Ez az "úgyis mindenkit feloldoznak" azért túlzás. Egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy az utolsó pillanatban majd észre térünk. Veszélyes játék erre bazírozni. Bárt tény, hogy a "szeretet mindig érvényes". Igaz, ezt a jogi kifejezést erre használni kicsit furcsa. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy a szeretet állandó, örök, mindig rendelkezésünkre áll, mindig élhetünk vele. De hogy valóban élünk-e vele, nem pedig esetleg visszaélünk, ezt már nem teljesen bizonyos. Azért kell várnunk az Urat, mert szeretjük őt, és szeretnénk minél hamarabb találkozni, minél mélyebben egyesülni vele. Nem pedig azért, hogy résen legyünk, s amikor épp érkezik, akkor készek legyünk.

Keleti rítusunkban legjobb, ha a szertartásokon végig állunk. Az állás nagyobb összeszedettséget nyújt. Amikor le szoktunk ülni, az a zsoltárolvasás ideje. Régi szokás, még az elnevezés is erre utal, hogy amikor zsoltárolvasás más néven kathizmaolvasás, akkor azt ülve hallgatjuk. (Kathizma azt jelenti: leülve.)

A római levél idézett része egyáltalán nem utal arra, hogy minden bűn meg van bocsátva, akár megbánta azt az ember, akár nem. Nyilván azoknál érvényesül az ingyenes kegyelem, akik együttműködnek vele. Akik hisznek, akik megbánják bűneiket, akik bocsánatot kérnek Istentől. A gyónásnak pedig ez a lényege, hogy lehetőséget ad arra, hogy az ember kifejezze bűnbánatát, bocsánatot kérjen Istentől, s így részesülhessen ebben az ingyenes kegyelemben. Az életgyónás nem teolgóiai fogalom, inkább lelkiségi. Azok esetében, akik egyébként rendszeresen gyónnak, az életgyónásra nem a bűnök feloldozása miatt van szükség, hanem inkább azok átfogó áttekintésére, egyfajta mély önvizsgálatot nyújt, hogy az ember mélyebben tudatosítsa, hogy hol tart, milyen további lépésekre van szüksége. Életgyónást az életünkben csak nagyon ritkán szoktunk végezni, nagy életfordulók (házasságkötés, papszentelés, szerzetesi fogadalom, stb.) alkalmával.

Ferenc pápa minden bizonnyal azt a fajta nacionalizmust ostorozza, amely nem csupán hazaszeretet, hanem belevegyül más népek gyűlölete is. Mi is szenvedünk ettől, amikor más népek a maguk hazaszeretét ellenünk fordítják. Hogy mit és mennyit lát a pápa, azt nem tudhatom. Szerintem az ő gondolkodásában alapvetően meghatározó, hogy ő is migráns családból származik, és élő tapasztalatai vannak arról, hogy mit jelent ha egy bevándorló családot befogadnak vagy ha nem fogadnak be. Teljesen egyetértek azzal, amit mond, hogy helyes hazánknak az a törekvése, hogy ne kelljen elhagynia az otthonát senkinek, illetve inkább vissza tudjanak térni, ahonnan el kellett menekülniük. Az is igaz, hogy máshogyan testvérünk az, aki meg van keresztelve, velük sokkal szorosabban összetartozunk. Ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy Isten minden embert szeret, kivétel nélkül. A keresztényeket nem szereti jobban, mint a nem keresztényeket. Nekünk is ezt kell követnünk, válogatás és feltétel nélkül mindenkit szeretnünk kell. Erre tanított Krisztus. Még ha nem is könnyű ezt megvalósítani, de erre kell törekednünk. S a pápa ilyen jellegű buzdításai is alapvetően erre irányulnak.

Nincsen egyetlen olyan kérés, ima vagy fohász, amelyet ne hallgatna meg a Mindenható, vagy éppen Jézus anyja, Mária. Igen, nagyon igaz, amit Ön mond. Lehet, hogy nem azt teljesítette, amit mi, földi értelemmel szerettünk volna, hanem azt adta meg neki, amire igazán szüksége volt.

Azt biztosra vehetjük, hogy az üdvösség nem lutrira megy. Nincs olyan, hogy valakinek pechje van, és véletlenül épp rosszkor érte a halál. Igen, Isten akkor is szeret minket, amikor bűnbe esünk. Kicsit hasonló ez ahhoz, mint amikor egy édesanya szereti a csirkefogó gyermekét. Lehet, hogy mindenki más utálja, mert olyan gazemberségeket követett el, de az édesanyja nem tudja nem szeretni. Isten nem tud minket nem szeretni - hiszen ő maga a szeretet. Mindenkinek ad lehetőséget a megtérésre, a legutolsó pillanatban is. Ha valakinek nem sikerült meggyónnia, akkor Isten gyónás nélkül feloldozza őt, ha őszinte bánatot tart. Ezzel együtt is nyilvánvalóan nem fölösleges a haldoklókhoz papot hívni, szentgyónásban részesíteni, mert ez mindenképp segítséget jelent neki a bűnbánatban, a megtérésben, az Istenhöz térésben. Nem tudhatjuk, hogy ki milyen lelki állapotban van, amikor már elköltőzőben van. Lehet, hogy éppen arra az utolsó löketre van szüksége a megtéréshöz, amelyet rajtam keresztül akar neki megadni a könyörülő Isten.

Ezek a szövegek nem hoznak újat a kinyilatkoztatott igazságokhoz képest. Tudományos szempontból azonban mindenképpen van értékük, mert segítenek jobban megérteni az akkori emberek gondolkodását. Ha valaki hozzálát az elolvasásukhoz, mindenképpen kézbe kell vennie a kritikai forrásokat is, amelyek segítenek ezen szövegek értelmezésében. Különben ugyanazt a kanyarokkal teli utat járná végig az illető, amelyet a korabeli gnosztikus vagy más eretnek tanítók végigjártak. Érdemes ezeket megspórolni.

A katolikus egyház (és az ortodox is) hangsúlyozza, hogy a Bibliát nem lehet az egyházon kívül értelmezni. Sokan megpróbálták már, és bizony ezer féle eredménnyel. Ahogy arra Ön is utal, sokszor egymással szöges ellentétben álló nézetek is kiolvashatók ugyanabból a könyvből. Ezért nem szabad csupán egyéni értelmezésre hagyatkozni. Nagyon fontos megérteni, hogy a Biblia nem önmagában álló csodakönyv. Ki írta? Honnan származik? Ki mondta meg, hogy mi legyen benne és mi nem? Ezekre a kérdésekre viszonylag pontos választ lehet adni. A szerzőik tudományos módon nagyjából kideríthetők, tehát nem kell hozzá hit. A tartalma is sokszor megérthető az akkori környező népek kultúrájából, bölcseletéből. De tudományos módszerekkel az is kimutatható, hogy melyek azok az igazságok, amelyek viszont nem származhatnak csupán emberi okoskodásból, amelyek egészen nyilvánvalóan a Szentlélek sugalmazására keletkeztek. Ezekben az Isten önmagáról szóló kinyilatkoztatását találjuk. Ugyanakkor az egész Bibliára is érvényes, hogy akár megtalálható más népek bölcseletében, akár merőben eredeti, máshonnan nem származtatható igazságokról van is szó, a Biblia a maga teljes egészében sugalmazott mű, az Isten kinyilatkoztatása. De honnan tudjuk, hogy mi tartozik bele és mi nem, hogy mely szövegek sugalmazottak és melyek nem? Ezt egyértelműen az Egyház mondta ki nagyon korán, a második században. Ez is történelmileg igazolható, hogy mikortól rögzült a bibliai kánon, azaz annak rendje, hogy mi tartozik bele a Bibliába és mi nem. A protestantizmus megjelenésével - tehát 1300 évvel később - fölállítottak egy új kritérium rendszert, nevezetesen, hogy csak azok sugalmazottak, amelyeknek megvan a héber eredetije. Ennek alapján a protestáns egyházak némely könyvet kiiktattak. A dolog érdekessége, hogy jóval később, a XX. században találtak olyan iratokat, amelyek addig nem voltak meg csak görög nyelven, de ekkor megtalálták a héber eredeti szövegeket. De tudomásom szerint a protestáns egyházak ekkor már nem változtattak tovább a biblia általuk meghatározott kánonján. A katolikus és ortodox bibliatudomány egységes abban a kérdésben, hogy mely könyvek tartoznak bele a bibliai kánonba. Ezt a hosszas magyarázatot csak azért adtam, hogy érzékeltetni tudjam, hogy mennyire az Egyház könyve a Biblia, és ezért csakis az egyházon belül lehet, szabad és érdemes annak értelmét keresni. Az Ön által említett kérdés érdekes teológiai téma, amelyről azonban - ki kell mondani - nincs biztos ismeretünk. Vannak teológiai elképzelések, amelyek nem egyeznek. Hozzá kell azonban tennünk, hogy ez a kérdés nem érinti az üdvösségünket. Jó lenne tudni, hogy mi történik a halál után, de az üdvösségünk nem ettől függ. Alapvető igazság, hogy ott már nincs idő, nincs előbb vagy utóbb, nincs várakozás. Ezért furcsa azt mondani, hogy a megholt lelkek "addig" alszanak, amíg el nem jön az utolsó ítélet. A tisztítótűz is föltételez bizonyos időbeliséget, hogy egy ideig még szenvedni kell a tűzben, amíg végleg az üdvösségre juthatnak. tehát ez sem olyan magától értetődő. De esetleg értelmezhető a tisztítótűz valamilyen idő nélküli állapotnak is, csak hogy meg lehessen magyarázni a szükséges(nek tartott) megtisztulási folyamatot. Ezt a teológiai nézetet egyébként az ortodox álláspont nem támogatja, de a keleti teológia is beszél valamiféle megtisztulás szükségességéről. Abban viszont teljesen egységes a katolikus és ortodox teológia, hogy az elhunytak tovább élnek és van, lehet velük kapcsolatunk. Ahogy a földön imádkozhatunk egymásért, éppenúgy, illetve még sokkal jobban imádkozhatnak értünk az üdvözültek. A rokonaink, barátaink, ha üdvözültek, akkor ők is ugyanígy lehetnek közbenjáróink, égi segítőink. Illetve mi is imádkozhatunk értük, kell is imádkoznunk. De hogy ez hogyan számítódik be az ő üdvösségükbe - mondjuk ki - nem tudjuk. Én legalábbis nem tudom.

Az üdvözültek mindent tudnak rólunk. Természetesen szeretnek, s amennyire szabadakaratunkkal ezt hagyjuk, imáikkal segítenek is minket. Annak inkább lélektani okai lehetnek, ha Ön rejtélyes módon szeretettel vonzódik egyik őse iránt, akit nem is ismert. Minden bizonnyal lehetnek közös vonásaik, amelyek kikutathatatlan módon tovább élnek a családtagokban, s hol egyikben, hol másikban így vagy úgy előjönnek. A temetőhöz azonban nekik már nincs közük. Nem csak ott látnak minket, ha kimegyünk a sírjukhoz, hanem állandóan, akárhol is vagyunk. A temetőre, a sírra, a megemlékezésre inkább nekünk van szükségünk, s nem őnekik.

Bizonyára több ilyen könyv is létezik. Összetettsége és megalapozottsága miatt azonban főként ezt a könyvet ajánlom: Leonyid A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája. Kairosz, Budapest, 2003.

Hogy egy atyával találkozzanak, vele beszélgessenek, ez mindenképp hasznos, nagy lehetőségeket tartogat. Ez teljesen független attól, hogy össze vannak-e házasodva vagy sem. Szentségekhöz viszont csak akkor járulhatnak, ha erre föl vannak készülve, ha ezt ők maguk is akarják. Ide el lehet vezetni őket. Hogy ezt Ön kezdje-e el, vagy arra az atyára bízza, akivel sikerül őket összehozni, ezt Ön tudja inkább eldönteni. Az atya nyilván sokat tud ebben segíteni, de addig meg Önnek kell őket elvezetni, hogy elfogadják ezt a beszélgetést. Azért érdemes ezt minél hamarabb, hogy ők is ne rögtön arra gondoljanak, hogy már temetni akarják őket, s azért hívnak papot. Beszéljen nekik erről! Gondolom, Önnek már szép tapasztalatai vannak a gyónás erejéről. Persze, biztosan meg is tette ezt már nem egyszer. De hogy komolyan forgatja a fejében, hogy járulhassanak szentségekhöz, ez minden bizonnyal a Lélek indíttatása. Kezdjen el erősen imádkozni ezért, erősebben, mint eddig. A Lélek munkája lesz, ha majd eljutnak erre a pontra.

Krisztus oldalsebéről János evangélista értesít. Ugyanakkor egyáltalán nem beszél arról, hogy Jézust szíven szúrták volna: "A katonák egyike lándzsával megnyitotta oldalát..." A keresztény művészetben valóban Keleten és Nyugaton is jobb oldalon látható a seb. A torinói halotti lepel vizsgálói is igazolják, hogy a leplen a seb a jobb oldalon található, az ötödik és hatodik borda között. Történészek szerint ez arra utal, hogy a műveletet igazi katona vitte végbe. A katonák az ellenséget jobb oldalukon igyekeztek támadni, hiszen a bal oldal védve volt a pajzs által (bal kezükben tartották a pajzsot). A szúrás tehát ösztönösen a jobb oldalon történt. Valószínűleg későbbi magyarázat révén terjedt el, hogy Krisztusnak a szívébe hatolt a lándzsa. Természetesen minden további nélkül elérhette a szívet is, vagy legalábbis a szívburkot, hiszen a szív a mellkas középvonalától csak kissé balra található, de inkább középtájon.

Hogy a papoknak más erkölcsi szabálya volna, mint a híveknek, ezt nem indokolja semmi. Mindenkinek odaadó Krisztus-követő életet kell élnie, amennyire csak képes rá. Amire Ön utal, az a Katekizmus 2290. pontjában található. A válasz miatt azonban érdemes mindjárt mellé tenni az utána következőt is. 2290. A mérsékletesség erénye arra indít, hogy kerüljünk minden túlzást az evésben-ivásban, az alkohol, a cigaretta és a gyógyszerek fogyasztásában. Súlyosan vétkeznek, akik ittas állapotban vagy a gyorsaság mértéktelen élvezetétől indítva mások vagy saját biztonságukat veszélyeztetik az utakon, a tengeren vagy a levegőben. 2291. A kábítószerek használata súlyosan károsítja az egészséget és az emberi életet. Eltekintve a szigorúan gyógyászati indikációtól, a kábítószerezés súlyos bűn. A kábítószerek titkos gyártása és kereskedelme botrányos cselekmények; közvetlen együttműködésnek számítanak, mert az erkölcsi törvénnyel súlyosan ellenkező gyakorlatra csábítanak. A Katekizmus megkülönbözteti azokat a szereket, melyekkel lehet együtt élni (nem rombolja az alapdöntést és a fő döntéseket) azoktól, amelyek alapvetően képesek tönkretenni az életünket (kábítószer, házasságon kívüli szexuális kapcsolat). Az Egyház sohasem röstelli súlyos bűnnek nevezni a romboló tetteket. Így a drog már kicsiben is, egyszer is lehet súlyos, éppúgy az egyszeri szexuális kapcsolatból is lehet gyerek, és könnyen kényszerpályára kerülnek életek. A dohányzás, az alkohol vonatkozásában is józan az egyház: nem rigorista, hanem elfogadja: van olyan mérték, amivel lehet élni, halad az ember élete. A dohányzásnak és az alkoholfogyasztásnak évszázadok alatt kialakult egyfajta kultúrája, s ha valaki azzal tud élni mértékletes módon, nem kell bűnnek neveznünk. Csak függővé ne váljon az ember, tartsa meg a kultúrát, a mértéket, tudjon e téren is böjtölni! Nem kell bűnnek tartanunk, ha megiszunk egy ünnepi pohár bort, vagy a kőművesünk a nehéz fizikai munka közben megpihen egy cigi erejéig. Nem kell bántanunk. Az azonban igaz, hogy a kultúra meggyengült ezen a területen: mértéktelenné vált a dohányzás és cél a gyors lerészegedés. Azonban a járható út nem a rigorista tiltás, hanem a kultúra erősítését (borkultúra, finom ünnepi dohány). Az is fontos, hogy a túl aggályos lelkiismereteket nevelni kell: sokszor látjuk, hogy az emberek ?piszmogó? dolgok területén kínosan aggályosak, s nem veszik észre a sokkal nagyobb bűnöket, melyek miatt üres az életük. Sokszor látjuk, hogy pl. nem hoznak meg nagy döntéseket, nem vetik be magukat nagy dolgokba, s piszmognak a jelen kis életvezetésük kényes hibátlanságán. Szóval az Egyház nem vár el perfekcionizmust az élet minden területén (konkoly), hanem a lelkiismeret igényét magasabb szintre szeretné emelni. A lelkiismeretet ki kell szabadítani a piti ügyek szintjéről, s az üdvösségre vezető nagy döntések szintjéhez kell emelni.

Kedves Sára! Nagyon fontos, hogy közvetlenül is szeressük Istent. Minden igaz szeretetünk ilyen: közvetett is meg közvetlen is. Még a hozzánk legközelebb állók iránt is van közvetett szeretetünk. Például, amikor ajándékot keresünk neki, vagy meglepetésül segítünk neki a munkában (mondjuk, a gyermekek kitakarítanak, mielőtt az édesanyjuk hazaérkezik). És a tőlünk távolabb állók felé is lehet közvetlen a szeretetünk. Ez abban mutatkozhat meg, hogy például egy vezetőt tisztelünk, szeretünk, de nincs módunk ezt közvetlenül kifejezni felé, ám, ha épp valahol összetalálkoznánk, például ellátogat a falunkba, városunkba, akkor lehetőséget kapnánk ennek a közvetlen szeretetnek is a kimutatására. Isten iránti szeretetem közvetett kifejezése minden jótett, minden fölajánlás, mindannak teljesítése, amit kér, parancsol, kínál vagy elvár. De közvetlenül is kifejezhetem iránta való szeretetemet, amikor megcsókolom az ikonját, amikor időt szánok arra, hogy csak ővele legyek, vele beszélgessek, vagyis, amikor imádkozom. Hogy melyik kedvesebb neki? Ez nagyon emberi kérdés. Nem mondhatjuk, hogy mikor szélesebb a mosolya, amikor segítünk egy rászorulón, vagy amikor megcsókoljuk az ikonját. Tegyük hozzá, hogy Istennek nincs szüksége a mi szeretetünkre. Tudja jól, hogy erre nekünk van szükségünk. S ezért örvend - ha lehet megint ilyen emberi módon fogalmazni -, amikor kifejezzük iránta való szeretetünket, mert tudja jól, hogy ezáltal mi gazdagodunk.

Ki-ki reagáljon a saját lelkiismerete szerint. Ha valakit bánt egy ilyen megfogalmazás, legjobb, ha nem törődik vele. Ha tetszik neki, énekelheti a Vegá-sokkal együtt. Bevallom, nekem annyira nem tetszik, de ennek sincs semmi jelentősége.