcsolatban? Várom válaszát, szeretettel és imával: L.
Joggal félthetjük hazánkat, kivált üldözött keresztény testvéreinket, akiknek iszonyú szenvedést kell kiállniuk. A gyűlölet azonban sohasem lehet a mi válaszunk. Az ellenség, a sátán éppen ezt akarja elérni, hogy a gyűlöletre mi is gyűlölettel válaszoljunk. Ezért beszél Ferenc pápa mindig a szeretet kötelességéről, még ha lehetetlennek tűnik is. Hála Istennek, nekünk, Magyarországon élő keresztények egyéneknek egyelőre nem feladatunk a menekültek befogadása. Mégis, nem távolíthatjuk el magunktól a problémát. Egyelőre az a dolgunk ezen a téren, hogy cigány testvéreinket szeressük, fogadjuk be, segítsük, még ha nehéz is. Hiszen ők itt vannak a közvetlen közelünkben, s ha velük nem bánunk krisztusi módon, akkor hiába fogadkoznánk, hogy a migránsokat nagy szeretettel befogadjuk és integráljuk. Akik viszont olyan helyzetben vannak, hogy akár nemzetközi porondon is tehetnek valamit az ügyért, azoknak ez fontos kötelességük. Úgy tudom, a Magyar Állam egy kórházat épít Szíriában. Ebben, nyilván magyar emberek is részt vesznek. Ha egyebet pedig nem tudunk tenni, akkor imádkozzunk nagy hittel szenvedő testvéreinkért, akár lemondásokat, böjtöket is vállalva értük.
Tisztelt Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, mit kíván a keresztényi kötelességünk az október másodikai népszavazást illetően? Igennel vagy nemmel kell válaszolnunk a referendumban feltett kérdésre? Van erre vonatkozólag hivatalos tanítás?
Válaszát köszönöm!
Személyes véleményem, hogy az ilyen népszavazásokra általában el kell mennünk. Furcsa ez a világ, hogy ilyen módon kell hallatnunk a hangunkat, de ha ez az eszköz adatik meg, akkor lelkiismeretünk azt diktálja, hogy használjuk. (Ha csak nem valami nyilvánvaló provokációra akarnak rávenni a szavazással.) Hogy mit szavazzunk, azt pedig körültekintően át kell gondolnunk. Nem hiszem, hogy lehet, szabad - legalábbis ilyen fórumon - befolyást gyakorolni az egyes szavazókra. Arra igen, hogy felelősen vegyünk részt a szavazáson, gondoljuk át jól, hogy a személyes véleményalkotásunknak milyen következményei lehetnek. Azt azonban keresztény emberként hozzá kell tennünk, hogy ha védeni is akarjuk az országunkat az idegen megszállóktól, az a személyes kötelességünk mindig megmarad, hogy a rászorulókat segítenünk kell, adott esetben akár még a saját kárunkra is. Ugyanakkor az ország vezetőinek pedig az a kötelességük, hogy védjék hazánkat, az itt élő embereket, népünk hitét és kultúráját.
Kedves Atya!
Érdeklődni szeretnék, hogy az alábbi szituációban érvényes lenne-e egyházjogilag a házasság szentsége?
Adott egy párkapcsolat már több, mint hat éve. Fiatalon jöttünk össze, együtt terveztük el a jövőnket, de kétszer is félreléptem az ő tudta nélkül. Az első félrelépés nem volt annyira komoly.
Második alkalommal már majdnem egy éven keresztül viszonyom volt egy másik nővel, akibe teljesen beleszerettem, mindent megadtam neki, az is előfordult, hogy hitegettem őt, hogy otthagyom a páromat és közös jövőről ábrándoztunk, próbáltam is szakítani, de nem ment.
Annak ellenére, hogy ez a lány nagyobb boldogságot tudna adni, kockázatos vele lennem, ezért úgy döntöttem, hogy a párommal maradok, ő nagyobb biztonságot nyújt minden szempontból, ha a karriert nézem akkor is.
Tudom, hogy önző és gyáva vagyok szakítani és bár nem úgy, ahogy kéne, de szeretem még őt, hiszen összeszoktunk, összecsiszolódtunk az évek alatt, bánom is, amit tettem, mert nem érdemelte meg.
Érdeklődnék, hogy a fenti esetben, ha nem mesélném el neki az igazságot (tudom jól, hogy szakítana és félek, hogy egyedül maradnék és azt nem élném túl), akkor is érvényes lenne a házasságunk?
A házasságot nem az teszi érvényessé vagy érvénytelenné, ami az esküvő után történik és alakul, hanem az helyzet és állapot, ami a házasságkötés pillanatában fennállt. Ha meg is botlott, ez még nem teszi érvénytelenné a házasságát, de még csak nem is teszi tönkre. Tudja, mi teszi tönkre a házasságot? Az őszinteség hiánya. Bármilyen furcsán hangzik is, ha ezt a házasságukat szeretné megmenteni, akkor teljes bűnbánattál föl kell tárnia korábbi botlásait. Könnyen lehet, hogy a felesége erre teljesen összeomlik, s első pillanatban talán azt is mondja, hogy elhagyja Önt, de aztán ki fognak tudni békülni, és sokkal mélyebbé válik a kapcsolatuk. Még annál is mélyebbé, mint amit a bukásai előtt megéltek. Harcoljon ezért a házasságért, ne adja föl, így lesz igazán értékes. Ez a harc azt is jelenti, hogy küzdje le a rossz irányú ösztöneit, és legyen most már nagyon hűséges ahhoz, aki Önt sokkal jobban szereti, mint ezek a futó kapcsolatok hölgyei.
DJK!
Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes hozzáállás az ilyen írásokhoz:
http://www.karizmatikus.hu/noha/olvasnivalo/4216-kezirat-a-purgatoriumrol.html ?
(Átfutva a fejezeteket, bennem inkább az az érzés erősödött meg, hogy az erre fordított idő elvesztegetett idő, és inkább a Szentírás olvasására kellett volna fordítanom.)
Válaszát köszönve:
K.
Akinek sok ideje van, az nyugodtan elolvashatja. Gondolom, nem tartalmaz téves tanítást, de sok újat sem. Én csak épp beleolvastam, de én is inkább a Szentírás és az egyházatyák olvasásával töltöm a lelki olvasmányra szánt időt.
Tisztelt Lelkiatya!
Pár napja kezembe került két nagy, többkötetes mű:
Pezenhoffer Antal: A katolikus hit igazsága I-III
Schütz Antal: Dogmatika I-II
Szeretném megkérdezni a lelkiatyától: Ugye ezek olyan alapművek, amelyekben nincs félrevezetés, így nyugodt szívvel lehet olvasni, ezzel is elősegítve a hit még nagyobb növekedését?
Már a Pezenhoffer-mű első kötetét egy-két nap múlva befejezem, és terveim szerint folytatom a következő kötetével. Eddig nagyon leköt, alig tudom letenni.
Úgy érzem, hogy számomra hiánypótló ez a mű.
Majd ha a teljes sorozat végére értem, szeretném elolvasni Schütz Antal említett művét is.
Segítségét, tanácsát előre is köszönöm szépen!
Ágnes
Természetesen ezek a könyvek hitelesek, és nagy alapossággal tárják elénk a katolikus hit igazságait. Megfogalmazásukban nem mondhatók mainak, nem mindenkinek emészthető, de tanításuk igazságához semmi kétség nem fér. Aki szívesen olvassa, annak nagy áldása származik belőle.
Tisztelt Lelkiatya!
Nem ragaszkodom feltétlenül a megjelentetéshez, mert nem lesz túl keresztényi, amit most mondani fogok.
...
Vártam egy kicsit a válasszal. Sokszor kitör belőlünk olyan is, amit nem gondolunk komolyan, de a robbanás következtében ezek is felszínre jönnek, s amiket később megbánunk. Az a szerencsénk, hogy a végtelenül türelmes és irgalmas Isten, nem hogy nem neheztel ezek miatt, hanem még nálunk is sokkal jobban tudja, hogy ilyenkor mire gondolunk, mi lakik a szívünkben.
A leírása alapján én továbbra is szurkolok azért, hogy ez a határozatlan fiatalember merje rászánni magát a döntésre. Persze, amennyire én nem ismerem Önt és a helyzetet a maga mélységében, hasonlót lehet elmondani az Ön helyzetéről is. Sokszor vagyunk úgy, hogy azt hisszük, teljesen jól látjuk önmagunkat, a helyzetünket, a Jóistennek már igazán semmi más dolga nem volna, minthogy rábólintson arra, amit mi szeretnénk, s mégsem teszi. Ám minden bizonnyal ilyenkor is neki van igaza. Szabad, de nem érdemes zúgolódni. Mindig keresni kell, hogy mi lehet ezzel az Ő célja. Azt tudnunk kell, hogy a rossz emberi döntéseket nem vetíthetjük Rá, tehát Ő csak hagyja, hogy járjuk a magunk útját, még ha rossz irányba is. Lehetséges, hogy ennek a fiatalembernek teljesen téves a döntése, de a végtelen hatalmú Isten még ezt is az Ön javára tudja majd forgatni. Ehhöz kell a Vele való együttgondolkodás, az Ő akaratának a keresése minden körülmények között.
Tisztelt Lelkiatya.
Azt szeretném kérdezni, hogy ha felvettem a skapulárét, melyiket hordjam: a Csodásérmet vagy a Skapulárét? A Csodásérmet évek óta hordom, nagy szeretettel és úgy érzem, sokat segített. Mi a helyes döntés?
Mindkettőt nem lehet? Én azt javaslom, hogy ne tegye le egyiket sem.
Kedves Lelkiatya!
Kérem hogy ne írja ki a kérdésemet, úgy válaszoljon.Köszönöm szépen!
...
Szeretnék mellette tisztaságban élni... Ezt kérhetem Tőle hogy ne legyen köztünk testi kapcsolat?
Kérdésem az lenne, ha nem egyezik bele és én megtagadom a testi kapcsolatot, akkor bűnt követek el?
Imádkozni szeretnék érte, nem arról van szó hogy nem szeretem, de jobban szeretnék tisztaságban élni. Nagy lelki szakadék van köztünk...
Köszönöm szépen a választ, nagyon várom, nagy teher ez nekem mert nem szeretnék bűnt elkövetni! Köszönöm még egyszer!
Utólagos engedelmével mégis megjelentettem néhány mondatot, mert nagyon fontos kérdéseket tett föl, melyek másokat is érinthetnek.
Szent Pál világosan beszél arról, hogy a házasfelek csak kölcsönös megegyezéssel tartózkodjanak a házasélettől, akkor is csak egy időre, utána pedig térjenek vissza egymáshoz (1Kor 7,5). A házasságnak, ugyanis, szerves része a házasélet, amelynek helyes módját meg kell találni, közösen ki kell alakítani. Ha az egyik fél egyedül dönt ebben, az jogtalan és igazságtalan a másikkal szemben. Ez kevéssé látszik akkor, ha ez a döntés a tartózkodás, viszont nagyon erősen kiütközik a jogtalansága, ha ez a döntés az egyesülésre irányul a másik beleegyezése nélkül. Ennek nem lehet indítóoka a lelki megfontolás sem. Az természetes vágy, hogy az ember lelki okokból szeretne tartózkodni. De a férj és a feleség nem rendelkezik a saját testével a másik nélkül (1Kor 7,4).
Ha Ön rátalált az Isten szeretetére, akkor tegyen meg mindent azért, hogy ezt a férjének is átadhassa. Nem föltétlen szavakkal, meggyőzéssel vagy azzal, hogy elcipeli a templomba. Sokkal inkább azzal, hogy még jobban szereti őt. Még önzetlenebbül, még önfeláldozóbban - ahogyan Krisztus is szeret minket. Tehát éppen az ellenkezőjét tanácsolom. Ha megjön a férje, vegye őt körül nagy szeretettel. Az Isten szeretetét közvetítse feléje. Akkor egyáltalán nem azt fogja érezni a férje, hogy Isten elvette Önt tőle, hanem azt, hogy az Ön Istenre találása őt is gazdagítja.
Kedves Lelkiatya! Azzal a kérdéssel fordulok a Lelkiatyához, hogy mi a véleménye arról, mikor jön el a házasság ideje? Római katolikus 25 éves lány vagyok, a barátom 21 éves. Eleinte kicsit aggódtam, hogy ő a fiatalabb, de nagyon érett gondolkodású és komoly, tehát ezt nem érezzük problémának. Sokat beszélgetünk Istenről, együtt járunk szentmisékre, fontosnak tartjuk a bűnbánatot, a gyónást és az áldozást, az imádságot, és tisztaságban készülünk a nagy napra. Egyszóval törekszünk Isten szerint élni. Bár még csak kicsivel több, mint fél éve vagyunk együtt, egyre gyakrabban szóba kerül a házasság szentsége köztünk. Nem szeretnénk elhamarkodni semmit, tudjuk, hogy még csak most bimbózik a kapcsolatunk. De rózsaszín ködöt sem érzek - és ő sem, beszélgettünk erről is - mert látjuk egymás különbözőségeit is, nem csak az erényeket, tehát nem emiatt gondolkodunk már a házasságon. Azonban az sem tetszik számunkra, hogy sok fiatal éveken át együtt vannak, együtt laknak, már a szexualitás is alap a kapcsolatukban, de a házasság sehol... Úgy érzem, csak egyszerűen mindketten tiszta szívből szeretjük egymást és megértünk az elköteleződésre. Mi a véleménye a Lelkiatyának? Meddig érdemes várni a házassággal? Előre is köszönöm szépen válaszát!Szeretettel és imával: Erzsébet
Kedves Erzsébet!
Valóban, mai korunk betegsége, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni, halogatják a házasságkötést. Ez nagy kár. Hiszen a fiatal házasoknak, főleg, ha több gyermeket szeretnének még sokkal boldogabb az életük, persze, egészen más minőségben, mint azoknak, akik a házasságtól ódzkodnak. Nagyon jó az is, ha a szülők és a gyermekek között nem túl nagy a korkülönbség. Ebből a szempontból is természetesen lenne, hogy 20-22 évesen már házasságot kössenek. Igaz, sokszor mégis éretlenek maradnak a fiatalok, még nagyon sokat kell tapasztalniuk, hogy éretten tudjanak gondolkodni és dönteni fontos kérdésekben. Tehát nincs egységes, mindenkire érvényes képlet. Én személy szerint a minél korábbi esküvőt tartom jónak, persze, csak akkor, ha ehhez a kellő személyi érettség is megvan. Hiszen a szüzességet sem könnyű megőrizni sok-sok éven át.
Az Önök kapcsolatában valóban jelentősnek tűnik ez a korkülönbség. Emiatt viszont jobb, ha egy kicsit még várnak. Fontos, hogy sok időt töltsenek együtt, sok közös élményük legyen, melyeket közösen megbeszélik. Mindezek közben egyre jobban megismerik egymást, de közben alakulnak is, jó esetben egymás felé, egymáshoz közeledve. Rendkívül fontos, hogy a szüzességet megőrizzék, ez - szinte - záloga a házasságuk megmaradásának. Természetesen ismeretlenül nem tudok Önöknek időszakot megjelölni, amit ki kell várniok. Ha mindketten komoly és mély gondolkodásúak, akkor nem kell sokat várni, néhány év ismeretség után érdemes összeházasodni.
Kedves Lelkiayta!
Azt szeretném kérdezni, hogyan tudjuk meghallani Isten hangját a szivünkben?Sok kereszténytől hallottam illetve olvastam is arról,hogy döntéseinkben megkell hallani az Úr hangját a szivünkben és engedelmeskedni kell a tőle jövő indittatásoknak.Hogyan lehetséges ez? Olyat is olvastam,hogy volt aki a szabadságidejét és a nyaralása megtervezését is az Úrral beszélte meg.
Válaszát előre is köszönöm!
Az ima által ismerjük meg Isten akaratát egy bennünket foglalkoztató kérdésben. Hészükhaszta József atya mondta: Ha meg akarjátok ismerni Isten akaratát, teljesen mondjatok le a saját akaratotokról, minden más gondolattal és tervvel együtt, s imádságotokban kérjétek mélységes alázattal Istentől ezt az ismeretet. Azután tegyétek, ami a szívetekben körvonalazódik, vagy hangsúlyossá válik, és az Isten akarata szerint lesz. Akiknek nagyobb bátorságuk vagy jártasságuk van, amikor ennek megismeréséért imádkoznak, azok tisztábban hallják meg bensőjükben az isteni felvilágosítást, és figyelmesebbé válnak, életükben semmit sem téve az isteni felvilágosítás nélkül. (Részlet a Légy elrejtett ember c.ű könyvből)
