Nem tudok erre válaszolni, de tanácsot adhatok. Keresse föl a nővérek honlapját. Ott talál tájékoztatást a kapható könyvekről, de rá is kérdezhet az ottani elérhetőségükön keresztül: https://www.karmelita.hu/ https://www.karmelita.hu/termekkategoria/konyv/

Ezeken az imaalkalmakon csak az elején hangzik el egy rövid tanítás az imádságról. Utána pedig kétszer fél órán keresztül teljes csöndben imádkoznak. Ezt nevezzük belső imának vagy Jézus-imának. Ez utóbbi elnevezést az indokolja, hogy ebben a csöndben, befelé figyelésben egyetlen fohászt mondunk: "Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam." Ezt ismételgetve igyekszünk lejutni a szívünk mélyébe. Ezért is nevezzük belső imának, mert minden külső körülményt levetve - már amennyire lehet - csak befelé figyelünk. Ezt lehet egyénileg is végezni, minden nap megfelelő időt (5-10-20 vagy 30 percet vagy akár többet) is rászánva. De lehet így is, tehát közösségben, ahogy a debreceni és havonta egyszer a Rózsák terei templomban is imádkozzák.

Igen. Ez egy régi szokás, hogy az imádkozó ember kezébe veszi a rózsfüzért. S nem csak akkor, amikor kifejezetten a rózsafüzér imádságát mondja. Nagyon érdekes, hogy ugyanezt lehet látni a keleti egyházban is, csak ott a csotki van az imádkozó emberek kezén. Valahogy jó valamibe kapaszkodni, miközben láthatlan égiekkel beszélget az ember. Mivel én alig ismerem a rózsafüzér imádság lényegét, nem tudok Önnek tanácsot adni ezen a téren. De egy alkalommal fölfigyeltem arra a tanításra, mely azt mondja, hogy a rózsfüzér is Jézushoz szóló imádság, csak hangsúlyosan az Istenszülő közbenjárásának bekapcsolásával. Tehát még közelebb áll a Jézus-ima keleti gyakorlathoz, mint korábban gondoltam.

Az angyalmeditációtól óva intem. Az merő sarlatánság. Az említett 33 napos lelkigyakorlatot tartalmazó könyvet a piarista rend terjeszti. Ez biztosítékot ad arra, hogy a katolikus egyház tanításával megegyező buzdításokat tartalmaz. Mivel erősen a latin rítusú lelkülethöz kötődik, ezért nem tudok róla megbízható véleményt mondani.

Bevallom, én nem tudom, mi ez a 24 vám. Talán egy orosz magánkinyilatkoztatás része lehet? Mindenesetre a Bibliában nem szerepel.

Egyik oltóanyagban sincs abortált magzat. Vannak olyan oltóanyagok, amelynek vagy a kikísérletezésében, vagy a vizsgálata során használtak olyan sejttenyészetet, amelyet magzatok szöveteiből fejlesztettek. Le kell szögeznünk, ilyet nem volna szabad tenni. Nincs jogának az emberben, hogy védtelen embertársát ilyenre használja. Teljes egészében le kellene állítani azokat a kutatásokat, amelyek abortált magzatok testét használják föl. Azonban az a beteg, vagy betegséget elkerülni akaró személy, aki az oltóanyagot kapja, annak semmilyen befolyása nincs ezekre a folyamatokra, tehát nem követ el bűnt, ha az orvos által fölkínált oltóanyagot elfogadja.

Az a rend, hogy a bérmálás szentségét is ugyanabban a rítusban ünnepeljük, mint amiben a keresztséget fölvettük. Még ha rítusváltást tervez is valaki, a bérmálást a saját rítusában kell ünnepelni. A más rítusban való bérmálkozás még önmagában nem visz át a másik rítusba.

Sokszor nem látjuk ám a másik életét, hogy az valóban boldog-e vagy sem. Általában boldognak gondoljuk azt, akinek megvan, ami nekünk nincs, csak vágyunk rá. Pedig lehet, hogy ő meg azért boldogtalan, mert neki is hiányzik, ami másnak meg megvan. Például a társtalan boldognak látja azt, akinek van férje/felesége, de lehet, hogy ő meg azért boldogtalan, mert nincs gyermeke, másnak meg van. A több gyermekes meg azért szenved, mert csalódott a gyermekeiben, vagy más miatt érzi magát boldogtalannak. Éppen emiatt sohasem szabad, egész egyszerűen nem érdemes összehasonlítani a magunk életét másokéval. A sajátunkban kell megtalálnunk a boldogságunkat. A másik gondolati elcsúszást abban látom, hogy mindent Istenre próbál rávetíteni, mintha ő tehetne mindenről. Persze, hogy mi miért ilyen, és miért nem más, erre nem tudjuk a választ. Nekem is sok olyan kérdésem van, ami feloldhatatlannak tűnik. Vannak kérdésekre, amelyekre nincs vagy legalábbis nem tudjuk a választ. Az bizonyos, hogy úgy vagyunk megteremtve, hogy vágyunk társra, közösségre. S amikor ez nincs meg, akkor érezzük a bűn átkát. Ami rossz van a világban, az egészen biztosan a bűn miatt van. Ez az egyetlen, amit nem Isten teremtett, amit nem akart, hogy legyen. S már itt is van a feloldhatatlan kérdés, hogy akkor miért van mégis bűn, ha Isten nem akarta? Nagy titok, a bűnnek, a rossznak a titka. Persze azzal, hogy minden rosszat a bűnre vetítünk vissza, még ezzel sincs semmi megoldva, hiszen nem olyan kézenfekvő közvetlenül összekapcsolni, mondjuk, egy társtalan életet a bűnnel. Ki vétkezett, kinek a bűne, hogy magányos, az övé, a szüleié, a társadalomé...? Ezekre sincs válasz. Az ószövetség ezt még nagyon leegyszerűsítve látta. Isten igazságossága miatt csakis az vétkezett, akinek valamiben nélkülözést kell szenvednie. Nem vitás, másként nem volna igazságos Isten. Csakhogy mégsem ez a valóság. Van, amikor kimutatható, van, amikor nem, hogy ki vétkezett egy-egy rossz élethelyzetben. A legtöbbször nem.

Szembesülni kell azzal, hogy változik az életünk, sőt, bizonyos helyzetekben tudatosan kell azt változtatni. Nem csak a feladatok irányítják az életünket. Eddig ez nagyjából így volt az Ön esetében is, ám ez az, amin változtatnia kell. Ezért alapvetően nem baj, ha most még nem kapta meg azt a plusz munkalehetőséget. Ez ugyanis készteti Önt, hogy kicsit hátrébb lépjen a tevékenységek sodrából. Azt, persze, továbbra is keresni kell, hogy hol tud hasznos lenni. Ne adja föl ennek keresését. De javaslom, hogy előtte az Úrral beszéljen erről, mielőtt valamelyik atyát megszólítaná. Legyen átimádkozva, hogy mit is kell Önnek tennie. Ugyanakkor szeresse meg újra az otthonát, amely most csöndesebb lett, de mégis életük része volt eddig is, ezután is így lesz. Olvasson újra többet, keressen olyan tevékenységet, amelyet otthon is lehet végezni! Számtalan ilyen van. Tehát fogadja el a változást, és igazodjék hozzá. Higgye el, ez az életszakasz sem lesz semmivel sem kevésbé hasznos és értékes, mint amikor az látványosan kifejeződött, mondjuk, a gyermekei fölnevelésében. Ami a súlyfölösleget illeti, itt is elsősorban agymunkára van szükség. A fejében kell elhatároznia, hogy mit akar tenni. Ha arra a gondolatra jut, hogy hiába kéri Isten segítségét, akkor ez nem más, mint a saját gondolatai körüli keringés. Valójában Ön szeretne valamit és ebben a képletben Istennek nincs nagyon más dolga, mint ezt az elképzelést megvalósítani vagy legalább támogatni. Fordítsa meg a dolgot. Ezt is előbb Istennel beszélje meg, hogy ő mit kér, mit javasol, mit kínál. Ne féljen tőle, Isten is azt akarja, hogy Ön egészséges életet éljen. Nem akarja, hogy kövér legyen. Azt akarja, hogy egészségtudatos életet éljen. De előbb ezt vele beszélje meg. Utána pedig tudatosan mérje föl, hogy ennek érdekében Önnek mit kell tennie. Azt nem fogja megtenni Ön helyett az Úr. De meg fogja áldani a törekvését, a kitartását. Ehhöz kérjen erőt tőle.

Ahogy érzékelem, az Ön helyzete kicsit más, mint azé a testvérünké, aki azért hagyja el tudatosan a fészbuk használatát, mert azt vette észre, hogy rátelepedett, eluralkodott rajta, s már nem tudja kordában tartani. Nekem úgy tűnik, az Ön helyzete bizonyos értelemben nehezebb. Legalábbis nem önmagával kell viaskodnia, hanem annak helyes mértékét kell megtalálnia, hogy a saját elveit követve mégse szakadjon ki a közösségből, ne távolodjék el embertársaitól. Úgy látom, hogy az Ön álláspontja ebben a kérdésben sokkal életszerűbb, egészségesebb, mint a munkatársaié. Elhatalmasodott rajtunk a virtuális világ, és hagyjuk, hogy az irányítson minket, még az emberi kapcsolatainkat is. Minthogy az Öné az értékesebb - és hosszú távon gyümölcsözőbb - hozzáállás, ezért azt tanácsolom, hogy ezt ne hagyja el, ebben ne engedjen. Ne hagyja, hogy a közösségi elvárás Önt is a virtuális térbe kényszerítse. Lehet, hogy még tudatosabban kell kezelnie a kapcsolatépítéseket, nagyobb energia befektetéssel kell figyelnie arra, hogy munkatársai, embertársai ne távolodjanak el Öntől. De ezzel együtt is azt tanácsolom, hogy inkább maradjon meg ennek a kicsit kívülálló furamadárnak. Ezzel tud többet adni a társainak is. Ha csak egyszer is elgondolkodnak azon, hogy hátha így is lehetne, ahogyan Ön él, függetlenebbül a világháló kínálta lehetőségektől, akkor már sokat segített rajta. Mi, keresztények egyébként is sokszor kilógunk a sorból. Ez egyáltalán nem baj, ezt tudatosan vállalni kell.

Amikor azt látja, hogy a temetést kérők nem hisznek a föltámadásban, és ezt hivalkodó módon hangoztatják is. Azért teszem hozzá ezt a pontosítást, mert korábban a hamvasztást is azért tiltotta az egyház, mert megvolt annak a gyanúja, hogy azért égetik el a holtesttet, hogy ezzel fejezzék ki azt, hogy nem hisznek a test feltámadásában. Ma már a hamvasztásnak ilyen indoklása aligha jön elő. De ha valaki hangsűloyzza, hogy azért végezteti el a hamvasztást, mert nem hisz a test feltámadásában, akkor a papnak vissza kell utasítania a temetést. Viszont hasonló okokból nem vállalható a hamvak szétszórása sem, akár temetői parcellában, akár folyóvíznél. Ilyenkor jól teszi a pap, ha nem vállalja a temetési szertartás elvégzését. Ezzel is késztetni akarván a híveket, hogy sokkal emberségesebb temetési módot válasszanak.

Ezen a téren nincs egységes gyakorlat még a magyar görögkatolikus egyházmegyékben sem. Az itt felsorolt, klasszikusnak mondható fokozatok végképp nem élnek tovább nálunk, de azért bizonyos díjak, jutalmak vannak, csak nem egyformán. Például úgy érzékelem, hogy nálunk, a hajdúdorogi egyházmegyében még ezek sincsenek. De lehet ennek is létjogosultsága, hiszen fontos, hogy ne a díjakért, emberi elismerésért dolgozzunk. Nehogy azt mondja rólunk is az Úr: "...már megkapták jutalmukat"!

Ebben az egyes fenntartók eltérő módon jártak el. Volt egyházi intézmény, ahol bevezették, de legtöbb helyen inkább a meggyőzés módját választották. Úgy tudom, arról megállapodás is született, hogy sem oktatási, sem szociális intézmények esetében az egyháziak nem vesznek át olyan munkavállalót, akik nincsenek beoltva. Ezt már csak a saját érdekükben is így teszik.

Ez a könyv sajnos azokat a kottákat tartalmazza, amelyekben nem érvényesül az elmúlt 10 év kutató és gondozó munkája. Sokan dolgoznak azon, hogy a görögkatolikus dallamaink minél szebbek, minél könnyebben énekelhetők legyenek, amelyek segítik az énekelt imádságot. Hosszú évtizedeken keresztül nem történt ilyen dallamgondozás, egyházunknak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy ezzel fogalkozzék. Viszont mára már sok minden történt ezen a téren. Az a kár, hogy ez a szerkezetében jól átgondolt könyv ezeket a dallammódosulásokat, a szövegkövető éneklést nem tartalmazza. Ezért nem ajánlatos ennek használata, sőt, a zavarok elkerülése végett be is van tiltva. Reméljük, minél hamarabb megjelenik egy olyan kottáskönyv, amely már ezeket az átgondolt, javított, hivatalosan is elfogadott dallamokat tartalmazza. Akkor széles körben is ismertté válnak ezek az énekek, és nem csak a képzéseken részt vevő kántorok fogják tudni. Viszont az is igaz, hogy ehhez a piros borítóju könyvhöz hasonlót nem is terveznek kiadni. Ugyanis ezek a kották a dallamok megtanulására szolgálnak, nem pedig gyakorlati használatra. Nagyon fontos, hogy a kántor a szertartásokat ne a kottáskönyvből vezesse. Mint mankót használhatják azok, akik kezdeti bizonytalanság miatt erre rászorulnak, de a kézben lévő, vagy szem előtt való kotta megfosztja az énekevezetőt a magabiztos dallamismerettől. Ezért tehát nem ilyen jellegű kézikönyv készül, hanem dallamtár, amelyben minden benne van, amelyből mindent meg lehet tanulni. De aztán a könyvet le kell tenni, hogy szépen és követhetően tudjon énekelni a jól fölkészült kántor.

A fészbuk önmagában nem bűnös dolog. Egy eszköz, egy találmány, amelyet lehet jól és lehet rosszul használni. Bevallom, én is használom. Ha bűn volna, ezt semmiképp se tenném. Talán az alkoholhoz lehet hasonlítani. Annak fogyasztása önmagában nem bűn. (Én is élek vele.) De tény, hogy függővé válhat tőle az ember. A hiba mindig a mértéktévesztés. Eleinte csak egyszer-egyszer, majd egyre többször. Az viszont igaz, hogy ha valaki alkoholfüggő lett, akkor már többet soha nem ihat egyetlen korty alkoholt sem, mert nyomban visszaesik. Nem vagyok ebben biztos, de lehet, hogy ez más függőségek, így a fészbuk esetében is így lehet. Tehát, bár a fészbuk önmagában nem bűn, Ön azonban - fölismervén saját gyöngeségét e téren - nagyon jól tette, hogy leállította. Szerintem a technikai vívmányokat a Jóisten nem ellenzi. Azok a teremtett ember értelmének fölfedezései. S mint ilyet, lehet jóra és rosszra használni. Nekünk, keresztényeknek fontos feladatunk, hogy mindent, ami körülvesz minket, Isten dicsőítésére használjunk. Ha nem lehet arra használni, akkor elvetendő, akkor a dolog elárulja magát, hogy bűn vagy bűnnek eszköze. A fészbukon keresztül nagyon sok istendicsőítő anyag is közvetíthető. Aki erre használja, nagyon jól teszi. S persze, ezen kívül még sok egyéb hasznos dologra is használható.