Kedves Lelkiatya! Az ördögűzésről szeretnék kérdezni. Van ilyen? Mikor, hogyan lehetséges? Kérek szépen egy kis tájékoztatást a témában. Köszönettel, E.

Kedves Lelkiatya! Én vagyok az a levélíró,aki a héten kérdezte Öntől-egy Babits Mihály verssel bevezetve-,hogy létezik-e elhibázott élet. Én vagyok aki erre adott válaszát megköszönve leírtam néhány mozzanatát korábbi és jelenlegi élethelyzetemnek. Még csak nem is sejtheti,mennyire hálás vagyok azért,hogy soraimat olvasva úgy látja:?nagyon is értékes életet? élek. Áldás és kegyelem minden egyes szava. Azt írta,hogy nem biztos ,hogy jó döntés volt a szüleimnek feláldozni az életemet,érdemes majd felülbírálni. Igaza van,de lehet úgy segíteni,hogy közben magunknak ne ártsunk? Megoszthatjuk úgy az életünket,hogy a sajátunkat fel ne adnánk? Mit tehetnék atyám,anélkül,hogy nagyobb bajt okoznék? Köszönet,...

Tisztelt Lelkiatya! Vajon mitől függ az, hogy Isten kit részesít különleges élményekben? Eucharisztikus csodák, vagy amikor valakinek megjelenik Jézus vagy Szűz Mária, amikor valaki kap egy látomást, amikor stigmák jelennek meg valakinek a testén úgy ahogy Jézus sebei és bármi ilyesmi élmény, ami Istentől van és különleges. Bizonyára másfélék is vannak. Eucharisztikus csodák többször is előfordultak, több alkalommal amikor a hívek áldozni készültek, akkor valóban vérezni kezdett az ostya. Számos országban. Ami a stigmákat és a látomásokat illeti, különösképp a stigmákat, ezek csak szerzetesekkel és apácákkal történtek meg. Közülük sem mindenkivel. A látomásokról nem tudom mit mondjak, sok szentnek jelent meg Jézus vagy Szűz Mária, persze ők is szerzetesek vagy apácák voltak, kivéve amikor valamilyen csodálatos gyógyító helyről volt szó, tehát megjelent egy hétköznapi embernek Mária és onnantól kezdve aki oda járt, meggyógyult. Mária persze megjelent apácáknak is. Azt szeretném kérdezni, hogy mitől függhet ez, hogy Isten kit részesít ilyen élményekben? Az baj ha én is vágyok egy ilyenre? Ha így érzek, akkor azt honnan tudhatom, hogy ez az én saját érzésem, vagy Isten adja nekem ezt a vágyat? Amennyiben esetleg Isten ülteti belém ezt a vágyat, akkor miért nem adja meg amire vágyok? Én már régen vágyok erre, már nagyjából két éve és mivel ez nem történik meg, ezért elgondolkodtam, hogy Isten adja-e ezt nekem, vagy ha tényleg tőle van ez a vágy, kívánság, akkor miért nem elégíti ki tehát miért nem adja meg nekem. Én személy szerint egyébként is hiszek, nem ettől függ a hitem, csak azért vágyok erre, mert ezáltal még közelebb érezhetném magam Istenhez és nagyon örülnék neki. Nekem egy ilyen élmény többet jelentene, mint a világi dolgok, amikre az emberek nagy része áhítozik. Egyszer meg is fogalmaztam ezt Istennek, hogy én nem gazdagságra vágyok, nem sok pénzre, nem arra, hogy népszerű legyek az emberek között, nem ilyen földi dolgokra, hanem egy ilyen különleges élményre tőle. A legjobban annak örülnék, ha találkozhatnék vele szóval láthatnám például Jézust (az Atyát és a Szentlelket nem tudom lehet-e látni, de azért írtam Jézust, mert általában Jézus jelent meg embereknek az Újszövetség óta), de bárminek örülnék, bármilyen különleges élménynek, amelyet Istentől kapnék. Egy vérző Jézus-szobor csodájának is tudnék örülni. Tényleg bárminek. Lehet, hogy először megijednék vagy furcsa lenne ha valami nagyon hihetetlen dolog történne, de én annyira vágyok egy ilyenre, hogy én azt sem bánnám ha az első percben nagyon megijesztene. Egyébként is hiszek Istenben és igyekszem olyannak lenni, amilyennek ő szeretne engem, de ha egy ilyen csoda megtörténne velem, akkor még jobban hinnék és bátrabb is lennék a hitemben és azt hiszem útmutatásul is szolgálhatna számomra egy ilyen esemény. Az utóbbi időben bizonyos téren útmutatásra szorulnék és egy ilyen csoda sokkal jobban segítene rajtam, mint bármi. Beszélgetek más keresztényekkel és egyházi emberekkel is, imádkozok is, de vágyok egy nagyon egyértelmű, közvetlenül Istentől származó válaszra, segítségre, csodára. Ez a vágy bennem, ez honnan tudhatom, hogy Istentől származik-e? Hogy ő ülteti-e el bennem ezt? Bűnös dolog ilyenre vágyni? Az útmutatásra valóban szükségem lenne, de nem csupán ez az oka, hanem szeretném magam Istenhez még közelebb érezni. Ha történne egy ilyen csoda velem, az olyan lenne mintha találkozhatnék vele. Ezt úgy értem, hogy ha van valakinek látomása Jézusról, akkor Istennel találkozik, hiszen Jézus Isten, ha eucharisztikus csoda történik, akkor az a vér tényleg Jézus vére, ha egy szobor kezd el vérezni, akkor ott szintén erről van szó. Amikor Mózesnek megjelent az égő csipkebokor, akkor is Istennel találkozott, hiába egy csipkebokrot látott. Ha nem vagyok apáca vagy szerzetes, akkor én nem érdemlem meg, hogy részesüljek ilyenben? A megérdemlést úgy értem, hogy ez attól függ, hogy ki mennyire szenteli életét Istennek? Ha egy hétköznapi életet élő ember, aki tanul vagy dolgozik és nem közösségtől, világi dolgoktól elzárva él, de azért igyekszik krisztusi keresztény lenni és fejlődni, amikor lehet ezt bizonyítani, akkor ő ugyanolyan eséllyel kaphat egy ilyen csodát mint az apácák és szerzetesek? Probléma-e ha én szeretnék ilyet? Ellentétes-e ez Isten akaratával? Ha akarta volna, akkor már megtörtént volna, szóval mivel nem történik, ezért nem akarja, vagy nem biztos, hogy Isten akaratába ütközik, csak nagyon sokat kell várnom erre? Már két év várakozás is soknak tűnik. Esetleg egy harmadik lehetőség érvényes, vagyis azt szeretné, hogy vágyakozzak erre, de megadni már nem szeretné nekem, mert neki azzal okozok örömet, hogy vágyakozok és neki ez elég? Így, hogy vágyok rá, de nem történik meg, így ez csak tovább növeli bennem a kétségeket, hogy Isten akarata ellen való-e az én kívánságom. Ha megtörténne nagyon egyértelműen egy ilyen csoda velem is, akkor nyugodna meg teljesen a lelkem, hogy nem ellenkezik Isten akaratával mindaz, amit szeretnék. Meg kell mondjam, amikor arról olvasok, hogy valakinek megadatott egy ilyen csoda, például szenteknek, apácáknak, akár hétköznapi embereknek, akkor azon gondolkodok el, hogy én lehet azért nem részesülök ebben, mert nem vagyok apáca/szerzetes és ilyenkor gondolok arra, hogy ha mások részesültek ebben, akkor Isten ha akarná biztos megadná nekem is szóval ha nem teszi, akkor biztosan nem akarja megtenni szóval nem is akarja ő, hogy vágyjak erre. De ha belegondolok.... miért lenne az baj, ha valaki ilyenre vágyik? Nem inkább ilyenre vágyakozzon mint világi dolgokra? Inkább szeresse jobban Istent mintsem kevésbé? De aztán mégis gyötrődök ezen, hogy jó-e, amit érzek és amit szeretnék. Hogyan tudnék ebben eligazodni? Istentől kérjek választ erre? Hogyan kérjem a válaszát, mit mondjak neki? Azt mondjam, hogy ha tőle származik ez a vágy, akkor adja meg nekem, amit szeretnék és akkor bizonyos leszek benne, hogy ő (is) akarja? Vagy mit tegyek? Nagyon el vagyok bizonytalanodva, nem tudom, hogy jó-e ez, hogy én ezt szeretném. Sajnos ha megbeszélem különböző személyekkel, akkor mindenféle véleményeket és válaszokat kapok, még a keresztények is különbözőképp vélekednek a témáról, de az egyházi személyek is, én úgy gondolom. Szegény hívő ember honnan tudhatná, hogyan igazodhatna el? Én sokkal közelebb kerültem Istenhez ahhoz képest, hogy két évvel azelőtt és még azelőtt milyen voltam és sokat változtam, Jézust is nagyon szeretem, de nem hiszem, hogy a szeretet önmagában elég arra, hogy megkapjam amire vágyok, egy csodát kaphassak. Valami nagyon egyértelműt és személyre szólót. Azon is elmélkedtem, hogy még ha Isten nem is akar nekem ilyet adni, azért csak nem neheztelhet rám ha én vágyok erre, hiszen nem azért vágyok erre, mert eldöntöttem, hogy erre akarok vágyni, hanem ez kialakult. Tény, hogy a döntés, hogy valaki eldönti, hogy kér Istentől egy csodát, az az ő szabad akarata, de a vágy, aminek csak következménye, hogy ő ezt kéri, az nem szabad akarata, az csak kialakul, megtörténik. Teljesen össze vagyok zavarodva, ezért bátorkodtam írni, talán tud nekem segíteni.

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit tanácsol mit tegyek az alábbi helyzetben? Van egy központi idegrendszeri sérült nem beszélő autista kamasz fiam akinek gondja van a nemiség terén. A gyógypedagógiai suliban lévő osztályfőnök azt mondta hogy tanítsam meg neki az önkielégítést, de én nem értek egyet vele, mert bűnt tanítani még beteg embernek sem helyes. Mert véleményem szerint ha neki nem is lenne bűn, de szerintem nekem igen. Nagyon érdekelne az ön véleménye és tanácsa hogyan lehet egy ilyen kamaszt a helyes szexualitásról felvilágosítani...?

Kedves Lelkiatya! Nem fogom többé rabolni idejét a kérdéseimmel, már csak most írok, mert szeretnék valamit kérdezni. Válaszlevelében írta, hogy túl sok emberi dolog vegyül a Jézussal kapcsolatos érzelmeimbe. Még annyit jegyeznék meg, hogy sajnos lehet elég rosszul fogalmaztam, mert mikor a hiányáról írtam, hogy minden nap hiányolom, azt nem úgy értettem, hogy azt szeretném, hogy minden nap legyen velem mint ahogy másokkal a férje, felesége, gyermeke, szülei, lakótársa hanem úgy értettem, hogy egyszerűen csak a nagyon vágyom rá, hogy lássam őt. Persze ez nem változtat a helyzetemen, csak azt szerettem volna tisztázni, hogy nem arra gondoltam, hogy szeretném, hogy minden nap velem legyen. Lehet, hogy még most sem tudtam teljesen érthetően leírni, de már mindegy is. Arra gondoltam, hogy úgy szeretném látni, mint amikor valakinek van egy látomása, szóval egy alkalommal, de nem úgy, hogy mindig. Ezen kívül már csak azt szerettem volna megírni, pontosabban megkérdezni, hogy Ön szerint vajon hol ronthattam el? Mit csináltam rosszul? Legelső levelében azt írta, hogy a szeretet amit iránta érzek Isten ajándéka és azzal nincs semmi gond. Hol ronthattam el, hogy túl emberi lett a kapcsolatom vele és elromlott? Mit csinálhattam rosszul? Ha ezt tudnám, igyekeznék nem elkövetni ugyanazokat a hibákat még egyszer. Annyira örültem eleinte, hogy jó a kapcsolatom vele, nagyon tudom szeretni őt és most úgy érzem, hogy az én hibám, hogy az egész elromlott. Legelső levelemben, amikor azt írtam, hogy úgy érzem, Jézus iránt szerelmet érzek, akkor azt írtam, hogy ugyebár elmondtam a problémámat keresztény embereknek, hogy tanácsukat kérjem és jól is esett kibeszélni magamból, nos akkor ők nem a Jézus iránti őszinte, tiszta szeretetről beszéltek (ami Isten ajándéka), nem arról mondták, hogy másokkal is megtörténik, hanem (sajnos) pont a romantikus, erotikus szeretetről. Hogy ez másokkal is megtörténik, hogy nem is csoda, hogy így érzek, hiszen egy nehéz helyzetből húzott ki engem a Jézus iránti szeretetem, amit érzek az a hatalmas hála következménye, egyébként is állandóan meztelenül ábrázolják, biztos nagyon sokan belezúgtak, meg, hogy amiket az ember hall Jézusról, hogy milyen érzelmesen nyilatkoznak róla, meg sok mindent írt még, de a lényege az volt, hogy ő nem is csodálkozik rajta, hogy az érzelmeim így alakultak. Azt is mondta, idézem: "Szerintem nem az a baj, hogy mindez megtortenik, hanem az, hogy szegyent es buntudatot erzel miatta." illetve "Isten nem haragszik rad egyaltalan, hiszen tudja, mi van es miert, hogy nem tehetsz rola. Az ilyesminek kell egy lefutasi idot hagyni. A rossz erzesek nem mulnak majd el gyorsan, hanem fokozatosan." A másik keresztény illető kevésbé részletesen nyilatkozva azt írta, mással is előfordul ez és majd elmúlik. Persze nem azért idéztem ezeket a mondatokat, hogy amellett érveljek, hogy nekik van igazuk, én csak meg szerettem volna mutatni, hogy manapság hogy állnak hozzá emberek ehhez az egészhez, természetesen biztosan nem mindenki így gondolkodik, itt csak két emberről van szó. Természetesen szó sincs róla, hogy ha én meglátok egy meztelen vagy majdnem meztelen ábrázolást Jézusról, akkor erotikus gondolataim lesznek, mert egyébként ez nem igaz. Ezt csak ez az illető írta. Most, hogy idéztem ezt a gondolatot, hogy a rossz érzések fokozatosan múlnak el és nem azonnal, feltennék egy fontos kérdést. Kedves Lelkiatya, mit gondol, véleménye szerint az mennyire van rendben ha nem múlnak el azonnal az érzéseim? Mármint azok, amelyek nem helyesek jelen formájukban. Muszáj ennek azonnal elmúlni vagy az természetes dolog ha időbe telik az elmúlásuk? És amennyiben időbe telik, addig mit kezdjek az imádkozással? Szabad-e addig imádkozni míg nem múlnak el ezek? Azt feltételezem, hogy igen, mert azt írta, kérjem a Szentlelket, hogy segítsen nekem. Az igazság az, hogy már napok óta egyáltalán nem imádkoztam. A szégyenem miatt. Hogy én bűnös vagyok Isten szemében. Meg amiatt sem, mert reméltem, hogy akkor a rossz érzések elmúlnak,a bűnös érzések. Kicsit hasonlóan ahhoz, amikor valaki szerelmes valakibe és azt mondják neki, szakítsa meg vele a kapcsolatot legalább ideiglenesen és akkor könnyebb kiszeretni belőle. Tapasztaltam is, hogy a napokban erotikus gondolataim szinte egyáltalán nincsenek. Ennek ellenére azt gyanítom, hogy az sem egészen helyes, amit teszek, hogy nem imádkozok egyáltalán és nemhogy nem imádkozok, de Jézus személye és az én személyem közé igyekszem egy falat emelni, legalábbis átvitt értelemben. Nem imádkozok, próbálom elterelni a figyelmem róla, direkt mindig csinálok valamit, minél kevesebbet jusson eszembe, ha mégis eszembe jut, akkor is elterelem a gondolataim és az érzelmeimet meg igyekszem kontrollálni, elfojtani. Ahogy írtam is, ennek egyik oka a szégyenem, másik oka, hogy ez egy módszer részemről. Úgy tűnik, hogy működik, de azt hiszem, hogy ezzel meg lehet átesek a ló túloldalára. Nem tudom miért romlott el az egész, de nagyon sajnálom. Feltételezem, hogy mindezek fényében már nem érvényes az, amit először írt nekem, hogy a szeretetem iránta Isten ajándéka.

Tisztelt Lelkiatya! Mintha ketté lenne szelve Magyarország ha a Görögkatolikus lelkiség intenzitását nézzük Budapesttől ha Debrecen és a Nyírség felé nézünk gazdag Görögkatolikus egyhazéletet látunk . Viszont ha a másik felét tekintjük nagyon gyenge a Görögkatolikus egyház működése. Valyon minek tudható be ez az egymástól nagyon eltérő állapot?

Tisztelt Lelkiatya! Egyszer már megkerestem Önt a feleségem édesapjának az unokatestvére után kutattam, és segítségét kértem. Azóta megtudtam róla néhány adatot. A neve Orosz Jolán, az édesanyja vezetékneve Palincza születési helye Büdszentmihály (Tiszavasvári) és Budapesten volt apáca, majd Mezőkövesden élt egyházi öregotthonban. Valószínűleg már nem él de mi szeretnénk az emlékét ápolni, és minél többet megtudni róla. Kérem ha tud segítsen nekünk ebben. Kb. az 1930-as években született. üdvözlettel Komlósi Lajos

Tisztelt lelkiatya! Görög katolikus házaságunk érvényes e ha csak az egyik fél volt megkeresztelve???

Krisztusban szeretett Lelkiatya! Hogyan vezet az Isten? Hogyan fogja a gyeplőt úgy, hogy mégis közben a kezünkben hagyja a döntést? Hogyan simulhatunk bele úgy az Ő akaratába, hogy meg is maradjunk benne, ha kétségek györörnek is magunkkal vagy másokkal vagy akár Isten cselekvő szeretetével kapcsolatban? Tud esetleg mondani erre példát emberi sorsokból, amely elolvasva is tanulságos és útmutató lehet? Köszönve: Lívia

Kedves Lelkiatya! Mit tegyek, ha misztikus élményeim vannak és szeretném megérteni ami történik velem illetve azt hogy mindez mit jelent számomra? Nagyon nehéz úgy megosztani az atyákkal, hogy érezzék nem kérkedni szeretnék velük, hanem pont hogy nagyon is segítségre van szükségem. Bizonyosan nagy veszély, ha hiúsághoz vezet vagy önteltséghez, de én tutira nem érdem szerint kapom, ezért hoz zavarba és gondolkoztat el az Úr, hogy miért épp én és épp most? Mit jelent? Van olyan atya, aki beszél a misztika nyelvén és segít megtanítani rá? Szeretném megtanulni felismerni Istent és a jeleit az életemben, kérem segítsen Lelkiatya, KÖSZÖNÖM

Kedves Lelkiatya! Kérem segítsen e ige részlet megértésében. Annyit elmélkedtek rajta és az ezt körbevevő evangéliumi mondatokon. A ?szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.? Ferenc

Kedves Lelkiatya! Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: ?Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.? Jn 12,24?26 Én azt hiszem, gyűlölöm a világot, főleg a mait, az instagrammal, magamutogatással, gőggel, végtelen egoval és önzésével együtt. De valóban szabad gyűlölni?

Kedves Lelkiatya! Ne haragudjon, kérem, amiért feltartom és ismét írok, de amint megláttam a kérdésemre érkezett válaszát, úgy éreztem, írnom kell. Nagyon hálás vagyok, amiért válaszolt az aggodalmaimra, kérdéseimre. Én írtam Önnek a levelet, melyben beszámoltam a Jézus iránti hatalmas szeretetemről és erotikus gondolataimról. Ez biztosan nagyon csúnyán fog hangzani, de bevallom, azt kívánom, bár ne is lennék hívő. Az utóbbi időben a Jézus iránti nagyon-nagyon szeretet nekem egy kínszenvedés. Egy időben kifejezetten jó, felemelő érzés volt nekem Jézust szeretni. Valamilyen szinten megvan még ez, de az utóbbi időben az a másik problémám, hogy valamiért sokkal jobban szenvedek a hiánya miatt. Mármint Jézus hiánya miatt..... Egy évig gyűjtöttem a bátorságot, hogy ezt leírjam, mert annyira féltem. Egyébként ellentmondásos a kapcsolatom Jézussal abban a tekintetben, hogy tényleg nagyon hiányzik nekem minden egyes nap az utóbbi időben és legnagyobb vágyam lenne fizikailag találkozni vele, de közben meg ha szerelmes vagyok belé, akkor meg legszívesebben elbújnék előle szégyenemben. Néha úgy is érzem, hogy beleszerettem, hogy épp szexuális vágyaim nincsenek iránta szóval tisztán a szerelem érzése, nem erotika, de nem is csak szeretet. Már arra is gondoltam, hogy azt fogom neki hazudni, hogy nem is szeretem, hogy utálom, hogy azt akarom, hogy felejtse el a létezésem is szóval teljesen az ellentétjét mondani annak, amit valójában érzek, hátha így legalább magam elhinném, hogy nem szerettem belé, de úgyis tudná, hogy hazugság szóval nem lenne értelme és biztos nem is esne jól neki, nem akarnám megbántani, mégiscsak nagyon szeretem.

Tisztelt Lelkiatya! Szívből köszönöm válaszát arra a kérdésemre,hogy létezik-e elhibázott élet. Az Ön szavai,mindig igazak,reménykeltőek és gyógyítóak. ?Kedvesek,és sóval fűszerezettek.? Nagy kár,hogy nem ismerhetem Önt személyesen is. Nagyon szeretném ha tudná,hogy gyógyszerészként én is a segítő szakmában dolgozom,ezért távol álljon tőlem,hogy gyarló önzőségből mindig csak magamra,az életemre fókuszálnék. Éppen ellenkezőleg,mindig másokat helyezek magam elé,s talán ezért is maradt ki rengeteg minden az életemből. Hagytam elmenni az életet magam mellett,és azt gondolom,bizonyos dolgokhoz,már tényleg túl késő. Én egy alkoholista apával nőttem föl,és sohasem akartam a nyomdokaiba lépni. Egészen közelről láttam és látom,hogy mit tesz egy emberrel az alkohol,és ez hogyan tette tönkre az édesanyámat és hajszolta a mániás-depresszióba,öngyilkossági kísérletekbe. Egy szorgalmas,csendes,visszahúzódó, szégyenlős kislány voltam,s talán vagyok is még mindig. Az iskolában folyton vertek és csúfoltak. A gyerekek sokszor nagyon gonoszak tudnak lenni! Emlékszem,elhatároztam,hogy én nem ilyen életet akarok élni,én jobb életet szeretnék magamnak. A nővérem a házasságba menekült,én pedig eldöntöttem tanulni fogok és gyakorlatilag kizártam a külvilágot,kizártam az életet és amennyire tudtam,a környezetemet. Mint egy önvédelmi mechanizmus a túlélésért. Ebbe menekültem,és később a munkába. Hagytam elmenni az életet magam mellett,ezért kérdeztem,létezik-e elhibázott élet. Azt tudom,hogy én vagyok a felelős a saját életemért és senki sem élhet helyettem,bármi legyen is a családi hagyatékom. De az emberek szemében nem normális,ha valaki 45 évesem nem ismeri a szerelmet,a szüleivel él,de nem ingyen (mert nem tudják,hogy betegek,s mikor édesapám elveszítette az állását-aki ma már nyugdíjas-én visszaköltöztem ,hogy anyagilag is segítsem őket,de ott ragadtam),aki soha nem járt külföldön..,stb.,egyszóval soha nem élt még igazán. Az emberek ezt nem értik,megbotránkoznak;azt mondják:?nem vagyok evilágra való,és az a baj velem,hogy túl jó vagyok.? De Ön is tudja,atyám,hogy egyedül jó,csak az Úr Jézus. Sajnálom,ha önsajnálatnak tűnik levelem,de nincs kivel megosztanom-megbeszélnem kétségeimet,kérdéseimet. Az Úr Jézus és az egyház volt az egyedüli menedékem,de az említett okok miatt,ezt is elveszítettem. Én azt tanultam,és ebben hittem és így is éltem,hogy a szentgyónásban a pap által Istenhez szólhatunk,és az ő szavain keresztül pedig Jézus szól hozzánk. Amikor a gyóntató atya elküldött,akkor és ott,ez a világ omlott össze bennem. Ahogy írtam,úgy éreztem,nemcsak az élet,hanem Isten is kigúnyolt engem. Megharagudtam és megsértődtem Rá. Azóta érzem úgy,mintha beleestem volna egy sötét kútba,és nem találok kiutat,nem találok fényt. Mert nincs senkim a világon,aki ?hordágyon? akár a ?lebontott tetőn? keresztül is Jézushoz vezetne. Ezért jelent nekem nagyon sokat,hogy Ön mindig úgy válaszol,ahogyan az Úr Jézus válaszolna...

Tisztelt Lelkiatya! Bocsásson meg nekem kérem,újból elküldöm kérdésem,mert félek,nem kapta meg... Létezik elhibázott élet? Mi van akkor,ha kétséges,hogy felismertem-e Isten akaratát az én életemre? Babits Mihály egy versében azt írta: ?Az életemet elhibáztam,rossz szögletet mértem falán,törölhetetlen drága vásznam terhes színekkel mázolám: emlékből raktam össze rőzsét,múltból máglyát jövőm alá,s tegnap tüzére holnap hősét,magamat dobtam égni rá.(..)? Mintha egykor rólam írta volna. Sok minden kimaradt az én életemből,olyanok is melyek másoknak természetes,ezért inkább nem is sorolnám ezeket. Egyet megemlítenék,mert ezért sok megaláztatás ér,mégpedig azért, mert 45 évesen még soha nem voltam szerelmes,s engem sem szerettek sohasem úgy,ahogy egy férfi szerethet egy nőt. Ha megkérdezik,mért nincs gyermekem,csak annyit tudok mondani: így alakult,mindenkinek más az útja,nekem ez. Valószínű nem lennék jó anya. Közben pedig rettenetesen szégyellem magam. Tudom,hogy mindez az én hibám,mert a gyermekkori és később a felnőttkori sebek,amelyeket hordozok,a mai napig gyógyulatlanok. Olyan vagyok,mint a kifosztott, véresre vert és az útszélen hagyott ember az irgalmas szamaritánus történetében. Jézus ott volt mellettem,és én elfordultam Tőle,mert az egyház megbántott engem,amiről korábban már írtam. Úgy éreztem akkor,hogy nemcsak az élet gúnyol ki engem,hanem még maga az Isten is. Azóta-és ennek már másfél éve- olyan mintha beleestem volna egy sötét kútba,és nem találok kiutat,nem találok fényt. Ha őszintén magamba nézek,azt látom,hogy keserűséget hordozok a szívemben,neheztelek azokra akik megbántanak,és sértődöttségemben a munkámon kívül elszigetelődök mindentől és mindenkitől,még az Úr Jézustól is. Mégis minden áldott nap,elolvasom a napi evangéliumot,és csak arra vágyom,hogy bárcsak már Isten házába költözhetnék,ahol az Úr Jézus elém sietne,és kézen fogva az Atyához vezetne engem. Nagyon várom,mert az lenne az én igazi megváltásom.