Kedves Marika! Ebben a szövegben leginkább az Ó- és Újszövetség találkozására lehet gondolni. Keresztelő Szent Jánost úgy tartjuk számon, mint a legnagyobb prófétát. Ilyen minőségében ő az Ószövetség alakja. Krisztus Urunk eljövetelével azonban minden teljesen megváltozott. Benne eljött az Isten országa. Akik Krisztusban keresztelkednek meg, azok nem pusztán jámbor, istenfélő emberek, hanem isteni életet kapnak. Krisztus után is vannak prófétai lelkületű emberek, de azok már mind Krisztushoz viszonyítják magukat, Krisztus erejével lépnek föl, szólalnak meg, a hivatásukat Krisztustól nyerik. Ezért mondja Jézus, hogy az Isten országában, azaz az Újszövetség világában már egészen más nagyság jelenik meg. Hitben, aszkézisben, imádságos életben János az Ószövetség legnagyobb alakja, de aki Krisztusban megkeresztelkedik, az az Isten ingyenes ajándékának köszönhetően máris nagyobb nála.

Olyan dologról ír, amelyet a legtöbben elhallgatnak. Azok is, akik felelőtlenül az abortuszra bátorítják az embereket, és azok közül is sokan, akik már átestek rajta, de nem merik bevallani sem a világnak, sem maguknak, hogy ez micsoda teher. Mindenesetre tudnia kell, hogy nincs ezzel egyedül. Lehet, hogy ez önmagában még nem enyhíti az Ön fájdalmát, de arra rávezetheti, hogy nem egyedül küzd ezzel a megoldhatatlannak tűnő nehézséggel. Sokan vannak úgy, mint Ön. És az egyházunk igyekszik is segíteni. Máriapócson is szoktunk szervezni lelkigyakorlatokat ezzel a céllal. Vannak szakemberek, akik kifejezetten az ilyen jellegű lelki sebekkel élőknek akarnak, és tudnak is segíteni. Itt most csak egy honlapcímet adok meg, ezen keresztül is már sok mindent megtudhat a sorstársairól és még inkább a lehetséges kiutakról. http://magzatlap.hu/ De ha szeretne további segítséget kapni, írjon nyugodtan külön a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre is. Imádkozom Önért.

A kérdés kényes volta miatt az a javaslatom, hogy külön írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Akkor részletesebben tudok Önnek válaszolni.

A kérdés látszólag egyszerű, de a válasz egyáltalán nem az. Éppen ezért segítséget kértem, és Papp Miklós atya válaszát közlöm: A bűnt újszövetségi szemléletben úgy definiálhatjuk: szeretetlenség. Amikor nem jól szeretünk, vagy nem jóra irányul a szeretetünk. Mivel az Eucharisztia a szeretet szentsége, valóban súlyos szeretetlenséggel (azaz súlyos bűnnel) nem járulhatunk szentáldozáshoz. Az Egyház tanítása szerint kétféle bűn van: az enyhe és a halálos. Az enyhével lehet haladni, bár sérti a szeretetet, de nem rombolja le. Ilyenek lehetnek pl. kósza bűnös gondolatok, kisebb pontatlanság, rossz szóhasználat, az indulatok enyhe kitörése, azaz kisebb rendetlenségek. Ha ezekkel áldozunk, a szentáldozás és bűnbánati imák, vezeklések, böjt megszabadítanak alóla. Ellenben a halálos bűn halálra vezet, nem csak sérti, hanem meg is öli a szeretetet. Ezzel nem lehet haladni, ezt nem lehet megtűrni az életünkben. Ettől a bűnbocsánat szentsége oldoz fel. A halálos bűn vége a tulajdonképpeni ?halál?, ami teológiai halált jelent, azaz a szeretetlenségben való megátalkodottságot. Amíg élünk, senkiről sem mondjuk ki, hogy ebben van, de nem kizárt, hogy valakik eljutnak idáig. A halálos bűn végső állapotához egy lejtő vezet, ami súlyos bűnökkel van kikövezve. Ezek nem egyformán súlyosak, s ebben segít a Katekizmus, hogyan is mérlegeljük őket. A túl lazák és a túl aggályosok miatt is kínál az Egyház három mércét: a lazábbak képesek mindent enyhének megítélni, az aggályosok a piszmogó bűnöket is felfújják. Három szempontot kapunk egy tett mérlegelésénél: Mi az elkövetett tett (annak a súlya, tartalma)? Milyen szándékkal követtük el? Mi a tett körülménye-következménye? Mindig ebből a három szempontból kell megvizsgálnunk az elkövetett tettet, s akkor tudunk rá válaszolni, hogy mennyire súlyos. ? Mi a bűnös tett? Az Egyház erkölcsi parancsai fogalmazzák meg, hogy mely tettek számítanak bűnnek, ezt a Katekizmus, de az erkölcsi hittankönyvek, lelki tükrök is felsorolják. A tett, a tartalom meghatározását nem lehet a szubjektum tetszőlegességére bízni, mert az Igazság objektív, tehát nagyobb tőlünk. Így ha valaki nem is érez bűnnek pl. egy házasság előtti szexuális kapcsolatot, abortuszt, terrorcselekményt, attól még bűn. A súlyos bűnhöz súlyos tartalom kell. ? Mi a szándék? A tettet a szándék enyhíti vagy súlyosbítja: nem mindegy, hogy véletlenül ütünk el valakit autóval, vagy szándékosan. A súlyos bűnhöz tudatos gonosz szándék kell. ? Mi a körülmény-következmény? Mi a tett hatása, körülménye, eredménye? Egy tettet azért hajtunk végre, mert valamilyen eredményt várunk. Súlyosabb a tett, ha a körülmény és a következmény is súlyosabb. Vannak olyan súlyos tettek, melyeket az Egyház ?in se?, azaz önmagukban mindig súlyosnak nevez, éppen azért, mert jó szándékkal sohasem lehet végrehajtani. Azaz ezek mindig súlyosak: ilyenek a testi épség elleni bűnök, az életellenes bűnök, a személyes méltóság elleni bűnök (nemi erőszak, prostitúció). Beszél még az Egyház ?égbekiáltó bűnökről? is, ilyen pl. a munkások jogos bérének visszatartása. Az Eucharisztia szentségéhez valóban ne közeledjünk súlyos bűnökkel: hogy mi mennyire súlyos, azt a fenti mércével, a Katekizmus, a hittananyag, a lelki tükrök és a végső soron a lelkiismeret segítségével döntjük el. Izgalmas módon azonban nem lehet itt sebészi pontossággal határt húzni: Szent Ágoston szerint az enyhe bűnök (amelyekkel még áldozhatunk) és a súlyos bűnök közötti határ homályos marad, s talán maga Isten akarja ezt a homályt. Talán azért, hogy el ne bízzuk magunkat, legyünk csak éberek a tetteink felé. Szóval az egyes tetteket egyesével kell megvizsgálni, bevonva akár lelkiatyát is, s úgy eldönteni: ez enyhe bűn, amivel mégiscsak halad az életem, vagy súlyos, ami halálra visz.

A pap a hívek áldoztatása előtt nem iszik bele a kehelybe. Ő is kanállal vesz magához a Szent Vérből. Minden egyes Szent Liturgia után pedig mosószeres forró vízzel mossa el a kelyhet. Nem kell aggódni, hogy ilyen elővigyázatosság mellett az áldoztatás gyakorlata során veszély volna a fertőzésre.

A keresztény hit nem politika, kivált nem napi politika. Habár ilyen kisarkított lett Magyarországon a politikai élet - talán más országokban is, nem tudom - ennek ellenére egészen biztosan lehet mondani, hogy vannak tisztességes emberek mind a két oldalon, miként tisztességtelenek is éppenúgy. Sokszor az értelmetlen vetélkedés azon folyik, hogy melyik oldalon van több. Ezt itt nekünk nem tisztünk eldönteni. Ugyanígy hívők is lehetnek az egyik oldalon is, a másik oldalon is. Van, aki hirdeti a keresztény értékeket, van, aki éli. Mi törekedjünk arra, hogy mindkettő jellemző legyen ránk! S ha másnál nem ezt látjuk, bízzuk az ítéletet a legfőbb Bíróra!

Biztos vigasztalásul mondhatom Önnek, hogy nem fog hiányozni a mennyei boldogságából a kis Picur. Valamiképpen ott lesz Önnel. Az állatok ugyan nem üdvözülnek, hiszen sem bűnt nem követnek el, sem bűnbánatuk nincsen. Sem öntudatuk, sem felelősségük nincs, amely alapján üdvözülhetnének vagy elkárhozhatnának. Minthogy azonban az Ön számára érték ez a kutyuska, és semmilyen igaz érték nem fog ott hiányozni, minden meglesz, ami idelent is, és milliószor több. Tehát a Picur is valamiképpen ott lesz. Hogy hogyan, azt majd csak akkor fogjuk megtudni. Remélem, majd lesz alkalmunk ott erről beszélgetni.

Kedves Sára! Egészen más a teendő, ha magamban tapasztalom a felületességet, mint amikor másban. A másik felületessége nem az én felelősségem, a magamé azonban igen. A másikén változtatni nem tudok, a magamén kell. A másiké nem befolyásol engem, a magamé akár tönkre is tehet. Mit tegyek tehát a saját felületességem ellen? Végtelen egyszerű: alá kell szállni, le kell merülni. Hogyan? Mi tartja a csónakot a felszínen? A széles felület, amely ráül a víz színére. Ha sokfelé szóródom, sok ponton vagyok kapcsolatban a világgal, akkor nem tudok alá merülni. Ha egy pontra összpontosítok, ott már mélyre tudok szállni. Túl sok minden van az életünkben, kacatok, hitvány holmik, melyek ezer szállal az értéktelen világhoz kötnek. Mikor tudok elmélyülni egy koncerten? Ha belemerülök a muzsikába. Amikor csupán háttérzajként szolgál, akkor hiába szól Bach muzsikája, végtelen mélysége nemigen hat rám. Ha arra összpontosítok, ami a lényeg, akkor nem csak hogy nem lesz nehéz elmélyülni, de szinte vonzani fog a mélység.

Igen, van saját görögkatolikus katekizmus. Érdemes átnézni a görögkatolikus hittankönyveket. Azokban a hitigazságok másként vannak megfogalmazva. Leginkább a Krisztus közöttünk, felnőtteknek való hittankönyvben találjuk meg kifejtve a görögkatolilkus hitélet sajátosságait. Amelyek, természetesen egyeznek az ortodox egyház hitéletével. Hiszen ez a könyv is eredetileg ortodoxoknak készült, de mi is használjuk.

Ezt a kérdést nem a jelentkező fiatalember dönti el, hanem az őt fölvevő püspök. Az bizonyos, hogy a lakóhely szerinti saját püspöknél kell jelentkezni a papságra. Ő pedig eldönti, hogy a fölvett papnövendék hol részesüljön a papnevelésben. A püspökkel való beszélgetés során érdemes jelezni, ha valaki például Magyarországon szeretné végezni a teológiai és lelki tanulmányait. És amit a püspök dönt, az kell elfogadni.

Kedves Levente! Természetesen a keresztények is használhatják a pszichológia tudományát. Nem azonosíthatók a pszichés folyamatok a lelki folyamatokkal. A pap a lelket gyógyítja, a pszichológus pedig a pszichét. A kettő nem ugyanaz. Az igaz, hogy a kettő között szoros összefüggés van. Dehát szoros összefüggés van a fizikai állapot és a pszichés állapot, illetve a lelki állapot között is. Az az igazi jó orvos, aki a testet gyógyítva a lelket is gyógyítja. Úgy is mondhatjuk, hogy a psziché a kettő között van. Inkább tartozik a testhöz, mint a lélekhöz, de nagyobb hatása van a lélekre, mint a testnek. Arra kell ügyelni, hogy lehetőleg csak keresztény pszichológust keressünk föl. A nem hívő pszichológusnak ugyanis alapvetően hiányos az emberképe. Az embert nem teremtményként, Isten képmásaként tekinti, hanem csupán biológiai lénynek. Így biztosan nem tud igazi gyógyulást kínálni. Magyarországon még van egy érdekesen kialakult helyzet. Van egy ezer pszichológus nevét tartalmazó lista, akik aláírásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a piciny gyermekeket saját nemük szerint neveljék. Kiálltak azon torz elképzelés mellett, hogy a gyermekeket pedagógia eszközökkel elbizonytalanítsák saját nemi identitásuk kialakulásában. No, akik ezen a listán szerepelnek, azoktól mindenképpen óvakodni kell.

Úgy tanítjuk a szentgyónás végén mondandó imát, hogy "Teljes szívemből bánom minden bűnömet, amelyeket elkövettem..." Ha ezt akárcsak egyszer is így mondta a gyónásban, legalábbis ezzel a lelkülettel, hogy minden bűnét megbánja, akkor nem maradt feloldozatlan egyetlen korábbi bűne sem. Nem azt mondjuk, hogy "... bánom az itt felsorolt bűneimet..." Tehát nem csak azokból kérünk föloldozást, amelyekre emlékeztünk és el tudtunk mondani, hanem minden bűnünkre. Egyedül az Úr Isten tudja ezeket mind. Mi azonban nyilvánvalóan mindre úgysem emlékezhetünk. Még ha valaki hetente gyónna is, akkor sem tudja az összeset fölsorolni, amely egy hét alatt történt, minden gondolati bűnt, minden mulasztást, minden figyelmetlenséget, stb. A gyermekkorban elkövetett bűnök pedig kivált ne terheljék a lelkét! Bármilyen huncutságot követett is el, azoknak a súlya felnőtt korára teljesen átalakult. Az a fontos, hogy szánt szándékkal ne hagyjon ki semmit a gyónásból. De a leírása szerint egyáltalán nem ez történt, hiszen Ön bevallotta bűnét csak nem részletezte. Egyébként nem is kell. Főként az érzékiségben elkövetett bűnöket nem kell részletezni. A gyóntatószék nem arra való, hogy effélékről meséljen az ember. Néha a pap rákérdez, hogy lássa, mennyire súlyos esetről volt szó. Hisz a paráznaság alatt lehet érteni azt is, hogy az ember hosszasan néz egy szándékosan kihívóra készített plakátot, meg a házasságtörést is. Nyilván a kettő nem egyforma súlyú. Emiatt bizonyos körülményeket el kell mondani. De ha az ember meggyónja a paráznaság bűnét, és a pap nem kérdez rá különösebben, akkor is megkapja a föloldozást, csak teljes szívvel kell azt megbánni. Nyugodjék meg tehát, ha rendszeresen gyónik, akkor gyermekkorából semmi nem terheli a lelkét.

Nem lehet a Bibliából mindent kiolvasni. Nem arra való. Hanem arra, legalábbis legfőképpen, hogy megtanítson minket Istennel kapcsolatot találni. Ebből fakadóan aztán a hétköznapi életünk legapróbb részleteire is lesz Isten akarata szerinti rálátásunk. De ez csak hosszú, kitartó lelkiélet következménye. Ritkán adatik meg fiatal korban. Tökéletesen pedig sohasem érhetjük el. Viszont adott nekünk saját értelmet is a Teremtő, hogy azt használjuk. Tehát a lelkiélet fejlődése során, Istennel való minél bensőségesebb és személyes kapcsolat révén egyre inkább tisztul a látásunk nem csak Istenről, hanem önmagunkról és a világról is. Tehát a saját belső életére kell figyelnie. Imádságban kell átgondolnia, hogy ez a leány lesz-e az, akit Isten Önnek szán, aki a gyermekei édesanyja lehet, aki mellett szívesen megöregszik majd. Imádkozzék sokat, és hallgasson a szívére. Az Ön korában nem látok nehézséget 8 éves korkülönbség esetén. 10 évvel korábban még alaposabb megfontolásra bíztattam volna, hisz két 18 és egy 26 éves korú fiatal között még jóval nagyobb a különbség, mint az Önök korában. Bátorítom Önt a továbblépésre. Beszéljenek egymás között a házasságról, hogy ki hogyan gondolja, a gyermeknevelésről, a szülőkkel való kapcsolatról. Ha ezen komoly témák közepette is úgy érzi, hogy szívesen összekötné az életét ezzel a hölggyel, ne habozzék megkérni a kezét. De akkor is mélyen imádkozza meg a dolgot! Bátran kérjen megerősítést az Úrtól, hogy őt szánta-e Önnek élete társául!

Kedves Testvérem! Meglátásom szerint Ön helyes úton jár. Ami a karriert illeti, fontos elkerülnie a hiúságra vivő veszélyt, hogy az elért eredményével esetleg mások előtt akarjon bármilyen elismerést kivívni. Ne ez legyen a szeme előtt! Hanem az, hogy Önnek nem véletlenül adott ilyen talentumokat az Úr, ezt használnia kell, mégpedig mások javára, az emberek, az emberiség szolgálatára. Ez vezesse! Hogy eközben nem vágyik gyermekre, ebben nem látok semmi rosszat. Sőt, én is ezt tanácsolnám, amit tesznek is. Legyenek nyitottak a gyermekáldásra, de nem kell minden követ megmozgatniok, hogy minden áron legyen gyermekük. Arra nagyon figyeljen oda, hogy ha mégis megáldja Önöket a Teremtő egy gyermekkel, s emiatt veszélybe kerülne a kitűzött életpálya, azért akkor is meg kell őrizni ezt a nyitottságot. Tehát azt tanácsolom, hogy ami a munkáját, célkitűzéseit illeti, ott is gyakorolja az Istenre hagyatkozást: "Legyen meg a Te akaratod!" Hiszen, ha nem így imádkoznék, akkor netán olyat akarna elérni, amit nem Isten szán Önnek. Ettől mentse meg az Ég! Éljék szépen a házaséletüket, szeressék egymást, és munkálkodjanak a saját területükön is örömmel, keresve, hogy minél hasznosabbak legyenek mások számára!

Ha történetesen Keresztelő Szent János a maga elmélkedései közepette, a saját hivatása felőli töprengéseiben arra a gondolatra jutott volna, hogy valóban ő az, akiről az ószövetségi jövendölések szólnak, őbenne Illés lelke jött el, minden bizonnyal azon nyomban elhessegeti magától ezt a veszélyes, gőgösségre vivő gondolatot. De még ha valamilyen különleges megvilágosítás folytán kapott volna mégis Istentől belső megvilágosítást, hogy bizony, ő az, akinek a Messiás előtt Illés lelkével kell föllépnie, biztos vagyok benne, hogy azt sem mondta volna el a körülötte lévő tanítványoknak. Tehát akár tudta, akár nem, hogy ő Illés, biztosan nem válaszolt volna rá, hogy ő az. Főként nem a főpapok és farizeusok követeinek. Így érthető az ellentmondás. Jézus maga tett róla tanúságot, de ezt János aligha értelmezte volna saját magára.