Kedves Lelkiatya!
Elég régen gyóntam már (augusztusban). Sajnos, semmit nem változtatott meg bennem, hitéletemben az a gyónás. Továbbra is távol éreztem magamtól az Urat, és ez azóta is így van.
Szeretnék húsvétra meggyónni, de félek, hogy most is "csalódni fogok" a gyónásomban, hogy nem hoz változást az Istennel való kapcsolatomban.
Mit tehetnék, hogy valóban gyümölcsöző és hitbelileg, istenkapcsolatomat építő legyen a szentgyónásom? Mit tegyek, hogy ne csak egy húsvét előtt kötelező feladat legyen, hanem valóban "új életre támadjak" általa?
Ó, lehet, hogy későn válaszolok? Bocsásson meg. Természetesen menjen el, tegye le a bűneit, ne cipelje tovább! Erre éppen az húsvéti idő, annak előkészülete a legjobb alkalom. Máskor is lehet, de ilyenkor valahogy még nyitottabb az emberi szív a bűnbánatra. Tehát minél hamarabb menjen el gyónni - ha esetleg még nem tette volna meg! És ne várjon tőle semmit! Nem mindig kíséri emberi érzelem a szentgyónást. Néha megadatik, de legtöbbször nem. Nem ez a fontos. Sőt, ez egyáltalán nem fontos. Ne azt a felszabadultság érzést keresse, amit egyszer-másszor már megélt. A felnőtt hit nem az elvárt visszajelzésekre épül, hanem a belső Isten-kapcsolatra. Különben nem lenne hit, ha bizonyosságokat keresnék. Szóval, ez az egyetlen apró félreértés tartotta Önt távol eddig a gyónástól. Most, hogy ezt tisztáztuk, minél hamarabb tegye tisztává a lelkét is. Ez Jézus szeretetének ingyenes ajándéka. Nagy balgaság volna visszautasítani, nem élni vele. Áldott föltámadást!
Kedves lelkiatya!
A sürgősségi fogamzásgátlással az esemény utáni tablettával és a spirállal kapcsolatban szeretném megkérdezni azt, hogy közreműködik e abortuszban az aki nem akadályozza meg azt hogy egy másik személy ilyen eszközöket alkalmazzon. Például elkíséri őt a gyógyszertárba vagy a nőgyógyászhoz és nem tudja megakadályozni a másik ember helytelen döntését mégha előzetesen meg is próbálta őt lebeszélni erről?
Köszönöm.
Ha megpróbálta lebeszélni róla, akkor megtette, amit tehetett. Nem felelőssége tovább, amit a másik ember tesz. Sajnos az Ön által említett módszer abortív, tehát a már megfogant gyermeket nem engedi élni, vagyis megöli. Jó volna, ha ezt megértené mindenki. Ha jól értem, Ön ezt megpróbálta elmagyarázni. Ilyen esetben én el sem kísérném a másik embert a tabletta vagy eszköz beszerzésében. De ha meg is tette, nem minősül abortuszban való részvételnek.
Tisztelt Lelkiatya!
Hogyan kell jól érteni Krisztusnak e feddés?t:
tanításom nem fog rajtatok. Hogyan lehetséges az, hogy Istem szava nem jut el a szívekig/a szívünkig?! Ennyire meg lehet keményíteni a szívet vagy ez lelki éretlenség miatt van csupán? Sajnos magam is sokszor tapasztalom, hogy pl egy sokadszorra hallott evangéliumi szakasz már szinte meg sem érint, vagy hogy a pap prédikációja a templomból kilépve sajnos szinte elszáll, mert nem jutott el a szívemig. Mi függ rajtam? Mit tehetek, hogy befogadóbb legyek? Sőt, hogyan maradhatnának bennem és ?rlelhetnék nemesebbé a lelkem Krisztus szavai? Hisz ez a cél ugye?
Barnabás
Jézus részéről ez, bizony igen kemény feddés. De ne is csodálkozzunk rajta, hiszen, ha az egész mondatot nézzük, megértjük, hogy itt nem babra megy a játék: "az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam". Egészen a gyilkosságig értetlenek. S látnunk kell, éppen a nagyheti eseményekben, hogy az ember, bizony nagyon meg tudja keményíteni a szívét.
Amit viszont Barnabás a saját tapasztalatáról ír, az nem ez. Az nem is biztos, hogy hiba. Hiszen egész életünk azzal telik, hogy új és új dolgokat fedezünk föl a Szentírásban. Persze, az imádság során érdemes teljes odaadással figyelni, jelen lenni. S hogy nem mindig sikerül, emberi dolog. Ezt érdemes meggyónni. De nagyon elkeseredni miatta igazán nem kell. Inkább élvezzük azt, hogy mindig újat és újat tudunk belőle meghallani, kihallani. Hiszen kimeríthetetlen.
Folyamatosan törekednünk kell a minél nagyobb nyitottságra, de kérni is kell azt. Isten egészen biztosan megadja, ha állhatatosan és hittel kérjük.
Tisztelt Lelkiatya! A 2020-bam kiadott "Dicsérjétek az Urat" énekeskönyv 172. oldalán a 4. hangú feltámadási Prokimen a következő módon szerepel: "Mely igen fölségesek a te műveid, Uram, / mindeneket bölcsességgel cselekedtél." Fülöp metropolita ezt formát hagyta jóvá 2020-ban.
Az interneten Fülöp metropolita így énekli: "Mily nagyszerűek a Te műveid Uram, bölcsességedben alkottál mindent." https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=54
Melyik forma a helyes? Melyiket énekeljük a szertartásokon?
Egy kérdező korábban arról érdeklődött, hogy hol lehet elérni azokat az apostoli és evangéliumi szakaszoknak a jegyzékét, amelyeket a nagyböjt során a hétköznap végzett Szent Liturgiákon olvasnak fel. Akkor Önt ezt válaszolta:
"Bizánci egyházunk vajhagyó héten szerdán és pénteken, illetve egész nagyböjt hétköznapjain aliturgikus napokat ír elő, ilyenkor tehát nem ünnepeljük az Isteni Szent Liturgiát. Értelemszerűen nincsenek meghatározva apostoli és evangéliumi szakaszok. Viszont a napi szertartásokon (tritekti imaóra és a vecsernye) ószövetségi olvasmányokat kínál. Ezek jegyzéke megtalálható a Szertartási Útmutatóban, illetve itt a honlapunkon is közöljük mindig a napi szakaszokat. Ezek nagyon szépen végigvezetnek minket a szent nagyböjt folyamán, érdemes követni, olvasni ezeket. Itt található: https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-utasitas Vagy részletesebben: https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/4b609772e819fda9e822d117c37f7c40.pdf
Idén a nagyböjt során Debrecenben az Attila téren, a Hajdúdorogi Főegyházmegye templomában, hétköznapokon rendszeresen végeztek Aranyszájú Szent János Liturgiákat. Az interneten nyomon tudtam követni. Azokon milyen utasítás alapján olvasták az apostoli és evangéliumi szakaszokat?
Várom válaszát. Tisztelettel köszöntöm.
A 2020-ban, tehát legutóbb kiadott Énekeskönyvben még nincsenek szövegmódosítások. Ugyanazokat a szövegeket találjuk meg ott, mint a korábbi Énekeskönyvekben. Nagy összevisszaság alakulna ki, ha már elkezdték volna ebben is javítgatni. Évtizedek óta megjelentetett görögkatolikus Énekeskönyvben még az oldalszámok is mindig ugyanazok. Ha lesz szövegjavítás, például a kiadott Zsoltároskönyvet követve, akkor egy egészen új görögkatolikus imakönyvet kell kiadni, hogy ne keveredjenek az előzőkkel. Úgy sejtem, hogy a honlapon megjelenő anyagok viszont már az új zsoltárfordítást követik. Innen származik az eltérés. Hogy melyik közösségben melyiket használják, ezt a pap döntse el, megbeszélve a kántorral vagy esetleg még másokkal, ha szükséges.
Igen, több felé végeznek az aliturgikus napokon is Szent Liturgiát. Nem tudom, hogy honnan veszik hozzá a szentírási szakaszokat. Valószínű, a régi Szertartási Utasítások alapján választják ki őket.
Kedves lekiatya, én görögkatolikus kántor vagyok. A tanácsára és útmutatására van szükségem a szorgalommal kapcsolatban...
Ahogy a zsoltár mondja: Ítéld meg, Uram, a nékem ártókat, győzd le az ellenem harcolókat. Ez rám igaz. Mit csináljak én kántorként?... Imádkozni fogok a Szentlélekhez, hogy világítson meg engem és vezesen. Kérem önt, kedves leki atya, segítsen ebben a nehéz ügyben, és szeretném még kérni hogy imádkozzon érettem.
Kedves Kántor testvérem! A kérése meglehetősen személyes, ezért, mint látja, néhány részletet ki is hagytam. Arra kérem, hogy külön írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre. Akkor részletesebb választ tudok Önnek írni. Természetesen imádkozom Önért és helyzet bölcs megoldásáért.
Tisztelt Lelkiatya! Isten jónak teremtette a világot. Vannak azonban olyan betegségek, mint pl. a veszettség vagy a pestis,amelyek nagy szenvedésekkel járnak,ezek kórokozóit miért teremtette Isten?És még ha az emberek esetében azt mondjuk,hogy a szenvedés a bűn következménye,vagy hogy a szenvedéseket felajánlhatjuk;azonban ezekre a betegségekre állatok is fogékonyak, az ő szenvedésüknek mi az értelme?Válaszát előre is köszönöm.
Az is nagy kérdés, hogy Isten a rosszat miért engedte meg. Ennyire részleteiben meg végképp nem fogunk tudni választ találni, hogy a kórokozókat miért teremtette. Nyilván a biológiai egyensúlyban nekik is szerepük van, amit mi aligha tudunk átlátni. Isten a maga bölcsességével teremtette ilyennek a világot, ami összességében elképesztően, minden emberi értelmet felülmúlóan csodálatos és tökéletes. A részletkérdéseket is érdemes rábízni. Az azonban tény, hogy az ember miatt a természet is magán viseli a bűn következményeit. Ezt nem tudjuk hogyan, de a bűnbeesés után Isten erre is utalt: "a föld átkozott lesz miattad." (Ter 3,17) Ugyanakkor Szent Pál pedig arról ír, hogy "a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését" (Róm 8,19). Tehát a természet is vár a megváltásra, amely a megváltottakon keresztül jut el hozzá.
Fontos még azt is látni, hogy az állatok szenvedései egyáltalán nem mérhetők az emberek szenvedéseihöz. Ők valójában nem szenvednek, legalábbis nem úgy, mint az ember. A fájdalomérzet náluk a biológiai jelenségek közé tartozik. Egy állatnak nincs fogalma a szenvedésről, nem tudja megfogalmazni magának, hogy szenved. Inkább nekünk, embereknek szenvedés az, amikor megszánunk egy ilyen élőlényt. Ez bizonyos értelemben érhető, de hangsúlyozom, azt is jól kell látnunk, hogy teljesen más léttani jelenségről van szó. Ez az oka annak is, amit Ön is helyesen ír, hogy az állat nem tudja ezt fölajánlani. Mert csak az igazi szenvedést lehet fölajánlani.
Kedves Atya!
Miért van az, hogy valaki olyan családba születik, ahol anyagilag korlátlan lehetőségek vannak, vagyis mindene megvan, amit csak szeretne és valaki meg majdhogynem a megélhetésért küzd (albérlet, számlák kifizetése is súlyos gondot okoz)?
Nem tudom. Majd megkérdezzük erről odaát a Jóistent. Ez örök kérdés, még a próféták is feszegették ugyanezt. Jer 12,1: "Biztos, hogy neked lesz igazad, Uram, ha perelni kezdek veled. Mégis, hadd tegyem föl kérdésemet: Miért szerencsések a gonoszok, s miért élveznek békét a hűtlenek?"
Nincs mit tennünk, el kell fogadnunk, hogy ez a jelenség, amely a mi szemünkben igazságtalannak tűnik, Isten bölcsessége szerint valahogy másként van. Erre szokták mondani, hogy olyan a világunk, mint egy perzsa szőnyeg, amelynek mi csak a fonákját látjuk, az össze-vissza tartó szálakat és csomókat, de a színe az Isten felől látható, onnan nézve viszont gyönyörű. Ilyen a mi életünk. Sok mindent nem értünk, de amikor átkerülünk a másik oldalra, amikor színről-színre látunk, akkor majd megértünk mindent.
Mit tegyünk? Túl azon, hogy elfogadjuk e jelenség titokszerűségét, arra törekszünk, hogy ennek ellenére a mi életünkben harmónia legyen. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nem a gazdagok a boldogabbak. Az sem mondható, hogy a szegények a boldogabbak. A határ valahol másutt húzódik. Mégpedig az emberi szívekben. Ott kell megtalálni a boldogságot, nem pedig az anyagi, földi javakban.
Tisztelt Lelkiatya!
Kérem oldjon fel egy ellentmondást, ha az valóban csak látszólagos. Isten mérhetetlen és végtelen, mégis Fiának leszületésével Őmaga is (hiszen egyek) e világ és az emberi test határai közé szorult, ami hús-vér valóság, tapintható, érezhető, mérhető. Mégis azt mondjuk és gondoljuk, hogy Isten kiismerhetetlen maradt? Olyan közvetlen, mint Ő volt Szent Fiában, ki lehetne? Azt mondjuk rejtély és titok, pedig Ő mindent kinyilatkoztatott. Hogyan érezhetjük az Istent mégis e világtól távolinak, a testtől elvontnak, valakinek aki csak az imában tapasztalható meg és az atyák szerint teljes valójában fel nem fogható. Vajon ez így van? Vajon ezen a földre születése sem változtatott? Segítsen felfogni m, amennyiben ezt emberi ésszel de Isten kegyelmével lehet.
Köszönve: Lívia
Kedves Lívia!
Ez valóban felfoghatatlan titok, szétfeszíti az emberi értelmet. Isten végtelen minden tekintetben (hatalmában, bölcsességében, nagyságában, szeretetében). Jézus Krisztusban viszont emberré lett, teremtménnyé tette magát. Jézus egyszer használ egy ehhöz közelítő képet. Az embernek (a gazdagnak) olyan nehéz bejutni a mennyek országába, mint a tevének átmenni a tű fokán. Persze, van, aki ezt úgy magyarázza, hogy a tű foka egy keskeny kapu volt, ahol a teve hátáról, oldaláról le kellett pakolni a rakományt, hogy ott beférjen. De ez csak egy feltételezés, hogy a képtelen képet mégis érthetőbbé tegye. Esetünkben azonban épp ezt élezem ki: átmehet-e 3-4 méteres teve a tű fél milliméter széles nyílásán? Képtelenség. Így nem tudja fölfogni az emberi elme ezt a hatalmas titkot sem, hogy az ember Jézus Krisztusban egyszersmind hogyan lehet jelen a Teremtő. Úgyhogy nem tudom feloldani ezt az ellentmondást, ez megmarad.
Viszont az is tény, hogy Isten Jézus Krisztusban sokkal közelebb került hozzánk - vagy mi őhozzá - mint a megtestesülés előtt. Krisztusban közénk jött Isten, a keresztségben egyesülhetünk vele. Ez Jézus előtt nem volt lehetséges. A keresztelkedésnek pedig számtalan gyümölcse van. Például, hogy be tudjuk fogadni a Szentlelket, és képesek vagyunk táplálkozni a Mennyei Kenyérből, Krisztus Testéből és Véréből. Bennünk van a Lélek, bennünk van testileg is a megtestesült Ige. Mit akarhatunk még? Élni vele. Ez azonban már feladat.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy gyerek megfoganhat úgy hogy Isten ne akarna. Van 2 kislányom. Szeretnenk 3dikat hogy igénybe tudjam venni az anyasagit. Nem tudom hogy Isten hogy látja e jónak hogy még tudok e birkózni 3 gyerekkel vagy sem. Van egy 3 éves és 2 éves gyerekünk.
Nincs olyan, hogy egy ember születne a világra úgy, hogy Isten őt nem akarná. Az Önök esetében ez természetes módon adott. Bátran vállaljanak gyermeket! Nem is annyira az anyagi lehetőségek miatt, hanem sokkal inkább azért, hogy a gyermekeik még nagyobb szeretetközegben élhessenek. Több gyermek, több szeretetáram. Mellesleg ez anyagi támogatással jár, ez örvendetes. Ne féljenek az áldástól.
Kedves Lelkiatya!
Köszönöm válaszát az 5:2 diétával kapcsolatban. Az én esetemben ez egy hosszú távú (évekig tartó) elköteleződés lenne a konkrét étkezési forma mellett, amin "felül" ételböjtöt nem tudok vállalni. Ez azt jelenti, hogy amíg ezt az étkezési rendet tartom, addig nem tudok böjtölni? Az igazán szomorú.
Ezt így nem mondanám. Van olyan élethelyzet, amikor betegség miatt az előírt táplálkozást kell követni. Azt nem írja felül a böjt. Akkor imádsággal kell pótolni az ilyen hiányosságot. Illetve nyilván ilyenkor nem könnyű az előírt diétát sem követni, ezért ezt érdemes fölajánlani. A vértanúkról szóló egyik sztihiránkban ezt énekeljük: "szolgáljunk az elkerülhetetlennel, tegyük szeretettel a bekövetkezendőt!" Ezt javaslom Önnek is. Ha már ilyen diétára fogta magát, akkor - jobb híján - ezt ajánlja föl az Úrnak.
Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az ember vállal lemondásokat és kemény böjtöt az egészségéért, néha a csinos alakjáért, de a lelkéért vagy Istenért nehezebben vállalunk hasonlót, vagy akár csak a töredékét. Mindenesetre Önnek azt javaslom, hogy szorosan kapcsolja össze ezt a kettőt, a sajátos diétát az imádsággal. S mindig, amikor ezzel foglalatoskodnia kell, akkor ezt egészítse ki imádsággal, ezt ajánlja föl az Úrnak.
Kedves Lelkiatya!
Azért írok Önnek, mert sajnos sokszor követtem el bűnt az utóbbi 1-1,5 évben. Részben megszabadultam a bűneimtől, de másrészt meg elbuktam a harcot a bűneimmel szemben. El is mondom röviden hogyan értem ezt. Azt, hogy megszabadultam a bűneimtől, ezt úgy értem, hogy sokkal gyakrabban imádkozok mint azelőtt és fontosabb nekem az Istennel való kapcsolat, azelőtt évekig hidegen hagyott. A hitetlenség bűnétől tehát megszabadultam. Másrészt viszont sajnos sok bűnt követtem el az utóbbi 1-1,5 évben. Nem egészen csak emiatt, de lehet szerepet játszott benne egy közeli hozzátartozó halála. Ez vitt engem közelebb Istenhez, ezért szeretnék annyira közel lenni hozzá és változni jó irányba, ez sikerül is, mert empatikusabb, segítőkészebb vagyok másokkal, imádkozok másokért és ha bűnt követek el, bűntudatom van. Közben viszont mióta ez a haláleset történt, azóta sajnos néha agresszív vagyok. Pedig nő vagyok. Régen nem volt jellemző rám. Akkor indult el, amikor a hozzátartozómat elveszítettem és emiatt el voltam keseredve és bevallom, mérges voltam az egész világra. Azóta is agresszív vagyok néha, persze utólag megbánom. Arra gondolok, hogy sokszor apróságokon is összeveszek másokkal, a páromat is sokszor megbántottam, de sajnos meg is ütöttem már nem is egyszer (ő férfi, nem üt vissza rám ilyenkor, de igyekszik arrébb lökni, kitessékelni a szobából, akár erővel, de nem üt meg). Én nem tudom miért, de azt sejtem, hogy ez részben a gyászból maradt fenn nálam, illetve lehet, hogy mivel boldogtalan vagyok és nem tudok magamban mit kezdeni ezzel az érzéssel, ezért ez így jön ki rajtam, így nyilvánul meg. Ennek sok összetevője van, de összességében véve boldogtalan vagyok és elégedetlen az életemmel.
Voltak olyan napok, hetek, amikor nem volt ez a probléma (mármint, hogy agresszív lettem volna és bármilyen más bűn se került elő nálam, de tényleg). Sejteni vélem, hogy miért. Akkor nagyon közel éreztem magam Istenhez. Eléggé nehéz ezt megmagyarázni, mert nem csak arról van szó, hogy gyakran imádkoztam, hanem ez egy érzés volt. Egy nagy nyugalom belül, amit szerintem csak Istentől kaphat az ember. És akkor úgy éreztem, az életem értelme az, hogy Istennek tetsző életet éljek. Amikor beültem egy misére, utána olyan boldognak éreztem magam, olyan jó érzés volt, hogy azt szavakkal el se lehet mondani. Szóval volt egy ilyen időszak, amikor a bűneimtől teljesen meg tudtam szabadulni.
Ezzel csak az lenne a probléma, hogy szerintem az ilyen érzések vagy jönnek maguktól vagy nem és nem mindig jön, illetve sok külső tényező is befolyásolhatja.
Szóval ha sokszor követtem el bűnt, akkor eláshatom magam és Isten haragszik rám? Vagy megbocsát?
Ha nem mondom ki, hogy megbántam, de a szívem mélyén érzem, ő akkor is tudja?
Önnek lenne bármilyen tanácsa számomra, hogy hogyan szabaduljak meg örökre a bűneimtől? Ha mástól nem is, de legalább az agresszív viselkedéstől jó lenne.
Megfordult a fejemben, hogy esetleg újra meg kellene keresztelkednem és azután kezdeni új életet (lelkileg). Ez csak egy kósza gondolat volt, de ha már leírtam, megkérdezném Öntől, hogy egyáltalán szabad-e ilyet és ha igen, várható-e ettől bármiféle változás?
Arra is gondoltam, hogy esetleg valahogy rá kellene venni magam, hogy megszabaduljak az agresszív viselkedésemtől és mindenféle más bűnöktől például azzal, hogy minden nap elmegyek a templomba vagy hetente megyek áldozni. Ha arra gondolok, hogy aznap megyek a templomba és valamilyen értelemben találkozok Istennel, márpedig vele érdemes tiszta állapotban találkozni, áldozni pedig szintén nem lehet bűnnel, így talán ez motiválna.
Tudom, hogy szégyenletes vagyok, de szeretnék megszabadulni a bűneimtől és nem akarom feladni.
Támadt egy másik ötletem is, talán kissé morbid, de arra gondoltam, hogy az íróasztalomra kiteszek egy Jézus-képet, egy képet a szenvedő, megkínzott, sebekkel teli Jézusról, mert ha erre pillatanék, akkor valószínűleg eszembe jutna, hogy milyen kínokon ment keresztül értem és akkor szerintem nem lennék képes bűnbe esni. Ez viszont lehet az Úrnak nem tetszene, nem tudom. Ha ilyet csinálok, az baj?
Szégyellem magam, kedves Atyám, Ön előtt is, de azt hiszem valamilyen tanácsra lenne szükségem. Imádkozni szoktam, tegnap este is imádkoztam és ma reggel mégis összevesztem megint a párommal és sajnos kikarmoltam szóval valami mással is kellene próbálkoznom az imádság mellé.
Nem akarom feladni. Nem akarok ilyen maradni.
Nagyon dicséretes az Ön törekvése és kivált az érzékeny lelkiismerete. Természetesen én is azt mondom, amit Ön is tud: ne adja fel! Ez egy fejlődési szakasz, amellyel meg kell küzdeni. Még azt sem mondom, hogy a gyász visszavetette, hanem új érzelmi helyzetbe juttatta, amellyel meg kell küzdenie, de amely szintén javára fog válni. Az egyik fontos tanácsom, hogy gyónjon rendszeresen. Legalább havonta, de most, hogy ilyen érzékeny lelkiállapotban van, akár kéthetente is lehet. Viszont minden vasárnap áldozzon. Azt ki kell javítanom, hogy "áldozni nem lehet bűnnel". Ez nem így van. Akkor soha nem áldozhatnánk. A Szent Eucharisztiára éppen a bűneivel küzdő embernek van legnagyobb szüksége. Azzal is szembesülnünk kell, hogy teljesen sohasem fogunk tudni megszabadulni a bűneinktől. Azt Jézus veszi el tőlünk, amikor bűnbánatot tartunk. Ezért megkeresztelkednie sem kell újra. Hiszen a keresztség örökéletre szóló elkötelezettség, azt nem törli el semmilyen bűn. Értelmetlen volna újrakeresztelkedni. Viszont ugyanazt a kegyelmet nyújtja a bűnbánat szentsége, teljesen tiszta állapotba kerül újra. Ezért kell ezzel élnie rendszeresen. Mert ugyanakkor azt is tudjuk, hogy minden erőfeszítésünk ellenére újra és újra vissza is esünk.
Ez az agresszió azonban, amiről ír, ez meglepő. Ennek valóban nem volna helye, ezt valahogyan komolyabban vizsgálat alá kell vennie. Lehet, hogy a nem feldolgozott gyász okozza. Egyik egyszerű tanácsom, hogy beszéljen, beszélgessen erről a párjával. (Ha házastársak, akkor a férjével, ha még nincsenek összeházasodva, akkor remélem, nem élnek egy háztartásban. Akkor házasodjanak össze!) Szóval, ez valóban nincs rendjén. Ez vagy magától fog szépen elcsitulni, vagy komolyabban foglalkozni kell vele, netán szakembert is érdemes bevonni. De ha már tud erről beszélgetni azzal, akit szeret, annak gyógyító hatása lesz. Illetve, ha rendszeresen meggyónja, talán az atya is tud ebben tanácsot adni. Azt biztosra veheti, hogy az Úr nem neheztel Önre, nem haragszik, nem elégeli meg a bukásokat. Ő mindig végtelenül szeret, Önt is végelenül szereti.
Tisztelt Lelkiatya!
Amikor Jézus azt kéri, hogy legyünk ravaszak, azt hogy érti? Lehet esetleg az általa gondoltra találóbb magyar megfelelőt talâlni? A ravasz elég rosszul cseng. Köszönöm!
Nem tudom, milyen fordításban látja ezt kifejezést. Alighanem a a Mt 10,16 versre gondolhat, ahol maga a kép is meglepő, amit Jézus használ: "legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" Ebben a szövegösszefüggésben elképzelhető, hogy valaki ravaszt fordít. De az általam ismert fordítások ezt az "okos" szót használják, ami az okos és balga szüzek példabeszédében is előfordul (Mt 25,1-12). Vagy egy másik, szintén kissé zavarba ejtő történetnek a végén: "e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai" (Lk 16,8). Összefoglalva az látszik, hogy Jézus értékeli azt, ha valaki használja az eszét, még akkor is, ha ez világi értelemben vett hasznot jelent. De érthető is. A Teremtő azért adta nekünk az értelmünket, hogy használjuk. Azt használni, tehát dicséretes dolog. Ugyanakkor megmarad a fontos elv is, hogy jóra használjuk, ne rosszra.
Kedves lelkiatya, frissen diagnosztikált cukorbetegségem van. Azt szeretném kérdezni hogy nagypéntek szigorú böjti napján bűn e ha háromnál többször eszem (a szénhidrát bevitel elosztás miatt)? Még nem kell inzulin csak a diéta és a gyógyszer doktor úr szerint ez ha jól van tartva így is marad.
Az előírt diétát meg kell tartani. A "kötelező evéskor" is lehet választhatani kedvenc és nem szeretem ételek közül, ha vannak ilyenek. Elmaradhat pl a napi kávé is. Aki szeretne komolyan böjtölni, megteheti, hogy egész nap csak kenyeret eszik, s ezt akárhányszor. A lényeg, hogy mindezt Krisztussal együtt tegye, s ne csak az ételválaszték legyen szem előtt.
Kedves Lelkiatya!
J?zus azt mondta, hogy akik a Világosság fiai azok a világosságban járnak, a sötétség fiai pedig a sötétben. Ezért imádkozott Jézus is mindig a sötétben, vagy mert akkor különösen is nehéz vagy mert ez volt az egyetlen lehetősége hogy hosszabban az Atyával lehessen kettesben?
Köszönve: Adél
Kedves Adél! Amikor Jézus a világosság fiairól beszél, akkor nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem fizikai világosság/sötétségről van szó, hiszen saját magát nevezi világosságnak: "Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek." (Jn 12.36). Itt nincs is szó a sötétségről. Azt majd Szent Pál említi meg a Tesszalonikaiakhoz írt levelében: "Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!" (1Tessz 5,5) Nyilvánvalóan szellemi világosságról van szó ezekben a szövegekben, tanításokban, nem pedig fizikai jelenségről. Hogy Jézus a sötétben imádkozott, ez alighanem azért volt, hogy zavartalanul lehessen az Atyával. Ennek vajmi kevés köze van a fényviszonyokhoz.
Kedves Lelkiatya! Miért van az, hogy a szenvedés pozitívumként van tálalva? Olyasminek ami elengedhetetlen a lelki fejlődésnél, mindannyiunknak fel kell venni a keresztet. Mégis, és amire a kérdésem irányul, ezzel ellentétesen azt tanuljuk, hogy a szenvedőket segíteni kell. Most akkor jó vagy rossz a szenvedés? Mármint én azt tapasztalom, hogy szörnyűrossz és nem értem, hogy miért lenne ez jó bárkinek is?
A szenvedés rossz. Ne csapjuk be magunkat! A szenvedőn segíteni kell, hogy minél kevésbé szenvedjen. Ennek ellenére az a különös tapasztalat, hogy a szenvedés sok esetben mégis jót tesz. Egy egyszerű példa: egy edzőtáborban rengeteg szenvedést vállal az élsportoló, hogy fölkészüljön a versenyre. De szívesen vállalja, mert tudja, hogy meglesz az eredménye. Önmagában a fájdalom, amivel egy kemény edzés jár, nem jó, de az eredménye mégis jó lesz. Egy másik megközelítés pedig azt mondja el, hogy Isten a rosszat is jóra tudja fordítani. Nem akarja a rosszat, de segít, hogy az javunkra váljék. Ettől még a rossz nem válik jóvá, de annak eszköze lehet. Megfontolandó még, hogy Jézus maga is így tanított: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét... (Mt 16,24). Tehát Jézus előre látta, hogy a szenvedéseknek meg lehet a gyümölcse, jó eredménye. Roppant szívtelen és hazug dolog volna egy szenvedőnek azt mondani, hogy még ha tudnám is, nem csökkentem a szenvedésedet, hogy ebből neked minél nagyobb hasznod legyen. Mikor azonban tehetetlenek vagyunk valamely szenvedés láttán, akkor mégis az kerül elő, hogy imádkozom, hogy ha megszüntetni nem tudom a szenvedését, legalább azt kérem, hogy a javára váljék. Vagy akár ugyanígy imádkozhatom a magam megváltoztathatatlan szenvedései közepette is.
