Nem hallottam erről a szentről. A görögkatolikus egyházban nem jelenik meg a tisztelete. Lehet, hogy Palamasz Szent Gergelyre gondolt, ő viszont igen tisztelt szentünk. Nagyböjt 2. vasárnapján őt tiszteljük, a Jézus-ima nagy védelmezőjét.

Attól válik érvényessé, ha "elhálták". Ez az egyházjogi kifejezés azt jelenti, hogy a házasságkötés után megvolt az első testi kapcsolatuk. Eszményi állapotban az ifjú feleség ekkor veszíti el a szüzességét. Ha ez, ez nem történne meg, vagy amíg ez nem történik meg, addig a házasság nem érvényesen megkötött, ez a feltétel még hiányzik hozzá. Elképzelhető, hogy a házasfelek egy időre nem élnek házaséletet, mert valami nagyobb jó miatt erről lemondanak. Például amikor már közel van a gyermek születésének ideje, illetve szoptatáskor. Ilyenkor az apának tiszteletben kell tartania, hogy az édesanya kevésbé kívánja a testi együttlétet. De az fontos, hogy egy bizonyos idő után újra egymásra találjanak, újra visszatérjenek a rendszeres házaséletre. Ez a szeretetük egyik nagyon fontos kifejezője, ne maradjon ki a házasságból! Arra is van példa, hogy lelki okokból, egyfajta böjtként tartózkodnak a testi kapcsolattól. Erre Szent Pál nagyon világos, máig érvényes tanácsot ad: "Ne fosszátok meg magatokat egymástól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt" (1Kor 7,5). S ezzel meg is adtam Önnek a választ. Lehetséges, de csak egy időre, azt is közös megegyezéssel. A házasság szerves része a testi kapcsolat. Ha az nincs meg, nem tud igazán egészséges lenni a házasság. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy van erre példa, nem is ritkán. De ez azt jelenti, hogy valami nem működik. Ha lehet, ezen változtatni kell, ezt gyógyítani kell. Foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert, mondom, ez a házasságnak egyik kiemelten fontos része. Nagyon fontos az őszinteség. Egymással is, önmagukkal is. Ki az, aki miatt nem tud jól működni a dolog. Emiatt nem lehet őt hibáztatni, de jó kimondani az okokat. Akkor könnyebben lehet vele együtt élni, vagy orvoslást, megoldást találni rá. Míg, hogyha kellemtlen témának tartjuk, kerülgetjük, elhallgatjuk, akkor nagyon súlyosan visszaüthet ennek megoldatlansága. Ha azonban nem lehet megoldani, akkor is még lehet ez jó házasság, csak sokkal nehezebb. De egyik házasság sem tökéletes, hol itt, hol ott van benne javítanivaló. Folyamatosan dolgozni kell hát rajta, attól lesz jó házasság. Nem attól, hogy nem történik benne semmi nehézség.

Bizonyosan látott már képeket, amelyen kisgyermek a kereszt előtt áll és csodálkozik vagy éppen sír. A pici gyermek is föl tudja fogni, hogy Jézus szereti őt, és hogy a gonosz emberek keresztre feszítették. Vele együtt szenved ő is a maga módján. S éppen, mivel még nincs élet-halál fogalma, könnyebben el tudja fogadni azt is, hogy harmadnapra föltámad. Ezt nagyon szépen el lehet neki mondani. Hogy a mi bűneink miatt halt meg, ez még fölfoghatatlan neki, erről nem kell beszélni. De hogy Jézus jó volt mindekihöz, a gonoszok pedig megölték, ugyanakkor ő legyőzhetetlen, és feltámad, ez teljesen belefér a gyermeki lélek elképzeléseibe. Hogy mi is föltámadunk vele, ez is nehéz teológiai igazság, nem csak a gyermek nem érti, de mi sem. De maga a szenvedés-halál-föltámadás ez jól fogható számára, s valójában ez a lényeg. Reméljük, a szülők nem ellenzik, hogy ilyenekről beszéljen a kisunokának. Mert ha igen, akkor esetleg nehezen oldható kettőség alakul ki benne, hogy mást mond apa és anya mint a nagymama. Ez még egy három éves gyermeknek valóban sok (sokk). Később, a nagyobbacskáknál, 8-10 éves korban már lehet mondani, hogy ez titok, ezt még apa és anya nem értik, de imádkozzunk értük, hogy megértsék. De ez későbbi feladat lesz.

Az elhívást nem csak várni kell, hanem haladni feléje. Ez rá a válaszunk. Nagyon értékes, különleges, hivatás a szerzetessék, amelyre ma kiemelten nagy szükség van. Természetesen ugyanígy családi hivatásokra is szükség van, s az sem kevésbé értékes és szép, az sem könnyebb. De nyilvánvalóan az a természetesebb. A szerzetesi hivatás nem természetes. Persze, nem is természetellenes, hanem természetfölötti. Ezért az a tanácsom, hogy inkább abban az irányban tegyenek lépéseket. Mert kétségtelenül azt nehezebb építeni. A természetes folyamat szépen kialakítja a párkapcsolatot, annak rendje módja szerint. A szerzetességért küzdeni kell, keményen meg kell küzdeni. Ha a fiatalember szíve mélyén hordozza ezt a hivatást, de közben egyre mélyebb barátságot köt egy lánnyal, ezzel gyakorlatilag megcsáklyázza a szerzetességét. Lehet mondani, hogy az Úr hozta össze Önöket, de ennek éppen az lehet a próbája, hogy most nem a könnyebb, természetesebb utat választják, hanem a nehezebbet, küzdelmesebbet. Ezzel nem veszítenek semmit. Mert ha elkezdenek ebben az irányba menni, azaz nem találkoznak többet, imádsággal hordozzák a nagy kérdést, inkább szerzetesi közegben vannak (főként a fiatalemberre mondom ezt, akinél megjelent a szerzetesi hivatás), akkor van rá esély, hogy ez a sajátos hivatás ki is bontakozik, megerősödik. Ha pedig mégsem ez az ő életútja, akkor ezen nemes törekvés után úgyis egymásra találhatnak. Ha azonban örvendező szívvel már most megélik a szerelmük kibontakozását, ezzel szinte bizonyosan elhal a szerzetesi indíttatás. Utána csak akkor jön vissza, hogyha az valóban nagyon erős, viszont akkor az emiatti szakítás még sokkal nehezebb. Tehát ezért tanácsolom, hogy most, amikor még talán nem annyira nehéz (bár tudom, már most is annak tűnik) az elválás, Krisztusért, a jövőjükért, a hivatásukért inkább ezt próbálják meg. Persze, ez az én távoli véleményem. Ha jobban ismerném a helyzetet, esetleg mélyebb tartalmú választ is tudok adni. Ha ezt szeretné, írjon nyugodtan a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre.

Én azt sem tartom kizártnak, hogy valaki elvált, újraházasodott, és utána később szentként tiszteljük majd. A szentek nem bűntelenek és nem hibátlan emberek, hanem olyanok, akik keresik Isten akaratát, és ezt hősies fokban meg is teszik. Erre mindenkinek törekedni kell. (Lev 19,2; 1Pét 1,16) Minden bizonnyal Istvánban is voltak kételyek, töprengések, belátta egyes döntéséről, hogy nem volt jó, stb. Nem szabad a szenteket tökéletesnek beállítanunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy minden emberre hat a maga kora. Teljesen téves volna elvárásokat átvetíteni egyik korból a másikba. Vannak alaptörvények, az Evangélium, amely mindig igaz, mindig követni kell. De hogy ez hogyan valósítható meg egyes korokban, azt igenis mérlegelni kell. Ki kell mondanunk például, hogy ma egy fiatalnak kisebb a felelőssége abban, ha nem tisztán megy bele a házasságba, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt, amikor ezt a közgondolkodás is megkövetelte. Ma szinte hősiesség kell ahhoz, hogy ebben az ezzel ellentétes gondolkodású világban meg tudják tartani a tisztaságot. A házasságkötések bizonytalanságairól is elmondható ez. Régen, amikor mindenki számára világos volt, hogy a házasságtörés, a válás mindenkinek rossz, főként a gyermeknek, de minden más érintettnek is, akkor nagyobb ereje volt a közösségnek, hogy ettől visszatartsa az embereket. Ma szinte készteti a közgondolkodás, hogy el lehet válni. Annak igazsága, hogy ez bűn, hogy ez árt, hogy ez mindenkinek káros, ma is éppen úgy érvényes. Viszont tény, hogy sokkal könnyebben bele lehet esni, mert hatalmas tömegerő taszítja ebbe az irányba az embert.

Jézus keresztre feszítése óta a keresztények számára a legnagyobb kihívás az erőszak. Már az első időkben távolságot vettek minden erőszaktól, abbahagyták a gladiátori küzdelmeket, nem vettek részt hódító háborúban, nem voltak hóhérok. Aztán be kellett látni, hogy egy bűntől sebzett világban élünk, ahol az erőszakra felelni kell. Némelyek inkább vértanúkká válnak, és nem tapad vér a kezükhöz ? ilyenek a világháborúk alatt is sokan voltak. Azonban, ha a saját életről le is mond az ember, más ártatlanok életéről nem mondhat le olyan könnyen, sőt, mások megvédése egyenesen kötelességgé vált (KEK 2265). A keresztényeknek meg kellett érlelniük, hogy az ártatlanok védelme érdekében olykor kell erőt alkalmazni. Amikor Afrikában vagy Szerbiában gátlástalan népirtás történt, maga a pápa is sürgette a békefenntartókat a beavatkozásra. Ezt nem hívjuk erőszaknak, hanem erőalkalmazásnak, hiszen itt a szándék pozitív. A morálteológia szerint lehet erőt alkalmazni önvédelem és az ártatlanok védelme érdekében, a megtámadottság arányában. ?Aki a saját életét védi, nem követi el az emberölés vétkét, még ha arra kényszerül is, hogy támadójára halálos csapást mérjen? (KEK 2264). Morálisan elfogadható az olyan háború is, ami kiszélesített önvédelem: azaz csak a védekező háború lehet igazságos (nem támadó!), a háborúban is érvényesek az erkölcsi szabályok (nem megengedett a nemi erőszak, a foglyok megölése, a népirtás), tartani kell a fokozatosság elvét (ha lehet, ölés nélkül megállítani a támadót technikai eszközökkel). Csak katonákkal lehet harcolni, a civil lakosságot kímélni kell, mindig igazságtalan a tömegpusztító fegyverek bevetése, s csak a hivatalos vezetés parancsaira szabad hallgatni (ne legyen terrorizmus). Mindezek értelmében keresztény ember is lehet katona, a haza szolgálatára, a népek biztonságára, az ártatlanok megvédésre szentelik magukat. Fontos, hogy keresztény lelkiismerettel legyenek katonák, akkor tudják valóban a békét szolgálni (KEK 2310). Ma nem áldjuk meg a fegyvereket, csak a katonákat, és nem nevezünk semmilyen háborút ?szent háborúnak?, legföljebb ?jogos? háborúnak, mert a háború sohasem jó, az eltűrt kisebb rossz.

Kedves Adél! Nagyon érdekes és a lényeget érintő a kérdése. Isten jelenléte nagyon sokféle a világban. Jelen van a virágban, az állatokban, a nagy hegyekben, a tengerekben. Jelen van az emberekben és az emberek között is, a családokban, közösségekben. A keresztény közösségnek olyannak kell lennie, hogy aki csak kívülről belép, nyomban érzékelje: "Köztetek van az Isten!" (1Kor 14,25) Tehát, bár jelen van az Úr, de még egy adott közösségben való jelenléte is lehet többféle. És nagyon sok múlik rajtunk, embereken, hogy ez milyen jelenlét. S ez éppen így igaz az egyes emberre is. Igen, mindenkiben ott lakik Isten. Életfeladat, hogy megtaláljam magamban, hogy minél mélyebbre szállva minél szorosabb kapcsolatba kerülhessek vele. S ennek mintegy mellékterméke, hogy ezt mások is észreveszik, észrevehetik rajtam. Ezt megjátszani azonban, ezzel színészkedni nem lehet. Az nagyon árulkodó, és nagyon szánalmas volna. Éppen ezért erre törekedni, ezt mérni, vizsgálgatni egyáltalán nem érdemes. Az Isten keresése a cél. S minél inkább megtalálom önmagamban, annál inkább megtalálom másban is, a másik emberben, egyéb teremtményekben. De fordítva is igaz. Ha meglátom a hegyekben, vizekben, csodálatos természeti jelenségekben, művészeti alkotásokban, az egyszerű emberekben, ezek a fölfedezések rávezetnek arra, hogy lassan fölfedezzem önmagamban is.

Nem kizárt, hogy azért érzi bűnnek, ha valamit szeretne megvalósítani, mert emiatt esetleg szembe kellene helyezkednie a szüleivel, azt pedig már gyermekkorában rögzült tudás, hogy ilyet nem lehet, nem illik, ez a kötelező gyermeki szeretet ellen van. Szerintem pusztán emiatt alakulhatott ki ez a tévképzet. Már miért volna baj tovább tanulni, olyan diplomát szerezni, amellyel az életben előrébb tud lépni? Hogy hogyan oldja meg a tanulást munka nélkül azt nem tudom. Az nem volna jó, ha ezt a szülei finanszíroznák. Önnek minél hamarabb el kell költöznie a szüleitől és saját lakásban vagy saját albérletben kellene élnie. Még azt is javaslom, hogy költözzön egy másik városban, hogy az elszakadás teljes lehessen. Hogy ezt anyagilag hogyan tudja megoldani, nem tudom, de érdemes ezért még nagyobb áldozatokat is vállalni. Amíg ezt nem teszi meg, addig gyermek marad, és nem fog tudni saját lábán álló, felelősen élő felnőtté válni. Ebben egyébként segíteni fog ez a felsőoktatatási szakképesítés. Csak bátorítani tudom.

Bármi belefér, ami a szeretetüket kifejezi. Lehet játszani, lehet időt tölteni vele. Ez a kölcsönös szeretetnek rendkívül izgalmas kifejezője. Valamiféle eszközök használatát azonban én ettől idegennek tartom, szerintem azokra semmi szükség nincsen. Az izgalmat fokozni nem kell. Éppen elegendő az, amit a természet ezen a téren kínál.

Én sem. Ez óriási rejtély marad. Nem minden kérdésre tudjuk a választ. Azért bárkinek, akiknek van felelősségük e gyermekek fölnevelésében, őrájuk hárul annak a felelőssége, hogy sérülten vagy pedig a megpróbáltatás miatt szuper erős lélekkel jönnek-e ki belőle. Most nem azon kell töprengeni, hogy miért történt ez, hogy ebben az Úrnak mennyi a "felelőssége". Ebben a fájdalomban ezt úgy sem tudjuk megérteni. Ott kell körülnézni, hogy ki mit tehet ezekért a gyermekekért, a gyászoló férjért. Az együttérzés nagyon sokat segít, de aki cselekedni is tud értük, annak ezt kötelessége is megtenni.

Jézus 40 napos korában Simeon megjövendölte Máriának, hogy Fiával kapcsolatban az ő szívét is tőr járja majd át. Tehát száíthatott arra, hogy édesanyaként nem lesz könnyű sorsa, de ez még nem jelenthette előre a halálát. Viszont Jézus háromszor is megjövendölte, hogy őt elfogják, megölik, de harmadnapra föltámad. Hogy ez a tanítás eljuthatott-e Máriához, ezt nem tudjuk pontosan. De nem kizárt. S ha eljutott, akkor ő egészen biztosan komolyan vette, nem úgy, mint a tanítványok (Mk 10,32.40). A legfájdalmasabb attól kezdve lehetett számára, amikor már látta, hogy bíróság elé állítják, Pilátus előtt a tömeg a halálát követelte. Ami teljesen szembe megy a józan ésszel, hiszen előtte tömegek követték, csodálták, akarták királlyá tenni. Sőt, néhány nappal még ők is Hozsannát kiáltottak neki. Hogy miért így kellett meghalnia, ez nagy kérdés. De lehet, hogy nem is jó kérdés. Ugyanis azt egészen biztosan állíthatjuk, hogy nem kellett volna meghalnia, kivált nem ezzel a kegyetlen, megszégyenítő halállal. Egészen biztosan ezt nem akarta az Atya. Ő rosszat soha nem akar. Az volt az akarata, hogy a fia egyesüljön velünk, emberekkel, ennek minden következményével együtt. Ennek lett az eredménye, hogy amikor lejött közénk, a földre, akkor mi, emberek, az életére törtünk. Ahogy ezt a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszédében Jézus meg is jövendölte (Mt 21,33-46, Mk 12,1-12; Lk 20,9-19). Tehát mi, emberek választottuk neki ezt a kegyetlen halálnemet. Ennek felelősségét nem lehet az Atyára hárítani. "A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze" (Iz 53,5). A kivégzői tehát mi, emberek voltunk, vagyunk. Nagyon fontos különbségtétel, hogy nem a gyilkosság árán tudott megváltani minket, hanem a saját önfeláldozása árán.

Megközelítés kérdése. Nem lehet szembeállítani a két szemléletet. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy az egyik a nyugati, latin, a másik a keleti, bizánci felfogás. Vegyünk egy gyenge hasonlatot! Mondhatjuk-e azt, hogy egy fának két része van: törzse és lombkoronája? Igen. És azt, hogy: gyökere, törzse és lombkoronája? Ez is igaz. Ha a lélek és a szellem között különbséget teszünk, akkor a lélek az ember pszichéje, az a nehezen körülhatárolható része, amely egyedi, más teremtményben nincs meg, de még az anyagi világ része. A szellem pedig az embernek az szintén nehezen körülhatárolható része lelki része, amely Istenhöz köti. Sajnos, nem egészen pontos ez a magyarázat sem, de talán megvilágítja, hogy mindkét felosztás, mindkét megközelítés helyesnek fogadható el.

Sokszor az teszi boldogtalanná az életünket, hogy valójában nem ismerjük Istent. Van róla egy elképzelésünk, ami bele is illik a saját gondolkodásunkba, és annak a képnek élünk, de ez nem a valóságos Isten. Ezért legjobb, ha az ember keresi Istent, keresi egész életén át. Mert akkor folyamatos fölismerések részese lesz. Akkor valóban egyre többet megtud róla, s ezáltal a világról is meg önmagáról is. Nem tudom, ez a mostani házassága miért nem sikerült. Ezt is érdemes alaposan és mélyen megvizsgálni. Második lépésben pedig azt, hogy helyrehozható-e. Igazából minden élethelyzet helyrehozható, csak azt nem tudom megmondani, hogy az Ön életútja a mostani kapcsolatának gyógyítása, rendbehozása, vagy pedig az abból való kilépés, mert esetleg nem volt hiteles a házassági szándék, nem vált érvényessé a házassági kötelékük. Nagyon fontos, hogy beszélje át az életét, a helyzetét egy lelkiatyával. Ő tud majd segíteni annak elbírálásban, hogy érvényes kötelékben élnek-e vagy sem. Ha az első, akkor ez azt jelenti, hogy gyógyítható is a kapcsolatuk, ha nem, akkor is esetleg gyógyítható, de lehet, okosabb nem ilyen küzdelmes megoldást választani. Fontos mondat, amit leírt, hogy "biztosan nem jól (imádkozik, gyónik, áldozik, böjtöl), ha a szíve mélyén ennyire magányos és szomorú. Igen, a kettő nem járhat együtt. Ha helyesen imádkozik, gyónik, áldozik és böjtöl, akkor csodálatos belső béke lesz a szívében, nem pedig szomorúság. Van tehát még mit dolgozni. Igaz, ha rendszeresen gyónik, akkor van találkozása lelkiatyával. De lehet, hogy még nem tárta föl így a szívét neki. Vagy neki vagy egy másik atyának tárja föla szívét kendőzetlen. Keressen tovább, higgye el, az Ön életének is van megoldása, Istentől elgondolt boldog változata

Ha nem pap vagy püspök előtt tette a magánfogadalmát, akkor az nem kötelezi Önt. A fogadalom attól hiteles, hogy nyilvános. Hozhat buzgóságában egyéni elhatározást, és helyes, ha ezt követi is hűségesen, de ha megváltozik az élethelyzete, akkor változtathatja ezt az elhatározását, fogadalmát is. Érdemes mélyebben megvizsgálni, lelkiatyával átbeszélni, hogy mi vezette a fogadalmában és mi az oka, hogy csalódott. Mindenesetre Ön teljesen szabad ember most is, és változtathat az életén. Emiatt nem kell semmiféle büntetéstől tartania. Egyébként sem, mert Isten sohasem büntet minket. Engedi és megáldja a mi döntéseinket.

Testvérem! Nem tudom, hogy Önnek miért jutott sokkal több szenvedés, mint másnak. Ez mindig óriási nagy titok. Nem tudjuk az okát. Rejtély marad talán egészen a túlvilágig. Bár, az is igaz, hogy vannak érdekes fordulatok, és egyszercsak kiderül, már itt a földön is megtörténhet, hogy kiderül, mivégre is van vagy volt mindez. Nem tudom. Az biztos, hogy Isten nem lehet sem igazságtalan, sem szívtelen, sem irgalmatlan. Mi nem értjük őt, az lehet, de hogy ő megért minket, az egészen bizonyos. Tudja, már filozófiailag is képtelenség, hogy Isten igazságtalan legyen. Jézus azt mondja: én vagyok az út, az igazság és az élet. Tehát ő tudja igazán, hogy mi az igazság, mi csak kapisgáljuk. Nem is tudom, mit tanácsoljak Önnek. Az jó, ha továbbra is él a Szentségekkel. Csak hát, ha úgy érzi, csalódott az Úrban, akkor nem ugyanazt jelenti Önnek az Eucharisztia, mint amit jelenthetne: a szerető Istennel való forró egyesülés vágyának beteljesülése. Csak annyit tudok mondani, keressen tovább. Köszönjön meg minden enyhülést, amikor egy kicsit jobb, könnyebb Önnek. Kérje továbbra is, hogy mutassa meg az Úr mindennek értelmét. Higgye el, mindennek van értelme és célja. A Miatyánk imádságot mondja minél mélyebben, hogy ezzel Krisztus lelkületét elsajátíthassa. Én is imádkozom Önért.