Tisztelet Lelkiatya! Kérem segítsen! Nem tudok a bűn kötelékéből el szakadni peddig ez a vágyam lenne most a leg nagyobb! A helyzet nagyon sarokba záró! Mit tanácsol mit imatkozzak ? Mert nagyon szenved a lelkem minden nap e helyzet miatt!

Kedves Lelkiatya! Az, hogy egy pap érvényesen tudjon gyónásokat meghallgatni, nem feltételezi azt, hogy ne legyen felfüggesztve? Persze halálveszélyben egy felfüggesztett pap is érvényesen gyóntathat. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Sajnos töbször előfordult már hogy a gyónás után feladot elégtételt elfelejtettem elmondani ez a mulasztásom érvényteleniti a gyónásomat??? Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó

Kedves Lelkiatya! Fontolgatom, hogy valamilyen szinten megtanuljam a héber vagy az arámi nyelvet. Esetleg mindkettőt, bár az túl sok időt venni igénybe. A héber esetében még nem döntöttem el, hogy ó-vagy újhébert tanulnám, de a modern hébernek talán az lenne az előnye, hogy a mai világban valamennyire használható, lehet héber nyelvű internetes honlapokat olvasni, szépirodalmi műveket, anyanyelvi beszélőkkel kommunikálni és ha jól beszéli valaki, akkor akár a munkában is használni. Az óhéber nyilvánvalóan az Ószövetség olvasásához jó, ha abban szeretnék elmélyedni. Az arámi nyelvnek nem sok hasznát venném, csak hallás után tetszett meg a szépsége és az a tény, hogy a Mi Atyánk is eredetileg arámiul volt és Jézusnak ez (volt) az anyanyelve, ez inkább érzelmileg hat rám. Egy időben az ógörög iránt is érdeklődtem, biztosan érdekes lenne az Újszövetséget eredeti nyelven olvasni. Nem tudom, érdemes lenne-e valamelyiket megtanulnom ha érdekel és melyiket célszerű választani. Ön egyáltalán javasolná-e nekem, hogy próbálkozzak vagy ha nem akarok az egyházban dolgozni, akkor inkább hagyjam az egészet? Meg lehet tanulni ezeket a nyelveket egyedül? Az nem jöhetne szóba, hogy tanárral tanuljak. Jelen helyzetben nem tudnék erre is pénzt áldozni, sok egyéb kiadásom van. A latin és ógörög nyelvekhez sok anyagot találtam az interneten magyar nyelven, teljes könyveket is le tudtam tölteni. Az ógörög nyelvben, legalább az alapokban esetleg egy ismerősöm tudna segíteni, de ő alapvetően nem ezzel foglalkozik, a munkája mellett nem hiszem, hogy beleférne neki engem tanítani és nem is használja a nyelvet, csak egyetemista korában tanulta 10-15 éve. Az arámihoz angol nyelvű könyveket találtam és egy magyar nyelvű tankönyvet, az viszont úgy van megírva, hogy héberül eleve tudni kell, mert arra épül és úgy veszi, hogy a tanuló már a héberből sok mindent ismer ezért bizonyos dolgokat nem magyaráz el. Ez is egy fontos kérdés, hogy ha arámiul szeretnék tanulni, akkor mindenképpen kell-e héberül tudnom. A letöltött könyveim alapján azt mondom, hogy nem, mert az angol nyelvű anyagok nem építkeznek a héberre, de nem tudom. Azt igazán nem merem feltételezni, hogy héberül és arámiul tanulni is lenne időm/energiám, de tételezzük fel, hogy szeretném tanulni mindkettőt, persze egyedül. Nagyon összekeverném őket a hasonlóságuk miatt vagy azért meg lehet különböztetni őket? Jó nyelvérzékem van, öt idegen nyelvet tanultam már. Többek között franciát és olaszt is, azok hasonlóak, de nem kevertem össze őket. Oroszt is tanultam, a cirill betűk nagyon könnyen mentek. Az ókori nyelvek és a modern héber biztosan sokkal nehezebbek, ezért nem tudom, próbálkozzak-e és melyikkel. Anyagi hasznot nem várnék a tanulástól, ezek közül csakis a modern hébernek lehet bármilyen anyagi haszna de a többinek semmi. Az egyszerű érdeklődés vezérel és a szent szövegekhez, Istenhez közelebb kerülés.

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tudna e segíteni abban hogy mit tegyek hogy le tudjam tenni a bűneim azokat is amikre nem emlékszem? Olvastam egy cikket ahol azt írták hogy a bűnöket számuk szerint is meg kell gyónni. Én közel 20 évig nem gyóntam és nem is foglalkoztam Istennel, aztán a gyermekem betegsége miatt visszatértem Istenhez, de csak simán meggyóntam azokat a bűnöket amikre emlékszem de nem mondtam el hogy hányszor követtem el. Így nem érvényes és szentségtörést követtem el? Azt is írták hogy nem elég megbánni ha nincsenek rendesen meggyónva az összes akkor nem érvényes. De én nem emlékszem arra hogy pl hány misét hagytam ki, hányszor hazudtam vagy hány önkielégítést követtem el, és vannak olyan bűnök amiket nem tudtam hogy bűn... Kérem segítsen mert így csak félek áldozni. Hiszen ha halálos bűnben áldozni mész az szentségtörést jelent amit szintén meg kell gyónni, de ha meg nem áldozok amikor lehet a miséken akkor nem érzem teljesnek.

Kedves Lelkiatya! Pár hónapja küldtem helyesbítést az FSSPX-szel kapcsolatban, mert az egyik kérdezőnek ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az ő miséjükön való részvétellel nem teljesíti a katolikus szentmise hallgatási kötelezettségét. Nos, ez a válasz téves. Két hozzászólásban reagáltam erre, de egyiket sem találom ebben a rovatban. Üdvözlettel László

Tisztelt Lelkiatya! Annak ellenére, hogy sikeresen szoktam küzdeni a bűneim ellen és nem olyan gyakran érzem kísértve magam, a héten két-három estén bűnbe estem. Az önkielégítés bűnébe. Általában az szokott történni, hogy megjelenik bennem a késztetés, vágy és sokáig ellenállok neki, majdnem egész nap vagy órákon át, de végül mégis bűnbe esek. Már majdnem sikerül és mégsem. Nagyon szeretném ha vége lenne ennek, nem szeretek bűnös lenni és bosszant, hogy gyenge vagyok, ahhoz képest amit hiszek magamról. A legfájóbb pont az, hogy Istennel szemben elkövetem és ezzel megbántom, magamra haragítom. Jézus jut az eszembe, hogy szenvedett miattam is, milyen erős volt, nem volt bűnös, a testi szenvedést tűrte, neki köszönhetem az Örök Életet, nélküle nem is tudom mi lenne velem és én pedig bűnös vagyok, gyenge, nem érdemli ezt tőlem. Érzem, hogy képes lennék többre is. Képes lennék teljesen legyőzni a bűneimet, főleg az ilyen jellegűt. Csak a saját akaratom, döntésem kellene hozzá. Ez megvan de mégsem sikerül mindig. Az még egy dolog, hogy beleesek a bűnbe, de oly nagyon gyötör amit cselekedtem, hogy hajlamot érzek az önbántalmazásra. Nem öngyilkosság, azért azt nem tenném. Fontolgatom az önsanyargatást, önmagamnak fizikai fájdalom okozását. Önsanyargatást mint böjt, de tényleg komolyan, hideg vízzel mosakodás, padlón alvás, magyarul lemondás a kényelmekről ha nem is állandóan de ideiglenesen. Két okból kifolyólag: bűntudat, bűnbánat kifejezése Isten felé és a kellemetlenségeket erősítve a test örömteli oldalát háttérbe szorítani. Fizikai fájdalom kapcsán ugyanígy: bűntudat kifejezése és a fájdalom mint visszatartó, segítő tényező alkalmazása. Brutálisnak tűnhet ez a logika de a fájdalom ellentéte az örömnek és a fájó test, annak részei kevésbé esik bűnbe, az ember olyankor örül ha a szenvedést kibírja valahogy, ha az alapvető feladatait elvégzi, az örömszerzés és egyéb bűn az, amit olyankor a legkevésbé akarna csinálni. Nem tudom viszont, hogy ez nem vinne-e ugyanúgy bűnbe engem? Ha sanyargatnám magam, fájdalommal vagy anélkül, akkor hiába a bűntudat, mert akkor meg a sanyargatás (és) fájdalomokozás miatt lennék bűnös? A szentek közül is többen sanyargatták magukat, Jézus szenvedése szintén közismert. Ha Jézus ártatlanul szenvedni kényszerült, akkor valahogy természetes is, hogy úgy érzem, nekem is kellene. Tévúton járok? Nem azt mondom, hogy szenvedjen mindenki és hogy a saját szenvedésünk által üdvözülnénk, ez nem igaz. Mindössze annyit mondok, hogy ha egy bűnös ember látja, hogy az ártatlan szenved miatta és ő meg közben bűnös és ennek tetejében még vissza is esik próbálkozásai, küzdelmei ellenére, akkor úgy érezheti, ő legalább annyira megérdemli a szenvedést mint az az ártatlan hiszen az csakis azért szenvedett mert üdvözítő volt de amúgy fordítva kellene legyen. Nem tudom miért, de este esek bűnbe. Nappal van kísértés, késztetés, de akkor kitartok, küzdök, igyekszem ahogy tudok. Reggelente imádkozok és mondom is Istennek, hogy én küzdeni fogok, nem adom fel, hiszek magamban és bebizonyítom neki is, hogy menni fog. Pozitív, reményteli vagyok olyankor. Este ennek ellenkezője történik.

Tisztelt Lelkiatya! Miért van az, hogy néhány újabb kiadású könyvben, füzetben más szöveggel jelennek meg zsoltárok mint korábban. Ezek az eltérések természetesen tartalmi részt nem érintenek, de mivel más szavakat használt a fordító, zavart okoznak. Szerintem ez kifejezetten rossz, különösen az 50. zsoltárnál van ez így, hiszen ezt gyakran imádkozzuk (pl: a Szent Liturgia előtt, a Parakliszban) A hívek egyik része mondja a régi fordítást, a másik része az újat. Ebből csak KÁOSZ lett. Úgy gondolom, hogy egy esetben újítani csak akkor van értelme, ha az tartalmi dolgot érintene, de itt nem erről van szó. Várom válaszát.

Tisztelt Lelkiatya! A prokimen szövegek éneklésével kapcsolatban Ön téved. A Nyíregyházi Egyházmegye honlapján megtalálható Kocsis Fülöp metropolita atya előadásában mind a 8 hangú feltámadási prokimen, de a 3. hangú kivételével, más szöveggel, mint amit Ő 2020-ban jóváhagyott. Íme a példák az eltérésre: 1. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=35 2. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=41 3. hang: megegyezik a könyv szövegével 4. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=54 5. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=66 6. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=17 7. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=15 8. hang: https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=28 A 8 hangú feltámadási prokimen szövegeiből csak a 3. hangú egyezik meg 100%-ban a jóváhagyott szöveggel. Ez 12,5%. Az eltérés 87,5%, ami egy kicsit sok. Ezek után a kántorok is a a zsoltár fordítást éneklik, amelyiket akarják? Személy szerint azért nem tartom jónak azt, hogy az Érsek atya eltér az általa jóváhagyottól, mert ez a kívülállók számára azt sugallja, hogy Ő azt tehet amit akar. Szerintem, ha valaki jóváhagyott valamit, akkor ahhoz ragaszkodjék legalább néhány évig. Kíváncsi lennék arra is, hogy ezek a felvételek pontosan mikor készültek. Lehet, hogy 2020 előtt, tehát a jóváhagyás előtt? Várom válaszát.

Nem rég tértem meg, és folyamatosan jönnek elő a bűnök, melyeket át adok Jézusnak a meg váltónak, de ezek a bűnök melyeket elkövettem meddig foglya végig kísérni az életemet?

Kedves Lelkiatya! Van egy ember, rengeteget ártott a családomnak, megbocsátottam neki a szívemben, nem haragszom rá, tegnap este álmomban mégis leköptem és megvertem. Áldozhatok így? Ha ébren vagyok nem érzek haragot, de tudat alatt úgy tűnik mégis. Melyik a valós?

Tisztelt Lelkiatya! Egy elég összetett kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, megpróbálom röviden összefoglalni. Én nem rég találtam csak meg igazán Istent, és az Egyházat (pontosabban Ő engem). Pici koromban megkereszteltek (Római Katolikus) és itt nagyjából véget is ért a story. Semmi vallási neveltetést nem kaptam, még templomba se jártunk soha. Isten nevét is inkább káromkodás formájában hallottam sajnos. Kamaszkoromban elég "zűrös" dolgok történtek velem, de ennek akkor még nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget. Azt hittem, a kicsapongó, bulizós, részeges életforma a normális a fiatalok körében. Érdekes, hogy a szüleimtől vallási téren példát nem láttam, mégis részben nekik is köszönhetem, hogy megtaláltam Istent. Édesapám halála volt az első "pofon", ami egy kicsit elgondolkodtatott. Ekkor voltam 15 éves. El kezdett foglalkoztatni a nagy kérdés, hogy tulajdonképpen miért is élünk a világon, valamint, hogy mi ez az egész, hogy a halállal megszakad minden. De a családom meg az ismerőseim között csak annyi választ kaptam, hogy: "ezzel nem kell foglalkozni".....hát persze, hogy annál jobban foglalkoztatott a dolog. Egy valami jutott csak eszembe, hogy hol kaphatnék válaszokat: az Egyház....hisz a temetéseken is a papok olyan megnyugtatóan tudtak beszélni az örök életről. Elkezdtem templomba járni. Előszőr csak halottak napján, meg ilyen szomorúbb évfordulókon. Aztán egyre sűrűbben két havonta, havonta....de közben az évek is teltek. Sokáig úgy gondoltam, hogy hát jó, van túlvilág, meg örök élet de azért van egy földi életünk is, amivel Isten nem is nagyon foglalkozik. Ekkor még elég zavaros Istenképem volt. Ismerkedtem az Úrral, de még nem számoltam le a bűnös életvitellel. Visszagondolva, elég sok jelet kaptam Jézustól, hogy vegyem már észre, hogy van egy másik Út is, de ezt mos nem részletezném. Azt hiszem 21 vagy 22 éves lehettem, mikor komolyabban odafordultam Istenhez. Hetente jártam misére, sokat olvastam, online lelkigyakorlatokat néztem stb. és teljesen próbáltam leszámolni a régi életemmel, régi társaságokkal. Tavaly volt a teljes fordulópont akkor már 25 évesen. Megbérmáltak és elsőáldozó voltam. Az első gyónásomra próbáltam jól felkészülni, de annyi minden kavargott bennem, hogy-hogy is kellene jól csinálni.... Aztán a bűnmegvallás mellet inkább ilyen lelkibeszélgetés lett belőle, de én annak is nagyon örültem, hogy ily módon is közelebb kerültem Istenhez. Kicsit később kezdett motoszkálni bennem,(ahogy rendszeresen elkezdtem gyónni) hogy: te jó ég mennyi mindent nem gyóntam meg. Volt, hogy komolyabb dolgokat későbbi gyónáskor elmondtam, de aztán még inkább kezdett felszállni a köd a fejembe, hogy milyen mocskos fiatalkorom volt. Sokáig káromkodtam, mert hát azt hallottam otthon is(ma már el nem tudnám képzelni), szemérmetlen filmeket néztem, mert hát a haverok is nézik biztos ez a természetes, részegeskedés.....sorolhatnám. Már az is megfordult a fejemben, hogy egy lépést visszább kellene lépni,...mondjuk az áldozástól. Ugyanakkor, ha józanul végig gondolom, azért nem emészthetem magam, hogy régi bűnöket úgy követtem el, hogy akkor nem is tartottam igazán bűnnek...arra meg pláne nem gondoltam, hogy én ezzel Istent bántom.... sokáig Istent is csak a saját kényelmemre akartam formálni... ez csak nagyon lassan tisztult le nálam (lehet, hogy lassú a felfogásom.....:D mint a szerelmes pároknál, mikor az egyik jeleket küld a másiknak, és a másik meg nem kapcsol...itt én voltam sokáig a bamba) Eszem ágában se nincs egyébként felmenteni magam az miatt, hogy úgymond "keresztényöntudat" nélkül követtem el dolgokat... csak kezd bántani egyre jobban ez az egész dolog. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben a régi bűneim is a "halálos bűnök" kategóriába sorolhatók? Meg kellet volna gyónni mindent amit csak tudok? Aki nem kapott vallási nevelést, annál, hogyan játszik a bűn? Mikor elkezdtem gyónni akkor nem is nagyon foglalkoztam ezekkel a múltbéli dolgokkal azt gondolva, hogy hát biztos minden másképp alakult volna ha mondjuk hamarabb megtalálom az Urat. Próbáltam a mostani gyengeségeimre, bűneimre koncentrálni. Csak napjainkba kezdenek elbizonytalanítani ezek a dolgok, hogy talán az első gyónásomkor nem is raktam le az addigi életem. Ugyanakkor, ha szabad így mondani, teljesen felforgatta az életemet az Úr... 180 fokos fordulat ált be és ezért nagyon hálás vagyok neki. Talán Szent Ágostonnal tudok a legjobban azonosulni, mikor beszél a vallomásaiban a régi "szennyes" életéről, a vívódásairól, a megtéréséről....(nem véletlenül, Ágostont választottam a bérmálkozásomkor, névként) Annyira bánt, annyira elszomorít, és annyira fáj, hogy miért nem tudtam én már Istenről mondjuk gyerekként. Nem hibáztatom a szüleimet, keresztszüleimet, de picit máshogy is lehetett volna ezt storyt írni. Köszönöm, hogy leírhattam a történetem, és feltehettem a kérdéseimet.

Tisztelt Lelkiatya! Miben különbözik a papi és a szerzetesi hivatás annak jelei szempontjából? Mi segít a felismerésben, megkülönböztetésben?

Kedves Lelkiatya! Vigasztaló szavaiban bízom, mert bizonytalan vagyok. Néhány napja pénzt kért tőlem egy külföldi férfi, azt állította, hogy a családja éhezik, ő nemrég jött ki a börtönből és tudja, hogy egy olyan megjelenésű emberrel, mint ő, nem szívesen állnak szóba. Megpróbáltam átgondolni, Isten segítségét kérni, vajon tényleg szüksége van-e a pénzre, vagy nem. Végül adtam neki, nagyon hálás volt, mondta, hogy én egy jó ember vagyok, aztán ment mindenki a saját útjára. Később újra elgondolkodtam, jól tettem-e, hogy adtam, de úgy éreztem, hogy nem hiányzik az a pénz, amit adtam neki, szóval úgy gondoltam, rendben van. Ma viszont újra találkoztam vele, egy sarkon állt és igyekezett másokat megszólítani. Kezet nyújtott, újra elmondta, hogy jó ember vagyok, de több nem történt, nem kért pénzt. Vajon azért nem kért, mert három másik barátommal voltam, vagy tényleg nem akart kérni? Jól tettem, hogy a múltkor adtam neki? Tényleg szüksége volt rá? Mi lesz, ha esetleg újra találkozunk és kér? Értem, hogy keresztényként segítenünk kell, van egy bizonyos határ, amit nem kellene átlépni, ráadásul úgy, hogy azt sem tudhatom biztosan, hogy tényleg szüksége volt arra a pénzre neki és a családjának. Kérem, kedves Lelkiatya, adjon tanácsot, és imádkozzon értem és az említett férfiért! Hálásan köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! A metropóliai gyűlés alkalmával a vecsernyében hallottam a 103. zsoltárt, amely szinte teljesen másként hangzott, mint ahogy az énekeskönyvben van. Lesz változás ezen a téren? Ha igen, mikor? Válaszát előre is köszönöm.