Tisztelt Lelkiatya!
Szeretnénk megkeresztelni 9 hónapos kislányunkat. A férjem görög katolikus, bérmálkozott, én római katolius vagyok, csak megkereszteltek, semmi egyéb. Azt szeretnénk, ha a gyermekünk görög katolikus lenne. Nem volt egyházi esküvőnk. Érdeklődnék, hogy ki lehet keresztszülő, és hányan lehetnek. Lehet-e a férjem nővére és férje, illetve az én öcsém is egyszerre? Az én testvérem szintén nem bérmálkozott.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Rikacsi-Kelényi Angelika
Kedves Angelika!
A szülő, aki gyermekét szeretné megkereszteltetni, nyilván az Isten Országába és az Egyházba akarja ezáltal bevezetni. Nagy felelősség ez, mert az ő nevelésén és életpéldáján múlik, hogy a keresztelésben kapott természetfölötti ajándék elérhetővé, valóságossá váljék számára. Úgy kell nevelnie, hogy az értelme nyiladozásának mértékében egyre inkább fölfogja, megtanulja, mit jelent a keresztény, a krisztusi élet.
Azért fontos, hogy katolikus ember legyen a keresztszülő, mert ő is magára vállalja ugyanezt a felelősséget, a keresztény életre nevelés feladatát. Lehet akár több keresztszülőt is fölkérni, de közülük legalább egynek katolikusnak kell lennie, hogy képes legyen erre a nevelésre.
Ugyanakkor fontos az is, hogy a házasságukat rendezzék. Ha valóban katolikus módon szeretnék nevelni, amely úton most a keresztséggel elindítják, akkor a házasságukat is a katolikus egyház szerint kell megélniök, különben nincs hiteles életpélda.
Amennyiben valami súlyos ok miatt ez egyelőre nem lehetséges, az persze nem akadálya a gyermekük megkeresztelkedésének. Ezt majd az az atya fogja tudni megmondani, akit fölkeresnek a keresztelés miatt.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Mit jelent az a kifejezés, hogy Jézus főpap melkicedek (melkisédek) rendje szerint. Melkicedekről az Ószövetségben lehet olvasni Salem királya volt és isten papja, mégis hogy kapcsolódik össze személye Jézussal? Ki volt ez a király, mit lehet róla tudni?
Válaszát köszönöm!
Valóban rejtélyes figura. A teremtés könyvében olvashatunk róla először: "Melkizedek, Sálem királya kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta (Ábrámot) és így szólt hozzá: Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt"(Ter 14,18).
A következő utalást a 110. zsoltárban találjuk: "Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint".
A keresztény értelmezés ezt a szöveget kezdettől fogva Messiás-zsoltárnak tartotta, és e sorokat Jézusra vonatkoztatta. A zsidókhoz írt levél elég részletesen és szabatosan kifejti, hogy miért és hogyan:
"A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Sálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét. Így az Isten Fiához hasonlóan marad pap mindörökké"(Zsid 7,2).
Az ószövetségben a papság és a főpapság mindig családi köteléken keresztül adódott át, apáról fiúra. Ezért hangsúlyozza a levél írója azt a furcsaságot, hogy Melkizedeknek nem ismerjük a családfáját, ami a zsidó gondolkodásban nagyon fontos volt.
Továbbá nagyobbnak mondja Melkizedeket, mint Ábrahámot: "Kétségtelen, hogy a magasabb rangú áldja meg az alacsonyabb rangút" (Zsid 7,7), ezzel jelezve, hogy az újszövetségi papság, melynek alapítója Krisztus magasabb rendű, mint az ószövetségé, sőt egészen más természetű.
Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban a Zsidókhoz írt levél egész 7. fejezetét.
Kedves Lelkiatya!
Sokszor segített válaszaival, köszönöm. Ez a kérdésem lenne (érzékeny terület):
templomépítési, vagy ikonfali támogatáskor (anyagi) nem az elkülönülést eredményezi az, hogy kiemeljék (sőt feltüntessék) annak nevét, aki "megvette" azt a dolgot, ikont?
Aki szegény, és csak két fillért ad (de teljes szívből) ...?
Ó, igen, Isten előtt ez számít (lélek)...de az emberi közösségekben szerintem nem építő dolog (nem KÖZÖSSÉGépítő dolog) az anyagi lehetőségek ilyen kiemelése, feltüntetése - és biztos az is, hogy nem eredményezi mások adományozó kedvének növelését...hanem inkább a versengést (vallási sznobizmust)
Milyen szép lenne egy közösség nevét kiírni ilyenkor.(akik természetesen annak örülnek, hogy együtt sikerült azt a dolgot megvalósítani -legyenek bármilyen barátságok és ellentétek közöttük (!)-, nem Felsővezető Pálné, Számlátisadó János, vagy Mindenpertvállaló József /lelkiismerete és bankszámlája/ eredményezi a szép ikonfalat)
Örülünk, ha sikerül, elfogadjuk (a mindenki által tudott) adottságainkat, lehetőségeinket, különböző élethelyzetünket...de kiírni...?
Lehet, hogy igen régen ennek a szokásnak hagyománya volt, de MA (2011-ben)...?
"Szegény"
Szerintem régen sem volt igazolhatóbb, mint ma. Ugyanaz az emberi gyarlóság vezet ilyenkor képfalra gyűjtő papot és adományozó hívőt egyaránt. Igen, jobb lenne nem kiírni. Különösen visszás, amikor egy-egy üvegablakon ormótlan nagy betűkkel látjuk az adományozót, a szent nevét pedig alig olvashatóan. Van azért arra is példa, hogy egy adományozó közösséget jelöl a tábla. Meg, hát nem is minden ikonon van adományozó föltüntetve, jóllehet mindegyiket kifizette valaki.
Kedves Lelkiatya! Miért hívjuk szerzeteseknek a szerzeteseket? Szereznek ott valamit? Köszönettel, Inci
Nem tudom.
Az etimológiai szótár a következőt írja:
"Szerzetes a szerez ige származéka, annak ?megegyezés útján létrehoz? jelentése alapján. Nagyjából a szerződés más képzésmódú megfelelője, s lényegében a rendi alapszabályra, a regulára utal, amely kölcsönösen kötelezi a rendet magát és a hozzá csatlakozó rendtagokat."
Ez a megközelítés - hadd tegyem hozzá - meglehetősen jogi szemléletű. Keleten akár a házasságban, akár a szerzetességben nem annyira a szerződésszerű jogi aktust hangsúlyozzák, mint inkább az odaadást és átváltozást. A szerzetest szentelik, a házas kapcsolatot pedig az Egyház köti, nem a felek egymással.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelki Atya,csak azt szeretném kérdezni,hogy válaszolnak-e minden kérésre-nem irtam rosszul-vagy csak azokra amelyek nagyobb érdeklődési témát érintenek.Korábban irtam és sajnos nem látom a választ. Talán azért mert nem volt aláirás?! Köszönöm a türelmet.
Miki.
Dicsőség mindörökké.
Kedves Miki!
Iparkodik a Lelkiatya minden föltett lelki kérdésre válaszolni, nem marad ki egy sem. Ami esetleg nem itt jelenik meg, az a fórumon olvasható, hátha valaki más okosabbat tud mondani rá.
Kedves Lelkiatya!
Egybe vagy külön? "Görög katolikus" vagy "görögkatolikus"? Melyik a helyes? Véleményem és preferenciám szerint az első, a különírás, elvégre jelzős szerkezetről van szó - görög (szertartású) katolikus. Úgy emlékszem, sokáig szinte kizárólagosan ezzel az írásmóddal találkozhattunk, de az utóbbi pár évben egyre gyakrabban találkozom az egybeírt változattal. Mi végre mindez? Melyik a helyes? (Nem mintha az üdvösséghez szükséges volna... Csak kíváncsi vagyok.)
Mindkettő helyes. Időszakonként változott, hogy melyik írásmódot részesítették előnyben. Az utóbbi években valóban megint többször látjuk egybeírva.
Valóban jelzős szerkezetről van szó, és a római katolikus mintára indokolt lehet a különírás. Ám az egybeírás mellett is vannak érvek: az -i rag nélküli(!) "görög" jelző nem csak rítust, hanem népcsoportot is jelölhet, a Görögországban élő katolikusokat éppoly joggal mondhatjuk görög katolikusoknak. Szinte kívánkozik az egybeírás, ha a görögkatolikus identitást kifejező főnévről beszélünk: görögkatolikusság. Talán épp, ezen identitást kereső törekvés késztet arra többeket, hogy az egybeírással az ehhez az egyházhoz tartozó hívek sajátosságát egy szóval fejezzék ki.
Tisztelt lelkiatya,
Az lenne a keresem, hogy legyen szives kuldje el nekem magyarul a Hiszek egy / Mi Atyank / kereszteloi szertartas / 1-1 jelentosebb enek szoveget magyar nyelven. Jul.24-en keszulunk Budapestre keresztelore es eddig meg nem volt alkalmam magyarnyelvu gorogkatolikus misen reszt venni.
Koszonom.
Udvozlettel
Flora
Kedves Flóra! Honlapunkon sok liturgikus szöveg megtalálható (liturgia/szertartásaink), ott érdemes böngészni. (Sajnos, a keresztelés szertartása még nincsen fönn, de a munkatársak dolgoznak rajta, hogy az is fölkerüljön.) Ez utóbbi mondatot ki kell javítanom. Istennek hála és a szorgos kezeknek köszönhetően sok egyéb mellett megvan a keresztelés szertartásának szövege egy másik honlapunkon a parochia.hu/egyházismeret címen.
Tisztelt lelkiatya,
az e-mail cimem: flora.ondova@kosice2013.sk
Az lenne a keresem, hogy legyen szives kuldje el nekem magyarul a Hiszek egy / Mi Atyank / kereszteloi szertartas / 1-1 jelentosebb enek szoveget magyar nyelven. Jul.24-en keszulunk Budapestre keresztelore es eddig meg nem volt alkalmam magyarnyelvu gorogkatolikus misen reszt venni.
Koszonom.
Udvozlettel
Flora
Kedves Flóra!
Honlapunkon sok liturgikus szöveg megtalálható (liturgia/szertartásaink), ott érdemes böngészni.
Sajnos, a keresztelés szertartása még nincsen fönn, de a munkatársak dolgoznak rajta, hogy az is fölkerüljön.
Ez utóbbi mondatot ki kell javítanom. Istennek hála és a szorgos kezeknek köszönhetően sok egyéb mellett megvan a keresztelés szertartásának szövege egy másik honlapunkon a parochia.hu/egyházismeret címen.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon el vagyok keseredve, folyamatosan rossz a lelkiállapotom. Az idén a legjobb barátaimat veszítettem el (élve!!! A halálesetet jobban fel lehet dolgozni, de ha valaki nem hajlandó évekig kibékülni, az súlyos kategória.)Tegnap hallgattam egy prédikációt egy katolikus rádiócsatornán, fél órát arról beszél a pap-a Mennybemenetel kapcsán-, hogy mi lesz a sorsunk a túlvilágon. Azt ismételgette különböző formában, hogy amilyen lelkiállapotot értünk el itt a földön, az folytatódik a túlvilágon is. Ha pokolnak érezzük itt az életünket, lelkiállapotunkat, akkor a halál után is a pokol vár ránk. De ha már itt a földön "megpróbálunk teremteni magunknak egy picinyke mennyországot", akkor az fog folytatódni odaát is, egyből a mennyországba kerülünk. A helyzet az, hogy nekem nincs kedvem élni, ez már hónapok óta így megy. A rám bízott munkát csinálom, de sírva és boldogtalanul. Tele vagyok keserűséggel és gyűlölettel, állandóan azzal az emberrel álmodom, aki korábban nagyon szeretett engem, de már nem hajlandó tudomást se venni rólam és nem tudom ennek az okát. A leveleimre nem válaszol, úgy csinál, mintha én nem is léteznék. Lehet, hogy rám is a pokol vár? Én nagyon boldogtalan vagyok és hiába megyek el a templomba, hiába imádkozom rózsafűzért, az sem segít! Arra gondoltam, hogy elégetem a rózsafűzéreket és végzek magammal! A helyzet több mint 1 éve ilyen " " bocsánat a kifejezésért. Most készülök elmenni gyónni (a pap egy késői időpontot adott, 3 hete beszéltem még meg vele. A római papok ilyen elfoglaltak!)De úgy látom, hogy nem javul a lelkiállapotom és a barátaim nem hajlandók békülni, "örökre leírtak", pedig az egyik a szeretetről ír nagyon szép újságcikkeket, de hiába ír róla, ha nem gyakorolja. Én azt kívánom, hogy a halálom után a lelkem is haljon meg, én nem akarom ezt a rossz lelkiállapotot örökre folytatni, amit a rádióban mondott az a pap. Ennél jöbb az örök halál, mint az örök élet! Nagyon kevés ember boldog itt a földön, úgy, hogy azt szeretné a túlvilágra is cipelni. Ezek szerint csak egy kivételes "csoport" jut a Mennyországba. Mit gondol erről? Macika
Kedves Macika!
Azt gyanítom, hogy hosszantartó bánatának egyik fő oka ez a szeretethiány, amelyet a régi barátjától várna el. Ha szeretne gyógyulni, akkor egyik lépése ennek, hogy valóban felejtse el az illetőt. Jó, nem olyan könnyű ez, de mondja ki önnön magának: az le van zárva. Bármilyen fájdalmasnak tűnik is. Különben önmagát áltatja hosszú időn át, ha reménykedik, hogy az illető válaszol.
Ezzel szemben - pontosabban ezzel párhuzamosan - keresse a módját, hogy Ön fejezhesse ki a szeretetét embertársa iránt. Biztosan talál olyan embereket, akik szintén szeretetre éhesek. Ne pénzt adjon nekik - koldusnak, hajléktalannak, hanem forduljon hozzájuk jó szóval, kedves figyelemmel. Tudom, hogy ez nehéz, de ez a dolgunk. Ilyen helyzetekben aztán ne várjon semmi viszonzást vagy hálát. Önzetlenül, számítás nélkül próbáljon adni, adni, adni: szeretetet, figyelmet, kedvességet. Kezdje el még ma!
Amit a túlvilágról hallott a rádióban, az nem azt jelenti, hogy odaát ugyanaz folytatódik, mint idelent. Mondhatni, épp ellenkezőleg. Ott nem lesz fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj. Az Isten a törekvést nézi és látja. Ne csüggedjék! Ez most nehezebb időszak, de nincs vége.
Kedves Lelkiatya!
Ha valamilyen dolog nagyon nehezen jön össze, azt mondjuk, hogy az Isten sem akarja, és így vezet rá bennünket, ezért inkább feladjuk. Mások ugyanerre azt mondják, hogy az ördög gördít utunkba akadályokat, ezért tovább kell próbálkoznunk. Honnan tudhatjuk, amikor valami nagyon nem akar sikerülni, hogy Isten vagy a godosz munkálkodik-e? Hiszen pontosan az ellenkezőjét kell tennünk a két "elmélet" értelmében.
Köszönöm válaszát!
Hangsúlyoznom kell, hogy nem két elméletről van szó. Ha pusztán annak tartjuk, akkor nincs megoldás. Nincsenek csalhatatlan külső jegyek, amelyek alapján eldönthető, hogy az adott cselekedet vagy törekvés Istennek tetsző-é avagy az ellenkezője.
Mintha úgy adnánk a kedvesünknek ajándékot, hogy közben jegyzetelünk, milyen mértékben görbül fölfelé vagy lefelé a szája annak függvényében, hogy éppen mit kapott. Nincs mechanikája az Istennel való kapcsolatnak. A lélek szavára kell figyelni. Ezt a képességünket pedig művelni, munkálni, élesíteni kötelességünk. De ez sem gépies magatartás.
Minél többet időzünk az Úrral, annál könnyebben fölismerjük az Ő jelenlétét, szavát, akaratát.
Imádságban lehet eldönteni, hogy mit akar, mire hív, mit tanácsol az Úr!
Egy-egy döntés előtt érdemes imádkozni, és utána dönteni. Tudom, van ennek lélektani háttere is: amíg imádkozik az ember, addig az elméje lenyugszik, kikapcsol, s visszatekintve már jobban látja ugyanazt a kérdést. Az imádság azonban mégsem pusztán lélektani módszer. Istenre figyelve megtaláljuk azt, hogy az adott dologban mire figyeljünk. Ezáltal tanít és vezet bennünket a Lélek.
Kedves Lelkiatya!
Az iránt érdeklődnék, hogy Atanáz püspök urat levélben milyen címen lehet megkeresni?
Válaszát előre is köszönöm!
Norbi
Miskolc, Szeles u. 51.
e-mail: exarchatus@exarchatus.hu
Kedves Lelkiatya!
Jézus Krisztus megváltott minket. De mi volt előtte? Mitől váltott meg minket? A haláltól? De hogy, hiszen a földi életünket így is befejezzük...vagy a túlvilági haláltól váltott meg minket, hogy ne szűnjünk meg létezni vagy ne kerüljünk a sátán kezére halálunk után?
Meghalt bűneinkért. Mindenki bűnéért. Tehát, akkor nem csak a mi bűneinkért, akik Jézus után élünk, vagy éppen akik kortársai voltak, hanem az Ő születése előtt élt és meghalt emberek bűneiért. Jól gondolom?
Tehát, akkor mi volt az előtt mielőtt megváltott minket? A megváltás nem időbeli és térbeli? Vagy ha igen, akkor az addig meghalt emberek lelkei hol voltak?
És akik úgy élik le az életüket, hogy nem hallottak Krisztus tanításáról, önhibájukon kívül?
Jézus Krisztus minden embert megváltott, a hívőket és nem hívőket is, azokat is, akik előtte éltek, s azokat is, akik utána. Ezt jelenti az, hogy a megváltás egyetemes.
Az örök haláltól, a kárhozattól váltott meg bennünket. Megadta a mennyországba való jutás lehetőségét, megnyitotta a kaput. Keleti Egyházunk úgy ábrázolja a föltámadást az ikonon, hogy Krisztus lábbal tapossa az alvilág kapuit, és kivezeti onnan, az addig ott lekötötteket. Ez képi ábrázolás annak, hogy akik Őelőtte éltek, azoknak is meghozta a megváltást, a mennyekbe való följutást.
Nem tudjuk egészen pontosan, hogy mi volt előtte. Csak teológiai elképzeléseink vannak. Azért is, mert a túlvilágban nincs is idő, nincsen előtte vagy utána. Csak a mi emberi gondolatainkat tudjuk odavetíteni, hogy valamelyest fölfoghassuk ezeket a titkokat. Mindenesetre Krisztus nélkül nincs örökélet az ember számára. Ha nem váltott volna meg, akkor mindnyájan Istentől elvetve, örök kárhozatra jutnánk. Így azonban mindnyájunknak lehetőségünk van az üdvösségre, de csak akkor jutunk oda, ha mi is akarunk, s ha földi életünkben oda törekszünk.
Aki még soha nem hallott Jézusról és a mennyországról, annak is van lehetősége oda jutni, mert a lelkiismeret szava világosan mondja, hogy mit vár tőle az Isten. Ha azt követi, aszerint él, akkor ő is élvezheti a megváltás gyümölcsét, mint a megkeresztelt emberek.
Mi a véleménye a Gospel énekekről?
Ha az ifjúsági keresztény énekekre gondol, akkor azt mondhatom, jó, hogy vannak ilyenek. A fiatalokat ezen a nyelven is meg kell szólítani. Minthogy könnyűzenei műfaj, ez azt is elárulja, hogy értékében a könnyebb, nem annyira fajsúlyos és mély tartalmakat hordoznak. De nem is baj, Szent Pál is ír arról, hogy van, akit tejjel kell táplálni, s van, akinek a szilárd eledel való. Sok olyan alkalom, esemény, rendezvény van, amikor ezek az énekek helyénvalóak, és segítenek a hitre találásban, vagy akár a hit erősödésében is.
Fontos azonban, hogy megfelelő súlyában kezeljük őket, és ne kapjon az életünkben, a hitünkben nagyobb szerepet, mint amit megérdemel. Nem szabad hagyni, például, hogy ez legyen az egyetlen, vagy akár csak uralkodó zenei nyelve az Egyházunknak. Veszélyt is hordoz abban az értelemben, hogy mivel könnyen emészthető, ezért sokan megrekednek ennél a tápláléknál. Holott nyilvánvaló vannak sokkal mélyebb lelki tartalmak, amelyeket ezek az énekek nem képesek kifejezni és hordozni. Ezért, ha valaki csak ezekben éli meg a hitének kifejeződését, félő, hogy idővel felszínessé válik, sőt, hitében megfogyatkozik.
Éppen az említettek miatt nem való például ez a zenei világ a liturgiára, a templomi szertartásokra. Ezeken ugyanis lélektani szempontból a megrendültség és a katarzis a cél, míg a gospel énekek, csak felszínesebb érzelmi húrokat pendítenek meg.
Dicsőség Jézus Krisztusnak. Kedves Lelki Atya. Sajnos nem tudom hogy kérdezzem meg amire választ szeretnék kapni. Lehet hogy nem is jó ez a meg fogalmazás. Az hogy egy házasság nem ugy müködik hogy Isten és ember előtt kell hogy elfogadható legyen nagyon sok feltételnek eleget kell hogy tegyek. Nem tudom menyire vagyok vallásos. El járok templomba szentmisére és sokszor előfordul hogy csak testben vagyok jelen azt veszem magamon észre hogy a földi dolgok foglalkoztatnak pedig énekeljük hogy tegyünk félre mostan minden földi gondot és ez sajnos gyarlóságom miatt nem igy történik. Szüleimtől vallásos nevelésben részesültem amiért nem tudok elég hálát adni a Jó Istennek és a szüleimnek akik már elköztek az örök hazába. A Jó Istentől azt kérem mindig hogy legyen meg a TE akaratod mert csak akkor remélhetem hogy az élet a földön és a várva várt örök hazában be teljesedik. A bibliában meg van irva hogy ne féljetek de ez nem azt jelenti hogy a Jó Istenbe vetett bizalommal vissza élhetünk. Szerintem a vallásos neveltetés és a felekezeti hova tartozás sok mindenben meghatározója az ember személyiségének. Ugy érzem hogy szándékosan nem akartam és nem akarom a családom és ember társaimnak a vesztét. Gyarlóságomból és gyengeségemből adódóan előfordul hogy le térek az ISTENHEZ vezető utról de szeretnék és akarok is mielőbb vissza térni az Istenhez vezető utra mert azt kérem hogy legyen neken a TE akaratod szerint és bocsásd meg a mi vétkeinket amint mi is meg bocsátunk az ellenünk vétőknek. Nagyon szépen köszönöm a türelmét ATYA. Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Testvérem!
Bár nem fogalmazott meg kifejezett kérdést, mégis közzéteszem a sorait, mert egy töprengő és lelkiéletre törekvő ember gondolatai ezek, mely tanulságul szolgálhatnak sokaknak. Ugyanakkor némi tanácsot és megerősítést is fűzhetek hozzá.
Szinte csak rejtetten utalt a házasságuk nehézségeire. Igaza van, sohasem tud úgy működni az emberi közösség, ahogyan Isten elgondolta. Ami emberi, az nem lehet tökéletes. Igaz, Jézus buzdít bennünket: Legyetek tökéletesek..., mégis, ha rettentő távol vagyunk is ettől, csüggedésre, elkeseredésre semmi ok! Valójában nem a tökéletességet, hanem a tökéletességre törekvést várja tőlünk az Úr. Ebbe pedig óhatatlanul beletartozik, hogy látjuk a tökéletlenségeinket. Az volna a baj, ha nem látnánk. Amíg azonban hordozza ezt az elégedetlenséget, addig megvan a megújulási szándék is. Éppen ezt érzem ki a leveléből.
Nem csak a házasságuk nehézségei bántják, de az is, hogy a lelkiéletben, az imaéletben nem tud annyira odaadó lenni, mint szeretné. Éppen most, Pünkösd ünnepe és ünnepköre különleges lehetőséget kínál arra, hogy kérjük ehhez a kegyelmet.
Az a javaslatom, hogy ha érzi önmagában a tökéletlenségét akár a házaséletben, akár a lelkiéletben, akkor mindezt vigye nagy reménységgel az Úr elé. Dehát tudja is: Ha azt kéri, hogy "legyen meg a Te akaratod", akkor ezzel a bizalmát is kifejezi, hogy az Isten mégis végbeviszi az akaratát az Ön életében, minden gyarlósága ellenére is. Ezzel a bizalommal kérje továbbra is a Lelket, amelyet meg is ígért nekünk Jézus. Gyarlóságai akár az imában, akár az egyéb feladataiban bűnbánatra késztessék, amely bűnbánat magában hordja Istenünk irgalmának ismeretét. S ez az, ami küzdelmeink ellenére is békéssé és boldoggá tesz bennünket.
Lelkiatya!
Tapasztaltam római katolikus közegben, egyházi gimnáziumban, hogy az osztálymisén mindenkinek ki kellett mennie áldozáshoz, de aki nem részesülhetett az Eukarisztiában, az azt jelezte szájhoz érintett mutatóujjal. Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért alkalmazta az atya ezt és arra jöttem rá, hogy a mai fiatalok "cikinek" érzik azt, hogy kimenjenek áldozni, hanem inkább a padban maradnak.
A római atya módszere érthető volt, hisz amikor mindenki fiatal (egy korosztály) kiment áldozáshoz, akkor valóban csak azok nem áldoztak, akik nem voltak méltóak (vagy reformátusok voltak). Amikor meg ugyanennek a társaságnak volt osztálymiséje és nem kellett mindenkinek kimennie, akkor csak 2 fiatal áldozott.
Hallottam nem egyszer, hogy Fülöp püspök úr jelezte az adott paróchusnak, hogy a gyerekek és a fiatalok csak csekély számban áldoznak. Az egyik ilyen esetben éppen Húsvét után volt és egyértelműen (szokásból is adódóan) a legtöbb gyerek és fiatal volt gyónni, mégsem áldoztak csak Húsvétkor, amikor "kell"/"szokás".
Kérdése az lenne, hogy miért gondolkoznak így a fiatalok? Miért nem fontos nekik, hogy részesüljenek az Eukarisztia szentségében? Miért nem hívják fel az atyák jobban az atyák az áldozás fontosságára figyelmet?
Köszönöm előre megtisztelő válaszát!
Éva
Kedves Éva!
A kérdés fölvetése jogos. Megválaszolni viszont bajos. Azért is, mert valójában két különböző megközelítésről van szó, s azok ötvöződnek a szerencsétlen ereményben.
Régebben szigorúan vették, főként talán a keleti rítusban, hogy csak az mehetett áldozni, aki előtte gyónt is. Ezzel nyilván az Eukharisztia méltó vételét kívánta szolgálni, de fájó eredménye az lett, hogy aki csak ritkán vagy évente gyónt, az ugyanígy ritkán vagy évente áldozott.
Az viszont, hogy a fiatalok közül kevesen mennek ki áldozni, talán nem ebből vezethető le, hanem őket már nem tanítottuk meg kellőképp az Eukharisztia hatalmára, nagyszerűségére, életformáló erejére. Van egy bizonyos életkor, a tizenévesek világa, akik szégyellik az értékes dolgokat. Ebből fakad, hogy sokszor a vallásos cselekedeteket sem vállalják nyíltan. (Az még egy másik fájdalom, hogy a pszichológusok szerint a kamaszkor ma hamarabb kezdődik, 8-10 éves korban, és elhúzódik egészen 25-30 éves korig!)
Tanítanunk kell nagy erővel, hogy minden Szent Liturgia azért van, hogy az Úr az asztalához hívjon minket. Mindig méltatlanok vagyunk Szent Testének és Vérének vételére, de éppen azért megyünk megáldozni, mert rászorulunk a megbocsátó, gyógyító kegyelemre. Ha pedig végképp súlyos bűn terheli lelkünket, vagy egyszerűen régen volt szentgyónás, akkor pedig nem szabad halogatni, menni kell gyónni, hogy a Szent Lirgián áldozhassunk is. Sokat kell tennünk még ezen a téren (is).
