"Egy testvér megkérdezte Izaiás atyát: Mi a világ? Az öreg pedig így felelt: A világ a dolgokkal kapcsolatos nyugtalankodás, a világ a természettel ellenkező tevékenység, és ha teljesítjük saját, test szerinti akaratunkat. A világ az, hogy ha azt gondoljuk, hogy mindig ebben az életben fogunk maradni. A világ az, hogyha a testünkkel a lelkünk rovására törődünk, s ha abban keresünk dicsőséget, amit el fogunk hagyni." Ezt persze, egy világtól távol élő remete mondta, de sok olyan igazság van benne, amit mi is megszívlelhetünk. Szent János evangélista kifejezetten a bűnös világra használja ezt a "világ" kifejezést. Nem pedig az Isten által teremtett csodaszép világra, amely tele van értékekkel, amelyek mind az ő dicséségét hirdetik. Amikor az embert sok dolog érdekli, akkor valójában az Isten által teremtett világot kutatja, próbálja fölfedezni. Pontosan ezért teremtette nekünk a világot, hogy élvezzük, hogy fedezzük föl, hogy éljünk vele és benne. Attól kell elzárkózni, amelyek viszont nem Isten dicsőségét szolgálják - következésképpen nem a mi javunkat. Ezt kell mérlegelni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy azt lehet és kell szeretni a világban, amit Isten szeret benne, amibe nem vegyül a bűn, ami az üdvösségünket szolgálja.

Sajnos nem vagyok járatos a római rítus liturgikus kérdéseiben. Ezért csak egyszerű, gyakorlati választ tudok adni. A kérdés föltevése számomra meglepő. Mintha egy gyermek az édesanyjával szemben vetné föl, hogy vajon mi a biztosíték arra, hogy amit elém teszel, az valóban étel, nem pedig valami más. Az Eucharisztikus ünneplés lényege, hogy Krisztussal egyesüljünk, isteni erejével töltekezzünk. Nem kétséges, hogy mindenki, aki ezen részt vesz és áldozni szeretne, az - a római katolikus szentmisén - Jézus Krisztus Szent Testét veszi ilyenkor magához. (Keleti rítusú Liturgián ugyanis Szent Testből és Szent Vérből részesülünk.) Az egy valóban nehezen értelmezhető gyakorlat, hogy sok esetben nem abból az Eucharisztiából részesülnek a hívek, mint ami az oltárasztalon van, hanem egy korábbi szent misén átváltoztatott Szent Testből. Ennek, véleményem szerint, csupán praktikus okai vannak, de hozzáteszem, nem nagyon tudnék mellette érvelni, hogy ez miért jó. De hogy Krisztus Testét kapják a hívek, az nem kétséges. Sok helyen egyébként már nem ez a gyakorlat.

A római katolikus egyház liturgikus kérdéseihöz végképp nem értek. Megkérdeztem egy liturgikus szakembert és a következőt válaszolta: Krisztus Király utáni hétköznapok is a záráshoz tartoznak. Amikor eltelik az a hét, akkor kezdődik advent első vasárnapjával az új egyházi év.

Ezzel újra és újra meg kell küzdenünk. Rosszra hajló emberi természetünk, amely legbelül arra törekszik, hogy olyanok legyünk, mint Isten, a torz képet veszi elő, és azt próbálja utánozni. Amikor ítélkezünk, akkor valóban Isten helyébe tesszük magunkat. Ő ugyanakkor valóban látja a hátteret, az indítékokat, hogy egy ember mit miért tesz, mi meg azokból legtöbbször semmit nem látunk, mégis balgán kimondjuk az ítéletet róla - legalábbis magunkban. Ezért van az, hogy Isten bölcsen és irgalommal ítélkezik, mi pedig balgán és irgalmatlanul. A mi igazsgáérzetünk mindig töredékes, mindig csak egy kis részt látunk, s annak alapján ítélkezünk. Ezért érdemes óvakodni tőle, mert vajmi esélye annak, hogy valóban igazságos ítéletet mondunk. De nem is feladatunk. Legtöbbször egyáltalán nem feladatunk megítélni, hogy amit a másik tesz, az jó vagy rossz. Ráadásul ebben a magatartásunkban nem kevés hiúság is rejtőzik. Ha más hibáját látom, kibeszélem, ezzel kimondatlanul is azt érzékelem és érzékeltetem, hogy én viszont nem vagyok olyan, én jobb vagyok. Önbecsapás. Nagyobb békében él az az ember, aki óvakodik az ítélkezéstől. Ha ítélkezésen kaptam magam, akkor legjobb, ha az illetőért, akinek a hibáját megláttam, vagy látni véltem, imádkozom. Akkor át tudom fordítani az ördög incselkedését, és ha rá is vett engem az ítélkezés bűnére, azt áldássá fordítom. Nekem is jót tesz, ha bűnös testvéremért imádkozom, meg ő is kegyelmet kap ezáltal.

Én is úgy látom, hogy ezek a sötét erők hihetetlenül fölerősödtek. Ezekre oda kell figyelni. Törekedni kell megérteni a jelenségeket, az emberi magatartásokat. Haraggal, gyűlölettel válaszolni csupán emberi gyarlóság. Az nem segít semmit. Persze, nyilván nehéz higgadtnak maradni, amikor gyermekeink lelkületét módszeresen rombolják. Ez most valós veszély, s azért jó látni, érteni a folyamatokat, mert csak akkor tudunk azokra megfelelő, hiteles válaszokat adni. Igen, én is úgy látom, hogy új kommunista eszmék erősödnek föl, és még raffináltabb módon, mint 100 évvel ezelőtt. De nekünk is van már tapasztalatunk, azt is okosan föl kell használnunk. Súlyos hiba volt a század elején, hogy eleink nem vették észre, mekkora fenyegető veszély bontakozik ki a kommunista eszmékben. Annyira képtelenségnek tűnt, hogy nem is vették komolyan. S egyszercsak azt vették észre, hogy már teljesen átjárta az emberek, a tömegek gondolkodását. A német nemzet-szocializmus ugyanabból táplálkozott, mint a szovjet bolsevizmus. Kétségtelen, hogy nagyon hasonló folyamatoknak vagyunk mi is tanúi, részesei. Erőteljesen és jól kell föllépnünk, cselekednünk, nehogy újra sátáni hatalmak irányítsák az országokat.

Hogy ezt megalázónak érzi-e az illető, az tőle függ, ő tudná megmondani. De az bizonyos, hogy nem jó megoldás az ő külön áldoztatására. Hiszen nem elegendő csak az áldoztatás pillanatában észrevenni, hogy az áldozók között ilyen személy van. Ha nem tud róla előre, ha nem készül föl hozzá külön kehellyel, akkor legföljebb annyit tud tenni, hogy a kehelyből Szent Testet nem csak Szent Vért ad. Viszont azt szokták mondani, hogy aki erősebben gluténérzékeny, annak számára ez nem jó megoldás, mert abba a néhány csepp Szent Vérbe vegyülhet glutén tartalom is, tehát egyáltalán nem biztonságos. Többször elmondtam már ezen a fórumon, hogy mindig érdemes előre tájékoztatni az atyát, hogy készüljön föl a külön áldoztatásra. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy egyik paptestvérünk sem fogja elutasítani az ilyen kéréssel érkezőt.

Magyar görögkatolikus egyházunkban az a gyakorlat, hogy az állandó diakónusok nem prédikálnak, csak azok, akik a papságra készülnek, tehát elvégezték a teljes szemináriumot, azon belül a prédikációhoz szükséges tantárgyakat is.

Kedves Ildikó! A megoldás végtelenül egyszerű. Amikor a szentgyónását végzi, akkor mindig a következő imával fejezze be a bűnei fölsorolását. Mindezeket a bűnöket, s azokat is, melyeket kifelejtettem, vagy észre sem vettem, teljes szívemből bánom. Kérem ezek üdvös feloldozását. Érthető, ugye? Tehát kimondja,hogy mindent bán, amit elkövetett, még azokat is, amelyeket észre sem vett, hogy az bűn, illetve lehet, hogy akkor észrevette, csak a gyónás során kifelejtette. Ekkor Isten minden bűnét föloldozza. Bár gondolom, hogy eddig is mindig így volt, mert szinte minden imaformula tartalmazza ezt, hogy a többi bűnt is bánja a gyónó. Tehát igen jó esély van arra, hogy az Ön korábbi gyónásai is mind teljesen rendben voltak, érvényesek voltak, s nem maradt semmi utána. Efelől tehát teljesen megnyugodhat. Csak folytassa szépen a rendszeres szentgyónást, és bízza a többit az irgalmas Istenre. Persze, két gyónás között pedig törekedjék arra, hogy mindig Istennek tetsző dolgokat cselekedjen.

Korábban a római katolikus egyházban is böjt volt ez az időszak. Tehát nem csak a keleti egyház sajátja, hanem ősi egyházi hagyomány, amelyet a keletiek jobban őriznek. A bűnbánat édes dolog. Helyrére kerülnek általa a sötét dolgaink. Üdítő, felszabadító, erőt adó lelkiállapot. Sokan félreértelmezik, innen származhat a vélekedés, hogy a nagy örömünnepre miért kellene bűnbánattal, böjttel készülni. A böjt még szorosabban Jézushoz köt, testileg-lelkileg. A bűnbánatban még jobban átélhetem Isten végtelen irgalmát. A bűnbbánat és böjt előkészület a találkozásra. Mint amikor egy nagy mérkőzésre keményen edzenek a sportolók, sokmindenről lemondva, mert tudják, hogy nagy a tét. Mint ahogy egy nagy családi ünnepre, például esküvőre folyik a nagy készülődés, akkor is sok minden háttérbe kerül. Szegényebb világban sokmindenről lemondtak, hogy aztán majd ünnepelhessenek. Számtalan indok van arra, hogy a nagy örömünnepre lemondással, Isten irgalmának ízlelgetésével készüljünk. A lemondások, több ima, böjt segít abban, hogy minél inkább lelki emberekké váljunk. A karácsonyt igazán lelki módon lehet a legszebben, legboldogabban megünnepelni. A csak testi örömöket ismerő világ erről mitsem tud.

Kedves Ferenc! Természetesen, Ön is imádkozhatja az egyház zsolozsmáját. Ez az egész egyház közös imakincse. Ezért is adjuk közre az ezt segítő imákat, szövegeket. A vecsernye állandó részei a honlapunk liturgikus tárában találhatók: https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-alkonyati-zsolozsma, a változó részeket pedig hétről hétre közöljük a Kezdőlapon, a pócsi Istenszülő ikon alatt. Továbbá megtalálhatók az imaórák: https://hd.gorogkatolikus.hu/downloads/szertartasok/Imaorak.pdf vagy az esti zsolozsmák: https://hd.gorogkatolikus.hu/downloads/szertartasok/Kis_esti_nagy_esti_es_ejfeli_zsolozsma.pdf egyelőre csak pdf formátumban, de hamarosan elektronikus alkalmazás is segíti a még könnyebb imádkozását ezeknek a szertartásoknak. Csak bátorítani tudom, hogy ízlelgesse ezeket az imákat. Nagyon sokat segítenek.

Ne aggassza semmi! Az nem segít, nem visz előre. Pusztán a betegség veszélye még nem indokolja a betegek szentségének a fölvételét. Aki olyan betegségben szenved, amely miatt kockázatos lehet számára a koronavírus fertőzés, az fölveheti a betegek szentségét, ahogy Ön írja, "soron kívül". De ha nincs ilyen betegség, akkor ez nem indokolt. Érdemes azonban élni a szentgyónás és a szentáldozás segítségével. Ezek is nagy erőt adnak fizikai és lelki értelemben egyaránt.

Az angyali lények nem számszerűsíthetők. Nem tudjuk a számukat. Minden bizonnyal csak egy őrangyalunk van, mert kettő nem tud többet segíteni, mint egy. Egészen más az ő tevékenységük, mint a mienk, vagy mint amit el tudunk képzelni. Helyettünk nem imádkozhat senki. Értünk igen. A feladatainkat, például a vasárnapi kötelességünket ők nem tudják helyettünk elvégezni. Lehet, hogy éppen tudnák, de mivel az nem válna javunkra, ezért nem teszik. Az viszont egészen bizonyos, hogy ők sokkal okosabbak, mint mi. Sok tanulással sem lehet legyőzni az okosságukat. Tiszta szellemi lények. A tudásuk is egészen más, mint a mienk, meg amit erről el tudunk gondolni. De nem is szükséges azon igyekezni, hogy túljárjunk az eszükön. Egyszerűen csak Istenbe kell kapaszkodnunk, belé vetni reményünket, és így könnyedén legyőzhetjük az ellenséges gonosz lelkeket.

Igen, ez nehéz helyzet. Javaslom, hogy nagyszülőként próbálja meg a hit cseppjeit eljuttatni a gyermek lelkébe. Titokban megkeresztelni azonban nem javaslom. Akkor csak részesítettük valamiben, amit utána nem tudunk folytatni. A keresztség nem csupán a megkereszteltnek szól, hanem egyszersmind az egyház közösségébe is így oltjuk bele. Ezért nem helyes az egyházi közösség nélkül keresztelni. Önnek első és legfontosabb feladata az imádság ezért a gyermekért és szüleiért. Ha ezt megteszi állhatatosan, akkor Ön is hozzájárul ahhoz, hogy hitre jusson az unokája. Ezeknek a cseppeknek, hitcseppeknek is nagy jelentősége van. Ha nyíltan szembekerülne a szülőkkel emiatt a kérdés miatt, akkor sokkal rosszabb eredménye lenne, mert még tudatosabban elleneznék a szülők a keresztény nevelést. Tehát nem erőszakosan, nem is becsapva a szülőket, de amennyire lehetséges, csepegtesse a hitet a gyermekbe. Ha netán kifejezetten ellenállnának, akkor se keseredjék el, akkor az imádságra több marad. Nem fölszentelt személy csak nagy szükséghelyzetben keresztelhet, egyébként nem megengedett. Ha ilyen eset történik, akkor minél hamarabb értesíteni kell az illetékes papot, hogy jegyezze be a helyi anyakönyvbe. Így lesz visszakereshető nyoma is a keresztségnek. Ha görögkatolikus, akkor pedig minél hamarabb meg kell bérmálni is, nem szabad sokáig a Szentlélek ajándákának pecsétje nélkül hagyni. Ezt azonban már csak püspök végezheti, illetve a püspök megbízásából pap is.

Ha kérjük a szenteket, hogy segítsenek nekünk, egész biztosan meghallgatják a kérésünket. Alapvetően a nevünket viselő szent a védőszentünk. Érdemes megismerkedni az életével, hozzá fordulni segítségért. Nem véletlenül hordjuk a nevünket, amikor megkaptuk, védőszentünk már akkortól őrzi az életünket. Ezért is nagyon fontos, hogy már a keresztségben igazi keresztnevet adjunk a gyermekeknek. Szép dolog a pogány magyar nevek újra használatba vétele, de ha valakinek ilyen nevet adunk, mindenképp válasszunk mellé egy keresztnevet is, hogy ne maradjon védőszent nélkül. Aki nem kapott ilyen módon védőszentet, az kereshet, választhat magának. Érdemes figyelni a lelkünk hangjára, mert jó eséllyel súgni fog a lelkünk, hogy kit is válasszunk, ki az, aki valójában már jó ideje vigyáz ránk. Ilyen lehet az is, amikor valakinek valamely szent különösen is "megtetszik", benső vonzást érez iránta. Inkább a szentek választanak minket, nem annyira mi őket. Érdemes tehát minél jobban megismerni, példáját követni. Ez egyébként nem föltétlen kizárólagos. Van olyan, hogy valaki egyszerre több szentet is közel érez magához. Mindegyiküktől kaphat, tanulhat valamit. A védőszentünk mellett nyilván más szentekkel is lehet közeli kapcsolatunk. Ezek segítenek, erősítenek minket a hitünkben, közelebb visznek Istenhöz. A súlyos kísértésekben Szent Mihály arkangyalhoz szoktak fordulni, hogy segítsen a bűn elleni küzdelemben. Ezt tudom javasolni Önnek én is. Hogy mennyi ima elegendő, ezt nem lehet megmondani kívülről. Azért is, mert nem a mennyiség határozza meg, hogy mennyire van szükség, hanem sokkal inkább az ima hőfoka, az imában való odaadás. Amit leírt, az jó, azt mindenképp tartsa meg. S most leginkább arra törekedjék, hogy ezeket az imákat végezze minél nagyobb figyelemmel, minél nagyobb odaadással. Majd csak akkor emeljen ezen az "adagon", amikor erre a lelke készteti, amikor erre vágyik. Az lesz majd hiteles jelzés arról, hogy most már több is lehetne. Minden ima előtt kérje a Szentlelket, hogy segítsen Önnek imádkozni, segítsen jobban figyelni. A figyelem nélküli ima nem is tudom, hogy nevezhető-e imának. Fontos, hogy valamikor majd a teljes Bibliát is elolvassa. Javaslom, hogy erre minden nap jelöljön ki egy rögzített időt, és azt töltse Szentírás-olvasással. Ha nem érti akkor, amiatt ne adja föl. Csak olvassa tovább, minden nap egy szakaszt. Például így: minden nap egy fejezetet az Ószövetségből és mellette egy bekezdést az Újszövetségből. Kezdheti előlről mind a kettőt, nem baj, ha már olvasta egyik vagy másik könyvet. Ezeket mindig újra és újra olvassuk. Mindig mást mondanak nekünk. Megtörténik az is, hogy épp az olvasás pillanatában nem értem, de később, valami esemény kapcsán megvilágosodik. Szóval ne hagyja abba, ez fontos tapasztalat lesz. A zsoltárok. Ez egy külön világ! Azt ne a szokásos szentírásolvasásba tegye bele, hanem külön szánjon rá időt, hogy minden nap imádkozzék zsoltárokat. Sok sikert hozzá! Én is imádkozom Önért.

Ha hallanám valahol ezt a történetet, nem mondanék rá semmit. Lehet, hogy valaki jót tanul belőle. De hogy megkérdezte, elmondom, hogy én nem terjeszteném ezt a történetet. Kicsit félrevezető lehet. A Jó pásztorról eddig minden általam ismert példabeszéd Jézusra utal. Ráadásul itt is nagy kezdőbetűvel van írva, ez is erősíti, hogy Jézusról szól, vagy éppen Jézustól származik. Holott nem. S mivel ez félrevezető lehet, ezért nem terjeszteném. Talán a rossz pásztorról szól inkább ez a történet, amelyről már az őszövetség és Jézus is mondott példabeszédet. A béres meg a jó pásztor szembeállítása szerintem szemléletesebb példa, mint ez. De lehet, kicsit elfogult vagyok Jézus irányában.