Tisztelt Lelkiatya!
Amikor Jézus azt kéri, hogy legyünk ravaszak, azt hogy érti? Lehet esetleg az általa gondoltra találóbb magyar megfelelőt talâlni? A ravasz elég rosszul cseng. Köszönöm!
Nem tudom, milyen fordításban látja ezt kifejezést. Alighanem a a Mt 10,16 versre gondolhat, ahol maga a kép is meglepő, amit Jézus használ: "legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" Ebben a szövegösszefüggésben elképzelhető, hogy valaki ravaszt fordít. De az általam ismert fordítások ezt az "okos" szót használják, ami az okos és balga szüzek példabeszédében is előfordul (Mt 25,1-12). Vagy egy másik, szintén kissé zavarba ejtő történetnek a végén: "e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai" (Lk 16,8). Összefoglalva az látszik, hogy Jézus értékeli azt, ha valaki használja az eszét, még akkor is, ha ez világi értelemben vett hasznot jelent. De érthető is. A Teremtő azért adta nekünk az értelmünket, hogy használjuk. Azt használni, tehát dicséretes dolog. Ugyanakkor megmarad a fontos elv is, hogy jóra használjuk, ne rosszra.
Kedves lelkiatya, frissen diagnosztikált cukorbetegségem van. Azt szeretném kérdezni hogy nagypéntek szigorú böjti napján bűn e ha háromnál többször eszem (a szénhidrát bevitel elosztás miatt)? Még nem kell inzulin csak a diéta és a gyógyszer doktor úr szerint ez ha jól van tartva így is marad.
Az előírt diétát meg kell tartani. A "kötelező evéskor" is lehet választhatani kedvenc és nem szeretem ételek közül, ha vannak ilyenek. Elmaradhat pl a napi kávé is. Aki szeretne komolyan böjtölni, megteheti, hogy egész nap csak kenyeret eszik, s ezt akárhányszor. A lényeg, hogy mindezt Krisztussal együtt tegye, s ne csak az ételválaszték legyen szem előtt.
Kedves Lelkiatya!
J?zus azt mondta, hogy akik a Világosság fiai azok a világosságban járnak, a sötétség fiai pedig a sötétben. Ezért imádkozott Jézus is mindig a sötétben, vagy mert akkor különösen is nehéz vagy mert ez volt az egyetlen lehetősége hogy hosszabban az Atyával lehessen kettesben?
Köszönve: Adél
Kedves Adél! Amikor Jézus a világosság fiairól beszél, akkor nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem fizikai világosság/sötétségről van szó, hiszen saját magát nevezi világosságnak: "Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek." (Jn 12.36). Itt nincs is szó a sötétségről. Azt majd Szent Pál említi meg a Tesszalonikaiakhoz írt levelében: "Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!" (1Tessz 5,5) Nyilvánvalóan szellemi világosságról van szó ezekben a szövegekben, tanításokban, nem pedig fizikai jelenségről. Hogy Jézus a sötétben imádkozott, ez alighanem azért volt, hogy zavartalanul lehessen az Atyával. Ennek vajmi kevés köze van a fényviszonyokhoz.
Kedves Lelkiatya! Miért van az, hogy a szenvedés pozitívumként van tálalva? Olyasminek ami elengedhetetlen a lelki fejlődésnél, mindannyiunknak fel kell venni a keresztet. Mégis, és amire a kérdésem irányul, ezzel ellentétesen azt tanuljuk, hogy a szenvedőket segíteni kell. Most akkor jó vagy rossz a szenvedés? Mármint én azt tapasztalom, hogy szörnyűrossz és nem értem, hogy miért lenne ez jó bárkinek is?
A szenvedés rossz. Ne csapjuk be magunkat! A szenvedőn segíteni kell, hogy minél kevésbé szenvedjen. Ennek ellenére az a különös tapasztalat, hogy a szenvedés sok esetben mégis jót tesz. Egy egyszerű példa: egy edzőtáborban rengeteg szenvedést vállal az élsportoló, hogy fölkészüljön a versenyre. De szívesen vállalja, mert tudja, hogy meglesz az eredménye. Önmagában a fájdalom, amivel egy kemény edzés jár, nem jó, de az eredménye mégis jó lesz. Egy másik megközelítés pedig azt mondja el, hogy Isten a rosszat is jóra tudja fordítani. Nem akarja a rosszat, de segít, hogy az javunkra váljék. Ettől még a rossz nem válik jóvá, de annak eszköze lehet. Megfontolandó még, hogy Jézus maga is így tanított: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét... (Mt 16,24). Tehát Jézus előre látta, hogy a szenvedéseknek meg lehet a gyümölcse, jó eredménye. Roppant szívtelen és hazug dolog volna egy szenvedőnek azt mondani, hogy még ha tudnám is, nem csökkentem a szenvedésedet, hogy ebből neked minél nagyobb hasznod legyen. Mikor azonban tehetetlenek vagyunk valamely szenvedés láttán, akkor mégis az kerül elő, hogy imádkozom, hogy ha megszüntetni nem tudom a szenvedését, legalább azt kérem, hogy a javára váljék. Vagy akár ugyanígy imádkozhatom a magam megváltoztathatatlan szenvedései közepette is.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha a nőgyógyász petefészek elégtelenség miatt fogamzásgátlót ír fel az bűn beszedni akkor is hogy ha nincs pár kapcsolatban az ember és egyáltalán nem él nemi életet? Úgy tudom hogy az egyház tanítása szerint bűn fogamzásgátlót szedni, de ebben az esetben is? Válaszát előre is köszönöm
Az egyház tanítása arra irányul, hogy abortív módon semmi esetre sem szabad fogamzásgátlást előidézni. Az egyéb jellegű fogamzásgátlási megoldásokat már kevésbé súlyosan ítéli meg. Viszont, ha az ilyen jellegű gyógyszer nem a megfogant élet megakadályozására irányul, akkor nincs benne semmi elítélendő, akkor ez nem bűn. Ha orvos javasolja, nyugodtan lehet vele élni. Nem a tabletta szedése vagy a módszer a bűnös, hanem a gyilkosság vagy a szexuális élet szabadossága.
Tisztelt Lelkiatya!
Az anyagi javakról és a keresztényekről szeretnék kérdezni. A kereszténység a szerénységet, alázatot tartja fontosnak, az Istenhez nagyon közel álló emberek mint a próféták, szerzetesek, apácák is szerényen élnek, anyagi értelemben véve. A Bibliában ezt olvashatjuk: ?Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.? Mt6,19-21 Jézus azt is mondta, hogy "Sőt azt mondom nektek, könnyebb a tevének a tű fokán átmennie, semmint a gazdagnak az Isten országába bejutnia." Mt19,24
A kérdésem az lenne, hogy tulajdonképpen milyen mértékben lehet gazdag egy keresztény ember. Arra gondolok, hogy egyáltalán mennyi vagyona lehet, hol van az a határ, ami fölött már a vagyona elválasztja Istentől. Esetleg arról van szó, hogy nem számít az anyagi helyzet mert lehet akár milliomos is a keresztény ember ha eközben gondol másokra is és adakozik azoknak akik jobban rászorulnak?
Az előbb konkrét helyzetekről írtam amikor tényleges vagyona van az embernek, no de mi a helyzet a vágyakozással? Mekkora az a vagyon, amire még keresztény ember vágyhat, amit kívánhat anélkül, hogy bűnös lenne? Feltételezem, hogy a pénz iránti túlzott vágyakozás maga bűn vagy ha nem bűn, akkor abba viszi az embert. Mindenben a mérték a fontos, jól gondolom? Ha például én arra vágyok, hogy legyen egy 3 emeletes villám egy nagy udvarral és szép bútorokkal, az bűn, az Istennek nem tetsző dolog? És ha arról álmodozok, hogy egy lakást szeretnék, egy sajátot, szép berendezéssel, kellemes erkéllyel, szépen felújítottat, az is túlzás Isten számára vagy ez még teljesen belefér? Ami engem illet, egyszer valóban nagyon szeretnék saját lakást vagy házat. Örülnék ha lenne egy nagy házam vagy udvarral, elegánsan berendezve, nagyon jó lenne, de tudnék örülni egy társasházi vagy panel lakásnak is ha lehetnének benne nekem tetsző bútorok és az erkélye is tetszetős lenne. A kérdésem az, hogy számít-e, hogy mennyi pénze van egy keresztény embernek ha egyébként imádkozik, adományozik és nem fordul el Istentől emiatt vagy van egy határ ebben, hogy meddig mehet el, milyen igényei lehetnek és mettől kezdve számít ez bűnnek?
Kedvesebb Isten számára az aki úgy él, hogy hálószobájában csak egy ágy, egy szék, egy asztal van, nincs televíziója, laptopja, nincs sok ruhája, nagyon egyszerű ételeket eszik, kenyéren és vízen él? Most lehet túloztam de gondolom érti mire gondolok, bár akár szó szerint is érthetnénk a kérdést.
Függ-e Isten véleménye velem kapcsolatban attól, hogy nekem milyen vágyaim és anyagi javaim vannak amennyiben nem fordulok el tőle és másokkal adakozó, segítőkész vagyok?
Aligha lehet ilyen határt megszabni. Egészen különbözőek vagyunk, különböző kultúrákban és anyagi helyzetekben. Jézus és az evangélium nem fizikai egyenlőséget akar hirdetni, hanem, hogy mindenki ott keresse és szolgálja az Urat, ahol éppen van. A gazdag ifjúnak azt mondta, ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet... és kövess engem (Mt 19,21). Zakeus a vagyona felét a szegényeknek adta, az ő esetében az is elég volt (Lk 19,8). Ugyanakkor voltak asszonyok, akik vagyonukból gondoskodtak Jézusról (Lk 8,3), de nekik nem mondta, hogy adják el minden vagyonukat. Nem vagyunk egyformák, és Isten sem mindenkitől ugyanazt kéri. Aki nagy vagyont örököl vagy tudása alapján nagy vagyonra tesz szert, az nagyon sok jót tehet. Igen, lehet keresztény ember nagyon gazdag is, ha azt jól használja föl, ha a vagyonából sokakat segít.
Ami a vágyakat illeti, ott inkább a józanság az, amely evangéliumi. Szabad szép életre vágyni és ezért tenni is. Ha ezt az ember evangéliumi élettel, tehát Isten parancsainak követése nyomán tudja megvalósítani, akkor ebben semmi rossz nincsen. De az biztos, hogy ha az ember túlságosan evilági célokat követ, akkor félő, hogy becsapja magát, hogy ezzel ő közben csak jót akar tenni. Sokkal fontosabb arra törekedni, hogy Isten akarata szerinti boldog, mint arra, hogy a világ elképzelése szerint kényelmes életünk legyen. Egyébként attól tartok, hogy a filmek világa is sokakat megbolondít, s azért is mutatnak nekünk a szappanopera-szerű filmekben gyönyörű házakat, kényelmes autókat, hogy ezek iránt fölkeltse a vágyat, és minél inkább rávegyen bennünket a fölid javak hajszolására. Ennek nem szabad bedőlni. Érdemes minél inkább a lelkiéletre törekedni. Ennek része lehet az egyszerű élet, a dőzsölés azonban kevésbé. Jézusnak az Ön által is idézett szavai, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába, mindenesetre elgondolkodtató. Ennek ellenére mégis sokan törekszenek arra, hogy gazdagok legyenek, holott ezzel csak megnehezítik a saját útjukat, hogy a mennybe juthassanak.
Tisztelt Lelkiatya!
Lehet-e imádkozni azért, hogy mondjon le az ukrán kormány, akkor ugyanis azonnal véget érne a háború. Vagy az?rt hogy fejeződjön be az orosz emberek üldözése a közéletben?
A békéért nagyon fontos imádkozni. Hogy ezt hogyan vigye végbe az Úr, ebben nem kell nekünk tanácsot adni neki. Ha lemondana az ukrán kormány, fogalmunk sincs, hogy ez milyen következményekkel járna. Annyira bonyolult ez a helyzet, hogy mi, egyszerű emberek képtelenek vagyunk átlátni, hogy mi itt a helyes lépés. Legyen béke, ezért imádkozzunk, és ezért tegyünk meg minden tőlünk telhetőt - a saját életünkben is.
Gyülekezetes keresztelésben keresztelt nő, házasodhat templomi szertartásban? Ha nem, akkor leírná kedves atya a biblia alapján miert nem?
Ha az egyik fél katolikus, akkor igen. A püspöktől kell hozzá engedélyt kérni, hogy szabályos legyen, de ha nem kérnek, akkor is érvényes a házasságkötés. Nem evangéliumellenes csak szabálytalan a katolikus egyház rendje szempontjából. Ez abban az esetben igaz, ha a "gyülekezetes keresztelés" valóban érvényes, tehát a Szentháromságra történő keresztelés volt. Akkor az illető nő keresztény, és nincs teológiai akadálya, hogy katolikus szentségben részesüljön.
Kedves Lelkiatya! Pontosítani szeretnék az egyik kérdésen. Az lenne a kérdés, hogy ha már nagyon nem bírom megtartani a böjti fogadalmamat(ennivalóban), akkor kérhetek e felmentést erre? És ha igen, akkor azt csak a lelki atyámtól kérhetem, vagy bármelyik föl szentelt paptól? Válaszáért hálás vagyok!
G.
Az ilyen, ha csak lehet, kerülendő. Ha ilyen helyzetbe kerül valaki, annak le kell vonnia a következtetéseket, hogy nem szabad túlzott böjti vállalást fogadni. Igen, ilyenkor ezt legjobb megbeszélni a saját lelki atyával. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor valamelyik atyával, mintegy áldást kérni erre a váltásra. Viszont ebben az esetben a váltás ne csak egyszeri alkalom legyen, hanem akkor az enyhítés már maradjon meg a böjti idő végéig. Amikor pedig újabb böjti elhatározást tesz, akkor ennek tapasztalatát érdemes lesz majd beépíteni. Az Úr a jókedvű adakozót szereti (2Kor 9,7).
Kedves Lelkiatya!
Nemrég hallottam az 5:2 diétáról, ami arról szól, hogy a hét során két napon csak minimális (500-600 kcal) táplálékot viszünk be a szervezetünkbe, a fennmaradó öt napon pedig normál (mérsékelt) étkezést folytatunk.
Rögtön eszembe jutott Egyházunk böjti fegyelme, amely szerdára és péntekre böjtöt javasol. Szívesen kipróbálnám ezt a módszert (mind lelki, mind testi szempontból értékesnek tűnik számomra), felajánlva a böjtöt a Szentatya szándékára.
Sok kritika érte ugyan ezt az étrendet, de a kritikák nagyrészt arra vonatkoztak, hogy a nem böjti napokon az emberek túleszik magukat (mégpedig főleg szénhidrátból). Nyilván ezt el lehet kerülni, ha a "normál napokon" inkább fehérjével és zöldségekkel lakunk jól, a szénhidrát fogyasztást pedig minimalizáljuk.
Amennyiben kenyéren és vízen való böjtölési formát vesszük alapul, akkor a 600 kcal körülbelül négy zsemlének felel meg. Ezt mennyire reális hetente kétszer követni? A szerzetesek hogyan böjtölnek, amikor csak kenyeret és vizet vesznek magukhoz?
Válaszát előre is köszönöm!
Érdekes megfigyelés, amit mond, hogy egyes diéták nagyon hasonlítanak a mi keresztény böjtünkhöz. Könnyen lehet, hogy ezeknek az összefüggéseknek a mélyén van igazság. Mégis azt mondom Önnek, hogy e kettőt nagyon világosan válassza szét. Döntse el, hogy böjtölni szeretne, vagy fogyókúrázni. A kettőt nem lehet összekeverni, még ha hasonlítanak is. A böjt imádság, a fogyókúra, diéta pedig egészség őrzés. Az első Istenre irányul, a második az emberre. Ha böjtölés közben eszébe jut, hogy ez milyen jó fogyókúra is, nyomban hessentse el ezt a gondolatot, mert ez kísértés: el akarja terelni a figyelmet a lényegről. Ha viszont fogyókúra közben jut eszébe, hogy ez akár böjt is lehetne, akkor hessentse el ezt a téveszmét. Ez önbecsapás lenne. El kell dönteni, hogy mit ajánlok föl az Úrnak, és mi az, amivel a saját egészségemnek áldozok.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves jó lelki atya!
Egy olyan dolog történt velem, hogy félek, méltatlanul áldoztam. Tudom, hogy az ember soha sem méltó, hanem Jézus Krisztusban vetett hitünk révén Ő méltat bennünket arra, hogy részesülhessünk testéből véréből.
A következő történt: Liturgia előtt valami ételt megkóstoltam. Akkor láttam, hogy nem biztos, hogy a minimális böjti idő 1 óra meg lesz. A templomban van óra, gondoltam ránézek és nem áldozok. Viszont az áldozás után néztem rá az órára, és valóban nem volt meg az egy óra. Eléggé nyomaszt ez a dolog. Tudom, hogy a keleti rítusban talán nem így határozzák meg az áldozás előtti időt, én is görögkatolikus vagyok. Holnap vasárnap lesz, atya szerint áldozhatok? Köszönettel várom válaszát!
Áldott böjti zarándoklatot kívánok az atyának is. Mária
Az legyen ennek az esetnek a tanulsága, hogy Liturgia előtt soha ne kóstoljon meg semmit. Én méltatlannak tartom, ha mi, görögkatolikusok az egy órát a szentáldozás pillanatáig számoljuk. Azért, mert ebben az esetben többnyire akár a Liturgia előtt közvetlenül is ehetnénk, hiszen a Szent Liturgia többnyire egy órán át tart, vagy tovább, s ha az áldozók sorának a végére állok, még ki is jöhet a 60 perc. De ez a számítgatás valóban méltatlan, ezt mindenképp kerüljük el. Ha tanácsot adhatok, az legyen a minimum, hogy Liturgia kezdése előtt egy órával már semmilyen ételt ne vegyen magunkhoz.
Az Ön esetében, kedves Marika, mégis azt mondom, emiatt a kis ballépés miatt nehogy megfossza magát vasárnap a szent Eucharisztiától. Ha lehet, gyónjon meg. Ha nem lehet, akkor is menjen áldozni, legalább most egy kicsit komolyabb lesz a bűnbánata. Ami tehát történt, az nem halálos bűn, de a későbbiekben mindenképp kerülendő.
Kedves Lelkiatya!
A bántalmakat békével tűrni erény. De a tűrés nem ad-e biztatást a bántalmazónak, aki így még inkább enged magában a gonosznak, vagyis a tűrés a bántalmazót magát is még inkább bűnbe sodorja? Mi ilyenkor a helyes magatartás? Magunkba mélyedni és a bántalmazóért egy fohászt mondani, persze, de ezt a bántalmazottnak nyomban megtenni szinte lehetetlen, hiszen először a saját lelki nyugalmát kell, hogy visszaállítsa. Első körben reálisan azért tudhat imádkozni, hogy majd egyszer őszintén imádkozhasson azért, aki őt bántalmazta. De mégis, nem jobb lépéseket tenni a bántalmazás leállításáért magának a bántalmazónak az érdekében is?
Való igaz, hogy ez gyakran megesik. Ha béketűrő embert látnak, az emberi gőg fölágaskodik, és csak még jobban akarja fitogtatni erejét. A logika szerint tehát igaza van Önnek, hogy íly módon a béketűrésünkkel még jobban bűnbe sodorjuk a bántalmazót. De azzal is számoljunk, hogy az Istenért és Istennel vállalt béketűrésnek is lehet segítő hatása. Míg annak az ellenkezője aligha tud segíteni a másik emberen. Lássuk be, elsősorban magunk miatt szeretnénk leállítani a velünk szembeni erőszakot, nem pedig a minket bántalmazó lelki békességéért. A bántalmazó lelkiállapota nem attól függ, hogy hagyják-e kibontakozni az erőszakosságát. Ha erőszakkal találkozik, vélhetően ez csak növeli a saját durvaságát. Míg, ha szelíden viselt türelemmel szembesül, ez elbizonytalanítja, ez nem az ő pályája, erre ő sokkal kevésbé számít. Sokkal inkább ez a furcsának tűnő krisztusi magatartás, hoz eredményt, mint az emberi logika. A szentírás tanúsága is erről a fordított logikáról árulkodik: "Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat." (Róm 12,21)
Tisztelt Lelkiatya! Egy meglehetősen kínos, ciki kérdéssel fordulok Önhöz. Az a problémám, hogy társasházban lakok, albérletben és a felettem lakó szomszédok néha kifejezetten hangosan élik a nemi életüket. Legelső alkalmakkor borzasztó hangosak voltak, amolyan állatias volt az egész, utána szerencsére sokkal halkabbak lettek. ... Albérlők ők is, a férfi már évek óta itt lakik szerintem, de a nő csak pár hónapja költözött be hozzá. Én nem akarok más örömének megítélője lenni, de már nagyon zavar az egész. Ha nem ragaszkodnék a lakás elhelyezkedéséhez és nem laknék itt már öt éve és nem szoktam volna meg az itteni helyet, akkor lehet el is költöznék. Tudom, hogy nem szép ilyet tenni, bizonyára nem keresztény dolog, de már magamban nem egyszer kívántam, hogy bár szakítana a párocska és költözne el a nő vagy költöznének el mindketten mert eléggé önzőségnek tartom, amit művelnek. ...
Nem tudom, hogy mások szóltak-e nekik bármit is. Szólni azért nem szeretnék mert nem akarom, hogy én tűnjek fel gonoszként és kotnyelesként és mivel társasházról van szó, ezért tulajdonképpen más is találhat indokot, hogy kire miért szóljon rá. ...
Kérem bocsássa meg a kínos kérdésemet, de Ön szerint jogosan zavarnak engem ezek a dolgok? Kellene tenni valamit ellene vagy inkább tűrni kellene és elnézőnek lenni hisz mindenkinek vannak hibái? Vajon Jézus mit mondana erre: nem kell elrontani más örömét és ne ítélkezzünk mert mindenkiben van hiba vagy nekem van igazam, ami két emberre tartozik, az maradjon is köztük? Csak azért merészeltem elgondolkodni, hogy ő vajon erről hogy gondolkodna, mert bizonyos prófétákhoz és tanítókhoz képest lazábban vett bizonyos szabályokat (böjt, szombat, bor fogyasztása), más téren viszont úgy tudom, hogy kifejezetten szigorú volt (például a bujaság, testiség kapcsán). Remélem nem bűn, hogy "belekevertem" egy ilyen témába, de tulajdonképpen a keresztények gyakran hozzá térnek vissza ha azon gondolkodnak, hogyan érdemes cselekedni. Bevallom, felmerült bennem még az is, hogy imádkozzak érte, hogy ne kelljen őket hallgatnom és vége legyen az egésznek. Ezt szabad? Őszintén szólva legszívesebben ezt tenném, bízva abban, hogy Isten megoldja ezt a helyzetet úgy, ahogy ő jónak látja és igazságot oszt helyettem is, elvégre én csak egy halandó ember vagyok, aki szintén nem tökéletes. Szólni nem szeretnék nekik, mert kínos is, illetve azt se akarom, hogy akkor meg valaki ránk panaszkodjon, mondván, hogy ha már témánál vagyunk. Ha már eddig nem volt ránk panasz.
Hogy ebben Jézushoz fordul tanácsért, hogy ő mit tenne az Önök helyében, ez teljesen helyénvaló gondolat. Ezt mindig érdemes alkalmazni. Persze, nem csak fantáziálással, hogy akkor hogy is viselkedne itt a názáreti rabbi, hanem pontosan ővele megbeszélve: "Uram, Te mit tennél a helyemben?" Ez minden helyzetben alkalmazható. És a helyzet megoldásáért való imádság is teljesen helyes. Hogy milyen módon oldja meg az Úr, abban nagyon nem érdemes tanácsot adni, abban ő úgyis végtelenül találékonyabb. De kérni, hogy ez a rossz helyzet szűnjön meg, ez is keresztény megoldás. Ugyanakkor az imádságtól sem lehet mindent várni, főként nem a saját cselekedeteink pótlását. Ne féljen lépni az emberek felé sem. Itt érzek egy kis gyengeséget az Önök részéről. Persze, hogy szóvá lehet tenni. Még ha intim dologról is van szó. De épp azzal kényszerül erről beszélni, hogy az ő életük intimitása borul ki ezzel a magatartásukkal. Azt javaslom tehát, hogy egy alkalommal beszélje meg ezt velük. Tudom, hogy kínos a téma miatt is, meg a mások figyelmeztetése is mindig nehéz, de van helyzet, amikor ezt nem kerülhetjük el. Finoman, szelíden, mintegy úgy fogalmazva, hogy az ő érdekükben is teszi ezt, de nyugodtan értesítse őket erről a tényről, hogy az intim életük nem marad a lakásuk falai között. Lehet, hogy hálásak is lesznek érte, hogy valaki figyelmeztette erre őket. Persze, az is lehet, hogy nem. Az sem kizárt, hogy abban a pillanatban durva elutasítást kap tőlük, de ez se riassza vissza! Az is egy emberi magatartás lesz, ami után azonban lehet, hogy mégis kicsit másként gondolják. Tekintse tehát erről az oldalról. Nekik akar jót azzal, hogy ezt a kényes kérdést szóvá teszi. Aztán, ha nincs foganatja, akkor marad a tűrés addig, amíg az Úr másként meg nem oldja a helyzetet. Tehát imádkozzék is értük és szóljon is nekik. Meg a szólás előtt is imádkozzék. Meglátja, fog segíteni az Úr Önnek ebben. Bátorság!
Kedves Atya!
Böjti fogadalmam volt, amit egyszer megszegtem, nem tudtam megtartani (éves) Az a kérdésem, hogy ez halálos bűnnek számít, és gyónásban kell letenni, vagy elég felmentést kérni a lelki atyától? Esetleg más fölszentelt paptól?
Üdv: G
Nem számít halálos bűnnek, de azért mindenképpen gyónja meg. Nem csak a halálos bűnöket kell meggyónni. Megkönnyebbül, megtisztul tőle, ha gyónásban elmondja egy atyának. Semmi egyéb következménye nem lesz. Feloldázást kap a végtelenül irgalmas Istentől és kész. Ennyire egyszerű a keresztény életünk, csak nem akarjuk elhinni. Persze, ennek az is része, hogy teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes elmémmel, minden erőmmel igyekszem őt szeretni és követni.
Kedves atya!
Párkapcsolati temaban kernem a tanacsot!
Koszonom!
Ha nem akarja nyilvánosság elé tárni, írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre.
