Kedves Atya!Természetes úton nekünk már nem lehet gyerekünk. Tudjuk azt hogy veszélyes a természet dolgába beleavatkozni, de amikor ismerős körünkben látjuk a lombikkal született gyermekeket mindig az jut eszünkbe hogy nekik nem lenne esélyük az életre ha a szüleik nem vállalták volna a lombikot. Szeretnénk mi is mindent meg tenni annak érdekében hogy gyerekünk legyen. Sokat imádkozunk, több zarándokúton voltunk már ennek érdekében.Már több éve próbálkozunk a lombikprogrammal .Eddig elfogadtunk minden lehetőséget akár a hármas ikrek vállalását is, de sajnos eddig sikertelenül.Most egy új eljárás adódott, és így talán nagyobb az esélyünk. Családtervezés szempontjából nem felelőtlenség akár több gyermeket is vállalni, amikor úgy látjuk hogy az anyagi helyzetünk körülményeink (életkor) nem engedné meg csak egy gyermeket vállalni mint ahogy az természetes úton lenne? Vakmerőség több gyermek vállalása vagy kishitűség az egy gyerek vállalása?
A lombik-program eredményeképpen számtalan élet megsemmisül. Ki vállalja ezeknek a megfogant életeknek a felelősségét? Ők már emberek, akiket a technikai tudás a fagyasztóban életben tud tartani, de ki az az ember, aki ezek fölött az életek fölött ítélkezik, hogyan, s mi legyen a sorsuk. A lombik-programmal az ember túlment azon a határon, amelyet a Teremtő szánt neki, s lám, nem is tud vele bánni. Élet és halál urává tette magát, de tehetetlen vele. Tudom, a megfogant kis életek, gyönyörűek, nagy vigaszt jelentenek a szüleiknek. Mégis azt mondom, kerüljék ezt a veszélyes játékot. Inkább fogadjanak örökbe már megszületett gyermeket! Ez hiteles, Istennek tetsző és ezerszer irgalmasabb módja a gyermekvállalásnak, még ha nehezebbnek, küzdelmesebbnek tűnik is.
Kedves Lelkiatya!
Településünkön csak római katolikus templom van, görögkatolikus nincs. Egy jegyespár görög szertartás szerinti esküvőt szeretne, mert egyikük görögkatolikus. Elkérték a plébánostól a templomot, aki ezt megtagadta. Azt mondta, csak akkor engedi, ha római szertartás szerinti esküvő lesz. Van esetleg valamilyen előírás, amely ebben az esetben kötelezné a plébánost, hogy rendelkezésre bocsássa a templomot?
A plébános a megyéspüspök nevében és felügyelete alatt látja el a plébánia lelki gondozását. A megyéspüspöknek pedig kiemelt feladata, hogy a területén élő más rítusú hívek lelki szükségleteiről gondoskodjék (CIC 383. k. 2. §), így ez minden plébánosnak (és természetesen fordított helyzetben parókusnak is) kötelessége.
Jó volna elkerülni az illetékes római katolikus püspök atya megkeresését ebben az ügyben. Azt tanácsolom, hogy a területileg illetékes görögkatolikus atya a fenti gondoskodási kötelezettség fényében beszélje meg a kérdést a plébános atyával, hiszen az említett jegyespár élt jogával és szabadon döntött az esküvő rítusával kapcsolatban. Öröm volna, ha a plébános atya is jelen lenne templomában a szép szertartáson (erre számtalan példa van) és közösen adnának hálát a jegyesekért és imádkoznának a szentségi házasságukért.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megérteni, mire tetszett gondolni akkor, amikor azt írja az egyik válaszában, hogy az adott kérdésben nincs helyes, csak kevésbé rossz választás. Van olyan helyzet, ahol akárhogy is döntünk, csak rosszul dönthetünk? Ha igen, akkor van ennek valami szentírási/szenthagyománybeli alapja?
Válaszát előre is köszönöm!
A Szentírás és a Szenthagyomány, s az ezekre épülő egyházi tanítás olyan életszemlélettel ajándékoz meg bennünket, mellyel élethelyzeteinket megoldhatjuk. Mégis adódhatnak olyan szituációk életünkben, melyekben nagyon nehéz döntést hozni, hisz minden egyes élethelyzetre nincs és nem is lehet konkrét recept. A teológia ezeket dilemma-szituációknak hívja. Egyik fajtája a dilemmának, amikor az ember úgy látja, hogy csak kisebb, vagy nagyobb rossz közül tud választani. Ha nincs más lehetőség és cselekedni kell, mert a nem cselekvésből még nagyobb kár származna, akkor elfogadható, hogy a cselekvő személy a lelkiismerete szerinti kisebb rosszat válassza, s így mentse, ami menthető.(Pl. kisebb árokba hajtok egy frontális ütközést elkerülendő, akárki is volt a hibás...)
A Szentírás és a Hagyomány sehol sem mondja, hogy van olyan helyzet, amikor csak rossz döntést hozhatunk. Viszont az élet bonyolultsága eredményezi, hogy kompromisszumos megoldást kell hoznunk olyan helyzetben, amikor a jó döntés szinte kilátástalannak tűnik. Az Egyház emellett buzdít a jó melletti hősies kitartásra, áldozatvállalásra is.
Tisztelt Lelkiatya!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz....néha éjszaka rám jön egy megbénulás,hogy nem tudok mozogni se beszélni és hogy valaki irányitja a testem. Kiabálni szeretnék de nem tudok,teljesen megbénit. De ez nem álom mert mindig felkelek rá...miért történhet ez? Talán az ördög teszi?
Ezen panaszokkal mindenképpen érdemes pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni, mert a leírt panaszok akár a pánikroham tünetei is lehetnek, ami közvetlen kiváltó ok nélkül, hirtelen, teljes nyugalomban, akár alvás közben, alvásból erre ébredve jelentkezhetnek. A lezsibbadás, a teljes elgyengülés illetve akár a bénultság érzetével is járhat. Több kísérő tünete lehet (légszomj, mellkasi fájdalom, leizzadás, remegés, lezsibbadás, hideg- vagy, melegségérzés, szapora szívverés, szédülés, bizonytalanságérzés). Erős félelemérzéssel, akár halálfélelemmel is járhat. Egyébként a pánikbetegség egy nagyon jól gyógyítható szorongásos zavar.
Természetesen a leírt tünet kevés a pontos diagnózishoz, ezért mindenképpen érdemes egy szakembert felkeresni és segítségét kérni.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, hogy mikor engedélyezték karon ülő (nem csecsemő) gyermekek megáldoztathatóságát? Tudomásom szerint csak az ortodoxoknál gyakorlat az, hogy kereszteléskor a Szent Vérrel megáldoztatják a babát, de legközelebb már csak az első áldozáskor (és természetesen utána). Görög katolikus gyakorlatban azonban tudomásom szerint a gyerekek megáldoztathatósága az első áldozáshoz kötött.
Üdvözlettel László
Sosem volt tiltva. Inkább csak szokásszerűen alakult ki az ünnepélyes első szentáldozás gyakorlata. Kétségtelenül a gyermekáldoztatás mai formája csak a keleti rítus sajátossága, ami a görögkatolikusokra éppúgy vonatkozik, mint az ortodoxokra. Hasonlóan jelentős az eltérés a római és bizánci rítusban a bérmálás szentségében is. A görögkatolikusoknál - az ortodoxokhoz hasonlóan - szintén a keresztséggel adják föl ezt a szentséget, míg a római katolikusoknál ezt is külön, sok-sok évvel később. Ma visszatérő gyakorlat a görögkatolikusoknál, hogy az un. három bevezető szentséget, a keresztséget, bérmálást és Eucharisztiát egyszerre adják át. Azok a gyermekek, akiket már így kereszteltek, tehát akkor megkapták az Eucharisztiát is, többnyire továbbra is folyamatosan áldoznak.
Kedves Lelkiatya!
Már irtam Önnek és elnézést, hogy megint erről irok,de nem tudom kezelni a helyzetet.A szüleim alkoholizmusáról van szó.Mély megvetést, utálatot, gyűlöletet érzek irántuk. Különösen anyámra vagyok rászállva emiatt. Havonta 2-3 alkalommal mindig történik az italozás miatt valami és ilyenkor rendszeresen megalázom.Kerülöm, megvetően nézek rá.Nem tudok másként cselekedni...erősebb nálam.Néha szivesen összerugdosnám és ezt meg is mondtam neki.Sajnálni, együttérezni velük nem tudok, irgalmas se tudok lenni.Mert ők se voltak velem azok.Igaz fizikailag nem bántalmaztak,de sosem értettek meg,lelkileg nem támogattak,sokszor lenézőleg viselkedtek velünk szemben,megjegyzéseket tettek és amikor évekig nehéz periódusban voltam még csak észre sem vették sőt a ridegségükkel,közönyükkel még mélyebbre taszitottak.Ilyen szülőkkel nem tudok együttérezni.A testvérem is nehéz eset volt, ő már nem él velünk, de amikor ő rendszeresen megalázott engem,fizikailag is bántalmazott akkor se tettek semmit.Majdhogynem rám háritották az egészet.Debilnek néztek.Mindig egyedül éreztem magam, ugy éreztem minha az út mellé ültetett paré lennék.Anyagilag amit tudtak megtettek,ha viszont amit italra költöttek félretették volna,többet is tehettek volna, ezt nem szemrehányásként irom, ha nem is nekünk adták volna bár értelmes dolgokra lehetett volna forditani azt a pénzt.Lelkileg úgy érzem nem tudnék mellettük állni.Nem tudom őket szeretni,ha betegek lennének nem tudnám őket szeretettel ápolni.Az anyai szeretet itthon sosem tapasztaltam meg.A nagymamám szerint kiskoromban egyszer majdnem megfulladtam,ha nagymamám nem jön be,mert anyám elaludt.Velünk általában a nagymamám volt éjszakánként is még egész kicsik voltunk.Idegeneknek érzem a szüleimet, ha nem a szüleim lennének az ismerőseim körében se szeretném tudni őket.Tudom ezek mind súlyos szavak meg erős felindulás is van bennem.A nagymamám szerint egyszer ezért megbüntet a jó Isten, és megfogom bánni.Úgy érzem ez is elég büntetés amiben vagyok.Noé fiának esete jut eszembe aki nem volt irgalmas apja ittasságával szemben, hozzá hasonlónak érzem magam.A veszekedések után az egész életet értelmetlennek találom,rossz gondolataim is támadnak ilyenkor,megkeseredett vagyok.Egy egyetemem már derékba tört az otthoni helyzet miatt.Nem is volt teljesen a választásom amikor beirtam.Amikor jöttek a viharos időszakok ki sem tudtam tartani benne.Nem volt lelkitámaszom abban az időben és Istent se ismertem igazán.Belekezdtem egy másikba,ezen a területen otthon érzem magam.Jól is megy.Csak béke nincs bennem itthon. Anyagilag kicsit szűkösen vagyok,egy ideig ellennék,de ennek ellenére jó lenne elköltözni innen, csak attól tartok mihez kezdjek ha nem jön össze.Bevallom,az is megfordult a fejemben,hogy összekéne jönni valakivel és uj életet kezdeni,de talán nagy butaság lenne.Ahhoz,hogy teljesen független legyek egy jó fizető állás is kellene.Ön szerint hogyan tanuljam meg kezelni a helyzetet? Mit lehet tenni az alkoholistákkal?Tudom, hogy betegség, de belőlem akkor is iszonyt vált ki mert ez más mind a szervi eredretü betegségek.Hogyan tiszteljem őket, mikor egy életre elveszitettem a bizalmamat bennük?
Köszönöm, hogy meghallgatott.Kikellett irnom magamból.
Emberileg teljesen érthető ez a sérelme és a megbocsátásra való képtelensége. Egyik gyakorlati tanácsom, hogy keressen arra megoldást, hogy elköltözik otthonról. Amíg ugyanis egy fedél alatt élnek, állandóan szembesül ezekkel a régi sebekkel, netán újakat is kap hozzá, egyszerűen képtelen lesz kilépni ebből a szorult érzelmi helyzetből. Nyilván más lesz majd, ha talál egy megértő társat, mégis, jól látja, hogy csak emiatt beleszaladni egy kapcsolatba nagy butaság lenne. Abban sem lenne boldogabb, ha ez menekülési megoldásként érkezne az életébe. De a társkeresésnek is nagyobb esélye volna, ha nem otthon lakna. Azért is kellene elköltöznie, hogy az esze ne ezeken a dolgokon járjon, hanem sok minden más, érdekes dolog kösse le. Jó volna, ha emberi társaságba is bekapcsolódna, lehetőség szerinti keresztény közösségre gondolok, amely szintén terelné a figyelmét, ugyanakkor újabb érzelmi hatásokkal segítené lelke gyógyulását. Járjon gyakran templomba, próbálja ott is hasznossá tenni magát önkéntes munkával. Most, egyelőre, amíg ilyen viharosak az érzelmei a szülei iránt, nem tudok többet mondani, mint ezt az figyelemelterelést. Később aztán jöhet a földolgozás, majd a feloldás, de ez még hosszú folyamat. Ugyanakkor erősen tanácsolom, hogy határozza el, hogy elindul ezen a hosszú úton. Ha már végigjárta, ha majd évek múlva azt tudja mondani a szüleiről (vagy akár őnekik - de ez még messzebb van), hogy nem haragszom rájuk, megértem és elfogadom gyöngeségeiket, nos, addigra hitében és személyiségében olyan éretté és mély gondolkodásúvá lesz, amilyenre e nehéz gyermekkori teher nélkül el sem juthatott volna. Ez még odébb van, de nagyon szép lesz. Imádkozzék, és kérje a Mindenhatót, hogy teljesen meg tudjon gyógyulni.
Tisztelt Atya!
Nem tudok megbocsátani sógornőmnek, sógoromnak és anyósoméknak. Amikor kisbabát vártam, egy nagy vitában kiabáltak velem, veszekedtek. Én veszélyeztetett terhes voltam. Senki nem volt rám tekintettel. Szerintem egy várandós kismamát kímélni kell! A vita hevében azt is mondták, hogy nem kíváncsiak erre a gyermekre! Mióta megszületett, anyósomék mindig látni szeretnék. Havonta egyszer engedem nekik.
Gyűlölöm őket, mióta ez történt. Akkor a vérnyomásom, pulzusom az egekben volt, egyszerűen alig tudtam megnyugodni, azt hittem meghalok. Iszonyatos érzés volt! Ők engem nem szeretnek, azóta is egy látszat kapcsolat van közöttünk. Hogyan lehetséges a megbocsátás? Hogyan lehetséges elfelejteni mindezt? A sógornőmékkel azóta nem is tartom a kapcsolatot. Ők eljöttek hozzánk egy másik városból, de nem jöttek be, hanem kint veszekedtek az ajtóban az utcán a férjemmel, én meg bent feküdtem, mert nem kelhettem fel várandósan az ágyból. Nem tudok nekik megbocsátani, hogy így kínoztak, és nem csak engem, hanem a hasamban lévő kisbabát is kitették ennek. Nagyon nagy bűnnek érzem, amit velem terhesen elkövettek, és most a szülésem után is ugyanígy látom. De akkor hogyan kérjem a Jósistent arra, hogy bocsássa meg a vétkeimet, amint én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek? Hozzászólását köszönettel venném. L
Kedves L.!
Tudom, vagy legalábbis sejtem, mennyire nehéz helyzet ez. Azért is érzi fokozottan a sértést, és önkéntelenül is ragaszkodik ehhez a nehezteléséhez, haragjához, mert úgy érzi, ezzel a gyermekét, féltve őrzött kincsét is védenie kell. Ha ez a kettős, negatív érzelmi töltés tudatosodik Önben, már egy kicsit kisebb az érzelmi teher. Nem könnyű a megbocsátás, de elengedhetetlen feltétele a keresztény életnek, - s tegyem hozzá - a boldog életnek. Saját magát is bünteti, ha hordozni akarja ezt a neheztelést, talán ki is mondta: gyűlöletet. Ezzel saját magát mérgezi, és ami ennél is fontosabb lehet, a gyermekének az életét is. Ha Ön nem tud megbocsátani ezeknek az embereknek, akkor ezt a gyűlölködést akaratlanul is beleplántálja a kisgyermekébe. Gyűlölködést azokkal az emberekkel szemben, akik szoros kötelékben állnak az édesapjukkal. Ez hosszú távon nagyon súlyos következményekkel járhat. Tudom, hogy nehéz, de mégis meg kell tennie, hogy földolgozza ezt a sérelmet és szépen lassan kigyógyul belőle. Igen, megbántották Önt, megsértették, de Krisztus tud gyógyítani ma is. Tőle kérje ezt a gyógyulást. Gyónja meg ezt a gyöngeségét, és imádkozzék ezekért az emberekért. Ha egyelőre erre is képtelen volna, akkor ajánljon föl értük Szent Liturgiát (szent misét). Ezt nem olyan nehéz megtenni, egyszeri gesztus, de nagy értéke van. S imádkozzék saját magáért is, hogy a Mindenható Isten segítsen Önnek kigyógyulni a haragtartás betegségéből.
Tisztelt Lelkiatya!
Nem rég volt egy kérdező, aki a menekültekről kérdezett, hogy be kell-e őket fogadni. Pedig én hiszek Istenben, a testvériességben, felebaráti szeretetben,de családomat is féltem...
Érkezett néhány bejegyzés ebben a témakörben. Mivel azonban ezek gondolatfölvetések voltak, s nem fogalmaztak meg kérdéseket, ezért ezeket köszönettel elolvastam, de egyéb kiegészítést nem teszek hozzá.
Tisztelt Lelkiatya!
Azt írta az egyik válaszában azt írta a kérdezőnek, hogy a Hitvallást előző pápáink mondták "Filioque"-val és anélkül is, valamint, hogy e tettüket jól meggondolták; másutt pedig azt, hogy nagy kalamajka lenne abból, ha egyszerűen kihagynánk ezt a betoldást a Hiszekegyből. Hogy hozható a két megjegyzés összhangba egymással?
Köszönöm!
Végtelenül egyszerűen. II. János Pál pápa és - emlékem szerint - utána a többi utóda is az ortodox testvérekkel való közösség kifejezéseként nem egyszer mondta már velük közösen a Hiszekegyet a Filioque betoldás nélkül. Ez szép gesztus feléjük, ugyanakkor teológiai üzenet is, hogy nem ellenkezik a katolikus hittel ennek szent szövegnek ilyen módon való imádkozása. Ugyanakkor abból, bizony, nagy bonyodalom lenne, ha egyetlen rendelkezéssel az egész Katolikus Egyház számára elrendelnék, hogy egyik napról a másikra ki kell hagyni ezt az egyetlen - kétségtelen, sokat vitatott - szót a Hitvallásból. Így értettem.
Kedves Lelkiatya!
Talán nem ment át ez a korábbi kérdés: hogyan kell értelmezni azt, hogy "bántalmakat békével tűrni" (mint az irgalmasság egyik lelki cselekedete)? Nem hívő barátnőm ezen kiakadt, volt férjét hozta föl példának, aki bántalmazta. Annyit tudtam neki mondani: biztos, hogy nem arról van szó: tűrni, hogy megfosszanak minket emberi méltóságunktól. Érdekelnének erről Lelkiatya gondolatai. Köszönet.
Bocsánatot kérek, ritkán tudok azonnal válaszolni. Van, hogy egészen sokat kell várni a válaszra, de azért iparkodom.
Nyilván egészen magasrendű lelki nagyság kell ahhoz, hogy valaki a bántalmakat békével tűrje. Az ember igazságérzete joggal ágál ellene. De Jézus is beszélt arról, hogy boldogok vagytok, ha üldöznek titeket és hazudván minden rosszat mondanak ellenetek énérettem (Mt 5,11). Ki érti ezt? Talán az, aki már egyszer megtapasztalta, már egyszer volt ereje tiszta szívvel (nem csak néma elfojtással!) fogadni a jogtalan bántalmat. Ekkor egy kicsit Jézushoz kerülhet az ember közelebb, aki ugyanígy némán tűrte a fájdalmakat és megaláztatást egészen a kereszthaláláig. Imádkozott is azokért, akik ezt tették vele. Ez az igazi lelki nagyság. Ez a fajta szelídség csak Jézusban értelmezhető.
Van azonban olyan helyzet, amikor nem hagyhatjuk az erőszakosságot, mert azzal éppen annak teszünk rosszat, aki erőszakos velünk. Belelovalja magát, elbízza magát, eluralkodik rajta ez az erőszakosság. Ha ezt némán tűrjük, akkor lehet, hogy mi magunk erényesen viselkedünk, de a másikat meg hagyjuk. Nagy bölcsesség kell tehát mindehhez. Az a lényeg, hogy Krisztusért, Krisztussal, Krisztusban viseljük a bántalmakat. Ez a Krisztusra tekintés az értelmünknek is ad megvilágosítást, hogy megtaláljuk, adott helyzetben mi a helyes magatartás.
Kedves lelkiatya!Ha imádkozzunk, mire gondoljunk hogy tökéletesen Istenhez szóló imánk legyen. Ha imádkozunk a püspökért vagy másokért, akkor őrájuk gondoljunk?
Tökéletes ima nem létezik. Legalábbis földi ember erre nem képes. Csak Krisztus volt egyedül.
Többféle módon is imádkozhatunk szeretteinkért, vagy bárkiért, akit imánkba akarunk foglalni.
Egyik legkézenfekvőbb módja, ha Istennel való beszélgetésünk közben szóba hozzuk az illetőt, annak gondjait, és kérjük az Urat, hogy segítsen.
Másik módja, hogy célirányosan ajánlunk föl imát valakiért. Ekkor nem szükséges folyamatosan az illetőre gondolni, mert az az imától terelné el a figyelmünket. Elég, ha az ima elején megtesszük a fölajánlást, utána pedig magára az imára, illetve Istenre figyelünk. Ez az ima aztán lehet egyéni, pl. egy kör rózsafüzér vagy egy adag Jézus-ima, lehet közösségi, pl. valamely zsolozsmán való részvétel, vagy éppen maga az érte fölajánlott Szent Liturgia, melyre a papot kérjük meg, hogy végezze el érte, és foglalja bele.
Az is másokért végzett ima, ha fölajánlunk egy-egy lemondást vagy amúgy is elkerülhetetlen fájdalmat, szenvedést, pl. egy foghúzás fájdalmát valakiért. Ekkor sem az a megoldás, hogy folyamatosan az illetőre kellene gondolni, hanem elég az elején a fölajánlást megtenni, aztán a figyelmünket a mindnyájunkat szerető Istenre irányítani.
fotisztelendo atya. azt szeretnem tudni hogy mit jelent a glutenmentes aldoztatas- azt tudom,hogy a liszterzekenyek vehetik igenybe,de akkor ok egyszin alatt szentverrel aldoznak-koszonom a valaszat dicsoseg jezus krisztusnak edina.
Úgy tudom, hogy a római katolikusoknál létezik gluténmentes ostya. A lisztérzékenyek kérhetik, hogy ezzel áldoztassák meg őket. Nálunk, görögkatolikusoknál egyszerűbb a dolog, mert a lisztérzékenyeket valóban csak a Szent Vérrel áldoztatjuk.
Lelkiatya!
Tudna nekem olyan oldalt csatolni ahol Budapesten katolikus egyetemen vagy főiskolán hittan tanárnak lehet tanulni(állami támogatot). Szerettem volna a Sapientiába menni de az elég drága. Üdvözlettel: Barbara
Ezeket találtam, amelyek hasznosak lehetnek. Ez első kettő katolikus, f
http://www.htk.ppke.hu/felvetelizoknek
http://www.sapientia.hu/hu/tanulmanyiugyek/kepzesek/hittanar-nevelo-tanar
http://www.kre.hu/htk/index.php/hitoktato-ba.html
http://www.ptf.hu/home/kepzesek/ba-kepzes/hitoktato
Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes eljárás akkor ha valaki gyakran kér kölcsön pénzt? Igaz megadja végül,de azzal a havi költségvetésemet is felboritja.Van úgy, hogy néhány hónap elteltével adja meg vagy ha meg is adja újból kér kölcsön.Egyik nagyszülőmről van szó.Élelmet amit tudunk viszünk neki,húst,bizonyos zöldségféléket. Amikor van pénze azt elkölti, csokoládéra,cigarettára, kicsit igényesebb dolgokra.Mintha nem tudna kibékülni azzal amire telne neki. Sok pénzt el is engedtem neki, nem kértem vissza, amivel tartozott.De ezt se tehetem mindig.Egy ideje nem is dolgozom.Az a pár év alatt amikor dolgoztam akkor szokott rá a kölcsönkérésekre.Úgy érzem azóta túl megy a költségvetésén,és ez abban az időben amikor nem dolgoztam nem annyira volt igy.Szinte hónapról egy bizonyos összeggel többet költ.A nagybátyám és a szüleim nem törődömök, ők pénzt nem igazán adnának neki,igaz nekik sincs túl sok.A félretett pénzemből adok kölcsön neki.Amikor régebben a nyugdij mellé havonta egy bizonyos összeget kapott kézhez, volt félrettett pénze a bankban.Azt elköltötte könyvekre,amelyek vásárlásával nyeremény játékban vett részt,meg minden másra.A háztartási költségeket nem jól osztja be,neki egy magának többre jön ki,mint egy családnak.De ezt nem lehet mondani neki,meg se érti megis sértődik rajta.Kicsit már idegesitő és lelkileg fárasztó az egész.Nekem is,meg biztosan másoknak is megkell húzni magukat a költségvetés terén.Amikor nincs pénze és nem szólok rá semmit,akkor sajnáltatja magát, emlegeti mit enne,mije nincs,meg elszivna egy cigarettát,kellene neki ujság.Ön mit tanácsolna?
Válaszát elüre is köszönöm!
Kell tudni nemet mondani. Vajon valóban hasznára van-e az illető nagyszülőnek, hogy mindig kap pénzt, ugyanakkor nem számol vele, hogy ezzel hogyan kell bánni. Ha idősebb emberről van szó, akkor már nemigen lehet remélni, hogy a megfelelő segítséggel beletanuljon a helyes pénzkezelésbe. Ám, ha így van, akkor meg helyette kell józanabbul gondolkodni és a pénzt kezelni. Ne legyen lelkiismeret furdalása, ha nem ad. Sőt, úgy vélem, az a bölcsebb, ha nem ad. Ebben az esetben is élni fog az illető, legföljebb ezeket az Ön által említett többleteket kell csak nélkülöznie. Ha pedig panaszáradattal válaszol, legyen meggyőződve arról, hogy ezzel tesz jobbat neki.
Tisztelt Lelkiatya!
A halottak tudják mi történik a földön? Látnak minket?
Azt hiszem, igen. Hiszen a szentekhez is szólhatunk, segítenek minket. Az üdvözültek is szentek, csak még nem tudjuk róluk biztosan. De ha valóban ők is ott vannak az Isten közelében, együtt az ismert szentekkel, akkor ők is tudhatnak rólunk, sőt, segíthetnek is bennünket.
