Valóban nem tagadom, hogy amikor paptestvéreimet bírálat éri, mindig keresem a mentséget számukra, hogy mi okozhatta azt a magatartásukat. Bár igaz, erre törekszem minden ember esetében, amikor valami súlyos vagy kevésbé súlyos hibát látok. Szerintem érdemes mindig ezt követni. Ugyanakkor ez nem jelentheti azt, hogy ha valaki helytelent tesz, azt nem kellene komolyan venni, legalábbis a tettének a súlyában. Mint látja, - utólagos engedelmével - most is kihagytam több részletet a leveléből, hiszen e rovatban igyekszem inkább lelki tanácsokat adni, nem pedig igazságot osztani. Ha megengedi, most is inkább a paptestvérek védelmére kelek. Hogy valamely paptestvérem, vagy akár többen is közülük galádul viselkedik, ez végtelenül szomorú. Ugyanakkor nem szabad egyik vagy másik hibája, bűne miatt az egész papságra kiterjeszteni a vádjainkat. Ha egy papban megingott a bizalma, ez nem jelentheti azt, hogy egyikben sem bízhat többé. Abban teljesen igaza van, hogy a "világ förtelmes zaja" miránk is roppant káros hatással van. Holott épp ebben a förtelmes zajban van szükség a papok tiszta szavára, tiszta tekintetére, tiszta lelkületére. De hála Istennek, találunk is ilyet közöttük, nem is keveset. A lelki tanácsom egész egyszerűen az, hogy imádkozzék az illető atyáért, és ne hozzá menjen gyónni, hanem máshoz, akiben jobban megbízik, akit könnyebben tud szeretni. Jogos lehet a fölháborodása, mert a papok sem lophatnak, nem készíthetik ki a másikat, nem ügyeskedhetnek. Ha egyik-másik megteszi, meglesz annak a következménye. Éppen úgy mint más embereknél. Azt látom, hogy a püspök atyák is igyekeznek irgalmasak lenni nem csak a hívekkel, hanem a papokkal is. Nyilván ők is tévedhetnek egy-egy rendelkezésükben. Sajnos, ilyen az egyházunk. Az a vígasztaló azonban, hogy Krisztus így is föl tud használni minket, és bűneink ellenére tudja közvetíteni rajtunk keresztül is az ő végtelen kegyelmét. Az engem is elszomorít, ha valahol nem végzik az előírt szertartásokat. Minden templomunkban - lehetőség szerint - végezni kell a vasárnapi Szent Liturgiákkal együtt a szombat esti vecsernyét és a vasárnap reggeli utrenyét. Ahol ezt nem végzi a helyi atya, nyugodtan kérjék rajta számon. Ezt egyébként a püspök is, sőt még rendszeresebben az esperes is vizsgálja. De hívek is segíthetnek ebben. Ha jelzik, hogy erre igényük van, akkor az atya is nagyobb lelkesedéssel fogja végezni ezeket a szertartásokat. Van, hogy azért hagyja el az atya ezeket, mert azt mondja, hogy nem jönnek el rá a hívek. Az ilyen érvelésre találóan fogalmazott annak idején megboldogult Dudás Miklós püspök atya: "Miért, azt gondolod, hogy ha nem végzed, akkor majd többen fognak jönni?" Szóval, imádkoznunk kell a papokért, a papokkal és a papok nélkül is. Isten hatalmát nézzük, az sokkal lelkesítőbb, ne pedig a papok bűneit, ami valóban lehangoló volna.

Nagyon helyes, hogy elindult ezen az úton. Főként, hogy érzékeli azt, hogy úton van. Az az érdekes hírem, hogy ez az út egész életén át tart majd. Folyamatosan közeledhetünk Istenhöz, de majd csak odaát tudjuk őt elérni, teljesen befogadni - már amennyire a teremtett ember erre az örökéletben is képes. Egy fontos figyelmeztetés: hogy erről az útról le is lehet térni, sőt, számolni kell azokkal az erőkkel, hatásokkal, amelyek le is akarnak téríteni minket. De ez ne riassza el Önt, ezektől nem kell félni. Sőt, a lelkiatyák tanácsa, hogy a kísértéseket egyszerűen meg kell vetni, hiszen nem lehetnek erősebbek nálunk, feltéve, ha Jézusba kapaszkodunk, ha az erőt az ő Szentlelkéből merítjük. Nos, tehát Ön nagyon jó úton van. Hogy ezen az úton mit jelent az álombeli megjelenés, azt nem tudhatjuk. Nem is kell különösebb jelentőséget tulajdonítani ennek. Bazil atyát úgy ismertem, mint egy szentéletű szerzetes. Nem kizárt, hogy Önnek odaföntről is segít. De ez nem az álomkép üzenete. Hogy róla álmodott, inkább csak annak jele, hogy Ön szerette őt, valójában ma is gondol rá, ezért jut eszébe álmában is. Az ajtó és egyéb tárgyak, fények, képek, jelenségek értelmezésével sem érdemes bajlódni. Nagy ritkán vannak olyan álmok, amelyeknek fontos jelentéstartalmuk van, de ezek mindig nagyon világosak, egyértelműek. Amikor töprengeni kell rajta, hogy ez vagy az mi lehet, akkor már hagyjunk is föl a további kutatással, mert akkor az nem üzenet-álom. Lehet, hogy ez az álomélmény, amelyet e kérdésében megfogalmazott, leginkább arra volt jó, hogy most, sok hónap múlva ezeket a bíztató szavakat leírjam Önnek. Csak haladjon tovább Jézus felé ezen az úton!

Igen. Közvetlenül nem, de közvetve igen. Azonban a szeretetet nem lehet túlzásba vinni. Nem elegendő annak intenzitásán visszavenni. Ezt talán nem is lehet. Hanem okosan kell szeretni. A tetteket kell jól megválasztani, amelyek kifejezik, fokozzák vagy átalakítják, helyes mederbe terelik a szeretetet.

Azt javaslom, hogy gyónja meg ezt a tettét, mert terheli a lelkét. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez egyáltalán nem súlyos bűn. Az sem biztos, hogy bűn, hiszen mind a két irányban jót akart vele tenni, s ezért volt kénytelen ezt a megoldást választani. De gyónja meg, az Úr tudja, látja, hogy ebben mennyi az Ön felelőssége. Ugyanakkor azt tanácsolom, hogy bátran vállalja a saját döntéseit. Az édesanyjának is fokozatosan meg kell értenie, hogy Ön már nem tőle függ, olyan döntéseket hoz, amilyeneket a lelkiismerete diktál. Ezekbe ő már ne akarjon beleszólni. Talán ez az a feladat, ami elől hosszú távon Önnek sem lehet elbújnia, vállalnia kell.

Úgy imádkozzunk, ahogy jól esik, ahogy a legjobban megy, ahogy leginkább ki tudjuk fejezni magunkat Isten előtt! Kézenfekvő, hogy ez elsősorban az anyanyelvünkön lehetséges. Ám, ha valaki hosszú időn át tartózkodik idegen nyelvterületen, akkor eljuthat arra a nyelvi ismeretre, hogy már nem az anyanyelvén, hanem az adott idegen nyelven gondolkodik, tehát már nem fordít az agyában, hanem sajátjaként tudja használni az idegen nyelvet. Ilyenkor akár az is lehetséges, hogy az ilyen nyelvismerettel rendelkező ember számára nem okoz nehézséget az adott nyelven való imádkozás. Egy másik jelenséget is lehet említeni, amikor valamely szent nyelven imádkozunk. A hébert, a görögöt, a latint és az ószláv nyelvet szokták így nevezni. Ezeken a nyelveken nagyon sok imádság, teológiai értekezés keletkezett, annyira, hogy e szövegek ezen nyelvek formálódását is befolyásolták. Akik járatosak ezekben a szövegekben, azok számára - éppen költői vagy teológia veretességük miatt - jobban használhatók az imádságra. A sovinizmus elkerülése végett való más nyelveken mondott imádság érve nekem gyermetegnek tűnik. A sátán sokkal agyafúrtabb annál, semhogy ilyen szemfényvesztéssel be lehetne csapni. A sovinizmus nem a nyelv használatában, hanem a szív állapotában érhető tetten. Attól még valaki lehet soviniszta, hogy sok nyelvet ismer. Illetve lehet nagyon nyitott lelkületű ember az is, aki soha nem tanult idegen nyelvet.

Egyelőre nem található meg parlando formában lekottázva ez a zenei anyag. Régebbi kottákban itt-ott megtalálható a kottás változat, de szándékosan nem tették közzé ezeket, hogy ne a hangjegyek alapján tanulják meg az énekesek ezeket a sztihirákat, hanem ahogyan születtek, énekelt szövegek formájában. Igaz, a dallamok ismeretének elsajátítása könnyebb - legalábbis zeneértőknek -, ha előttük van a kotta, ám az a tapasztalat, hogy a leírt kottához való kötődés nem segíti a szabad éneklési módot. Ez az oka annak, hogy a szervezők csak megjelölt szövegekkel, illetve - egy kis segítség gyanánt - hangfelvételekkel segítették a fölkészülést.

Nem csak a Kivonulás könyvét, hanem az egész Ószövetséget sem érthetjük, ha csupán történelemkönyvként tekintünk rá. Elég csak a 2 teremtés elbeszélésre gondolni, ahol néhány oldal különbséggel egészen eltérő leírással találkozunk. Az ószövetség emberének istenképe nem azonos az újszövetség emberének istenképével (éppen Jézus Krisztusnak köszönhetően). Ez is okozza, hogy az ószövetségi szentírásban megfogalmazott tanítás nem mindig áll közel a mi elképzelésünkhöz. A fáraó szívének megkeményítése nem a szabad akarat elvételét vagy hiányát akarja hangsúlyozni, hanem azt, hogy az ószövetségi választott nép Istene egy hatalmas földi uralom vezetőjét - annak eredeti szándéka és ellenállása ellenére - büntető csodái révén képes rávenni arra, hogy elengedje a fogságból a zsidó népet, amelyet kiválasztott, amelyet védelmez és amelynek gondját viseli. A kijelentés inkább azt hivatott jelezni, hogy Jahve nagyobb, mint a fáraó. A sok ember halála megdöbbentő ugyan, de érthetővé válik az ószövetség emberének gondolkodásmódja, amikor azt látjuk, hogy nemcsak a nem zsidó nép ellenségei halnak meg, hanem zsidó nép tagjai is, ha Isten parancsát nem veszik komolyan: az ószövetség embere számára kizárólag az egyetlen igaz Isten parancsa szerinti élet ad létjogosultságot, földi üdvösséget. Az Ószövetséget nekünk már az Újszövetség fényében kell értelmeznünk. Szó sincs arról, hogy halálra volnánk ítélve. Épp ellenkezőleg! Jézus Krisztusban meg vagyunk híva az életre. A szabadakarat pedig nem csorbul, mert csak akkor tudunk élni ezzel a meghívással, ha ezt szabadon elfogadjuk. Elsősorban ezt jelenti az, hogy Isten tiszteletben tartja a mi szabadakartunkat.

Kedves Péter! Nagyon érdekes ez a kérdésfölvetés. Az Istennel való mind szorosabb kötelék során valóban van egyfajta eltávolodás az emberektől. Legalábbis fizikai értelemben. Ha nem is minden esetben, de tény, hogy többször találkozunk ezzel a szentek életében. Ám mégsem törvényszerű ez, hiszen, akiknél a szentté válásuk folyamata épp az emberek szolgálatában teljesedett ki, például Teréz anyánál, ott igazán nem mondható, hogy az illető a lelkiekben előre haladva távolodott volna az emberektől. Ráadásul a magány utáni vágy, ha az hitelesen Isten hívására adott válasz, egyáltalán nem szeretetlenség. A remete nem kevésbé szereti az embereket, hanem másként. Számtalan példa van erre is, hogy az elvonult emberrel való találkozás rendkívüli szeretetélményt jelent. Talán ez a megoldása a kérdésnek, hogy az ilyen ember nem kevésbé, hanem másként szeret. Viszont úgy érzem, a házasság példájában, amit említett, nem ugyanerről van szó. Amikor a házas ember előrébb jut az Isten iránti szeretetben, akkor ennek nem feltétlen következménye, hogy kevésbé kívánja a testi szerelmet. Sőt, ha valóban fejlődést él meg a szeretetben, akkor ennek kifejeződései is egyre kifinomultabbak, hogy úgy mondjam, az ágyban is egyre tökéletesebb, mert egyre jobban tud szeretni. Ha megfelelési kényszernek tűnik a szerelmeskedés, akkor ennek szerintem más oka van, amely nem az Isten-kapcsolatban, annak fejlődésében keresendő. A testi szerelem ugyanis alapvetően az önzetlenség aktusa, amikor az egyik fél a másikat a teljes odaadásával akarja boldoggá tenni. A szeretetben való előrehaladás egyben az önzetlenségben való előrehaladással is kell, hogy járjon. Ugyanakkor az is igaz, hogy a testi kapcsolatban való önzetlenség csak akkor lehet igazán értékes és szép, ha az mind a két félnek egyaránt öröm, nem pedig kínosan meghozott áldozat.

Kedves Adél! Egészen más rendszer szerint van a szentírási szakaszok beosztása a római és a bizánci rítusban. Ez már az ókeresztény egyházban szétvált. S természetesen nem is csak ez a kettő, hanem nagyon sokféle hagyomány fejlődött ki az évszázadok során. Erről én nem tudok többet, a liturgiatörténészek bizonyára sok érdekességet el tudnának mondani. Eleve jelentős különbség, hogy a római katolikusoknál 3 éves ciklusban váltakoznak a szentírási szakaszok, míg a bizánci rítusban egy év alatt, húsvéttól a következő év húsvétjáig ér körbe az újszövetség olvasása. Érdekes különbség még, hogy nálunk a Jelenések könyve egyáltalán nem jelenik meg a szertartások olvasmányaiban, az ikonográfiában azonban annál inkább.

Nem tudok ilyen címet megadni. Sok helyen készítenek papi reverendát, de nekem nincs közvetlen kapcsolatom egyikkel sem. Ám épp a minap egy olyan szabóságról hallottam, ahol készítettek egy reverendát, noha korábban még soha nem készítettek ilyet, de nagyon ügyesen lemásoltak egy másikat, s úgy készítették el. Tehát vannak szabóságok, akik többnyire valamely püspökséggel vannak kapcsolatban, hozzájuk lehet fordulni ilyen kéréssel, de rajtuk kívül minden bizonnyal más is tud készíteni reverendát.

A gyermekáldás, Isten ajándéka, nem lehet kikövetelni. Sajnos nem mindenkinek jön ez könnyen, vagy sokszor egyáltalán nem adatik meg ez az ajándék. A miértjeinkre a földi életünk során sem kapunk mindig választ. De bízni kell a jó Isten irántunk érzett végtelen szeretetében és az ő kegyelmében. Jó szívvel ajánlom azonban a természetes családtervezési, női cikluskövetési módszereket! Ez az Egyház által is elfogadott és támogatott lehetőség. Ilyen például a Creighton módszer, amely a női ciklus során zajló folyamatokat segít megtanulni a nőnek és a házaspárnak. A módszer megtanítja a felismerni a házaspárnak a ciklus során a termékeny és terméketlen napokat. A Creighton módszer használatával pontosan követhetők a női ciklus eseményei és jó hatékonysággal alkalmazható várandósság elérésére. A Creighton módszerre épülő Napro technológia (orvosi diagnosztika és gyógyítás) a női ciklussal együttműködve segíthet a terméketlenség okainak kiderítésében és annak kezelésében, ezáltal termékenység helyreállításában. Ha eddig erről még nem hallott, bíztatom az utánajárásban! Sokaknak a Creighton módszer/Napro technológia segített a természetes gyermekáldásban. Természetesen ezek sem 100%-osak, mindig megmarad Isten kezében a végső döntés! Továbbá lehetőségként adódik még az örökbefogadás? Ez a legtermészetesebb módja annak, amikor valami ok miatt nem születhet gyermek egy családban. Ismerek egy házaspárt, akiknél 10 évig nem született gyermek. Végül rászánták magukat, hogy örökbe fogadnak egyet. Utána született nekik természetes úton még négy! A www.cikluskovetes.hu oldalon bővebben olvashat a hazánkban elérhető cikluskövetési módszerekről, oktatók és orvosok telefonos és emailes elérhetőségéről is.

Van egy régi mondás: Úgy dolgozz, mintha minden rajtad múlna, és úgy imádkozz, mintha minden Istenen múlna. Tehát nem annyira határmezsgyét kell keresni, mint inkább minden helyzethez megfelelő módon igazodni. Tehát nem csökkenthetem a munkát, ráfordítást, figyelmet azzal, hogy a többit Istenre bízom. De kell tudnom elengedni egyes dolgokat, amelyek értelemszerűen meghaladják az én lehetőségeimet. Tehát itt inkább józanságra van szükség, mint hitre. Pontosabban szólva a józanságban mutatkozik meg az Istenre hagyatkozásom. Nem végezhetek egy munkát kevésbé serényen és odaadón mint egy hitetlen ember, azon gondolattól vezérelve, hogy engem Isten majd úgyis megsegít. Ugyanakkor nagyfokú rugalmasság is kell, hogy legyen bennem, hogy ha rájövök, hogy a szándékom nem egyezik Isten akaratával, akkor azt tudjam elengedni. S ez kapcsolódik a másik kérdéséhöz is. A szabálykövetésből fakadó hidegszívűséget elsősorban a saját magatartásomból iktassam ki. Nem tisztem megítélni, hogy a másik helyesen cselekszik-e vagy sem. Ha azt látom, hogy valaki túl merev a szabálykövetésben, én nem így tenném, ez még nem jogosít föl arra, hogy figyelmeztessem az illetőt. Persze, az Ön által említett eset nagyon sajátos, hiszen a lelkiatya esetleg túlzott vagy merev szabálykövetésének a következménye Önre is vetül. Nem veszélytelen azonban a saját lelkiatyánkat megbírálni. Megváltoztatni a lelkiatyát, hogy ne legyen annyira merev, ez végképp nem az én tisztem. Érdemes inkább követni a lelkiatya tanácsát, még ha nem is tetszik nekem, amit mond. Vagy legalábbis nagy figyelemmel lenni, hogy a szaván keresztül hogyan tanít engem a Szentlélek. Tehát semmiképpen sem elvetni azt, hanem mérlegelve követni. Ha a lelkiismeretem azt diktálja, akkor tehetek mást, mint amit a lelkiatya mond, de ezt őszintén föl kell tárni előtte is. S valóban, ha úgy tűnik, hogy a követése már nem megy törés nélkül, akkor kell tudni tovább lépni. De az biztos, hogy a lelkiatya váltást nagyon meg kell fontolni, nagyon meg kell imádkozni.

Kérem, írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre.

Ez átmeneti időszak, amelyen túl kell jutnia. Az sem kizárt, hogy eltart akár egy-két évig is. De már az is vigasztaló, ha tudja, ez majd változni fog. Ahogyan írja is, az eddig megtartó tényezők, hajtóerők eltűntek az életéből. Újakat kell keresni. Persze, nem légből kapott, eddig ismeretlen tevékenységekre kell gondolni, hanem ami továbbra is az Ön személyiségéből fakad. Minden bizonnyal eddig nem kis felelősséggel járó munkája volt, talán több beosztottja is, akiket mozgatnia kellett. Ilyenkor gyakoribb, ugyanis, az Ön által leírt jelenség. Elsősorban azt javaslom Önnek, hogy most az Istennel való kapcsolatát gondolja át leginkább. Könnyen lehet, hogy az eddigi, igen tevékeny életében nem jutott elegendő idő az imádságra, szentírás olvasásra. Most ezeket sokkal nagyobb odaadással vegye elő. Akár minden nap elmehet templomba, de legalábbis minden nap olvassa a Szentírást, imádkozzék többet. Megtanulhatja a Jézus-imát, amellyel akár órákat is el lehet tölteni egy nap. Persze, ez nem unaloműző, mert nagyon sok küzdelemmel is járhat. Ezt csak azért mondom, hogy az esetleges kudarcok miatt ne torpanjon meg mindjárt az elején. Aztán körülnézhet, hogy kinek tud segíteni. Ez is nagyon tartalmassá és izgalmassá teheti az életét, ha rááll arra, hogy így vagy úgy minél több embernek segítsen. Forduljon Isten Szentlelkéhöz, és tőle kérjen tanácsot, hogy merre induljon el!

Kedves László! A keleti egyházban van lehetőség arra, hogy családos emberként valaki pappá váljon. Ennek azonban nálunk még nincs kialakult gyakorlata. Bár úgy érzékelem, hogy kibontakozóban van. Ennek az a lényege, hogy ha valaki arra érdemes, a saját közössége pedig pártolja ebben, akkor megfelelő teológiai végzettség megszerzése után fölszentelhető diakónussá vagy pappá. Az így diakónusi vagy papi szolgálatot végzők nem kapnak fizetést, és a püspök nem is disponálja őket. Saját lakóhelyükön lakva fölkínálják szolgálatukat az egyháznak, a közösségnek. Ehhöz fontos feltétel, hogy az illető házastársa is támogassa ezt a lépést, és még inkább az a közösség, ahol az illető lakik, amelyben szolgálatot végez. Nyilván ez olyan esetekben lehetséges, ahol az adott személynek megvan a kialakult egzisztenciája, önmagát és a családját nem a papi szolgálatvégzésből tartja fenn.