A fölszentelt pap minden esetben érvényesen és isteni erővel végzi a szent áldozat bemutatását, függetlenül az ő lelki vagy erkölcsi állapotától. Egyáltalán nem függ tőle. Ezt fontos leszögezni. Ha nem így volna, akkor a legszentebb áldozat, amelyet Krisztus adott nekünk, egyszerű emberi hozzáállásnak volna kiszolgáltatva. A szentséget nem a pap adja, hanem az Egyház, az Egyházon keresztül Krisztus. Hogy mi van az ilyen hadarós atyákkal, azt nehéz megmondani. Talán nem is kell feszegetni. Isten óvjon minden papot attól, hogy ilyenné váljék! De sajnos előfordul. Imádkozzunk, hogy a lélektelen munkásból szent szolgálattevő legyen!

Talán meglepő lesz az egyszerű válaszom: beszélgetéssel. Beszélgessenek sokat egymással. Ami a kérdését illeti, éppen ezekről a dolgokról is beszélgessenek. Amikor valamelyiküket efféle kísértés éri, akár személytől jövő (pl. egy csábos munkatárs), akár más módon (internetes képek, filmek, stb.), beszéljék meg egymás között, hogy ki hogyan viszonyul, hogyan tudja legyőzni, vagy éppen, ha elbukott, hogyan álljon föl belőle. Ha ezt nyíltan, szeretettel tudják egymás között kezelni, ez nagyon segítséget jelent, hogy jól is bánjanak vele. Ha elhallgatják egymás előtt, akkor sokkal erősebb a métely, sokkal nehezebb az ellene való küzdelem. A másik egyszerű tanácsom a napi közös imádság. Amelyik pár rendszeresen együtt imádkozik, azt a házasságot nem tudja kikezdeni a sátán.

Imádkozzék érte, majd egy kis idő múlva hívja meg bátorítva, hogy nincs semmi oka annak, hogy ne jöjjön a templomba. Nyilván nagy kár, hogy voltak, akik szeretetlenül viselkedtek egy ilyen helyzetben, de az is nagy kár, ha valaki emiatt úgy megbántódik, hogy emberek miatt a leglényegesebbtől fosztja meg magát. Tehát imádság, idő, bíztató meghívás és utána már jönni fog újra.

Úgy gondolom, két különböző dologról van szó, ezért a választ is külön választom. Noha persze, minden bizonnyal van összefüggés a kettő között. Előbb az egyszerűbbel, a másodikkal kezdem. Ez függés, amely ma már nagyon sok embernél kialakult, rengetegen szenvednek tőle. S az már jó, ha belátják, kimondják,hogy ez szenvedés, hogy ennek nem így kellene lennie. A világhálós tartalmak nagy része eleve úgy van fölépítve, hogy az ember ne tudja abbahagyni a böngészést. Egyik hír kínálja a másikat. Persze, ezt nem nehéz kialakítani, hiszen az embernek arra a gyengéjére épít, hogy szinte ösztönösen hajtja a kiváncsiság. S eltelik néhány óra, és észre sem vette, hogy mennyire beleragadt. Ön ugyan nem erről ír, de úgy gondolom, hogy amit említ, annak a jelenségnek is itt van a gyökere. Mára már szokássá rögzült, nem is kell, hogy ilyen érdeklődést csiklandó tartalmak kerüljenek a szeme elé, életének, tetteinek megszokott része lett, hogy mindig reagál, hol jót, hol rosszat. Igen, ennek egyszer s mindenkorra véget kell vetnie. Ezt jól látja. S ki kell mondanom, hogy ez elhatározás kérdése. Nyilván kérni kell hozzá erőt az Úrtól, de az elhatározást Önnek kell megtennie. Ha nem sikerült elsőre, mert hamar belebukott, gyónja meg és tegye meg újra az elhatározást. Egészen addig, amíg végre nem rögzült, hogy ennek így semmi keresnivalója nincs az Ön életében. Mindkét említett dologra azt mondhatom, hogy már nagy eredmény, hogy ki tudja mondani: szabadulni szeretne ettől a rossz szokástól. Ez a második - a levelében az első - már nem olyan könnyen kezelhető egy elhatározással. Ez mélyebb tulajdonság. Minden bizonnyal vannak lélektani gyökerei, lehet, hogy örökölte, lehet, hogy valami gyermekkori élmény vagy élmények miatt erősödött föl Önben. Azt tanácsolom, hogy az imádságon túl tudatosan gyakorolja a veszítést. Lépjen bele olyan dolgokba, ahol előre tudja, hogy veszíteni fog, s erre készüljön is föl. Sosem javasoltam még senkinem, hogy játsszék a számítógépes játékokkal, de most el tudom képzelni, hogy erre Ön fölhasználhatja. Válasszon ki egy nagyon nehéz játékot, vagy egy sakk programot a legnehezebb fokozattal. Játssza el, hogy veszít. Játssza el sokszor, és figyelje meg az érzést, amit kelt Önben. Ez játékos dolognak tűnik, de lehet, hogy segít. A másik dolog, amit mondani tudok, hogy a veszítésben az ember megszégyenül. Lehet, hogy nagyon mélyen ott van Önben a gőg, mások megvetése. Csakhogy ez mindig gyöngeség, mindig egyfajta védekezés. Az néz le másokat, aki nem bizonyos önmagában, s ezért van szüksége arra, hogy ebben a lenézésben mások fölé kerekedjék. Mennyire tud alázatos lenni más helyzetekben? Gyakorolhatja az alázatot. Bocsánatot kér, amikor egy boltban olyan helyzet adódik. Nem a maga igazát keresi, hanem "eljátssza", hogy most alázatos, és a másiknak ad igazat. Ez is játéknak tűnik, de ha kitart benne, nagyon szép eredményeket hozhat. A legjobb a gyakori gyónás. Egy ideig akár hetente is gyónhat, mindig szóba hozva azokat a helyzeteket, amikor nem tudott alázatos lenni. Ezek tehát az emberi cselekvések. De adjon teret Istennek is ennek a munkában. Állhatatosan és bizalommal kérje, hogy gyógyítsa meg ezekből a gyöngeségekből. Persze, nem kizárt, hogy hasonló választ fog kapni, mint Szent Pál, hogy elég neked az én kegyelmem...", és nem vette el tőle a gyöngeséget, pedig háromszor is kérte. Talán azért, mert miközben ezeken dolgozik, ebben a folyamatban még sokkal jobban érlelődik a lelke, mint ha egycsapásra megszabadulna ezektől a gyöngeségektől.

Igen. Az Ön legkedvesebb és legmegértőbb édesanya az Istenszülő Szűz Mária, a Szűzanya. Jézus nekünk adta az Édesanyját, hogy legyen egy tökéletes, égi édesanyánk. A földi anyák sohasem lehetnek tökéletesek. Ha szeretjük égi édesanyánkat, ha hozzá fordulunk, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Jézust nem, vagy akárcsak kevésbé szeretnénk. Szó sincs róla. Épp ellenkezőleg. A Szűzanya iránti szeretetünk erősíti a Szent Fia iránti szeretetünket. Nagyon súlyos szavakat írt le, s ennek minden bizonnyal megvan az oka, a gyerekkorában átélt előzménye. Önt senkisem gyűlöli. Ha a saját édesanyjáról ezt föltételezi, ezt érzi, az egy súlyos seb, s nagyon nehéz is gyógyítani. De fontos tudnia, hogy ez lehetséges! Ezen dolgoznia kell. Lehet, hogy nem most azonnal, de idővel igen. Önt a világra hozta az édesanyja, ezt meg kell neki köszönnie. Lehet, hogy annak idején nem is akarta, lehet, hogy csalódott, hogy leánya lett fiú helyett. Ezek az ő súlyos tévedései, amelyek természetesen az Ön életére is nagyon erősen kihatnak. De mondom, ez az ő tévedése. A másik ember tévedése nem befolyásolhatja az én életemet. Abból tanulhatok, azt fölismerhetem, azt meg kell tanulnom kezelni. De nem határozhatja meg az én életemet, az én gondolkodásomat. Persze, mondom, ezen sokat kell dolgoznia, hogy ez a súlyos seb, amely az Ön lelkét érte, s amelyet kénytelen hordozni, ez gyógyulni tudjon. Ezt tökéletesen csak az Úr tudja begyógyítani. Egy pszichológus is segíthet, segít föltárni a részleteket, tanácsokat adhat, hogy tudatosan hogyan kezelje, de ez még nem hoz gyógyulást. Imádkozzék tehát ezért, hogy gyógyulni tudjon a lelke! Ha a Szűzanyához fordul imádságban, ez a legjobb. Mert őt érzelmileg is tudja szeretni, és hitével is meg tudja erősíteni ezt a kötődést. Hangsúlyozom újra, hogy Mária sohasem Jézus nélkül segít. Ő csak közvetít, könnyebbé teszi az imánkat. De nyilván végső soron maga Isten, a Mindenható segít. Mária csak közvetíti Isten szeretetét és gyógyító erejét. Önt senkisem gyűlöli. Az égi hatalmasságok pedig nem is képesek gyűlölni, csak szeretni. Minél szorosabban kapcsolódik az Úrhoz, Márián keresztül vagy közvetlenül, annál inkább fölfedezi, hogy csak a szeretet létezik. Ami gyűlöletnek tűnik, az a szeretet fájdalmas hiánya. Önt nagyon szereti az Úr, ebben egészen bizonyos lehet. Nagy bizalommal forduljon tehát hozzá, és tőle kérje lelke gyógyulását!

Van igazság abban amit mond, de néhány pontosítást kell tenni. Ha végigolvassuk Szent Márk evangéliumában a keresztelésre vonatkozó missziós parancsot, akkor egy fontos részletre is rátalálunk. Így hangzik pontosan (a Simon Tamás féle legújabb katolikus fordítás szerint: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, megmenekül, aki pedig nem hisz, elítéltetik." (Mk 16,16) A talán jobban ismert Békés-Dalos fordítás szerint: "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik". Tehát csak az üdvözülés mellé mondja Jézus, hogy "aki hisz és megkeresztelkedik", az elítélés, elkárhozás mellé nem teszi oda a keresztség feltételét, csak annyit mond: "aki nem hisz...". Ez nagyon fontos különbségtétel, melyet az egyházatyák sokszor hangsúlyoznak. Ugyanis, ha valaki önhibáján kívül nem keresztelkedik meg, annak számára még adott lehet az üdvösség. Olyan viszont nem létezik, hogy valaki önhibáján kívül nem hisz. Ugyanis a hitnek nagyon sok megnyilvánulása lehet. Ezt csak maga Isten tudja és látja, mi nem látunk bele a másik ember lelkébe. Abban igaza van, hogy ha valaki játszik a keresztséggel, és már fölismerte annak szükségességét, de vonakodik azt fölvenni, s valóban anélkül hal meg, az minden bizonnyal súlyos ítélet alá esik, mert nem követte a lelkiismeret szavát, hanem okoskodott, számítgatott. De aki az evangélium szerint éli az életét, az a szívében igenis hisz, annak köze van Jézushoz, az valamiképpen kapcsolódik hozzá, csak esetleg mi nem tudjuk, nem látjuk. De őt is nem a tettei viszik a mennyországba, hanem ez az önkéntelen, vagy öntudatlan hit, amelyet csak Isten ismer. Hit nélkül tehát nem lehet üdvözülni, de keresztség nélkül azért lehetséges. Ezt tanítja az Egyház.

Kedves Renáta! Ha kérdéseink vannak Istennel kapcsolatban, ez mindenképpen jó jel. Ezeket föl is kell tenni, magunknak vagy megbízható embereknek. Keresni kell a válaszokat. Ezekről beszélgetni nagyon sokat jelent a léleknek és az értelemnek egyaránt. Lehetőleg ne elégedjünk meg földi válaszokkal. Az a teológia tévedése, ha égi kérdésekre földi válaszokat akar adni. Sokszor megtörténik ez, azért mondom. Illetve akkor nem is a teológia válaszol, hanem pusztán az emberi értelem. A földi válaszok csak ideig-óráig nyugtatják meg az embert. S a helyes hitérzék észre is veszi ezt. Az igazi válaszok, az Istenhöz közelebb vivő válaszok mindig nagy békét adnak. Lehet, hogy újabb kérdéseket szülnek, de ez megintcsak a továbblépés jó jele.

Ebben a kérdésben nem tudok véleményt nyilvánítani. Hála Istennek, nem is az én feladatom. Sem Tóth Gabit nem ismerem eléggé, sem nem feladatom hogy ezekben a választásokban én döntsek vagy véleményt nyilvánítsak. Én nem tudom megítélni, hogy jó döntést hoztak-e ebben a kérdésben azok a személyek, akikre ez rá van bízva. Ezért inkább elfogadom a döntésüket, és - mint az egész Eucharisztikus Kongresszusért - ezért is imádkozom, hogy ez is meghozza a maga szép gyümölcseit. Nem tudom, milyen életet él Tóth Gabi, de ha vállalta ezt a feladatot, és Isten meg is áldja, lehet, hogy egészen szép fordulatokat hoz majd az ő életében is, meg sokak életében, akik őt szeretik. Imádkozzunk ezért (is)!

Kedves Sára! Azt hiszem, ez eleve kudarcra ítélt próbálkozás volna. Isten ideje nem a mi időnk. Az ő gondolatai nem a mi gondolataink. Ő annyira más, hogy még ezt a másságot sem tudjuk elképzelni. Ezért nem az ő idejét illetve időtlenségét kell magunkévá tennünk, hanem a tőle kapott időnket kell az ő kezébe tennünk. Talán ezzel közelíthetjük meg legjobban azt, amit a kérdésében megfogalmaz. Vágyunk az Isten időtlenségére, megértem. Én azonban azt mondom, inkább Istenre kell vágyódnunk, s annak lesz egyszerű következménye, hogy az időnk átalakul. Miközben a mienk marad, egyre inkább az övé lesz. Tehát erre a kérdésére is csak ezt tudom mondani, hogy Istenre kell vágyakoznunk, őfeléje törekednünk. Ha az időt szeretnénk átalakítani, akkor az igazi cél alá lövünk. A távolkeleti lelkiségeknél láthatjuk, hogy ebben az időtlenségre törekvésben szép eredményeket tudnak elérni, én mégis azt mondom, ez nem a mi utunk. Mi ebben talán kevesebbre jutunk, de az igazi célokban mégis előrébb, ha Istenre, Isten közelségére, Istennel való egyesülésre törekszünk.

Nagyon jó gondolat. Továbbítom az illetékeseknek.

Vajon van-e lelkiatya, akivel ezt a helyzetét meg tudja beszélni? Ez most a legfontosabb, ez adhat legnagyobb támaszt. Vagy akár csak találomra menjen el egy templomba és az ottani atyának mondja el ezt a nagy fájdalmát. Szinte késztetődik a gondolat, hogy ez nem is házasság. Ha már ennyire az elején nem veszi komolyan a férje, hogy mit jelent a házasság, akkor vélhetően előtte is ugyanígy volt vele. S ha így van, akkor nem is érvényes a kötelékük, ki tud menekülni ebből a csapdából. De azért ezt felelőtlenség volna állítanom. Ezt alaposan át kell beszélni egy atyával. De könnyen lehet, hogy ez a megoldás. Tudom, ez sem könnyű, de a leírtak alapján csak ezt tudom Önnek tanácsolni. Meg persze, az imádságba való, imádságon keresztül a Mindenhatóba való kapaszkodást. Ha magányosnak érzi is magát, Isten tud megoldást, Tőle kell segítséget kérni.

Valójában a görögkatolikus gyónás gyakorlata nem különbözik a római katolikusokétól. Aki gyónik a rómaiaknál, az "tud gyónni" a görögknél is. A hívőnek semmi mást nem kell mondania és tennie, mint amikor római katolikus papnál gyónik. A pap szövege és imái mások, de ezt ők úgyis tudják. A honlapunkon megtalálható a szentgyónás görögkatolikus szertartásának teljes szövege, de be kell vallanom, ezt így csak nagyon ritkán használjuk, lelkigyakorlat vagy életgyónás, esetleg egyes lelkiatyák esetében végezzük csak így el. https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-szentgyonas-menete

Kikerestem, és ideírom a teljes cikket. Igaz, nem kifejezetten az orgona mellőzésének okairól szól, de épp azért segíthet, mert mélyebb összefüggésekre világít rá. Királyné Kocsis Magdolna: Miért nem szól orgona görögkatolikus templomainkban? Többször fölmerül a kérdés ? fiatalok és idősek felől egyaránt ?, hogy miért nem egyeztethető össze liturgikus énekeinkkel a hangszeres, jelesül az orgonakíséret. A közelmúltban Vasváron, főként Dobszay László és Bubnó Tamás tanításai nyomán előadás keretében foglaltuk össze ezt a témát. Az előadást itt is közzétesszük, hogy ne csak a Vasváron élők tanulhassanak belőle. Szokatlan, talán furcsa zenei élménye lehet azoknak, akik kívülállóként, érdeklődőként vesznek részt görögkatolikus szentmisén, nálunk használt kifejezéssel: Szent Liturgián. Nem szól orgona, nem hallhatóak a római katolikus, vagy protestáns istentiszteletekről ismert strófikus népénekek, s mintha a dallamok is idegenek lennének a nyugat-és közép-európai hangsorokhoz szokott füleknek. Nem is véletlen, mert éneklési szokásaink egészen a Krisztus előtti, ősi kultúrákhoz nyúlnak vissza, ahol az emelt hangú énekbeszéd a kultusz kifejezője volt, a hétköznapitól elkülönített, csak az istenségnek szóló zenei nyelv. A jó zene - ünnepélyes, elnyújtott, szertartásos ének - minden kultúrában ugyanazt jelentette: kapcsolatot az isteni és az emberi világ között. A zene mindig szakrális volt, minden szórakoztató jelleg később rakódott rá. (A magyar nyelv is megkülönbözteti a világi dalt-t és a szent ének-et). Az ókori jogi nyelv is énekelt, recitált beszéd volt, jelezve annak közösségi érvényét. A középkori falusi kisbíró szertartásszerű kikiáltása jelezte, hogy nem ő, hanem az őt küldő hatóság szól általa. Az ünnepélyes hanglejtés ősi formáit halljuk, amikor gyerekek kórusban verselnek, vagy szorzótáblát skandálnak. Ezekben a kifejezési formákban az ember nem a saját gondolatait közli, nem is a hétköznapi hangján, hanem az őt küldő személyt, hatóságot képviseli, a közügyet szolgálja ünnepélyesen. A bizánci kultúrában közös szent ügy a Liturgia, ami mintegy negyedmilliárd ember lelki összekötését jelenti. Ugyanazokat a szövegeket, himnuszokat, imákat mondjuk, énekeljük Görögországtól Vlagyivosztokon és Kárpátalján át Nyíregyházáig, de minden nép és vidék saját dallamvilágába öltözteti. Ezért olyan sokszínű a bizánci ének. Közös énekes liturgiánk a kora keresztény hagyományban gyökerezik és az ókori bizánci birodalomban alakult ki a 4-10 századokban. A bizánci dallamok mediterrán hangzásúak, könnyedek, díszítettek, hajlékonyak. Az egyszólamú dallamot egy állandóan tartott hang kormányozza (ez az iszon, ami a transzcendencia hangja, mint az ikonok állandó arany ragyogása, az énekesek angyali kísérője. Fölötte folyondárszerűen lebeg a kis hangterjedelmű dallam. A szláv népek a X. században vették föl a bizánci kereszténységet, ezzel együtt az istentiszteleti rendet és a zenét. Mindent saját nyelvi és zenei hagyományukra szabtak, így az évszázadok alatt egy csodálatos, saját kultúra és zeneiség keletkezett. Hangzása - a nyelvi sajátosságok miatt - sűrű, súlyos, tömör. Az énekek állandó, harangzúgásszerű zengése a kérlelhetetlen időt szimbolizálja. Magyarországra a szláv népek közvetítésével jutott el a bizánci énekkultúra. A Szent Liturgia nálunk is énekes szolgálat (még akkor is, ha helyenként nem így végzik). Szlávosan, szláv prozódiával énekelünk magyarul, mert a szláv szövegű dallamokat ültettük magyar nyelvre. A dallamok és a szövegek együtt születtek, mert a dallam nem díszítője a szövegnek, hanem hordozója. Mindennél fontosabb maga a liturgikus szöveg. A melódiák a szövegben igazodnak, nincsenek ütemek, strófák, ritmusok, csak szövegritmus. Ez a fajta éneklés egyenessé, elbeszélővé teszi az éneket. Lendületes, folyékony, időtlenséget érzékeltet, sehány negyedes. A dallamok hangkészletét 4 egymásra épülő tetrachord alkotja, ez azt jelenti, hogy 4 hangonként ismétlődik a skálamenet. Az emberi beszéd hangterjedelme is 4 hangon mozog. Fontos, hogy a Szent Liturgiát énekeljük, a Liturgia maga az énekelt imádság. Nem valamit énekelünk, nem vallásos buzgóságunkat, áhítatunkat, érzéseinket fejezzük ki. Énekünkkel megjelenítjük a tartalmat, mert az ének is ikon. A zene a test hódolataként, a test imájaként jelenik meg, ezért csak emberi hangon szólalhat meg, hangszer nélkül. Rajtunk keresztül valósul meg a szent cselekmény. A pap és a hívek egymást kiegészítő dialógusa zajlik, ez a párbeszéd a kinyilatkoztatott szó és az arra adott válasz. Az istentisztelet nemcsak az áldozati liturgiát jelenti, hanem a reggeli és esti zsolozsmát is, amelyek a párbeszédes elemeken kívül főleg zsoltárokból és ókeresztény századokban született himnuszokból, liturgikus költeményekből állnak. Ezek hosszabb szövegeit más-más dallamok szolgálják ki. Ilyen liturgikus költemények a tropárok, kontákok, sztichirák. Az ezeket hordozó dallamokat a gregorián zene 8 tónusához hasonlóan 8 csoportra, 8 hangra osztjuk. A 8 hangnak is teológiai jelentéstartalma van: a teremtés 7 napja után a 8. az új teremtés: a feltámadás. Ennek a 8 féle dallamcsoportnak gyűjteményes könyve a 8 hangú énektár, az oktoéchosz. Az Irmologion a szertartások állandó részeinek könyve. Az állandó részek mellett az oktoéchosz dallamait változó részekként használjuk az év adott időszakának, ill. ünnepkörének megfelelően. Ennek sajátos, bonyolultnak tűnő rendszere van, amit a szertartási utasítás irányít. A rendszer átláthatatlannak tűnik, de a gyakorló híveknek magától megy. Bár minden szöveghez meghatározott dallam tartozik, énekeskönyvünkben egyetlen kottafej sincs. A dallamokat az emlékezet őrzi, írásban csak a hang számát jelöljük (Pl.: 1. tropár hang; 8. konták hang; vagy sajátos dallamú énekversek, melyeknek mintául szolgáló kezdő szavai vannak megadva: Elcsodálkozott József?; A mennyei rendeknek öröme?). A pap és a hívek közötti énekes párbeszédet énekvezető kántor moderálja. Zeneileg az ő feladata a legösszetettebb. A pap hangfekvéséhez kell igazítania a hívek éneklését és olyan hangi adottságokkal kell rendelkeznie, hogy akár 100 embert is irányítson. Ismernie kell a szertartási utasításokat, ami hétről-hétre változik és ezeket követve a megfelelő helyen a megfelelő magasságra kell váltania a hangokat. A nép számára ún. előversek éneklésével készíti elő a következő dallamot. A Miatyánkot legalább 16 féle dallamon (2x8 féle hangon) el tudjuk énekelni. Nem kell megbeszélnünk, milyen hangon kezdjük az éneket, mert az elővers zárlata érthető felhívás, emlékeztetés a kezdő dallamra. Összesen 178 féle dallamot használunk, ezek közül egy gyakorló hívő 90-100-at biztonságosan használ. Természetesen a legtöbbet a kántornak kell tudnia. Hogy egy szertartás, vagy ünnep esetenként 8-10 hangváltással méltósággal szólaljon meg, az nagyrészt a kántor felkészültségén múlik. A liturgikus éneklés komolysága miatt ma már felsőfokon oktatják a leendő kántorokat a nyíregyházi teológiai főiskolán.

Sajnos még nincsenek kiadva ezek a könyvek, csak részleteiben. A kegytárgyboltokban kapható még néhány könyv a Méneákból, amely az év napjainak szövegeit hozza, de talán már abból sem mind. (Ez is összesen 6 kötet. De kiadásra, illetve újra kiadásra vár még három.) Egyelőre a honlapokon közöljük az aznapi zsolozsma szöveget (illetve annak egy részét).

Nagyon fontos kérdést tett föl. Amely természetesen egyetlen válasszal nem megoldható, de mégis hátha segít az a néhány gondolat, amit én is hozzá tudok tenni az Ön útkereséséhöz. Megértem, hogy pszichológus segítségét kérte, mert valóban nagyon súlyos terheket hordoz a lelkében. De legalább ennyire fontosnak tartom, hogy legyen egy jó lelkivezetője, állandó gyóntatója is. Gyónjon rendszeresen, legalább havonta. Vagyis a terhek miatt újra és újra föllépő rossz lépései ne terheljék fölöslegesen és hosszan a lelkét, azokat minél könnyedebben tudja újra és újra letenni. Az Ön elsődleges feladata most a házasságuk építése, gondozása. Ügyeljen arra, hogy a szüleiről való gondoskodás ne gyöngítse a házasságuk kapcsolatát. Mindenképpen úgy vállaljon feladatot a szülei gondozásában, hogy az a házasságát is erősítse. Ennek egyik eleme, hogy a férjével mindent megoszt, megbeszél, meghallgatja a tanácsait. Vagyis ez az Önt ért nehézség ne falat építsen kettejük között, hanem a közösen hordozott kereszt méginkább összekösse Önöket. A házassága építésének elsődlegessége esetleg magával hozza, hogy kevesebbet tud törődni a szüleivel. Emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalása. Ez most az élet rendje. Ha nem jól kezeli, akkor csak látszólag nyújt segítséget a szüleinek (kimossa a ruhákat, kitakarít, gondoskodik élelemről, stb.), de valójában hosszú távon nem támasza lesz a szüleinek, hanem egyre inkább ellensége. Nem fogja bírni ugyanis, és rámehet a velük, sőt a férjével való szeretetkapcsolata is. Ha arra van szükség, távolodjék el tőlük egy időre. Erősödjék meg a saját személyiségében, a férjével való kapcsolatában. Különben felőrlődik, és később senkinek sem fog tudni segíteni. Ez az eltávolodás azt is jelenti, hogy az édesanyjára sem kell hallgatnia. Meghallgatja, hogy ne legyen elutasító, de magában tegye helyére azt, amit mond. Nem úgy kell fogadnia már, mint leány az anyja szavát. Kezelje azt felnőtt módon, lehetőleg a férjével megbeszélve, az még inkább megerősíti majd. Szeretném tehát fölszabadítani a lelkiismeretét, igen, most elsősorban a férje a fontos, és csak utána a szülei. Amit pedig hiányosságnak érez, bántja, hogy nem tudja nekik megadni, azt bízza az Úrra. Az Istenszülőtől kérjen kiegészítő segítséget. Bízza a szülei gondját őrá, imádkozzék tehát értük. De élje a saját életét szabadon!