Kedves Lelkiatya!
Egy kérdéssel szeretnék önhöz fordulni! Miért van az hoyg az ember valamire készül tanul tesz érte hogy jól sikerüljön az érettségie. Minden feladatsort meg csinált. Mégsem ugy sikerül ahogy szeretné?? Akkor miért hozot annyi áldozatot érte? Aki meg nem készült rá annak jobban sikerül mint aki tett érte. Akkor hol van itt az igaság?
Vallásos gyerek vagyok járok rendszeresen templomba. A szüleim mindig a jóra nevelnek neveltek. De miért érdemlelm ezt a jó Istentől?
Az Isten igazsága sok esetben más, mint a mi igazságunk. Amikor ezt tapasztaljuk, akkor balgaság volna az hinni, hogy a mi igazságunk a helyes, az Övé pedig téves. Amikor ezt a különbséget tapasztaljuk, akkor nem az Isten igazságát kell firtatni, hanem magunkat megvizsgálni, hogy miért tér el az én igazságom az Övétől.
Általában ott követjük el ezt a számítási hibát, hogy csak a közvetlen eredményt figyeljük, s nem nézzünk egy kicsit tovább. Igaz, mi nem látjuk előre a jövőt, de mivel Ő látja azt is, ez megint csak egy egyszerű érv, hogy Neki adjunk igazat. Az ember többnyire megtapasztalja, hogy amikor visszafelé tekint - mert a múltba mi is tudunk látni, csak a jövőbe nem -, akkor kiderül, hogy mégiscsak Neki volt igaza. Nagyjából ez jelenti a korral járó bölcsességet, hogy ha az ember néhány évtized után jópárszor megtapasztalta, hogy mégiscsak Neki lett igaza, akkor egyre könnyebben bízza Rá magát a jövőben is, hogy valószínű, ezután is Neki lesz igaza.
Kedves Testvérem! El tudom képzelni, hogy ez az egyszerű okfejtés annyira nem nyugtatja meg a rosszul sikerült vizsgaeredmény miatt. Mégis arra bíztatom, ne adja fel. Tanuljon, dolgozzék továbbra is teljes erejéből, ugyanakkor továbbra is járjon el a templomba minél gyakrabban, imádkozzék minél többet!. Így egyre inkább látni fogja az Isten igazságát, amely csodálatosan vezeti az életünket. Az Önét is éppenúgy, még ha olykor kudarcokon keresztül is.
Kedves Lelkiatya!
Létezik-e ördögűző szertartás a keresztelésen kívül egyházunkban?
Került-e sor használatára,van-e erre a feladatra "szakképzett" pap?
Erős kísértésekben milyen hathatós ördögűző vagy szabadító imát végezhet laikus személy magánhasználatra?
István
Igen létezik. Egy hosszadalmas, nagyon bonyolult szertartás ez. Csak a püspök vagy az általa kijelölt pap végezheti. Természetesen volt már rá példa, hogy egyházunkban alkalmazták ezt a szertartást.
Erős kísértések idején azonban semmiképp sem ördögűző imát kell mondani. A kísértés a küzdés ideje és alkalma. Az imádság ilyenkor könyörgő legyen és az Istenhez szóljon. Az igazi fegyverünk nem a jól megszerkesztett, hatékonynak vélt imádság, hanem maga a hit, ahogyan imádkozunk.
A kísértés idején nem a gonosszal kell viaskodni. Szóba sem állok vele, még azzal a szándékkal sem, hogy nagy erővel elűzöm. Ez értelmetlen. A kísértéssel, a bűnnel nem arra akar rávenni a gonosz, hogy kövessek el valami ocsmányságot, hanem arra, hogy ezáltal fordítson el, távolítson el magától az Istentől. Ezért már nagyjából az is elég neki, ha a kísértés idején vele foglalkozom, és balgán nem jut eszembe, hogy az Úrhoz kiáltsak.
Nagy Szent Teréz arra tanított, hogy egyszerűen fityiszt kell mutatni az ördögnek, és nem foglalkozni vele többet. Ez hatékonyabb, mint bármilyen ördögűző ima vagy szertartás. Ezek ugyanis csak megszállottság esetén alkalmazandók, s a püspök vagy az általa kijelölt személy feladata éppen az, hogy ezt a tényt megállapítsa, és kimondja, ha valóban erre van szükség. Hozzáteszem, hogy ördögűzést végző papok tapasztalata szerint a legtöbb anank vélt esetben (95-99 százalékban!) nem valóságos megszállottságról van szó, tehát nem erre a különleges szertartásra van szükség. Sokkal inkább a hitre és a bizalomra, s leginkább arra, hogy minden ügyünkben, bajunkban, örömünkben a Jóságos Istenhez forduljunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Az Egyház hogyan vélekedik az idegen lények, földönkívüliek létezéséről? Ezzel kapcsolatban hol lehet további információkat gyűjteni, tovább olvasni, amely tükrözi Egyházunk tanítását?
Válaszát előre is köszönöm!
Mivel ez alapvetően természettudományos kérdés, ezért az Egyház nem ad ki állásfoglalást róla. Vannak teológusok, akik kifejtik véleményüket a kérdésben, de ők is inkább a hit vonatkozásában. VAnnak keresztény, katolikus természettudósok, akik szintén képviselik a saját nézetüket, saját kutatási eredményeiket, de ez sem az Egyház hivatalos tanítása ebben a kérdésben.
Kérésemre az egyik teológusunk rövid de tartalmas kifejtést írt erről, amely megtalálható a Lelkiatya fórumán.
Kedves Lelkiatya!
Mivel már május 9.-e van, szeretnék feltenni egy fontos kérdést, amit nem találok ezen a honlapon. Mikor lesz Orosz Athanáz atya püspökké szentelése? Annyit tudok, hogy kb. május 20. körül lesz Miskolcon, már több időpontot és verziót hallottam, de még mindig nem tudom, hogy mi a hivatalos verzió. Köszönöm az előzőekre írt válaszait is!
Krisztus feltámadt halottaiból!
Macika újból
Kedves Macika!
Köszönöm, hogy föltette ezt a kérdést,legalább ezen a helyen én is közzétehetem. Orosz Atanáz atya püspökké szentelése május 21-én lesz Miskolcon 10 órakor. A megelőző szertartás pedig ugynaott előző este pénteken 6 órakor a vecsernyében. Szerintem jelent már erről híradás, de főként a templomainkban hirdetik, szervezik az utat erre a szentelésre.
Lelkiatya!
Azt szeretnénk kérdezni, hogy a Akatisztosz kottáját hol tudjuk megvásárolni? Vagy esetleg van elérhető hanganyag?
A nyíregyházi kegytárgyboltban bizonyosan kapható kotta is, cd-lemez is, melyen a hajdúdorogi diákok éneke hallható.
Lelkiatya!
Idén augusztusban lesz 20 éve annak, hogy II. János pál pápa először Magyarországra látogatott. Azt szeretném kérdezni, hogy lesz-e valamilyen megemlékezés görögkatolikus részről?
Köszönjük a figyelmeztetést. Jelent is meg már megemlékező írás, és talán lesz is még más megemlékezés is. Különösen szép, hogy éppen, amikor erre emlékezhetünk, akkor ünnepelhetjük a boldoggáavatását is.
Feltámadt Krisztus!
Lelkiatya!
Úgy gondoltam, hogy nem szabad kihagyni az angol trónörökös Vilmos hercegnek az esküvőjét, még ha csak tv-ben is nézhettük meg. Mi egy kisebb baráti társasággal vettük rá magunkat, hogy ily módon is résztvegyünk az eseményen. Nos, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a templomban (egyértelműen anglikán) miért láthattunk egy-egy oszlopon egy Szűz Mária és egy Jézus ikont? Lehetséges ez?
Az anglikán egyház nem egységes ebben. Különösen boldog Newman bíboros tevékenysége nyomán indult meg az anglikánok között az az irányzat, amely sok ponton visszatért a katolikus egyház tanításához. Bizonyára ez a folyamat vezetett aztán ahhoz, hogy Benedek pápa vissza is fogadhatott olyan anglikán híveket, papokat, püspököket, akik ezt kérték.
Másik megjegyzésem, hogy a nyugati egyházban is egyre terjed az ikonok tisztelete és használata az imádságban. Valószínű, ez is hatott, hogy a westminsteri apátságban ikonok legyenek kitéve. Igaz, én nem láttam, de elhiszem.
+ Kedves Lelkiatya!
Ezt ? főleg az idézett utolsó mondatra vonatkozik kérdésem ? csak elírta, vagy tényleg komolyan gondolja-e:
?Az, hogy vissza kell térnünk az ősi hagyományokhoz, hogy vallási életünket meg kell tisztítanunk a nem hozzáillő, átvett elemektől, ez világos útmutatása Rómának. Erre szóló fölszólítást fogalmaztak meg a Liturgikus Instrukcióban. Talán ez a folyamat inkább segít abban, hogy kevesebben térjenek át az ortodoxok közé azok közül a görögkatolikusok közül, akik jobban vonzódnak ehhez a lelkiséghez.?
Vajon az ortodox nosztalgia helyett nem az egyházszakadás előtti gyökerekből kellene-e megújulni?!
Imádságos köszöntéssel,
Bazsó-Dombi Attila
Pontosan így van, erre kell törekednünk.
Kedves Lelkiatya!
Én olyan feledékeny vagyok! Igyekszem gyónás előtt összeszedni a gondolataimat, már otthon előre megbánom a bűneimet, de mindig elfelejtek valamit meggyónni. Aztán otthon, vagy másnap jut eszembe, hogy ezt vagy azt nem gyóntam meg.Sajnos volt, hogy több évig is nem mentem gyónni ekkor szinte lehetetlen visszaemlékezni mindenre. Mit lehet ilyen esetben tenni? Ettől még érvényes a gyónás?
A helyes gyónást úgy zárjuk le, hogy "mindezeket a bűnöket bánom, s azokat is, amelyeket feledékenységből, vagy figyelmetlenségből nem mondtam el". Valóban képtelenség minden bűnt fölsorolni egy-egy gyónásban. Éppen ezért tanít így bennünket az Egyház, hogy a ki nem mondott bűnöket is megbánjuk. Akkor érvénytelen a gyónás, hogy ha valaki - akár szégyenkezés akár súlyosabb ok miatt - szándékosan hagy ki valamit. Ilyen sohasem szabad tennünk!
Érdemes rendszeresen gyónni, nem túl hosszú időt hagyni a gyónások között, s akkor az ember nagyjából át tudja tekinteni az eltelt időt. De ismétlem, mindent biztosan nem lehet elmondani, azzal ne vezessük félre magunkat. Sohse zárjuk le azzal, hogy "több bűnöm nincsen"! Minden más bűnt is bánok, és kérem azok föloldozását is.
Feltámadt Krisztus!
Valamikor azt olvastam (most hirtelen nem tudom, hogy hol pontosan), hogy a pápa a görögkatolikusokat kiemeltem "védi", hisz nem vagyunk sokan. Ma azt tapasztalom a Magyar Görögkatolikus Egyházban (nem tudom, hogy máshol mi a helyzet), hogy megjelentek a vezetőségben az erősen ortodox irányba húzó papok, de természetesen nem csak a vezetőségben. Nem fog veszélyt jelenteni ránk görögkatolikusokra és az egyházunkra ez az ortodoxos irány? Ha elfajulnak a dolgok, akkor a pápa ki fog mellettünk állni, vagy a vezetőség miatt nem?
Azon is gondolkoztam, hogy ha nagyon ortodoxos irányba megyünk, akkor megjelennek az erősen latinizálók is. Meg fogunk mi görögkatolikusnak maradni a belháborúk ellenére is? Nem fog-e marék közösség széthúzni?
Köszönöm előre is válaszát!
Nem tudom egészen pontosan, hogy hol olvashatta, és mire gondolhatunk e "kiemelt védelem" kapcsán. Talán éppen az Orientale Lumen apostoli buzdításra? Abban nagy megbecsüléssel idézi föl a keleti egyház értékeit, és bíztatja a keleti szertartású katolikusokat, hogy védjék, ápolják, erősítsék ezt a keleti hagyományokban gyökerező értékeket. Lehet, valaki ebben azt látja, hogy a görögkatolikusok az ortodoxokhoz közelednek. Azért tűnik így, mivel a közös gyökereikhez közelednek. De bár minden egyház és felekezet ezt tenné. Ha a közös gyökérhez, Krisztushoz közelednénk, akkor egymáshoz is közelednénk.
Én azt érzékelem, hogy a mostani vezetésünk nagyon is tudatosan keresi ezt a közeledést. Elsősorban Krisztushoz, és Krisztus Egyházában föllelhető ősi értékekhez. Ezzel nem távolodik a Katolikus Egyháztól, hanem annak is mélyére hatol, abba az irányba, ahol még közösek voltak a gyökerek. Biztos vagyok abban, hogy a mostani pápa - aki szintén támogatja a régi hagyományokat - ugyanúgy ebben az irányban segít és támogat minket, mint boldoggá avatott elődje.
Az eleve téves magatartás, ha valaki azért "latinizál", hogy ezzel egyensúlyozzon. Ez, ahogyan említi is, inkább "belháborúkhoz" vezet, mint kiegyenlít. Oda kell figyelnünk a vezetőinkre, hazai és egyetemes értelemben egyaránt, és ha őket követjük, nem pedig a magunk feje után megyünk, akkor egymásnak sem fogunk menni.
Tisztelt Lelkiatya!
A gyónással kapcsolatban kérdezném. Úgy gondolom, hogy egy ezidáig be nem következett jövőbeni esemény miatti aggodalmam túlzó méreteket öltött az utóbbi időben. Sajnos néha a családom is kárát látja már ennek. Nagyon nehéz szabadulni ettől az érzéstől, és eljutottam oda, hogy ezt bűnnek éltem meg - ti. az aggódásomat - hiszen "ments meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől... Ergo: mivel ez a félelmem a normális mértéken túlmutatott, ezért bűn, bűn azért, mert nem tudom átadni a probléma megoldását Isten kezébe. Higyje el, nagyon faramuci az élethelyzetem, nem rajtam múlik a helyzet a megoldása, és senkinek sem kívánnám azt amibe belekerültem. Gyóntató papom zseniális lelkivezetőként egy mondattal helyre tette az érzéseimet: Nem lesz semmi bajotok. Elképesztő isteni tűz volt közben a szemében, évek múlva is úgy fogok tudni tekinteni erre a gyónásomra, mint egy jelentős állomására hitem fejlődése során.
Jákob példáját helyezve magam elé: akkor is kiimádkozom az Istentől a megoldást, ha most nem is érzem úgy, hogy teljesülni fog.
Kérdésem: ha feloldoznak a bűnöm alól, és megtisztulok, hogyan kerüljem el, hogy újra beleessek ebbe az aggodalmaskodás hibájába? Állandóan ott mocorog a kisördög is persze, hogy "biztos vagy te ebben?" Tényleg komolyan gondolod" - teszem fel magamnak a kérdéseket még imáim során is.
Lassan egy éve tart ez az állapot, de kétségtelen: ez a kétely, ez a vívódás megedzette hitemet. Minden év végén kérek valamit Istentől. Másfél éve azt kértem, adjon erőt. Erre kaptam ezt a keresztet a nyakamba, és most már úgy érzem, túl sok, kár volt ilyet kérnem. De jó volna azt mondani, hogy köszönöm, Istenem, elég volt a lecke, kapcsolj kímélőprogramra. (anélkül, hogy problémámat megosztanám, kérem, higyje el, veszedelmesen nehéz élethelyzetbe kerültem)
Szóval: aggodalmaskodás. Bűn, hogy vissza-visszaesek? Ha Jákobot állítom magam elé példa gyanánt, bízhatok az imáimban? EZ hogy működik? Imádkozom, imádkozom és aggódom tovább, mert bizonyosságot nem kapok menet közben. Vagy imádkozom, imádkozom, és higgyem el, hogy semmi baj nem lesz? Kérhetek Istentől bizonyosságot előre?
Feltámadt Krisztus!
Kedves Testvérem!
Elhiszem, hogy nehéz helyzetben van. Mindenekelőtt meg kell értenie, hogy az Ön esetében nem bűn az aggodalmaskodás. Biztos vagyok abban, hogy alkata, személyisége is hajlik erre. Éppen ezért tűnik sziszifuszi küzdelemnek. Igaz, azt mondja, "csupán" egy éve tart ez az állapot, de én azt gyanítom, hogy Ön törekvő lelkiember, s inkább csak lelki fejlődésének ezen a szakaszán ismerte föl, hogy ez az aggodalmaskodás nem az Istenhez vezeti, inkább a kétségekbe. Ebben ismerhetjük föl egyébként a kísértőt. Amikor eszébejut az aggodalmaskodás - akár még szentgyónás közben is, nemde? - akkor egész egyszerűen ne törődjék ezzel a gondolattal. A lelkiatyjának szava is ebbe az irányba buzdította. Nem szabad fölülni ennek a duruzsoló gondolatnak, mert semmi jelentősége nincsen. Egyébként éppen a lelkiekre törekvő embereknél jelenhet meg ez a fajta kísértés. A természete, hogy az alap jó, vagyis maga a jóra törekvés, a bűn kerülése, de a kísértő gondolat túllendíti ezt a törekvést a helyes mértéken. Jól meg kell értenie, hogy a lelkiéletben alapvető a helyes mérték. Lám, ez még a lelki törekvésben is fontos, nem szabad túlzásba esni.
Még egy dolog. Gyanítom, hogy van itt más bűn is - mint mindannyiunknál. Az, hogy egy bűn vibrálón a szemünk előtt táncol, mely nem is biztos, hogy olyan súlyos, gyakran szintén a kísértő csapdája, hogy közben a többi bűnt, vagy valami egy jelentőset elfedjen, eltakarjon. Az a tanácsom, hogy tartson körültekintően lelkiismeretvizsgálatot. Ugyanakkor ne feledje, hogy az Isten kegyelme mindig hatalmasabb, mint a mi bűneink. Nem a mi törekvésünk, hanem egyedül Isten irgalmas szeretete tart meg és növel, nevel bennünket. Erre a szeretetre, erre a csodálatos kegyelemre irányítsa hálával a figyelmét!
Tisztelt Lelkiatya!
Előfordul-e rítusváltás, latinból görögbe és melyek a legfontosabb szabályai?
Köszönettel: István
Igen, előfordul mindkét irányban. De jobb elkerülni. Eljárhatunk egymás szertartásaira anélkül, hogy ilyen jogi procedúrát kezdeményeznénk. Két püspök (az elengedőé és a befogadóé)írásbeli jóváhagyása kell hozzá. Szerintem kár a püspök atyákat ilyesmivel zavarni. Persze, olykor lehetnek nyomós indokok, ezért, én azt tapasztaltam, a püspök atyák általában készségesek ebben. Azt viszont tudom, hogy római katolikus nőtlen fiatalembereknek azért adják sokkal nehezebben a rítusváltást, hogy elkerüljék azt a mindenki számára kedvezőtlen helyzetet, hogy valaki a házas papi élet feltételezett(!) könnyebbsége miatt kérje azt.
+!
Tisztelt Lelkiatya!
Tudom,hogy ez nem a fórum,ahol véleményt is lehet mondani,de én nagyon fel tudok háborodni azon,ha valakik a szertartások hosszát kritizálják.Ez azóta van,mióta Fülöp püspök irányítja egyházmegyénket.Én a szórványban élek,s fiatal koromban az első 25 évemet Nyházán töltöttem.A hajdudorogi püspökszentelés utáni hetekben egy vasárnap Dr.Bábel Balázs tartotta a nagymisét itt,s predikációjában megemlítette a hosszú gör.kat.püspökszentelési szertartást,s kiemelte,hogy milyen sokan voltak,mennyire ismerték a hívek a szertartást,mert szépen énekeltek,s nem ment el senki sem.Olvasva szeptemberi Pócsi szertartás hosszának kritikáját,meg a mostani belvárosi templomban végzett feltámadási szertartás hossza miatti írást,eszembe jutott,hogy pár éve egy magát katolikusnak nevező pszihológus szokott előadásokat tartani papoknak,s elmondja nekik,hogy egy óránál tovább ne tartson egy szertartás.Példának a focimeccset hozza fel,hogy még azt is kétszer 45 percre tagolják.És ezt nagyon sok pap elmondja még a híveinek is,s egyesek veszik a bátorságot,s hangoztatják.Még le is írja az illető,hogy ezért vannak olyan kevesen a feltámadási szertartáson,nem úgy mint régen.Régen Nyházán ez az egy gör.kat. templom volt.Most ha jól tudom 6 egyházközség van a városban.És még egy dolgot akarok elmondani: évek óta megnézem az ukrán Glas adón Kievből közvetített ortodox feltámadási szertartást.Negyed11-kor kezdődik és negyed 4-kor fejezik be a szertartást,de a nagyon idős metropolíta mindenkinek ad piros tojást,s a tojások szétosztása két diákónus segédletével még folyik tovább.A hívek a katedrális előtti téren állnak a szertartás alatt,a papok,püspökök,az államfő,a miniszterelnök,a volt miniszterelnök nő is,csak az idős metropolíta ül le néha.
A nyugati egyházban az Oltáriszentség köré csoportosul a szertartás többségében,tehát a lényeg a mise,a misehallgatás.A keleti egyházban a közösségi szertartáson való részvétel a meghatározó.És ezért magyar gör.kat. hívek szinte bünnek tartják,ha egy szertartás soron nem vesznek részt,főleg akkor,ha az Szent Liturgia fogja zárni,s mivel ünnepi kötelesség,hogy "vasár- és ünnepnap szemtmisét halgass".
Elnézést kérek,hogy ilyen hosszan írtam.Ha úgy érzi az atya,hogy nem tartozik a nyilvánosságra,akkor olvasás után törölje,de valami miatt íráskényszerem volt.
Feltámadt Krisztus!
drtk
Valóban föltámadt!
Tisztelt lelkiatya!
Több dilemmával is küszködök...A legközelebbi barátnöm,elkezdett ismerkedni egy fiuval,akivel régebben én is ismerkedtem,és alakulóban volt közöttünk valami,de én határozatlan voltam és mindent elrontottam.Utána is tartottuk a kapcsolatot egymással,és én kb.egy éves lelki vivódás után megmondtam neki,hogy mit érzek,de ö akkor már csak jó barátnönek tekintett és ezt meg is mondta.Ezek után én teljesen megszakitottam vele a kapcsolatot,hogy eltudjam felejteni a dolgot.Ez rendben is volt eddig...A barátnömnek beszéltem erröl a csalódásomról régebben,de nem tudja kiről volt szó.Akkor ők még nem ismerték egymást.Most az a helyzet,hogy ő sokat beszél és áradozik róla,nekem meg ezt nem esik jó hallgatni.Kissé furcsán is viselkedem,vagy mélyen hallgatok ha róla beszél,és ez a hallgatás nagyon nehezemre esik,ugy érzem becsapom a másik embert,képmutató vagyok.Néha legszivesebben megmondanám neki,hogy erről ne beszéljen,vagy azon is gondolkodtam,hogy elmondom neki az egészet.Azt viszont azért nem szeretném,mert félek,hogy akkor esetleg miattam nem akarna tovább ismerkedni vele,vagy ha ismerkedne is tovább vele,akkor lehet,hogy a féltékenység azért munkálkodna benne és ez is rontana a mi viszonyunkon.Ha meg ök jól illenek egymáshoz,akkor nekem nincs jogom "bezavarni"ebbe a kapcsolatba.Az ugy esne ki,hogy beleszólok más emberek életébe,vagy bossszut állok a fiun az engem ért sérelemért.Ehhez nincs jogom.A hallgatással viszont magamat emésztem.Sok minden megfordult a fejemben,az is hogy egy időre szüneteltetem a kapcsolatot a barátnömmel,egy társaságban meg végképp nem szeretnék velük lenni,mert a fiu és közöttem elég feszült a hangulat.A lelkiatya mit tanácsolna ebben az esetben?Mit kellene tennem?
Van még több dolog is ami dilemmát okoz...a családomban sok volt a konfliktus,különösen édesapámmal meg a testvéremmel.Különösen pszichikailag kellett-kell sok megaláztatást eltürnöm,föként a fiu testvéremtöl,aki néhányszor rám is vágott,amikor nem tetszett neki valami.Söt olyan dolgokat mond rólam,amivel lejárat mások elött is.Nem tudom mi váltja ki ezt az ellenszenvet.A szüleim eltáskázzák az egészet.Az egyetemi tanulmányaimban teljesen leblokkoltam,már nem érdekel az egész,meg már nagyon semmi sem.Az egyetlen ember aki támaszt nyujtott az a fent emlitett barátnöm.Nyáron voltam egy lelkigyakorlaton egy zárdában.Ez nagyon elmélyitette a hitéletemet,azóta próbálom még mélyebben megélni a hitemet.És egy ideje az a gondolat is foglalkoztat,hogy a Jó Istennek lehet,hogy az a terve az életemmel,hogy teljesen neki szenteljem magam.Néha érzek is erre elhivatottságot,máskor bizonytalan vagyok.Nem tudom,hogy a jó uton vagyok-e.Azt szeretném még megkérdezni hogy ezek a dolgok között lehetsége-e hogy van valami összefüggés?Lehet,hogy a Jó Isten azt akarja,hogy mélyebben magamba tekintsek és döntésre jussak?Vagy irányt váltsak az életemben?
Kedves Testvérem!
Amit levele első részében írt, abban úgy érzem, több a bonyolítás, mint kellene. Mindenképp értékelendő, hogy a barátnője iránti szeretet miatt próbálja kerülni ezt a kényes témát, mégis azt javaslom, ne hallgassa el előle az igazi okokat. Bátran beszéljen vele őszintén erről. Ha igazi barátságról van szó, akkor egyikük kárára sem lesz ez a nyíltság. Természetesen megmaradnak a feladatok, a barátnőjének is némileg hordoznia kell ennek a helyzetnek a nehézségét. De ezek a nehéségek, ha megtanuljuk jól kezelni, csak nemesítenek bennünket. Ne féltse hát őt sem ettől.
Világosan értésére kell adnia a barátnőjének, hogy nem rossz szándékkal mondja el mindezt, hanem, mert nehéz egyedül hordozni. Mindenképp javaslom ezt a megnyílást, különben végképp rámehet a barátságuk, és Önnek sem tesz jót ez a nagy bezárkózás.
A testvérének biztosan van valamilyen belső feszültsége, tisztázatlan érzelmi sebe, amely miatt nem természetesen, a húga íránt nem szeretettel viselkedik. Erre nehéz gyógyírt találni. Feltétlen imádozzék érte sokat.
Arra a késztetésre oda kell figyelni, hogy a hitét még mélyebben élje meg. Az nem biztos, hogy Önnek is szerzetesnek kell lennie, de mindenképp el kell jutni az Isten iránti nyitottságában, hogy ha kell, akár ezt is vállalja. Akkor lesz jó keresztény, ha Isten úgy akarja, jó feleség és családanya, ha ezt az Istenre teljes nyitottságot jól kimunkálja önmagában. Természetesen lehetséges ebből akár szerzetesség is, de ahhoz mindenképp meg kell találnia a helyes viszonyulást az emberekkel, édesapjával, testvérével, barátaival. Meglátja, sok segítséget kap majd ehhez az Úrtól, ha nyitott lélekkel egyre jobban figyel Őrá.
Kedves lelkiatya!
Elég gyakran ellátogatok a (tridenti) hagyományos latin liturgiára is. Nagyon sok hasonlóságot fedeztem fel, ami megegyezik a mi liturgiánkkal. Honlapukon a Capitolumlaicorum, olvastam, hogy nagypénteken Előreszenteltek liturgiát végeznek.
A kérdésem az volna, hogy az ők Előreszenteltek liturgiájuk megegyezik a mi Előreszentelt liturgiánkkal?
Sajnos, én nem ismerem kellőképpen a latin liturgiát, és a tridenti sajátosságokat, de természetesen hasonlóságok léteznek a különböző rítusok között. Az előreszenteltek latin végzésének hasonló indoka lehet, mint a bizánci rítusban: habár szent mise áldozatot nem mutatunk be, de legyen lehetőség a szentáldozásra. A bizánci rítusban az Előszenteltek Liturgiája voltaképpen egy kibővített vecsernye (vesperás). Az első évezredben Konstantinápolyban is végeztek Előszentelteket Nagypénteken, de aztán később győzött a "vőlegény böjtje", és a jeruzsálemi hagyomány, amely alapján semmilyen Szent Liturgia nem végezhető Krisztus Urunk halála napján. Ezt vette át az egész bizánci világ. Ezt a szertartást egyébként "Dialógus" (Nagy) Szent Gergely pápanak tulajdonítják, tehát van esély arra, hogy a két rítusban közös gyökerű szertartásról van szó.