Krisztusban szeretett Lelkiatya!
Szeretném a tanácsát kérni.
Az Evangéliumban szerepelt ez a rész Szentháromság vasárnapján:
Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra (Jn 16,13)
Mi a teljes igazság?
Honnan ismerhető fel?
Hogyan ismerhetek rá arra, aki már ebben, a teljes igazságban él? Vagy ez csak a Mennyekben fog megvalósulni?
Tisztelettel és köszönettel:
Lívia
Kedves Lívia! A teljes igazság Isten teljes megismerése. A kijelentés magában foglalja, hogy ez a teljesség soha nem érhető el, soha nem valósulhat meg. Mivel azonban ez a teljesség az isteni végtelent is magába foglalja, ezért a feléje való közeledés, fejlődés is végtelen. Ha Isten kimeríthetetlen, ez nem azt jelenti, hogy akkor hozzá se kezdjünk. (Mint a kisfiú a tenger partján kagylóval való átmeregetése a tenger vizének.) Ide kívánkozik Izaiás jövendölése a beteljesült végidőről: akkor majd "úgy tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogyan a vizek betöltik a tengert."
A teljes igazságra vezetés nem annak beteljesülése, hanem a megközelítése felől értelmezendő. Minthogy az első lehetetlen is volna. Tehát sem magamban, sem másban nem az eredményt kell nézegetni, hogy én vagy más meddig jutottel, hanem, hogy mindennap megteszem-e a lépéseket e teljes igazság elnyerése felé.
Dicsőség a teremtőnek, atyám zàrják be a templomokat, hogy lehet egy szomszédos országot ellenségnek tekinteni, nagyon szép, be mernek menni az Isten hàzába ezek az emberek.
Megbolondulni látszik a világ. Egyre csak folyik a fegyverkezés, közben épp a fegyverkezők harsogják, hogy mindezt csak a béke fenntartásának kedvéért teszik. Óriási hazugság! E gigantikus hazugságáradat része az is, hogy a fizikai harcok és támadások közben folyik a hírközlési felületeken is a harcoskodás. Még kiigazodni is nehéz. De az biztos, hogy a háborúnak semmi valós oka nem lehet. Imádkozzunk a békéért! Mi ennyit tehetünk.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném meg kérdezni hogy a Debreceni Attila téri templom felujitása után a Golgota oltár,és a Szűzanya oltár vissza kerül e??? Válaszát előre is köszönöm!!!
Én úgy tudom, hogy a "Golgota oltár" helyén lesz az új, ikonosztázionnal is ellátott kis kápolna. A máriapócsi Istenszülő képnek pedig egy másik helyen lesz kialakítva a tiszteleti helye.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! Az utóbbi időben egyre többször és többször azon kapom magam, hogy a papi szolgálaton gondolkozom. Ez nem is lenne meglepő mivel katolikus családban nőttem fel és már kis gyerekként minden vasárnap ministráns voltam.Azonban pár éve elfordultam a vallástól és a hittől, nem nagyon imádkoztam illetve jártam templomba. Azóta pedig egyetemistaként nem is gondolkodtam a vallásra,de valahogy csak ez jár a fejembe és nem tudok másra se gondolni egy ideje. Ezenkívül nem csak a papi szolgálat az ami cikázik a gondolataimban hanem a mélyebb elköteleződés (szerzetesség). Szeretném kérdezni hogy ez miért lehet mivel már nem vagyok jó keresztény.
Hogy mi miért lehet, erre nem könnyű felelni, nem is próbálkozom vele. De szerintem fontosabb kérdés, hogy mit kell, mit érdemes kezdeni ezzel a jelenséggel. Azt javaslom, bátran kérdezzen erre rá az Úrnál: "Uram, ez most micsoda? Ezt komolyan gondolod? Ez tőled jön? Én is vegyem komolyan?" stb. Ilyen kérdésekkel ostromolnám az Ön helyében az Urat. Menjen el minél többször a templomba, hogy képes legyen meg is hallani a választ. Mert ha az ember kérdést tesz föl, illő a válaszra oda is figyelni. Persze, illendőségnél sokkal többről van szó. Akkor jár jól az ember, ha Isten akarata szerint él. Az Ön esetében nem biztos, hogy ebből papság vagy szerzetesség lesz, de hogy valami szándéka van ezzel az Úrnak, annyi bizonyos. Persze, ha a szerzetes lesz, azon sem kell csodálkozni. A mi Istenünk a meglepetések Istene. Nem mindig kiszámítható, hogy ő mit tervez velünk, mire hív minket. Ha úgy érzi, hogy a mostani életvitelét tekintve igazán nem volna logikus egy papi vagy szerzetesi elhívás, ezen ne hökkenjen meg. Nézze végig az eseményt. Csak arra figyeljen, hogy ez az Úr eseménye legyen, nem pedig oldalpályás kisiklás. Ne azt keresse, hogy Ön mit szeretne tenni az életében, hanem, hogy az Úr mit vár Öntől. Ez azért fontos, mert ha megtalálja, akkor később az Ön vágya, kívánsága is ezzel azonosul, pontosabban szólva a felszínre kerül, hogy ez valóban az Ön útja. Ha viszont úgy követi a saját elképzelését, hogy az Isten akaratával szembemegy, akkor idővel Ön sem lesz benne boldog, nem fogja benne megtalálni a saját helyét.
Kedves atya.
Meg fogatam valamit ès nem tartotam be.
Ha még pótolható, javaslom, pótolja. Ha már nem, kérje Isten irgalmát, hogy pótolja ő a Szentlélek segítségével. Kérjen tőle bocsánatot, ha súlyos, komoly dolog volt, gyónja is meg, és ezzel rendben van minden. Ne rágódjék rajta tovább, semmi egyéb jelentősége nincsen.
Feltámadt Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
Megütközve hallottuk többedmagunkkal a hirdetésekből, hogy a debreceni Főszékesegyház felújítása során új oltár készül. Miért, mi a baj a jelenlegi, felszentelt oltárral?! Hány és hány Szent Liturgát mutattak be rajta! Gyönyörű, illeszkedik a templom stílusához, az ikonosztázionhoz... Ez az oltár a debrecenieké, nem lehet azt csak úgy kidobni, eltüzelni... Sajnos, van egy olyan tendencia a magyar katolikus egyházi vezetésben, hogy a múltat végképp eltörölni. A veszprémiek tudnának róla mesélni, hogy hogyan tette életidegenné, lemeszelt protestáns imaházhoz hasonlóvá, kommersz "ikeás" bútorzattal a veszprémi püspök a székesegyházat. Hogy hogy dobta ki azt az oltárt, amelyen még Mindszenty is misézett. Hogy hogyan cserélték le a templom védett színes üvegablakait... De szerte az országban járva hasonlóak tapasztalhatunk más katolikus templomokkal, székesegyházakkal. Hál’ Istennek a görögkatolikusok a templomfestést még fontosnak tartják, az ikonok jelenléte a szertartásokhoz hozzátartozik, nem meszelik le a múltunk értéket. Ez - úgy gondolom - nem utolsósorban annak köszönhető, hogy a görögkatolikus liturgia megőrizhette az eredeti formáját, ahogyan őseink ránk hagyták, szemben a latin rítussal, amelyet a II. Vatikáni Zsinaton lecseréltek egy újonnan kreált, erősen protestantizáló rítusra. (Zárójelben jegyezném meg, hogy az ősi latin rítusba ugyanúgy nem férnek bele a protestáns elemek, ahogyan a bizánci rítusba sem. Aki vett már részt ősi latin rítusú szentmisén, megdöbben azon, hogy mennyire közel áll a bizánci- és más keleti rítusokhoz, noha a felületes szemlélő azt hinné, hogy a felépítése miatt közelebb áll az új rítushoz.)
A debreceni Istenszülő Oltalma Főszékesegyház felújítását sok tekintetben örömmel várom. Hiszen az 1950-es években a bizánci hagyománytól idegen stílusban, vitatható értékben teljesen átfestették a templomot. Még a szentély ablakait is befalazták miatta, amivel elveszett a templom egyik csodálatos adottsága, hogy a reggeli fény pont az oltárra essen. Továbbá a templom vizesedése is állandó problémát jelentett, amire volt is valamilyen megoldás, de aztán azt is leszerelték. Remélem, a felújítással ez a probléma is megoldódik.
Viszont aggódom ezen a "múltat végképp eltörölni" mentalitáson.
1.) Hová lett a templom körüli, a XX. század viharait átélő kovácsoltvas kerítés? Felújítva visszakerül, vagy MÉH-be került?
2.) Hová lett a görögkatolikus templomokra nem jellemző orgona? Kidobták? Megsemmisült? Hány és hány templom szeretne orgonát... Megkapta valamelyik más római katolikus templom?
3.) Mi lesz a sorsa a görögkatolikus templomokra nem jellemző keresztút képeinek? Megkapja valamelyik római katolikus templom?
4.) S, végül, amit az elején megfogalmaztam: mi lesz az oltárral?
De, hogy valami pozitívumot is írjak: most a Szent Háromnapon Fülöp érsek metropolita bejelentette, hogy a Covid miatt kényszerből bevezetett sok kanalas áldoztatási forma megszűnik, s visszatérünk a hagyományos egy kanalas áldoztatáshoz. Ez örömmel tölt el, mert egyrészt sokkal inkább kifejezésre jut az, hogy az Oltáriszentség nem fertőző, sőt! Másrészt, amit a laikusok többsége nem tud, a sok kanalas áldoztatási forma a purifikálást is igen megnehezíti és kérdéseket vet fel. Ezért kaptam az egyik diakónustól azt a megszívlelendő tanácsot, hogy a sok kanalas áldoztatási forma esetén igenis nyaljuk le a kanalat, hiszen akkor nem marad partikula a kanálon. Ezt nyilván a hívek többsége nem így csinálta, hiszen nem így tanulták. Egy kanalas áldoztatásnál természetes, hogy nem nyaljuk le a kanalat.
A másik pozitívum pedig az, s ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy nagyon becsülöm Fülöp érsek metropolita atya döntését, amikor a Covid alatt szembe mert menni a többi püspök társával és nem zárta be a templomot, nem fosztotta meg a híveket az Eucharisztia éltető erejétől és a húsvét ünneplésétől. Aki akart, az részt tudott venni a Szent Liturgián, nem voltunk elzárva tőle.
Egy aggódó debreceni hívő
Mindenekelőtt elnézést kérek a késedelmes válaszért. Időközben a korábbi oltárt már el is vitték. Úgy tudom, hogy a görögkatolikus múzeumban van, ott lesz kiállítva. Természetesen nem szabad ebek harmincadjára hagyni. Miként az orgona is, tudomásom szerint az egyik római katolikus templomba került. Érthető, hogy ezek fájdalmas átalakulások azoknak, akik gyermekkoruk óta sajátjuknak érzik ezt a gyönyörű templomot. Mint látható, az épület állagának megóvása mellett belső átalakulások is történnek. Van, ami megmarad, van, ami megújul. Megmarad a Lohr Ferenc által festett kupola a négy evangélistával. A templom többi részén az ötvenes években készült festmények voltak, ezek nem képeztek igazán nagy értéket, ezek helyére kerül az egyre szebben kibontakozó bizánci ikonográfia. Aki belép ide, és megszemléli ezeket, megbizonyosodhat, hogy a neobizánci templomhoz illő gyönyörű belső tér alakul ki. Megmarad a szószék is, amely, sajnos ma már nem használatos, de a templom belső terének egy jellegzetes és nagyon szép darabja. Megmarad a baldachin is, amely szintén ugyanebben a neobizánci stílusban készült. Az oltár is értékes darab, de formájában és méretében nemigen felel meg a bizánci rítusnak. Ezt váltja föl egy nagyon szép kialakítású márvány oltár. Lehet, hogy kell egy kis idő, amíg megszokjuk, de hasonlóképp voltunk az ikonosztázionnal is. Nyilván azzal szemben is volt némi berzenkedés, de ma már el sem tudnánk képzelni a székesegyházat anélkül. Úgy tudom, készül még egy másik kis szentély is, szintén márványból, márvány oltárral, a jobb oldali hajó apszisa alá. Tehát lesz majd átalakulás a templomban, de egészen bizonyosan nagyon szép, harmonikus lesz az egész, bizonyos részeket megtartva, más részeket a bizánci rítusnak megfelelően átalakítva. Azt tanácsolom, nem érdemes sem szomorkodni, sem méltatlankodni mindezek miatt. Hozzáértő emberek felelősen gondolkodva tervezik meg és viszik végbe ezt az átalakítást, semmi mást, mint a hívek hitéletét, hitének tovább építését szolgálva.
Kedves Lelkiatya!
Úgy látom, hogy a debreceni Attila téri Főszékesegyházzal kapcsolatos kérdéseimre nem kívánnak válaszolni. Húsvét után pár nappal küldtem el a kérdéseimet az olrárral, a kovácsoltvas kerítéssel, a lebontott orgonával és a görögkatolikus templomokban nem szokásos keresztút képeivel kapcsolatban. Azért jutottam erre a következtetésre, hogy nem akarnak válaszolni, mert később beérkezett kérdések választ kaptak. Hogy miből gondolom, hogy később érkeztek? A kérdésből. Pl. az evangéliummal kapcsolatban tett fel valaki kérdést, olyan evangéliumi résszel, ami a húsvét utáni valamelyik vasárnap hangzik el.
Ha nem kívánnak válaszolni, akkor legalább annyit tegyenek meg, hogy leírják, hogy erre nem lehet nyilvános fórumon választ adni, vagy valami ilyesmi, önökre bízom az ok leírását.
Egy csalódott debreceni hívő
Valóban egészen hátrasorolódott az Ön kérdése. Bocsánatát kérem. Való igaz, hogy nem mindig sorrendben készülnek el a válaszok. Ezért is minden kedves kérdezőtől bocsánatot kérek.
Kedves Lelkiatya!
A mentális betegséggel küzdő nő vagyok. Azt írtam, hogy sikerült takarító állást találni. De ez sajnos, úgy látszik, hogy erős túlzás volt, mert még mindig nem kaptam megerősítő visszajelzést a munkáltatótól. (Húzódik az intézmény nyitása.) Most várakozó állásponton vagyok, de azért keresem is a számomra megfelelő állást.
Szeretném az Ön és más jóindulatú emberek imáit kérni, hogy mielőbb tudjak állást találni.
Nagyon köszönöm mindenkinek!
Imádkozunk Önért.
Tisztelt Atya!
Bűn-e, ha megnézem feleségem bejövő leveleit az e-mail fiókjában?
Köszönettel:B.
Ha megengedi a felesége, akkor nem bűn. Bár, akkor sem igazán javasolt. De ha nem tud róla, akkor semmiképp se tegye! Az teszi bűnné, hogy a bizalmatlanságot növeli, voltaképpen állandó hazugságot eredményez, mert valamit el kell hallgatni a másik elől. Ha vannak Önben gyanakvások, feltételezések, akkor megfelelő módon és időben ezeket ki kell beszélni. Hiszen sokkal többet segít a kapcsolatban a bizalom építése. Tehát, ha a felesége történetesen meg is engedné, hogy nyugodtan olvasson bele, szerintem akkor is jobb meghagyni ezt a személyes szférát. A kapcsolatuk ápolása többet segít, mint a másikról szerzett ismeretek megszerzése.
Tisztelt Lelkiatya! Hogyan kell tinédzserként Isten követni? (14 éves) Mert azt tudom hogy más felnőttként követni Istent mint tiniként. Akarom érezni Istent, Isten szeretetét, akarok közeledni hozzá. De tiniként hogyan? Mert kijönnek a hormonok meg minden (irigység,harag,stb) Olvasok Szentírást, imádkozom, de az OCD-VEL nagyon nehéz. És félek hogy csak azért használom Istent hogy bocsásson meg, vegye el a rosszat, és adjon jót. Aztán ezt lehet hogy az OCD hiteti el velem hogy ezért csinálom)És hogy pont ezért nem adja ezeket meg és nem lehet kapcsolatban vele. Korábban írtam már önnek...
Igyekeztem korábbi kérdéseire válaszolni, remélem, valamelyest azok is segítettek az eligazodásban. Ha diagnosztizált OCD-ről van szó, akkor érdemes szakembert keresni, és terápiával viszonylag hatékonyan és gyorsan kezelhető, orvosolható. De hozzáteszem, hogy egy bizonyos korban ez élettani jelenség is, nem kell tőle megijedni vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Az ember fiatalon keresi önmagát, keresi a helyét, próbálja értelmezni a világot, de még viszonylag kevés ismerete, élő tapasztalata van, ezért könnyebben "eltéved", téves utakra jut. Ez nem csak tettekben, hanem még inkább gondolatokban jelentkezhet. Nyilván minden életkorban másként viszonyul az ember a világhoz, önmagához, Istenhöz. Két könyvet tudok javasolni, amely fiataloknak sokat segíthet: Michel Quois: Így élni jó, és Gyökössy Endre: Magunkról magunknak. De ezeken kívül sok hasznos könyvet lehet még találni tinédzserek számára.
Az, hogy csak azért használná Istent, hogy ebből valami haszna legyen, elkerülje a büntetést, jutalmat kapjon érte, merőben kísértő gondolat. Ne is foglalkozzék vele, mert egészen bizonyosan félreviszi. Szóval, csak éljen azokkal az eszközökkel, amelyeket az Egyház fölkínál: a szentírás olvasása, lelki olvasmányok, rendszeres gyónás, gyakori szentáldozás, napi imádságok legalább reggel és este. Ezt fiataloknak és időseknek egyaránt tanácsolom. Ezek szépen lassan elvezetik Önt is arra az útra, ahol már nincs kételkedés, hogy ez az irány valóban Isten felé vezet. Én nem tudom pontosan, hogy az OCD tünetek esetén hogyan lehet jól kezelni a kényszeres gondolatokat, ezt a szakember tudná jobban megmondani, de az egészen bizonyos, hogy a rendszeres lelkiélet a legjobb orvosság arra, hogy az ember ne legyen kiszolgáltatva az efféle félrevezető gondolatoknak.
Kedves Lelkiatya,
Főleg idősebb katolikusok körében hallottam azt a nézetet, hogy a szexuális töltetű gondolatok és vágyak halálos bűnnek számítanak. Szerintem pedig attól függ, hogy mit kezdünk vele. Előfordul, hogy a semmiből keletkeznek erotikus gondolataim és egész nap visszatérnek pedig igyekszem őket elkergetni. Nincs szó semmi perverzióról és nem kapcsolódik olyan emberhez, akihez nem lenne szabad. Én ilyenkor próbálom ezt "hazavinni" és intézményesített keretek között hasznosítani...azaz elősegítem vele a házastársi együttlétet. Szerintem ilyen módon nem számít bűnnek. Önnek mi a véleménye Atyám?
Sajnos, nagyon sokáig, évszázadokon keresztül élt az az eltorzult fölfogás, hogy a szexualitás már önmagában is tisztátalan, ezért a lelkiéletre törekvő ember jobban teszi, ha száműzi az életéből. Ez egyrészt nem is lehetséges, másrészt a test ellenes szemléletből származik, ami idegen a kinyilatkoztatástól. Krisztus megtestesülése pontosan azért történt, mert a testet is meg akarja váltani. A testi önmagában nem rossz, hanem a megváltás hordozója lehet. A szexualitás az Isten csodálatos ajándéka, amellyel még szebbé akarja tenni az életünket. Csupán az ember rontja el, mint oly sok egyéb isteni ajándékot is. Tehát helyesen kell bánni, élni vele, s akkor csodálatosan megmutatkozik rajta keresztül ez az isteni eredet, a szeretetből fakadó ajándék volta.
Ha helyesen akarunk vele bánni, akkor meg kell találni a helyét az életünkben. Egyik nagyon fontos eleme és kulcsa a szexualitásnak, hogy a kibontakozása csakis párkapcsolatban értelmezhető. Soha nem egyéni örömöket szolgál, és a párkapcsolatban is ki kell zárni belőle az önzést, a saját öröm kizárólagos keresését. Arra való, hogy azt az embert ajándékozzam meg vele, akivel Isten előtt összekötöttem az egész életemet. A szexualitásnak a beteljesedése a házastársi testi egyesülés, de ennek része lehet minden ehhöz vezető vagy ezzel kapcsolatba hozható egyéb részleges öröm is. Ezért házas ember esetében egészen másként van ennek helye, mint annak, aki nem él házastársi kapcsolatban. Úgy értem, hogy akiben a szexuális gondolatok, vágyak fölébrednek és ez elvezet, hozzásegít ahhoz, hogy adott helyzetben a házastárssal ezt meg is élhessék, akkor ennek lehet helye. A nem házas ember életében azért van ez egészen másként, mert ő - belátható időn belül - ezt nem tudja fizikailag megélni, tehát nem tekinthető annak előjátékaként. Így az az érzéki öröm, amelyet ilyen gondolatok ébresztenek, csupán egyéni testi élvezetet jelent, amely nem tekinthető a szexualitás helyes megélésnek. Nem beszélve arról, hogy természete szerint ezek a gondolatok újabbakat és újabbakat generálnak, tehát egy gondolati spriálba, csapdába kerülhet az ember. Aki nem házasként beengedi ezeket a gondolatokat, és nem azonnal fordul el ezektől, az saját magának tesz rosszat, mert ezek igen hamar képesek eluralni az ember gondolkodását. Természetesen a házasembernek is megfelelő mértéktartással kell bánni az ilyen gondolatokkal, lehetőség szerint kizárva az egyéni öröm keresését. (Az úgyis megadatik a kölcsönös örömszerzésben.)
Áldott Lelkiatya!
Zajos nagyvárosban élek, de ebben a zajban is szeretném megtalálni Krisztust és Vele maradni. Mit tegyek?
Köszönve: Adél
Kedves Adél!
Jó szívvel ajánlom ezt a nagyszerű könyvet: Carlo Carretto, Városban pusztai magányod
Nem könnyű beszerezni, legföljebb antikvár gyűjteményekből lehetséges, például itt:
https://bookline.hu/search/oldbooks.action?descApid=20:525551&page=1
De a világhálón keresztül is olvasható:
http://www.omc.ppek.hu/konyv/carlo_carretto_varosban_pusztai_maganyod/?n=86
Sőt, meg is hallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=mkEU87U10_Q&t=6799s
Kedves lelkiatya!
Húsvét előtt egy ember a személyes adataimmal szórakozott, tudom is hogy ki lehetett. Rendelt a nevemben egy tintapatront az interneten anyagi kár nem ért szerencsére és mikor a lány barátját megkérdeztem nem válaszolt semmit. Féltékenység lehet az oka. Én nem értem az ilyet hogy miért nem méltatta válaszra, amikor ez nagyon aljas dolog. Mindig azt kapom hogy nem kell vele foglalkozni azzal ha bántanak még akkor sem ha komoly dologról van szó. Én nem csinálnék ilyet senkivel.
Köszönöm a választ.
Csak ugyanebben tudom Önt én is megerősíteni. nem kell foglalkozni azzal, ha bántanak minket. Ezzel magunkat is védjük, meg a kapcsolatunkat is azzal a személlyel, aki bántott, vagy úgy tűnik, hogy bántást kaptunk tőle. Szóval, ezekkel jobb nem foglalkozni. Annyit érdemes tenni, hogy ha úgy érzem, hogy valakitől bántást kaptam, akkor imádkozzam érte. Ez a legjobb válasz az ilyen helyzetekre. Egyebet tenni nem kell, nem érdemes.
Tisztelt Lelkiatya! Nem vagyok megkeresztelve de elvileg védést kaptam. De nagyon félek a gonosztól. Egyfolytában az jön hogy mivan ha a gonoszé vagyok és hogy a családom az. És imádkozok de nem tudom. Néha segít néha nem. Mi a tanácsa?
Az a megfogalmazása, hogy nincs megkeresztelve, de elvileg védést kapott, bizony nem túl bíztató, azt is mondhatom, inkább ijesztő. Ilyen ostobaságokba ne menjen bele, mert valóban kiszolgáltatja magát a sötét erőknek. Nincs semmi más védelem, csakis Istené. Isten pedig nagyon világos és egyszerű utat nyitott nekünk, hogy megtaláljuk őt, hogy vele éljünk. A gonosz lelkek mindent összezavarnak, a világosság angyalaként tüntetik föl magukat. Nagyon fontos, hogy ne higgyünk ezeknek a hazugságoknak. Egyébként ugyanilyen hazugság az is, hogy félni kellene tőle. Egyáltalán nem. A gonosz nem erősebb nálunk, csak akkor, ha megnyitjuk magunkat neki, ha beengedjük az életünkbe. Ha ezt tesszük, ne csodálkozzunk a következményein! Azt tanácsolom Önnek, hogy kezdje el olvasni a Szentírást, Jézus életét. Menjen el templomba, és ott imádkozzék a Mindenható Istenhöz, hogy adjon útmutatást Önnek. Szerintem hamar rá fog jönni, hogy mennyire egyszerű(bb!) őt követni, mint bármi más, önmagát kínáló erőt.
Egyébként az ima sem arra való, hogy azok segítségével megőrizzük magunkat a bajoktól. Van, amikor az Úr a bajokon keresztül tanít, és azért engedi meg azokat. Míg a gonosz erők a legszebb dolgokat is ki tudják fordítani, ellenünk tudják fordítani - ha hagyjuk. Szóval, egyedül a jóságos Istenben bízzék, és őneki engedelmeskedjék! Hogy ez mit jelent, ezt fogja megtalálni a Szentírásban és a templomi szertartásokon keresztül.
Tisztelt Lelkiatya! Egy imafüzetben azt olvastam, hogy Jézus ilyen ígéretet tett: "Aki imáit, szenvedéseit, áldozatait Sebeimmel és Drága Véremmel egyesítve felajánlja a bűnösök megtéréséért, kétszeres boldogságban részesül az örökkévalóságban és sok bűnös megtérését nyerheti el."Elkezdtem mondani az imafüzetben található felajánló imát, néha azonban ilyen gondolataim vannak: " Talán jobb lenne abbahagyni a szenvedések felajánlását.Hallottam már olyat, hogy aki felajánlja a szenvedéseit, annak több, míg aki nem ajánlja fel azokat, annak kevesebb szenvedésben lesz része a földi életben."
Azt tanácsolom Önnek, hagyja abba ezt a felajánlást. Több gyötrelmet okoz Önnek, mint amilyen lelki gyümölcsöket terem. Miközben azon vívódik, hogy talán nem is éri meg, ezzel voltaképpen teljesen értéktelenné és hiábavalóvá teszi ezt a belső törekvését. Csupán az a gondolat, annak ismerete, hogy létezik ilyen fölajánlási lehetőség még nem elegendő indok arra, hogy meg is tegye. Akkor vállaljon ilyen fölajánlást, ha ezt örömmel teszi, ha nem fél attól, hogy ezzel még több szenvedésnek lesz a részese. Nem mindenkitől várja ezt Isten. Van, akinek megadja ennek a kegyelmét, van, aki még nem tart ott, hogy ezt megértse, hogy magáévá tegye.
