Kedves Lelkiatya!
Kicsit furcsának tartom Egyházunk azon elvét, hogy két nem megkeresztelt (sőt, két nem-katolikus keresztény) házasságát érvényesnek ismeri el, holott semmi garancia nincs arra, hogy a felek tisztában vannak a házasság ortodox jelentésével, és ténylegesen "holtomiglan, holtodiglan" (nem pedig "untomiglan, untodiglan") hűséget esküdtek egymásnak az aktő előtt. Egyébként is, ha így is van, a házastársakat Isten köti egybe az Úr Jézus szavai szerint, Isten gyermekévé viszont a keresztség teszi az embert, ami pogány házasulók esetében hiányzik. Mi ezzel szemben az érv az ilyen kötések érvényessége mellett a Katolikus Egyház szerint?
Válaszát előre is köszönöm!
A Katolikus Egyház valóban elismeri a más vallású felek saját vallásukban kötött házasságát érvényesnek, hiszen a saját hitük és jogrendszerük szerint külső fórumon tettek esküt vagy ígéretet. Ugyanakkor ezt nem nevezzük szentségi köteléknek, hiszen teológiai értelemben szentségi házasság csak két megkeresztelt között jöhet létre. A meg nem kereszteltek külső fórumon (polgári házasságkötés) létrejött házassága ugyanígy érvényes (de nem szentségi) a Katolikus Egyház szerint, mivel ők nem keresztényként a rájuk vonatkozó hivatalos fórumon tettek ígéretet.
A jogelv az, hogy mindenki a rá vonatkozó jogrendszer szerint vizsgálandó.
DJK! Kedves Lelkiatya, ajánlom figyelmébe a következő beszélgetést. Nagyon szeretném, ha reflektálna erre, akár nagyobb nyilvánosság előtt. Vannak dolgok, amivel egyet is értek, viszont nagyon sok mindenben nagyon ferdít a katolikus egyházzal kapcsolatban.
...
Mint látja, nem tettem közzé a beszélgetés link-jét. Ugyanis nem szeretném reklámozni. A bejegyzést olvasóknak elárulom, hogy Juhász Gergely, magát ókatolikus püspöknek mondó személlyel látható egy beszélgetés. Ez az ember hetet-havat összehord, az elbeszéléseiben számost téves tényt is közöl. Ezt vagy tudatlanságból teszi, vagy számításból, hogy jobb színben tűnjék föl. Pl. egy tételes tévedése, hogy szerinte Magyarországon a görögkatolikus egyházat a kommunizmus idején fölszámolták. Az is téves, hogy a görögkatolikus püspök javasolta volna neki, hogy a cölibátus elkerülése érdekében keresse föl az ókatolikus egyházat. És még számos hazug állítást hallhatunk tőle. Nem beszélve a teljesen szélsőséges liberális nézetekről, amelyek egyetlen keresztény egyház tanításával sem férnek össze. Nem érdemes rá időt vesztegetni.
Kedves Lelkiatya!
27 éves vagyok 2 gyerekkel és egy polgári ferjjel. Talán soha nem voltam szerelmes a férjembe. Ő az a férfi aki másnak dolgozik itthol fekszik kiabal. Pár napja beszélgettek egy régi ismerősömmel aki mélyen vallásos vsgyodunk egymáshoz.
Mit tegyek
Nehéz így tanácsot adnom. Ha jól értem, nem kötöttek szentségi házasságot. Ez a megkeresztelt emberek között nem valós házasságkötés. (Vigyázat! Két nem megkeresztelt ember közötti polgári házasságkötést az egyházunk érvényes házasságnak ismeri el.) Mégsem merem könnyű szívvel azt tanácsolni, hogy hagyja ott a két gyermekének édesapját és kezdjen új kapcsolatba. Ezt már kétgyermekes édesanyaként nagyon-nagyon meg kell gondolnia. Legalábbis ne kapkodjon! Nagyon imádkozza meg a dolgot, hogy mit léphet, mit lépjen! Ha arra jut, hogy léphet, lépnie kell, akkor is ne azért tegye, mert talált egy rokonszenves férfit, akivel aztán majd elmennek. Hanem ennél sokkal felelősebben kell gondolkodnia. A gyermekeinek szerető édesapára van szükségük. Elsősorban ne a maga érdekeit nézze, hogy ki mellett lehet boldog, hanem a gyermekeiét, hogy kivel együtt tudja boldoggá tenni az ő életüket. Az Ön esetében, minthogy nem élt szentségi kötelékben, elképzelhető, hogy egy másik férfi legyen a gyermekeinek a szerető apjuk. Hozzáteszem, hogy ez nagyon ritka ám! Nagyon bonyolult és fájdalmas kapcsolati rendszerek épülnek ki a válás során. Nagyon meg kell gondolnia, hogy tesz-e lépést ebbe az irányba. Nem merek tehát mondani semmit, nem tudom tanácsolni, hogy hagyja ott a mostani férjét, de azt is látom, hogy talán mellette a gyermekei sem lesznek boldogok. Nem tudom. Ha a gyermekei érdekeit nézi, és a döntéshöz Isten segítégét is kéri, akkor talán jó döntést fog hozni.
Tisztelt Lelkiatya!
Miért "bírálta felül" egyházunk az ó-szövetségi Tízparancsolatot? Miért "került ki" a bálványimádásra vonatkozó tilalom? Kérem értse jól a szavaim, kisegyházhoz tartozó ismerősöm kért magyarázatot az eltérésre.
A Tízparancs a Kiv 20-ban és a MTörv 5-ben található. Ez a szöveg összesen 14 parancsolatot (Én vagyok, Ne legyenek, Ne készíts, Ne borulj le, Ne szolgáld, Ne vedd, Emlékezzél meg, Tiszteld, Ne ölj, Ne paráználkodj, Ne lopj, Ne tégy, Ne kívánd, Ne kívánd) tartalmaz, ezeket számozza meg azután a későbbi zsidó és keresztény hagyomány, hogy a tíz parancsolat valóban tíz legyen. A Tízparancs első két tilalmát az ősi zsidó hagyomány és ennek nyomán a katolikus egyház is egy parancsnak számította, mert a bálványimádás tilalmát az egyistenhit parancsával egynek tekintették. Egyébként nyelvileg és történetileg is a képtilalom parancsa egy kiegészítés, pontosítás az idegen istenek imádását tiltó parancs után. A Zsidó hagyomány a tízparancs legelső mondatát vette külön: ?Én vagyok az Úr a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából?. Ezt jelölik első parancsként. Ezután az idegen istenek imádását és a bálványok készítését tiltó parancsot egynek veszik (éppúgy, mint a katolikusok). A Katolikus és az evangélikus hagyomány ezt a kettős parancsot tekinti az első parancsnak, az utolsó parancsot (ne kívánd?) pedig két külön parancsként kezeli. A református és más protestáns egyházak két külön parancsnak veszik az idegen istenek imádásának és a képtilalomnak a parancsát, nem utolsó sorban azért, mert úgy gondolják, hogy a katolikus egyház nem tartja be a képtilalmat, s ennek hangsúlyt akarnak adni.
A képtilalom kapcsán fontos tudni, hogy az Ószövetségben is voltak képek és szobrok (pl. a kerub szobrok, két gyönyörű angyalszobor a szentélyben). Nem minden szobor bálvány. A tilalom arra vonatkozott, hogy ne csinálj szobrot, hogy azt imádd! A Kr. u. 787-es II Níceai zsinat pedig azt mondta ki, hogy ha Isten ábrázolta önmagát, amikor testet öltött, akkor nekünk is szabad, sőt kell ábrázolnunk őt. A Kép emlékeztet, úgy ahogyan a szüleink, nagyszüleink fényképe. Nem a képet szeretjük, hanem a szeretteinket. Nem a templomi képet imádjuk, hanem Krisztust, akire a kép emlékeztet.
A Keleten hangsúlyosabban érvényesülő ikon-teológia a megtestesülés megvallásának tartja az ikonok tiszteletét. Minthogy az ószövetségben azért volt tilos Istent ábrázolni, mert Istent soha nem látta senki, Krisztus óta ez megváltozott, hiszen Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Aki földi életében Krisztusra nézett, az az Istent látta. Ezért lehet, és Keleten a hitvallásunkhoz tartozik, hogy kell is tisztelni az ikonokat, mert ezzel fejezzük ki azt is, hogy megvalljuk, hiszünk Krisztus kettős természetében.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Egy felszentelt pap lehet harmadrendi szerzetes, vagy csak világi, laikus lehet? Ha lehet, akkor onnanstól kezdve szerzetespap? Vagy a harmadrend nem olyan szigorú értelemben vett szerzetesi lét?
Másik kérdésem, hol tudnék bővebb információt találni a bazilita rendről? Mind online, mind könyv forrás érdekelne.
Válaszát köszönöm!
Úgy tudom, hogy fölszentelt papok is beléphetnek harmadrendi kötelékbe. Bár valószínű, ezt rendje válogatja. Nem mindegyik rendben azonosak a feltételek a harmadrendi kötelékben. Az azonban egységes, hogy ez nem jelent valódi szerzetesi köteléket. Csupán egyfajta lelki kötelék, amely sokat segít az egyéni lelki életben.Értelemszerűen tehát egy pap nem válik szerzetes pappá, ha belép a harmadrendbe. A szerzetességhöz ennél sokkal szigorúbb és hosszabban tartó fölkészülésre van szükség.
Nem tudok arról, hogy a magyarországi bazilitáknak lenne saját honlapjuk, ahol bővebben lehetne róluk olvasni. A MKPK honlapján található egy rövid leírás, én is csak ennyit találtam: https://regi.katolikus.hu/rendek.php?h=87
Illetve könyv- és kegytárgyboltjainkban kapható egy szép kiállítású könyv a bazilita rendről, bazlita atyákról. Úgy tudom, még kapható, érdemes megvenni.
Kedves lelkiatya kérem imádkozzon értem és a családomért! Ne haragudjon hogy ide írok, de szükségem van rá hogy valaki meghallgatson. Van egy központi idegrendszeri sérült nem beszélő autista kamasz nevelt fiam és egy leukémiából gyógyult nevelt lányom. A fiam 17 éves és az iskola ahova jár ki akarja tenni a szakértői vélemény ellenére, mert én otthon vagyok havi 200 ezerért szerintük, (valójában nem jár a GYOD mert a gyám nem jogosult így mindennel együtt is csak 135 ezer forint körül van a jövedelmem amiből ha kiteszik a gyermekem a suliból 75 ezer forint elvész a családi pótlék és az árva ellátás).. Most meg zsaroltak, hogy vagy adok a gyereknek egy olyan gyógyszert amit a többiek is szednek, amitől elveszíti a szobatisztaságot (amit évek kőkemény munkája által szerzett meg) amitől vérképzőszervi zavarok lehetnek (a testvére betegségét ismerik, nem tudok másra gondolni mint hogy arra játszanak hogy elveszítsem a gyermekem).... A gyerekem orvosa azt sem érti hogy lehet egy gyereket az iskolában vizsgálni arról semmilyen papírt nem adni a gondviselőnek...... Azóta teljesen ki vagyok idegileg állandóan sírok hogy miért nem lehet egy gyermeket és egy családot ahol egyébként is van baj békén hagyni... Miért kell még bele is rúgni... Ha még egy évet békén hagyna a suli eltudnám intézni hogy továbbra is járjon a családi pótlék és az árva ellátás, ami a szakértői vélemény alapján majd élete végéig járni fog...
Megrendült szívvel olvasom a sorait. Rettentő fáj nekem is, főként az emberi részvétlenség. Sajnos, ilyenek vagyunk mi, emberek. Imádkozom Önért és családjáért. Ha pedig úgy gondolja, hogy esetleg közvetlenebbül is tudunk segíteni, kérem, írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre.
Kedves Lelki atya! Párommal hamarosan egybekelünk (2 hónap). Mindketten 29 évesek vagyunk. Én régebb óta gyakorlom a hitet, menyasszonyom velem kezdte el ismét gyakorolni. Sajnos, bár közösen elhatároztuk, hogy tartózkodunk a nemi élettől a házasság előtt ebben nem tudtunk megállni és többször is volt köztünk nemi egyesülés, amit meg is gyóntunk és szeretnénk a továbbiakban tisztán készülni a közelgő házasságkötésünkre. Épp emiatt gyóntunk egy hete, azóta nem volt köztünk nemi kapcsolat, de együtt alvás, és heves testi közeledés (ölelkezés, csók, ruhában) közben menyasszonyomnak orgazmusa is volt. Egyszer áldoztunk is már egy szentmisén azóta, a kérdésem az, hogy ezt az elbukást mindenképp meg kell gyónnunk áldozás előtt, vagy elég ha a következő soros gyónás (havi rendszerességgel szeretnénk) során gyónjuk-e meg amellett, hogy igyekszünk tartózkodni ezektől is?
A következő soros gyónás alkalmával tegyék le ennek terhét. Ám érteniök kell, hogy nem az a bűn, hogy egyikük eljutott eddig a pontig, hanem az, hogy kicsit magukat is becsapva játszanak a tűzzel. Egyértelmű javaslatom, hogy ne is feküdjenek le egymás mellé, ruhában sem. Ilyenkor óhatatlanul beindul a testi követelése. Beszélgessenek, táncoljanak, játszanak, túrázzanak nagyokat. Az testi együttléttel még várjanak! Már nem sokat kell várni. ;-)
Kedves lelkiatya!
Elnézést, hogy ilyen - nem hitbeli- kérdéssel fordulok Ónhöz, de nem találtam sehol fórumot, ahol kérdezhetném.
Egyre inkább úgy érzem, hogy szükségem lenne egy pszichológusra. Van-e az egyházon belül olyan szakember, akihez fordulhatna egy katolikus, hitét gyakorló ember ha szorongás, már-már depresszió gyötri?
Még egyszer elnézést a kérdésért.
Igen, számtalan megbízható katolikus és nem katolikus de keresztény szakember is van. Mindenképpen őket érdemes keresni, mert aki nem keresztény szemlélet alapján közelíti meg az embert, az vajmi keveset érthet meg maga is belőle.
Az alábbi címen keresztény pszichológusok, lelki segítők címeit találja.
http://archivoli.katolikus.hu/upload/file/lampatarto/ker_pszich_szakemb.pdf
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikusként hol lehet hitelesen és érthetően olvasni arról, hogy a gőrögkatolikus parókus atyák hogyan ?lik meg a házas életet? Hogyan illeszkedik ez bele a papi liturgikus életükbe?
Kötve hiszem, hogy erről leírást talána bárhol is. Korábban a katolikus erkölcstan majdnem a hálószobába is bement, előírva, hogy ott mikor mit szabad csinálni és mit nem. Ma már ezen a téren is jóval nagyobb szabadságot és egyben felelősséget is enged az egyház a híveknek. Korábban élt olyan előírás, hogy a családos pap a másnapi Szent Liturgia végzés előtti éjszaka nem élhet házaséletet. Azonban ez a napi Szent Liturgia végzéssel nemigen egyeztethető össze. A két hagyomány összeütközött. Hozzáteszem, hogy az említett korábbi előírás az étkezésre is vonatkozott, tehát már vecsernyétől kezdve böjtöléssel kellett készülni a másnapi Szent Liturgiára. Még akkor is, ha az nem reggel volt, hanem másnap este, például az Előszentelek Liturgiája.
Egy szó mint száz, nincs előírás a házasélet és az Eucharisztikus ünneplés kapcsolatára vonatkozóan. Bár érdekes téma volna, valamely családos pap megírhatná, hogy a két szentségi kötelék kapcsolódása milyen lelki folyamatokat indít. A házasélet szakralitása nem is áll olyan messze az Eucharisztiától, hiszen mindkét esetben testi egyesülésről van szó.
Kedves Lelkiatya!
Az elmúlt - 2022.06.12-i - vasárnapi evangéliumban szerepelt egy olyan mondat, hogy "Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és az örök élet lesz az öröksége." Nos, ami ebben a mondatban mindig szemet szúr, az a házastárs elhagyása. A felsoroltak közül ez az egyetlen emberi kapcsolat, amelyet szentségi rangra emelt az Egyház. A házasságkötés szövegében is benne van, hogy "Én N. feleségül (férjül) veszlek téged N. / és ígérek neked házassági hűséget, / szeretetet és megbecsülést (és engedelmességet) / és fogadom, hogy el nem hagylak mindhalálig, / sem magamtól el nem bocsátlak. / Úgy segéljen engem a Szentháromságban egy Isten / a boldogságos Szűz Mária és minden szentek."
Tehát "magamtól el nem bocsátlak". Jézus evangéliumi mondata viszont mintha ennek ellentmondana: hogy hagyhatnám el a feleségemet Jézus nevéért, amikor a Szentháromság, a boldogságos Szűz Mária és minden szentek előtt ígéretet tettem arra, hogy el nem bocsátom?
Egyáltalán van-e olyan eset, hogy egy érvényesen megkötött házasságot felbontson az Egyház? (Tudom, sajnos manapság a Katolikus Egyház mintha könnyebben mondaná ki a házasságok érvénytelenségét, mint korábban, vagyis, úgy tetszik, mintha a válás lehetséges volna: nem egy olyan házasság érvénytelenítéséről tudok, ahol bizonyítottan a házasfelektől származnak a gyermekek - vagyis bizonyított, hogy elhálták a házasságot - ezzel az érvénytelenítő döntéssel botránkozást okoznak.)
Tudomásom szerint egyetlen egy "válás"-t enged meg a Katolikus Egyház: az ágytól/asztaltól való elválást, amely csak a különélést valósítja meg, de egyik felet sem teszi szabad állapotúvá, ugyanúgy köti öket a házastársi eskü, ameddig a halál el nem választja őket.
László
Kedves László!
Abban igaza van, hogy a katolikus egyház tanítása szerint nincsen válás. "Amit Isten összekötött, ember el ne válassza!" (Mk 10,9). Az ágytól-asztaltól elválás valóban arra vonatkozik, hogy törvényesíti a különélést, de nem ad lehetőséget újabb házasságkötésre. Amikor az egyházi bíróság házassági pereket folytat, akkor nem elválasztja a feleket, hanem a házasság érvényességét vizsgálja. Valóban, az utóbbi időben ezek megszaporodtak. Ennek kettős oka van. Egyrészt az egyház szeretne segíteni a zátonyra futott házasságokon, és miközben továbbra is védi a szentségi kötelekét, alaposan feltárja a házassági körülményeket. Amelyek között, ha talál olyat, amely nem felelt meg az érvényes házasság feltételeinek, akkor kimondja, hogy az a korábban megkötött házasság nem is volt érvényes házasság, a felek szabad állapotúak. Az érvényes házassághoz nem csupán az elhálás szükséges, hanem sok egyéb fontos feltétel - ezeket most nem részletezem. A másik ok pedig az, hogy manapság a házasságok sajnos sok esetben eleve nem felelnek meg az érvényességnek, jóval több felelőtlenül, meggondolatlanul kötött házasság van, mint régebben. Az ilyen felek szétválasztása (azáltal, hogy kimondja a vizsgálat, hogy nem volt érvényes házasságkötés) jótékony hatású, segítő szándékú döntés.
Ami Jézus idézett szavait illeti, ott, természetesen nem arról van szó, hogy valaki Jézus kedvéért otthagyja a házastársát. Erre is lehet példa, de előbb a szöveghely elsődleges jelentését igyekszem megvilágítani. A fölsorolás nem jelenti azt, hogy mindezeket előtte valóságosan is bírni kellene. Mit tegyen az, akinek nem is volt otthona, testvére, nővére, házastársa, gyermeke, földje? Az ilyenre nem vonatkoznék ez a jézusi buzdítás? Ezt a döntést elsősorban a szívben kell meghozni. Az is "elhagyja" házastársát, lemond róla, mielőtt megismerte volna, aki önkéntes szüzességet vállal a cölibátusban.
Ugyanakkor az egyház történelme során volt példa arra is, hogy házastársak közös döntés alapján mindketten szerzetesek lettek, bevonultak egy-egy monostorba, és lemondtak a házaséletről.
Kedves Lelkiatya!
Az a problémám, hogy úgy érzem, semmit nem tudok elérni keresztényként ebben a világban, ami csak úgy
leheli magából az önzést, a hiúságot, a másik ember semmibevételét. Ezeket látva sokszor csak visszahúzódok, rovom a köröket a szobámban tehetetlenségemben. Az idő pedig múlik... Sajnálom, hogy nem tudom megvalósítani Isten tervét az életemben. Szeretettel várom válaszát.
Amíg ellenséget lát a világban, addig az energiáit az emészti föl, hogy haragudjon rá. Isten szereti ezt a világot. Úgy szerette, hogy egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16). Ha elkezdi Ön is szeretni ezt a világot, benne az embereket, akkor az addig látott sok sötétség, a hiúság, az önzés mind szánalmat kelt Önben, nem pedig haragot és elfordulást. Ez a szánalom pedig cselekvésre készteti. Ha azt látjuk, hogy az embereken uralkodik az önzés meg a hiúság, akkor belátjuk, hogy nagyon sok dolgunk van ebben a világban. Egyrészt az, hogy ezeket ellensúlyozzuk, hogy minél kevésbé ez menjen tovább a következő nemzedékekbe, másrészt - s ez, persze, nehezebb - igyekeznünk kell gyógyítani ezeket a gennyedt sebeket. "Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, nem baj, hogyha fáj" - énekelte Adamis Anna.
Másként fogalmazva Önnek nem az a feladata, hogy valamit elérjen ebben a világban, vagyis, hogy a saját karrierjét vagy egzisztenciáját építse föl. Isten terve az, hogy apró tettekben továbbítsa az ő nagy szeretetét. Hogy aztán ezekből milyen kártyavár épül föl, azt nem kell nézni. Az egy pillanat alatt úgy össze tud dőlni, mint a közelmúltban néhány embertársunk életműve, akik a háború miatt tönkrement bankban tartották a pénzüket. Ezeket az emberi építményeket a sors egyetlen fuvallatra semmibe döntheti. Ilyeneket nem érdemes építeni. Kezdjen el szeretni, kezdjen el szolgálni! S minél több szolgálata lesz, élete során minél inkább előrejut a szeretetben, annál inkább kiváltja mostani fájó hiányérzetét egyfajta beteljesült öröm. Ez vár Önre. Ön ne várjon rá, hanem cselekedjék!
Tisztelt Lelkiatya!
Kérem az alábbi helyzetben adjon Nekem tanácsot!
Én református vallású vagyok férjem római katolikus gyermekeink fiúk 3 és 11 éves kereszteletlenek.
Fiam görög katolikus hittanra jár 4 éve. Lehetséges a görög katolikus keresztelés?
csak keresztanyát választanánk ő pedig római katolikus.
Köszönöm válaszát!
Munkájához jó egészséget kívánok tisztelettel!
Az egyházjog alapján a római katolikus és református házaspárnak kiskorban keresztelt gyermeke nem lehet görögkatolikus. 14 év felett már megválaszthatja a gyermek, hogy milyen rítusban szeretne megkeresztelkedni, de az alatt a jog alapján követi a szülők rítusát. Azt semmiképp sem javaslom, hogy emiatt várjanak a kereszteléssel, hogy majd 14 évesen a gyermekük szabadon választhasson rítust. Nagyon nagy dolog, hogy a hittanon való részvétel hatására, és nyilván az Önök lelki buzgóságának növekedése eredményeképpen is szeretnék megkeresztelni a gyermekeiket. Tegyék is meg minél hamarabb. Ha Ön azt szeretné, hogy a gyermekeik görögkatolikusok legyenek, ennek az még lehetséges módja, hogy Ön veszi föl a görögkatolikus hitet. Ebben az esetben már a két katolikus de eltérő rítusú szülők szabadon választhatják meg, hogy melyik rítusba tartozzanak a gyermekeik. A keresztszülő egyébként lehet római és görögkatolikus is, ebben nincs megkötés.
Kedves Lelkiatya!
Rájöttem, hogy minden életbeli, hitbéli problémám alapja az állhatatlanságom. Nem tudok kitartani semmiben. Sem a hitéletben, sem a jó elhatározásokban, sem az egészséggel kapcsolatos életmódváltásban. Elhatározásokat teszek, célokat tűzök ki, de nem haladok semerre. Vonatkozik ez leginkább a hitéletemre. Nagyon haragszom emiatt sokszor magamra és kétségbeesett vagyok.
Hogyan tudnám ezt az állhatatlanságot leküzdeni, magam mögött hagyni? Hogyan tudnék győzni önmagam fölött? Úgy érzem, egyedül képtelen vagyok kilépni belőle.
Két fontos dolog kell ennek érdekében. A kettő ellentétesnek tűnik, pedig mindkettőre szükség van. Az egyik, hogy immár kiismerve önmagát fogadja el, hogy ez az Ön gyöngéje. Számoljon vele, nevessen rajta, ez van! Csak innen érdemes indulni. Ha kimondta magáról, hogy "én sajnos állhatatlan vagyok a törekvéseimben", akkor utána már minden apróságnak is fog tudni örülni: "Jé, ez mégis sikerült!" És tegyen is apró elhatározásokat, mintegy gyakorolja azt kisebb dolgokban! Például a reggeli fogmosással vagy tornával, vagy valami egyéb kisebb dologgal, amit szeretne megvalósítani. Ez tehát az egyik: önmaga elfogadása és a kisebb sikereken való örvendezés. A másik ezzel szemben pedig az, hogy minden eddigi tapasztalata ellenére higgyen abban, hogy mégis lehetséges a változás - persze, csakis Isten segítségével, Isten erejével. Igen, ha kimondja a maga tehetetlenségét, akkor ezzel kimondja azt is, hogy itt már csakis Isten segíthet. S ez nagy fölfedezés! Forduljon Isten Szentlelkéhöz, kérje az ő erejét, ajándékát, hogy tudjon változni! Figyelmeztetem, hogy ez többnyire hosszadalmas dolog. Ha valamit nagyon komolyan kérünk, ahhoz, bizony idő kell. Nem szabad, hogy meginogjon a bizalma, ha nem azonnal kapja meg. Kérje tehát Istentől az állhatatosság ingyenes ajándékát! Ha hittel kéri és kitartóan, akkor meg is fogja kapni. Még akár ahhoz is kérhet segítséget, hogy maradjon kitartó ebben a kérésben.
Jn 21,20-25 ha azt akarom, hogy így maradjon amíg el nem jövök, mit törödől vele? Ez mit jelent?
Az apostolok mindegyike vértanúhalált halt, kivéve János apostolt. Sokan azt olvassák ki ebből a szövegből, hogy Jézus azt jövendölte meg ezzel a mondatával, hogy ő elkerüli a vértanúhalált. (Igaz, hogy őt is megkínozták, de nem halt bele azokba a szenvedésekbe, hanem egészen magas kort ért meg, amikor természetes halállal lépett át az örök életbe.) Még az őegyházban az a nézet is elterjedt, hogy János apostol nem is hal meg Jézus második eljöveteléig. Ezzel Jézus mintegy azt igazolta volna, hogy hamarosan el fog jönni. Az ősegyházban még sokáig élt ez a nézet, egyes utalásaiból még Szent Pálnál is erre következtethetünk. Ezért is került bele János evangéliumába - melyet nyilvánvalóan már nem ő toldott be -, hogy "Elterjedt ezért a testvérek között, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem azt mondta neki, ?Nem fog meghalni?, hanem ezt: ?Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?? (Jn 21,23)
A legvalószínűbb az a következtetés, hogy miután Pétert személyes vallomásra vette rá Jézus, ezzel a mondatával arra utalt, hogy mindenkinek megvan a maga személyes sorsa, útja, Isten-kapcsolata. Jánosnak is meglesz a maga útja, Péternek nem azzal kell foglalkoznia. Sokkal inkább a saját útjával: "Te kövess engem!"
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!
Bevallom őszintén, sírva írom ezeket a sorokat. Szó szerint sírás közben. Bűntudatom van és ez az, ami elszomorít. Fiatal nő vagyok. Életem során nagyon sokszor estem az önkielégítés bűnébe. Jézushoz kb. másfél éve tértem vissza pár év elbizonytalanodás után. Ahogy egyre közelebb kerültem hozzá és egyre jobban szerettem, azt hiszem lélekben újjászülettem. Nem vagyok bűntelen, de újjászülettem, ezt tudom. A korábbi bűneim egy részét szinte teljesen el tudtam hagyni és egyébként önkielégíteni is sokkal ritkábban szoktam. Ha azt mondanám, hogy havonta egyszer, azzal is sokat mondanék. A témával kapcsolatos kérdéseimet majd az üzenetem végén fogalmaznám meg mert szerintem úgy érthetőbb. Szóval néha, de elég ritkán önkielégítek. Volt már rá példa nem is egyszer, hogy sikerült ellenállnom a kísértésnek. Megjelent bennem a késztetés, de akkor arra gondoltam, hogy nem szabad és ellent tudtam állni a késztetésnek. Gyakran elindítottam a youtube-on valamilyen videót például arról, hogy Jézust hogy kísértette a Sátán és Jézus miket felelt neki és mit csinált. A Passió című film egyik jelenete volt az egyik, amikor azt a videót néztem, ahogy Jézus szenved a Getsemáni-kertben de közben a Sátán ott suttog neki, az olyan volt mint a saját kísértésem mert ez nálam is egy lassú esemény mint a filmben, folyamatosan, lassan kísért és amikor a filmben Jézus rátaposott a Sátán kígyójára, amit kieresztett hozzá, akkor ez valamiféle fizikai megkönnyebbülés volt nekem mintha eltaposta volna az én kígyómat is. Máskor egész egyszerűen csak Jézusra gondoltam, hogy én hogy szeretem őt és ha őt szeretem, akkor nem fogok bűnbe esni vagy legalábbis el akarom kerülni. Tudom, hogy az embernek bűnös természete van, de nekem a Jézus iránti szeretetem azt is jelenti, hogy hozzá hasonló akarok lenni és nem akarok olyat tenni amit ő nem akarna. Volt, hogy arra gondoltam a kísértés közben hogy Jézus fontosabb nekem mint a saját önző élvezeteim. Lehet másnak más segít ilyenkor, nekem ez. Valamikor tehát ellent tudok állni a kísértésnek. De olyan is volt már, hogy először sikerült ellenállni, akkor is arra gondoltam, amit írtam, hogy Jézust szeretem és ez fontosabb az élvezeteknél, de aztán valahogy nem múlt el a késztetés és utána nem sikerült ellenállni. Mármint ez pár órán belül történt. Az egyik kérdésem az lenne, hogy Ön szerint ez természetes-e, hogy néha vannak kísértéseim? Kedves Lelkiatya, Ön szerint mennyire áll jól a szénám ezzel a bűnnel kapcsolatban? Fejlődőképes vagyok ha szabad ezt így kérdeznem? Jézus látja minden kísértésemet, minden gondolatomat, akkor is amikor sikerül ellenállnom és azt is mikor bűntudatom van? Vajon fejlődhetek még tovább úgy, hogy teljesen el tudjam kerülni ezt a bűnt? Vagy ez a maximum amire eddig eljutottam? Lenne még ezen kívül más kérdésem is. A gonosz azt kísérti inkább, aki hajlamosabb ellenkezni vele és Istenhez közelebb van mert ő van közelebb ahhoz, amit a Sátán nem akar tehát ahhoz, hogy üdvözöljön, Istenhez közel legyen, imádkozzon tehát azt akarja a Sátán főleg eltávolítani Istentől, mert aki nem hisz, annak mindegy, vagy éppen fordítva tehát aki hisz, azt inkább nem kísérti és minél erősebben hisz, annál kevésbé kísérti? Igazából én komolyan írtam, hogy engem a Jézus iránti szeretet tart távol a bűneimtől és amikor mégis bűnbe kerülök, akkor meg az iránti érzett szeretet a bűntudat oka. Valahogy nem arra gondolok, hogy azért nem kell rosszat tennem, hogy üdvözüljek és nekem majd a mennyben milyen jó legyen hanem Jézus iránti szeretetből. Ez tényleg így van. Mint írtam, régen sokkal gyakrabban estem ebbe a bűnbe de akkor nem voltam közel Istenhez. Mióta közel kerültem hozzá, azóta is vannak kísértések és valami olyan ez mintha Jézus iránt elköteleztem volna magam, például ő lenne a férjem és a Sátán, a gonosz meg csábítgat, megközelít és arra késztet, hogy felejtsem el a férjem egy kis örömért, csaljam meg. Félreértés ne essék ezt valahogy szimbolikusan értem, ez egy hasonlat akart lenni. Olyan nekem a kísértés meg ez az egész ellenállás-bűn-ellenállás-bűn és kísértések folyamata mint amikor egy nőnek van egy férje (vagy férfinak felesége) és valaki állandóan csábítgatja, kihívó vele, mézes-mázos vele, hogy pár óra miatt néha-néha tegye félre a a házastársa iránti érzéseit vagy aztán akár hagyja is el. Isten vajon mit gondol rólam egy ilyen helyzetben, amikor próbálok ellenállni a kísértésnek és egy ideig sikerül, de aztán mégsem? És amikor bűntudatomban sírok? Nem megjátszásból hanem őszintén, ezt hozza ki belőlem. Ez nem szégyen Isten előtt, hogy én ilyen érzelmes vagyok? Imádságokban is sírtam már el magam mikor nagyon betöltötte a szívem a Jézus iránti szeretet. Az mitől függhet, hogy mikor sikerül és mikor nem sikerül ellenállnom a kísértésnek? Esetleg ha kísértve érzem magam, akkor szabad-e olyat tenni, hogy úgy tenni mintha megszólítanám a gonoszt, a Sátánt vagy megszemélyesítve a bűnömet azt mondani neki (mintha itt lenne), hogy "menj tőlem" vagy " ne kísérts engem"? Elnézést kérek a sok kérdés miatt. Még egy kérdésem lenne. Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg az álmok milyen kapcsolatban állhatnak mindezzel, ugyanis többször volt olyan álmom, amelyről utólag azt gondoltam, talán előrevetítette a bűneimet, bűntudatomat vagy esetleg figyelmeztetés akart lenni Istentől. Többször jelent meg az álmaimban a kígyó például, ami többnyire a bűn szimbóluma. Többek között arról álmodtam, hogy hirtelen kígyót találtam és nagyon féltem tőle vagy elmenekültem előle de jött utánam és elfutottam előle. Olyan álmom is volt, melyben ültem vagy feküdtem valahol (már nem tudom pontosan) és egy nő tulajdonképpen rám mászott kicsit amolyan erotikusan (én is nő vagyok de nincs kapcsolatom nővel és nem is volt soha) és azt mondta csábító hangon, hogy felejtsem el Jézust. Én nem akarok mindennek jelentőséget tulajdonítani, nehogy félreértelmezzek bármit is, de esetleg ezek az álmok utalhattak a későbbi kísértéseimre? Isten figyelmeztetése lett volna vagy az én tudat alatti félelmem a bűntől? Sok kérdést tettem fel, de sok minden megvilágosodna nekem ha tudnám ezekre a választ.
Egyrészt köszönöm Önnek, hogy részletesen írt a küzdelmeiről, a kísértővel való viaskodásairól, a próbálkozásairól. Ugyanis mások számára is tanulságul szolgálhatnak. Mások is szenvednek hasonló módon, s azt, amiket Ön leírt, akár jó tanácsként is vehetik. Ugyanis a kísértéssel kapcsolatban a legjobb ellenszer a Jézus iránti szeretet fölindítása, annak fölidézése, arra való hivatkozás. Igen, Jézus szeretete miatt kell kerülnünk a bűnöket, nem pedig a büntetéstől, kárhozattól való félelem miatt. Mindez nagyon rendjén van. Teljesen jó az a merész kép is, hogy az erotikus bűn a házasságtöréshez hasonlít, hiszen aki Jézust szereti, az épp e szeretet miatt nem akarja Jézust arcul köpni, kijátszani, szeretetével visszaélni néhány percnyi testi örömért.
Tehát a küzdelmeiről ír, hogy nem adja föl, szeretne ebben fejlődni. Hogyne állna Ön előtt csodálatos fejlődési lehetőség! Szemlátomást az Úr nem egy pillanat alatt vette el Öntől ezt a bűnt, hanem meghagyta a vele való küszködést továbbra is. Eszébe juttatom Szent Antal remete példáját, aki a gonosz lelkekkel való hosszú és fáradságos küzdelem után végre nagy megkönnyebülést élt át, kiderült fölötte az ég és meglátta az Urat. Ez hatalmas vigasztalásul szolgált neki, mégis gyötrelmes fáradságában azt mondta: "Hol voltál, miért nem segítettél?" Erre az Úr meglepő, máig érvényes, sokunk számára tanulságos választ adott: "Gyönyörködtem a küzdelmedben." A küzdésünkkel, a küzdelemben való kitartásunkkal mutathatjuk meg a szeretetünket Istennek. S ezt bizony, nagyon nagyra értékeli az Úr. Igen, ő látja minden gondolatunkat. Nálunk jobban tudja, hogy mennyire vagyunk felelősek egy-egy bukásban, hamarabb talál mentséget a számunkra, mint mi magunk tennénk. Azt mondom Önnek, örüljön, hogy ilyen érzelmes módon tudja megélni Jézus iránti szeretetét. Ez éltesse továbbra is a hitét, vele való kapcsolatát!
Az sem rossz, amikor nyíltan szembeszáll a kísértővel és haragjában, elszántságában azt mondja neki: "Távozz tőlem!" Tegye hozzá, hogy "Jézus nevében"! Vagyis ne a saját erejéből akarjon vele pimasz lenni, hanem abban a meggyőződésében, hogy Ön mellett ott áll az Úr, akinek végtelenül nagyobb hatalma van, mint a támadó gonosznak.
Az álmoknak azonban ne akarjon túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Azok inkább a psziché jelenségei. Minthogy ébren is viaskodik ilyen erőkkel, ezek a gondolatok tovább szövődnek az álmaiban is, és sokkal gátlástalanabbul törnek elő. Aki ébren ellenáll, az álmában is jobban ellen tud állni, hisz azokat éli meg álmában, amit ébren is. Aki kacérkodik ezekkel a bűnökkel, annak álmában is jobban előjönnek ezek a dolgok, képek. De tény, hogy a szentségre törekvő ember életében is megtörténnek álmában olyan dolgok, melyek a tudatalatti vágyakat hozzák elő. Ezek miatt nem kell lelkiismeretfurdalásnak lenni, ezeket nem kell meggyónni. Az álmokban elkövetett tettekért erkölcsi értelemben nem vagyunk felelősek. Közvetve igen, de legalábbis nem tekinthető bűnnek, ami ott történik.
További áldásos küzdelmet! Adjon hálát Istennek, hogy így meg tudja élni az iránta való szeretetét!
