Kedves Lelkiatya! A kérdésem nem igazán vallási jellegű. Ott merjem hagyni a munkahelyemet, egy felsőoktatási szakképzés kedvéért, amire már összegyűjtöttem a pénzt? A szüleim kis ellenkezés után támogatnának, ezt tudom. Eddig sem kellett fizetnem az ottlakásért, élelemért. A munkahelyen már kezdem magam rosszul érezni, és úgy érzem, hogy többre vagyok képes. 49 éves vagyok, római katolikus, nem mentem férjhez. Már írtam Önnek régebben ezzel a témával kapcsolatban. Ha most nem teszem meg ezt a lépést, örökre ebben a munkakörben ragadok. Őszintén szólva, egy kis biztatást várok Öntől. Köszönöm szépen a segítségét előre is. Szeretettel
egy magányos nő
Bátran! Ne tétovázzék! Legyen bátor és bízzék az Úrban! Ezzel a kettős igazsággal tud igazán előrelépni. Vagyis bizalom önmagában és bizalom az Úrban. Akkor tud bízni önmagában, ha bízik Istenben is. És fordítva - ez ugyanis visszafelé is hat -: minél inkább mer bízni az Úrban, annál jobban megtapasztalhatja, hogy bátran bízhat önmagában is. Ugyanis ez sem más, mint bízni azokban az adottságokban, melyeket Istentől kapott.
Kedves Lelkiatya!
Sokszor tapasztalom, hogy egy várhatóan nehéz nap előtti éjszaka alig tudok elaludni. Épp amikor a testemnek is a legnagyobb szüksége lenne a pihenésre. Ilyenkor sokszor a gondolotak csakúgy záporoznak bennem, belső érzések, indulatok kavarognak és nem akarnak elcsitulni. Sokszor fordulok az Úrhoz hogy vegye el ezeket és igyekszem az imába menekülni, de nehezen megy az is. Mit tanâcsol?
Köszönve: Boróka
Kedves Boróka! Azt kell megértenie, hogy nincs várhatóan nehéz nap. Csak akkor, ha úgy készül rá. Jézus világosan beszél erről, amikor így figyelmeztet: "Ne aggódjatok tehát a holnapért; ... Elég a napnak a maga baja." (Mt 6,34). Teljesen téves magatartás előrevetíteni a holnap bajait a mai estére vagy éjszakára. Akkor fog tudni egyébként megfelelni a másnapi nehéz feladatoknak, ha azokat nem maga akarja megoldani, hanem a megoldást rábízza a Mindenhatóra. Azt mondja, Ön helyett nem fogja elvégezni? Dehogynem. Isten nem akarja, hogy Ön aggódjék, izguljon, emiatt szenvedjen. Segíteni akar. Ön helyett ugyan valóban nem végzi el a munkát, de szívesen besegít. Ön tehát ne akarja nélküle végezni ezeket a nehéz feladatokat. Higgyen abban, hogy a Mindenható tud segíteni. Ez az első és legfontosabb. Most, lefekvés pillanatában is bízzék benne, meg holnap is, amikor majd jönnek a feladatok. Igen, az Istenbe vetett bizalom tudja megnyugtatni, lecsillapítani a zaklatott lelket. A nehéz nap előtti este a Jézus-imával az ajkán aludjék el. Ez az egyetlen, amire alvásra várva figyel: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön!" Ezt mondogassa, amíg el nem alszik!
Kedves Lelkiatya!
Az alább kérdeztem a fogság kapcsán. Köszönöm a válaszát. Az Ef 4,8-9-ben is szerepel a fogság, és ez itt nyilván nem Pál apostol rá vonatkozik, bár ugyanabban a fejezetben van:
Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.
Mit jelent itt hogy magával vitte a foglyokat?
Miként foglyok ők?
Köszönve:
Lívia
Kedves Lívia!
Ez a szöveg először a 68(67). zsoltárban jelenik meg. Királyi zsoltárnak mondhatjuk, amely a királyról, az ő győzelmeiről szól. Ezek az un. király-zsoltárok minden bizonnyal eredetileg a királynak vagy a királyról szólnak, uralmát dicsérik, őt magát dicsőítik. A későbbi zsidó értelmezés ezt - főként a fogság után - átértelmezte, amikor már nem volt istenfélő király, akkor inkább magára Istenre értette, őrá vetítette ki. Így váltak aztán ezek a szövegek Istent dicsőítő himnuszokká. Az első, történelmi értelmezésben könnyen érthető a szöveg: a király visszatér a győztes csatából, s amikor fölmegy Jeruzsálembe, diadalának jeleként magával viszi a foglyokat. Keresztény értelmezésben - főként most, mennybemenetel ünnepkörében még jobban megértjük - a király, pontosabban a Király fölmenetele azonosítható Jézusnak a föltámadása után 40 nappal való mennybemenetelével. A foglyok pedig mi vagyunk, a bűn által fogva tartottak, akiket viszont magával visz a mennybe. Ugyanis azért szállt le a földre, hogy velünk, bűnös emberekkel egyesüljön. Magára vegye a mi emberi természetünket, és egyesítette azt az ő isteni természetével (2Pét 1,4). Amikor pedig fölment, akkor magával vitte a mi emberi természetünket is, így egy részünk már ővele a mennyben van. Ez a legnagyobb isteni ajándék, s minden más ebből fakad.
Tisztelt Lelkiatya!
Tudna nekem ajánlani olyan könyvet vagy valamijen ismeretterjeszto anyagot ami Jézust mutatja be? Jézus szokott mosolyogni, boldog lenni? Ha valamire gondolunk Jézus tudja, hogy mire?
Ezt a könyvet ajánlom: Jacques Loew, Elmélkedések ?Jézus Krisztusról
Ha Jézus nem mosolygós személyiség lett volna, akkor a gyermekek nem vonzódtak volna hozzá. Úgyhogy joggal következtethetünk arra, hogy Jézus személyiségében is rendkívül vonzó volt. Igen, Jézus jól ismeri a gondolatainkat.
Tisztelt lelkiatya! Az eseményutáni tableta abortusznak minösűl e???? Ugyanis én 20 ével ezelőt egyszer használtam ezt a módszert de én azt hittem hogy ez meg gátolja a fogamzást és nem abortál Most kétségbe vagyok esve ennyi idő után is Volt olyan Atya aki azt mondta hogy ez nem az mert ahoz pár napnak el kell telnie hogy a fogantatás létre jöjön volt olyan Atya aki azt mondta hogy annak minősűl de meggyónható!!!Tisztelendő úr Ön mit mond erről???
Úgy tudom, az esemény utáni tabletta hatása azt éri el, hogy a megtermékenyült petesejt ne tudjon beágyazódni. Tehát a mechanizmusa abortív. De ha Ön egyszer használta húsz évvel ezelőtt, azért annak igen kicsi az esélye, hogy a bevett tabletta ki is fejtette a hatását. Ráadásul a bűn nem attól függ, hogy működött-e a tabletta vagy sem (vagyis volt-e megtermékenyülés, amelyre gyilkos módon hatott vagy nem volt). Az ilyet azonban éppen veszedelmes hatása miatt mindig kerülni kell, nem szabad ezt használni. De egyetlen gyónással helyre lehet tenni. MIKÉNT MINDENT!!! Gondolom, azóta már meggyónta ezt az akkori tettét, amelynek felelősségét ráadásul a tudatlansága is csökkentette. Szóval, ma már aligha van jelentősége. Ha netán még nem gyónta volna meg, hamar pótolja, ha pedig igen, akkor már nincs ezzel semmi tennivalója. Adjon hálát Istennek és dicsőítse őt, hogy ilyen végtelenül irgalmas velünk!
Kedves Lelkiatya!
Pár hete egyfajta közömbösség alakult ki bennem több dolog felé. Például nem nagyon érzem azt, hogy a barátaimhoz igazán kötődnék érzelmileg, pedig igenis fontosak nekem. Alapjáraton egy eléggé érzékeny ember vagyok, de ez valahogy gyengült bennem. A legrosszabb része mégis az, hogy bizonyos szinten közömbössé váltam a Jóisten felé is. Volt egy rövid időszak, amikor minden gondolatomat Ő foglalta le és ezt hihetetlen érzés volt megtapasztalni, de ez sajnos elmúlt. Nem nagyon hatnak meg a dolgok Vele kapcsolatban, nem tudok igazán elmélyülten imádkozni vagy Szentírást olvasni. Van, hogy olyan gondolatok ugranak be, amikkel mintha megkérdőjeleznék dolgokat a vallásommal, Istennel kapcsolatban. Ezeket a gondolatokat igyekszem elhessegetni, mert szeretnék kitartani a hitem mellett. Szeretném, ha ez a közömbösség elmúlna, és igazán közel tudnék kerülni Istenhez. Ha sokszor az imádság is ?nehezemre esik?, hogyan érhetném ezt el?
Vigyáznunk kell, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az érzelmeinknek. Azokat nem mindig tudjuk irányítani, illetve közvetlenül nem is igen tudjuk, csak közvetve. Nomármost az érzelmeink majdnem olyanok, mint az időjárás, meglehetősen változékonyak, sok tényező befolyásolja azokat. Nem ezektől függ a lelkünk állapota, nem függhet ezektől. Ezek olykor segítenek, máskor küzdésre késztetnek. Egy házastársi kapcsolat sem függhet a házasfelek éppen adott hangulatától.
Van ilyen érzelmi tompaság, amiről Ön is ír. De nincs jelentősége. Ez alapvetően egy nehezebb életszakasz, de épp emiatt értékesebb is. Ilyenkor többet kell tenni azért, hogy barátaink, szeretteink iránt ki is mutassuk törődésünket, gondoskodásunkat, figyelmességünket. Hasonlóképpen Istennel való kapcsolatunkban, ha nem azt érezzük, most éppen szárnyaló és könnyű, akkor ez jó lehetőség, hogy megküzdjünk az Istenhöz tartozásunkért. Amiről Ön ír, tehát, az a küzdés időszaka. Majd lesz megint jobb, könnyebb. Most akaraterővel, a hűségének az erejével tartson ki az imádságban, a barátai iránti figyelmességben! De persze, mindig kérheti a Szentlélek segítségét, s ha állhatatosan és hittel kéri, akkor meg is kapja, s újra könnyű lesz az imádsága.
Kedves Lelkiatya!
Több helyen hallunk arról sőt a Szentírásba is (lásd Joachim és Anna )Hogy ,, ki imádkoznak " dolgokat az emberek az Istentől!
Kérdésem ehez kapcsolódóan az hogy hogyan kell ,,ki imádkozni " dolgokat az Istentől! Persze mint Krisztusban hívő ember kérdem ezt és ettől fogva természetes hogy nem az anyagi értelemben értem.
Válaszát köszönöm!
Ferenc
Kedves Ferenc!
Tertulliánusz egyik helyen azt írja, "az ima olyan hatalom, hogy képes még Isten akaratát is megváltoztatni". Persze, ne vezessen senkit félre ez a lelkes kijelentés. Tény azonban, hogy az ima hatalom. Isten odafigyel rá. Bizonyos értelemben valóban mondható, hogy még Isten akaratát is képes megváltoztatni. Persze, ahogyan az előttünk, emberek előtt áll. Nem Isten akaratát változtatja meg, hanem a mi látásmódunkat. Valamit kiimádkozni annyit tesz, hogy állhatatosan kérek valamit Istentől. Ezt szabad, erre bíztatást kaptunk. Annyi huncutság mégis van benne, hogy miközben sokat imádkozunk valamiért, aközben sokat vagyunk Isten színe előtt, sokszor szólítjuk meg őt. Ez nagyon jó hatással van az imádkozó lélekre. Hogy aztán mi fog történni utána, azt mégis Istenre kell bízni. De szabad és helyes kérni, és ha jónak látja, aztán meg is adja azt. Számtalan példa van erre egyházunk történetében. Elég csak a máriapócsi csodákra gondolni, melyek ma is történnek.
Tisztelt Lelkiatya!
Keresztény vagyok, számos kultúra és nyelv iránt érdeklődök. Három idegen nyelvből van felsőfokú nyelvvizsgám, két másikat pedig szintén tanultam pár évig. Az egyetemen is nyelvszakra jártam, mert érdekelt az ilyesmi. Utazni is szeretek szóval nyitott vagyok más országokra. Az utóbbi két évben kezdett érdekelni a török nyelv, török kultúra, gasztronómia és Törökország nevezetességei. A vallásuk nem igazán érdekel, de az ételeik, az érdekesebb városok és a nyelv igen. Lehet-e probléma, a hit szempontjából nézve nem illetlenség-e ellátogatnom Törökországba csak egyszerű nyaralásra például Isztambul és más híresebb területek (Kappadókia, Pamukkale) felkeresése céljából és/vagy a török nyelvet valamilyen szinten megtanulni? Az iszlám hitre semmiképp nem térnék át, az nem is érdekel és a keresztény hitemet soha le nem cserélném másra. Örülök, hogy lehetőségem volt megismerni Jézust, nemhogy még ezt az egészet elpazaroljam és eldobjam. Törökország viszont alapvetően iszlám vallású ország, még akkor is ha vannak ott kis létszámban keresztények és a szokásaik is inkább az iszlám hitet tükrözik. Ha érdekel egy ilyen kultúra, akkor az nem úgy tűnik a kereszténység szempontjából mintha én elfogadnám az iszlám vallást vagy eltávolodnék emiatt a kereszténységtől?
Fiatal nő vagyok, de egyébként nem szerettem bele török férfiba, valakikkel ez előfordul, esetemben nincs erről szó.
A kérdés persze vonatkozhatna bármely más országra, kultúrára amely nem a kereszténységre épül. Kínában, Indiában, Japánban sem keresztények élnek (vagy csak kisebb számban) tehát akkor azt is kérdezhetném, hogy egy kereszténynek szabad-e kínaiul, japánul tanulnia.
Szó sincs arról, hogy más nyelvek és más kultúrák megismerése ellenkeznék a keresztény hittel. Sőt. Ezeket szabad és érdemes fölfedezni, hisz közvetett módon ezek is a teremtő Isten gazdagságáról beszélnek. Ráadásul a mai Törökország televan keresztény emlékekkel. Sajnos, ezek jó részét már tönkretették, vagy pusztulni hagyták, de azért ezeket fölkeresni, fölfedezni majdnem olyan lelki élmény, mint a Szentföldön járni. De bármely más kultúra is a teremtett ember gazdagságát mutatja. Igen gyönge volna az a hit, amely más vallásokkal találkozva elbizonytalanodna. Akinek ilyen gyönge hite van, az, persze, jobb, ha nem ismerkedik más népek vallási szokásaival. De Ön, írásából következtetve, meglehetősen erős hittel rendelkezik, igazán nem féltem, hogy ezen kultúrákkal ismerkedve elgyöngülne keresztény hitében.
Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi levelével kapcsolatban szeretnék kérdezni Öntől, ezért ismét írok. Tudom, hogy nagyon sok levélre kell válaszolnia és nem is szeretném mások elől foglalni a helyet a levelemmel, de szükségét érzem annak, hogy pár dologgal kapcsolatban kérdezzek. Múltkori levelemben arról írtam, hogy mennyire szeretném látni Jézust és milyen sokat jelentene ez számomra és tényleg, akkor még abban sem voltam biztos, hogy szabad-e erre vágyakoznom. Ön azt írta válaszlevelében, hogy bizonyos abban, hogy a Szentlélektől származik ez az indíttatás bennem és bátran kérhetem. Nagy örömöt okozott bennem ez a levél, eleinte remélni sem mertem hasonló választ. Néhány kérdésben mégis szeretnék útbaigazítást kérni. Azt írta, hogy bátran kérhetem ezt, de hogyan kellene: minden alkalommal, amikor bármi okból imádkozok, fejezzem ki ezt a vágyamat, ezt a kérésemet vagy ha már egyszer-kétszer kifejeztem, akkor utána ne beszéljek róla mert már azt az előző imámat úgyis meghallgatták? Amikor kérek valamit az Istentől, akkor mindig felmerül bennem ez a kérdés, hogy mondjam el egyszer amit szeretnék és tegyek úgy, hogy Isten meghallgatta és onnantól az ő dolga hogyan dönt vagy nyugodtan fejezzem ki felé a kérésemet akár minden nap, akár minden imában, mert azáltal fejezem ki, hogy mennyire kitartó vagyok ebben? A második kérdésem ahhoz kapcsolódna, hogy azt írta válaszában, lehetséges, hogy másnap megkapom ezt a kegyelmet, de az is lehet, hogy sokára. Elképzelhető akár az is, hogy 10-20 év múlva? Vagy még később? Tulajdonképpen akár éveken át is szabad ezért imádkoznom, mert lehet, hogy Isten akkor teljesíti kérésemet? Szeretnék rákérdezni egy másik dologra is, ami szerintem fontos. Levelében azt írta, hogy kérjem bátran azt, amire vágyok (jelen esetben a találkozást Jézussal), de ne írjam elő, hogy hogyan teljesüljön el, hogy én hogy akarom, mert Istennek számtalan módja van erre. Azon gondolkodom, hogy milyen módjai vannak ennek? Mi az a mód, mellyel egyáltalán lehetséges, hogy ez megvalósul (ha megvalósul) és mi az, amire Ön azt mondaná, hogy valószínűtlen? Csak azért kérdezem, hogy legyen egy kis kapaszkodóm, hogy mi az, amire számíthatok vagy nem számíthatok. Tudom, hogy Isten az, aki mindent tud, hogy mit hogy tervez, de hátha tudna nekem valamilyen támpontot adni. És ha esetleg megadja nekem ezt a kegyelmet, tudni fogom, hogy megtörtént? Honnan tudhatom? Ha fizikai testben ott áll előttem Jézus, körülötte hatalmas fényességgel és úgy jelenik meg, hogy a semmiből ott van, az igencsak egyértelmű, de gondolom erre nulla esély van (vagy mégsem?), szóval feltételezem, hogy ha részesít engem ebben a kegyelemben (a találkozáséban), akkor valahogy máshogyan teszi. Minden nap azt érzem, legnagyobb vágyam, hogy találkozhassak vele és ezt az űrt nem tudja betölteni más, viszont ha ez a vágyam teljesülne, minden megváltozna és mindent máshogy látnék. Nem is tudom volt-e olyan dolog életemben, amire ennyire vágytam volna mint erre. Ne értsen félre, nem hanyagolom emiatt a feladataimat, kötelességeimet és más emberektől sem zárkózom el, de ez a vágy minden nap rám tör és nem pótolja semmi azt, amire vágyok. Hálásan köszönöm ha válaszol nekem, kedves Lelkiatya.
Az első két kérdése kapcsán a székely bácsi vicce jut eszembe: Amikor a felesége azt kérdezi, hogy szereti-e, ő meg azt feleli, hogy már az esküvő napján megmondta, s ha ez változni fog, majd szól... Szóval, nem azért nem elég egyszer mondani, mert a Jóistennek szüksége van a többszöri ismételgetésre, hanem, mert ezekkel a szavainkkal tudjuk kifejezni az érzelmeinket. Amikor azt mondja a férj a feleségének, hogy szeretlek, ezzel nem csupán tájékoztatja őt az érzelmei felől, hanem e kimondott szón keresztül mindkettejükben, aki mondja és aki hallja még fokozódik ez a csodálatos érzés. Így vagyunk az imádsággal is. A szertartásainkban is nem azért ismételgetjük a végtelenségig az Uram, irgalmazz!-t, mert Istennek nem volna elegendő egyetlen egyszer kimondani, hanem mert ezzel is kifejezzük Istenhöz való kötődésünket. Jól esik őt szólongatni, az irgalmát fölemlegetni. Tehát igen, úgy gondolom, ha valamit nagyon szeretne kérni, akkor az állhatatosság azt jelenti, hogy hosszú időn át sokszor mondogatja a kérést. Itt megint pontosítom, hogy a kérés nem egy precízen megfogalmazott kérelem, nehogy félreértse az Úr. Isten a szívünkbe lát, és nagyon jól tudja, hogy mi a vágyunk. Még nálunk is jobban tudja. Szóval, bármit mondhatok neki, tudja, ismeri a szívem vágyát. Az állhatatos kérés inkább azt jelenti, hogy hűséges maradok az imában, a dicsőítésben, a hálaadásban, a bűnbánatban. Hogy a napi imáimban mindezeknek helyet adok. Ami a célirányos kérést illeti, ebben is elég, mondjuk, egy Üdvözlégyet elmondani, kész. Nem kell bonyolítani a kérés megfogalmazását, hogy mit és hogyan kell majd teljesítenie az Úrnak.
És itt a másik kérdéscsoport. Hogyan is lesz ez? Újra mondom, ne akarja elképzelni, mert úgysem tudja. Viszont azon se aggódjék, hogy akkor hogyan is lesz ez, netán majd nem ismeri föl látogatása napját? Amíg efelől bizonytalanságban van, addig biztos lehet abban, hogy az nem ő volt, csak képzelgés. Istennel való találkozást nem lehet félreérteni. Egy gyönge hasonlattal azt mondhatom, ha valaki már látott különböző fokozatú esőket, majd egyszercsak mindent elsöprő orkánba keveredik, azt nyomban tudja, hogy ez nem olyan eső volt, mint amit eddig ismert. Vagy aki a tenger apály-dagály jelenséget ismeri, majd egyszercsak jön egy szökőár száz méter magas vízfallal, az nyomban tudni fogja, hogy ez nem az a dagály. Ilyen képekkel tudom érzékeltetni, hogy nem kell félnie, ne véti el. De még jobb, ha a bibliai képet vesszük elő, amikor Illés találkozni akart az Úrral, s akkor az előbbi természeti erők érkeztek sorban, földrengés, tűz, vihar, de nem ezekben volt az Úr, hanem az ezek után következő enyhe szellőben. És Illés nem vétette el, hogy melyikben mutatta meg magát neki Isten.
Ráadásul az is lehetséges, hogy nem egyetlen naphoz köthető esemény. Nem mondhatja azt, hogy tegnap itt járt az Úr. Hanem talán évtizedek múltán jön rá arra, hogy már régóta itt van vele, egyre hevesebben a szívében.
Szóval, ne a módján töprengjen, sem az imának, sem a találkozásnak. Kezdjen el imádkozni, s az ima majd megtanítja mindarra, ami ezzel kapcsolatban fontos.
Kedves lelkiatya a Hiszekegyet imádkoztam miközben elgondolkodtam, hogy mit jelenthet, hogy hiszem a szentek közösségét? Ez alatt mit értünk, pontosan mit vallunk?
Nagyon fontos tétel, hogy a szentekkel kapcsolatban vagyunk, lehetünk. A szentek közössége azt is magába foglalja, hogy az egyház nem csak az, amit itt látunk a földön, hanem folytatódik a mennyben is. A latin teológiai megközelítés ezt fejezi ki a hármas tagolással: küzdő, szenvedő és megdicsőült egyház. Az első a földön élők közössége, a második a tisztítótűzben szenvedőké, a harmadik pedig a megdicsőülteké, vagyis a szenteké. A keleti teológiai szemlélet pedig ezt azzal hangsúlyozza, hogy amikor egy templomban Szent Liturgia folyik, akkor ezzel egyszerre a mennyben is isteni Liturgia folyik, az angyalok és szentek kórusával, amelybe mi a földről csak bekapcsolódunk.
A szentek közössége tanításnak vannak további következményei is. Például az, hogy ha van velük kapcsolatunk, akkor az mit is jelent. Imádkozhatunk hozzájuk, segítenek minket, közbenjárnak értünk, stb. Szóval ez az egyszerű mondat nagyjából magában foglalja mindazt, amit az Anyaszentegyház a szentekkel kapcsolatban hisz és vall.
Feltámadt Krisztus!
Két nagy gondom van.
Átvertek a munkahelyemen,mert tavaly ígértek hosszú távú szerződést, segítő állást.
Aztán jött valamelyik dolgozó az ismerőse. Elküldtek miatta. Hallottam, hogy mással is megtették.
Sajnos odáig fajult,hogy megszégyenített az egyik kolléganőm. Olyan dolgokat állított,ami nem igaz más előtt.
Miért lehet ezt megtenni?
Szeretnék megbocsátani,de annyira rossz az emlék.
Ha jól értem, akkor már el is veszítette ezt az állását, tehát már nem oda jár be dolgozni. (Remélem, hamar talált másikat!) Erőteljes hangsúllyal mondom Önnek, egyáltalán ne törődjék a múlt sérelmeivel. Ezt vagy azt mondták Önről? Mit számít ez? Mondhattak volna többet is, rosszabbat is. Mit változtat ez az Ön lelkén? Az életén igen - mint azt meg kellett tapasztalnia -, de a lelkén? Csak akkor, ha hagyja. A lelke állapota a legfontosabb. Az nagyon jó, hogy szeretne megbocsátani. Számoljon vele, hogy erre egy kis időre lesz szüksége. Ne csodálkozzék azon, ha ez nem megy egyik napról a másikra. Ez természetes. De legyen, maradjon meg Önben ez a szándék. Imádkozzék értük, mint Jézus a katonákért: "Atyám, bocsáss meg nekik..." Ha tud értük imádkozni, akkor már nincs is igazán baj. Akkor nyugodtan figyelhet az új feladataira, s csak olykor-olykor kell elővenni az értük mondott imát. Néha gyújtson gyertyát értük, hogy Isten segítse meg őket. Ezzel tudja a saját lelkét is gyógyítgatni, a rossz emléket szépen lassan elengedni.
Kedves lekiatya,én görög katolikus kántor vagyok a tanácsára és utmuatasra van szükségem szorgalommal kapcsolatban, most jelenleg egy kicsi egyházközségben szolgálok és az esperes fel hívott hogy menyek ő neki kántornak és én kecsbe vagyok esve mert szent kereszt templomban szolgálok, nem akarom el hagyni az egyházközség, de a másikat se akarnám megbantani ahogy azsoltar mogya:inteld meg az elenem artokat győzd meg az ellenem harcosokat,ez rám igaz ,mint csináljak én aki kántor vagyok ki vel beszélem meg mint csináljak én imádkozni fogok a Szentlélekhez hogy vilagicson meg egem és vezesen, kérem önt kedves leki atya segítsen ebben a nehéz ügyben és szeretném meg kérni hogy imádkozon eretem.
Azt javaslom, hogy a jelenlegi parókus/plébános atyával beszélje meg, hogy mit tegyen. Hiszen, ha arra a döntésre jut, hogy enged az esperes atya hívásának, akkor úgyis meg kell ezt vele beszélnie. Úgyhogy ez elkerülhetetlen. De akkor könnyítsen a saját helyzetén, hogy egyenesen tőle kér tanácsot. Könnyen lehet, hogy azt fogja mondani, kérni, hogy maradjon nála kántor. De akkor már kapott egy támpontot. S ha ezt mondja, akkor javaslom, hogy kövesse is a tanácsát. Mert ha e tanács ellenére mégis elmegy, akkor súlyos emberi feszültségeket keltő helyzet alakulhat ki. Ennyit nem ér meg a dolog. Szóval, én szerintem akkor menjen át az esperes atyához, hogyha a jelenlegi atya jó szívvel, de legalábbis szívbeli megnyugvással elengedi.
Kedves Lelkiatya!
Római Katolikus vagyok áldozhatok e Görögkatolikus Templomban?
Görög Katolikus Zsolmás könyvek milyenek vannak?
Lehet e kapni őket ? Hol kaphatóak?
Köszönöm Szépen.
Természetesen, a katolikusok, bármilyen rítushoz tartoznak is, ha más rítusú katolikus szertartáson vannak, részesülhetnek a szentségekben, így az Eucharisztiában is.
Egyetlen olyan könyvünk van, amit zsolozsmáskönyvnek nevezünk. Ez a 30-as években kiadott papi zsolozsmáskönyv, illetve ennek újabb változatai, amely tartalmazza a napi zsolozsma papi imáit, valamint a többi imádságos könyvünkből azokat a részeket, amelyeket leggyakrabban szoktunk venni. Ez tehát egy sűrített, gyűjteményes kötet. Ennek is van egy kivonata, ezt hívjuk görögkatolikus Énekeskönyvnek, a hívek számára ez a legkönnyebben elérhető. Illetve még ennél is van egy rövidebb változat, amely viszont egyéb imákkal is bővül, ez a görögkatolikus Imakönyv. Ezeken kívül az utóbbi 10 évben megjelent a Zsoltároskönyv, az Imaórák könyve, a Esti zsolozsmák könyve, az Előszenteltek Liturgiájának és az Istenszülőhöz szóló szertartásoknak a kis füzetei. Úgy tudom, most ezek kaphatók. A teljes liturgikus könyvek pedig a következők: Oktoéchosz (egész évre szóló 8 hangú énektár), Méneák kötete (minden hónapra az adott szent napi szövegei, ez 6 kötetben van), a Triódion (nagyböjti énektár) és a Pentekosztárion (húsvéti énektár). Ezek az alapkönyvek. Ezek is megjelentek már, de nem végleges kiadásban, s úgy tudom, ez az első sorozat már elfogyott, nemigen lehet kapni a könyvesboltjainkban. De minden bizonnyal ezek is majd meg fognak jelenni a hívek számára is elérhető módon.
Tisztelt Lelkiatya!
27 éves házas 2 gyerekes anya vagyok. Nem szerelemből mentem férjhez. Hanem inkább azért mert az iskolát elvegezve elkezdtem hízni kiallos fülű pöttyös arcú lettem. 2 éve született meg a második kislányunk. Akkor elkezdett tetszeni egy férfi aki pont olyan akiről mindig álmodoztam mezőgazdaságba dolgozó több diplomás képviselő férfi. Sajnos az érzés máig nem enyhült persze csak plátói. Most lett egy barátnőe, aki a lányom ovonoje lesz szeptembertől. Nagyon nagy szív fájdalom ez nekem. Nem tudom ezt az érzés a Férfi iránt az Úr vagy az ördög akarata. A férjem és én köztem közel 20 év a korkukombseg sose volt köztünk meg a szikra. Nem járunk sehova ő csak tvzik és alszik. Már korán reggel kiabál ha valami nem úgy van ahogy ő akarja. A csok miatt sajnos még együtt kell maradunk.... Sajnos jobban zavar a szív fajnalom a plátói férfi iránt... Kérem segítsen!!!
Ha Önök Isten színe előtt kötöttek házasságot, akkor nem a CSOK köti össze Önöket, hanem a szentségi kötelék. Vagyis Isten áldása, amely eddig is elkísérte és erőt adott Önnek az eddigi házaséletében. Ezt lássa, erre figyeljen, ne pedig a megjelenő vagy éppen hiányzó érzelmekre. Önnek már két gyermeke van a férjétől. Adja Isten, hogy legyen még néhány, hogy a sok testvér tegye még teljesebbé a családi életüket! Igen, bele van épülve néhány hiány. A nagy korkülönbség bizony nem könnyű élethelyzet. De ebből ne kimenekülni akarjon, hanem jól megélni, teljessé tenni. Kifejezetten az a tanácsom, hogy legyenek még gyermekeik, gyarapodjék nagy családdá a kicsit rosszul indult kapcsolatuk - ahogy mondja, szinte belemenekült ebbe a lehetőségbe. De Isten teljessé tudja tenni így is az életét. Ha most hinne annak hazug gondolatnak, hogy másként, más férfi mellett Ön boldogabb lehetne, akkor a már megszületett gyermekeit eleve megfosztaná az egészséges, teljes családi élettől. Az csak a mai világ hazugsága, hogy a széttört család is lehet éppen olyan boldog, mint a megküzdött házasság. (Ezzel nem akarom megbántani azokat, akik ilyen vagy olyan okok miatt ebben az élethelyzetben vannak, elhiszem, hogy lehetnek ők is boldogok. Ez is a végtelen Isten ajándéka. Hála neki! De amikor a mai világ hamis szépítéssel "mozaik családnak" hívja ezt a jelenséget, akkor ezzel becsapja az embereket. Vitathatatlan tény, hogy ami összetört, az már nem lehet teljes. Ezért nem szabad széttörni a házasságot, összetörtni a családot! Bármennyire is ennek az ellenkezőjét harsogja a világ.)
Hogy nem Istentől jön ez a vonzalom a férfi iránt, már csak abból is nyomban látszik, hogy azonnal féltékenységet is szül. Ott van egy másik nő, akihez esetleg közeledik ez a férfi, és Ön saját magára gondol, a saját boldogságára, hogy ezt az örömöt esetleg Ön is megkaphatná. Jó, hogy írt erről, mert ha nem tárja fel más személy előtt, ha csak egymagában hordozza, teljesen belezsonghat ebbe a téveszmébe, hogy talán az Úr most megajándékozza Önt, a két gyermekes édesanyát egy régen áhított érzelemmel. Ne gondoljon erre a férfira, ne is találkozzék vele. Úgy könnyebb elfelejteni. Helyette azon gondolkodjék, hogy a saját házasságát hogyan tudja minél tartalmasabbá, minél értékesebbé tenni. Ha egyelőre az Önnél jóval idősebb férje ebben nem mutat nagy hajlandóságot, ez ne szegje kedvét, ne vegye el a reményét! Sőt, ez természetes. Akkor hol volna a küzdés, a hit, a kitartás? Önnek sokat kell dolgoznia azon, hogy a gyermekei boldog családban nőjenek föl. Nyerje el a féjre kedvét, szítsa föl a szerelmét, hadd éljenek a gyermekeik minél nagyobb szeretetközegben! Ez most az Ön feladata, nem pedig a fölbukkanó érzelmek meglovaglása. Persze, mindehhöz kérje a Mindenható segítségét. Pusztán emberi erővel ez nemigen fog menni, de Istennek minden lehetséges.
Kedves Lelkiatya!
Tényleg nagyon jó lenne ha mindenki megértené és elfogadná az élet védelmének és szeretetének fontosságát és az is fontos lenne hogy erről minél több információ jusson el a fiatalokhoz is. Ebben az esetben megpróbáltam lebeszélni az illetőt hiszen tudtam, hogy ez helytelen viszont eszembe jutott erről az esetről, hogy egyszer gyerekkoromban egyik idősebb ismerősöm megkért, hogy vegyem meg vele a fogamzásgátló tablettát a gyógyszertárban. Akkoriban nem tudtam, hogy ez mennyire helytelen csak egyszerűen elmentem vele mert megkért. Ha akkor tudtam volna amit most biztosan megpróbáltam volna lebeszélni erről. Ez az eset sem közreműködés?
Előre is köszönöm a segítséget!
Nagyon tág értelemben talán lehet együttműködésnek tekinteni, de mégsem a bűnben való együttműködésnek. Ha akkor gyermek volt, nyilván egyáltalán nem tudta, hogy miben részes azzal, hogy az illetőt elkísérte valahová. Tehát semmiképp sem tekinthető bűnnek az akkori magatartása. Ha most másként tenne, az jó. Kell segítenünk az embereknek, hogy ne legyenek saját maguknak ellenségei. Persze, azért érett fejjel sem mindig könnyű megtalálni a helyes utat, időt, módot, hogy ezt hogyan tegyük. Nagy szeretet és bölcsesség kell ahhoz, hogy jól tudjunk segíteni.
