Tisztelt Lelkiatya! Nagy lelki krízisben vagyok nagyon fáj a lelkem , milyen (vigasztaló) imát , im?ds?got tanácsol ebben a helyzetben?

Kedves Lelkiatya! 24 éves vagyok, gyerekkorom óta római katolikus vallású, és igyekszem úgy is élni. Viszont sajnos sok emberrel találkoztam, akik csak nevettek az egészen, és mondták, hogy nincs Isten/halál után élet. Sajnos eljutottam oda, hogy 2017-ben bennem is megfordult a fejemben, hogy mi van ha nincs Isten, és ezt az egészet csak kitalálták. Ezzel a gondolattal azóta is küszködöm, viszont igyekszem továbbra is ennek ellenére betartani a vallást (mert csak azzal számolok, hogy van Isten). De sokszor félelem lesz rajtam úrrá: Mi van ha nincs Isten, és a halál után megszűnik minden, nem találkozom egyik szerettemmel sem? Sajnos többször a hangulatom is elrontotta ez a gondolat hónapokra, depresszióba is estem többször. Eleinte érvekkel próbáltam magam meggyőzni (jelenések, könnyező Mária, stb.) De az a baj szinte mindent ki lehet magyarázni. Papokkal is beszéltem, de nem nagyon jutottam előrébb. Viszont tavaly ősszel meg idén végre sikerült fejlődnöm. Szembenéztem a haláltól való félelemmel (mi van ha nincs Isten, és megsemmisülünk). Annyiszor szembenéztem magamban ezzel a félelmetes gondolattal, hogy többször már nem ilyeszt meg ez a forgatókönyv sem. Ez ugyebár 1 pszichológia trükk, szembenézni a félelemmel. Viszont 2.lépésként szeretném elérni a fő célt, hogy helyreálljon az Istenhitem. Annak nagyon örülök, hogy végre jött egy gondolat, ami hosszasan megmarad bennem, és növeli a hitem. Tudni kell, hogy én nagyon szeretem a logikát, meg a matematikát, és emiatt hozzám közel állnak a filozofálgatások. Ugyanis az ősrobbanásnak, meg az anyagvilágnak valahogy létre kellett jönnie, így kellett lennie "valakinek" aki ezt az egészet létrehozta. És ez lenne Isten. Persze itt is jönnek cáfoló gondolatok, de ez a leglogikusabb magyarázat az Univerzum létezésére. Nagyon örülök annak, hogy végre úgy érzem kezd bennem a hit kialakulni ezáltal a gondolat által. Korábban szinte lehetetlennek hittem azt, hogy higgyek, de most végre kezd kialakulni. Kérem szépen majd a válaszában ne szólja le amit írok. Mert még nagyon gyenge lábakon áll a hitem, egy leszóló mondat (bárkitől) és kezdhetem újra. Egyelőre én se hiszem el, hogy egy kicsit is, de kezdek hinni. Tudom, hogy szívvel képes az ember hinni, de én olyan beállítottságú vagyok, hogy kell előtte 1 kezdőlöket, mert különben csak erőltetés az egész. És ez a kezdőlöket most az, hogy az Univerzumnak létrekellett jönnie. Viszont 1 kis aggodalom van a fejemben, hogy mi van ha Isten csak létrehozta a világot, de nem tervez ezen kívül semmit a halál után. Jó, lehet ennek nem lenne értelme. De akkor meg mi van akkor, ha tényleg van valami a halál után, de nem találkozom egyik szerettemmel sem, mert nem Mennyország van, hanem ujjászületés vagy valami hasonló. Abban szeretném a segítségét kérni, hogy írjon már nekem pár személyt (nem kell feltétlen papnak lennie, de jobb ha az), aki hisz Istenben, de vevő filozófiai, meg logikai megközelítésre is vele kapcsolatban (pl. az emberi élet értelme, miért hozta létre Isten a világot). Ha lehet Hajdú-Bihar vagy Szabolcs, vagy Szolnok vármegyei legyen, de írjon le kérem bárkit, akit tud, elmegyek messzebbre is. Természetesen igyekszem emellett majd szívvel-lélekkel is hozzátenni (dicsőítő dalokat hallgatni, Isten szeretetére gondoln, hogy szeret engem, illetve keresni mindennap több dolgot, amikben fel lehet Istent fedezni). Mégegyszer kérem szépen, hogy ne szólja le azt, hogy én ilyen "egyedi" módon a filozófia meg a logika által tudok jobban közeledni Istenhez. De gyerekkorom óta a matek és a logika "szerelmese" vagyok. És ahogy írtam, iĺgyekszem nem csak ésszel, hanem szívvel is hinni. De most örülök ennek a kis löketnek is (Univerzum keletkezése által kezd kialakulni a hit), hiszen alig láttam esélyt arra, hogy sikerülhet valaha hinnem, és most tessék kezd kialakulni. Kérem szépen ha lehet mielőbb válaszoljon, mert a nyáron mihamarabb szeretném elkezdeni a lelki munkám egy szép cél érdekében. Természetesen pszichológushoz is fogok menni, mert van pszichológiai eredetű problémám, de a hitbeli kérdésekben a legjobb számomra 1 olyan (lehetőleg pap) vallásos személy, akihez közel áll az Istenről való filozofálgatás is. De persze nem marad ki az sem, hogy a szívemmel is hozzáteszem amit kell, nem csak az eszemmel. A választ előre is köszönöm szépen!

Tisztelt Lelkiatya! Egészen el vagyok bizonytalanodva, hogy mitévők legyek ha egy rokonszenves férfi udvarol nekem úgy hogy megosztja, ő olyan nagyon kiábrándult az Egyházból az emberi játszmák láttán, bár katolikus iskolákba járt, ő immár nem vallásgyakorló. Lehet ennek jövője, ha nekem úgy tűnik, hogy egyedül Isten az, aki értelmet ad az életemnek?

Kedves Lelkiatya! Válaszolt az egyik atyával kapcsolatos kérdésemre és ezt köszönöm szépen. Azt írta, hogy Isten fölhasználta ezt az atyát, hogy nekem kegyelmet és megerősítést adjon, de én csak egy részét ismerem ennek az atyának, amit mondott nekem is Istennek kell köszönnöm. Azt hiszem, teljesen egyetértek. Már csak egy kérdésem maradt, amivel nagyon vívódok: szabad ezután is ehhez az atyához mennem gyónni vagy lelki beszélgetésre? Római katolikusokkal beszélgettem erről, mert nagyon foglalkoztatott ez, én magam görögkatolikus vagyok és szerintük (világi emberek mind) nem kellene, mert akkor mi lesz velem ha ez az atya már nem lesz itt, menjek mindig máshoz. Valaki azt mondta, lehet elkezdenék kötődni hozzá, akár ő is hozzám, még belém is szerethet vagy én belé és ezt el kell kerülni, ne keressem soha többet. A harmadik ember azt mondta, hogy eleve nem kellett volna az atyának ilyen türelmesnek és kedvesnek lenni velem, a gyónás nem arra van, ott 5 perc alatt fel kell sorolni a bűnöket és aztán lehet kimenni az ajtón. Nagyjából ilyen stílusban mondta. Szinte "leszedték rólam a keresztvizet" ahogy mondani szokás, bűntudatom lett minden miatt, pedig semmi helytelen dolgot nem mondtam az atyának és az atya sem nekem. Még mielőtt kikérdeztem ezeknek az embereknek a véleményét, már megbeszéltem az atyával, hogy rendszeresen beszélgethetek vele/gyónhatok nála, akár hetente, de azok után amiket nekem mondtak a római katolikus testvéreim Krisztusban, elbizonytalanodtam és úgy éreztem, mintha valami borzalmas dolgot tettem volna. Az atya nem csak velem türelmes, mással is az. Az igaz, hogy jóval tovább voltam nála mint 5 perc, mert nem csak gyónás volt hanem lelki beszélgetés is. Ez számára teljesen rendben volt így. Mondtam is neki, hogy sajnálom, hogy ennyi időt szánt rám és nem is egyszer, mire ő azt felelte, én ezen ne aggódjak, miután bemegyek a gyóntatófülkébe, onnantól már az ő felelőssége hogy segít vagy nem, mit csinál. Tényleg nagyon jó tanácsokat adott, bátorított a jobb keresztény életre, elismerte az eddigi eredményeimet, úgy tudta megmutatni hogyan lát engem Isten mint még senki, még a papokhoz fűződő viszonyulásomon is változtatott pozitív irányba, azért is hálás voltam hogy engedte hogy máskor is megkeressem. Nehéz szavakba önteni, de úgy éreztem, még sokkal többet fejlődhetek ha segít és akár szentté is válhatok. Nélküle is, Isten kegyelméből, más atyákkal, azt is mondta, hálás lehetek azért is amit eddig kaptam, de úgy éreztem, ha segít, akkor fénysebességgel tudok majd haladni.Még akkor is kedves és türelmes volt velem mikor fáradt volt vagy fájt a feje. Azt mondta, meghozhat ekkora áldozatot. Vagy mondta vagy láttam rajta a gesztusaiból és innen tudom. Most a két tényező küzd bennem, az egyik amiket a római katolikusok mondtak nekem és a bűntudatom - pedig nem mondtam soha semmi rosszat és nem is áll szándékomban -, a másik az az érzés, benyomás, sejtés, hogy Isten ezen az atyán keresztül még jobban beszél hozzám mint a többi atyán keresztül és mindig segít. A többi atya is, de vele különösen úgy tűnt, Isten beszél hozzám általa. A szívem mélyén úgy érzem, hogy az lenne jó ha találkoznék vele ahogy eddig. Az a megérzésem, hogy a Sátán nem akarja, hogy beszéljek vele mert olyan sokat segítene és olyan jó hatással lenne rám, ami a Sátánnak nagyon nem tetszene. Mintha lennének is ilyen kísértések. Tipikus példa, hogy egyszer egy hívő azt mondta nekem, neki ez az atya nem szimpatikus, elég lenézően beszélt róla, pedig én már akkor tudtam, mennyit tud segíteni nekem. Aztán amit a római katolikusok mondtak. Elhiszem, hogy jóindulatból mondták, bár tényleg nagyon ítélkezőn. A lelkem mélyén azt érzem, pont azért kellene ezután is találkoznom vele, mert talán a Sátán nem akarja. Olyan ez, mint amikor nagyon féltem évek után először gyónni menni, de aztán az rengeteget segített. Ön mit gondol?

Kedves Lelkiatya! Elkeseredtem. Itt Szabolcs megyében nem találok állást, albérletet nem tudok fizetni. Hogy tudnám meggyőzni a munkáltatót, hogy jó vagyok, képes vagyok rá. Lelkileg megvisel a helyzetem.

Dicsőség lelki atya! Normális dolognak tartja e ha egy szülő, akinek nemrég halt meg a gyereke tud mosolyogni? Persze láttam sírni is de mosolyogni leginkáb. Igaz elég megviseltek a szülök mostanában kinézetre. Különben nagyon angyaliak aranyosak, csak ez furcsa. Mikor rákérdeztem, hogy ez hogy működik náluk hisz mikor meghalt az én édes anyám, élni se akartam hónapokig, azt felelt hogy sosem fogja tudni feldolgozni a gyereke halálát de nem akarja, hogy a sebük elrákosodjon megakarnak gyógyulni hisz van feladatuk még az életben. Viszont én úgy látom, a Boldogságoknál is ugy szerepel hogy boldogok, akik sírnak. Lelki atya ezt hogy látja? Az rendben van, hogy meg akarnak gyógyulni de egy évig legalább kell gyászolni úgy is, hogy az ember nem mosolyog. Én ezt kegyeletsértőnek találom. Erzsike

Tisztelt Lelkiatya! Ha régóta fontolgatunk egy döntést, és annak hangot is adtunk, helyes az ha végül meggondoljuk magunkat? Hisz a bizalom ilyenkor megtörik mindkét oldalon, ugye? Így hogyan maradhatok hű magamhoz? Mennyire érvényes itt,hogy:"Legyen körötökben az igen:igen,a nem:nem,nehogy ítélet alá essetek." Köszönettel

Kedves Lelkiatya! Ismerek egy atyát, aki nagyon segítőkész, nekem legalábbis sokat tudott segíteni, hogy Krisztushoz hasonlóbb legyek, Jézus szemével lássam a különböző helyzeteket, lássam meg mindenben az ő jelenlétét, magamat is ennek megfelelően nézzem. Abban is tudott segíteni, hogy amikor megbánt engem valaki, akkor a szenvedő embert lássam benne, ne a fájdalmat, amit okoz nekem.A gyónáskor türelmes volt velem, pedig nem pár percig voltam bent. A félreértések elkerülése végett: akkor már én utolsónak mentem gyónni, mások gyónása nem függött az enyémtől, de nem is voltunk kettesben a templomban, mert még voltak sokan ott. Nem egyszer segített hanem többször. Azt akarom mondani, hogy nagyon sokat segített mint atya. Ezért hálás vagyok neki is és Jézusnak is hiszen Jézust képviselte mikor velem beszélt, Jézus mondta azt amit ez az atya mondott. Egy valamit mégsem értek és ezt nem tudom csak úgy elfelejteni: csak akkor beszél velem, amikor kettesben vagyunk vagy vannak ott mások, de nem figyelnek annyira, amikor van több hívő a templomban vagy a folyosón, akkor csak köszön nekem, de annyit se kérdez meg, hogy hogy vagyok. És nem is mosolyog rám olyankor. Egyszer egy fiatal házaspár volt mellettem, inkább előttem a kisgyermekeikkel, rájuk mosolygott, rám nem. Az mindenesetre igaz, hogy nem szokott velem beszélni olyankor. Igaz, én sem mosolygok rá és nem megyek oda hozzá, mert egyébként sem merek a papokhoz odamenni, csak ha konkrét kérdésem van. Mindez még nem is foglalkoztatna, de más helyzetekben mintha más lenne, kedvesebb és beszédesebb. Amikor egyszer gyónás után kijöttem, akkor hirtelen hidegebb lett, éppen csak elköszönt tőlem, egy mosoly sem volt rajta, de gyónás közben türelmesen hallgatott, tényleg érdekelte amit mondok, még segíteni is próbált azzal, hogy elmondott 1-2 kis történetet a kérdéshez kapcsolódva. Még ez sem érdekelne önmagában, mert a gyónás addig tart amíg tart, utána mindenki megy dolgára. Nem erre figyeltem fel hanem arra, hogy máskor amikor véletlenül összefutottunk úgy, hogy nem voltak ott mások vagy csak 1-2 ember és azok sem figyeltek oda, akkor sokkal kedvesebb volt. Akkor volt, hogy udvariasságból kinyitottam neki az ajtót, bár én nő vagyok, de éppen volt cucca, így gondoltam segítek szívesen. Szoktam másnak is. Akkor bejött az ajtón, biztosra vettem, hogy megy dolgára, ez nekem evidens volt, de kicsit odébb megvárt, megköszönte a segítséget és kérdezte, hogy vagyok, beszélgettünk pár mondatot. Értem, hogy a segítségem akarta megköszönni, de ehhez elég egy "köszönöm", nem muszáj megvárnia. Örültem neki, az igaz. Máskor egy liturgia után véletlenül futottunk össze, mert arra mentem, ahol éppen tartózkodott, ugyanis kerestem valamit. Akkor nem tudtam, hogy az atya ott van, csak mentem amerre gondoltam, hogy kellene menjek. Akkor ő kezdeményezett beszélgetést. Hétköznapi mise volt, mondta, hogy örül, hogy elmentem, vagy nagyon örül, már nem tudom. Persze jól esett, hogy ezt mondja, nekem jó ha a pap is örül nekem és nem csak Isten. Mondta azt is, hogy az aznapi miséket mindig ő fogja tartani és hogy azon a misén, amire amúgy is járok vasárnap, azon ő lesz a gyóntató. Ez jó volt, mert korábban nem mindig lehetett hozzá mennem, legrosszabb esetben más gyóntató sem volt, amikor ő sem ért rá és más sem jött. Nem is ez a fontos. Azt szeretném mondani ezzel, hogy mintha az lett volna az üzenete, hogy máskor is szívesen segít és hangsúlyozni szerette volna, hogy mindenképpen találkozhatunk ha szeretnék, csak x napon menjek el. Annak nagyon örülök, hogy ilyen segítőkész velem és segített is sokat, de különösnek tartom, hogy amikor mások ott vannak, azt se kérdezi meg hogy vagyok. Nem azt mondom, hogy ki akarom sajátítani és a sok ember közül csak velem beszéljen, de attól még mert 2 mondatot beszél velem, attól még beszélhet mással is. A leglényegesebb pontja a kérdésemnek:különösnek tartom, hogy ekkora különbség van helyzetek között, egyszer ilyen, máskor teljesen nem. Semmi titkos dolgot nem mondunk egymásnak és nincs benne illetlenség, de így mintha valami szégyellnivaló lenne, pedig nem. Gondolkodtam mi lehet az oka. Gondoltam, talán haragszik valamiért rám, de akkor nem lenne kedves és segítőkész semmikor. Gondoltam, talán valamiért nem akarja, hogy mások lássák, hogy beszél velem vagy jobban szeret sok ember nélkül beszélni, vannak ilyen emberek. Az megfordult a fejemben, hogy biztos függ a fáradtságától, de amikor véletlenül futottunk össze és mondta, hogy mely napokon tartja ő a misét, hogy örül, hogy jöttem és még amit mondott, akkor is fáradtnak látszott korábban, de aztán mégis beszélt velem és akkor nem nézett ki olyan rosszul. Lehet túlgondolom és nincs semmi jelentősége, de ha lenne egy ötletem, hogy miért ilyen, vagy kiderülne, az segítene. Ha tudnám az okát vagy sejteném, kevésbé gondolnék rá és könnyebben túltenném magam rajta. Ezt úgy értem, hogy egy ideig kissé aggódtam, hogy talán baja van velem vagy megbántottam, de ezek szerint csak nem, mert nem olyan rég mondta, hogy mely napokon van ott mindig a templomban, így csak nem haragudhat rám. Ha haragudna vagy megbántva érezné magát, akkor nem mondaná szándékosan, hogy mikor van ott, hanem nem akarná tudatni. Akkor azt csak nekem mondta, mások nem voltak már ott vagy pont akkor mentek el vagy az épület másik részébe mentek. De akkor miért van olyan érzésem, hogy valami különös van ebben az egészben? Hadd hangsúlyozzam, soha nem bántott meg, nem voltak gonosz megjegyzései, nem volt lenéző vagy türelmetlen és illetlenségeket sem mondott. Egy rossz szavam sem lehet rá, nagyon is szeretem mint atyát, de valamiért úgy éreztem, a többi paphoz képest mintha más lenne, legalábbis a többi pap velem helyzettől függetlenül ugyanolyan. Ugye csak nem haragudhat rám vagy csak nem bánthattam meg semmivel ha amúgy kedves és segítőkész?

Dicsértessék Jézus Krisztus! Atyám az lenne a kérdésem,hogy a rózsafűzért szabad úgy imádkozni, hogy nem mondjuk el mint az 5 tizedet hanem csak egyet vagy kettőt? Rengeteget dolgozom,hajnalban kelek,este érek haza,vacsora,Fürdés,foglalkozás a családdal,ház körüli munkák stb...egyszerűen nincs időm .Hullafáradt vagyok már este,és egyszerűen nem bírok fél órán keresztül imádkozni és tényleg ott lenni fejben. Viszont nem szeretnék ima nélkül élni és a rózsafüzér az egyik legkedvesebb ima számomra. Szabad olyat,hogy a bevezető szemek és a záró ima között csak 1 tizedet mondok el? Vagy ezt így nem szabad?Előre is köszönöm.

Tisztelt Lelki Atya ! Nagyon sokat küzdök a szemérmetlenség bűne ellen és nagyon sokszor vissza esek 1 hete voltam gyónni és megint vissza estem arra már rá jöttem hogy gyenge vagyok de sokszor úgy jelentkezik ez az egész hogy a gonosz az elmémet próbálja össze zavarni hol nappal hol pedig álmomban teszi ezt és mire észbe kapok mar késő. A másik nagy gondom ezzel hogy nagyon erős ez a nemi ösztön és nem tudom fékezni régen amikor fiatalabb voltam örültem hogy ez el került engem most hogy idősebb lettem annál jobban megtalál ez az undorító dolog ha lehetséges volna egyszerűen kikapcsolnam ezt magamon és csak akkor vissza ha az élet tovább adásáról lenne szó. Már sok mindent megpróbáltam de semmivel sem tudtam tartósan távol tartani magam tőle vagy ez összefüggésbe van azzal minél többet tudok Istenről ezek a támadások annál erősebbek lesznek ? Ráadásul tudom hogy nagy bűn de nem akarok emiatt a pokolra jutni. Mit tanácsol az Atya mit tegyek ? Montserrat 79.

Kedves Lelkiatya! Hasznos az ha az embernek van lelkivezetője vagy ha jól zajlik a gyónás, lelki beszélgetés. Olyan is van, hogy a hívőnek valami gondja van a pappal. Az én problémám a kettő kereszteződése és ebben szeretném véleményét kérni. Azt nem szeretném megosztani, hogy kiről van szó és én magam ki vagyok, de ez egy anonim oldal, így ez gondolom természetes. Nem is tudom hol kezdjem. Nem olyan nagyon sok pappal beszéltem már, de akikkel igen, velük jó tapasztalatom volt. Eddig három papnál gyóntam és náluk voltam lelkibeszélgetésen, mikor kinél. Az utóbbi két alkalommal egyikőjüknél voltam és nem volt semmi gondom az atyával, pont az ellenkezője miatt írok. Már a legelső találkozásunkkor olyan érdekes hatással volt rám, mert magam sem tudom miért, nagyon nagy erőt éreztem magamban a gyónás-lelkibeszélgetést követő napon. Az atya nagyon türelmes, megértő és segítőkész volt velem. Nagyon jó tanácsokat adott nekem és sokat jelentett nekem a bátorítása, hogy folytassam a keresztény utamat. Az külön megérintette a szívem, hogy felajánlotta, hogy máskor is szívesen beszél velem, megkereshetem ha szeretném. Olyan volt mintha egy angyallal vagy Jézussal találkoztam volna. Azóta egyszer találkoztam vele, vagyis egyszer volt ilyen lelkibeszélgetésem-gyónásom vele. A kettőt összekötöttük, azért írom így. Most még jobban hatott rám mint első alkalommal. Minden kérdésemre választ kaptam tőle, most is hihetetlenül türelmes volt, ha felmerültek problémáim, akkor adott tanácsot. Több olyan mondata is volt, amikkel nagyon eltalálta az érzéseim, a tapasztalataim, mint aki tudja min megyek keresztül, pedig akkor még nem mondtam neki. Máskor valami olyat mondott, amiről nem tudta, hogy küzdök vele, de egyébként úgy van. Ezen el is gondolkodtam, hogy a Szentlélek súgja-e neki ezeket. Ez már önmagában véve sokat jelent nekem, de még ez nem minden. Úgy kezelte a problémáim, amikről panaszkodtam neki, hogy megértett engem. Amiket mondott nekem, néha úgy fogalmazta meg, hogy azt hiszem, nekem ilyen gyönyörűszépeket még senki nem mondott. Ilyen emberségesen, megértően, szeretettel és mindig amikor beszélek vele, akkor segít meglátnom, hogy Isten hogyan lát engem. A többi pap is kedves volt és segített, nem azt mondom, hogy nem, hála mindegyikőjüknek, de ez a harmadik valamiért nagyon a szívem mélyéig hatolt mindennel, amit mondott, ahogy megértett, ahogy viselkedett. Olyannyira, hogy a templomból hazafelé jövet is nagy örömmel töltött el a találkozásunk és örömkönnyeket hullattam. Olyan témákban is segített, támogatott, bátorított, amiben más emberek nem és az egyébként nekem nagy fájdalmat okoz, hogy mások mennyire nem értékelnek, nem értenek meg azokban a helyzetekben, de amióta ezzel az atyával beszéltem és láttam a megértését, bátorítását, az ösztönzését, hogy lássam máshogy, lássam ahogy Isten és nem ahogy az emberek, azóta ha amúgy el is szomorodnék, eszembe jutnak az atya szavai és erőt adnak nekem. Jobban mint bárki más akit ismerek. Még ilyet atyára nem mondtam eddig, de ezt az atyát ha akarnám se tudnám elfelejteni és ha soha többé nem látnám, akkor is örökre emlékeznék rá. Legszívesebben minden nap imádkoznék érte. Megmondom őszintén: annyira a szívemig hatolt minden, amit mondott és tett, ahogy gondolkodott rólam és a helyzetemről, hogy azóta is megesett már velem, hogy elsírtam magam ha eszembe jutott. Nem bánatomban hanem mert annyira hatott rám. Még soha nem beszélt velem így egy emberi lény. Még akik szeretnek, azok sem. Emiatt meg is szakadt a szívem, mert a környezetem teljesen más. A papok egyébként is más emberek még az átlagkeresztényhez képest is, de a keresztények akiket ismerek, még hozzám képest is teljesen mások. Nekik nem fontos a hitük, Isten, a gyónás, jobb kereszténynek lenni. Nem meglepő hát ha ezek után valósággal szíven talál amit egy ilyen segítőkész atya mond nekem. Nagyon különös tapasztalás, hogy találkozok véletlenül egy emberrel, akivel előtte sosem beszéltem, nem ismertem, beszélek vele egyszer és máris hatalmas erőt ad nekem, beszélek vele másodszor és megváltoztat bennem valamit, úgy beszél velem mint senki más. Az még inkább fájdalmas, hogy szerintem velem más nem fog így beszélni, csak ez az atya, rajta kívül csak Isten. Egy másik atya esetleg, de azok akik az életben közel állnak hozzám, rokonok, ismerősök, barátok, sosem fognak. Ez az atya is megmondta nekem, hogy rengeteget kaptam Istentől, a keresztények közül sokan a feléig se jutnak el annak, ahova én. Az atya fogalmazott úgy, hogy "szakadék" van köztem és mások között és teljesen így is van. Ezzel is fantasztikusan leírta amit érzek. Másokkal nekem kell olyannak lennem mint ez az atya (volt) velem, de nekem ezt nem adja meg más ezen az atyán kívül. Még ha egy másik atya lenne is, akkor is ugyanaz a helyzet. Eddig is volt szakadék köztem és mások között, szeretem őket, nem kerülöm, találkozok velük, segítek ha kell, ez rendben, de a hitem miatt nagyon más vagyok. Az atyával történt beszélgetés felerősítette bennem azt a tapasztalatot, hogy sajnos nekem bizony Istenhez vagy a templomban az (egy) atyához kell fordulnom ha igazi megértést és segítséget szeretnék. Van ebben valami nagyon fájó. Olyan jó azoknak, akik papok vagy pap a férjük, akár azoknak akiknek nincs pap a családjukban, csak nagyon hithű keresztények és igazán próbálnak jobb keresztényként élni, ahol bátorítják egymást ezen az úton. Sajnos nekem teljesen ellentétes tapasztalataim vannak, inkább nekem kell másokat Istenhez vinnem. Irigység ilyenre gondolnom, hogy bárcsak nekem is könnyebb lenne ilyen téren? Nem kívánom másoknak, hogy ne legyen jó nekik, legyenek rossz keresztények, a papok meg váljanak el, szó sincs róla. Csak fáj látnom, hogy mennyire egyedül vagyok ebben az egészben sokakhoz képest. Legközelebbi gyónáskor ezt is gyónjam meg? Az atya azt mondta nekem, hogy adjak hálát Istennek, hogy én oda jutottam ahol vagyok és azt is, hogy másoknak én adhatok jó példát. Azt mondta, én is pap vagyok, a saját templomom vagyis a lelkem papja és másoké is ha példát mutatok neki mert Krisztus minden tanítványára igaz ez. Ez jól esett és bátorító volt, de akkor is fáj nekem az, hogy én vagyok mások papja, de nekem nincs ilyen személy az életemben. Ez az atya nagyon kedves és segítőkész, de nem a rokonom, nem a férjem, nem a barátom. Más, amikor az embernek van ilyen hozzá közel álló valaki, aki ilyen. Nem akarok sokat gondolni magamról, de kezdem átérezni, milyen lehetett Jézusnak, amikor neki kellett mindenkit megtéríteni, segíteni másoknak, de neki a mennyei Atyához kellett fordulnia ha baja volt. Így vagyok ezzel én is. 1-2 keresztény barátom van, de az egyikőjük nem is katolikus és ritkán ér rá beszélgetni, a másik meg külföldön lakik, messze innen. Ön szerint van azzal bármi baj, hogy ez az atya így hatott rám? Hogy örömkönnyeket hullattam miatta és úgy érzem, senki más nem ilyen velem? És az, hogy felerősítette bennem azt, hogy egyedül vagyok? Meghallgat és segít, de hogy ezen kívül egyedül. Ha Istent és a papokat nem számítom. A papok sem tökéletesek, de mégis olyan hatással volt rám, mint talán még senki. Így is szabad hozzá mennem lelki beszélgetésre vagy így, hogy ennyire a szívemig hatolt, így nem? Neki már említettem, hogy sokat jelentett nekem a segítsége, csak nem ennyire részletesen mondtam neki és nagyon örült, fontos volt neki a visszajelzés, megköszönte. Remélem semmi rosszat nem mondtam.

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mi a teendő akkor ha a szülők nekünk gyerekeknek szidják egymást? Tiszteld a szülőket! De ha nem reagálok akkor azt mondják hogy a másik pártján állok, ha meg reagálok akkor meg én érzem úgy hogy ezáltal a másik szülőt nem tisztelem... Segítségét előre is köszönöm onegirl

Kedves Lelkiatya! Van olyan, hogy a Sátán hallja amit hangosan kimondok és akkor jobban tud valamit tenni mintha nem hallaná mert csak magamban mondom? Már megfigyeltem, hogy amikor hangosan imádkozok és Jézusnak mondok valami olyasmit, hogy olyan szeretnék lenni mint ő vagy hogy megpróbálok bűn nélkül tölteni egy hetet, hogy kimutassam mennyire szeretem, ezért próbálkozok, akkor utána több kísértésem van mint amikor ugyanezeket csak úgy magamban mondom Jézusnak és nem hangosan. Úgy tudom, hogy a Sátán nem tudja mi van a gondolatainkban, azt nem hallja, de ha hangosan mondunk valamit, azt igen. Ebből következtettem arra, amit írtam és kérdeztem rá.

Kedves Lelkiatya! Az egyik kérdést olvasva rájöttem, hogy valamit én sem értem azzal a témával kapcsolatban. Az egyik levél a csodákról szólt és az Ön válasza az volt, hogy a csodákért lehet imádkozni és amíg nem derül ki, hogy az nem Isten akarata, addig imádkozhatunk érte. Engem nagyon érdekelne a következő: imádkozok egy csodáért, sokáig nem történik meg, de az sem derül ki egyértelműen, hogy az nem Isten akarata. Lehet azt tudni, hogy azért nem történt még meg mert Isten akarata ugyan, de Isten későbbre tervezi és türelmet vár tőlem vagy azért nem történt meg mert Isten ezzel a csenddel, néma nemmel fejezi ki, hogy nem az akarata?

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya! Helyes-e ha Ferenc pápát, Fülöp metropolitát, Ábel és Szilárd püspököt említi egyik-másik atya Máriapócson.(Nem helybeli atya). Én nem tartom helyesnek. Mivel Máriapócs az egész görögkatolikus emberek legfontosabb kegyhelyen, ezért Atanáz atyát is említeni kellene. Szilárd püspököt nem kell feltétlen említeni, de ha már Őt említik, Atanáz atyát is említsék szerintem Máriapócson. Atya hogy látja? Várom válaszát: Marika