Egyszerűen jelentkezni kell a saját lakóhely szerinti parókusnál. Ő pedig elmondja, hogy milyen egyéb feladatok vannak. Ha valami ok miatt nem tudja fölkeresni a parókus atyát, akkor bármely más atyát esetleg hitoktatót is megszólíthat ezzel a kérésével.

A szerzetesi élet egyik fontos elve, hogy nincsenek rangok a testvérek között. A "leghatalmasabb" - ha így fogalmazunk -, akinek legnagyobb tekintélye van, az egyetlen ilyen ember az az elöljáró (igumen). A többiek között a szerzetesi szentelés időpontja adja a sorrendet, más szempont (kor, korábbi polgári vagy egyházi rang) nem játszik szerepet.

Ez része az önismeretnek. Azon mindenképp munkálkodni kell. De ehhöz nem kell föltétlenül önismereti teszteket kitölteni. Egyszerűen csak élni kell színesen, ahogy az élet kínálja, és tudatossá tenni a viselkedésünket. Akkor szépen kirajzolódik a tudatunkban a helyes önkép, önértékelés. Ha helyesen értelmezem a Jn 14,26 állítását, akkor igaznak tarthatom azt mindenre. Vagyis mindaz, ami érték az életemben, arra a Lélek tanít meg. Az is mondható, hogy egyedül a Lélek határozza meg a személyiségünk formálódását, de ez is széles és általános értelemben. Tehát nagyon sok hatás ér bennünket, amelyek formálnak minket. Ezek mindegyike mögött ott van Isten Szentlelke, tehát föl tudja használni az eseményeket, a történéseket arra, hogy jó irányban formáljanak minket. Ilyen értelemben akár az is mondható, hogy elegendő a Lélekkel való őszinte és mély kapcsolat, mert ez jó hatással van minden más kapcsolatomra is, például az emberekkel, a természettel, a munkával, stb. Érdemes tehát ezt minél tudatosabbá tenni, minél többször fordulni a Lélekhöz, hogy az életünkben ért hatások mindegyikében föl tudjuk ismerni az ő munkáját. Az Egyház nagyon sokféle módon, sok helyzetben tud segíteni abban, hogy Isten Szentlelkének jelenlétét fölismerjük.

Azt mondhatjuk, hogy a házaséleten belül a szexualitás minden módja lehet szép, Istennek kedves, ha az a szeretetet fejezi ki. Lehet ebben sok játék, találékonyság. A házaséleten belül az a paráznaság, ha a szexualitást önző módon, a szeretetkapcsolattól függetlenül élik meg.

Krisztus Urunk eljövetelét várni helyes és jámbor dolog. Az ősegyházban ez sokkal élőbb volt, mint ma. S talán emiatt is volt élőbb az iránta való szeretet, következésképp pedig a világgal szembeni nagyobb közömbösség. Ez sajnos mára elsikkadt, és sokkal jobban kötődünk mi, keresztények is a világhoz, s nem annyira várjuk, hogy végül teljesen és tökéletesen egyesülhessünk Jézussal. Igen, én is úgy látom, hogy az egyházakat majd egyedül ő fogja tudni egyesíteni, mégpedig saját magában. De az már most is igaz, hogy minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál közelebb kerülünk a más felekezetű testvéreinkhöz is, akik szintén törekszenek Krisztus felé.

Annyit mondhatok, hogy ez nem a mi honlapunk. Ilyen hírt mi nem tennénk közzé. Én sem tudom, mit jelent a 3000 évi búcsú. Krisztus sebeinek említése érzelmileg segíthet, hogy ne legyünk szenvtelenek vele szemben, aki önként és szeretetből szenvedett értünk. De azt nem tudom, hogy mit jelent a sebek tiszteletére mondott imádság. Bocsánat, ebben nem vagyok tájékozott.

Ezt így nehéz megmondani. Minden utrenyében van egy kánon. (Így nevezik ezt az himnusz formát, amely 9 illetve 8 ódából áll. Azért ez a számbizonytalanság, mert a legtöbb esetben a sorból a 2. óda kimarad, tehát az ódák sorszáma a következő: 1,3,4,5,6,7,8,9. Értelemszerűen az utolsó előtti a 8. óda. Ez minden nap más és más. Vannak azonban ezt a kánont kísérő énekek, az un. katavászia, amely ezekhöz az ódákhoz kapcsolódik. Vasárnaponként sok helyen nem is veszik az ódát, csak ezt a katavásziát. Ennek (vasár- és ünnepnap) ugyanúgy megvan az 1,3,4,5,6,7,8,9. éneke, ezért a hívek többségének úgy tűnik, hogy ez a kánon. A mostani időszakban, hogy a találkozás ünnepére készülünk (február 2.), vasár- és ünnepnapokon az utrenyén a találkozás ünnepének katavásziáját énekeljük. Ennek például a 8. ódája az Énekes könyvünkben: A kiállhatatlan tűzben egyesültek / a vallásosságot védelmező ifjak, / de a lángok között sértetlenül maradva / hangoztatták az istenes éneket: / Áldjátok az Úrnak minden művei az Urat, /? és magasztaljátok őt mindörökké.

Igen, mindenképpen úgy könyvelje ezt el, hogy egy csatát nyert. Billegett a léc, de aztán fent maradt, Ön átment fölötte. De főként hálát adjon ezért a pici győzelemért. Menjen áldozni, ez legyen a hálaadása!

Javaslom, hogy végeztessen kettejükért Szent Liturgiát (szent misét), tehát ezért a volt főnökéért és saját lelki békéjéért. Ez egy kis áldozatba kerül az Ön részéről, de a többi már sínen van - kegyelmi sínen. Persze, utána is még lesz vele lelki munka, de már sokkal könnyebb lesz. Az idő is gyógyít, az is segíteni fog. Mert hogy az idő is Isten kezében van. Továbbá jó lehetőség ez Önnek az alázatra. Tudom, hogy ez nehéz, de ha dolgozik azon, hogy ne legyen neheztelés a lelkében, például azzal, hogy erősen keresi, milyen jó dolog származott, származik ebből a helyzetből, akkor nagy lelki gazdagodására fog szolgálni. Szóval, nem adja fel, küzdjön meg vele!

A lelkivezetői kapcsolat is lehet sokféle. Erre sincs állandó képlet, mint minden más emberi kapcsolatra, emberi jelenségre. Mind más és más. Az Ön helyzetében lehetőleg olyan személyt javaslok, aki ismeri ezt az érzelmi töltöttséget az Istennel való kapcsolatban. Általában a szerzetesek ilyenek. Tehát azt javaslom, hogy ha ez megvalósítható, akkor a környezetében élő szerzeteset keressen föl ezzel a kéréssel, hogy legyen a lelkivezetője. Ennek gyakorisága is sok mindentől függ. Például az illető atya idejétől. Szerzetesközösségen belül általában hetente van lelki beszélgetés a lelkiatyával. Ez lehet akár gyónás keretében is. Világban élő személyek esetében ez nem könnyen megvalósítható, de nem is szükséges. Általában havonta egy találkozónak elegendőnek kell lennie. Különben az is kialakulhat, hogy az ember elveszíti önállóságát, egyéni döntés képességét, és csip-csup ügyekkel is a lelkiatyához szalad. Persze, egy jó lelkivezető ezt hamar leállítja. Jó az, ha a lelkibeszélgetés mindig gyónással is össze van kötve. Akkor ugyanis az ember eleve bűnbánattal áll hozzá azokhoz a dolgokhoz, amiről az atyának beszélni fog. De ez nem föltétlen kell, hogy így legyen. Hiszen lehet lelkivezető laikus is, férfi is és nő is. Ez is inkább szerzetesek esetében szokott előfordulni. Tárja föl a gondolatait, főként a terhes, rossz gondolatait. Ha föltárja, felszínre hozza, ezzel máris jobban kezelhetővé válnak azok, mintha nem beszélne róla senkinek. Jó esetben az atya (vagy anya) néhány tanácsot is ad, hogyan kezelje ezeket. Igen, a lelkivezető lehet akár jóbarát is, régi ismerős. Azért mindenképp jobb, ha idősebb, lehetőleg egy generációval idősebb, mint a vezetett. Mint látja, a másik kérdését már nem tettem itt közzé. Egyrészt a szokatlan hosszúsága miatt, másrészt annak igazán belső jellege miatt. Szívesen válaszolok Önnek személyesen, ha megadja a címét a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu saját levelező címre.

Mint látja, nem írtam le a teljes esetet, mert úgy gondoltam, a részletek nem tartoznak másra. Viszont a válaszom nagyon is fontos, hogy mindenki tudja, ismerje. Nincs bűn, amire nem volna bocsánat. Hogy az akkori esetben Önnek volt-e felelőssége és mennyi, ezt már nem érdemes kutatni, nincs jelentősége. Mi, emberek úgysem tudnánk pontosan kideríteni, az Úr pedig a legapróbb részletekig ismeri az esetet. És várja az Ön megtérését, az Ön gyónását. Várja, hogy megbocsáthasson, hogy feloldozhassa Önt. Ne halogassa tehát a szentgyónást! Minél hamarabb menjen el, akár már holnap is lehet. Semmi nem indokolja, hogy hordozza ezt a lelki terhet. Az Úr pontosan azért kínálja föl nekünk a szentgyónás lehetőségét, hogy megszabadítson, hogy fölszabadítson, hogy Istenben boldog életet élhessünk - a bűneink ellenére is! Ha sötét folt is ez az Ön életében, ha elmegy gyónni, Isten azonnal fehérre mossa, mint a hó.

Mint kérte is, levele tartalma nélkül válaszolom csupán azt, hogy természetesen imádkozom Önért. Ha Isten megbocsát nekünk, akkor mi miért ne bocsánatánk meg magunknak?! Isten békét akar adni a lelkünkbe. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy fogadjuk el!

Mindenképpen keressen másik lelkivezetőt! Addig pedig gyónjon rendszeresen bármelyik papnál, akihöz el tud jutni!

Persze, hogy nem. De retorzióval sem teheti meg. Azonban jó esély van arra, hogy ha megkérdeznék ezt a papot, akkor ő találna indokot a furcsa és érthetetlen viselkedésére. Más kérdés, hogy ez elfogadható indok volna-e, akár az érintett személy, akár a pap felettese, a püspök előtt. Maradjunk annyiban, hogy egy pap se tegyen ilyet! Ugyanakkor senkisem követelheti magának a Szentséget, az mindig ajándék. Imádkozzanak egymásért, a pap is meg a hívő is, hogy a sátán ne állhasson be közéjük!

Szó sincs róla. Egészen biztos, hogy egy ilyen téves helyzetben mindenkinek van felelőssége. Persze, ezek az egyéni felelősségek nagyon összetettek. A kiválasztott illető magatartása is generálhatja a közösség tagjainak azt a gyenge pontját, hogy szeretetlenül viselkedik az illetővel, és ezek a tagok szeretetlensége is okozhatja, hogy a kiválasztott illető reakciói még tovább fokozzák az elfogadás hiányát a többiekben. De ez csak egyetlen mozzanat megemlítése. Ennél ezerszer összetettebb ez a jelenség. Mindenesetre az teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy nem csak az egyén hibája, ha a közösség kirekeszti. De ezzel a fölismeréssel még nem mentünk semmire. Megállapítottuk, hogy mindenki hibás, anélkül, hogy a felelősség arányát tisztáztuk volna. De a jelenség végtelen összetettsége miatt az nem is tisztázható. Következésképp ezzel nem is érdemes törődni. A megoldás másutt keresendő. Az okokat érdemes, sőt, szükséges is föltárni, tehát érdemes alaposan megvizsgálni, hogy milyen okok vezetnek ide, de "sine ira et studio", (harag és részrehajlás nélkül) azaz teljes objektivitásra törekedve. Ezen okok kiderítése, föltérképezése segíthet, de még ez sem oldja meg a helyzetet. Ahhoz még nagyon sok keresztény lépésre van szükség, hogy ez a nagyon szeretetlen állapot megszűnjék, az érintett lelkek (értelemszerűen minden érintett személy) gyógyuljon ebből a bűnből.