Kedves Lelkiatya!
Egyik válaszában valakinek azt tetszett írni,hogy Jézus a másik emberben is jelen van.
Ha megbántunk valakit ,olyan mintha Jézust is megbántanánk egyidőben?
Hogy képzeljem ezt el ,hogy a másik emberben is jelen van?( benne él)
Tegnap amikor megpusziltam a kisbabámat,arra gondoltam, hogy megpuszilom és ezáltal a puszi által küldök egyet Jézusnak is !!
Nehezen értelmezhető ez nekem ,hogy bennünk van,nem tudom miért....ha eltudná magyarázni miként, értsem azt,hogy bennünk él azt megköszönöm!
Tisztelettel !
Jézus világosan beszél erről: "Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40). Jót is, rosszat is. Ha szeret valakit, gyermekét, férjét, barátját, szüleit, ismerősét, akkor ez a szeretet arra is száll, akitől kapta ezeket a személyeket, a velük való kapcsolatot, az irántuk való érzelmeit. Ha nem szeret valakit, rokont, ismerőst, munkatársat, akkor ez szörnyű hálátlanság, hiszen ők is Isten ajándékai, akik azért vannak az Ön életében, hogy gazdagítsák, értékesebbé tegyék azt. Olykor épp a velük való küzdelem által. Hogy hogyan van benne Isten a másik emberben, ezen talán nem is érdemes nagyon töprengeni, mert nem biztos, hogy sikerül a végére járni. Azzal azonban mindenképp érdemes foglalkozni, hogy énbennem hogyan van jelen Isten. Hol van, mikor van, mikor veszem észre, mit tudok tenni, hogy észre vegyem, mit kell tennem, hogy ez a jelenlét erősödjék bennem? Ezek már nagyon fontos kérdések. Első tanácsként azt tudom mondani, tekintsen önmagába. Csöndesedjék el, figyeljen befelé, de úgy, hogy közben nem mond semmit, nem gondol semmire, nem keres semmit. Tudom, hogy ez nem könnyű, de nagyon fontos emberi tevékenységünk ez a befelé tekintés. Ez a legmélyebb emberi magatartás ez a belső csönd. Ott van benne Isten. Hogyan? Nincs rá szó, nem lehet elmondani, nincs rá magyarázat. Ha elindul ezen az úton, lesz róla tapasztalata. Olyan tapasztalata, amelyet majd Ön sem fog tudni elmondani másnak. Ha beszél róla, már látja, hogy az nem ugyanaz. Ez a mélység vezet el minket Isten jelenlétének megtapasztalására. Ennek a mélységnek a megélése segít hozzá, hogy jobban fölismerjem Istent önmagamban, majd pedig másokban, a körülöttem lévő emberekben, a körülöttem lévő világban.
Kedves Lelkiatya! Egy kérdező beszélt Önnek a szenvedés mibenlétéről, pár sorral lejjebb, neki üzennék. Fiatal korom óta edzem az izmaimat, és azt figyeltem meg, hogy szenvedéssel jár, ugyanis kemény terhelés hatására az izomrost elszakad és megduplázódik, igy nővekszik. A fájdalmas edzés után pedig jön a mindenki által ismert izomláz. Szerintem Isten valahogy így alkotta meg az egész világot, mint a testünket, ha fejlődni akarunk, növekedni szeretnénk az szenvedéssel jár. Persze ehetünk csokit is kilószám a tv előtt, de abból csak betegség lesz, ugyanez vonatkozik a lelki életre is. Szerintem:) ennyit szerettem volna. Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Köszönöm szépen a kiegészítő gondolatokat.
Kedves Lelkiatya!
Van egy Facebookon lévő szeretetláng csoport,ott sokszor kiteszik
Fatimai titok
3.
Még a Szent János Pál pápa se merte felfedni az emberiségszámára,olyan ilyesztő.
Olyanokat írnak ,hogy 3 napos sötétség várható. Isten megbünteti a gonoszságokat.Megremeg a föld!
Mindenki aki teheti legyen bent házban szentelt gyertyával.
Ilyen lesz tényleg?Mármint valamikor?
Köszönöm szépen!
Ezek a rémisztgetések evangélium ellenesek. Jézus is beszélt a végidő borzalmairól, de nem riogatás végett, hanem inkább figyelmeztetőleg, és mindig hozzá is tette, hogy ne rémüldözzetek (Mt 24,6; Lk 21,9), ezeknek be kell következniök. Vannak, akik előszeretettel vetítik előre és színezik ki a közeli világvége képét. Ez nem visz előre sem Istenhöz, sem önmagunk és a világ megértéséhöz. Ezekkel nem kell törődni, ezekre egyáltalán nem érdemes odafigyelni. A Szentírást kell olvasni, zsoltárokat imádkozni, a szentségekkel élni, akkor az ember reményt, megerősítést talál. Ez a keresztény út.
Kedves Lelkiatya !
Szent Pál azt mondta, bocsánat a nem szó szerintiségért,dehogy nem azt teszem amit szeretnék,hanem azt amit nem akarok.
Miért van az,hogy elhatározom na mától kedves ,türelmes leszek itthon,főleg a gyermekeimmel ,és magam is meglepődve tapasztalom,szinte apróságokon is robbanok,feszült leszek ,türelmetlen.Mikor min késésben vagyunk,visszafelesel,rossz jegyet kapott.Megint azt tapasztalom, megint nem sikerült, hiába fogadtam meg,minden más lesz.
Olyan mintha tudnám mi a helyes,mi kedves Isten előtt,de nem tudom kivitelezni mégsem.
Azt el szeretném mondani apuk?m is hasonló tipus ordít ,hangosan beszél ,ha gond van,volt otthon gyermekként !!
Miért nem tudok jó lenni ?
Mert ember vagyok?A szentek olyan jók ....
Vagy mert még jobban kellene kérnem segíts Uram,mert egyedül elesem?
Szeretnék nagyon jó anyuka lenni,jó feleség,de miért nem úgy van,hogy megis történik?
Sokszor érzem rossz anyukának magam ,akiről azt hiszik,tudj?k,no már megint ordít anya...Mondták is senkinek nincs ilyen idegbeteg anyukája....
De így hogy szeressenek igaz?n?
Ha ilyen tökéletlen vagyok?
Köszönöm, hogy segít!!
Róm 7,19: "Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat." Alighanem pontosan az emberi természet tettenért rosszrahajlásáról beszél itt Szent Pál. A jó szándék, az elhatározás még kevés. Megtapasztaljuk, hogy bár törekszünk a jóra, unos-untalan szembesülünk a saját gyarlóságunkkal, rosszaságunkkal. Dehát, ez a küzdelem az életünk.
A gyermeknevelésben azt tudom tanácsolni, hogy ossza meg a gyermekeivel ezt a küzdelmét. Beszéljen nekik arról, hogy többször is elhatározta, hogy türelmes lesz, de nagyon gyakran nem sikerül megtartani. Ha a gyermekek tudnak erről a küzdelméről, akkor ők is be vannak vonva ebbe a folyamatba. Akkor nem csak a bántást érzékelik, hanem el tudják helyezni, tudnak vele mit kezdeni. Javaslom azt is, hogy mindig kérjen bocsánatot tőlük, az éppen érintettől. Ezzel megint nagyon sokat adhat nekik. Megtanulják a saját gyöngeségeiket is kezelni. Megtanulnak bocsánatot kérni. Ezzel sokkal többet tanulnak, mint ha van egy örökké türelmes édesanyjuk, aki viszont nem tanítja meg őket a saját gyöngeségeikkel való küzdelemre.
Az is igaz, hogy a legjobb, leghatékonyabb módja ennek a küzdelemnek az Úrhoz folyamodás. Kérni kell hozzá a kegyelmet, hogy tudjon ebben előre lépni. Hittel kell kérni ezt az ajándékot, de közben minden emberi erőfeszítést is meg kell tenni, hogy sikerüljön valamelyest előre haladni benne.
Kedves Lelkiatya! Az bűnnek számít hogyha keresztény vagyok 14 éves bérmálás is meg volt, viszont szeretek harcolni, küzdeni pl. edzéseken és ilyen jellegű dolgokat nézni. Nagyon szeretem, de félek hogy ebből bűn lenne-e. Természetesen csak úgy nem verek meg senkit. Ez bűnnek számít?
Dominik
Kedves Dominik! A harcművészetet művelni nem bűn. Azt nagyon jó dolgokra is föl lehet használni. Érdemes keményez edzeni, megtanulni ennek a harcművészetnek a rejtelmeit. Ezeknek jó hatása van a testi-lelki állapotra. Minden bizonnyal tanítják is azt, hogy ezzel a tudással nem szabad visszaélni. Ez az a pont, amikor érvényesül, hogy keresztény módon bánsz a tudással vagy sem. A tudást, az erőnlétet megszerezni semmiképp sem bűn. Arra kell még figyelni, hogy a távolkeleti harckultúra vallási-ideológiai eszméje ne zavarja meg a keresztény hitet és gondolkodást. De ettől sem kell félni, hanem a keresztény tanításban is legalább olyan jártasságot kell szerezni, mint a harcművészetben. Illetve sokkal nagyobb jártasságot, hiszen a kereszténység az egész életünket átjárja, ez a testmozgás pedig csupán egy vékony szelete annak.
Kedves Lelkiatya! Restellem, hogy már nem az első levelet írom, de szeretném a véleményét kérni. ... Kérem, ne nehezteljen rám, amiért a véleményét szeretném kérni. A témavezetőmmel a korábbiakhoz képest rendeződött a kapcsolatom, de még így sem olyan mint lehetne. Nem is csak ezért írok most. Akkoriban azt írta nekem, hogy nagyon érzékeny vagyok és hogy a témavezetőm mondjuk úgy bántó viselkedésének inkább örüljek, fogadjam úgy mint valamit, ami megerősít engem. Azért írok Önnek, mert sok minden gyűlt fel bennem az évek alatt, nem csak a témavezetőmmel kapcsolatban és szeretném a véleményét kérni. ...
Ami engem illet, soha nem sminkelem magam. Egy ideig az sem esett jól, hogy csak azért mert nem sminkelem magam és nem vagyok túl feltűnő, nem tartanak szépnek, nagyon ritkán kaptam bókot csak úgy, legfeljebb ha egy férfi tényleg randizni akart velem, pedig szerintem szép az arcom, csak mivel nem sminkelek és a ruháim sem kihívóak nem vagyok egy feltűnő jelenség, illetve nem töltök fel magamról rengeteg képet az internetre. ...
Volt egy osztálytársam, aki Ukrajnában született és tény, hogy okos volt és jó jegyei voltak, de a származása miatt és a jó ukrán/orosztudása miatt hogy úgy mondjam sztárolva volt. ... Mindketten idegen nyelvből érettségiztünk emelt szinten, ő oroszból, én - bár szintén tanultam oroszt - más nyelvből, neki 100% lett, nekem 90%-en felül. Már akkor is olyan igazságtalannak tartottam más érettségizőkkel szemben, hogy őt engedik egy olyan nyelvből érettségizni, ami anyanyelvi szinten megy neki hiszen olyan nyelvterületen született és a szüleivel is részben azon a nyelven kommunikál és mások meg tanulnak sokat az érettségire. ... Ha megdolgozik valaki valamiért, azzal semmi baj nincs, de itt nem ez történik. Az érettséginél is neki az a 100% ingyen volt a származása és családi háttere miatt, nekem több évnyi sok tanulás volt mögötte. ...
Nem akarok túl érzékeny lenni, de bennem összeadódtak ezek a dolgok az emberek részéről. Megbocsátok mindent, de csak úgy elfelejteni mintha mi sem történt volna, azt nem tudom. ...
Szeretném ha megmondaná nekem, Atyám, hogy hogyan tudnám elfogadni az életem ahogy van. Nem változtatni szeretnék rajta hanem elfogadni. Az eddigi traumáimat, sérelmeimet, a csalódásaimat, beletörődni szeretnék. Nekem szerintem nem lenne min változtatnom, nem vagyok bunkó másokkal, igyekszek nem megbántani őket, nem írok/mondok sértő dolgokat csak mert rossz kedvem van, barátokat nem hagytam eddig sem ott csak úgy. Lehetek én is jobb amilyen vagyok és igyekszek is, de tényleg nem vagyok az a sértegetős típus. Amin változtathatnék, de nem akarok, az legfeljebb az lenne ha szándékosan igazodnék másokhoz, buliznék én is, feltöltenék sok képet magamról a Facebookra, kiprovokálnám mások dícséretét, mindig jópofiznék akkor is ha az nem szívből jön és inkább igazodnék másokhoz csak azért hogy jobban értékeljenek, de akkor az már nem lenne igazi és én sem lennék boldogabb, mert nem lehetnék olyan amilyen tényleg vagyok, akkor nem magamért szeretnének. ...
Minél több csalódás ért és minél többen megsértettek, nem értékeltek, annál jobban szerettem Jézust. Hálás vagyok ezért, az egy ajándék Istentől ha Jézust valaki nagyon tudja szeretni, de azért azt is látom, hogy attól még mert ő (Jézus) szeret, mások nem lesznek velem kedvesebbek és mégha érzem is a jelenlétét, mert érezteti velem a fizikai jelentétét, személyesen nem látom úgy ahogy látnék egy földi barátomat. Minél többen megbántanak és minél jobban szeretem Jézust, annál inkább Jézus a mindenem és hozzá szeretnék hasonlítani, a mai emberek többségétől meg annál jobban különbözni. Minél több rosszat kapok, annál jobb akarok lenni, annál közelebb szeretnék kerülni Jézus bűntelenségéhez. A szívemben egyszerre van jelen ez a Jézushoz ragaszkodás, hozzá hasonulás iránti igény és a fájdalom, csalódás, szomorúság. A szomorúságot próbálom eltüntetni, de nagyon nehéz, csak időszakosan megy. Mit tegyek, hogy amikor legközelebb nem értékelnek, megbántanak vagy eszembe jut egy csalódás, akkor az ne fájjon mint még most? Jézus lenne az út, ez a hozzá hasonulás és a hozzá ragaszkodás? Ha nem ez, akkor micsoda? Már arra is gondoltam, hogy esetleg Isten engem direkt azért teremtett, hogy Jézusé legyek és hozzá hasonló, őt szeressem, hozzá ragaszkodjak, jó tanítványa legyek, tisztább legyen a lelkem, másokat önzetlenül szeressek? Mindenkit erre teremt, de lehetséges, hogy engem tényleg direkt erre teremtett, még jobban mint másokat vagy ez pusztán belemagyarázás? ...
Jézusnál jobbat nem is kívánhatnék és nem is akarok, de a sérelmek mégis fájnak és ha egy ember többször megbánt, akkor hiába bocsátok meg neki és maradok kapcsolatban vele, megmarad az emlékezetemben amit okozott és valami megtörik bennem, már nem olyan vagyok mint mielőtt megbántott, hiába szeretem és nem hozom fel a témát. ...
Javasolna nekem valamit, hogy miként tudnék érzéketlenebb lenni másokra úgy, hogy megmarad közben a szeretet is irántuk? Reflektálna, kérem, kedves Atyám, arra amit Jézusról írtam? Úgy szégyellem a hosszú levelem, ha Önhöz mennék gyónni, akkor meg is gyónnám, hogy ilyen hosszú levelet írtam, úgy szégyellem, próbálok megváltozni, de nem tudom csak úgy lesöpörni mások rám gyakorolt negatív hatását.
Mint látja, sokat rövidítettem a levelén, nem teljes terjedelmében teszem közzé. Hosszan írt a fájdalmairól, a sérelmeiről, és hosszan írt a Jézussal való kapcsolatáról is. Az előző nem vezet sehová, az utóbbi viszont segít eligazodni, irányt, utat, célt találni. Hogyan tud megszabadulni az emberek véleményének rossz hatásától? Az első lépés, hogy fogadja el, legalább tudatosítsa, hogy ennek nincs semmi helye, semmi keresnivalója az Ön életében. Egyelőre nem érzékelem a szándékot és elhatározást, hogy ettől a fölösleges gondolatától szabadulni akarna. Pedig ez az első lépés, hogy elfogadja és elhatározza, hogy szabadulni akar az emberek véleményének fontosságától. Teljesen mindegy, hogy ki mit mond, mit gondol Önről, ki mit vár el Öntől. Ezek mindig teljesen félrevezetők. Miként az is, ha Önnek vannak elképzelései, elvárásai másokkal szemben. Miért szomorítja el Önt az, ha valaki könnyedén megszerzi a nyelvvizsgát? Nem azt osztályozzák, hogy ki mennyit ült a könyv mellett, hanem a tudást, mindegy, hogyan szerezte meg. Mennyi ehhöz hasonló kiegyensúlyozatlanság, ha úgy tetszik, igazságtalanság van a társadalmunkban! Ha csak azt nézzük, a mély szegénységben élő családok gyermekei messze nem kapnak annyi lehetőséget a tanulásban, mint egy értelmiségi szülőpár gyermekei. De sorolhatnánk még a talentumok különbözőségeit is. Szóval, egyáltalán ne nézzen másra!
Hogy tudja ezt elérni? Éppen úgy, ahogy arra Ön is utalt, ha szomorúságában Jézusra tekint. Amikor bántja valami, Jézustól ne csak vigasztalást kérjen, hanem először is bocsánatot. Hiszen Jézus ott van a másik emberben is. Őt is megbántja vele, ha lelkében ítélkezik fölötte. Utána pedig kérje tőle, hogy tudjon ítélkezés nélkül, nagy elfogadással szeretni. A szeretetben se legyen elvárásai mások irányában! Csak Jézustól kapja meg azt a szeretetet, amire Önnek szüksége van. Más erre nem is képes, ezért kicsiben se várja el tőle. A másik ember szeretétenek ne forrása, hanem tárgya legyen. Ne azt várja, hogy Önt szeressék, értékeljék, tiszteljék, hanem minden tekintetben ezt adja meg másnak. Legyen őszinte: egyáltalán nem tudott még megbocsátani azoknak az embereknek, akikről levelében ír. Azt írja, megbocsátja, de nem tudja elfelejteni. Vagyis nem tudott még megbocsátani, csak szeretne. Már ez is nagyon jó, de azért vallja be, hogy a bocsánattól ez még nagyon messze van. Ez is legyen gyónásainak tárgya, hogy bár próbál, de nem tud igazán megbocsátani. Ez okozza és fokozza egyébként a szomorúságát. Ott gyűlnek Önben a fájó emlékek, a megbántások. Lehet, a megbocsátásról egy külön lelkigyakorlatra van szüksége, mert ez még nagyon nem megy Önnek. Azt hiszem, ez az egyik oka ennek a fokozott érzékenységének. Ha ezt belátja, s ezen próbál változtatni, akkor már úton van a megbékélés felé.
Az viszont hatalmas ajándék, hogy fölismerte Jézus szeretetét és tud vele élni. Látja, ez meg sok más embernek nem adatik meg. Igen, ez éltesse, ebben fejlődjék tovább, hogy Jézussal minél élőbb legyen a kapcsolata. Ha ez hiteles, akkor ez nem eltávolítani fogja másoktól, hanem nagyobb együttérzést indít majd az Ön lelkében is mások iránt.
Kedves Lelkiatya!
Egy nagyon szép táncos műsoron vettem részt,közben csodálattal néztem a gyerekeket,hogy milyen ügyesek.
Eszembe jutott ,hogy Isten nagyon szereti őket is ,és biztos gyönyörködik bennük,de sajnos bevillant az is,hogy nagyon sok ember kárhozik el,valaha ők is gyermekek voltak szaladgáltak,játszottak ,vajon mit lát a jó Isten ,ezek a gyerekek,ha felnőnek hova kerülnek...
Honnan jönnek ezek a kínzó gondolatok?
Mert megfigyeltem már, hogy csak jön hirtelen, és ezen agyalok,mivel van ami nagyon kínzó ,ilyesztő nekem utána tudatosan próbálom elhesegetni.
Sűrűn jut eszembe, hogy van akinek a gyermeke elkárhozik,pedig őt is szerette az édesanyja ( remélhetőleg) és jót akarna neki,pláne az Isten.
A gonosz tud ilyen gondolatokat belém ültetni?Amivel ilyeztget,gyötör?
Egyszer azt olvastam Isten is ad jó gondolatokat az embernek ,mit tegyen meg ,ez így van ?
Köszönöm szépen!
Hogy ki kerül a mennybe és ki kárhozik el, ezt nem tudhatjuk. Ezen igazán nem érdemes töprengeni. Ezek hiábavaló gondolatok. Nem azt mondom, hogy a gonosztól származnak, nem kell mindent a sátánra kenni. A gondolataink sokkal inkább a mi gondolkodásunk termékei. Amivel foglalkozunk, az jön vissza. Van, hogy egészen meglepő gondolatok ötlenek föl, de csaknem bizonyos, hogy azoknak is megvoltak az előzményei. Nagy ritkán előfordulhat, hogy váratlanul kapunk megvilágosodás szerű gondolatot az Úrtól. De a gonosz csak azt tudja elénk tárni, ami már bennünk van.
Egyébként a gondolatot elhessegetni nem lehet. Az csak akkor megy el, ha más gondolatot ültetek a helyébe. Tehát, amikor elindulnak ezek a hiábavaló gondolatok, akkor terelje a figyelmét másra.
Az viszont teljesen helyénvaló gondolat, hogy ha Ön ilyen kedvesnek látja ezeket a drága gyermekeket, akkor Isten mennyivel nagyobb szeretettel fordul feléjük. És nem csak ilyenkor, amikor még kicsinységükben oly bájosak. Ő a legelvetemültebb emberre is ugyanolyan szeretettel tekint, mint gyermekkorában. Ez csak a mi különbségtételünk, hogy a felnőtteket már messze nem tartjuk olyan szerethető, kedves lényeknek, mint a gyermekeket. Ha éppen eszébe jut, hogy ezek a gyermekek vajon üdvözülni fognak-e, akkor mondjon el értük egy imát, hogy ezzel egy kicsit hozzásegítse őket az üdvösségükhöz.
Kedves Lelkiatya!
Tudom, hogy nem haragudhat testvér a testvérére, és félek is ettől az érzéstől, de mit tehetnék ellene?
Egy nővérem van, tőlem 10 évvel idősebb, már nyugdíjas. Kb 35 km-re lakik, egészséges, bír.
DE: 2018 februárja óta nem volt nálunk, hiába hívom. Évekig engem sem hívott, végül én hívattam meg magam tavaly nyáron. Telefonon hívni csak én szoktam, de nyáron azt sem tudom, mert egész nap a kertben van, este meg már nem szokták felvenni a telefont.
Semmi konfliktus, gond nincs se kettőnk, se a családjaink között. Mégis, ha én nem keresem a kapcsolatot, Ő nem közeledik.
Most nyáron lesz az idősebbik fiamék esküvője. A lányomék vállalnák, hogy hoznák, vinnék őket autóval, mivel a sógorom már idős, és nem mer hosszú úton vezetni. Ennek ellenére sem jönnek. Az egyetlen élő saját rokonom- Ami pedig a legjobban fáj, hogy még arra sem méltat, hogy felhívjon, és NEKEM, a testvérének mondja el, hogy elnézést, nem tudnak jönni. és megindokolja. Mindez nagyon rosszul esik.
Mit tegyek, hogy Istennek tetszően cselekedjem? Hogyan viszonyuljak ezután a testvéremhez? Jogos-e a neheztelés a szívemben? Bűn-e? Így hogy gyónjak, áldozzak? Hogyan tovább a kapcsolatunkkal? Hiszen egyértelmű, hogy csak én szorgalmazom. Az én szívemben meg így már nagyon sok tüske halmozódott fel az évek során.
Köszönöm, ha tanácsot ad, hogyan lehet ezt az egyoldalú testvéri kapcsolatot hívő keresztényként, Istennek tetszően folytatni, élni.
Ha szereti a testvérét, akkor ne elvárásai legyenek vele szemben, hanem megértése. Láthatóan ő más gondolkodású, mint Ön. Minden bizonnyal békésen elvan a maga csöndes, visszahúzódó életével. Főként, ha a férje már idősebb ember. Igen, a viszonyukban így alakult, hogy Önre hárul a kapcsolatuk ápolása, megtartása. Ne csodálkozzék, kivált ne mérgelődjék ezen! Tartsa fenn továbbra is ezt a kapcsolatot, de nem tolakodó módon! Lehet, hogy elég, ha évente egyszer-kétszer találkoznak, havonta hírt adnak egymásról telefonon vagy más módon. Csöndes, erősen visszafogott, nem annyira élő kapcsolat. Ez nyilván az ő zárkózottsága miatt van így. Dehát meg tudja változtatni? Nem. Ne is akarja! Ne várja el, hogy ő is úgy gondolkodjék a rokoni kötelékről, mint Ön. Persze, emiatt Önnek sem kell a sajátját megváltoztatni. Tehát tegyen apró lépéseket továbbra is a kapcsolatuk ilyen kislángon égő fenntartására.
Lehet, azzal kellett volna kezdenem, hogy az Ön szomorúsága emiatt a helyzet miatt teljesen érthető. Ez a szomorúság nemhogy nem bűn, hanem kifejezetten dicséretes. Hiszen testvéri szeretetből fakad. De ismétlem, fogadja el, hogy az ő szeretete más, másként fejeződik ki. Persze, leginkább sehogy, de ez nem az Ön felelőssége. Fogadja el! Hogy nem jön a szép családi eseményre, ez is nagyon elszomorító. De nem kényszerítheti. Lehet, nem érezné jól magát ebben a helyzetben. Akkor csak még nagyobb szomorúságot vennének a nyakukba, ha ott a szép ünnep, a két rokon meg fanyalog, vagy legalábbis csöndben visszahúzódik. Úgyhogy ezt is fogadja el! Emiatt nyugodtan mehet gyónni, áldozni. Korántsem olyan nagy bűn ez, hogy ezt a nehéz helyzetet egyelőre nem sikerült jól kezelnie. De tanulgassa. Tanuljon úgy szeretni, ahogy arra a másiknak szüksége van, ne pedig úgy, ahogy az Ön gondolja jónak!
Tisztelt Lelkiatya ! Keleti egyhazunban milyen imak vannak az Orangyalunkhoz ? Valaszat koszonom ! Levente.
Ideírok kettőt.
Krisztus szent angyala, szentséges őrzőm, ki a szent keresztség óta mellém rendeltettél, eléd borulva fohászkodom: őrizd meg lelkemet és testemet, bárha rossz cselekedeteimmel és restségemmel magam ellen ingereltem is magasztos fölségedet, sokféle szégyenletes tetteimmel pedig, mint hazugsággal, rágalmazással irigységgel, gyanakvással, kérkedéssel, engedetlenséggel, felebarátaim iránti gyűlölködéssel, bosszúvággyal kapzsisággal, tisztátalan gerjedelmekkel, haraggal, fösvénységgel, torkossággal, mértéktelenséggel, szószátyárkodással, hiábavaló, gonosz gondolatokkal, kevélységgel és utálatos gőggel magamtól elűztelek én, kiben minden helytelen vágy készakaratra talál. Ó gonosz kívánságaim! Olyanokat teszek én, szerencsétlen bűnös, minőt még az oktalan állatok sem tesznek! Hogy tekinthetsz rám te, szentséges őrzőm, vagy miképpen közelíthetsz hozzám, ki oly igen bűnös vagyok? Mily szemmel nézhetsz rám, Isten szent Angyala, hiszen utálatos tetteim már teljesen behálóztak engem? Vagy hogyan kérjem elvetemült gonoszságaim bocsánatát, melyekbe éjjel-nappal mindenkor visszaesem? De ó, szent őrzőm, leborulva mégis hozzád fohászkodom: könyörülj meg rajtam, bűnös szolgádon, s az összes szentekkel egyetemben, jöjj segítségemre szent imáiddal, s tégy engem Isten országának részesévé most és mindörökké. Amen.
Krisztus angyala, szent őrzőm, lelkem és testem oltalmazója, bocsásd meg nekem, amit a mai napon vétettem. Ments meg engem a rám törő ellenség minden gonoszságától, hogy az én Istenemet bűnök által soha többé ne haragítsam! Imádkozzál értem, érdemtelen, bűnös szolgádért, az én Uram Jézus Krisztus Anyjával és az összes szentekkel együtt, hogy méltóvá lehessek a Szentséges Szentháromság kegyelmére és irgalmára. Amen.
Kedves Lelkiatya!
Én írtam Önnek azt a kérdést,hogy szorongok amikor betegek a gyermekeim.
Azt írta ez lelkibetegség,és valószínűleg valamelyik szülőm is szenvedhetett ilyenben.
Az édesanyám pánikbeteg volt,olyan szinten elhatalmaosodott ez nála,hogy már ki se mert mozdulni ,végül elment egy pár hetes terápiára,ahol pánikberegeket,szorongásos zavarokkal küzdőket segítettek.
Utána sok javulás volt nála.
Fiatal lány voltam mikor láttam mennyire retteg ,fél az orvosi eredményeitől ,rákszűrés eredménytől.
A családjában sokan meghaltak rákban,az anyukája is .
Egyszer volt egy olyan mondata,hogy én biztos,hogy ebben fogok meghalni egyszer.
Sajnos 39 évesen méhnyakrákban meghalt,de Istennek hála szentségekkel.
Most ő is lelkibeteg volt?
Lehet anya miatt nálam ez a hajlam félelemre?
Hozzátenném 2 testvérem is pánikbeteg,felnőttként alakult ki.
Mi okozza ezt a betegséget?
Lehet olyan,hogy Isten megengedi mert jót tud kihozni belőle?
Most ő azért lett rákos,mert félt tőle?
Köszönöm szépen a válaszát!
Igyekszem visszafelé válaszolni a föltett kérdéseire.
Nagy valószínűséggel van összefüggés aközött, ha valaki állandóan retteg valamilyen betegségtől, akkor meg is kapja azt. Szerintem nincs arról kimutatás, én legalábbis nem tudok róla, hogy az ilyen emberek előre megérzik a saját betegségüket, és az következik be, vagy a belső világuk produkálja azt, ami bekövetkezik, a pszichéjük termeli ki a szomatikus jelenségeket. Legalábbis ez utóbbira bizonyítottan sok példa van.
Hogy Isten megengedi a rosszat és jót tud kihozni belőle, ez egyértelmű. Épp az imént magyaráztam ezt valakinek.
A pánik betegség egyelőre sok rejtélyt hordoz. Szemlátomást ma sokkal gyakrabban jelenik meg, mint régebben. (Bár olyan vélemény is van, hogy korábban is volt, csak akkor nem ismerték föl. Én úgy gondolom, hogy a mai egészségtelen világunk termeli ki az új betegségek jó részét.) Gyógyítani nem könnyű, de lehet tünetmentessé tenni. Ebben gyógyszerek is, terápia is segíthet. Persze, Isten csodás módon ezt is meg tudja gyógyítani. De nagyobb csoda, ha az ember megtanul együttélni vele. Akár a saját testében, akár a saját családjában. Nem könnyű, de megtanulható, elsajátítható, áldássá válhat ez is.
Minden bizonnyal ennek a családi jelenségnek van szerepe abban, hogy Ön is jobban aggódik, mint kellene. De ezzel is meg lehet tanulni élni, s ebből azért lehet gyógyulni. Ezt az utat javaslom Önnek - mint a korábbi válaszomban is. Induljon el a gyógyulás, a megszabadulás útján! Ehhöz mindenképpen lelkiatyára van szüksége. Ha jól értelmezem, az Ön esetében ez messze nem annyira súlyos, hogy szakemberhöz kellene fordulnia. Forduljon inkább Krisztushoz, ő az igazi gyógyító! Kérjen bizalmat, hiterősítést tőle! Egészen bizonyosan megkapja, ha hittel kéri. A lelkiatya nem is annyira azért kell, hogy tanácsokat adjon, hanem, hogy az Ön hitét minél jobban megerősítse.
Kedves Lelkiatya!
Jézus sokat szenvedett,és ezt mind csendben tűrte.
Észrevettem már testi fájdalom esetén,pl legjobban szülésnél,hogy milyen sokat számítanak a jó gondolatok, légzés,hogy nem harcolni a fájdalom ellen, hanem úgymond engedni,hogy megtörténjen,csendben nem zúgolódva,hogy jaj de fáj....hanem átadni magamat ennek!
És az is feltűnt ,hogy más fájdalomnál is az elfogadás mintha segítene elviselni a fájdalmakat , mintha a nyavíkolás rosszabbá tenné,vagy ha arra gondolok igen most fáj valamim ,de akár úgy is felfoghatom minden fájdalmam felajánlom a bűnösök megtéréséért,vagy próbálom csendben tűrni,mert arra gondolok, hogy egyébként is van,volt jócskán bűnöm ami miatt még akár jogos is lehet ez a fájdalom.
Vagy rosszul értelmezem esetleg?
Ő adhat fájdalmat azért ,hogy fejlődjünk?
Köszönöm a választ!!
A sokat szenvedett emberek tapasztalata ez. Legalábbis azoké, akik tudatosan élték át a szenvedést, kivált, ha abban Krisztus szenvedéséhez való kapcsolódást, magával Krisztussal való egyesülés útját látták.
A föltett kérdésre azt mondom, mint sok más alkalommal is: Isten nem akar nekünk rosszat, soha, semmilyen körülmények között. De megengedi, hogy rossz dolgok történjenek velünk, és azokat mindenható erejével képes átalakítani. Ez a kulcsa annak, hogy a rossz dolgok, például a szenvedés is javunkra válhat. Igen, ilyen módon a szenvedésben nagyon sokat fejlődhetünk. Isten megáldja a szenvedéseinket, és jóra fordítja azokat. Nekünk ehhöz Istenre kell tekintenünk, és elfogadnunk a vele való együttműködést a szenvedésben is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Érdeklődnék, hogy keleti szerzetesjoggal, egész pontosan a monasztikus/rendbéli életre való alkalmasság és alkalmatlanság kérdéskörével foglalkozó cikket, könyvet hol tudok elérni? Elsősorban az egészségi állapotra vonatkozó előírások érdekelnének mélyebben, kánonjogi szemmel.
Köszönöm előre is:
Teréz
Kedves Teréz! Két olasz nyelvű szöveget találtam, amelyben ezekről a kérdésekről találunk eligazítást. De attól tartok, ilyen sajátos kérdésre nem könyvekben lehet választ találni, hanem személyes beszélgetésre vagy beszélgetésekre van szükség olyan szerzetessel, aki jól ismeri a szerzetesi élet rejtelmeit. Javaslom, hogy keresse föl valamelyik szerzetes közösséget, és ott kérjen eligazítást ebben a kérdésben.
A két könyv:
Pujol, Clemente, La vita religiosa orientale: Commento al Codice (Róma, Pontificium Istituto Orientale, 1994)
Il monachesimo orientale: Atti del Convegno di studi orientali, 1958, április 9-10-11-12, Roma, Pontificio Istituto Orientale, (Ez a kötet a Pontificio Istituto Orientale által Rómában, 1958. április 9-12. között rendezett konferencia szerkesztett anyagát adja közre. Az írások főként francia és olasz ill. német nyelven találhatók meg benne.
Kedves Lelkiatya! A görögkatolikus tanítás szerint, a liturgián, amikor a pap áldást ad, keresztet kell vetni vagy sem? Mi a gyakorlat, mi a helyes és mit kell tennünk?
Köszönöm válaszát!
Üdv: Glória
Nálunk nincs olyan szigorú szabályozás, hogy mikor mit kell csinálni és mit nem. Rítusunk, miközben erős követelményeket szab, közben nagy szabadságot ad. Ha áldást kapunk, akkor keresztet szoktunk vetni. Ez igaz. De ha valaki nem vet ilyenkor keresztet, nem kell rászólni, mert az sem hiba.
Kedves Lelkiatya!
Négy gyermekes édesanya vagyok.
Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy miként tudn?m leküzdeni a betegségektől való félelmemet ,nem feltétlenül magamra értem,inkább jobban a gyerekekre.
Ha nagyon köhögnek ,vagy hányás van szó szerint szorongok ,a hangja is ilyesztő számomra.Összerezzenek mint egy falevél ,olyan rossz érzés,szeretnék erős lenni,volt már,hogy nem annyira féltem ,de ez ritkán adatott meg.
Amikor betegek mindig imádkozom értük,sőt szentképet is teszek melléjük !
Köszönöm szépen
Isten áldja!
Önnek mindenképpen állandó lelkivezetőre van szüksége. Ebből a lelki betegségből nem könnyű meggyógyulni, de nem lehetetlen. Nehézséget okoz, hogy alapvetően a szeretet vezérli, s ez eleve nem lehet rossz. De hiánybetegség kíséri, a ráhagyatkozás, az ősi bizalom fölébresztése. Ebből kigyógyulni egyedül, könyvek segítségével, egyéni erőfeszítéssel aligha lehetséges. Állandó lelki beszélgetésekkel lehet apránként levetkőzni, vagy inkább feltölteni a hiányzó bizalom-tartályokat. Igen, ebből ki kell gyógyulnia, mert ezzel egyáltalán nem segíti a gyermekei életét. Helyette beléjük is beleplántálja ezt a fajta aggódó természetet. (Vélhetően az Ön szülei közül is legalább az egyik ebben a betegségben szenvedhetett). Tehát, ha másért nem a gyermekei egészséges fejlődéséért tegye meg ezt az erőfeszítést, hogy fölkeres egy atyát, akitől rendszeres lelkivezetést kér, és kifejezetten erre a hiánybetegségére irányulva kezdik el a lelki terápiát. (Hallottam arról Nyugat-Európában, s itt-ott már nálunk, Magyarországon is, hogy némely jó hírű lelkiatya, lelkivezető pénzt kér ezért a szolgáltatásaiért. No, ezektől meneküljön!) Ez nem fog kerülni semmibe, csak az idejéből meg a figyelméből kell majd áldoznia erre a gyógyuló folyamatra. Meg persze - ebben a lelkiatya is meg fogja erősíteni - folyamatosan kérni kell az Úrtól ezt a felülről jövő ajándékot.
Kedves Lelkiatya!
Amikor a misén a pap a hívekkel együtt mondja, hogy "fogadja el az Úr kezedből az áldozatot", akkor valójában kinek a kezéről szól ez az ima? Ez nem a nép fohásza a papért, hogy méltón tudja bemutatni a legszentebb áldozatot?
Válaszát előre is köszönöm!
Mint látható, ezekhöz a kérdésekhöz sajnos nem értek. De az egyszerű értelmezés alapján azt mondhatom, szerintem ez a hívek papért mondott imájának tekinthető, az utalás a pap kezére vonatkozik.
Vagy egy hasonló jelenség a kopt liturgiában. Az Eucharisztikus Liturgiához öt kenyeret készítenek elő. A szertartás egy megfelelő pontján a diakónus választja ki az öt közül a legmegfelelőbbet, legméltóbbat. Ez viszonylag hosszú ideig tart. Ez alatt a hívek folyamatosan imádkoznak a diakónusért, hogy sikerüljön neki megtalálni a valóban legméltóbb kenyeret a Liturgiához. Persze, itt nem pont ugyanarról van szó, csak ennek kapcsán eszembe jutott ez a keleti párhuzam.
