Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Az áldozás/áldoztatás témájához kapcsolódik a kérdésem a jelenlegi járvány helyzet miatt.
A mi egyházközségünkben külön kanállal történik a hívek áldoztatása, a fertőzés elkerülése érdekében. Azonban még így is van bennem kétely és aggodalom, hiszen a pap is áldozik és az Ő áldozása során ajkával érinti a kelyhet és nincs tudomásom arról, hogy a kehely hogyan került tisztításra fertőtlenítésre. (csak forró vízzel vagy esetleg tisztítószerrel is?)
Kérem szépen szíves tájékoztatását, hogy mi a gyakorlat, s hogyan előzhető meg a betegség terjedése az áldoztatás során. Szíves válaszát, visszajelzését előre is nagyon köszönöm, E.
A pap a hívek áldoztatása előtt nem iszik bele a kehelybe. Ő is kanállal vesz magához a Szent Vérből. Minden egyes Szent Liturgia után pedig mosószeres forró vízzel mossa el a kelyhet. Nem kell aggódni, hogy ilyen elővigyázatosság mellett az áldoztatás gyakorlata során veszély volna a fertőzésre.
Tisztelt lelkiatya!
A kérdésem az lenne, hogy baloldali/liberális ember lehet-e jó katolikus 2020-ban, Magyarországon? Kizáró tényező-e, ha kifehezetten ellenszenves nekem a jelenlegi kormány?
Egy liberális görögkatolikus
A keresztény hit nem politika, kivált nem napi politika. Habár ilyen kisarkított lett Magyarországon a politikai élet - talán más országokban is, nem tudom - ennek ellenére egészen biztosan lehet mondani, hogy vannak tisztességes emberek mind a két oldalon, miként tisztességtelenek is éppenúgy. Sokszor az értelmetlen vetélkedés azon folyik, hogy melyik oldalon van több. Ezt itt nekünk nem tisztünk eldönteni. Ugyanígy hívők is lehetnek az egyik oldalon is, a másik oldalon is. Van, aki hirdeti a keresztény értékeket, van, aki éli. Mi törekedjünk arra, hogy mindkettő jellemző legyen ránk! S ha másnál nem ezt látjuk, bízzuk az ítéletet a legfőbb Bíróra!
Kedves lelkiatya volt egy aranyos kis kutyám Picur, aki meghalt. Nagyon szerettem őt, azt szeretném kérdezni hogy ő is a mennybe jut vagy a kutyák számára nincs mennyország?
Biztos vigasztalásul mondhatom Önnek, hogy nem fog hiányozni a mennyei boldogságából a kis Picur. Valamiképpen ott lesz Önnel. Az állatok ugyan nem üdvözülnek, hiszen sem bűnt nem követnek el, sem bűnbánatuk nincsen. Sem öntudatuk, sem felelősségük nincs, amely alapján üdvözülhetnének vagy elkárhozhatnának. Minthogy azonban az Ön számára érték ez a kutyuska, és semmilyen igaz érték nem fog ott hiányozni, minden meglesz, ami idelent is, és milliószor több. Tehát a Picur is valamiképpen ott lesz. Hogy hogyan, azt majd csak akkor fogjuk megtudni. Remélem, majd lesz alkalmunk ott erről beszélgetni.
Kedves Lelkiatya!
Mit lehet tenni a felületesség ellen?
Ha magamban vagy ha másban tapasztalom?
Akárcsak az imában. Ez az, amit a leginkább röstellek, mert minél inkább vágyik a lelkem a bensőséges imára, annál jobban bánt, ha mégis felszínes maradok.
Köszönve:
Sára
Kedves Sára! Egészen más a teendő, ha magamban tapasztalom a felületességet, mint amikor másban. A másik felületessége nem az én felelősségem, a magamé azonban igen. A másikén változtatni nem tudok, a magamén kell. A másiké nem befolyásol engem, a magamé akár tönkre is tehet. Mit tegyek tehát a saját felületességem ellen? Végtelen egyszerű: alá kell szállni, le kell merülni. Hogyan? Mi tartja a csónakot a felszínen? A széles felület, amely ráül a víz színére. Ha sokfelé szóródom, sok ponton vagyok kapcsolatban a világgal, akkor nem tudok alá merülni. Ha egy pontra összpontosítok, ott már mélyre tudok szállni. Túl sok minden van az életünkben, kacatok, hitvány holmik, melyek ezer szállal az értéktelen világhoz kötnek. Mikor tudok elmélyülni egy koncerten? Ha belemerülök a muzsikába. Amikor csupán háttérzajként szolgál, akkor hiába szól Bach muzsikája, végtelen mélysége nemigen hat rám. Ha arra összpontosítok, ami a lényeg, akkor nem csak hogy nem lesz nehéz elmélyülni, de szinte vonzani fog a mélység.
Kedves Lelkiatya!
Létezik görögkatolikus katekizmus? Értem, hogy a mi hitünk mélyebb rétegeiben azonos a latin testvérekével, de sok olyan sajátossága is van, ami miatt egy ilyen könyv nagyon hasznos lenne. Ha nincs ilyen, esetleg tervben van az elkészítése?
Igen, van saját görögkatolikus katekizmus. Érdemes átnézni a görögkatolikus hittankönyveket. Azokban a hitigazságok másként vannak megfogalmazva. Leginkább a Krisztus közöttünk, felnőtteknek való hittankönyvben találjuk meg kifejtve a görögkatolilkus hitélet sajátosságait. Amelyek, természetesen egyeznek az ortodox egyház hitéletével. Hiszen ez a könyv is eredetileg ortodoxoknak készült, de mi is használjuk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves lelkiatya
Azt szeretném kérdezni hogy mehetek e szemináriumba Magyarországra ha Szlovákiában szeretnék pap lenni.
Mert Szlovákiában élek de könyebb nekem a magyar nyelv.
Köszönöm.
Ezt a kérdést nem a jelentkező fiatalember dönti el, hanem az őt fölvevő püspök. Az bizonyos, hogy a lakóhely szerinti saját püspöknél kell jelentkezni a papságra. Ő pedig eldönti, hogy a fölvett papnövendék hol részesüljön a papnevelésben. A püspökkel való beszélgetés során érdemes jelezni, ha valaki például Magyarországon szeretné végezni a teológiai és lelki tanulmányait. És amit a püspök dönt, az kell elfogadni.
Tisztelt Lelkiatya!
Szabad e Keresztény embernek pszichológushoz járnia? A kérdés mivolta és mélysége a lehetséges útvesztőket illetve ezeknek a kockázatát is magába foglalja gondolom hogy érti mire gondolok..
Köszönettel;
Levente
Kedves Levente! Természetesen a keresztények is használhatják a pszichológia tudományát. Nem azonosíthatók a pszichés folyamatok a lelki folyamatokkal. A pap a lelket gyógyítja, a pszichológus pedig a pszichét. A kettő nem ugyanaz. Az igaz, hogy a kettő között szoros összefüggés van. Dehát szoros összefüggés van a fizikai állapot és a pszichés állapot, illetve a lelki állapot között is. Az az igazi jó orvos, aki a testet gyógyítva a lelket is gyógyítja. Úgy is mondhatjuk, hogy a psziché a kettő között van. Inkább tartozik a testhöz, mint a lélekhöz, de nagyobb hatása van a lélekre, mint a testnek.
Arra kell ügyelni, hogy lehetőleg csak keresztény pszichológust keressünk föl. A nem hívő pszichológusnak ugyanis alapvetően hiányos az emberképe. Az embert nem teremtményként, Isten képmásaként tekinti, hanem csupán biológiai lénynek. Így biztosan nem tud igazi gyógyulást kínálni.
Magyarországon még van egy érdekesen kialakult helyzet. Van egy ezer pszichológus nevét tartalmazó lista, akik aláírásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a piciny gyermekeket saját nemük szerint neveljék. Kiálltak azon torz elképzelés mellett, hogy a gyermekeket pedagógia eszközökkel elbizonytalanítsák saját nemi identitásuk kialakulásában. No, akik ezen a listán szerepelnek, azoktól mindenképpen óvakodni kell.
Kedves lelkiatya egy kérdés foglalkoztat mostanában,a szentgyónás során Isten akkor is megbocsátotta a bűnt ha pl csak úgy fogalmaztam meg hogy szemérmetlen voltam, de nem mondtam el hogy hogyan? Gyerekként az első gyónás során elmondtam, de nem mondtam el pontosan és most aggaszt hogy érvényes volt e és Isten megbocsátotta e? Sok minden most jön elő és félek magammal szembe nézni. Mit gondol hogy lehet ezen változtatni?
Úgy tanítjuk a szentgyónás végén mondandó imát, hogy "Teljes szívemből bánom minden bűnömet, amelyeket elkövettem..." Ha ezt akárcsak egyszer is így mondta a gyónásban, legalábbis ezzel a lelkülettel, hogy minden bűnét megbánja, akkor nem maradt feloldozatlan egyetlen korábbi bűne sem. Nem azt mondjuk, hogy "... bánom az itt felsorolt bűneimet..." Tehát nem csak azokból kérünk föloldozást, amelyekre emlékeztünk és el tudtunk mondani, hanem minden bűnünkre. Egyedül az Úr Isten tudja ezeket mind. Mi azonban nyilvánvalóan mindre úgysem emlékezhetünk. Még ha valaki hetente gyónna is, akkor sem tudja az összeset fölsorolni, amely egy hét alatt történt, minden gondolati bűnt, minden mulasztást, minden figyelmetlenséget, stb.
A gyermekkorban elkövetett bűnök pedig kivált ne terheljék a lelkét! Bármilyen huncutságot követett is el, azoknak a súlya felnőtt korára teljesen átalakult. Az a fontos, hogy szánt szándékkal ne hagyjon ki semmit a gyónásból. De a leírása szerint egyáltalán nem ez történt, hiszen Ön bevallotta bűnét csak nem részletezte. Egyébként nem is kell. Főként az érzékiségben elkövetett bűnöket nem kell részletezni. A gyóntatószék nem arra való, hogy effélékről meséljen az ember. Néha a pap rákérdez, hogy lássa, mennyire súlyos esetről volt szó. Hisz a paráznaság alatt lehet érteni azt is, hogy az ember hosszasan néz egy szándékosan kihívóra készített plakátot, meg a házasságtörést is. Nyilván a kettő nem egyforma súlyú. Emiatt bizonyos körülményeket el kell mondani. De ha az ember meggyónja a paráznaság bűnét, és a pap nem kérdez rá különösebben, akkor is megkapja a föloldozást, csak teljes szívvel kell azt megbánni. Nyugodjék meg tehát, ha rendszeresen gyónik, akkor gyermekkorából semmi nem terheli a lelkét.
Van a Bibliában valahol arról szó, hogy egy pár között mi az ideális korkülönbség? Találkoztam egy katolikus lánnyal, de 8 évvel idősebb tőlem (én 28, lány 36), viszont szeretem. Ugyanaz az értékrendszer, ugyanaz a hit és világnézet. Atya, nem tudom mit csináljak. Ilyen párt szerettem volna magamnak mindig, de a tőlem fiatalabb korosztály egyszerűen még nem áll készen, vagy döntésképtelen. Mindenki tanulni akar, dolgozni meg legyen az egzisztencia, a szívek pedig zárva. Ez a lány legalább már túl van ezen, és tudja mit akar. Fakadhatnak ebből bajok? Vagy, hogy értékeli az Egyház ezt?
Nem lehet a Bibliából mindent kiolvasni. Nem arra való. Hanem arra, legalábbis legfőképpen, hogy megtanítson minket Istennel kapcsolatot találni. Ebből fakadóan aztán a hétköznapi életünk legapróbb részleteire is lesz Isten akarata szerinti rálátásunk. De ez csak hosszú, kitartó lelkiélet következménye. Ritkán adatik meg fiatal korban. Tökéletesen pedig sohasem érhetjük el. Viszont adott nekünk saját értelmet is a Teremtő, hogy azt használjuk. Tehát a lelkiélet fejlődése során, Istennel való minél bensőségesebb és személyes kapcsolat révén egyre inkább tisztul a látásunk nem csak Istenről, hanem önmagunkról és a világról is. Tehát a saját belső életére kell figyelnie. Imádságban kell átgondolnia, hogy ez a leány lesz-e az, akit Isten Önnek szán, aki a gyermekei édesanyja lehet, aki mellett szívesen megöregszik majd. Imádkozzék sokat, és hallgasson a szívére.
Az Ön korában nem látok nehézséget 8 éves korkülönbség esetén. 10 évvel korábban még alaposabb megfontolásra bíztattam volna, hisz két 18 és egy 26 éves korú fiatal között még jóval nagyobb a különbség, mint az Önök korában. Bátorítom Önt a továbblépésre. Beszéljenek egymás között a házasságról, hogy ki hogyan gondolja, a gyermeknevelésről, a szülőkkel való kapcsolatról. Ha ezen komoly témák közepette is úgy érzi, hogy szívesen összekötné az életét ezzel a hölggyel, ne habozzék megkérni a kezét. De akkor is mélyen imádkozza meg a dolgot! Bátran kérjen megerősítést az Úrtól, hogy őt szánta-e Önnek élete társául!
Kedves Lelkiatya!
36 éves nő vagyok, szentségi házasságban élek 41 éves férjemmel, gyerekünk nincs. A kérdésem ezzel kapcsolatos. A gyermekáldásra nyitottak vagyunk, hiszen ezt ígértük az oltárnál, de őszintén szólva nekem vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Valószínűleg azért is, mert a saját anyámnak is problémái voltak az anyaság megélésével, hozta magával a saját sebeit, így sem a nővérem, sem én nem láttunk magunk előtt pozitív példát. Szerintem belőlem teljesen hiányzik az anyai ösztön. Különösebben nem is szeretem a gyerekeket, fogalmam sincs, hogy kell velük bánni, a rokon gyerekekkel se tudok mit kezdeni. Az utóbbi években, hogy 1-1 barátnőmnek született kisbabája, a csecsemőket már talán kicsit elkezdtem aranyosnak találni, de a nagyobbaktól továbbra is távolabb tartom magam. Ezt azért írom le, hogy érthető legyen a kérdésemnek a háttere.
A kérdésem, hogy: bűn-e az, hogy nem teszek meg mindent azért, hogy lehessen gyerekünk? Úgy értem, hogy pl. nem imádkozom azért, hogy legyen gyerekünk, mert nem vagyok benne biztos, hogy ez nekem való. Ezzel kapcsolatban azt szoktam mindig mondani (kérni?) az imáimban, hogy "legyen meg a Te akaratod". És ezt teljesen őszintén tudom kérni, és különösebb erőfeszítés nélkül, mert azt érzem, hogy ha a Jóisten azt akarja, hogy megéljem az anyaságot, akkor azt elfogadom, de ha nem ez van megírva nekem, azt is. Nekem sose volt központi kérdés ez a gyerektéma. Így nyilván nem olyan nehéz lemondani róla nekem, mint pl. egy olyan nőnek, akinek minden vágya, hogy anyává váljon.
Aztán még arra is értem, hogy "nem teszek meg mindent", hogy pl. nem szedek ilyen-olyan vitaminokat, nem járok mindenféle kivizsgálásokra, orvosi kezelésekre (olyanokra gondolok, ami az egyházi tanítással összeegyeztethetők, nem pl. lombikprogramra, ami nem). Tehát egyáltalán nem foglalkozom a témával, mármint a cselekvés szintjén. Lesz, ami lesz. A férjemmel szoktunk erről beszélgetni, ő alapvetően szeretne gyereket, jobban, mint én, de elfogadja azt is, ha nem lesz. Akár még az örökbefogadásra is nyitott lenne. De semmit sem erőltet.
Alapvetően elégedett vagyok az életemmel, jól megvagyunk a férjemmel, imádom és nagy lelkesedéssel végzem a munkámat, a karrierem egyre jobban ível felfelé, de néha elgondolkodom azon, hogy vajon lesz-e gyerekem valaha, nyilván mi se leszünk fiatalabbak. És ha nem lesz, nem fogom-e megbánni. De teljesen jól el tudom képzelni az életemet gyerek nélkül is. Van, ami kitölti az életemet. Egyelőre a karrierem, de egyre inkább motoszkál bennem az a gondolat, hogy valamit tennem kellene az emberekért, pl. bekapcsolódni a helyi Karitász munkájába stb.
Most tavasszal várandós lettem, ami elsőre megijesztett, de utána már tudtam neki örülni, izgatottan vártam. Néhány hét múlva azonban elvetéltem, meg kellett műteni, ráadásul komplikációk léptek fel, aztán újabb műtét. Nem volt könnyű időszak, de már túl vagyok rajta. Azóta még nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam a munkámba.
Lelkiatya szerint ez így rendben van? Kellene tennem valamit? Jó az, ha továbbra is úgy állok hozzá, hogy majd ez a kérdés majd eldől "odafent"? De úgy érzem, hogy ez a hozzállás részemről valahol "csalás", mert nekem nem erőfeszítés így hozzállni. Összehasonlításképpen: ha az lenne a tét, hogy pl. lesz-e belőlem valaha nagydoktor a tudományterületen, amit művelek, arra már sokkal nehezebb lenne azt mondanom, hogy "majd eldől odafent", és a Jóisten akarata legyen meg, ne az enyém -- mert ezért a célért keményen küzdök, ezt nagyon szeretném. Bár leírva kicsit ijesztőnek tűnik, amit most írtam... De tényleg így érzek.
Nagyon köszönöm előre is bölcs sorait. Nagyon szeretem ezt a rovatot.
Kedves Testvérem! Meglátásom szerint Ön helyes úton jár. Ami a karriert illeti, fontos elkerülnie a hiúságra vivő veszélyt, hogy az elért eredményével esetleg mások előtt akarjon bármilyen elismerést kivívni. Ne ez legyen a szeme előtt! Hanem az, hogy Önnek nem véletlenül adott ilyen talentumokat az Úr, ezt használnia kell, mégpedig mások javára, az emberek, az emberiség szolgálatára. Ez vezesse! Hogy eközben nem vágyik gyermekre, ebben nem látok semmi rosszat. Sőt, én is ezt tanácsolnám, amit tesznek is. Legyenek nyitottak a gyermekáldásra, de nem kell minden követ megmozgatniok, hogy minden áron legyen gyermekük. Arra nagyon figyeljen oda, hogy ha mégis megáldja Önöket a Teremtő egy gyermekkel, s emiatt veszélybe kerülne a kitűzött életpálya, azért akkor is meg kell őrizni ezt a nyitottságot. Tehát azt tanácsolom, hogy ami a munkáját, célkitűzéseit illeti, ott is gyakorolja az Istenre hagyatkozást: "Legyen meg a Te akaratod!" Hiszen, ha nem így imádkoznék, akkor netán olyat akarna elérni, amit nem Isten szán Önnek. Ettől mentse meg az Ég! Éljék szépen a házaséletüket, szeressék egymást, és munkálkodjanak a saját területükön is örömmel, keresve, hogy minél hasznosabbak legyenek mások számára!
Kedves lelkiatya a mai szentmise hallgatás közben jutott eszembe hogy valamit nem értek, Keresztelő Szent János azt mondta amikor kérdezték tőle hogy ő e Illés, hogy nem ő az, de pár nappal ezelőtt meg az evangéliumban Jézus azt mondta hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel és Keresztelő Szent Jánosra utal... Ez hogy lehet, hogy kellene helyesen értelmezni a Szent írás látszólagos ellentmondását?
Ha történetesen Keresztelő Szent János a maga elmélkedései közepette, a saját hivatása felőli töprengéseiben arra a gondolatra jutott volna, hogy valóban ő az, akiről az ószövetségi jövendölések szólnak, őbenne Illés lelke jött el, minden bizonnyal azon nyomban elhessegeti magától ezt a veszélyes, gőgösségre vivő gondolatot. De még ha valamilyen különleges megvilágosítás folytán kapott volna mégis Istentől belső megvilágosítást, hogy bizony, ő az, akinek a Messiás előtt Illés lelkével kell föllépnie, biztos vagyok benne, hogy azt sem mondta volna el a körülötte lévő tanítványoknak. Tehát akár tudta, akár nem, hogy ő Illés, biztosan nem válaszolt volna rá, hogy ő az. Főként nem a főpapok és farizeusok követeinek. Így érthető az ellentmondás. Jézus maga tett róla tanúságot, de ezt János aligha értelmezte volna saját magára.
Kedves lelkiatya ma a misén azt mondták hogy aki csak tud az gyontassa meg magát és adjon fel magának valami elégtételt, hogy minél kevesebb ember gyónjon a járvány miatt. Azt szeretném kérdezni hogy ez egy teljesen érvényes gyónás? Lehet utána áldozni? És ha igen akkor miért tanítottak nekem mást? Régen azt tanultam hogy csak a szentgyónás törli el a bűnt és csak felszentelt pap gyóntathat, és még az atyák is egy másik atyának gyónnak. Magunkat hogy tudjuk érvényesen feloldozni? Még a feloldozás szövegét sem tudom és szerintem az Úr csak a papoknak adta meg ezt a hatalmat...... Emellett nem akarok protestáns lenni. Kezdek félni, minden eddig tanult dolog megváltozott... Gyónás, szentmise kötelező bűn nem bűn..... Pontosan a gyónás és az áldozás miatt nem akarok protestáns lenni, nálunk is átalakítják? Görög katolikus egyházban marad a régi rend? Át lehet oda menni?
Minden bizonnyal itt valami félreértés lehetett. Ön teljesen jól gondolja, hogy senki emberfia nem tudja meggyóntatni saját magát. Bűnbánatot tud tartani, imádságban kifejezheti bocsánatkérését az Úrnak, ez helyes és lelket építő jámbor cselekedet. Ezt ki is egészítheti azzal, hogy magának szab valamiféle elégtételt. Bár én személy szerint ezt nem tanácsolnám, hiszen valóban nem szabad összekeverni az ilyen egyéni bűnbánattartást a szentgyónással. Ez ugyanis nem szentgyónás. Nyugodjék meg, e téren semmi nem változott a katolikus egyházban. Az tény, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk, s adódhatnak rendkívüli megoldások. Ha most nem tudnak eljutni a szentgyónáshoz, akkor érdemes ezt a mélyebb bűnbánattartást megtenni, de azért mihelyst arra lehetőség nyílik, fontos meggyónni minden fölidézhető bűnt a pap előtt is. Akkor kap majd ezekre szentségi föloldozást.
Kedves Atya!
Egyetért ezzel a Márai Sándor idézettel?
"A kifelé hordott, feltűnően mutogatott és bizonyítgatott vallásosság mindig mély és gyáva kapzsiságot és nemi éhséget leplez."
Minden bizonnyal igaz ez az állítás, mély emberismeret rejlik mögötte. Mégsem szabad egyszerű és állandó képletként kezelni. A látványos látszatvallásosságnak számtalan egyéb indítóoka is lehet, nem csak ez a két, pontosabban négy, szörnyen megalázó emberi gyöngeség. Úgy gondolom, az író szánt szándékkal a legalantasabb jelzőket kereste (gyáva, kapzsi, parázna, mohó), hogy azokkal fejezze ki legmélyebb megvetését a farizeusi magatartás iránt. De lehet még hiúság, számító magatartás, önzés, kérkedés és még sok más hitványság is. Ezzel a mondatával a két oldal súlyos szembenállását akarhatta kifejezni. Tehát nem föltétlenül lélektani képletet fölállítani, hanem arra rámutatni, hogy a magasztosnak tűnő álarc valójában micsoda alantas indítékokat rejt. A részletek pedig, a tetszetősnek ható látvány és a leleplező jelzők másodrendűek.
Kedves Lelkiatya! Van egy rossz szokásom, ami egyben veszélyes függóségem. Nem tudom eldönteni róla, hogy bűn-e. Ha tudnám biztosan, hogy bűn, akkor meg lenbe a motivációja az értelmemnek. Honnan tudhatom, hogy a nagyon sajátságos parázna cselekedetem valóban az vagy csak én képzelem ezt?
Lehet, hogy szeretné azt hallani, hogy bűn, és ha így van, akkor máris értelemszerűbb volna, hogy elkerülje, hogy ne kövesse el. Én azonban mélyebb okokról szeretnék beszélni. Sokszor nem azt a kérdést kell föltennünk, hogy ez vagy az a cselekedet vajon bűn-e, hanem, hogy az üdvösségemet szolgálja, mások szolgálatára vagyok-e vele vagy nem. Mert ha nem a magam vagy mások üdvösségét szolgálja, akkor inkább kerüljem el.
Ha van egy sajátságos parázna cselekedete, akkor az nyilvánvalóan bűn. Mindenképpen kerülje! Akár milyen kicsinek, jelentéktelennek tűnik is.
Tisztelt Lelkiatya!
A Szent gyónás nálunk Görögkatolikus -oknál akkor is érvényes ha a pap gyónás alatt vagy épp feloldozásnál nem teszi a fejemre a
Epitrachelion t? Ezt nagyon fontos lenne számomra hogy tudjam ezért kérem és egyben köszönőm is mielőbbi válaszát!
Valóban, a görögkatolikus gyóntatásnál fontos elem, hogy a pap a feloldozáskor az epitracheliont a gyónó fejére teszi, és úgy mondja el a föloldozó imát. Ez most, az érintésektől tartózkodó időszakban sajnos nem lehetséges. Természetesen a feloldozás éppenúgy érvényes, azt nem befolyásolja.
