Kedves Lelkiatya! Augusztusban is lesz zsolozsmastabor? Sajnos júliusban nem tudtam egyikre sem menni. Köszönöm válaszát.

Kedves Lelkiatya! Az idei Nagyboldogasszony napi búcsún a glutenerzekenyek hol és hogyan tudnak majd szentaldozashoz jarulni? Sajnos nem hirdetik ki és így az érintettek nem is tudják..

Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye a korrupcióról?

Tisztelt Vásárlóink! A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyv- és Kegyszer Webáruháza 2022. június 30-án befejezte működését. Könyv- és kegyszer-kereskedelmi tevékenységet a jövőben a Görögkatolikus Metropólia és egyházmegyéi folytatnak. Kérjük, kövesse figyelemmel a görögkatolikus sajtótermékeket, melyek az esetleg megnyíló online vásárlási lehetőségekről is hírt fognak adni. Köszönjük megértésüket!

Tisztelt Lelkiatya! Hogyan van az, hogy a lelki életben való elórehaladásom alatt úgy érzem, bár egyre jobban engedi az Úr, hogy megismerjem, mégis mintha ahogy közeledek egyre távolabb menne. Mintha egyre messzebbről értsd egyre halkabban szólna. Ez annak a jele, hogy bízik bennem, hogy már a kis jelekre/indításokra is figyelek, vagy csak az én lelkihallásom gyöngült meg? Utóbbin hogy lehet segíteni?

Kedves Lelkiatya! Mit jelent, ha egy számomra ismeretlen pap/parôkus odajôn hozzám a szemembe néz és a vállamra teszi a kezét, anélkül, hogy bármit mondana. Többször megesett mśr és.nem tudom hovatenni.

Kedves Lelkiatya! Nagyon szép a liturgiában a miséző pap alázatos mondata: "Isten légy irgalmas nekem bűnösnek!" Magam is sokszor ismételgetem. Atanáz atya előadásából próbáltam görög nyelvű változatát kimazsolázni, sajnos nem sikerült. Kérem szépen írja le fonetikusan. Hálával egy latin paptestvér.

Kedves Lelkiatya! Ha egy katolikus ovi egyik technikai dolgozója beleavatkozik olyan dolgokba,ami nincs a munkaköri leírásában és a gyerekkel is időnként durva,mit lehet tenni? Egy óvónő miatta ment el,mert elmondta a véleményét. Hiába szeretette volna vele kulturáltan beszélni, a technikai dolgozó sértődötten bepanaszolta. A vezetőség nem tesz semmit, protekcióval került be. Úgy volt, hogy elmegy,lett volna jelentkező a helyére,mégis ott van.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, Egy olyan dologgal kapcsolatos a kérdésem, mely lehet, hogy evidensnek kellene legyen számomra, de van valami, amit mégsem értek. A Bibliában le van írva, hogy a szerelem milyen körülmények között lehet Istennek tetsző. Velem az történt, hogy beleszerettem valakibe, akibe elvileg nem lett volna szabad, mert nem lehetnék vele együtt, nem lehetne köztünk házasság és szexuális kapcsolat sem, sőt, még randevú sem tehát nem szabadna úgy tekintenem rá mint férfira. Az okát nem szeretném leírni, de lehet nem is számít. (Annyit írnék csak, hogy nem homoszexuális helyzet, én nő vagyok és ő pedig férfi, egyikünk sem házas) Egy évvel ezelőtt szerettem bele ebbe az illetőbe. Valójában már korábban is ismertem, de akkoriban még nem voltam belé szerelmes, akkoriban mások tetszettek (már amikor) és akkor még nem úgy tekintettem rá mint férfire, ilyen téren hidegen hagyott. Pár évig nem is foglalkoztam vele, de utána meg amikor ismét, akkor egyre jobban megszerettem, jobban mint régen és az lett a vége, hogy beleszerettem. Eleinte nem szerelemmel szerettem hanem csak úgy emberileg. Szóval beleszerettem és ennek persze része (volt) a szexuális vonzalom is. Az elején nagyon sokszor fantáziáltam róla ilyen téren, bár valamennyire igyekeztem ezt visszafogni, volt amikor nem. Egy idő után ezek a fantáziák sokkal ritkábbak lettek, de maga a szerelem megmaradt. Nemcsak erről szólt az egész hanem a személyisége, a viselkedése is vonzó számomra tehát nem csupán egy testet láttam benne. Gyakran volt arra is példa, hogy egyszerűen csak arra vágytam, hogy lássam, hogy megöleljen vagy hogy üljünk egymás mellett és beszélgessünk egy éjszakán keresztül és csak ennyi történjen. Ezek a dolgok nem történtek meg, csak a vágyaim, fantáziáim tárgya volt. Az imáimban említettem ezt a dolgot mert bűntudatom lett miatta. Az érzéseim nem mindig olyan intenzívek mint egy éve, a szexuális fantáziák ritkábbak sokkal, de tudom, érzem, hogy szeretem még mindig. Ezt érzi az ember a szívében. Annak ellenére, hogy az erotikus fantáziáim vele kapcsolatban sokkal ritkábbak, pár napja megint előjött, akkor egész éjszaka rá gondoltam (ilyen még sosem volt), talán két órát aludtam csak, ami nálam nagy szó, mert én még akkor sem tudtam szinte soha ébren maradni amikor kifejezetten akartam valami miatt, most pedig nem volt célom az ébrenlét és mégse tudtam aludni. Imádkoztam Jézushoz és elmondtam ezt neki, hogy olyan gondolataim vannak, melyek nem helyesek és bocsásson meg nekem ezért és segítsen nekem, hogy tudjak aludni éjszaka, mert így nem tudok. Ennek ellenére továbbra is ez a személy és a vele kapcsolatos fantáziák jártak a fejemben, állandóan forgolódtam, hogy ha esetleg más pozícióban fekszek, akkor hátha jobban elalszok. Ma is előjöttek az erotikus vágyak bennem, de amint azt már említettem, nem csak testi értelemben kívánom ezt az illetőt, előbb szerettem bele emberileg és ezek a buja fantáziák és vágyak csak utána jöttek. Az egész egy folyamat volt. Úgy gondolom, szükséges volt leírnom mindezt azért, hogy világosabb legyen miről van szó, a fő kérdés az lenne, legalábbis ez foglalkoztat, hogy ha Isten tudja, hogy helytelen az érzéseim és gondolataim, beleértve ebbe nemcsak a szexuális vágyakat hanem minden romantikus, meghittségre és intimitásra irányuló gondolatot ezzel a férfival kapcsolatban, akkor miért hagyja, hogy kialakuljon ez bennem és amikor azt kérem, hogy szeressek ki belőle, akkor miért nem történik ez meg? Ha Istennek sem tetszik a dolog és netán neheztel is rám ezért, bűnnek tartja és kérem is tőle, hogy múljon el az érzés, akkor miért maradt meg ez az állapot? És amikor Jézust megszólítottam és elmondtam neki ezt, hogy nem tudok aludni, mert helytelen gondolataim vannak és ne haragudjon ezért és segítsen elaludnom, akkor miért nem történt változás, miért nem szűntek meg az erotikus vágyaim azonnal? Azt leszámítva, hogy hajnalban 2 órát tudtam aludni végül. Olvastam már, hogy minél jobban nem akarunk valakire gondolni, annál inkább nem fog sikerülni, hogy ne rá gondoljunk. Azon az éjszaka azt mondtam magamban, hogy úgy tűnik ez tényleg így van. Ha Isten el akarná venni az olyan szerelmes gondolataimat, melyek nem helyesek, akár testi, akár lelki (szex nélküli) dolgokra irányulnak (mint például meghitt beszélgetés egy éjszakán át azzal a személlyel), akkor megtehetné, nemde? Főleg, hogy el is ismertem neki, hogy tudom, hogy ez bűn és kértem, vegye el tőlem az érzéseim. Nem kerülök olyan helyzetbe, hogy esetleg megcsókolhatnám, megölelhetném, simogathatnám az illetőt tehát arról nemigen lehet szó, hogy ez egy próbatétel, hogy kibírom-e, hogy ne nyúljak hozzá. Létezik, hogy valamilyen okból Isten maga akarja, de mindenesetre nem ellenzi az ilyen érzéseim? Függetlenül attól, hogy nem teljesül be. Valamilyen oka lenne, ami most még ismeretlen számomra?

Tisztelt Lelkiatya! 1 hónapos várandós vagyok. Van egy 4 éves és egy 2 éves gyerekünk. Nem tudom hogy Isten akarja e ezt a kisbabat nekünk!? Ha valami oknál fogva baj történne azt is Isten akarja? Megfoganhat egy gyerek úgy hogy Ő nem akarja?

Atyám. A mit leirtam szeretném az egyházi b?rós?g elé vinni, hogy tehetném meg, hangsúlyozom, nem vagypk szektás, de ezt intéznem kell, vagy, lépek tovább, meghalok ettöl

Tisztelt Lelkiatya! Ha álmomban öntudatomra ébredek (ami mostanában egyre gyakoribb) és úgy hozok elítélhető döntést, akkor az bűnnek számít? Tisztában vagyok vele ilyenkor, hogy álmodom és hogy a helyzetet a tudatalattim hozza létre, de nem elszenvedem azt passzívan, hanem aktívan lépek fel benne és úgy cselekszem. A döntésem ilyenkor csak az álom kimenetelére hat, vagy a lelkemben feldolgozatlan lappangó részekre is? Volt olyan is, hogy nagyon meg voltam szorongatva álmomban (üldöztek) és amikor tudatossá váltam e helyzetben, akkor Istent kezdtem kérlelni, imában. Ezek az imák sokkal mélyebbek és erősebbek és a kegyelem is közvetlenebben és hatalmasabban nyilatkpzik meg és az Úr mindig belépett és kimentett a helyzetből, pl templomba kerültem. Meggyónjam-e ezeket vagy mit tegyek? Köszönve: Sára

Kedves Lelkiatya! Korábban írtam már Önnek levelet, akkor azzal kapcsolatban írtam, hogy szeretném legyőzni az önkielégítésre irányuló késztetéseim, kísértéseim és ezt a Jézus iránti szeretetből tenném és nem saját üdvözülésem miatt. Akkor leírtam azt is, hogy érzelmesen élem meg a Jézussal való kapcsolatomat, ennek volt jele többek között az is, hogy bűntudatom következtében elsírtam magam és tényleg őszintén kifejeztem minden érzelmemet imádság közben, akár a sírást sem rejtettem el, tényleg intenzív és őszinte volt a Jézushoz fűződő viszonyom. A múltkori Önnek küldött üzenetem óta sajnos többször volt rá példa, hogy bűnbe estem, de a legutóbbi alkalommal sikerült teljesen ellenállnom a kísértésnek (az önkielégítést illetően) és az az előtti alkalommal bár valamennyire bűnbe estem ugyanis magamhoz nyúltam és nem is kis ideig, de közben ezt mégsem akartam igazán és összeszedve minden erőmet szembeszálltam a bűnnel, megszólítottam a kísértésem és azt mondtam neki, hogy nem akarok bűnbe esni miatta, távozzon tőlem mert én Jézust szeretem és nem leszek bűnös. Valamelyest tehát sikerrel jártam és bízom benne, hogy továbbra is így tudok fejlődni. Az való igaz, hogy érzelmesen élem meg a hitemet. Bizonyos lelkiállapotaimban mindenkire és mindenre úgy tekintek ahogy Jézus tenné vagy ahogy ő jónak tartaná. Gondolok itt például arra, hogy mindenkire úgy tekintek mint Isten teremtményére, mindenkivel igyekszek megbocsátó lenni és nem elfordulni senkitől aki segítségre szorul, inkább alázatosnak és szerénynek lenni szóval tényleg nem szoktam dicsekedni semmivel, másokkal próbálok elnéző lenni de közben segíteni nekik, hogy jobb emberré váljanak és magamon is felismerni, hogy min tudnék magamon változtatni. Ilyenkor valami megmagyarázhatatlan, szerintem Istentől származó lelki béke és nyugalom is beférkőzik a lelkembe. Az Isten iránti teljes bizalom, hit. Amit viszont nem értek az az, hogy más napokon meg ez nem így van és ez eltűnik. Ez az egész. Ez a nyugalom, lelki béke, az, hogy természetesen jön nekem az a viselkedés és gondolkodás ami Jézushoz tudna engem hasonlóvá tenni. Egyébként sem vagyok én gonosz és rosszindulatú és nagyképű, csak néha az a nyugodt, békés, Jézushoz hasonló szeretettel teli és viselkedésben is Jézust utánzó lelkiállapotom tűnik el. Nem könnyű ezt jól megfogalmaznom de talán sejthető miről is van szó, miről beszélek. Nem nagyon tudom, mitől függ ez, hogy valamikor ilyen a lelkiállapotom és valamikor amolyan. Néha anélkül, hogy valami nagy változás történne az életemben. Miért van az, hogy valamikor nagyon intenzív a Jézus iránti szeretetem, nagyon jól sikerül hozzá hasonlóvá válnom és nagyon jól haladok a jó úton és hatalmas a lelki békém és valamikor meg ez megszűnik? Az emberekhez való viszonyulásom is olyan felemás. Valamikor olyan vagyok ahogy fent leírtam, de időnként meg azt érzem, hogy már teljesen elegem van az emberekből és főleg bizonyos cselekedeteikből és képtelen vagyok szeretni őket azokkal a bűneikkel együtt. Nem vagyok tökéletes, de látom, hogy sokan egyáltalán nem törődnek a bűneikkel, viselkedésükkel és nagyon sok minden elkeserít és felbosszant az emberekkel kapcsolatban. A közösségi média az egyik dolog, mert egyszerűen annyira feláll a szőr a hátamon amiatt, hogy mindig a tökéletes, boldog, néha magamutogató képek és bejegyzések vannak a facebookon, hogy aki nem ilyet tesz fel, azt észre sem veszik, hogy mindig mindenki annyi bókot kap, de egyébként meg lehet egy álszent, képmutató. Persze mivel mindenki a szép dolgokat teszi közzé, ezért az egész csak arra jó, hogy a másik embernek azt juttassa eszébe, hogy az ismerősei hozzá képest milyen boldogok, gondtalanok, egészségesek, és a többi. Nem azt mondom, hogy másokhoz kell magunkat hasonlítani, én csak arra szeretnék rámutatni, hogy ez egyrészt egy hazugság, másrészt pedig az ember valahogy akaratlanul is arra gondol, hogy annak a másiknak mindene olyan jó és neki meg nem és ez rossz érzést kelt benne. Emellett nyilván itt is az történik, hogy valami nagyon különleges, nagyon profi képet, valami nagyon tökéletes külsőt kell mutatni másoknak mert egy átlagos ember bizony nem olyan érdekes és senki nem foglalkozik vele, nem érdekli őket, hogy amúgy értékes. Azt én értem, hogy a közösségi médiával és a világi dolgokkal nem kell foglalkozni, csak szerettem volna illusztrálni vele, hogy milyenek az emberek. Azon sem tudom túltenni magam, hogy nagyon sokan teljesen önzőek és csak magukra gondolnak, szinte megkeserítik mások életét. Nagyon sok ilyen eset van, én például azokról hallottam legtöbbet és tapasztaltam is, amikor társasházakban vagy panelban egyik lakó egyáltalán nincs tekintettel másokra. Mondjuk galambot tart az erkélyén és nem érdekli, hogy a galambja az alatta lakó személy erkélyére piszkít vagy ha nem ezt teszi akkor olyan hangosan él nemi életet, hogy az alatta lakók is hallják mintha ott lennének vagy vannak, akik a gyerekeiknek engednek meg mindent és nem érdekli őket, hogy a szomszéd nem szeretné reggeltől estig a gyerekei visítását hallgatni és még sorolhatnám. Baj ha én nem tudom szeretni az ilyen embereket? Meg azokat sem, akik barátaik párkapcsolatát teszik tönkre, gondolok itt arra amikor valakinek van egy barátja, haverja, barátnője barátilag és az elcsábítja a párját vagy kikezd vele meg amikor nem kezdeményez az illetőnél de élvezi ha feszültséget okoz köztük mindenfélékkel meg ráveszi a barátját, hogy a párjára ne legyen tekintettel, csak rá. Erre is láttam példát nagyon sokszor. Kihasználnak embereket másokat, engem nagyon sokszor használtak ki sajnos. Annyi módon tudnak az emberek ártani és fájdalmat, bajt okozni egymásnak, pedig egyik sem felsőbbrendű a másiknál. Keresztényként nekem az ilyen embereket is kötelességem szeretni? Nem is őket nem szeretem hanem a bűneiket. Amit tesznek. Valamikor könnyen jön, hogy én szeressem őket, de valamikor meg nagyon nehéz. A keresztény létemmel kapcsolatban pedig azt érzem, hogy Jézus a lehetetlent várja el tőlem. Nagyon jól haladok régi önmagamhoz és bizonyos személyekhez képest ebben, de néha olyan mintha én is egy keresztet hurcolnék és minden egyes nap fel kellene vennem ezt a keresztet és cipelnem kellene és néha már a francba kívánom de mégis újra nekilendülök és mindezt miért? A Jézus iránt érzett szeretetből. Mert hasonlóvá szeretnék válni ahhoz akit szeretek és mert ő a bűneinkért halt meg és biztosan akkor lenne elégedett ha minél többen hozzá hasonlóak lennénk. Úgy érzem tehát hogy a Jézus iránti szeretetem olyan mint egy kereszt ami minden nap nehéz. Na jó, néha kifejezetten könnyű, de valamikor meg nagyon-nagyon nehéz. A szeretet és a nehézség, a szeretet és a csalódottság, a szeretet és a fájdalom (jelenleg lelki) keveredik. Arra gondolok olykor-olykor, hogy olyan mintha én is keresztre lennék feszítve és vinnem kellene a keresztet és visszaadnám Jézusnak amit tőle kaptam amikor ő volt keresztre szegezve és ő esett össze a kereszt cipelése közben. Még akkor is ha az én láthatatlan keresztem nem vált meg senkit semmitől. Ennek ellenére ő is szeretetből tette, mert szeretett minket és én is szeretetből teszem mert én meg szeretem őt. Éreztem már nem egyszer úgy, hogy ha én nem szeretném őt, akkor én ezt nem is csinálnám, nem lennék segítőkész, kedves, elnéző, megbocsátó, nem akarnék szeretni mindenkit, nem akarnék ilyen jó lenni mert mások nem érdemlik meg és én ezt miatta csinálom, mert valójában ilyenkor minden miatta történik és az iránta érzett szeretetem fejezem ki és nem a mások iránt érzettet. Valóban nagyon érzelmesen élem meg a hozzá fűződő kapcsolatomat, érzem belül a szívemben, hogy szeretem, igyekszem őt saját magam elé helyezni, nyaralás közben is imádkozok hozzá, a fáradtságomat is legyőzöm miatta, próbálok rá időt szakítani, ha kell, akkor össze is veszek másokkal miatta, a kísértéseimmel is szembeszállok és ha lehetőség van rá, akkor elmondom másoknak, hogy milyen fontos nekem és nagyon szívesen segítek másnak közelebb jutni hozzá. Ha nagyon érzelemdús a vele való kapcsolatom, akkor mennyire érthető, mennyire elfogadható, hogy úgy érzek, ahogy leírtam? Nem ellentmondásos a kettő? Ez, amit írtam a láthatatlan keresztről. Aki annyira szereti Jézust, az gondolom nagyon könnyűnek kellene érezze mindig ezt a keresztet, nem? A szentek is nagyon közel voltak Jézus szintjéhez, ahhoz képest én egy kis senki vagyok, hiába szeretem Jézust.

Tisztelt Lelkiatya! Hogyan van az, hogy Jézus bennünk él, de a tetteink mégsem mérhetőek hozzá. Hol hibázzuk el? Hogyan tehetnénk csodákat úgy, mint egykor a tanítványok, akiket Jézus a világba. Hogy lehetne jó a mi tanúságunk? Csilla

Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a bulling-os kérdésemre. Nem az volt a baj, hogy több helyen bántottak. Csak annyi szörnyűséget olvasni/ hallani a hírekben. Igen, ilyenkor a bántalmazott gondolkodik, hogy mit követett el. Miért van ez. Sajnos valóban a bántalmazó nem tudja kezelni gyengeségeit, valakin ezt le kell vezetni. Persze, nem lehet lecserélni egy osztályt/kollektívát. Az a borzasztó mikor a bántalmazott gyerek öngyilkos lesz. A bullingra nincs valami prevenció? Nehéz ez.