Kedves Nándor! A lelki tartalmú kérdésekre sem mindig tudok válaszolni, de erre végképp nem. Nem tudom, miért hívják bolgár dallamnak. Persze, okkal föltételezhetjük, hogy ezek a dallamok valahonnan a bolgár kultúrkörből származnak, de úgy tudom, erre nincs bizonyíték, nem sikerült még a bolgár liturgikus énekek között azonosítani ezeket a mi dallamainkat. A legvalószínűbb, hogy a bolgár kifejezéssel azokat az énekeket illették, amelyek nem a régi orosz dallamok származékai, hanem a balkáni, görög-bolgár-szerb-macedón dallamvilágra hasonlítottak. (Bolgár hang elnevezés csak az orosz-ukrán-fehérorosz hagyományban van, a többi ortodox egyházban nincs ilyen hangmegjelölés.) Él olyan feltételezés, hogy a török elől északra húzódó sok kántor és szerzetes által hozott énekkultúrát nevezték el így, amiből egyes dallamok átszivárogtak a régi znamennij raszpev-en kialakuló barokk-klasszicista orosz/ukrán/fehérorosz gyakorlatba. Ez sem kizárt. Mindenesetre a "bolgár hangok" dallamkészlete nem mutat rokonságot a mai bolgár egyházi dallamvilággal.

A kérdés vajon a papszentelésre és annak akadályaira vonatkozik? Ha igen, akkor bajos volna mindazokat az akadályokat fölsorolni, amelyek miatt valakit nem lehet pappá szentelni. Sok ilyet lehet találni. Helyesebb volna inkább azokat a tulajdonságokat, tényeket számbavenni, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy valaki pappá válhasson. Ami pedig a felmentéseket illeti, nyilván az az akadály mértékétől függ. Ha például valaki valamilyen testi fogyatékkal él, hiányzik valamely végtagja, akkor a jog ezt akadályként jelöli meg, mégis lehet ez alól kivétel, ha a püspök úgy ítéli. De ha valakinek súlyos pszichés zavara van, például nemi identitás zavar (ez manapság egyre többször emlegetett eset), akkor nem szentelheti föl a püspök, mert árt vele mind az illető személynek, mint a későbbi közösségeknek, akiket vezetnie kellene. Az kimondható, hogy ezek elbírálása a püspökre tartozik.

Nagyon érdekes és izgalmas kérdésfölvetés. A két ismertetett előadás is ezt erősíti meg, illetve, szerintem, jól meg is válaszolja. Szívesen bekapcsolódtam volna magam is a beszélgetésekbe, vagy legalább jó volna megtudni, hogy azoknak mi lett az eredménye. Mindenképp érezhető ez a téren egyfajta kettősség. Elvárnánk, hogy az egyházi intézményekben minden tökéletesen, a szeretet elve alapján működjék, ám ez nyilvánvalóan illúzió, az egyház mint emberi intézmény, soha nem volt tökéletes. Ugyanakkor azok a személyek, akik a hibákra fölhívják a figyelmet, olykor azt érezhetik, vagy azzal vádolhatják őket, hogy Krisztussal kerülnek szembe, amikor az egyházat vagy annak valamely intézményét bírálják. A konferencián taglalt érdekérvényesítés ráadásul egyenesen a saját érdekek képviseletéről szólt, tehát nem is pusztán valamely önzetlen cél vezérelte, egyházat javító szándékról. Bár, azt is hozzátehetjük, hogy az érdekérvényesítésben mások védelme, másokért való kiállás is megjelenhet. Nem tudok okosabbat mondani, mint ami a két előadásban elhangzott. Szabad és helyes föllépni akár a magunk, de inkább a mások érdekeiért, de ezt nem támadóan, ellenséges hangvétellel és szándékkal, hanem valóban a jobb megoldást keresve. Az egyházi intézmények vezetőinek pedig szintén nagy bölcsességre van szükségük, hogy jól kezeljék az ilyen törekvéseket. Nagy bölcsesség és lelki nagyság kell ugyanis ahhoz, hogy ha valaki a hibákra fölhívja a figyelmet, annak eredménye a belátás és a jobbító továbblépés legyen. Ezt szoktuk elvárni, de az emberi gyöngeség azért ezt sokszor akadályozza.

Arra próbáltam rávilágítani, hogy a kereskedők kiűzésekor nem elfogyott Jézus türelme, hanem nagyon is tudatosan cselekedett. Az érdekes fölvetés, hogy miért rója föl akkor mégis, akár indulatból, akár tudatosan ezt a rosszat a kereskedőknek. Mindenesetre itt nem a türelem ellentéteként jelenik meg Jézus magatartása. A szeretethimnusznak ez a mondása viszont elsősorban a türelemről szól, nem pedig arról, hogy a rosszat mindig hagyni kell burjánzani. A rosszat - ha csak lehet - meg kell állítani, meg kell akadályozni. Az itt használt kifejezés: "felróni a rosszat" inkább a megítélést fejezi ki, türelem fogytán rátámadni arra, aki rosszat tesz. De ismétlem, a rosszat megakadályozni, amennyire lehet, gátolni helyes dolog. Csak meg kell találni annak helyes módját. Isten évszázadokok keresztül tűrte, hogy a kereskedők hasznot hajtsanak a törvény előírásaiból. Jézus, földi életében számtalan dolgot tanított. Ez a tette igen hatékonyan hívta föl a figyelmet arra, hogy ennek nem volna szabad így lennie.

Természetesen imádkozom Önért, a picivel együtt. S talán, hogy itt válaszolok, és ezt többen is olvassák, biztosan az olvasók között is lesznek többen is, akik szintén imádkoznak Önökért. Segítse az Úr! Bátran bízzék benne!

Kedves Tibor! Nehezebbet kér, mint gondolná. Azt hiszem, ilyen könyv nem létezik, vagy csak nagyon kevés van belőle, nem szokták újra nyomtatni. Ezt hívják Tipikonnak. A Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán talán lehet főiskolai jegyzetként beszerezni. De azért az hosszas tanulmányozást, s még inkább több évi gyakorlást igényel, hogy az ember számára "világosan kiderüljön", hogy hogyan is épül föl az utrenye meg a vecsernye.

A görög ortodox kifejezés nemigen használatos. Bár nem helytelen, hiszen az ortodoxok között vannak görögök, bolgárok, szerbek, stb. De itt a görög jelző egyértelműen nemzeti hovatartozást jelöl. Míg a görögkatolikusok esetében egyáltalán nem jelenik meg a nemzeti hovatartozás, hiszen görögkatolikus lehet magyar, szlovák, román, bolgár, stb. A mi esetünkben ez a bizánci örökséget jelöli. A görögkatolikusok ősei több száz évvel ezelőtt ortodoxok voltak, de egyesülve a katolikus egyházzal - minthogy a rítusuk megmaradt bizáncinak, ezért - ők görög katolikusok. De ez a kifejezés ma már annyira egybenőtt, hogy egybe is írjuk: görögkatolikus. Ha ugyanis külön írnánk, akkor a görög jelző nemzeti hovatartozást jelölne, s ebben az esetben olyan katolikus személyt vagy közösséget jelölne, akik görög nemzetiségűek.

Sokan magyarázzák ezt a jelenetet úgy, hogy lám, még Jézus is elveszítette a türelmét. Ezzel kicsit a maguk gyengeségét is tudják mentegetni. Holott, a szöveg figyelmes olvasásából kitűnik, hogy ezt a tettét Jézus nem haragja hirtelen fellobbanásában tette, hanem az megfontolt prófétai cselekedet volt. Márk evangéliuma világítja meg ezt a legjobban, ő írja le a legrészletesebben. A 11. vers fontos ebben az összefüggésben: "Jeruzsálemben bement a Templomba. Miután mindent megnézett ? mivel már későre járt ?, kiment a Tizenkettővel Betániába." Ha ehhöz illesztjük a 15. verset, amely leírja, hogy másnap mi is történt: "Jeruzsálembe értek. Bement a Templomba, és hozzálátott, hogy kiűzze azokat, akik a Templomban árusítottak és vásároltak...", akkor azt látjuk, hogy a kereskedők kiűzése megtervezett, tudatos cselekedet volt. Ha Jézus pusztán bőszületében tette volna, akkor már az első alkalommal megragadja az ostort. Gyenge érvnek tűnik, hogy már "későre járt" az idő, ezért tűrtőztette volna magát. Ráadásul az itt közölt fordítás (Simon L.) jól érzékelteti, hogy nem nekirontott az asztaloknak, hanem "hozzálátott, hogy kiűzze..." Tehát teljesen megfontolt, mondhatni, megtervezett cselekedet volt. Ebben sokkal inkább a prófétai erejét kell látni, mint emberi indulatot. Ez abból is látszik, ahogyan a farizueusok később kérdőre vonták: "Milyen hatalommal teszed ezeket? Vagy ki adott neked hatalmat arra, hogy ilyeneket tegyél?" (28. vers) Tehát ők is érezték, hogy Jézus ezt hatalommal teszi, nem pedig egyszerűen emberi indulatból.

Édesapám annak idején azt mondta, szerinte az orvosoknak és a pedagógusoknak sztrájkolni bűn. Lehet, hogy erős ezt állítani, de mindenképpen elgondolkodtató. Nekünk pedagógusoknak az a dolgunk, hogy segítsünk másokat. Ezt fölfüggeszteni azért, hogy a saját érdekeinket képviseljük, én is visszásnak érzem. Nem tudom pontosan, hogy mi a célja ennek a sztrájknak, de nem sok komolyságot látok benne, hogy két órára felfüggesszék a tanítást. Hiszen a gyermekekre addig is vigyázni kell, felügyeletet kell biztosítani. Azt eredményezi, hogy az iskolákban hétfő reggel lesz egy kis káosz. Persze, a gyermekeknek ez buli, ők kifejezetten élvezni fogják. De hogy mitől lesz jobb ettől az ország, azt igazán nem tudom még csak elképzelni sem. Az említett igazgatónak láthatóan nem sikerült ezt barátságosan és elfogadható módon elmagyarázni. Lehet, nekem sem... De erőszakot biztosan nem alkalmaznék, azt semmiképp sem teszi jól az igazgató. Ha már tanácsot kér tőlem, én azt mondom, az egyházi iskolában ne keltsenek káoszt, még ha másutt az is van. Szépen tartsák meg az órákat.

Az, hogy az ember elmegy más felekezet templomába, ez természetesen nem eredményezi azt, hogy az ember attól kezdve szervezetileg is odatartozik. Katolikus ember nyugodtan elmehet ortodox templomba, imádkozhat, énekelhet az ottani hívekkel. Ebben nincsen semmi rossz, sőt, ez igen dicséretes dolog. Áttérni az ortodox egyházba azonban súlyos vétek, hiszen a katolikus egyház megtagadásával jár.

Az én véleményem is ez, hogy jobb ezeket a képeket nem mutatni. Görögkatolikus közvetítéseken általában nem is szokott ez megtörténni. De kétségtelen, hogy olykor mégis van erre példa, de jobb volna elkerülni.

Egyszerűen jelentkezni kell a saját lakóhely szerinti parókusnál. Ő pedig elmondja, hogy milyen egyéb feladatok vannak. Ha valami ok miatt nem tudja fölkeresni a parókus atyát, akkor bármely más atyát esetleg hitoktatót is megszólíthat ezzel a kérésével.

A szerzetesi élet egyik fontos elve, hogy nincsenek rangok a testvérek között. A "leghatalmasabb" - ha így fogalmazunk -, akinek legnagyobb tekintélye van, az egyetlen ilyen ember az az elöljáró (igumen). A többiek között a szerzetesi szentelés időpontja adja a sorrendet, más szempont (kor, korábbi polgári vagy egyházi rang) nem játszik szerepet.

Ez része az önismeretnek. Azon mindenképp munkálkodni kell. De ehhöz nem kell föltétlenül önismereti teszteket kitölteni. Egyszerűen csak élni kell színesen, ahogy az élet kínálja, és tudatossá tenni a viselkedésünket. Akkor szépen kirajzolódik a tudatunkban a helyes önkép, önértékelés. Ha helyesen értelmezem a Jn 14,26 állítását, akkor igaznak tarthatom azt mindenre. Vagyis mindaz, ami érték az életemben, arra a Lélek tanít meg. Az is mondható, hogy egyedül a Lélek határozza meg a személyiségünk formálódását, de ez is széles és általános értelemben. Tehát nagyon sok hatás ér bennünket, amelyek formálnak minket. Ezek mindegyike mögött ott van Isten Szentlelke, tehát föl tudja használni az eseményeket, a történéseket arra, hogy jó irányban formáljanak minket. Ilyen értelemben akár az is mondható, hogy elegendő a Lélekkel való őszinte és mély kapcsolat, mert ez jó hatással van minden más kapcsolatomra is, például az emberekkel, a természettel, a munkával, stb. Érdemes tehát ezt minél tudatosabbá tenni, minél többször fordulni a Lélekhöz, hogy az életünkben ért hatások mindegyikében föl tudjuk ismerni az ő munkáját. Az Egyház nagyon sokféle módon, sok helyzetben tud segíteni abban, hogy Isten Szentlelkének jelenlétét fölismerjük.

Azt mondhatjuk, hogy a házaséleten belül a szexualitás minden módja lehet szép, Istennek kedves, ha az a szeretetet fejezi ki. Lehet ebben sok játék, találékonyság. A házaséleten belül az a paráznaság, ha a szexualitást önző módon, a szeretetkapcsolattól függetlenül élik meg.