Tisztelt lelkiatya! Az bűnnek számít, ha egy férfi kasztráltatni szeretné magát azért, hogy ne legyen szexuális késztetése?

Kedves Lelkiatya! Egy szomszédommal van konfliktusom, ebben szeretném kérni segítő gondolatait. Három éve lakom egy épület tetőterében, ahol ketten vagyunk állandó lakók. A szomszéd nő úgy viselkedik, mintha nem is társasházban lakna. A kaput soha nem húzza be maga után. Volt, hogy amikor kinyitotta, kitörtek a deszkák (melyek kijártak egy ideje), a kapu így beszorult a sínbe, de nem szólt senkinek egy szót sem, úgy hagyta. A közös bejárat előtt dohányzik, a füst bejön az előtérbe és azon a fronton nem tudom kinyitni az ablakomat. A közös ajtó előtti kisasztal állandóan tele van hamuval és poharakban ázik egy halom csikk. Kihangosítva telefonál, néha olyan, mintha ketten itt beszélgetnének, az én lakásomban. Két lakása van, az egyiket üresen tartja, de a villanyórát nem kapcsolta le, az folyamatosan pörgött a bojler miatt, de nem fizetett utána, azt állítván hogy abban a lakásban ő nem fogyaszt áramot. Az órák az előtérben vannak, én szoktam leolvasni azokat és elküldeni az állásokat a közös képviselőnek, így derült ki a dolog. Egyszer itt járt egy villanyszerelő, aki lekapcsolta az órát, de később a nő szó nélkül visszakapcsolta azt. Még mielőtt beköltöztem volna, illegálisan leválasztatta a villanyhálózatát a házról és beköttette magának az egész ház által igényelhető összes háromfázisú áramot, így a ház ha megegyezne, akkor sem tudná beköttetni magának a háromfázisút az egyfázisú helyett. Volt, hogy a közös kulcsunkat kitette az udvaron egy párkányra, amíg elment futni. Azt hittem, valaki elhagyta és elraktam. A végén még ő volt felháborodva, hogy milyen soká nem jutott be a lakásába. Kétszer is kizárt engem a házból. Egyszer autót mostam az udvaron. Nem vittem magammal kulcsot, ő is látta, hogy itt vagyok, de kizárt, szerencsére a másik szomszéd, aki nyaralni jár csak ide épp itthon volt és meghallotta a kiabálásomat a nyitott ablakon keresztül. Másodszor pedig jöttem haza, a kapuban álltunk, találkozott a tekintetünk. Gyorsan elnyomta a cigit, berohant. Fölmentem a lépcsőn, nyitnék be, bezárta előttem az ajtót, kulcsra? Ami a legjobban zavar, hogy ahányszor kimegy-bejön (egy időbe szó szerint 5 percenként ment ki cigizni, most már csak félóránként), bevágja az ajtaját. Gipszkartonból van minden fal, beleremeg az egész tetőtér és nagyon hangos. Legjobban talán nem maga a zaj bőszít, hanem az, hogy valaki ennyire nem tiszteli a környezte nyugalmát. Egyszer megkértem szépen, hogy csukja be halkabban az ajtaját, de semmi foganatja nincs. Egy időben hajnalban járt dolgozni, rendszeresen az ajtócsapódásra ébredtem. Múltkor fél egykor ébredtem a csapódásra, de lehet, hogy csak álmodtam, merem remélni, hogy legalább éjszaka nem csinálja. Néha nem is megy sehova, csak kinyitja az ajtaját és becsapja. Felmerült bennem, hogy talán nem is egészen beszámítható. Ha indulna valahova és meghallja, hogy én is épp jövök ki a lakásomból, akkor gyorsan visszamegy. Mindent elkövet, hogy ne kelljen köszönni és másokkal is így viselkedett, akik nálam jártak. Nem rak ki magának postaládát, a postás pedig hozzám dobja be a leveleit. Egy ideig felhordtam a postáját, kértem, hogy tegyen ki ládát, semmi. Azóta leteszem a postaláda mellé, vagy visszaviszem a postára. Mikor bevágja az ajtót, mindig szidom őt. Utána lelkiismeretfordulásom van miatta, hogy haragszom rá. Meggyónom. Aztán az egész kezdődik elölről. Sokat imádkozom érte, hogy változzon, talán ennek tudható be, hogy már nem jár ki olyan gyakran. Sokan mondják, hogy én döntöm el, hogy felidegesít-e valami. De hogyan lehet ezt kivitelezni? Szétrobbanok a méregtől, mikor bevágja az ajtót. Többnyire korán fekszik, de volt, hogy 11-kor is csinálta. Mit tehetnék? Természetes dolog, hogy haragszom rá, szidom magamban? Elég, ha imádkozom érte? Kérem, adjon tanácsot! Köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy Önnek és Istennek (bár feltételezem, hogy Ön azt gondolja, amit Isten) az ember hogyan viszonyuljon azokhoz a dolgokhoz, amiket megbánt az életében? Sok mindent megbántam és sajnos utólag látom be, hogy sok mindent máshogy kellett volna csinálnom és keserű érzés, hogy már nem lehet változtatni rajta. Vannak egyszerűbb dolgok is, például, hogy még nem tanultam meg vezetni, pedig meg kellett volna legalább 3 éve, ugyanis most meg nagyon jól jönne és jól jött volna az utóbbi években, de 3-4 vagy 5 évvel ezelőtt nem tudtam, hogy a jövőben mikor és mennyire leszek rászorulva. Azt is eléggé bánom, hogy nem szereztem az egyetem alatt igazi munkatapasztalatot, legalább 1-2 nyáron diákmunkát vállalhattam volna. Tanév közben biztos nem fért volna bele az időmbe, de nyáron megtehettem volna. Bizonyos téren jobban kellett volna képeznem magam, olyan dolgokban, amik nem kötelezőek, de most látom, hogy hasznomra válnának. Itt is egyszerű dolgokra gondolok mint például informatika vagy megtanulni egy ritka idegen nyelvet. Édesapám (aki már nem él), sok mindent már régen mondott nekem és mostanában bizonyosodott be, hogy jó lett volna hallgatnom rá. Ezen kívül vannak egyéb dolgok is, melyek elbizonytalanítanak. A párkapcsolatomban is bizonytalan vagyok. A párom megtesz értem nagyon sok mindent, sokszor támogatott nehéz időkben, nem ebben vagyok bizonytalan, hanem hogy lehet mégsem kellett volna ez a kapcsolat vagy lehet nem ennyi ideig, meg aztán sokszor megsértett és ezeket megbocsátottam, de elfelejteni úgysem fogom. Jó is meg nem is. Ez is sokszor elszomorít, hogy ez is egy olyan dolog, amit nem biztos, hogy kellett volna vagy máshogy kellett volna. Pedig egyébként nem mondhatni, hogy nem szeretem a párom. Túl hosszú lenne kifejteni, de ez lenne a lényeg, amit leírtam. Láthatja, kedves Atyám, hogy elég sok mindent megbántam az életemben. Ennek egyike egyébként az is, hogy éveken át hidegen hagyott Isten létezése szóval gyerekkoromban rendszeresen mentem templomba meg gyónni is, egyetemista koromban meg abban is kételkedni kezdtem, hogy Isten létezik-e egyáltalán. Mit tehet az ember ha nagyon sok mindent elront és későn jön rá? Túl lehet, túl kell ezen lépni? Hátha tud nekem tanácsot adni.

Kedves Lelkiatya! Számomra az egyik legszebb és legnehezebb ünnep a Nagycsütörtöké. Kimondhatatlan boldogsággal indul, hiszen az Eucharisztia megalapításával a velünk maradó Krisztust ünnepeljük, s az atyák is ilenkor sokan és együtt mutatják be a szent áldozatot, de aztán Jézus kivonul a Getsemáni kertbe, ahol elfogják és elragadják tanítványaitól s mi a szertartásban ezt átérezhetjük az oltárfosztásban. Nem is tudom mit mondjak, megszakad a szívem a szertartások végére. Lehet ezt másképp, jobban megélni? Adél

Kedves Lelkiatya! Elég régen gyóntam már (augusztusban). Sajnos, semmit nem változtatott meg bennem, hitéletemben az a gyónás. Továbbra is távol éreztem magamtól az Urat, és ez azóta is így van. Szeretnék húsvétra meggyónni, de félek, hogy most is "csalódni fogok" a gyónásomban, hogy nem hoz változást az Istennel való kapcsolatomban. Mit tehetnék, hogy valóban gyümölcsöző és hitbelileg, istenkapcsolatomat építő legyen a szentgyónásom? Mit tegyek, hogy ne csak egy húsvét előtt kötelező feladat legyen, hanem valóban "új életre támadjak" általa?

Kedves lelkiatya! A sürgősségi fogamzásgátlással az esemény utáni tablettával és a spirállal kapcsolatban szeretném megkérdezni azt, hogy közreműködik e abortuszban az aki nem akadályozza meg azt hogy egy másik személy ilyen eszközöket alkalmazzon. Például elkíséri őt a gyógyszertárba vagy a nőgyógyászhoz és nem tudja megakadályozni a másik ember helytelen döntését mégha előzetesen meg is próbálta őt lebeszélni erről? Köszönöm.

Tisztelt Lelkiatya! Hogyan kell jól érteni Krisztusnak e feddés?t: tanításom nem fog rajtatok. Hogyan lehetséges az, hogy Istem szava nem jut el a szívekig/a szívünkig?! Ennyire meg lehet keményíteni a szívet vagy ez lelki éretlenség miatt van csupán? Sajnos magam is sokszor tapasztalom, hogy pl egy sokadszorra hallott evangéliumi szakasz már szinte meg sem érint, vagy hogy a pap prédikációja a templomból kilépve sajnos szinte elszáll, mert nem jutott el a szívemig. Mi függ rajtam? Mit tehetek, hogy befogadóbb legyek? Sőt, hogyan maradhatnának bennem és ?rlelhetnék nemesebbé a lelkem Krisztus szavai? Hisz ez a cél ugye? Barnabás

Tisztelt Lelkiatya! A 2020-bam kiadott "Dicsérjétek az Urat" énekeskönyv 172. oldalán a 4. hangú feltámadási Prokimen a következő módon szerepel: "Mely igen fölségesek a te műveid, Uram, / mindeneket bölcsességgel cselekedtél." Fülöp metropolita ezt formát hagyta jóvá 2020-ban. Az interneten Fülöp metropolita így énekli: "Mily nagyszerűek a Te műveid Uram, bölcsességedben alkottál mindent." https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=54 Melyik forma a helyes? Melyiket énekeljük a szertartásokon? Egy kérdező korábban arról érdeklődött, hogy hol lehet elérni azokat az apostoli és evangéliumi szakaszoknak a jegyzékét, amelyeket a nagyböjt során a hétköznap végzett Szent Liturgiákon olvasnak fel. Akkor Önt ezt válaszolta: "Bizánci egyházunk vajhagyó héten szerdán és pénteken, illetve egész nagyböjt hétköznapjain aliturgikus napokat ír elő, ilyenkor tehát nem ünnepeljük az Isteni Szent Liturgiát. Értelemszerűen nincsenek meghatározva apostoli és evangéliumi szakaszok. Viszont a napi szertartásokon (tritekti imaóra és a vecsernye) ószövetségi olvasmányokat kínál. Ezek jegyzéke megtalálható a Szertartási Útmutatóban, illetve itt a honlapunkon is közöljük mindig a napi szakaszokat. Ezek nagyon szépen végigvezetnek minket a szent nagyböjt folyamán, érdemes követni, olvasni ezeket. Itt található: https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-utasitas Vagy részletesebben: https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/4b609772e819fda9e822d117c37f7c40.pdf Idén a nagyböjt során Debrecenben az Attila téren, a Hajdúdorogi Főegyházmegye templomában, hétköznapokon rendszeresen végeztek Aranyszájú Szent János Liturgiákat. Az interneten nyomon tudtam követni. Azokon milyen utasítás alapján olvasták az apostoli és evangéliumi szakaszokat? Várom válaszát. Tisztelettel köszöntöm.

Kedves lekiatya, én görögkatolikus kántor vagyok. A tanácsára és útmutatására van szükségem a szorgalommal kapcsolatban... Ahogy a zsoltár mondja: Ítéld meg, Uram, a nékem ártókat, győzd le az ellenem harcolókat. Ez rám igaz. Mit csináljak én kántorként?... Imádkozni fogok a Szentlélekhez, hogy világítson meg engem és vezesen. Kérem önt, kedves leki atya, segítsen ebben a nehéz ügyben, és szeretném még kérni hogy imádkozzon érettem.

Tisztelt Lelkiatya! Isten jónak teremtette a világot. Vannak azonban olyan betegségek, mint pl. a veszettség vagy a pestis,amelyek nagy szenvedésekkel járnak,ezek kórokozóit miért teremtette Isten?És még ha az emberek esetében azt mondjuk,hogy a szenvedés a bűn következménye,vagy hogy a szenvedéseket felajánlhatjuk;azonban ezekre a betegségekre állatok is fogékonyak, az ő szenvedésüknek mi az értelme?Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Atya! Miért van az, hogy valaki olyan családba születik, ahol anyagilag korlátlan lehetőségek vannak, vagyis mindene megvan, amit csak szeretne és valaki meg majdhogynem a megélhetésért küzd (albérlet, számlák kifizetése is súlyos gondot okoz)?

Tisztelt Lelkiatya! Kérem oldjon fel egy ellentmondást, ha az valóban csak látszólagos. Isten mérhetetlen és végtelen, mégis Fiának leszületésével Őmaga is (hiszen egyek) e világ és az emberi test határai közé szorult, ami hús-vér valóság, tapintható, érezhető, mérhető. Mégis azt mondjuk és gondoljuk, hogy Isten kiismerhetetlen maradt? Olyan közvetlen, mint Ő volt Szent Fiában, ki lehetne? Azt mondjuk rejtély és titok, pedig Ő mindent kinyilatkoztatott. Hogyan érezhetjük az Istent mégis e világtól távolinak, a testtől elvontnak, valakinek aki csak az imában tapasztalható meg és az atyák szerint teljes valójában fel nem fogható. Vajon ez így van? Vajon ezen a földre születése sem változtatott? Segítsen felfogni m, amennyiben ezt emberi ésszel de Isten kegyelmével lehet. Köszönve: Lívia

Tisztelt Lelkiatya! Egy gyerek megfoganhat úgy hogy Isten ne akarna. Van 2 kislányom. Szeretnenk 3dikat hogy igénybe tudjam venni az anyasagit. Nem tudom hogy Isten hogy látja e jónak hogy még tudok e birkózni 3 gyerekkel vagy sem. Van egy 3 éves és 2 éves gyerekünk.

Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát az 5:2 diétával kapcsolatban. Az én esetemben ez egy hosszú távú (évekig tartó) elköteleződés lenne a konkrét étkezési forma mellett, amin "felül" ételböjtöt nem tudok vállalni. Ez azt jelenti, hogy amíg ezt az étkezési rendet tartom, addig nem tudok böjtölni? Az igazán szomorú.

Kedves Lelkiatya! Azért írok Önnek, mert sajnos sokszor követtem el bűnt az utóbbi 1-1,5 évben. Részben megszabadultam a bűneimtől, de másrészt meg elbuktam a harcot a bűneimmel szemben. El is mondom röviden hogyan értem ezt. Azt, hogy megszabadultam a bűneimtől, ezt úgy értem, hogy sokkal gyakrabban imádkozok mint azelőtt és fontosabb nekem az Istennel való kapcsolat, azelőtt évekig hidegen hagyott. A hitetlenség bűnétől tehát megszabadultam. Másrészt viszont sajnos sok bűnt követtem el az utóbbi 1-1,5 évben. Nem egészen csak emiatt, de lehet szerepet játszott benne egy közeli hozzátartozó halála. Ez vitt engem közelebb Istenhez, ezért szeretnék annyira közel lenni hozzá és változni jó irányba, ez sikerül is, mert empatikusabb, segítőkészebb vagyok másokkal, imádkozok másokért és ha bűnt követek el, bűntudatom van. Közben viszont mióta ez a haláleset történt, azóta sajnos néha agresszív vagyok. Pedig nő vagyok. Régen nem volt jellemző rám. Akkor indult el, amikor a hozzátartozómat elveszítettem és emiatt el voltam keseredve és bevallom, mérges voltam az egész világra. Azóta is agresszív vagyok néha, persze utólag megbánom. Arra gondolok, hogy sokszor apróságokon is összeveszek másokkal, a páromat is sokszor megbántottam, de sajnos meg is ütöttem már nem is egyszer (ő férfi, nem üt vissza rám ilyenkor, de igyekszik arrébb lökni, kitessékelni a szobából, akár erővel, de nem üt meg). Én nem tudom miért, de azt sejtem, hogy ez részben a gyászból maradt fenn nálam, illetve lehet, hogy mivel boldogtalan vagyok és nem tudok magamban mit kezdeni ezzel az érzéssel, ezért ez így jön ki rajtam, így nyilvánul meg. Ennek sok összetevője van, de összességében véve boldogtalan vagyok és elégedetlen az életemmel. Voltak olyan napok, hetek, amikor nem volt ez a probléma (mármint, hogy agresszív lettem volna és bármilyen más bűn se került elő nálam, de tényleg). Sejteni vélem, hogy miért. Akkor nagyon közel éreztem magam Istenhez. Eléggé nehéz ezt megmagyarázni, mert nem csak arról van szó, hogy gyakran imádkoztam, hanem ez egy érzés volt. Egy nagy nyugalom belül, amit szerintem csak Istentől kaphat az ember. És akkor úgy éreztem, az életem értelme az, hogy Istennek tetsző életet éljek. Amikor beültem egy misére, utána olyan boldognak éreztem magam, olyan jó érzés volt, hogy azt szavakkal el se lehet mondani. Szóval volt egy ilyen időszak, amikor a bűneimtől teljesen meg tudtam szabadulni. Ezzel csak az lenne a probléma, hogy szerintem az ilyen érzések vagy jönnek maguktól vagy nem és nem mindig jön, illetve sok külső tényező is befolyásolhatja. Szóval ha sokszor követtem el bűnt, akkor eláshatom magam és Isten haragszik rám? Vagy megbocsát? Ha nem mondom ki, hogy megbántam, de a szívem mélyén érzem, ő akkor is tudja? Önnek lenne bármilyen tanácsa számomra, hogy hogyan szabaduljak meg örökre a bűneimtől? Ha mástól nem is, de legalább az agresszív viselkedéstől jó lenne. Megfordult a fejemben, hogy esetleg újra meg kellene keresztelkednem és azután kezdeni új életet (lelkileg). Ez csak egy kósza gondolat volt, de ha már leírtam, megkérdezném Öntől, hogy egyáltalán szabad-e ilyet és ha igen, várható-e ettől bármiféle változás? Arra is gondoltam, hogy esetleg valahogy rá kellene venni magam, hogy megszabaduljak az agresszív viselkedésemtől és mindenféle más bűnöktől például azzal, hogy minden nap elmegyek a templomba vagy hetente megyek áldozni. Ha arra gondolok, hogy aznap megyek a templomba és valamilyen értelemben találkozok Istennel, márpedig vele érdemes tiszta állapotban találkozni, áldozni pedig szintén nem lehet bűnnel, így talán ez motiválna. Tudom, hogy szégyenletes vagyok, de szeretnék megszabadulni a bűneimtől és nem akarom feladni. Támadt egy másik ötletem is, talán kissé morbid, de arra gondoltam, hogy az íróasztalomra kiteszek egy Jézus-képet, egy képet a szenvedő, megkínzott, sebekkel teli Jézusról, mert ha erre pillatanék, akkor valószínűleg eszembe jutna, hogy milyen kínokon ment keresztül értem és akkor szerintem nem lennék képes bűnbe esni. Ez viszont lehet az Úrnak nem tetszene, nem tudom. Ha ilyet csinálok, az baj? Szégyellem magam, kedves Atyám, Ön előtt is, de azt hiszem valamilyen tanácsra lenne szükségem. Imádkozni szoktam, tegnap este is imádkoztam és ma reggel mégis összevesztem megint a párommal és sajnos kikarmoltam szóval valami mással is kellene próbálkoznom az imádság mellé. Nem akarom feladni. Nem akarok ilyen maradni.