Azt javaslom, hogy a jelenlegi parókus/plébános atyával beszélje meg, hogy mit tegyen. Hiszen, ha arra a döntésre jut, hogy enged az esperes atya hívásának, akkor úgyis meg kell ezt vele beszélnie. Úgyhogy ez elkerülhetetlen. De akkor könnyítsen a saját helyzetén, hogy egyenesen tőle kér tanácsot. Könnyen lehet, hogy azt fogja mondani, kérni, hogy maradjon nála kántor. De akkor már kapott egy támpontot. S ha ezt mondja, akkor javaslom, hogy kövesse is a tanácsát. Mert ha e tanács ellenére mégis elmegy, akkor súlyos emberi feszültségeket keltő helyzet alakulhat ki. Ennyit nem ér meg a dolog. Szóval, én szerintem akkor menjen át az esperes atyához, hogyha a jelenlegi atya jó szívvel, de legalábbis szívbeli megnyugvással elengedi.

Természetesen, a katolikusok, bármilyen rítushoz tartoznak is, ha más rítusú katolikus szertartáson vannak, részesülhetnek a szentségekben, így az Eucharisztiában is. Egyetlen olyan könyvünk van, amit zsolozsmáskönyvnek nevezünk. Ez a 30-as években kiadott papi zsolozsmáskönyv, illetve ennek újabb változatai, amely tartalmazza a napi zsolozsma papi imáit, valamint a többi imádságos könyvünkből azokat a részeket, amelyeket leggyakrabban szoktunk venni. Ez tehát egy sűrített, gyűjteményes kötet. Ennek is van egy kivonata, ezt hívjuk görögkatolikus Énekeskönyvnek, a hívek számára ez a legkönnyebben elérhető. Illetve még ennél is van egy rövidebb változat, amely viszont egyéb imákkal is bővül, ez a görögkatolikus Imakönyv. Ezeken kívül az utóbbi 10 évben megjelent a Zsoltároskönyv, az Imaórák könyve, a Esti zsolozsmák könyve, az Előszenteltek Liturgiájának és az Istenszülőhöz szóló szertartásoknak a kis füzetei. Úgy tudom, most ezek kaphatók. A teljes liturgikus könyvek pedig a következők: Oktoéchosz (egész évre szóló 8 hangú énektár), Méneák kötete (minden hónapra az adott szent napi szövegei, ez 6 kötetben van), a Triódion (nagyböjti énektár) és a Pentekosztárion (húsvéti énektár). Ezek az alapkönyvek. Ezek is megjelentek már, de nem végleges kiadásban, s úgy tudom, ez az első sorozat már elfogyott, nemigen lehet kapni a könyvesboltjainkban. De minden bizonnyal ezek is majd meg fognak jelenni a hívek számára is elérhető módon.

Ha Önök Isten színe előtt kötöttek házasságot, akkor nem a CSOK köti össze Önöket, hanem a szentségi kötelék. Vagyis Isten áldása, amely eddig is elkísérte és erőt adott Önnek az eddigi házaséletében. Ezt lássa, erre figyeljen, ne pedig a megjelenő vagy éppen hiányzó érzelmekre. Önnek már két gyermeke van a férjétől. Adja Isten, hogy legyen még néhány, hogy a sok testvér tegye még teljesebbé a családi életüket! Igen, bele van épülve néhány hiány. A nagy korkülönbség bizony nem könnyű élethelyzet. De ebből ne kimenekülni akarjon, hanem jól megélni, teljessé tenni. Kifejezetten az a tanácsom, hogy legyenek még gyermekeik, gyarapodjék nagy családdá a kicsit rosszul indult kapcsolatuk - ahogy mondja, szinte belemenekült ebbe a lehetőségbe. De Isten teljessé tudja tenni így is az életét. Ha most hinne annak hazug gondolatnak, hogy másként, más férfi mellett Ön boldogabb lehetne, akkor a már megszületett gyermekeit eleve megfosztaná az egészséges, teljes családi élettől. Az csak a mai világ hazugsága, hogy a széttört család is lehet éppen olyan boldog, mint a megküzdött házasság. (Ezzel nem akarom megbántani azokat, akik ilyen vagy olyan okok miatt ebben az élethelyzetben vannak, elhiszem, hogy lehetnek ők is boldogok. Ez is a végtelen Isten ajándéka. Hála neki! De amikor a mai világ hamis szépítéssel "mozaik családnak" hívja ezt a jelenséget, akkor ezzel becsapja az embereket. Vitathatatlan tény, hogy ami összetört, az már nem lehet teljes. Ezért nem szabad széttörni a házasságot, összetörtni a családot! Bármennyire is ennek az ellenkezőjét harsogja a világ.) Hogy nem Istentől jön ez a vonzalom a férfi iránt, már csak abból is nyomban látszik, hogy azonnal féltékenységet is szül. Ott van egy másik nő, akihez esetleg közeledik ez a férfi, és Ön saját magára gondol, a saját boldogságára, hogy ezt az örömöt esetleg Ön is megkaphatná. Jó, hogy írt erről, mert ha nem tárja fel más személy előtt, ha csak egymagában hordozza, teljesen belezsonghat ebbe a téveszmébe, hogy talán az Úr most megajándékozza Önt, a két gyermekes édesanyát egy régen áhított érzelemmel. Ne gondoljon erre a férfira, ne is találkozzék vele. Úgy könnyebb elfelejteni. Helyette azon gondolkodjék, hogy a saját házasságát hogyan tudja minél tartalmasabbá, minél értékesebbé tenni. Ha egyelőre az Önnél jóval idősebb férje ebben nem mutat nagy hajlandóságot, ez ne szegje kedvét, ne vegye el a reményét! Sőt, ez természetes. Akkor hol volna a küzdés, a hit, a kitartás? Önnek sokat kell dolgoznia azon, hogy a gyermekei boldog családban nőjenek föl. Nyerje el a féjre kedvét, szítsa föl a szerelmét, hadd éljenek a gyermekeik minél nagyobb szeretetközegben! Ez most az Ön feladata, nem pedig a fölbukkanó érzelmek meglovaglása. Persze, mindehhöz kérje a Mindenható segítségét. Pusztán emberi erővel ez nemigen fog menni, de Istennek minden lehetséges.

Nagyon tág értelemben talán lehet együttműködésnek tekinteni, de mégsem a bűnben való együttműködésnek. Ha akkor gyermek volt, nyilván egyáltalán nem tudta, hogy miben részes azzal, hogy az illetőt elkísérte valahová. Tehát semmiképp sem tekinthető bűnnek az akkori magatartása. Ha most másként tenne, az jó. Kell segítenünk az embereknek, hogy ne legyenek saját maguknak ellenségei. Persze, azért érett fejjel sem mindig könnyű megtalálni a helyes utat, időt, módot, hogy ezt hogyan tegyük. Nagy szeretet és bölcsesség kell ahhoz, hogy jól tudjunk segíteni.

Sajnos, igen. Az emberi lélek nagyon összetett, nem olyan könnyű csak úgy kikapcsolni a gondolatokat, átkapcsolni az érzelmeket. Ilyenkor érdemes ezeket a föltoluló gondolatokat imádsággá váltani. Tehát, ha bármilyen rossz emlék fölidéződik, ezt tekintse imádságra hívásnak, hogy az illető személyért imádkozzék. Nem kell bonyolult dologra gondolni. Én ilyenkor elmondok egy üdvözlégyet. Hogy úgy mondjam, nekem ez bejön...

Első lépésként azt tanácsolom, hogy fogadja el önmagát, fogadja el ezt a betegségét. Ne lázadjon ellene, sem a betegsége, sem az emberek értetlensége miatt. Szánalomra méltó az az ember, aki másokat megítél, kivált, ha kigúnyol, ha szeretetlen módon bánik elesettsége, bármilyen hiányossága vagy gyengesége miatt. Sajnos, ilyen kegyetlen tud lenni az ember, balgaságában olyan, mint a tyúkok a baromfiudvarban, a gyengét nyomban kikezdik, kiüldözik maguk közül. Azok az emberek, akik így viselkednek, ezt az állati magatartást bocsátják ki magukból. Holott nem erre kaptunk meghívást jóságos Istenünktől. Úgyhogy, amikor ilyen szánalmas magatartást lát vagy tapasztal az emberek körében, mindenképp imádkozzék értük. Mégpedig úgy, hogy az Ön lelkében se legyen ítélet velük szemben. Szánalomra és igazi segítségre méltók. Ezt akkor tudja megtenni, ha valóban elfogadja önmagát. Valami miatt ezt a nehéz keresztet kapta Istentől. Hordozza türelmesen! Amikor pedig bántást kap miatta, akkor ne önmagára gondoljon, ne az okozott sebekre, hanem ezekre a korlátolt gondolkodású embertársaira, akik a sebeket okozzák. Önt ezek a sebek a szenvedő Jézushoz kötik, ám az ő balga kegyetlenségük eltávolítja őket tőle. Imádkozzék értük, mint Jézus az őt gyalázó katonákért: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek (Lk 23,34).

Azt a butaságot felejtse el, hogy emiatt kerülne a pokolba! Higgye el, nem ez a legsúlyosabb bűne! Csak ez a legutálatosabb, legmegszégyenítőbb. Illetve ezt érzi annak. Ez is része az életének, a lelki küzdelmeinek. Hogy mennyire köthető össze a betegségével és gyógyszerekkel, ezt nem tudom. Vannak mások, akik gyógyszer nélkül vannak ugyanott, mint Ön. Azt javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, lehetőleg havonta. De ne ennek a bűnnek függvényében. Nem tanácsolom, hogy amikor elbukik ezzel, akkor nyomban menjen gyónni. Ez azt jelentené, hogy a lelkiéletét a visszatérő bűn határozná meg. Ennél jobb, ha a lelki törekvése töretlen, folyamatos, kiegyensúlyozott, hűséges. Gyónjon és áldozzék rendszeresen. Ezzel a gyöngeségével való küzdelmet pedig ne adja fel. Abban bízzék, hogy ha kitart a küzdelemben, tehát nem adja fel, mindig föláll, mindig újra bűnbánatot tart és bízik Isten megbocsátó szeretetében, akkor egyszercsak ajándékként el fogja venni Öntől a Mindenható ezt a kísértést. De ha mégsem, s netán egészen idős koráig elkíséri ez a jelenség, a küzdelem ott volt végig, amit nagyra értékel az Úr. Lehet, hogy pont emiatt fog a mennyországba jutni, hogy nem adta fel, s mindig újra és újra bízott az ő irgalmában. Akkor majd az ítélőszék előtt is fog és mer majd bízni benne.

Természetesen egy görögkatolikus gyermeknek is lehet kérni olyan védőszentet, aki a római katolikus egyházban vált szentté. Nagyon jó gondolat, ha Flüei Szent Miklóst választják névadó védőszentjének. Legyen Isten áldása gyermekén és gyarapodó családjukon!

Egyetértek Önnel. Kétségtelenül hitelesebb lenne a szolgálatunk, ha tudatosan szegényebben élnénk, mint amit a lehetőségeink kínálnak. Nem könnyű ez, hiszen nagy fokú fegyelmet kíván. Ilyen az ember, hogy igyekszik kimeríteni a lehetőségeit, illetve tágítani is azokat. Ezzel szembemenni igazán nem könnyű. A papok ugyanúgy a mai világ emberei. De tény, hogy joggal várhatjuk el tőlük, hogy példát adjanak. Vannak is ilyenek, csak ők kevésbé láthatóak. Ez természetesen nem csak a papokra, hanem a püspökökre-érsekekre éppen úgy vonatkozik, meg hát, minden keresztényre. Úgy sejtem, hogy habár Krisztus Urunk minden bizonnyal csak gyalog járt, de a követői, az apostolok azért használták a kor adta lehetőségeket, kocsit, hajót. Tehát a közlekedési eszközök még nem távolítanak el a krisztusi eszménytől. De egyetértek abban, hogy ezen a téren is valamint az öltözködés, a táplálkozás terén is törekedni kell az egyszerűségre.

Kedves Testvérem! Mint látja, itt nem közöltem azt a hosszú szöveget, amit az interneten olvasott. Azért is, mert sok badarságot tartalmazott. Például, hogy ha valaki halálos bűnt követ el, az már lelkileg végérvényesen meghalt. És minthogy Jézus csak egyszer halt meg, ezért ennek az embernek már nincs is reménye, mert miatta Jézusnak másodszor is meg kellene halnia. Szóval, ezek nagy butaságok, amelyek nyilván összekeverik az emberek gondolatait. A legfontosabb tanácsom, hogy ezeket a sötét gondolatokat tekintse kísértésnek. Azt sugallja, hogy ne menjen gyónni? Nyilván, mert a gonosz tudja, hogy ezzel tudunk kikerülni a hatalmából. És minden más sötét gondolat is ilyen, távol akarja tartani Önt Istentől. Tekintse tehát kísértésnek, amellyel nem szabad foglalkozni. Isten végtelenül szereti Önt, úgy, amint van, gyengeségeivel, bűneivel együtt. A gyermeke Isten ajándéka. Ha meghalt egy kis magzat, ez sajnos a természet része. De semmiképp sem büntetés, nem az Ön tettének következménye. Hacsak valaki ezt tudatosan nem irányítja, mert persze, az abortusz súlyos bűn. Dehát az Önök esetében egy magzatelhalásról volt szó. Nehogy ezt a saját lelkiismeretének terhére vegye! Mint a többit is. Micsoda balga, félrevezető gondolat, hogy Önnek nem szabad örömet átélnie, hogy állandóan csak az aszkézisre kell törekednie. Ezek mind teljesen távol állnak Isten igazságától és szeretetétől. Isten akkor boldog, ha mi is boldogok vagyunk. Mindent azért teremtett, hogy minket boldoggá tegyünk. A házasélet is azért szép és örömet adó, mert ezzel Isten megajándékozza a házasságban élő két szerelmes embert. Menjen nyugodtan zarándoklatra, amikor tud, vegyen részt Szent Liturgián (vagy szentmisén), amikor csak tud. Gyónjon, áldozzon rendszeresen. Ezek olyan kapaszkodók, olyan erőt adó segítségek, amelyek nélkül nem érdemes, nem szabad élni. Ha pedig megjelennek ezek a buta gondolatok, mondja rá hamar, hogy ez buta gondolat, és ne arra, hanem helyette Istenre figyeljen, mondjon el néhány fohászt: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!

Szerzetes házakban van esélye annak, hogy az egyes tömjénillatokat tudatossággal, egyfajta rendszer szerint használják. Lehet, hogy nálunk, a magyar parókiákon is van egy-egy ilyen hely, de én ezt inkább kétlem. Szóval, a különböző illatú tömjének használata inkább ötletszerű. Azt hiszem, azonban, hogy nem is annyira az egyes illatokkal van baj, hanem a tömjén alapanyagával. Hallottam, hogy vannak, akiket a nem természetes alapanyagú tömjén irritál. Ezt el tudom képzelni. Szerintem megteheti bármelyik hívő, hogy megemlíti ezt a gondját a sekrestyésnek vagy az atyának. Aztán később vagy figyelembe tudják venni, vagy nem. De nem kell félni beszélni erről.

Ezek roppant lényeges és fajsúlyos kérdések. Röviden aligha lehet rá megfelelő választ adni. Megpróbálom mégis. Amikor imádkozunk, fontos, hogy lehetőség szerint fizikai csöndet is teremtsünk magunk körül. Bezárt szoba, csöndes templom, esetleg kint a természetben. De a csöndben való imádkozás azt is jelentheti, hogy én magam sem mondok semmit, nem énekelek, nem is gondolok imákat, csak hallgatok. A gondolatokat elcsitítom magamban, vagy ott hagyom azokat fent a fejemben, én magam pedig leszállok a szívembe, ahol nagy csönd uralkodik, ahol ott van Isten. A csöndben való imádkozás az Istennel való eszköztelen találkozás. Nem könnyű ez, de nagyon mélyre vezet. Miért értékes a csönd? Mert súlyt ad minden hangnak, minden szónak. A mai világ óriási erővel törekszik eltávolítani minket Istentől. Ennek egyik kiváló eszköze a zajkeltés, fizikai és lelki értelemben egyaránt. A zajokat a zenének álcázott hangorkánok kínálják az élet minden zeg-zugából, a szellem számára pedig az információ özön biztosítja a lelki ricsajt. Ilyen körülmények között Istenre figyelni szinte képtelenség. Hogy mi vezethet a csöndbe, ez egyéni útkeresés eredménye. Nem vagyunk egyformák. Van, akit a klasszikus zene nyugtat meg, van, aki az andalító könnyűzene, van aki ezek közben sem tud elcsöndesedni. A természet általában nyugtatóan hat mindenkire. Ilyen lehet a templom csöndje is, de van aki azt vak sütetségnek érzékeli és kimenekül belőle. Talán a leghatékonyabb keresztény figyelem a Szentírásra irányulhat. Akkor olyan összetett igyekezetre van szükség, amely egyszerre emberi erőfeszítés is, és egyszerre elengedés. Ez a munka nem erőlködés, hanem vitorlabontás, hogy aztán hadd fújjon a Szentlélek szele. A Szentírás szavaira való figyelem talán az egyik legjobb módja a hallgatás felé való lépegetésnek. A benső elcsöndesedésre már utaltam fentebb: ez azt jelenti, hogy elhagyom a gondolatokat. Vigyázat, azokat nem elűzni kell, az hasztalan próbálkozás volna. A velük való viaskodás helyett engedni kell, hogy legyenek, csak én másra figyelek, befelé, mélyebbre, a gondolatok meg hadd maradjanak csak odafönt, a fejemben. Isten megtapasztalása azonban nagyon sokféle lehet. Ez nem csak a csönd terméke. Sőt, nem is várhatom, hogy ha eleget vagyok csöndben, ha a lelkem is elcsendesítem, akkor már meg is van a Jóisten. Isten megtapasztalása ingyenes ajándék az ő részéről. Ezt nem lehet kicsikarni, előhívni, produkálni. Erre késznek kell lenni, és lehet, érdemes várni rá. Egészen biztosan megjön. Csak számolni kell azzal, hogy akár évtizedeken át is megvárathat!

Szent Pál és rajta keresztül a Szentlélek ezt tanácsolja: "Ne győzzön rajtad a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval!" (Róm 12,21) Én azt tapasztalom, hogy van ilyen is, olyan is. Nem mindig és minden helyen vannak ezek a rossz dolgok, amiket említ. Valószínű, volt ebben része a közelmúltban, s emiatt is írta e sorokat. De a saját életében is visszagondolhat olyan helyzetekre, amikor nem ezt kapta, illetve érdemes olyan helyeket fölkeresni, ahol ennek az ellenkezője az uralkodó: a béke, egymás elfogadása, dicséret, stb. Bizonyára ismeri Szent Ferenc erre vonatkozó imáját, de azért itt is leírom: Uram, tégy engem a békéd eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik, hogy a megbocsátás szellemét vigyem oda, ahol széthúzás van, hogy harmóniát vigyek oda, ahol békétlenség van, hogy hitet vigyek oda, ahol kételyek vannak, hogy örömöt vigyek oda, ahol szomorúság lakik. Uram, add meg nekem, hogy én vigasztalhassak ahelyett, hogy engem vigasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az fölébred az örök életre. Amen

Kedves Mária! Görögkatolikus (és ortodox) Szent Liturgián a pap név szerint említi az áldozót és a következőt mondja: "Isten méltatlan szolgá(ló)ja, N. (pl. Mária) részesíttetik a mi Urunk Jézus Krisztus drága, legszentebb testében és vérében bűnei bocsánatára és az örök életre. Amen. Íme, ez illeti ajkaidat, elvétetik gonoszságod és bűneidtől megtisztulsz" (ld. Iz 6,7). Az Eucharisztiában részesülő erre nem mond semmit. A gyakorlat olykor ezt felülírja, mert meglehetősen hosszú ez a szöveg ahhoz, hogy minden egyes áldozónál elmondja a pap. Ami mindig elhangzik, az ennek a szövegnek az eleje, főként, az áldozó nevének említése. A második mondatot pedig fennhangon szokta mondani a pap, amikor már mindenkit megáldoztatott.

A biblikusok sokat vitáznak azon, hogy a gonosz lélek mit tudott és mit nem. Az a valószínűbb, hogy nem tudta, hogy ő az Isten Fia. Csak embert látott benne, az Isten kiválasztottját, az Isten Szentjét. Mint volt ilyen korábban is, főként a próféták vagy más kiválasztottak. Mindegyikükre próbálta kivetni a hálóját. Itt-ott sikerült is. Volt, hogy prófétát is félrevezetett (pl. 1Kir 13,11-26), vagy királyt bűnbe vitt (2Sám 11. fej.). Így akarta megkísérteni Jézust is a pusztában, vagy próbálta eltenni láb alól. S mikor azt látta, hogy meghalt, azt gondolta, hogy legyőzte. Az ókeresztény korban különösen is szerették dramatizálni ezt a helyzetet. Aranyszájú Szent János húsvéti hittanító beszédében így fogalmaz az alvilág kudarcáról: "Testet ejtett zsákmányul, és Istennel találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott."