Mi baj volna ezzel? A nevetés mögött bölcsesség van. Túlfokozott vagy áltisztesség volna, ha nem nevethetnénk a Bibliával vagy akár Jézussal kapcsolatos humorokon.

Nem biztos, hogy valaha is megértjük az értelmünkkel. Ez valóban nagy titok. Mi a magunk eszénél fogva sokkal békésebb, szenvedéstől mentesebb világot tudtunk volna kitalálni. Nagyon sok titok van ebben a világban, amelyeket fürkésznünk, kutatnunk kell, de nem biztos, hogy mindent meg fogunk érteni. Ez így van a természettudományban, a filozófiában és így van a lelkiéletben is. Maradnak titkok. De nem az az egyetlen feladatunk, hogy ezeket ésszel fölfogjuk. Van más érzékszervünk is, amelyet legalább annyira kell használnunk. Ez a szívünk. Sok olyan dolog van, amit az értelmünk képtelen fölfogni, de a szív érti, a szív tudja, hogy hová kell helyezni. Azt hiszem, a szenvedés titka is ide sorolható. Nem tudjuk, nem értjük, hogy miért van, de a szívünkre hallgatva talán eljuthatunk arra a pontra, hogy azt mondjuk, Te tudod, Uram, miért van így, és ha Te is akarod, akkor én örömmel és hálás szívvel elfogadom. Persze, szó sincs arról, hogy az Úrnak kedve telnék a mi szenvedésünkben. Ő még sokkal együttérzőbb, mint bármelyikünk. Neki a mi szenvedésünk, a gyermekeink szenvedése sokkal jobban fáj, mint nekünk. Éppen azért, mert ő sokkal jobban szereti őket és szeret minket. A szenvedés valamiképpen mindig a szeretettel hozható össze, a szeretet felől válik érthetővé. Azt azért ismerjük, hogy az ember szeretetből szívesen vállal szenvedést a másikért. Amikor az édesanya virraszt a beteg gyermeke ágyánál, vagy amikor bármilyen áldozatot hoznak a másikért az egymást szeretők. A szenvedés alapvetően más értelmet nyert, amikor Krisztus értünk való szeretetből magára vállata. Noha ő igazán megúszhatta volna. Pontosabban szólva mint ember szerette is volna elkerülni, de ennél nagyobb volt az Atya iránti szeretete, s ezért tette hozzá, hogy "de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te." Ha Jézus lelkületét követjük, nem biztos, hogy megértjük a szenvedés értelmét, de el tudjuk azt helyezni az életünkben.

Fontos tudni, hogy ez mondat a 21. zsoltár kezdő sora. Ezt imádkozták a zsidó emberek esténként. Természetesen nem arról van szó, hogy Jézus a kereszten az éppen arra az időpontra előírt imát mondta volna csupán. Mégis érdemes erre is fölfigyelni, hogy a zsidó nép évszázadokon keresztül ebben az órában mondta ezeket a szavakat, amelyek ebben a pillanatban aztán be is teljesültek. Ugyanis érdemes a zsoltár további sorait is tudni, hogy megértsük, mennyire igaz, hogy amit itt Jézus mond, az az évszázadok imájának tökéletes beteljesülése. Idézzünk még néhány sort ebből a zsoltárból: "Én pedig féreg vagyok, és nem ember, emberek gyalázata, a nép megvetettje. Akik csak látnak engem, gúnyolódtak rajtam, járt a szájuk és fejüket csóválgatták: Az Úrban bízott, szabadítsa meg őt, mentse meg őt, mert kedveli őt.? (Zsolt 21,7-9) "Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem a torkomhoz tapadt." (Zsolt 21,16) "Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat. Ők pedig bámulva néztek engem. Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek." (Zsolt 21,17-19) Így már érthető, hogy miért választotta ezt az imádságot az Úr ebben a pillanatban. Persze, itt megint nem gondolhatjuk, hogy a kereszten agonizálva Jézus válogatott volna az általa ismert imádságok között, hogy melyik volna legalkalmasabb erre a helyzetre, hanem testi-lelki állapota nem véletlenül ezekben a szavakban fejeződött ki. Még ha nem is valószínű, hogy levegő után kapkodva végigmondta volna az egész zsoltárt. De az első szavakban mindez teljesen benne van. Mint ahogy a zsoltár vége is. Mert az ember elhagyatottságát is kifejező ima azért minden alkonyatkor ezekkel a szavakkal fejeződik be: "Bejelentik az Úrnak a következő nemzedéket. Az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek, melyet az Úr alkotott." (Zsolt 21,31-32) Tehát még további próféciát is tartalmaz ez a zsoltár, mert Jézus mint Isten éppen a kereszten kiontott vérével szült új népet, az újszövetség népét, az Egyházat. Ez mind, mind benne van ezekben a szavakban. Túl azon, hogy emberileg is valóban végtelenül elhagyatottnak érezte magát, látszólag még az Isten is elhagyta. Testi-lelki fájdalmában kiálthatta ezeket a szavakat, de amelyekben benne rejlik az új élet reménye is.

"Egy csók és más semmi?" Nem ezt mondtam. Főként azt hangsúlyoztam, hogy a szerelemnek érlelődnie, fejlődnie kell. Ennek megvan a maga szép üteme, ritmusa, mondhatjuk dallama, amelyben mindennek megvan a helye. Még néha a szüneteknek is! Nem mondhatjuk, hogy a szerelem a házasság előtt csak lelkileg érlelődik, testileg meg majd a házasságkötés után. Mintha esetleg házasságkötés után már lelkileg nem kellene továbbfejlődnie. Erről szó sincs. A szerelem folyamatosan fejlődik, érlelődik mind lelki mind testi értelemben egyaránt. De az egyensúlyt meg kell tartani. Ehhöz kell tudni azt (is), hogy a testi szerelem - különösen mai, átszexualizált világunkban! - sokkal gyorsabban akar előre lépni. Nehezen várja ki a maga sorát, hogy kövesse a lelki fejlődést. A testi kapcsolat soha nem lehet előrébb, mint a lelki. Egyáltalán nem baj, ha kicsit inkább lemarad. Ahol tartanak a fiatalok lelkileg, ott tartson a kapcsolatuk testileg is. Ideális esetben, ha egy fiú szeret egy leányt, akkor még hosszú ideig tartózkodik attól, hogy akár meg is érintse, annyira tiszteli. Tehát még az első kézfogásig is nyugodtan eltelhetnek akár hónapok is. Nem beszélve az első csókról. A hosszan tartó csókolózás pedig már csak azok között legyen, akik készülnek a házasságra, hiszen bizonyos mértékben az már a testi egyesülés előjátéka. Így van a testek hosszantartó közelségével is. Azzal is érdemes tartózkodni, még ruhán keresztül is, mert bár gyönyörű dolog hosszan ölelni egymást, de ez is beindíthat olyan gerjedelmeket, amelyeket aztán nagyon nehéz megfékezni. De ezeknek lehet helye a házasságkötés előtt is. Ugyanígy a hosszantartó símogatásnak. Milyen szép ez! Csak ezen a ponton jelzem az említett demarkációs vonalat. A nőknél a mell és mindkettejüknél a genitáliák környéke olyan érzéki terület, amely nagyon erős testi erőket mozgat meg. Ezek érintését őrizzük meg a házasságkötés utánra!

Sajnos nem jelent meg sehol. Javaslom, hogy erre a címre írjon: lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu Szeretettel várom az írását.

A vegán gondolkodás elsősorban nem étrendet, hanem állatvédő filozófiát jelent. Ebben talán ott van a legnagyobb csúsztatás, amikor jogot akarnak biztosítani olyan teremtményeknek, amelyeknek nincs sem értelmük, sem öntudatuk. Következésképpen felelősségük sincsen, sem szabadságuk. Ezek mind a személyhez rendelt valóságok. A vegán gondolkodás, legalábbis annak szélsőséges formája annyira tisztelni akarja az állatokat, hogy azokat emberi vonásokkal ruházza föl. Ez butaság. Nem bűn, hanem butaság. Az önmagában dicséretes dolog, ha valakit bánt az állatok "szenvedése". (Kénytelen vagyok idézőjelbe tenni a szót, mert ezt a fogalmat is csak az emberektől kölcsönözzük, az állatokra nem mondható. A fájdalomérzet nem azonos a szenvedéssel. Az érző állatoknak is van fájdalom érzete, de ahhoz, hogy ezt szenvedésnek mondjuk, önmagára néző tudattal kellene rendelkezni.) Tehát szép dolog, ha valaki ilyen érzékeny lélek, de butaság, ha ez addig fokozódik, hogy összekeveri a lényeges dolgokat. Természetesen nekünk is tiszteletben kell tartanunk, ha valaki ilyen gondolkodású. Nem szabad megvetni, sem semmi rosszat mondani rá. Egyébként a legtöbb esetben egy-egy ember nem egész életére követi ezt a szemléletet, csak bizonyos ideig. Utána továbblép. Ez így természetes.

Kedves Barbara! Nézzen egy kicsit jobban körül az életében! Ezt a régi, buta gondolatot már teljesen el kell engednie, hogy Ön túlsúlyos volt (még akkor is, ha most is az), s emiatt nem akadt szerelme. Ez egy régi, kislányos gondolat. Ma már Ön egy nagy felelősséggel élő édesanya. Egészen más dolgokkal kell foglalkoznia. Milyen idősek a gyermekei? Mire van szükségük? Az biztos, hogy legnagyobb szükségük az egymást szerető szüleikre van. Bármit megadhatnak nekik, anyagi javakat, utazásokat, tanulmányokat, bármit, ha nem látják, hogy a szüleik szeretik egymást, akkor maguk is boldogtalanok lesznek. Kedves Barbara! Most az Ön élete az, hogy a gyermekeit boldoggá tegye. Ennek érdekében meg kell szeretnie a férjét. Akármilyen ember is. Fedezze föl, hogy Isten mit szeret benne. Mert Isten végtelenül szereti őt is, ez nem vitás. Kérje Istentől ezt a szeretetet! Kérje ajándékba, hogy meg tudja szeretni a férjét. Ugyanakkor tegyen is meg mindent ezért. Kezdjen el úgy viselkedni, mintha szeretné: főzzön a kedvére, fogadja otthon szeretettel, találjon ki olyan tevékenységet, amit a férje szívesen csinál, ebben osztozzék vele, stb. Szóval, mint egy szerelmes feleség. Foglalkozzék most ezzel! Ha nehezen veszi rá magát erre, mondok egy ötletet. Beszélgessen el a gyermekeivel erről, hogy "vajon édesapa minek örülne". "Adjatok tanácsot, hogy mivel fejezhetném ki, hogy szeretem őt!" Ez kettős haszon. Egyrészt a gyermekeivel arról beszélget, hogy szereti az édesapjukat, tehát ez tudatosul bennük, közben pedig az édesapjukat egészen biztosan szerető gyermekek fognak tudni tanácsot adni, hogy mi is legyen a szeretet kifejezése. Ez hazugság volna? NEM! Mert a feleségnek szeretnie kell a férjét. Ez élete része. Hogy most még nem annyira megy, ezt nem kell elmondania a gyermekeinek. Erről most ne beszéljen nekik! Ez nagy ártalmukra volna. Helyette tegyen úgy, mintha szeretné, és idővel meg is fogja őt szeretni. Higgye el, ez működik! Mondanom sem kell, hogy ezzel az Ön élete is gyökeresen megváltozik. Nem azon kesereg, hogy egy idegen férfivel kell élnie, akitől undorodik, hanem azon töri a fejét, hogy mivel tudja őt meglepni. És nem is olyan sok idő múlva Ön is boldoggá válik. Kezdje el még ma! S ha nem hangsúlyoztam volna eléggé, természetesen imádkozzék is ezért, hogy Isten megadja ezt a csodát!

Kedves Lívia! Leginkább Andrew Louth A keresztény misztikus hagyomány gyökerei című könyvet tudom ajánlani (Sarutlan Kármelita Nővérek, 2019). De ezek is sokat segíthetnek: Perczel István: Kora keresztény lélekelméletek az evangéliumoktól a bizánci misztika fénykoráig, Nacsinák Gergely András: Az ortodox kereszténység tanítása a lélekről. Mindkét tanulmány a Lélekenciklopédia kötetben található Simon-Székely Attila szerkesztésében. (Károli Gáspár Református Egyetem - L Harmattan Kiadó, Budapest 2015, 23-58. és 79-96. o.)

A görögkatolikusoknál úgy mint eddig, azzal a különbséggel, hogy minden egyes áldozónál külön kanalat használunk. Előtte pedig a pap minden alkalommal, amikor érinti a kenyeret, fertőtleníti a kezét. A kanalakat pedig a szentáldozás után fertőtlenítjük. A római katolikusoknál nem tudom, hogy most van-e lehetőség két szín alatt áldozni. A papok esetében bemártással lehetséges, de a hívek áldoztatásánál nem ismerem a jelen gyakorlatot.

Legalábbis nem tanácsolom. Ez legyen az a terület, amelyet megőriznek a nászéjszakára. A testnek vannak olyan érzéki területei, amelyekre ha rátéved az ember, onnan nagyon-nagyon nehéz nem tovább menni. Nyilván nagyon jó érzés ezekre a területekre tévedni, fiúnak, lánynak egyaránt. Úgyhogy ne is csodálkozzék, hogy a kedvese is szívesen várná ezt az érintést, símogatást. De hangsúlyozom, ez kifejezetten veszélyes zóna. Túl van a demarkációs vonalon. Nagyon nemes dolog, hogy szeretnék megőrizni a tisztaságot a házasságig. Ez mindenképp maradjon meg Önökben, gyönyörűvé teszi majd a házasságukat - ha az Úr Önöket egymásnak szánta, s valóban egybekelnek. De ennek a tisztaságnak a megőrzéséért küzdeni kell. E jelzett demarkációs vonalon innen küzdeni sokkal könnyebb és eredményesebb, mint ha átlépik azt. Ráadásul akkor hol van a következő határ? Sehol. Azon túl már nincs határ. Azon túl már egyre erőteljesebb gerjedelem van, amely ráadásul - s ez még a szép szerelmet is sebezheti - egyre testibbé és egyre önzőbbé teszi az embert. Igaz, mint érzés mind a fiúnak mind a lánynak nagyon jó, de nem egyformán fejezi ki a szerelmet. Itt nagyon sokat kell tanulni, nagy egymásra figyeléssel kell lenni, hogy szépen kialakuljon a harmónikus testi szerelem. Ez már csak a házasságon belül tud szépen, igaz módon formálódni, amikor már végérvényesen egymásnak adták magukat. Persze, akkor sem megy magától, akkor is sok önuralom, figyelmesség szükséges. Ezt már most kell elkezdeni, gyakorolni. Most, e jelzett határon innen még könnyebb. Tehát az a tanácsom, hogy együttlét során a testnek ezeket az érzéki területeit (nem sorolom részletesen, hisz elég egyértelmű) egyáltalán ne érintsék, még ruhán keresztül sem. Ha ezt megtartják, ha ebben meg tudnak állapodni, egymást erre figyelmeztetni, akkor sokkal több idejük és figyelmük marad a lelki közeledésre, a lelki megismerésre.

Igen, könnyen lehet, hogy gyermekkori fájó élményei miatt zaklatják ezek a szörnyű álmok. A tudatában, az emlékében ott élnek ezek a képek, amelyek nincsenek feldolgozva. Mindenekelőtt azonban azt kell tudnia, hogy ezekben semmi bűn nincs. Egyáltalán nem szükséges meggyónnia. Álmunkban nem tudunk vétkezni, hiszen akkor nem vagyunk tudatunknál. Már az is segítség lehet az Ön számára, ha megérti, hogy ezektől az álmoktól nem kell félnie. Ezek a képek az álmokon keresztül ki akarnak jönni. Be vannak zárva a tudatába, és legalább álomképben, amit nem tud irányítani, akkor jönnek felszínre. Ezért tehát adjon hálát Istennek, hogy ezek a képek előjönnek. Felszínre hoznak valamit, amit kezelni kell. Ha valaki nagyon imádságos, lefekvés előtt sokat imádkozik, imádkozva alszik el, s hasonlóképpen reggel is imádsággal kezdi a napját, azok számára ezek az álmok - ne lepődjék meg! - imádsággá válnak. Vagyis a felszínre kerüléssel az imádság folyamába vegyülnek bele, és mintegy megtisztulnak. Hasonló folyamatot élünk át, amikor mély imában előjönnek régi, fájdalmas emlékek. Ezek ilyenkor felszínre kerülve gyógyulnak. Egyik tanácsom tehát, hogy este imádkozzék kicsit többet, mint eddig, és lefekvéskor is, amíg el nem alszik, imádkozzék: mondja a rózsfüzért vagy az Jézus-imát. Lehet, hogy már ez is segíteni fog Önnek. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy tudjon ezekről a gyermekkori élményeiről valakivel beszélni. Az álmok nem elégségesek. Ki is kell mondani, ki kell beszélni. Ez megint nem gyónás, hiszen nem az Ön bűne, hanem az ön sebe, amelyet gyógyítani kell. Tehát nem is feltétlen pappal kell beszélnie erről. Lehet persze pap is, vagy szakember, de mindenképpen olyan valaki, akiben megbízik, aki előtt szépítés nélkül föl tudja tárni ezeket a régi dolgokat. Remélem, azért ettől függetlenül szokott gyónni, mert az is nagyon fontos.

Igen, az imafüzérre hasonlít. Mondjuk így: pogány imafüzér. Minden bizonnyal a muszlim imagyakorlat hatott ennek kialakulására. Náluk ismert ez a mozdulat, hogy forgatni kell, csattogtatni. Nem tudom pontosan, hogy a muszlimoknál közben kell-e valamit mondani, gondolni, imádkozni. Mindenesetre a kettő keveredéséből állhatott össze ez a ma Görögországban divatos eszköz. Az atyák általában erősen ellenzik. Lehet, hogy van nyugtató hatása, de csak üres mozdulat, ahelyett, hogy valóban Istenhöz közelebb vezető eszközként használnánk.

Először is azt kell megértenünk, hogy nem az Atya akarta, hogy Fia szenvedjen a földön. Ezt a mi bűneink okozták. Krisztus Urunk emberré válásával mindent magára vett, ami emberi. Első lépésben tehát ő egyesült a mi szenvedésünkkel. Amit én tehetek, hogy szabad döntésem alapján a viszontszeretet válaszaként egyesülök vele, Krisztussal. Ha ez a törekvés él bennem, akkor ennek meg is találom az útját, a lehetőségét, akkor tapasztalataim lesznek arról, hogy ez lehetséges. Ebben az összefüggésben értelmezhető, hogy a szenvedéseimben is egyesülök vele. Illetve csak így értelmezhető. Néhányan külön választják, és csak a szenvedésben való egyesülést hangsúlyozzák. Ez félrevezető lehet. Ebből származik az a félreértés is, hogy az odaadott szenvedéssel valamiféle kiengesztelésben veszek részt. Ismétlem, a Krisztus szenvedésében való egyesülésnek, a szenvedéseink fölajánlásának csak a megtestesülés, egyesülés, átistenülés teljes titkában van értelme. Másként szólva. Ha szeretem Krisztust, akkor szívesen vagyok vele, szívesen töltök időt, figyelmet az imádságra. Szívesen adom oda neki az időmet, és minden mást is. Szívesen adok a rászorulónak, mert azt is Krisztusnak adom. Érte szívesen vállalok minden lemondást. Szívesen adom oda neki, ajánlom föl a fej- vagy fogfájásomat, szívesen fölajánlom neki az évekig tartó betegségemet. Hálával tölt el, hogy minden hozzá köt, mindenben hozzá közeledhetem.

Semmi akadálya nincs annak, hogy kérje a görögkatolikus szertartás szerinti temetését és azt meg is kaphassa. Különösen, ha Ön most is részesülhet a szentségekben, akkor végképp semmi nem gátolja, hogy ez így legyen, s hogy elhunyta után kérésének megfelelően részesülhessen a temetés szertartásában.

A Jelenések könyve nem a jövő forgatókönyve. Sokan szeretik belőle kiolvasni, hogy mi fog történni. Kétezer éven át mindig megvolt ennek a kísértése. És sokszor tűnt úgy, hogy ez már valóban az, amiről ebben a rejtélyes könyvben írva van. Hogy közel van az Úr, ezt jól tudjuk, hiszen Jézus ennek meghirdetésével kezdte el földi működését. Mióta Jézus lejött a földre, közel van hozzánk. Legalábbis lehetőségünk van arra, hogy mi is közel kerüljünk hozzá. Hogy a végső ítélet, a világ befejezése mikor következik be, ezt viszont nem tudjuk. De nem is lényeges. Mit tennénk másként, ha tudnánk, hogy holnap, a jövőhéten, a jövő évben vagy a jövő évszázadban jön el Krisztus? Ne ez befolyásolja a tetteinket, hanem Krisztus közelsége, amelyet már megkaptunk, de amelyért dolgoznunk kell.