Igen, hagyja nyugodtan, hogy élje meg az ő saját lelki életét a maga ritmusában. Ne akarja se erővel se szép szóval rávenni erre. Ha ezt elengedi, akkor sokkal békésebb lesz a karácsonyuk. Hagyja az Úrra ennek a munkának az elvégzését! Nem szabad ezekben a lelki dolgokban egymás felé ilyen elvárásokat támasztanunk. Ha azt kérné, hogy vegye föl egyik vagy másik nadrágját, akkor talán elvárható volna, ha teljesítse az Ön kérését. Ez viszont az ő mély lelki élete. Én nagyon becsülöm az Ön férjét ezért a magatartásáért. Akár azt is megtehetné, hogy Ön kedvéért színből teljesíti a kérést. De ő is tudja, hogy ezek sokkal mélyebb dolgok, semhogy ilyen felszínességgel kezelni lehetne. Úgyhogy azt tanácsolom Önnek, ha megfogadja a tanácsomat, hogy mostantól soha nem mondja neki, hogy menjen el Önnel a templomba. Azt kivált ne, hogy gyónjon meg. Meg fogja látni, sokkal hamarabb megindul a férje a hit útján, mint ezekkel a késztetésekkel. Persze, minden nap imádkozzék is ezért. Áldott karácsonyt!

Nem tudom, volt-e lehetősége arra, hogy az említett, december 18-án kiadott nyilatkozatot részletesen végigolvassa. Ugyanis abban semmi olyan kijelentés nincs, amely nem egyeznék a katolikus hittel. Sőt, ami az azonos neműek életállapotára vonatkozik, arról úgy beszél, mint rendetlen életállapot, Isten akaratával ellenkező bűn. Ezek teljesen világosak a nyilatkozatban. Hogy bűnös embereket, akár megátalkodottságban lévőket is szabad megáldani, ez valóban bátor hozzáállás, de nem ellenkezik a katolikus hittel. Azt is hangsúlyozza az írás, hogy ez nem jelent erkölcsi ítéletet. Tehát a megáldás nem a bűnre, a bűnös életre vonatkozik, hanem az emberre, mégpedig éppen annak érdekében, hogy Isten akarata szerint tudjon járni. Tény, hogy ennek az iratnak alapján sokan vannak - köztük egyházi személyek is -, akik saját elképzeléseik szerint értelmezték ezt a nyilatkozatot. Az Egyház tanítása azonban semmit nem változott, ezt is hangsúlyozza a pápa. Épp ennek helyes kezelése miatt fogalmazza meg azt is, hogy ha párokat áldanak meg, attól még az nem az együttélés, kivált nem a bűnös együttélés egyházi jóváhagyását jelenti. Vannak tehát sokan, akik tudatlanságból vagy akár éppen rosszindulatból félreértelmezik ezt az írást. Semmiképp sem javaslom, hogy ezen félreértelmezések miatt ilyen súlyos lépésre szánja el magát. A katolikus hitet nem szabad elhagyni sem a pápának, sem a püspököknek, sem papoknak, sem a híveknek. Önnek nem kell semmit sem változtatnia az életén. Ha aggódik a katolikus egyházért, annak vezetőiért, akkor imádkozzék érte. Hiszen éppen az Ön és Önhöz hasonló emberek imájára van szükség, nem a hátat fordításra.

Minden bizonnyal hormonális tablettát javasolhatott az orvosnő. Mivel ez nem abortív hatású szer, ezért erkölcsileg lehetséges szedni. De szülészorvos nem javasolja, mert nagy valószínűséggel nem eredményez foganást, csak egy próbálkozás. Azt javaslom, ha erre van lehetősége, Budapesten keresse föl az Irgalmasrendi kórház nőgyógyászati szakrendelését, és kérje a KCSC-t, azaz a Keresztény Családi Centrum segítségét. Ott sokkal körültekintőbb és hatékonyabb tanácsokat fog kapni.

Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy az általánosítás általában téves véleményalkotáshoz vezet. Hogy minden pap ilyen lenne, vagy akárcsak a nagy többsége, aminek alapján azt lehetne mondani, hogy a papok nem szenvednek eleget, ezt én egyáltalán nem tartom igaz állításnak. A papok ugyanolyan emberek, mint bárki más. A családosok is, a cölibátusban élők is. Azt gondolni, hogy ők kevesebbet szenvednek, mint mások, inkább arra utal, hogy nem ismerjük az életüket. Ha sokszor tapasztalta, hogy nincs bennük együttérzés, ezt elhiszem. Ez nagyon szomorú, de úgy vélem, ez a rossz tulajdonság nagyon sok embernél megtalálható. A papoktól jobban elvárjuk, hogy bennük legyen nagyobb együttérzés, hiszen az emberek szolgálatára szánták egész életüket. Emiatt jobban feltűnik, ha hiányzik belülük ez a fontos emberi magatartás. Amit említ, az viszont valóban fájdalmas jelenség. Ma nem abban a szegénységben élnek a papok, mint a kommunizmus idején. Kétségtelenül sokkal erősebb hitvallást igényel az egyházüldözés, mint amikor az már nincsen. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk, hogy jobb volna ha újra lenne egyházüldözés. Ma az állam nagyon sokban segít az egyházaknak. Ezt természetesen nagyon sok lehetőséget nyújt. De veszélyeket is rejt magában, könnyebben anyagiasakká válhatnak az egyházi emberek. Ez nem kis veszély. Ha azonban valaki azért menne el papnak, mert ott jobb megélhetést remél, az hatalmasat csalódik. Soha nem válna boldog emberré, hiszen a papi élet boldogsága Isten és az emberek szolgálatában van, nem a földi jólétben. Elhiszem, hogy kívülről egyeseknek úgy tűnik, anyagi okok miatt érdemes elmenni papnak, azonban vagy a szemináriumi felvételi, vagy a szemináriumi képzés alatt ez a téves indítóok igen hamar kiderül. Nálunk, a görögkatolikus szemináriumban nagyon sokféle élethelyzettel találkoznak a papnövendékek. Ráadásul a képzés közepén van egy év, amit teljesen magukra hagyatva a világban kell tölteniök, éppen azért, hogy megismerjék a polgári élet valóságát. Ha olyan pappal találkozik, aki csak papol, de az élete hiteltelen, akkor nagyon imádkozzék érte, mert az Istentől kapott szép hivatását hagyta kihűlni. Persze, az is lehet, hogy csak éppen rossz napja volt a papnak. Neki is van ilyen. De ha imádkozik érte, az biztosan jót tesz neki is, Önnek is.

Ha azzal állok elé, hogy mindent elfogadok, bármit is kér tőlem. Ez a teljes nyitottság elengedhetetlen feltétele a tisztánlátásnak. Olyan nincs, hogy nem szól Isten, hogy hallgat, hogy elrejtené az akaratát. Ha hosszú időn (sok éven) át nem tudom fölismerni, akkor ez annak a jele lehet, hogy bár azt mondom, nyitott vagyok mindenre, mégis zárt vagyok. Ilyenkor leginkább arra kell törekedni, hogy fölismerjem magamban ezt a gátat, ki tudjam mondani, mi az, amit nem tudnék elfogadni, ami előtt be vagyok zárva. Nem biztos, hogy épp azt kéri tőlem, amitől félek, de amíg él bennem félelem Isten akaratától, addig nem nyílik meg a látásom sem felé. Természetesen akadálya lehet Isten akarata fölismerésének a felszínes élet, a kevés imádság is. Ha sötétnek, homályosnak tűnik az ég Isten felé, akkor rá kell tenni egy lapáttal az imádság tüzére. Az is segíthet. Ez nem föltétlen hosszabb időt jelent, inkább nagyobb odaadást. Ami akár a száraz kitartásban is megmutatkozhat. "Bármit kértek a nevemben az Atyától, megadja nektek." Ezt ígérte Jézus, és biztos, hogy nem csap be.

Azt tanácsolom, ezt vegye jelnek, üzenetnek. Gondolkodjék el, hogy mi lehet ennek a célja. Hogy mi lehet az oka, azon ne gondolkodjék, mert az nem vezet sehova. Vagy kitalálja az okát, vagy nem, de azzal még nincs előrébb egy jottányit sem. Tehát a cél a fontos. Nem kizárt, hogy a lelkiatya vagy maga az Úr azt akarja elérni, hogy az adott lelki nehézséget egyedül hordozza el vagy hogy egyedül döntsön. S valóban, minthogy nem is tehet egyebet, azt javaslom, hogy erre törekedjék. Nem kizárt, hogy a lelkiatyának talán épp ez a szándéka a hallgatással. De ez nem biztos, ismétlem, ezt nem érdemes firtatni. Ha már ezt a nehéz helyzetet kapta, hogy egyedül kell hordoznia az adott nehézséget, forduljon vele egyenesen az Úrhoz!

Elmenni egy szerzetesházba, néhány napot ott tölteni még nem jelent döntést, életfordulatot. Tehát igazán nem kell félnie tőle. Ez sokkal inkább lehetőség, hogy az életében tovább lépjen. Lehet, hogy a szembesüléstől fél? Ezt, bizony, le kell győzni. Ehhöz is kell kérni Isten segítségét, és meglátja a csodát.

Nagyon helyesen teszi, hogy a Szent István Társulat által kiadott Szentírást forgatja. Ma már egyáltalán nem mondható, hogy a Károli fordítás volna a legjobb. A maga korában talán az volt. Bár, nem sokkal később készült el a Káldi György féle fordítás, 1607-ben (a Károli 1589-ben), és egyáltalán nem mondható, hogy az rosszabb lett volna. De ezek régi fordítások. Ennél sokkal jobb, ha mai fordítású Bibliát olvasunk. A Szent István Társulat bibliájának a jegyzetei is nagyon jók, tanácsolom azokat is hozzáolvasni.

Nem, nem volt római katolikus. Egyszerűen arról van szó, hogy a román görögkatolikus egyházban mindmáig nagyon erős a latin rítus hatása. Ez így volt nálunk is. Az első görögkatolikus püspökök nálunk is hordtak gyűrűt és pileolust, sőt annak idején a latin mintára készített sok gombos reverendát is. Timkó Imre püspök atya kezdett el először keleti szabású reverendát és rászont viselni, de gyűrűje és pileolusa neki is volt. Szilárd püspök atyának is volt kezdetben pileolusa, de később már ő sem használta. A román püspök atyáknál mindmáig megmaradt ez a szokás.

Kérésére átnéztem. Minden elismerésem. Adja Isten, hogy sok emberen tudjanak ezen az úton is segíteni. Legyen rajta Istenünk áldása!

Ha megengedi, én másként közelítem meg ezt a kérdést. Ha jól értem, egy olyan személyről van szó, aki jó ügyet képvisel, s eddig Ön is fölnézett rá, becsülte érte, most azonban az Ön szemében lelepleződött az önzése, karrier hajhászása. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ennek az embernek továbbra is megvannak azok a tulajdonságai, ami miatt Ön eddig nagyra becsülte. Ugyanakkor mellékerült ez a rossz fény is, a belső tulajdonságainak megismerésével. Szerintem könnyen hihető, hogy ebben az emberben mind a kettő jelen van: a jó ügy képviselete meg az említett emberi gyöngeségek is. Ez utóbbiakkal ne azonosítsa a személyt. Egészen bizonyos, hogy vannak neki jó és vannak rossz tulajdonságai, éppúgy, mint Önnek vagy nekem. Nem naivitás, hanem bölcsesség és nagylelkű gondolkodásmód, ha továbbra is ezeket a jó tulajdonságait akarja látni. Látja a gyöngéit is, nem kell azt letagadni. De ki tudja, ő is mennyire küzd ezzel? Vagy ha én olyan helyzetbe kerülnék, nem ugyanúgy elcsábulnék-e a sikerek nyomán? Szóval, én azt mondom, imádkozzék érte többet. Jól teszi, ha másoknak nem beszél arról, hogy mire pillantott, mire jött rá vele kapcsolatban. Ezt hordozza magában irgalmas szívvel. Ez jó lecke is lesz Önnek, s ha kitart benne, nagyon sokat fog belőle tanulni. A végén még hálás is lehet ennek az embernek, hogy ilyen lelki feladathoz segítette Önt hozzá. Tartson ki tehát ebben: érte való imádság, bölcs hallgatás és a jóindulat megőrzése vagy újra fölkeltése. Ha ezért imádkozik is, Isten segítségével sikerülni fog.

Érthető az Ön kérdése, és kétféle választ lehet rá adni. Alapvetően igaza van abban, hogy ha havonta szokott gyónni, akkor a legközelebbi első pénteket megvárja vele. Ez így teljesen rendjén van. Azt hiszem, inkább azoknak szól az "adventi" buzdítás, akik nem rendszeresen gyónnak. Ez tehát az egyik válasz. Ugyanakkor azt sem tartom rossz megoldásnak, hogy ha december elején gyónt is, a karácsonyi nagy ünnepre mégis a lehető legtisztább lélekkel akarjon odaállni, s ha van lehetősége az ünnep előtt néhány nappal újra gyónjon meg. Ez esetben a következő majd február elején lehetne. Bármelyiket választja, jól dönt.

Kedves Testvérem! Az a csodálatos, hogy Istenben mindig mindenhonnan lehet újra kezdeni. Nincs elrontott élet. Csak sötét völgyek vannak, ahonnan viszont mindig ki lehet jönni. Nem ritka, hogy maga az Úr emel ki onnan saját kezével. Annyit hozzátehetek, hogy az Istenhöz fordulás soha nem lehet menekülés a világtól. Jóllehet, a világ sokszor akadályoz az istenfélő életben, mégis a világ az, amelyben a megszentelődésünkben előre haladhatunk. Azt javaslom, egyelőre járjon el valamelyik templomba rendszeresen, lehetőleg hétköznapokon is, és meg fogja látni, egy idő után találkozni fog egy atyával, aki eligazítást fog adni Önnek. Most, ebben a lelkiállapotában csakis ideiglenes elvonulást javaslok Önnek. Erre viszont nagyszerű helyek vannak. Legjobb szívvel a bakonybéli bencéseket vagy a magyarszéki kármelitákat tudom ajánlani. De rajtuk kívül is még sok olyan hely és közösség van, amely vendégként befogad kereső embereket, hogy segítsenek a lelki eligazodásukban. Ezek bármelyikét jó szívvel ajánlom. De imádkozom is Önért.

Semmi nehézséget nem jelent az, ha Ön részt vesz ezen az ünnepségen. Mint ahogyan zsidó vagy protestáns testvéreinket is szívesen látjuk katolikus szertartásainkon. Nem tudok arról, hogy lenne olyan pontja ennek a zsidó szertartásnak, amely a katolikus hitet érintené. Miként nálunk például a szentáldozás, amelyben azonban valóban csak katolikusok (illetve ortodoxok) részesülhetnek. Bátorítom, menjen el, vegyen részt ezen a szép ünnepségen. Ami még fontos lehet, hogy ne hanyagolja el közben a saját egyháza előírásait, tehát nyilván ezzel nem teljesíti a vasárnapi templomi szertartás kötelezettségét. De ezt, gondolom, Ön is tudja.

Valóban nincs. Nem mondom, hogy a gondolat, amire épül alaptalan, de senkinek nem javaslom, hogy belebonyolodjék. Nem ezekkel a módszerekkel kell a lelkünket gyógyítani, hanem Isten kegyelmével. Pilinszky egy helyen ezt írta: az embereknek nem megoldásokat kell találni a problémáikra, hanem irgalomra van szükségük, hogy a nehézségeiket elviseljék. A családállítás emberi problémamegoldás. Legalábbis annak hirdeti magát. Ráadásul sok sarlatán is van ezen a mostanában divatos vonalon, teljesen félre is vihetik az embereket. A folyamat lényege egyébként az, hogy csoportban végzett szerepjátékkal próbálják felszínre hozni az ember múltjában történt traumatikus dolgokat, és azokat ilyen módon próbálják feloldani. De ismétlem, ez csupán emberi erőlködés, amely ráadásul sokszor a múltat, a múltunk szereplőit hibáztatja, s közben esetleg a jelen szereplőit, azaz minket meg fölment. Az egyház több ezer éves gyakorlata a bűnbánat és az Isten hatalmának segítségül hívása sokszor kipróbált, biztos dolog. Miért nem ezzel élünk inkább?