Kedves Lelkiatya!
Érdeklődnék a szerzetesi hivatás után, van amit már megértettem, de szeretnék utána olvasni is. Nézegetem a Szent Atanáz könyveit, de nem tudom mit választak a sok könyvből. Mi az amit jó szívvel ajánl?
Köszönöm válaszát! Isten áldja!
A keleti szerzetesség alapműve Szent Antal élete, ez a Jel Kiadó sorozatában, "A III-IV. század szentjei" c. kötetben magyarul is olvasható. Kezdésnek nagyon jó.
Komolyabb könyvként ott van Baán István atya szerkesztésében A bizánci szerzetesség c. gyűjteményes kötet, mely a keleti görög szerzetesség történelméről és lelkiségéről is gazdag képet fest.
Szintén az ő szerkesztésében jelent meg A szent öregek könyve a Jel kiadónál.
Ugyanebből a korból származik Gázai Szent Dorotheosz szerzetesi tanításai, Ókeresztény örökségünk sorozat 20., Jel kiadó, 2015.
A monasztikus szerzetesi hivatásról, annak lelkületéről nagy klasszikus, szép könyv Corona Bamberg: Az emberség ára c. könyve.
Ajánlom még Enzo Bianchi: Nem vagyunk különbek c, könyvét.
Tisztelt Lelkiatya!
Online lelkigyakorlat lehetőség ( skype stb) Görög vagy Római katolikus vagy Ortodox van e ? Előre is köszönöm!
Ferenc
Bocsásson meg, kedves Ferenc, hogy hosszú ideje nem válaszoltam. Kerestem a lehetőségeket, de nemigen leltem. Itt közzé teszem az Ön fölvetését, hátha valaki jobban tud segíteni.
Tisztelt Lelkiatya!!! A Szentírásba több helyen lehet ezt a felszólítást olvasni "Tartsatok bünbánatot" Hogyan kell bünbánatot tartani???
"Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!"
Ez az egyik legegyszerűbb bűnbánati ima. Vagy inkább fohász, amelyet lehet egymás után többször is mondani, mondogatni. Ha őszintén teszi, akkor ez az ima a lelkét elvezeti a bűnbánó lelkülethöz.
Persze, lehet más szavakkal is. A saját szavaival fejezze ki, hogy mely tettek voltak méltatlanok Önhöz, vagy éppen Krisztushoz, akihez Ön is tartozik. "Bocsáss meg, Uram, hogy ezt és ezt, ezeket meg ezeket elkövettem." A bűnbánat abban segít, hogy ne másokat hibáztassunk, kivált nem magát a Jóistent, hanem a saját bűneinket ismerjük föl. Azért buzdít erre minket Jézus, mert ezen az úton tudjuk leginkább fölismerni Isten irgalmas szeretetét. Erre nagy szükségünk van, hogy tudatosodjék bennünk, hogy minket Isten szeretete éltet és őriz meg.
Egyébként érdekes módon a bűnbánat, a bűnbánó lelkület az embertársainkkal szemben is békésebbé tesz minket. Nem vádoljuk a másikat, hanem saját hibánkat belátva megértőkké válunk az ő hibáikkal szemben is.
Kedves Lelkatya!
Mit tegyek, ha a papunk kötelező adakozásra szólított fel minket, és ez nekem nagyon de nagyon nem tetszik?
A következőek ne jelenjenek meg az oldalon, kérem. Templomfelújításról van szó, amire az egyházközség kapott egy nagy összeget. Eleinte a heti közleményekben felsorolta az atya, hogy kik adakoztak. De ma azt mondta, hogy akik eddig ímmel-ámmal vagy semmit sem adakoztak, azok nagyon gondolkozzanak el Szent Pál apostol egy bizonyos mondásán. Ezt már sajnos nem tudom idézni. Meghökkentem ezen. Eddig én sem adakoztam, mert adakozni szoktam egy bizonyos római katolikus atya bankszámlájára, amit a rászorulók megsegítésére nyitott, és néha támogatom az egyik jó ismerősömet is. Arra gondoltam, hogy ez a közmunkásbérből éppen elég adakozás céljára. Valamint a szüleimmel élek, akik mindenben segítenek, de kikötötték, hogy nincs több adakozás. Tehát a fent leírt támogatásokat is titokban teszem. Nem volt szándékomban a templomfelújításra adni, főleg nem felszólításra. Dühös vagyok. Most mihez kezdjek? Nem szeretnék máshova menni templomba, de azt sem akarom, hogy kiutáljanak. Nem akarok erről beszélni az atyával sem. Köszönöm válaszát.
Ó, ismerem ezt az érzést. Ilyenkor inkább a bicska nyílik ki az ember zsebében, mint a pénztárcája. Igen, nem valami okos lépés az atya részéről a követelőzés, az erőszakos föllépés. Melléfogott. Viszont bocsássa meg neki. Nem javaslom, hogy önmagát megerőltetve adakozzék. Adjon jó szívvel másnak. Azt is megértem, hogy ebben a dühös állapotában nem kíván békés megbeszélést kezdeményezni az atyával. Noha leginkább erre volna szükség. De lehet ezzel várni, rá lehet hagyni másra is. Menjen csak továbbra is jó lélekkel ugyanabba a templomba. Ha rákérdeznek, hogy Ön még miért nem adakozott, akkor vegye elő a témát, hogy miért is. Addig nem kell. De igazából nem hiszem, hogy oda jutna a dolog, hogy emiatt kinézzék vagy számonkérjék. Ez inkább csak az Ön gondolatában van. Nem kell ezzel törődnie. Adakozzék olyan mértékben és olyan irányban, ahogyan arra az Ön lelke indítja. Az is kedves az Úrnak. Aztán majd később lesz olyan helyzet, hogy a saját közösségének is fog tudni adni. Addig az értük mondott imádságával pótolja ezt az adományt!
Sok sok igazságtalanság folyik a környezetemben! Mit tudok tenni hogy ne itelkezzek anyit más felett?
Kérem segítsen ebben nekem jó tanáccsal mert igy baj lessz a lelkemmel!
Az már nagyon jó, hogy a sok igazságtalanság láttán fölismeri, hogy nem a lázadás, a méltatlankodás a megoldás, hanem a béke keresése, mégpedig elsősorban a szívében. Ez nagyon jó. Tudom, hogy ettől még van a lelkében sok lázadás, méltatlankodás és békétlenség, de már ezekből kifelé tart. Ezt mindenképpen köszönje meg az Úrnak, hiszen ez már nagy kegyelem. Nehogy könnyedén átlépjen rajta, hogy nem dicsérgetést várt tőlem, hogy ez semmi. Nem! Ez nagyon is nagy dolog! Mindenképpen hálálja meg az Úrnak, hogy ezzel a lelkülettel tud erre a helyzetre tekinteni. Annál is inkább, mert nem kell aggódnia a lelkéért, nem lesz vele baj.
És mit tegyen? Elsősorban imádkozzék ezekért az emberekért, mint Jézus is tette: "Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!" Ha tud értük imádkozni, akkor már nem csak megerőltetett racionalitással, hanem valamelyest a szívében is kezdi fölismerni, hogy ők valójában rászoruló emberek. Rászorulnak a békességre. Lehet, hogy az adott helyzetben fizikailag jobban járnak, de semmiképp se akarjon a helyükbe kerülni!
Aztán imádkozhat saját magáért is. Kérje Isten Szentlelkét, hogy az ő szeretetével tudjon szeretni. A saját erejéből ez nem fog menni, de megtapasztalhatja a csodát, hogy Isten meg tudja ezt Önnek adni.
Sokat segíthet mindezen, ha külön Szent Liturgiát/szentmisét kér ezeknek az embereknek a lelki üdvéért. Ezzel az egész egyházat bekapcsolja az értük és az Önért való imádságba.
Ne az igazságtalanságot akarja megszüntetni, hanem az abból fakadó békétlenséget gyógyítani. Ebben fogja Önt megsegíteni az Úr - ha kéri tőle.
Krisztusban szeretett Lelkiatya!
Sok fájdalom van a szívemben, amelyeket nem szeretnék csak Istennel megosztani, mert hisz bárkinek, akivel megosztom és szeret, annak az együttérzése okán ezzel fájdalmat okozok és sokak, akik segítenének a tehetetlenség miatt szenvednek, hiszen a megoldást évek óta keresem Tudom segít a gyógyuláshoz, ha valakinek elmondjuk, de én már ott tartok, hogy erről a hiányomról, nem szeretnék beszélni már, talán nem véletlen van így, talán csak nem vagyok érett a változásra. Az Úrral persze mindent megosztok és Tőle kapok bátorítást a kitartáshoz, de az emberek előtt a fentiek miatt inkább hallgatnék. Ez baj? Ha a panaszkodás szavai helyett inkább csöndbe burkolózom, az rossz? Szeretnék hiányözpontú helyett hálaközpontú lenni. Ez lehet így jó út?
Köszöni: Erzsébet
ui: Direkt nem írom le a pontos hiányomat, hogy a válasza is többeken segíthessen, hisz mind-mind mással küzdünk
Kedves Erzsébet!
Azt kell mondanom Önnek, hogy igen, ez baj, ez nem a helyes megoldás. Attól tartok, kicsit saját magát csapja be azzal, hogy nem mondja el a bánatát másik embernek, hanem "csak" az Úrnak. Az, persze, nagyon jó, hogy az Úrral mindezt meg tudja beszélni. Ez tartja meg Önt. De tovább is kell lépnie. Ki kell lépnie. Elhiszem, hogy őszinte abban is, hogy nem akar ezzel mások terhére lenni. De azt mindenképp komolyan kell vennie, hogy a megosztott tehernek a súlya is megosztódik. Az is elő szokott fordulni, hogy valakiről nem tudják, hogy milyen terheket hordoz, és felnéznek rá, hogy lám, mennyi erő és energia van benne, s emiatt sem akaródzik a gyöngeségét mások előtt felfedni, hogy ez a kép össze ne omoljon senkiben. Nem mondom, hogy az Ön esetében is így van, csak arra mutatok rá, hogy igen összetett az emberi lélek, sok rejtett motíváicó van, amelyet egyedül nem lát be az ember. Ezért kell külső segítség, egy másik ember, akár több is, akivel meg lehet beszélni a nehézségeket is, nem csak a szép és lelkesítő dolgokat.
Ősi tapasztalat, hogy a gondolatokat ki kell mondani, nem magunkban hordozni. Persze, a másik oldal is rossz, ha valaki állandóan kifecsegi a maga dolgait. Olykor ennek visszataszító volta miatt érzünk késztetést a hallgatásra. Nyilván meg kell válogatni, hogy kivel osztjuk meg belső dolgainkat. De egy vagy néhány ilyen társra mindenképp szükségünk van.
Tisztelt Lelkiatya!
Fiatal házasok vagyunk, de a férjem nem szeret sem csókolózni, sem házas életet élni. Minden mással foglalkozik vagy a telefont nyomkodja. Ha nagyon kérem és épp ideje van a gyereknemzésnek, akkor nagy nehezen ráveszi magát, hogy lefeküdjön velem.
De azt sem élvezi különösebben. Gyerekünk persze nem fogan, azóta sem született.
Nekem viszont fontosak az ilyen dolgok, van rá példa, hogy szomorúságomban "magamon segítek". Ez bűn?
Köszönöm a választ!
Semmiképp sem az a kérdés, hogy bűn-e ez a cselekedet vagy sem. Az volna bűn, ha nem tenne meg mindent ennek a helyzetnek a helyrehozatalában. Mindenképpen beszélgessenek! Ne szeretetet, szeretkezést akarjon kicsikarni a férjéből, hanem ennek a helyzetnek alapos átbeszélését. Előtte nagyon imádkozzék, majd kérje meg a férjét, hogy üljenek le ezt megbeszélni. Ez így nagyon nem természetes, sőt, kifejezetten veszedelmes helyzet. Nagyon könnyen rámehet a házasságuk, így az Ön élete és boldogsága is. Ha nem megy a négyszemközti beszélgetés, akkor kérjen segítséget hozzá. Lehet, hogy a férje nem hajlandó egy hármas beszélgetésre, lelkiatyával, házasságterapeutával, de akkor legalább bevezetésként Ön keressen meg egy lelkiatyát vagy más szakértőt, hogy erről a helyzetről alaposan tudjanak beszélni. Ez semmiképp sem maradhat így. Ami bűn ebben a cselekedetben, hogy megelégszik egy teljesen felszínes tettel, ami csupán pillanatnyi örömet hoz, de megoldást semmiképpen sem. A megoldást keresse, imádkozza ki!
Munkahelyi gondok Tanácstalan vagyok. El kellett jönnöm a munkahelyemről. Óvodában dolgoztam, nagyon szerettük egymást a kicsikkel. A vezető óvónő felvesz egy régi dolgozót megint. Hiányzik a munka. Egy ideig rossz lesz anyagilag és érzelmileg. ...
Lelkiatyám, nincsenek evészavaraim. Csak megítéltek. A másik, hogy egy ismerős személynek kellett az állásom. Tanácstalan vagyok... Nagyon szomorú. Járok görög katolikus szertartásokra, olvasom a Szentírást.
Lehet, hogy félreértettem a helyzetét, bocsánat. Ezzel együtt is javaslom, hogy tartson önvizsgálatot, illetve törekedjék a minél mélyebb önismeretre, ezzel együtt pedig önmaga elfogadására, szeretetére. Mert megértem, hogy a szomorúságának legfőbb oka, hogy már nem dolgozhat azon a helyen, ahol korábban szeretett dolgozni. De a saját szomorúságaink legyőzésének sokszor nem az a megoldása, hogy igyekszünk visszaállítani a korábbi kedvezőbb helyzetet, főként, ha az nem is áll módunkban, tehát csak vágyakozunk rá, de nagyon nincs remény ezt visszanyerni. Ezzel csak magunkat áltatjuk, a szomorúságunk állapotát hosszabbítjuk. Lehet, nem könnyű, amit tanácsolok, de azt javaslom, tekintse ezt a fordulatot úgy, mint Isten ajándékát. Ha Isten bezár egy ajtót, hamarosan kinyit egy másikat. Ne veszteségnek élje meg, hanem új lehetőség megtalálásának. Annak örvendhet, ami ott érte, egy kedves szakasza az életének. De most másfelé akarja Önt vezetni Isten. Tegye meg a szükséges lépéseket, hogy ezt megtalálja. S ez nem csupán az állásböngészés. Lelkileg dolgozza föl, hogy kapta ezt az új helyzetet, imádságban beszélje meg az Úrral, hogy mit akar Önnek ezen keresztül adni. Mindkét dolog segíteni fogja Önt ebben, ha jár a görkat. szertartásainkra és olvassa a Szentírást. Meg fogja látni Isten szándékát, csak úgy kell hozzáállnia, hogy meg is akarja látni azt. Sok sikert, sok kegyelmet hozzá!
Kedves Lelkiatya! ha mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, és mivel Isten létezésünkből adódóan bennünk él, a Szentlelkét miért külön kapjuk meg a bérmálásban, mint az apostolok? Isten szentlelke nélkül születünk, amit ha megkapunk minket is elvezet a teljes igazságra?
Igen, Isten gyermekei vagyunk, Isten teremtményei, akik mindnyájan az ő képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Tehát hordozzuk magunkban Isten képét. Megvan bennünk a képesség, hogy Istennel kapcsolatba lépjünk, hogy Istenben éljünk (capax Dei). De a hasonlóságot nekünk magunknak kell munkálnunk saját magunkon. Azt könnyű belátni, hogy nem mindenki egyformán, azonos módon hasonlít Istenre. Van, akiben könnyű fölfedezni Isten jelenlétét, van, akiben kifejezetten nehéz. De rejtetten, csiraszerűen őbenne is ott van Isten. A keresztségben beleoltódunk Krisztusba. Ennek lehetőségéről már a Kinyilatkoztatásból tudunk. Maga Krisztus hozta el ennek lehetőségét és az erről szóló tanítást. Ugyanúgy Krisztus beszélt nekünk arról is, hogy elküldi nekünk a Szentlelket. Ezek tehát különböző lépések, fokozatok, lehetőségek. Azt sem mondhatjuk, hogy Isten Szentlelke nélkül születnénk, hiszen Isten nem tesz semmit a Szentlélek nélkül, tehát minden ember teremtésében ott van a Lélek is. De világos tanítást, kinyilatkoztatást kaptunk arról, hogy tehetünk azért, hogy minél inkább éljen, működjön, dolgozzon bennünk a Lélek. Ez ajándék, de feladat is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye erről? Római katolikus intézmény igazgatója egy megbeszélésen görögkatolikus rítusú beosztottjának a következő mondatot mondta. "Bizánci eretnek". A történtek óta a kolléganőnk nem kíván aktívan részt venni a közösségi hitéletben. Nem jön a szentmisékre, nem él a gyónás lehetőségével és a lelki napokon sem vesz részt. A heti egy kötelező misét is a saját egyházközségében teljesíti. Kolléganőnk diszkriminációt érez a történtek mögött. Köszönöm válaszát!
Két hibát látok. Az egyik ez a buta kifejezés. Annyira buta, hogy haragudni sem lehet rá. Mint amikor egy tudatlan gyermek mond csacskaságokat. De azért mindenképpen hiba, és tény, hogy vezetőnek nem volna szabad ilyen butaságot mondania. Biztos vagyok abban, hogy már régen meg is bánta az illető vezető a dolgot. Csak ahhoz még talán nincs bátorsága, hogy bocsánatot kérjen. Bár, ki tudja, lehet, hogy azóta ez már meg is történt. Kézenfekvő volna. A másik hiba pedig az, hogy ennek a súlytalan megjegyzésnek valaki életében ilyen súlyos következményei lettek. Elhiszem, hogy nem könnyű fölülemelkedni az ilyen sérelmeken, de hát ez a dolgunk. Az azonban egyáltalán nem hiba, hogy a heti egy kötelező misét a saját egyházközségében teljesíti. Nem tudom pontosan, mi lehet ez a heti egy kötelező mise. Ilyet egy intézmény nemigen követelhet meg, de ha van is ilyen előírás, azt nagyon helyes a saját egyházközségben betölteni. Úgyhogy, lehet, hogy ez a kettős emberi hiba végülis jó eredményt szült, mert az illető talán többször megy emiatt a saját templomába. Mindenesetre az emberi sértést érdemes minél hamarabb elfelejteni.
Tisztelt lelkiatya!
Azt olvastam a Magyar Katolikus Lexikonban, hogy az egyházjog terén abban nyilvánul meg az Egyház tévedhetetlensége, hogy nem léphet érvénybe a hittel vagy erkölccsel ellentétes egyházi törvény.Mármost nemrég azt olvastam, hogy az efebofília,vagyis felnőttnek nemileg érett kiskorúval való kapcsolata bűn;ugyanakkor az egyházi törvények szerint a házasságkötési korhatár tizenhat,illetve tizennégy év.Édesapám huszonhárom, édesanyám tizenhat éves volt, mikor összeházasodtak, anyai nagymamám is tizenhat évesen ment férjhez először;később mint özvegy másodszor is férjhez ment.Hogy az első férje hány éves volt akkor, nem tudom, de minden valószínűség szerint huszonéves volt.Ezekben az időkben nem számított szokatlannak az ilyen korban történő házasságkötés, egyes Európán kívüli országokban, Dél-Olaszországban,Romániában és a cigányok körében ez a legutóbbi időkig így volt.Emlékszek rá, hogy 1998-ban egy Baja környéki faluban egy tizenhárom éves lány abortusza kapcsán az Új Emberben azt írták,hogy falubeliek szerint "miért ne szülhette volna meg a babát, régen tizennégy évesen mentek férjhez a falubeli lányok".(Úgy tapasztaltam, az Új Emberben nem írnak le kommentár nélkül olyan véleményt, amivel nem értenek egyet), egy valamikor 2000 és 2010 közötti cikkben pedig, hogy "a cigányoknál máshogy jár a biológiai óra, mint a magyaroknál, hamarabb érettek a házasságra".Most akkor hogy van ez?
Válaszát előre is köszönöm.
A házasságkötésnél a kánonjog nem érinti a felek közti korkülönbség kérdését. Ebből adódóan, ha a házasulandók eleget tesznek a kötés feltételeinek, nagy korkülönbség ellenére is érvényesen tudnak egyházi házasságot kötni. A minimális korhatár nőknél 14, férfiaknál 16 év. Ettől az életkortól vélelmezzük, hogy az érintett rendelkezik azzal a minimális pszichikai érettséggel, ami a házassági beleegyezés, s így az érvényes házassághoz szükséges. Ez a pszichikai érettség-felkészültség valóban függhet a környezettől. (Száz éve az volt a normális, hogy húsz év alatt házasodtak, ma a kulturális miliő változása miatt ez a ritkább.) Ha valaki szabadon dönt erről, érvényes házasságot köthet, nála akár jóval idősebb személlyel is. Erre vonatkozóan nincs életkorbeli megkötés. Ennek a kapcsolatnak a megítélése keresztény szemszögből ugyanannak a kritériumrendszernek a mentén történik, mint az azonos korúak házassága: őszintén és kölcsönösen vállalják-e a keresztény házasságból fakadó kötelezettségeket. Eszerint az érvényesség csak attól függ, hogy a keresztény házasság feltételrendszerének eleget tesznek-e. Ezek között pedig a korbeli ?egymáshoz illőség? nem szerepel (egyébként is elég relatív fogalom lenne). Az érvényes kötés feltétele a fiatal személy (14/16 év feletti) részéről tehát csakis a szabad belegyezés és a kötéshez szükséges pszichikai érettség. Ugyanazok a feltételek tehát, mint magasabb életkorúak esetén. A különbség csak ott mutatkozik, hogy e feltételek meglétét értelemszerűen érdemes nagyobb körültekintéssel ellenőrizni. Ám ha megvannak, akkor az ilyen házasságkötés lehetséges.
A törvényes házasságon belül megélt szexualitás természetesen nem bűn, akkor sem, ha a felek között szokatlanul nagy a korkülönbség. A törvényes házasságon kívüli szexuális kapcsolat az egyház tanítása szerint bűn. Ez azonban nem csak nagy korkülönbség esetén van így, hanem minden házasságon kívüli kapcsolatra érvényes. A kiskorúval házasságon kívül létesített nemi kapcsolat nem csak erkölcsi bűnnek minősül, hanem a hatályos egyházi büntetőjog szerint súlyos büntetést maga után vonó bűncselekmény is.
Kedves Lelkiatya! Mi értelme az ima összefogásnak? Mindig azt halljuk, hogy az összefogásnak mekkora ereje van. De miben? Isten tervének megváltoztatásában? Ha Isten akarata az, hogy egy betegnek meg kell halnia, akkor több imádkozó által mégis befolyasolhato lenne? Ha egy valaki imádkozik a betegért az viszont kevésbé hatásos?
Tertulliánusz egyik helyen azt írja az imádságról, hogy annak olyan ereje van, hogy még Isten akaratát is képes megváltoztatni. Ez persze, túlzásnak tűnik, és teológiailag sem biztos, hogy megállja a helyét, mégis van benne igazság. Nem látunk bele a folyamatokba, hogy mi miért történik. Az a hitetlenséghöz közelítő racionális megközelítés, hogy az ember ezekbe a folyamatokba úgysem tud beleszólni, csak áltatja magát, ha azt hiszi, hogy Isten másként cselekszik, ha ő erre kéri. Ez teljesen fölöslegessé tenné az imát. Holott Jézus több alkalommal is biztatott minket: Kérjetek... Ezzel a biztatással egészen biztosan nem csap be minket. Tehát van értelme kérni. Csak e ponton jobban ki kell tágítanunk az imádság természetének megértését. Az nem pusztán egy igénybejelentés, amely szerencsés esetben meghallgattatik. Az ima mindig személyes cselekvés. Szeretettel van átszőve. Másként nem is lehetne. Minél kevésbé van benne a szeretet, a bizalom, annál kevésbé lehet rámondani, hogy az ima. Ebből fakadóan mondhatjuk, hogy az ima intenzitása a benne lévő szeretettől és bizalomtól függ.
A közösségi ima főként miránk, imádkozó emberekre hat. Buzgóbban tudunk imádkozni, ha tudjuk, hogy mások is imádkoznak velünk. Amikor ez egy közösségi térben történik, akkor szinte kézzel fogható ennek ereje. Alighanem ezért mondható erősebbnek a közösségi ima, mert egymást jobban erősítjük az imában.
Aztán, hogy a háttérben, Isten erőterében mi történik, azt nem lehet kiszámolni, azt nem tudjuk papírra vetni. Lehet, hogy Isten már eleve beszámolja valakinél azt a sok imát, amit majd később fognak mondani érte. Persze, Istennek erre sincsen szüksége, s nagyon emberi elképzelés volna, ha Isten cselekvését ilyen gyermeteg módon próbálnánk leképezni.
Egyszer egy közösség nagyon nagy buzgósággal és állhatatossággal imádkozott egy személy fölgyógyulásáért. Hatalmas imaösszefogás volt. Az illető aztán mégis meghalt. A sokak kérése látszólag nem teljesült. Mégis, valami egészen rendkívüli lelki hatása volt ennek az esetnek az egész közösségre. Annak tagjai végül nem csalódtak, hanem ha szomorúak voltak is a szeretett személy elvesztése miatt, lelkileg mégis mindnyájan megerősödtek.
Csak ezt és ilyen a példákat tudok Önnek mondani, de hogy mindez hogyan is működik pontosan, azt majd csak odaát fogjuk megérteni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Bizonyára nem kapta meg előző kérdésem, így ismét megírom:
Nekem nagyon szimpatikus Márki-Zay Péter, aki hét gyermek édesapja, elkötelezett katolikus, tudtommal akolitkus is.
Azt szeretném kérdezni, hogy ha az erdélyi magyarokhoz hasonlóan a miniszterelnök jelölt úr találkozót kezdeményezne a görögkatolikus
főpásztorokkal, Kocsis Fülöp metropolitával, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspök atyákkal, nyitottak lennének-e egy találkozóra vele?
Válaszát köszönöm,
egy görögkatolikus ifjú
Ez a kérdés sokkal inkább politikai tartalmú, nem pedig lelkiség tárgya, ezért ebben nem vagyok járatos, nem tudok válaszolni.
Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy római katolikusként hogyan válhatok görögkatolikussá? Tudom, hogy egységben élünk, tudom, hogy részt vehetek a Szent Liturgián, áldozhatok stb. de ennél többet szeretnék. Van ennek valamilyen "hivatalos" útja, vagy csak annyi, hogy ezután a görögkatolikus közösségbe járok?
Az egyik nagypapa a családban görögkatolikus, ezért már sokszor voltunk családilag a helyi görögkatolikus közösség eseményein. Én néhány évvel ezelőtt kezdtem keleti lelkiségi irodalmat olvasni, ami nagyon mélyen érintett, pár éve rendszeresen gyakorolom a Jézus-imát is, ami családanyaként is nagyon sokat segít a mindennapjaimban. A "római" hitéletem is mély, hetedik éve vagyok napi szentmisére járó, régi tagja vagyok egy élő közösségnek, közösségi lelkiségi eseményeket (amíg lehetett) szerveztem stb. Csodálatos liturgiákon is van módom részt venni. Mégis egy ideje úgy érzem, hogy nem találok más utat Isten felé tovább közeledni, mint a keleti lelkiség útját. Ez mindig szembejön, valami egyre jobban húz és vonz errefelé. Nehéz megmagyarázni, és egy ideje vívódom, hogy biztos csak valami "fellángolás", hagyni is szeretnék ennek időt, bár egyre erősebb ez a vágy.. Most a nagyböjtben kicsit többet voltam görögkatolikus szertartásokon, (Előszenteltek Liturgiája, Krétai Szent András bűnbánati kánonja, és természetesen a vasárnapi Szent Liturgiákon), és ezek olyannyira a szívem mélyéig érintenek, hogy azt se bánom, hogy nem lehet naponta szentséghez járulni, mint azt a római rítusban tettem, mert ez annyit ad, és olyan tisztán, egyszerűen és gyönyörűen, hogy már már "bűnös mohóságnak" érezném, ha ennél többet akarnék... Úgy érzem, hogy sokkal nagyobb szeretettel és sokkal kevesebb képmutatással tudok lenni az embertársaim iránt is ennek segítségével. Most tanulgatom az imákat, szertartásokat, de csak a szövegeket, mert a többit a liturgiában lehet érezni, annyira visz magával, pedig emlékszem, amikor régen legelőször elkísértük a papát, nagyon ismeretlennek tűnt és nem értettem.
Nem tudom, hogy efféle vívódásban mi volna a legjobb teendő, ebben szeretném a tanácsát kérni! Lelkivezetőm a saját római katolikus közösségem vezetője is, ezért őt nem szeretném megzavarni a kérdéseimmel, viszont azt tudom, hogy a fentiek miatt egyre kevésbé érzem magam otthon a régi közösségben és ez sem jó. Szívesen kivárok, hogy tisztábban lássak, azalatt is szívesen olvasnék másokról, akik esetleg hasonló úton jártak, vagy tennék bármit, ami tovább vezet. Nagyon köszönöm a segítségét, köszönettel fogadok bármilyen tanácsot!
Nem tudom, felfigyelt-e a Keleti teológia, bizánci lelkiség című sorozatunkra. Itt kéthetenként igen értékes tanításokat lehet kapni. S nem is csupán a keleti teológiáról és lelkiségről, hanem a nyugatival való összehasonlításban. De korántsem valamiféle szembeállítás vagy versenyeztetés céljával, hanem jól megvilágítva, hogy melyiknek mi a sajátossága, értéke. Lehet, hogy most Önnek éppen erre van szüksége. (A honlapunkról többet megtudhat erről a képzésről.) A kérdését már nagyon régen írta, nem tudom, azóta hogyan alakult az élete. Valóban a nagyböjt nagyon sűrű, lelkileg termékeny idő. Igaz, utána a húsvéti idő méginkább. De azóta már sok hónap eltelt az egyszerű hétköznapokban is. Ügyelni kell, hogy ne csupán érzelmi fellángolás legyen, ami ilyen jelentős lépéshöz vezeti. Egyébként megvan a módja a rítusváltásnak, de alaposan meg kell gondolni, hogy valóban indokolt-e. Ugyanúgy járhat a keleti szertartásokra, részesülhet a szentségekben, a lelkivezetésben. Nem biztos, hogy írás is kell arról, hogy oda tartozik. A váltás módját már néhányszor leírtam: az elengedő püspök jóváhagyása után a befogadó püspök is ír erről nyilatkozatot, melynek birtokában a helyileg illetékes parókus és két tanú előtt kell megerősíteni a szándékot, amelyet aztán az anyakönyvben is bejegyeznek.
Munkahelyi gondok
Tanácstalan vagyok. El kellett jönnöm a munkahelyemről. Óvodában dolgoztam, nagyon szerettük egymást a kicsikkel.
A vezető óvónő felvesz egy régi dolgozót megint.
Hiányzik a munka.
Egy ideig rossz lesz anyagilag és érzelmileg.
Azóta két pályázatom volt,más jelentkezőt v?lasztottak.
Voltak hibáim: kilötyögtettem a vizet, rossz az énekhangom, elmondtam a portásnak,ami szerintem nem jó,ne szóljon bele a nevelők munkájába,árulkodni kellett.
Van egy dajka,aki szintén árulkodik, csúnyán beszél a kollégáktól a háta mögött, durva a gyerekekkel.
Az utóbbi két hónapban kemény kritika ért a súlyom miatt az egyik óvónőtől:"Vegyél egy biciklit fogyjál húsz kilót, nem vagy csinos. Neked a fazékkal van bajod nem a pajzsmirigyeddel."
Könnyen tudunk ilyen hasznos tanácsokat adni egymásnak, mint az említett munkatársnője. Csakhogy ezek nem mindig ilyen egyszerű dolgok. Ezzel együtt lehet összefüggés a túlsúlyossága és a közösségbe való beilleszkedése között. De nem a kilók miatt. Vannak személyek, akik kevésbé vonzó termetük ellenére nagyon szeretnivalóak. Valójában azokat könnyű szeretni, akik magukat is szeretik. Önnek meg kell szeretnie önmagát. Említett néhány apróságot, amelyek a munkahelyén történtek. Nyilván nem ezek azok a tényezők, amelyek miatt nem szívesen fogadták. Bár, az árulkodás, az ítélkezés valóban nem szerencsés ilyen emberi közegben. Meg persze, sehol. De amit Önnek alapvetően változtatnia kell, az az önbecsülése. Abból induljon ki, az legyen mindennek az alapja, hogy Önt nagyon szereti az Úr. Van valaki, aki feltétel és elvárások nélkül szereti Önt. Ez pedig a Mindenható. Ővele kell jóval szorosabb kapcsolatra találnia. Azt javaslom, most leginkább ezen dolgozzék. Ha katolikus, akkor minél gyakrabban gyónjon és áldozzon. Vegyen részt más szertartásokon is a vasárnapi misén/Liturgián kívül. Olvasson minél többször zsoltárt. Emellett pedig keressen olyan közösséget, ahol elfogadják, szeretik Önt. (Nagyobb városokban van az antialkokolisták klubjához hasonló kör az evés-függőknek. A sorstárs csoport tud talán a legtöbbet segíteni.) De lehet, hogy azért nem a súlya okozza a legfőbb beilleszkedési nehézséget, ez csak egy tényező. Sőt, inkább tünet, következmény. Ma nagyon nagy szükség van az óvodákban jó munkaerőre. Ne adja fel a saját helyének megkeresését. Persze, imában is kérje ezt, hogy mihamarabb megtalálja.
