A bűn spirálisan lefelé húzó természete miatt. Lehet, hogy nem tűnik olyan nagy bűnnek egy-egy látszólag következmények nélküli elgyöngülés az érzéki bűnök területén. De bizony, ha három év után csak egyszer is engedne ezen a téren, akkor hirtelen, vagy legalábbis nagyon hamar ott találná magát, mintha semmit sem ért volna el ezen a téren. Pillanatok alatt újra lehúz a bűn sodrása, sőt, még mélyebbre visz. Azzal, hogy "csupán" önmagának árt, tehát a tisztaságra, az értékre való törekvést saját magában megcsáklyázza, az egész testnek, az egyháznak, az emberi közösségnek árt. Mint ahogy egyetlen titokban elmondott imádságával is az egész egyházat, az Önnel kapcsolatban álló embereket segíti, emeli. Ügyeljen, hogy ez a beférkőző, kísértő gondolat nehogy tönkretegye azt, amit eddig fölépített! Az, hogy ebben főként, vagy netán kizárólag a kárhozattól való félelem vezeti, ez mindenképpen kevés. Innen tovább kell lépnie. Ha ez marad csupán az indítóok, akkor valóban egy idő után ez elhalványul, egyre gyengébbé válik, ez még önmagában nem őrzi meg az embert a bűntől. Ne a félelem vezesse, hanem az Isten és emberek iránti szeretet!

Azt hiszem, nem a híradások természete változott meg, hanem a hatékonyságának foka, s ezért tűnik fölerősödöttnek az, ami eddig is így volt. Régebben is szerettek az embereket rossz híreket hallani és továbbadni. Ez az alapja a pletykának, amely mindig is volt, amióta ember az ember. Az, hogy beszélnek egymásról az emberek, teljesen természetes. De hogy a híradások 80-90 százaléka rossz hír, ez a rosszrahajló természetünknek köszönhető. Régen is úgy volt, hogy egy-egy halálesetet, balesetet, katasztrófát hamarabb és többen terjesztettek, mint a jó dolgokat: gyermekszületés, szabályos közlekedés, az élet természetes rendje. Érdekes módon a rosszrahajló természetünk következtében a rossz hírek nem csak lineáris, hanem hatványozott fölerősödését érzékelhetjük. Tehát nem csupán a híradás továbbadásának eszközrendszere miatt jut el hozzánk több rossz hír, hanem azért is, mert a híradások pontosan erre a rosszrahajló természetre épülnek, s minthogy nem csak továbbadni, de hallani is jobb szeretnek az emberek rossz híreket, ezért a nem értékadásra, hanem csak önfentartásra törekvő média ezt ki is használja. Figyeljük meg, hogy a szélsőségesen liberális orgánumok nagyságrendileg több rossz hírt tartalmaznak, mint az értékteremtésre törekvő jobb oldali sajtó. Ez mindenképpen elgondolkodtató.

Nagyon sokféle módon lehet olvasni a Szentírást. Igen, a Szentírás üzenetének befogadására mélyebb figyelemre van szükség. Lehet, hogy ez még nem alakult ki Önben. Az egyéb lelki olvasmányok sokszor könnyebben emészthető módon tálalják a lelki táplálékot, a Szentírásban mindennek a kvintesszenciáját találjuk. De mindenképp érdemes foglalkozni vele, nyitogatni - nem annyira a szöveget, mint inkább a lelkünket, lelki értelmünket, hisz innen kapjuk legfrissebben, legerőteljesebben Isten nekünk szánt üzenetét. Tovább kell tehát lépnie ezen az úton. Egyszerű tanácsom a következő. Vegye elő a Szentírást minden nap. Szánjon rá naponta 10, de ha annyi nem jut, akkor 5 percet. Egyetlen mondatot olvasson el belőle. Egyetlen mondatot! A mit utána többször is elmond, fejből megtanul, mondogat magában. Vagy pedig elgondolkodik rajta, hogy ez a mondat hogyan vonatkozik az Ön életére. Ha eleinte nem is talál benne semmit, de azáltal, hogy a mondatot megtanulta, hogy forgatta egy rövid ideig az elméjében, mégis valamilyen mélységig behatol. Később lehet, hogy elő fog jönni. Vagy esetleg másnap, amikor újra leül a szöveg mellé és elolvassa a következő mondatot. Így, apránként vezesse be magát a Szentírás belső tartalmába. Ami mindig sokkal több és mélyebb, mint első olvasásra tűnik. Persze, ezt a napi rövid Szentírás-olvas-tást mindig előzze meg valamilyen imádság. Ha Ön görögkatolikus, akkor mondja el a Mennyei Király-t, vagy lehet mást is, saját szavaival, vagy egyszerűen a Miatyánk vagy az Üdvözlégy elmondásával hangolja rá a lelkét az imádságra. Mert hogy a Szentírás olvasása is egyfajta imádság, beszélgetés Istennel. Mindenképp meg kell tanulnunk, hogyan halljuk, meg, amit mondani akar nekünk.

Kedves Marika! Mind a két említett helyen jelentősége van annak, hogy a szöveg a sertésekre utal. Gadara a Tibériás tenger keleti oldalán fekszik. Ott is zsidó származású nép lakott, de az ott élőkre egyáltalán nem volt jellemző a vallási törvények megtartása. Így lehetséges, hogy bár zsidók, mégis tartanak sertéseket. Ezt nem lett volna nekik szabad, de nem törődtek vele. Viszont Jézus miközben megszabadította azt az embert, akit ők nem fogadtak be, közben az egész kondát elpusztította, ráadásul a gonoszlelkek kérésének megfelelően. Hogy úgy mondjam, ebben a helyzetben mattot adott a sátánnak. A tékozló fiú esetében nem egyértelmű, hogy zsidók közé ment, akiknek tilos lett volna sertést tartania, vagy valami más néphöz, de a fiú megalázott helyzetének súlyosságát mutatja, hogy ide jutott, hogy sertéseket gondoz, sőt, még azokra rá is szorulna, hogy ehessen valamit.

Kedves István! Úgy sejtem, hogy amíg zárt térben kötelező lesz a maszk viselése, addig ez alól a templomokban sem adhatunk kivételt. Viszont sok helyütt pótolták már a házszentelést. Most egy menetben már nem lesz, hanem egyenként kell hívni az atyát, hogy menjen el megszentelni a házukat. Most, a pünkösdi idő szintén nagyon jó időszak erre. Ne halogassák!

Nem kis szomorúsággal olvasom a sorait. Nem tudom, mi lehet az oka a közösség elzárkózásának. Azt javaslom, hogy szólítsanak meg egy valakit a közösségből, aki azért rokonszenvesebb, akiben látják a nyitottságot. Ha Önök nemrégen tértek meg, akkor minden bizonnyal még odaadóbban és komolyabban veszik a krisztusi életet. Szomorú jelenség, hogy akik nem felnőtt megtérők, azok között többen vannak, akik csak megszokásból élik a vallási életüket. Ügyeljenek nagyon, hogy ne váljék ilyenné az Önök lelkiélete is! De egészen biztos, hogy van ebben a közösségben is olyan, aki érzékenyebb erre. Ezért gondoltam, hogy kicsit nagyobbra nyitott szemmel keressenek, szólítsanak meg olyan hittestvért, akiben szintén látják ezt a nyitottságot. Meg, persze, az atyával is kell beszélni erről. Ne csak egy gyónás keretében, hanem kérjék meg, hogy adjon lehetőséget egy nyugodtabb beszélgetésre. Hívják meg magukhoz. Nem tudom, volt-e már az idén házszentelés Önöknél. Ha esetleg a korlátozások miatt nem volt, akkor ez jó alkalom lehet egy hosszabb beszélgetésre vele. Nem javaslom, hogy keressenek másik közösséget. Mindenütt találkoznak emberi gyarlósággal, sehol nincsenek tökéletes emberek. A jó közösséget nem keresni kell, hanem formálni, alakítani. Tekintsék Istentől kapott feladatuknak, hogy munkálkodjanak ezen. Ne csak saját magunkra gondoljanak ezzel, hogy szeretnék, ha befogadást nyernének, hanem, hogy az egész közösség legyen krisztusibb, lelkibb, Istennek tetszőbb. Lehet, azért hívta, szólította meg Önöket az Úr, hogy ezzel segítsenek másokon, az egyházon.

Forduljon bizalommal az egyházunk helyi irodájához, ahol szükség esetén lelkiatya vagy más szakember fog rendelkezésére állni. Javaslom, hogy egyeztessen időpontot személyes találkozásra a misszosiroda@gmail.com címen.

Ez egyáltalán nem könnyű kérdés. Egyrészről valljuk, hogy a papfeleség is hivatás kell, hogy legyen. Másrészről mégiscsak akkor alakulhat ki igazán, amikor már kibontakozóban van a szerelem, amely majd a házasságban teljesedik be, s abban folytatódik. Nem lehetséges, hogy valaki csak egy reverendához menjen feleségül, bárki is van benne. Úgyhogy akiben fölmerül a vágy a papnéi szolgálatra, az előbb gondolkodjék el a szerzetességen. Ugyanis az is hasonló hivatás: női egyházi szolgálat. Lemondással jár ez is, az is. Ugyanakkor nyugodtan imádkozzék a jövendőbeli házastársáért, bárki is lesz az. Egyébként az a tapasztalat, hogy sokszor nem azok lesznek papnék, akik arról álmodoznak, hanem, akik egyáltalán nem számítanak rá. Sok rejtélyes titok van ebben, mint minden hivatásban. Tanácsom, tehát az imádság és a bizalom. Ha ez az indíttatás valóban az Úrtól származik, akkor azt be is teljesíti, megtalálja a módját, hogyan. Ha azonban csupán emberi vágy, akkor jobb, ha minél hamarabb megszabadul tőle, mert nem lesz boldog benne, sem a társát nem fogja tudni boldoggá tenni, ha mégis egy kispap veszi feleségül. Gyakorlati lépéseket tehát nem kell tenni ennek érdekében, csakis lelki készület vezet célra.

Kedves Kata! Természetesen jól tudja, legalábbis, ha Fülöp érsek atyára gondol, ő görögkatolikus, nem pedig ortodox. Azonban ennek vajmi köze van a valláshoz. Én ismerek nem egy ortodox embert, papot is, püspököt is, világi hívőt is, aki többször borotválkozik, mint ő, és katolikust is, aki pedig még ritkábban. Ez kérdés tehát nem vallásfüggő.

Kedves Klára! Maga a gondolatfölvetés is már egy fontos fölismerés. Igen, ezt föl kell ismernünk, tennünk kell azért, hogy ne a szerepek diktálják a tetteinket. Kivált ne a mások által ránk erőltetett szerepjátékok. Kétségtelen, nagyon sok ilyen van. Akaratlanul is belecsúszunk. Külön erőfeszítéssel kell törekednünk az őszinteségre. Elsősorban önmagunkkal szemben. Az a legrosszabb, ha az ember önmagát csapja be, ha észre sem veszi, hogy szerepeket játszik, ha lassan már nincs is saját véleménye. Ezen Ön már túl van, tenni akar azért, hogy ez ne így legyen az életében. Mit tegyen? Én azt mondom, az első lépés mindig az imádság. Vigye imában az Úr elé ezt a fölismerését, ezt az elhatározását. Találó hasonlat a gyermeki önfeledtség is. A Szentírásban is megtalálja Jézus utalását erre. Ezeken elmélkedjék tovább, az Úrtól kérdezzen rá, hogy mit kell tennie, hogy ezt a tanítást életre váltsa. Nincs ugyanis recept. Hiába írnám le, amit erről gondolok, mert az jószerivel csak a magam válasza, a magam megoldása volna. Ezért mondom, hogy az Úrtól kérjen tanácsot. Pünkösdöt ünnepeljük, forduljon egyenesen Isten Szentlelkéhöz a megvilágosodásért, a fölismerésért, hogy Önnek mit kell tennie. Ne általános megoldásokat keressen, hogy hogyan lehet e téren változtatni az embereken. Elegendő harc, ha ezt Önmagán megteszi. Ezzel minden bizonnyal hatással lesz majd másra is. Közvetve tud tehát segíteni másokon, de Önmagán kell kezdenie.

Nem volt rossz gondolat a Mária rádiós lelkigyakorlatra bejelentkezni, de úgy tűnik, most Önnek nem erre volt szüksége, ez valahogy nem működött. Sokaknak nagyon lelkes és nagyhatású eredményekről szóló beszámolóit hallottam ezzel a lelkigyakorlattal kapcsolatban. De most nem ez volt az Öné. Viszont az, hogy megpróbálta, már fontos és komoly jele annak, hogy Ön sem szeretne beletörődni ebbe a helyzetbe. Nincs szüksége az Úrnak, hogy védelmére keljek, de mégis mondom, már ezt a törekvését is nagyra értékeli Önben. Az a gondolat valóban támad, és nyilvánvalóan az ellenségtől való, hogy Isten talán nem is akarja az Ön visszatérését. Ennek a kísértő félrevezetésnek egyáltalán ne higgyen! Ne adja föl! Lehet, hogy most épp erre a küzdelemre van szüksége. Én azt mondom, ilyenkor a legtermészetesebb módon élni kell az egyház eszköztárával: a szentségekkel, jobb esetben a zsolozsmával, szentírásolvasással. Ha ezeket megtartja, egészen bizonyosan elindul lelkében az oldódás. Addig talán nehéz egy kicsit ebben, ezekben kitartani, de meglesz az eredménye. Persze, ezek most csak általános tanácsok, s egy atyával való mély beszélgetésben ennél sokkal többre is juthatnak. Úgyhogy ezt is tanácsolom, hogy keressen föl egy jó lelkiatyát. Menjen el Bakonybélbe vagy valamelyik másik monostorba, de az is lehet, hogy a lakhelyéhez közel fölkeresi az egyik atyát, hogy elbeszélgessenek, mi lehet az oka a mostani lelkiállapotának, s merre van a kifelé vezető út. Ne ijedjen meg, vannak ilyenidőszakaink, más is így van vele. Keresse az Urat továbbra is rendületlen, és magasabbra fog jutni, mint annak előtte volt.

A biblikus lexikon alapján tudok Önnek néhány gondolatot írni. Az Ószövetségben, amint ez ?a lélek meghajlik? (vö. Iz 58,3.5; Zsolt 35,13) kifejezésből kikövetkeztethető, hogy a böjt egyfajta megalázkodást jelent ? így kap a böjt vallási színezetet: súlyt ad a kérő imának. Különösen nehéz időben ajánlatos böjtöt tartani (1Sám 7,6; Jo 1,14; 2,15). Haláleset alkalmával (1Sám 31,13), vagy a kinyilatkoztatásra várva (Kiv 34,28; Dán 9,3). Ez is azzal a megalázkodni akarással magyarázható, amit a böjt jelentett az Ószövetség népe számára. A törvény eredetileg csak egy kötelező böjti napot írt elő, az engesztelés napját (Szám 29,7; ApCsel 27,9). A fogság után azonban további 4 böjti napot iktattak törvénybe, hogy a nagy nemzeti nyomorúság feledésbe ne merüljön (Zak 7,3.5; 8,19). Ezenkívül mindenki böjtölhetett egyéni jószándékból. Mindamellett a próféták felszólalnak a böjt túlhangsúlyozásával szemben (Iz 58,1?5; Jer 14,12). A kései zsidóság ennek ellenére egyre nagyobb jelentőséget tulajdonított a böjtnek. Az Újszövetségben gyakran böjtölnek a farizeusok és követőik (Mt 9,14); hetenként hétfőn és csütörtökön tartottak böjtöt, és ennek akkora jelentőséget tulajdonítottak, hogy erre már Jézus is fölhívta a figyelmüket (6,16?18). Bár Jézus maga is böjtölt, böjttel készült messiási küldetésére (4,2; Lk 4,2). Amikor a farizeusok szemrehányást tettek tanítványainak, hogy nem böjtölnek, azzal vette védelmébe őket, hogy majd fognak ők böjtölnek (Mk 2,18?20), amikor kiragadják körükből a vőlegényt. Az őskeresztény egyház részben átvette a böjt gyakorlatát (ApCsel 13,2 kk.; 14,23: elöljárók választásakor, erre előkészületül). Pál is böjtölt (2Kor 6,5; 11,27). De hogy ez pontosan mit jelentett, milyen étkezési megvonást, erre a Szentírásból nincs adatunk.

Igen, van mennyország. Hiszen Jézus erről többször is beszélt róla, sok képet használt, hogy valahogy érzékletessé tegye számunkra, hogy fedezzük föl, hogy sokkal értékesebb minden más földi dolognál. Önbecsapással az ember sohasem tudja magát boldoggá tenni. Akik viszont úgy élnek, hogy meghallják Isten hívását az örök boldogságra, azok már itt a földön is nagyon boldog életet élnek. Nem azért pusztán, mert remélik, hogy az itt nyűggel eltöltött 70-80 év után jön majd valami jobb, hanem már itt megérzik ennek az örök boldogságnak az előízét. Ez nem lehet önbecsapás, ezt a boldogságot csak a valóság adhatja meg.

Igen. Minden erre vonatkozó szentírási szöveg ezt tanúsítja, hogy János volt az egyetlen - a szeretett tanítvány! - aki nem hagyta el, aki végigkísérte a szenvedésében. S ha nem is tudott rajta segíteni, ott volt vele az utolsó pillanatban is.

Ha szenteltvízzel meghinti a szobát és imádkozik a Szentlélekhöz, hogy adjon hathatós védelmet, akkor ez nagyon jó. Ezen kívül imádkozzék minden nap rendszeresen, reggel és este. Ez nem elsősorban a teret fogja megvédeni, hanem az Ön lelkét. Ezzel teljesen ártalmatlanná tudja tenni az esetleges ártó szellemi erőket. Nagy kár, hogy a szülei ilyesmivel foglalkoznak. Ez elsősorban őrájuk nézve veszélyes, de ha Ön imádkozik, főként, ha a Szentlélekhöz, akkor nem lehet baja. Ideírom a görögkatolikusok Szentlélek hívó imáját. Ha ezt reggel és este odaadó lélekkel elimádkozza, nem lesz bántódása. Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, ki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden jónak kútfeje és az életnek megadója, jöjj el és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennytől, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!