Két dolgot javaslok. Ne a helyét keresse, hanem Istent. Ne közösséget keressen, hanem lelkiatyát, lelki vezetőt. A lelkiatya segít közelebb kerülni Istenhöz, a mélyebb Istenkeresése föltárja Ön előtt a válaszokat az élet kérdéseire. Amit most végez, az is nagyon szép feladat. Ebben is keresse Istent, Istent dicsőítését. Miközben ezt teszi, kirajzolódik, hogy mit vár Öntől, mit kínál Önnek a jóságos Úr, akinek nagyon kedves az Ön törekvése, aki megáldja ezt a keresését.

Meggyőződésem, hogy akik dolgoztak ezen az új görögkatolikus arculaton, sokat töprengtek azon, hogy mi volna a legkifejezőbb. Alighanem olyan megoldásra törekedtek, amely bizonyos mértékben utal az ősiségre is, ugyanakkor arra is, hogy egyházunk teljesen korszerű, a mai világban is életrevaló, vonzó, értéket adó. Ha csupán az ősiséget fejezné ki, ezzel nem csupán csak egy szűkebb réteg tetszését nyerné el, de nem is volna teljesen kifejező, hiszen egyházunk egyszerre nagyon ősi és nagyon mai is.

Az biztos, hogy egymást nem kell nézni, hogy ki teszi ezt, ki nem. Szerintem jól teszi, ha Ön keresztet vet, amikor erre belső késztetést érez. Ha azonban valaki nem teszi, azzal meg Önnek nem kell törődnie. Nyilván más az, amikor jelen is van a főpásztor, ilyenkor áldást is szokott adni. Ekkor, értelemszerűen szinte mindenki keresztet vet. Ha viszont nincs jelen, akkor erre nincsen semmilyen előírás, csak az egyéni buzgóság készteti.

A Jézus-imát javaslom: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön! Ennek gyakori, megállás nélküli ismétlése, ha kell kiáltozása elűzi a gonosz lelkeket. Ha netán mégis elbukna, ezzel az imával óriási ütéseket mért az ellenségre, közben pedig az Ön lelke is edződik. Jó a testedzés is, de néha ellentétes eredményt generál. Ez a fajta lélekedzés garantáltan megerősíti a lelkét. És még egy: Örüljön és adjon hálát minden egyes csatanyerésnek is. Kell a kísértés, hogy közben erősödjék a lélek. Ne féljen, a győzelem már az Öné, ha kitart Krisztus mellett.

Ezek mellett lehet áldozni. Sőt, ajánlatos is, hogy az Eucharisztia szentségében részesülve erőt merítsen az efféle emberi gyöngeségek leküzdésére. Igen, ezek könnyen lehetnek bűnök, mert az ember még be is látja, hogy mit kellene tennie, mégis hagyja, hogy a rosszra hajló természete (lustaság, kényelmesség esetleg bizalmatlanság vagy egyebek) eltérítse a belátott és bejárandó úttól. Javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, mondjuk, havonta, és mindig mondja ezeket a gyöngeségeit is. Ebből is meríthet erőt, hogy ne hatalmasodjék el ez a rosszra hajló természete. De a szentáldozást ne tegye ettől függővé. Abban az Úr iránti szeretete és hálája miatt részesüljön, hozzon érte áldozatot lehetőleg minél gyakrabban!

Természetesen. Mi, görögkatolikusok is egy közösségben vagyunk a teljes katolikus egyházzal. A rítuskülönbség nem akadályoz meg bennünket abban, hogy a más rítusban ünnepelt szentségekben részesüljünk.

Semmiképp se érezze úgy, mintha az Úr Jézus utasította volna el! Erről szó sincs. Hogy mi vezethette ezt az atyát, hogy ilyen szívtelenül viselkedjék, nem tudom. Talán neki is rossz napja volt. Kérem, imádkozzék érte és bocsásson meg neki. Súlyosan vétett a szeretet ellen, a papi szolgálattal szemben, de nem tudhatjuk, hogy mi lehetett ennek az oka. Ahogy próbálom összerakni ezt a rossz emlékű gyónást, elképzelhető, hogy Ön úgy mondta el ezeket az eseményeket, hogy közben már értelmezte is, elemezte több szempontból. Emiatt az atya hiányolhatta az alapvető dolgot, a bűnbánat alapmagatartását. Ez nem jelenti azt, hogy az nem volt meg Önben, de a talán kicsit hosszabbra sikerült beszámoló miatt tűnhetett ilyennek. Erre akkor nem volt fogékony ez az atya, csak várta a bűnök felsorolását, és mivel nem az általa várt "szokványos" módon tárta föl ezeket, ezért érezhette, hogy csak önelemzés van, melybe talán mentegetőzés is vegyült, nem pedig az a mély, tiszta bűnbánat, amely - ideális esetben - a gyónás szentségéhöz szükséges. Teljesen megértem, hogy ennyire rosszul esett Önnek az atya viselkedése. Azonban egy atyának a pillanatnyi viselkedése miatt nem szabad az egész lelkiéletére kiható súlyos döntéseket hozni. Hogy hozzá nem megy gyónni, azt teljesen megértem. De sok más áldozópap is van, akik segítenek Önnek az Úrral való kiengesztelődésben. Javaslom, hogy minél hamarabb menjen el meggyónni valahová. Mondja el ezt az esetet is, de lehetőleg szemrehányások nélkül. Ez Önnek fájt, de belátja azt is, ha volt bármi része abban, hogy ez így alakult. Pont. Továbbá tárja föl, hogy miben látja a saját gyarlóságait, amelyek miatt szeretne bocsánatot kérni az Úrtól. Utána feloldozást is kap, jó esetben talán néhány vígasztaló szót is az atyától, és épülhet tovább a lelkiélete, az Úrral való egyre mélyebb kapcsolata. Én is imádkozom Önért és a levelében említett atyáért.

Biztos vagyok abban, hogy a legtöbb református lelkipásztor is azt mondja, hogy lehet, szabad, sőt dicséretes dolog csöndben, szavak nélkül, gondolatban vagy csak némán formálva a szavakat imádkozni. A férjében ez gyermekkorától mélyen rögzülhetett. Ezt tartsa tiszteletben! De olyan sokan imádkozunk némán is, hogy igazán furcsa volna azt vélni, hogy az mind értelmetlen dolog volna, hogy az nem is lenne ima. Isten még azokat a gondolatainkat is meghallja, meghallgatja, ami nem imaként jelent meg bennem, de valamiképp kifejeződik benne a vágyam. Sőt, Isten hamarabb meghallgatja az imánkat, mint mi magunkban megfogalmazva kérnénk azt.

Én már bejelentkeztem rá, és várom a soromat. Nem látom okát, hogy annyi védőoltást kaptunk gyermekkorunkban, akkor ezt most miért ne fogadnám el. Nyugodtan lehet bízni az orvosokban. Ők nyilván sokkal jobban értenek ehhöz, mint amit én erről a kérdésről össze tudok csipegetni a világhálón. Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Szerintem mindkettő azt fogja mondani, hogy nyugodtan elfogadhatja, sőt, nagyon is jól teszi. Én így látom.

Csak bátorítani tudom Önt a tanulásra. A legjobb menekülési útvonalat választotta. Ön lehet, hogy most nincs a helyén, de az esze és a szíve igen. S ennek köszönhetően meg is fogja találni majd a helyét. Csak tanuljon tovább rendületlen! Kivált, ha még örömét is leli benne. Az Úr meg fogja áldani ezt a törekvését. Persze, imádkozzék is tovább ezért!

A legtöbb helyen erre a célra külön kelyhet használnak.

Hát, nem tudom. Ha végignézi a görögkatolikus szertartásainkat, abban rengeteg dicsőítést talál. Sok benne az "Uram, irgalmazz!" is, ez igaz, csakhogy ez sem gyász és szomorkodás, hanem az Isten irgalmának a dicsérete, átélése, afelett való bizalomteli örvendezés. A nagyböjt is azért kell, hogy annál kitörőbb legyen a húsvéti öröm a föltámadáskor. A bűneink miatt nagyon is sok szomorkodni való van. Számtalanszor megbántjuk az Urat. Ha emiatt nem vagyok szomorú, akkor vagy nem veszem komolyan a tetteimet, vagy nem szeretem az Urat, akit a bűneimmel megsebzek. Szóval, mind a kettőnek van helye - amilyen az életünk is. A hit a szomorúságot reménytelivé az örömöt pedig Isten dicsőítésévé teszi.

Tudom, nem könnyű feladat ez. Ismerem, mert én is hasonlóval küzdöttem a katonaság alatt. Még álmomban is trágárkodtam. Szörnyű volt. Ez, persze, alapvetően lélektani jelenség, sokkal kevésbé számít bűnnek. Amikor az ember sokat hall ilyet, átmegy a saját tudatába, és önkéntelenül is feltolul, még ha ellenkezik is vele. Mi a teendő? Noha azt mondtam, nem is igen számít bűnnek, mégis mindig gyónja meg. Az Úr úgyis beszámítja az enyhítő körülményeket, úgyhogy emiatt nem kell aggódnia. Mégis jobb, ha nem mentegetőzik, nem magyarázkodik saját maga, kivált nem az Úr előtt, hanem bűnbánatot tart, hogy amennyiben ez az Ön vétke is, azért bocsásson meg. Hogyan tudjon erről leszokni? Tudják-e a munkatársai, hogy az Önt zavarja? Bátran mondja meg nekik. Ezt ne szégyellje! Sokszor számolnak be arról is mások, hogy aki ezt bevallja, azt egy idő után inkább tisztelik, sőt, igyekeznek a jelenlétében tartózkodni a káromkodástól, trágár szavaktól. Lehet, hogy lesznek viszont, akik kigyúnyolják érte. Nem baj, ezzel se törődjék. Ha ezt nyíltan vállalja ez segít majd szabadulni ettől a lelkére rakódott sötétségtől. És persze, nagy hittel imádkozzék is ezért. Én is imádkozom Önért.

Csak a saját véleményemet mondhatom el. Én azt tartom, hogy mindig érdemes bízni az orvosokban. Ők sokkal többet tudnak az egészségem ügyében, mint én magam. Én is tudok egyet s mást, azt használnom is kell. De amikor súlyos betegség, műtét, gyógykezelésre van szükség, akkor az általam a világhálón keresztül összecsipegett tudás édeskevés ahhoz képest, amit ők tanulmányaik és tapasztalataik alapján tudnak. Tehát rájuk bízom magamat, azt teszem, amit ők tanácsolnak. Tény, hogy a vakcinák kapcsán számtalan vélemény látott napvilágot, köztük orvosok, gyógyszerészek, virológusok és ki mindenki még hozzászólt a kérdéshöz. Ám éppen ez az, ami elbizonytalanít bennünket. Én sokkal jobban bízom a háziorvosomban és az oltásokat szervező szakemberekben. Azt hallom, hogy a Magyarországra érkező oltóanyagok mind megbízhatóak. Ha ezt mondják, akkor én ezt elhiszem. És egyáltalán nem törődöm azzal, hogy melyik tipusú vakcina jut nekem. Ezt is vaklármának tartom. Annak idején vajon válogattak-e a szülők, hogy a gyermekük melyik oltóanyagot kapja meg? Amit a gyermekorvos tanácsolt, azt fogadtuk meg. Ezt érdemes követni ma is. Számomra megbízható szakemberek azt mondják, hogy a védőoltás sokat segít. Nyilván olyan oltóanyagokat szereznek be, ami a leghatékonyabb, és leggyorsabban beszerezhető. Én tehát nem válogatok. Ha behívnak a bejelentkezésem eredményeként, akkor odatartom a karomat, hogy adják be azt az oltóanyagot, amit éppen nekem szántak. Szerintem így sokkal egyszerűbb az élet, és biztos vagyok abban, hogy ez nem felelőtlenség, hanem Istenre hagyatkozó, de bölcs magatartás.

Egyrészt teljesen bizonyos, hogy Jézus itt nem a lélekvándorlásról beszél. Ha akart volna erről tanítást adni, akkor arról minden bizonnyal jóval nagyobb hangsúllyal beszél róla, nem pedig csak ilyen haloványan utal rá. A kereszténységben meghirdetett személyes üdvösség teljesen összeegyeztethetlen a lélekvándorlás emberi elméletével. Hogy Keresztelő Szent János Illés szellemével lép föl és beszél, ez képletes értelmű. Hogy pontosan mit is jelent, nem tudhatjuk. Nincs a Szentírásban még egy olyan utalás, hogy egy személy "kétszer" születne meg. Ez még úgy is elképzelhetetlen, ha Illés halálának körülményei meglehetősen titokzatosak is. Itt inkább a Messiás jövetelének megerősítéséről van szó. A jövendölések szólnak arról, hogy Illés majd "visszatér" és ez lesz a jele a Messiás jövetelének. Hogy miért nem csatlakozott a tanítványai sorába, ennek kézenfekvő oka, hogy már Jézus működése idején börtönbe került és meg is halt. Érdekes elmélkedést olvashattunk Dobos András atyától itt a honlapunkon a vízkereszti eseményről. Ebben arra utal, hogy bár Keresztelő János kapott belső megvilágosítást, hogy Jézus a messiás, mégis azzal, hogy Jézus alázatos módon beállt a bűnösök sorába és föl akarta venni a bűnbánat keresztségét, ez őt is elbizonytalanította. Annyira más módon jelent meg Jézus, mint amire számítottak. Később, amikor már börtönben volt, akkor is küldött üzentet, hogy "te vagy-e az eljövendő vagy más várjunk?". De a legdöntőbb tény az erőszakos halála, ami miatt nem lehetett később Jézus tanítványa.