Dicsőség Jézus Krisztus, kedves lekiatya én meg vagyok elégedve a kántori szogalatal,3 gorogkatolikus templomban éneket vezetem egyedül, boldog vagyok hogy hivatsomnak eleget tehetek, de nem tudok rá jönni én hogy mijert álmodok a mariapocs bazilikában,a nemzeti kegyhejel és nappal meg ojan érzem hogy mintha ott lennék de nem vagyok ott,mijert van ez nekem?nem tudok rá jönni el meni én oda most nem tudok, de nem tudom mikor fogok oda el jutni,mint tanácsol, mi a véleménye?

Kedves Lelkiatya! Lehet, hogy tettek fel hasonló kérdést, legalábbis olyat, ami részben hasonló és talán gyakori téma szokott ez lenni az interneten általában, de én mégis szeretnék kérdezni róla. A kérdésem az, hogy mennyire fér meg egymással a tudomány és a hit? Tulajdonképpen két kérdésem lenne, konkrétabb kérdések, de azok megválaszolása véleményem szerint összekapcsolódik az előbb feltett kérdéssel. Sajnos édesapám halála nagyon megviselt engem, két éve halt meg. Akkor nem tudtam aludni, agresszív lettem, veszekedtem, és az öngyilkosságon gondolkodtam. Nagyon lassan tudtam csak meggyógyulni ebből, pedig volt támaszom de egészen addig nem sikerült a gyógyulás amíg Jézus be nem toppant az életembe. Hiába voltam korábban is keresztény, én csak akkor értettem meg, hogy ez mit is jelent és ekkor értem meg rá, én úgy vélem. Mikor megvilágosodtam, hogy Jézus feltámadt és általa örök életem lehet nekem és a szeretteimnek (remélhetőleg), akkor kezdtem el tényleg gyógyulni. Erre magamnak kellett rájönnöm. Egy idő után egy alkalommal egy könyvesboltban nézelődtem édesanyámmal és azon gondolkodtam milyen könyvet vegyek, ugyanis ajándékutalványt kaptam. Akkor a pszichológiai könyvek nem érdekeltek mert úgy éreztem, hogy nekem semmi szükségem pszichológiára mert Jézus meggyógyított engem és általa az egész életet máshogy látom. A traumákat is és az egész világot. Valóban mondhatjuk, hogy meggyógyultam, mert már nincsenek szuicid késztetéseim, már tudok reménykedni abban, hogy látom újra az elhunyt szeretteimet, tudok a jövőmre is gondolni és nem vagyok agresszív. Ezt az egészet a hitemnek köszönhetem, de sajnos néha még így is előfordul, hogy előjönnek érzések. Már beletörődtem, hogy elhunyt valaki akit nagyon szeretek, de mégsem fogadom el teljesen. Megérteni szerintem sosem fogom, hogy miért pont ő. Ha azt látom, hogy másnak van édesapja, akkor bevallom irigy vagyok. Nem azt akarom, hogy neki ne legyen hanem azt, hogy bár élne és velem lenne az enyém. Ezen kívül annak ellenére, hogy próbáltam sok időt tölteni vele utolsó idejében és segíteni sokat, attól még tudom, hogy bizonyos dolgokat máshogy kellett volna. Egyébként sajnos súlyos beteg volt de nem tudtuk, hogy akkor meg fog halni mert hirtelen történt. Egy infekció volt az oka, a betegség csak közvetett ok volt. A hitem egyértelműen erősebb mint volt régebben és az utóbbi időben erősödött meg még jobban de talán mégsem jöttem helyre teljesen. Nem ütközik a hittel ha esetleg a pszichológiától is segítséget remélek és nem csak a hitemtől? Vagy a pszichológiát hagynom kellene és teljesen a hitre támaszkodni? A pszichológia alatt nem pszichológushoz járást értek hanem könyvek olvasását a témában amik segítenek megérteni dolgokat de akár a gyógyuláshoz is segítenek. A hitem nélkül még idáig se jutottam volna szóval nem tudom, ez jelenti-e azt, hogy akkor felesleges bármi másra támaszkodnom vagy a kettő nem zárja ki egymást? Isten számára ez nem sértés ez, nem mutatom-e ezzel azt, hogy Jézus nekem nem elég, hogy hiányzik valami mellé? A második kérdés hasonlít ehhez de fordított szemszögből. Amikor valakinek olyan munkája van, amely során embereknek segít, de tudományos módszerekre alapozva akkor az nem elítélendő akkor se ha keresztény az illető? Két példát tudnék erre mondani jelenleg. Ha például én orvos lennék és embereket gyógyítanék a tudományra alapozva akkor ezzel nem kelteném azt a látszatot, hogy Istenre nekem nincs szükségem és azt gondolom, hogy másnak sem mert ott vagyok én aki meggyógyítja? Az orvostudomány, az orvosi eszközök, a kezelések sem lennének ha Isten nem teremtett volna meg minket és nem olyanná amilyenek vagyunk. Én nem vagyok orvos, de sok orvos nem hisz Istenben szerintem, egy részük biztosan hisz (többek között Csókay András, a híres idegsebész) és nagyon gyakran az emberek, a páciensek is csak a tudományban hisznek és Istenről nem vesznek tudomást. Vannak kivételek, vannak hívők köztük de valakik meg nem tudnak mindkettőben hinni. A pszichológusok munkájáról is ezt mondhatnám, arra még jobban is érvényes ez. A pszichológus a lelket gyógyítja legtöbbször és a lélek nagyon kapcsolódik a hithez, Istenhez, ez a láthatatlan tehát arra gondolna a keresztény ember, hogy ezt Isten dolga meggyógyítani. És főleg: ha valaki hisz Jézus feltámadásában, akkor ugyan miért szorulna pszichológusra, ha megváltották a bűneitől és örök élete lehet, akkor mit tudna tenni a pszichológus, amit Jézus nem? Azon gondolkodtam el, hogy egy pszichológus munkájával kapcsolatban nem merül fel ez a kérdés? Papokban vagy keresztény hívőkben? Ha pszichológusként dolgoznék például én akkor nem úgy tűnne ez mintha én nagyobbnak mutatnám magam Istennél és azt az üzenetet közvetíteném, hogy a pszichológia, a tudomány a megoldás mindenre? Hogy Isten helyettesítem? Ez is képzelt szituáció mert nincs is ilyen végzettségem, mondjuk egy ideje gondolkodok ezen, hogy lehet engem érdekelne vagy a pszichológusi pálya vagy valamilyen más munka ahol valamilyen módon embereknek tudok segíteni. A jelenlegi végzettségemmel főleg cégeknél tudnék elhelyezkedni de erősen foglalkoztat, hogy esetleg előbb-utóbb miután itt dolgoztam már talán szívesebben végeznék olyan munkát amivel jobban tudok segíteni szóval nagyobb dolgokban. Nem csak azzal, hogy megbeszélem egy ügyféllel a reklamációt a termékkel kapcsolatban hanem valami hosszabb távú, maradandóbb módon. Valami olyan módon, mellyel nemcsak az üzletéhez, pénzügyeihez, karrierjéhez tudnék hozzájárulni. Ezzel sem tudok dűlőre jutni. Azt honnan lehet tudni, hogy Isten milyen munkát szán nekem? Hogy mit szeretne, hogy mit csináljak? Hogy nekem tényleg az a küldetésem amit eddig tanultam vagy a végzettségem tudnék csinálni, esetleg valami más lenne Isten szerint az én utam? A jelenlegi végzettségemmel főleg nyelvtudást igénylő állásokat tudnék megpályázni. Ezekre hogy lehet rájönni? Számít egyáltalán Istennek ez, tényleg ad nekünk egy küldetést vagy ez kitaláció?

Tisztelt Lelkiatya! Mi a teendő, ha úgy érzem hogy szomjazom az Istenlátás, Istenismeret után? Sőt olyan mély és bensőséges szeretetre gyulladok olykor iránta, hogy egészen magával ragad már maga a gondolat is, hogy szerethetem Őt. Nem tudom máshoz hasonlítani, mint a szerelemhez, bár attól mégis egészen különb, olykor olyan elemi erővel bír, hogy szinte kiszakít e világ korlátaiból és felszabadít a határtalan boldogságba. Hogyan tehetnék tanúságot Istenről? Nincs is szavam Rá, annyira csodálatos a Benne való létezés. Kérve tanácsát: Adél

Tisztelt Lelkiatya! Szeretném a kisbabat a pocakomban Istennek ajánlani hogy olyan legyen amilyenek ő elképzeli. Nagyon szeretném ha Isten közel állna hozzá vagy esetleg pap lenne.. Nagy bűn ha ezért imádkozom?

Kedves Lelkiatya! Miként lehet értelmezni a Szentatya azon kijelentését, hogy ?a bűnt meg lehet bocsátani, a korrupciót nem?? Pár éve írtak arról, hogy állítólag készül egy rendelet a korruptak és a maffiózók kiközösítéséről. Ha ez Ferenc pápa szerint ekkora bűn, akkor a reneszánsz idején, amikor búcsúcédulákat és egyházi hivatalokat árultak a főpapok, miért nem alkalmazta az Egyház ezt a fajta cenzúrát? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Nem olyan rég költöztem Debrecenbe és kezdtünk el a székesegyházba misékre járni. Több esetben is közreműködött diakónus a miséken. Az lenne a kérdésem, hogy nekik mi a megszólításuk? A papoknak tudom, hogy főtisztelendő atya, a feleségüknek meg a tisztelendő asszony, de hogy tudom megszólítani a diakónusokat, esetleg a feleségüket, ha beszélni szeretnék velük? Mi az illendő? Köszönöm válaszát

Kedves Lelkiatya! Tavaly öngyilkos lett az öcsém, 17 évesen. Évek óta nem voltunk kapcsolatban, mert még gyerekkorunkban elválasztottak minket. Ő még akkor kicsi gyerek volt, nagyon csendes és zárkózott is, természete szerint. A többéves "eltiltás" miatt elidegenítették tőlem. Letagadták, nem engedték, hogy láthassam, amikor látogatóba mentem volna hozzá, már felnőtt koromban, stb. A halála váratlanul ért. Ezt tovább fokozza a tragikus körülmény. Annyit tudok a hitéletéről, hogy nagyon ritkán mentek rk. misére. De ennél többet nem tudok. Nem tudom, hogy volt-e személyes kapcsolata Krisztussal, mertért-e, stb. Én magam a református hitet gyakorolom. Kérdésem: az igaz, hogy aki öngyilkos lett, az semmiképpen nem juthat a Mennyországba? Tudom, Istené az ítélet, Ő tudja. De egyszerűen azóta gyötör ez a kétség. Segítő válaszát köszönöm szépen! Köszönettel: Ágnes

Kedves Atya! Mit tanácsol az alábbi helyzetben? Próbálnánk tartani a kapcsolatot egy rokon családdal, megemlékeztünk a jeles napokról (születésnap, névnap stb.), ünnepekkor meghívjuk magunkhoz őket ebédre/vacsorára, viszont ők soha nem hívnak vissza, soha nem keresnek maguktól. Ezt egy ideig tűrtem és a jó kapcsolat érdekében lenyeltem, de már belefáradtam. Ha mi nem kezdeményezzük a találkozást, beszélgetést akkor nekik eszükbe se jutna, hogy mi van velünk. Már úgy gondolom, hogy nem éri meg ennyi energiát befektetni a mi családunk részéről. Fáj, mert mégiscsak rokon, de úgy gondolom, hogy ha ilyen egyoldalú a kapcsolat azt le kell zárni. Jól gondolom?

DJK! Kedves Lelkiatya! Honnan tudhatom, hogy mi a célja Istennek életemmel? Hogyan fedezhetem fel? Milyen jelek segíthetnek ebben a felismerésben? Mert minden megfogant lélek Isten akaratából jön a világra és Istennek terve van életünkkel. ("mielőtt megalkottalak volna anyád méhében, már ismertelek."- Jer 1,5). Hogy milyen életpályára, hivatásra vagy hogy családos életformára vagy egyedüllétre kaptunk-e meghívást hogyan tudom felismerni? Abból, ami örömmel tölti be szívünket? Köszönöm szépen válaszát!

Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy részt szabad-e venni olyan SSPX szentmisén (az imáikba bekapcsolódva), amin kommemorálják a pápát és a megyéspüspököt, ha (1) a szentségeikben nem részesülünk, valamint (2) vasárnap és parancsolt ünnepeken részt veszünk egy katolikus egyházzal teljes egységben lévő közösség eucharisztikus cselekményén (szentmisén vagy szent liturgián). Több atya azt mondta nekem, hogy súlyos bűn ilyet tenni. Mi a helyzet akkor, ha keleti ortodox szertartások imáiba kapcsolódunk be úgy, hogy az (1)-es és (2)-es feltételeket megtartjuk? Az is súlyos bűnnek számít? Ott biztosan nem hangzik el a pápa, valamint a terület katolikus megyéspüspökének neve... Köszönöm megtisztelő válaszát!

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Van egy meglehetősen makacs, rigolyás nagypapám, akit - bár a szándék nem arra irányult - sikerült megbántani, magamra haragítani. Aztán olyanokat mondott - mint pl.: az se zavarja, ha utoljára találkoztunk, alább bővebben kifejtem - amiket egy kis együttérzéssel, szeretettel az ember nem mond az unokájának. Az incidens a következő volt: megkértük, hogy a cipőjét ne kint a teraszon húzza le, ne mászkáljon kint mezítláb, ám tegnap ezt mégis megtette, majd kint a kövön - amin elkerülhetetlen, hogy ne legyen baktérium vagy kutyaszőr? keresztül végigsétálva bejött a házba. Mondtuk neki, hogy lehetőleg ne mászkáljon ki-be ily módon, mert nem szeretnénk ha behordaná a kutyaszőrt, egyebet. Tény, hogy már idős és szüksége lehet a kint lévő székre amire le tud ülni, hogy felhúzza a cipőjét, de ha kér egy kis segítséget, egy széket amit leteszünk neki bent vagy akár egy cipőkanalat akkor szívesen adunk és segítünk neki. Visszatérve, tegnap rászoltunk, hogy legközelebb ne tegye azt. Akkor megsértődött és hazament. Másnap újra eljött és végigcsinálta ugyanazt amire megkértük, hogy ne tegye. Ezúttal én kértem meg, hogy a cipőjét bent vegye le. Ezután fejemhez vágta, hogy mit képzelek én hogy parancsolgatok neki, illetve ő akkor sem fogja azt megtenni amire kérjük, meg hogy ki vagyok én, hogy szóljak neki. Eléggé rosszul esett a magatartása, megbántott. Ő biztosan nem fog bocsánatkérést kezdeményezni - legalábbis erre nagyon kevés esélyt látok, nem volt gyakori az élete során - én pedig, bár bántja a lelkem a dolog, (és ha tudtam volna, hogy ez fog történni, inkább nem is szólok neki emiatt) nem tudok/ merek eléállni bocsánatot kérni, hiszen az egész kérés nem egy sértésként vagy beszólásként indult. A Lelkiatya tanácsát kérném, hogy mitévő legyek. Emellett azt is szeretném kérdezni, hogyha a bocsánatkérés nem történik meg, de én megbocsátottam neki, illetve nem érzek haragot emiatt, akkor miután a gyónás szentségét felvettem, járulhatok-e Szentáldozáshoz. Elnézést kérek, hogy ilyennyire tartalmas, hosszú üzenetet írtam Önnek. Kérem imádkozom értem bűnösért, s azért, hogy a legközelebbiekben ilyen ne forduljon elő. Szeretettel és tisztelettel: egy Krisztusban testvére

Kedves Lelkiatya! Augusztusban is lesz zsolozsmastabor? Sajnos júliusban nem tudtam egyikre sem menni. Köszönöm válaszát.

Kedves Lelkiatya! Az idei Nagyboldogasszony napi búcsún a glutenerzekenyek hol és hogyan tudnak majd szentaldozashoz jarulni? Sajnos nem hirdetik ki és így az érintettek nem is tudják..

Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye a korrupcióról?

Tisztelt Vásárlóink! A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyv- és Kegyszer Webáruháza 2022. június 30-án befejezte működését. Könyv- és kegyszer-kereskedelmi tevékenységet a jövőben a Görögkatolikus Metropólia és egyházmegyéi folytatnak. Kérjük, kövesse figyelemmel a görögkatolikus sajtótermékeket, melyek az esetleg megnyíló online vásárlási lehetőségekről is hírt fognak adni. Köszönjük megértésüket!