2011. Húsvétján szeretném ünnepélyesen bejelenteni, hogy kilépek az Egyházból. Hazugság és képmutatás az egész! Ha valóban lenne Isten nem ilyen szócsövet választott volna magának, mint az egyház! S ezt nemcsak én mondom, vagyunk egy pár millióan! Nincs megváltás és nincs bűnbocsánat! Minden megjátszás és hazugság! "Éheztem és NEM ADTATOK ENNEM, Fáztam és NEM FOGADTATOK BE!!!! Szép tanok, de megvalósíthatatlanok! Nagyon sok pap személyesen tehet arról közületek, hogy ide jutottam! Felelősek vagytok a lelkekért Isten előtt!!! Mindig a hívő a bűnös, mindig ő a hibás. A pap csak szent lehet és hibátlan. Hát ez az egész nem igaz! Gyáva hazugok vagytok mind!!!!
Egy volt keresztény "testvér"
Kedves Testvérem!
Az a tény, hogy mindezt Húsvétra tervezi, arról árulkodik, hogy valami jelentősége mégiscsak van ennek a napnak az Ön számára. Elhiszem, hogy nem volt ez tudatos, mégis érdemes elgondolkodnia, hogy miért éppen Húsvét...
Amit leír, abban van igazság, csak elkeseredése miatt rengeteg a túlzás. Sajnos valóban sok hazugság és képmutatás gyöngíti a tanúságtételünket. Isten bocsássa meg nekünk! Hogy ilyen szócsövet válaszott magának, ez inkább a hatalmáról, mindenhatóságáról árulkodik, mint arról, hogy nincsen. Ő még rajtunk keresztül is, a hibáink és bűneink ellenére is képes közvetíteni a kegyelmét. Ha jobban körülnéz, talál olyan embereket, akik épp most ismerik föl az Ő létét és szeretetét. Húsvét éjszakáján többen is meg fognak keresztelkedni, akik most találtak a hitre. Tehát mégiscsak van megváltás, mégiscsak van bűnbocsánat. S ezt Ön is nagyon jól tudja, éppen azért fáj annyira, ha úgy látja, hogy papok nem ezt képviselik. Az ő nevükben, s a magaméban is bocsánatot kérek Öntől. Kérem, legalább Ön bocsásson meg nekünk gyarlóságunkért. Igen, felelősek vagyunk az Ön lelkéért Isten előtt. Éppen ezért Őhozzá könyörgök, hogy segítsen Önnek világosan fölismerni, mit jelent az irgalom.
Abban is igaza van, hogy nem igaz, hogy mindig a hívő a bűnös... a pap meg csak szent lehet és hibátlan.
Az a javaslatom, az a kérésem, hogy menjen el Húsvétkor valamelyik szertartásunkra, és ott beszélje meg az Úrral ezt a tervezett döntését. Imádkozom azért, hogy ez a Húsvét valóban fordulat legyen az Ön életében, mégpedig az Isten akarata szerinti fordulat.
Kedves Atya!
Római katolikus vallásúnak, születtem, de csak nemrég tértem meg igazán. Véletlenül tévedtem erre az oldalra, és nagyon jónak találom a válaszait.Ezért merészkednék kérdezni Öntől.A mai világban milyen vezeklési formák léteznek? Mit tudok a gyónáson kívül még tenni?Köszönöm ! Rengeteg szörnyűséget tettem, eddigi életemben, szeretném jóvá tenni valamiképp.Gyónni már kétszer voltam, de már megint mennem kell.
Gabriella
Kedves Gabriella!
Isten hozta az oldalunkon és az imádkozó keresztények között.
A legkézenfekvőbb vezeklési mód ma a bőjt és az ehhez kapcsolódó lemondások. Nem csak ételtől megvonást gyakorolhatjuk, hanem káros szenvedélyektől vagy szokásoktól tartózkodást is. Ma nagy dolog, ha valaki Istennek azt ajánlja föl, hogy egy időre félreteszi a számítógépet.
A gyónáson kívül sokat tud még tenni. Elsősorban imádkozni. Egyénileg is, és a templomban, közösségben is. Mindkettő fontos. A bűnbánat mellett erősen javaslom a hálaadás és dicsőítés gyakorlatát. Ez többet jelent, mert helyesebb Isten-képet alakít ki a lelkünkben. Ő végtelenül jó és irgalmas. Nem kell félnünk a bűneinktől, hiszen Ő azért jött, hogy elvegye azokat tőlünk. Adjunk neki oda rendszeresen. Most, a kezdeti időkben akár hetente is gyónhat, de jó a havi szent gyónás is.
Fogadja el, hogy nem tudja jóvátenni az elkövetett bűneit. Nem tudja, de nem is szükséges ezen töprengenie. Mondom, ha megbánta és meggyónta, Isten elvette Öntől ezeket a bűnöket. Ne hordozza tovább az emlékeiben. Ez inkább akadálya lehet az Istenhez fordulásában, s azt a veszélyt rejtegeti, hogy lelki buzgalmával próbálja helyretenni az életét. Pedig egyedül az Isten képes helyretenni az életünket, s nem kér mást érte, mint azt, hogy szeressük Őt teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnkből. Illetve, hogy az embertársainkat is ugyanígy. Erre törekedjék, erre figyeljen, s ne az elkövetett korábbi bűneire!
Egy elvetemült zsarnok sokakat megölt megkínzott, ő meg közben kéjes életet élt. Egyszercsak azonban magába szállt és rádöbbent szörnyen bűnös életére. Vezeklőruhában fölkereste az öreg szerzetest, hogy megkérdezze, mit tegyen. Az öreg helyett csak a tanítványát találta, tőle kérdezte meg. A tanítvány azt felelte, hogy háromszor hívja segítségül az Úr nevét, és ezzel megigazul. Amikor később megérkezett az öreg, nagyon megszidta a tanítványt: Hogy mondhatott ilyet? Hiszen elég lett volna azt mondani, egyetlen egyszer hívja segítségül az Úr nevét.
Kedves Lelkiatya?
Mi a különbség a szellem és a lélek között?
Elöre is köszönöm válaszát!
Az általános mai magyar szóhasználat szerint a szellem az értelmi képességének együttese, a lélek az ember természetfölötti adottsága, kapcsolódási pontja. Szellemi termékek a gondolatok, a tervek, az alkotások. A lélek gyümölcsei pedig azok a képességek, melyek Istenhez vezetnek. A szellemmel gondolkodunk, a lélekkel imádkozunk. A szellemmel az emberi kapcsolatokat tartjuk, a lélekkel a Szentlélekhez kapcsolódunk.
Egyes felekezetek szeretik következetesen másként használni, s ekkor a lélek és a szellem voltaképpen ugyanaz. Ennek nyomán a Szentlélek elnevezése is Szent Szellem. Mivel azonban ez a szóhasználat a szellemeskedést, sőt, a szellemeket juttathatja eszünkbe, ma a nagy Egyházak egységesen a fentebb leírt módon kezelik és használják ezt a két szót.
Az lenne a kérdésem, hogy azokat az ájtatosságokat( paraklisz, panachida), melyeket nyilvánosan csak pap vezethet lehet-e magán imádságként családi körben imádkozni?
Nagyon szép és helyénvaló gondolat. Legjobb, ha ezeket az édesapa vezeti. Vannak olyan részek, amelyeket csak pap mondhat (ekténiák, áldások). Erről egyelőre nincsen kiadványunk, de a papi zsolozsmáskönyvben ez részletesen le van írva minden szertartásnál.
A családgyűlésen megfogalmazott törekvések egyike is ebbe az irányba vezet bennünket, hogy az ikon jelenlétében a család közösen imádkozza az Egyház imáit, énekeljen liturgikus énekeket, ezzel nem csak saját megszentelődésüket végzik, de bekapcsolódnak az Egyház vérkeringésébe is. Nem beszélve arról, hogy ezek a szertartások hihetetlen mély lelki és teológiai tartalommal rendelkeznek. Aki rendszeresen imádkozza ezeket, az a hittant, a hitigazságokat is megtanulja.
Kedves Lelkiatya!
Ismeri-e Bruno Gröninget ? Hallott e az ő tevékenységéről? ha igen mi az egyház véleménye álláspontja, vele kapcsolatosan?
Tisztelettel: Mária
Kedves Mária!
Nem is csupán Bruno Gröningről szeretnék írni, hanem általánosságban a hozzá hasonló emberekről, s a körülöttük kialakult helyzetekről.
Bruno Gröning csak egy a sok közül. Még ha a követői szeretnék is másként beállítani.
Vannak olyan személyek, akik parapszichikus képességekkel rendelkeznek. Olyan nagy érzékenységű egyének, szokatlan képességekkel rendelkeznek, amire a fizika és a pszichológia ma még nem tud választ adni. Az ilyen emberek lelki beállítottságuk szerint értelmezik ezeket az általuk gerjesztett jelenségeket. Az a rossz, amikor arról vannak meggyőződve, s persze, hirdeti, hogy mindez Istentől származó adottság, és Istennel vagy az angyalok közreműködésével hatja végre e tetteit. Persze, ennél még rosszabb, ha a gonosz lelkeket hívja segítségül, mert ilyen is van, de Bruno Gröning esetében ilyenről talán nem kell beszélnünk. Bár, ki tudja?
Fontos megértenünk, hogy nem az a célunk itt az életben, hogy egészségesek legyünk, hogy ne történjék bajunk, hogy meggyógyuljunk. Sokszor Istentől kapott ajándéknak kell tekinteni a legnagyobb rosszat is. Ez sokkal inkább keresztény, krisztusi magatartás: "elfogadni a rosszat is Isten kezéből, nem csak a rossza.
Tisztelt Lelki Atya! Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Olvastam valahol, hogy a Kálvin tanítású egyház alap teológiája az eleve
elrendelés. Miszerint az Isten vagy kiválasztja az embert a hitre és az köteles őt szolgálni vagy elveti és az örök kárhozatra kerül. Ez valóban
Így lenne? Szerintem és tanulmányaim szerint is Isten elött minden ember egyenlő. A katolikus egyház mit szól ehhez?
Válaszát előre is köszönöm: József
Kedves József!
Eléggé sarkított fogalmazásban írta le az eleve elrendelés tanítását, s ebben a szélsőséges formájában, nem csodálom, hogy hevesen tiltakozik ellene. Azt sem mondhatjuk, hogy a református egyház alapteológiája az eleve elrendelés. Ez az egyik sarokpontja a katolikus tanítással való eltérésnek. Sokat vitáztak ezen, és sajnos, a történelem során épp e viták hevéhen éleződött ki a megfogalmazás is.
Természetes, hogy Isten előtt minden ember egyenlő. Az is, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. (Mindkét igazságot tanítja a református egyház is.) Kálvin Isten mindenhatóságát hangsúlyozta, hogy Ővele szemben senki nem tehet semmit. S még azt is, hogy minden kegyelem (amit a katolikus egyház is vall), ezért az ember nem is szerezhet érdemeket. Az ember a hit által üdvözül, de hinni is csak az Isten segedelmével lehet. Egy alapvető titok ez, amelyre legjobb azt mondanunk, hogy nem tudjunk, hogyan is van.
Mi alapján van meghatározva, hogy hogyan nézzen ki egy templombelső? Azon gondolkoztam, hogy a barokk stílusú templom a barokk korban volt modern... Miért ellenzi ma sok ember azt, hogy a mai kor stílusában építsünk templomot? Ha jobban belegondol az ember, akkor egy ma modernnek nevezett templom ugyanolyan áhítatos, mint minden más templom. Szerintem nem a kinézett teszi az embert, ahogyan egy épületet, úgy a templomot sem...
A keleti egyházban igan szigorú szabályok írják elő, hogy hogyan nézzen ki egy templom. Éppen olyan szoros előírások ezek, mint pl. az ikonok festésekor. Az ikon és a templom nem csupán egy tárgy, vagy egy használati épület. Az egyház tanúságtevő eszköze, igehirdető formája.
Tudnunk kell, hogy a mi mai kultúránk csaknem minden megjelenési formájában arról árulkodik, hogy elfordult az Istentől és következésképp elfordult az embertől. Más alkotásoknál is elvárt adottság volna, hogy az Istene mutasson, az Istent hirdesse, de a templomnál, az egyházi alkotásoknál ez hatványozottan érvényes. Minthogy a hit letéteményese elsősorban a püspök, ezért az ő feladata, hogy a hithirdető eszközöket és tárgyakat hitelesítse.
A "kinézet" nagyon fontos. Ránk, testben élő emberekre nagyon erősen hat az, amit látunk, hallunk, ami körbevesz minket. Ezért fontos, hogy a hétköznapi életünket is minél igényesebben rendezzük be. Még ha szegény is, de legyen igényes minden, ami életünk része. Ez is hatványozottan érvényes a templomra és az egyházi tárgyakra.
A bizánci liturgia jellemzője az időtlenség, a kortalanság. Épp ezáltal tudja közvetíteni az örökkévalóságot. Ezt kell tükröznie, ezt kell hordoznia a templomnak is. Éppen ezért nem könnyű templomot építeni. Ebben is oda kell figyelni az Egyház szavára.
Tisztelt Lelkiatya!
Az utóbbi idöben elveszitettem a bizalmat embertársaimban,közelinek hitt barátaimban is,emiatt nagyon rosszul érzem magamat.Mit lehet ilyen esetben tenni?
Timea
Kedves Tímea!
Amíg fiatal az ember, nehezen érti meg, lassan érlelődik benne a fölsimerés: sohasem lehet a másik emberben csalódni. Ha csalódtam valakiben, akkor csak abban a képben csalódtam, amit én építettem föl róla. Természetesen mindenkiről mindig a legjobbat kell föltételezni és bízni a másik emberben, de amikor mégsem úgy viselkedik, mint elvárnám tőle, akkor nem tehetek neki mákszemnyi szemrehányást sem, hiszen nem nekem tartozik elszámolással, egyedül az Úristennek. Ha pedig Ő elfogadja olyannak, amilyen, akkor én sem tehetek mást, mint Ő, én is elfogadom embertásamat úgy, amint van.
Persze, ehhez nem kevés belső lelkierő szükséges. Ne veszítse el a bizalmát a barátjában vagy barátaiban. Ismerje föl és be, hogy ők is esendők, vannak hibáik, de szeresse őket így, hibáikkal együtt. Esetleg levonhat olyan tanulságot, hogy nem mond el nekik mindent. De ezt csak a bölcsessége diktálja, ettől még nem kell elfordulni tőle, tőlük.
Ilyen helyzetben nem kevés önsajnálat is megjelenik. Nem szabad hinni neki. Továbbra is azt nézze, hogy a barátjának, barátainak mire van szüksége, és ne azt, hogy Ön mit vár el tőlük. Akkor nem fog többé csalódni. De ez a fájdalmas tapasztalat segíti az emberismeretben.
Két dologért imádkozzék: a barátaiért, hogy ha vétettek is, abból gyógyítsa ki őket az Úr; és önmagáért, kérjen nagy kegyelmet, hogy önzetlenné váljon, és tudjon feltétel nélkül szeretni.
Kedves Lelkiatya!
Több kérdésem is van:
1. Azt szeretném megkérdezni, hogy mi a teendő akkor, ha egy-egy bűnünket meggyónjuk, a feloldozást alóla megkapjuk, a "penitenciát" elvégezzük, ám magunknak nem tudunk megbocsájtani? Bízom benne, hogy nem valamiféle elhatalmasodott bűntudat ez, vagyis nem mentális probléma, mindazonáltal például ma is szomorúan és önváddal gondolok olyan akár húsz évvel ezelőtti eseményre - bűnömre - mellyel embertársamat, emberi méltóságát megbántottam, megaláztam. És ez csak egy azok közül a bűnök közül, melyek annak ellenére nyomasztanak, hogy meggyóntam. Hogyan oldozhatom fel saját magamat?
2. Mi a teendő akkor, ha egy-egy bűnt olyannyira szégyellünk, hogy azt még a gyónás során sem merjük elmondani, vagy csak nagyon félve, utalásszerűen? Különösen akkor, ha mondjuk a gyóntatóval jó személyes kapcsolatban is vagyunk. Így fokozottan foglalkoztat, hogy vajon miket gondolhat rólam gyónás után? Talán Lelkiatya is látta a Jelek című filmet Mel Gibson főszereplésével, ahol a főszereplő pap egy fiatalember gyóntatása után - amint a fiatalember elmegy - odaszól a lányának a filmben, hogy meg ne tudja, hogy barátkozik a fiatalemberrel. Magyarán miképpen lehet függetleníteni a gyónás tartalmát a papnak a gyónó személyiségétől, annak megítélésekor? Érthető ugyanis, hogy a barátunkat, ha pap, ne terheljük gyónással, ám más papnál gyónni esetleg nélkülözi az ilyenkor szükséges lelkivezetést, bensőséges és személyes attitűdöt. De függetlenül a pappal való személyes viszonytól, önmagában is foglalkoztat, hogy azokat a bűnöket, melyeket kifejezetten szégyenletesnek tartunk, miképpen mondhatjuk el gyónás alkalmával?
3. Mi a teendő akkor, ha úgyannyira elhatalmasodik a bűn, hogy az már-már bűnben való megátalkodásnak minősül? Vagyis mi a helyzet akkor, ha egy bűnt évek hosszú során át elkövetünk, tudjuk, hogy rossz, amit teszünk, megígérjük gyónáskor is meg saját magunknak is, hogy befejezzük, ám az nem sikerül? Miként minősül, ha már saját magam sem bízom benne, hogy valaha is meg tudok szabadulni az újra és újra elkövetett bűntől? Mi a helyzet akkor, ha gyónásra is úgy megyek, hogy meggyónom, megbánom, ám tudom, hogy hiába fogadkozok, hiába küzdök, úgyis újra el fogom követni?
Kérem Lelkiatyát, adjon részemre ezekben a kérdésekben eligazítást! Akkor is, ha kemény lesz az eligazítása ...
Kedves Testvérem!
Valóban, sokunkat gyakran foglalkoztató kérdéseket tett föl.
Mindenekelőtt arra hívom föl a figyelmét, hogy ne foglalkozzék túlságosan sokat a saját bűneivel. A keresztény életünk lényege nem az, hogy a bűnöket gyomlálgatjuk az életünkből, s idővel szépen kitisztogatjuk a lelki kertünket, s akkor majd mosolyogni fog a Jóisten, ha rátekint. Jól meg kell érteni, hogy keresztény hitünk lényege éppen az Isten megbocsátása, és a bűneinkből való ingyenes megszabadítása, megváltása. Isten el nem múló, kifogyhatatlan szeretettel tekint ránk akkor is, amikor a legnagyobb, legszégyenletesebb bűnben vagyunk. Gyakran bizalmatlanság és hiúság húzódik meg az ilyen gondolkodás mögött.
Próbálok tételesen válaszolni a kérdéseire, bár azok - mondom - nagyjából egy tőről fakadnak.
1. Miért nem tud megbocsátani önmagának? Miért ragaszkodik ahhoz a bűnhöz, amit Isten már elvett Öntől? Nem inkább az zavarja, hogy röstelli az akkori magatartását? Nem szabad összekeverni az emberek előtti szégyenkezésünket - ami valójában hiúság - az Isten előtti bűnbánattal - ami hitből fakad. Teljesen mindegy, hogy az emberek, az a régi ismerősünk mit gondol rólunk. Az a fontos, hogy Isten már megbocsátott, és nagyon fontos ezt el is hinni, hogy valóban megbocsátott. Nem is létezik már többé az a bűn! Ha Isten elvette, akkor az meg is semmisült!
2. A második kérdésben a barát és a lelkiatya szerepe keveredik össze. Lehet ugyanaz a kettő, de általában nem szerencsés. Éppen az Ön által vázolt eset mutat erre rá. Nagyon fontos, hogy a lelkiatya elől semmit el ne titkoljunk. Ha gyónáskor szégyenkezünk - ez nagyon emberi dolog - akkor ezt a szégyenkezést le kell győznünk magunkban. Szokták mondani, hogy az ördög elveszi a szégyenérzetet a bűn elkövetésekor, amikor meg meggyónni kellene, akkor visszaadja. Holott épp fordítva kellene. Ez a kérdés is jobbára arról árulkodik, hogy fontos Önnek, hogy miként vélekednek mások Magáról. Ez ne legyen szempont a tetteiben sem, de kivált ne a lelkiéletében. Van, aki a nehéz bűnöket a gyónás végére hagyja, van, aki azzal kezdi. Ez alkat kérdése, mindegy. Csak ki ne maradjon, mert akkor érvénytelenné válhat az egész gyónás, ha bármi okból szándékosan kihagyott valamit.
Az említett film bizonyosan nem segít abban, hogy a gyónás nehéz feladatával megküzdjenek az emberek. Kár, hogy készülnek ilyen filmek, amelyek nem is sokat tudnak ezekről a titkokról. Javaslom, ne is firtassuk őket. Ez a papnak a személyes feladata, meg is küzd vele, de rengeteg kegyelmet is kap hozzá.
3. Nem jó úgy zárni a szentgyónást, hogy "erősen fogadom, többé nem vétkezem". Mivel ezt semmiképp sem lehet megtartani, ezért ne is fogadjunk meg ilyet. Azt igen, hogy "a bűnt és a búnre vezető alkalmat kerülöm". Törekszünk, igyekszünk... de a növekedést az Isten adja. Jól ismeri az Isten a mi gyarlóságunkat, esendőségünket. A törekvést kéri, azt nem szabad föladni. És újra és újra hinnünk kell, hogy Ő megbocsát, és elveszi a bűnt. Arcpirító, megszégyenítő ez a végtelen türelem, de hát fogadjuk el. Ez is a hitünk fontos része.
Kedves Lelkiatya!
"Nagyra van az ember elméje a csőd előtt, a dicsőséget alázat előzi meg" (Péld 18,12) Sokszor olvastam már ezt a mondatot, de nem tudom értelmezni. Kérhetem az atya segítségét ebben?
A héber nyelvre jellemző keresztpáros gondolatrímben fogalmaz meg egy ősi bölcsességet, amelyet Jézus még sokkal érthetőbb módon majd újra fölelevenít: Aki magát fölmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az fölmagasztaltatik.
Ha valaki nagyra van önmagával, dicsekszik, mások fölé emeli magát, abból előbb-utóbb bukás lesz, csőd. Ha pedig alázattal kezd hozzá a dolgához, azt sikerre is viszi, megdicsőülhet általa.
Jézus szava annyival több, hogy ő magára Istenre vonatkoztatja a befejezést (ember tervez, Isten végez). Az újszövetségben szereplő műveltető igealak (-tatik, - tetik) mindig Istenre vonatkozik, Ő maga cselekszik ilyenkor. Ha valaki nagy mellénnyel csinálja a dolgait, azt megalázza Isten, de aki alázatot gyakorol, azt Ő fogja fölmagasztalni, már itt a földön is, de ráadásul az örökéletben.
"Az 1054-es évhez kötődő nagy egyházszakadás után még 200 évvel is éltek hazánkban olyan keleti rítusú hívek, papok, szerzetesek, akik nem szakadtak el Rómától"???????? Ezt mire alapozza?
Lehet, hogy sokat mondtam? Elnézést kérek érte. A tatárdúlás után már bizonyosan nem maradtak bizánci alapítású kolostorok, vagy elpusztultak, vagy a helyükre bencések és premontreiek kerültek. A szabolcsi zsinat (1092) idején hozott törvényhozó rendelkezésekből arra következtethetünk, hogy a bizánci egyház jelenléte és hatása még erős. Hogy utána hány emberöltő tartotta még a hitet, nehéz megállapítani. 1204-ben Imre király levélben kérte III. Ince pápát, hogy a bizánci szertartású kolostorok életét rendezze. Ez legalábbis a szerzetesek meglétére utal. Hogy az egyszerű emberek között meglévő hit és vallási élet mennyire volt erős, erről is csak találgatásokat fogalmazhatunk meg. Mindenesetre nem az éveket, évtizedeket tartom fontosnak e kérdésben, hogy mennyi ideig maradt meg a keleti egyház jelenléte a Kárpát-medencében, hanem azt, hogy az egyházszakadás a mi hazánkban nem hozott törést kelet és nyugat között. Ennek az egységét hivatott hordozni és közvetíteni ma is a magyar görögkatolikusság.
Tisztelt lelkiatya!
A helyzet a következő: a vőlegényem református vallású és elvált, előző házasságából nem született gyermek,a volt felesége hagyta el négy hónap után. Mi szeretnénk egyházi esküvőt,mert nekünk ez fontos. A kérdésem: lehetséges-e görög katolikus házasságkötés? és ha igen,akkor milyen papírok kellenek hozzá?
Tisztelettel: egy vallásos lány
Tisztában kell lenni azzal, hogy nem csak a katolikus esküvő hoz létre érvényes, Isten által összekötött, tehát el nem választható házassági köteléket. Nem katolikus (és ortodox) felek, férfi és nő között nyilvánosan, tanúk, akár pusztán polgári hatóság előtt adott házassági beleegyezés kimondása érvényes házassági köteléket hoz létre . Amennyiben tehát katolikus féllel kívánnak újabb házasságot kötni, útjában áll korábbi kötelékük . Annak esetleges érvénytelenségéről a katolikus egyházi bíróság hozhat ítéletet.
Az Ön református kedvese tehát kérheti a korábbi kötelék érvénytelenségének megállapítását. Ebben az esetben saját kezével aláírt kérelmet kell beadnia a korábbi házasságkötése helyének, vagy házastársa lakóhelyének bírósági helynökéhez . Ebben a levélben jeleznie kell, hogy katolikus féllel tervez házasságkötést. Elkészítéséhez természetesen segítséget vehet igénybe bármelyik ismerős, jó szándékú paptól.
Mindenesetre nagyon erősen javaslom, hogy ha komolyak a szándékaik, akkor előbb tegyék meg ezeket a lépéseket. Ez nem üres jogi macera, hanem Isten akaratának megkérdezése. Különben, ha kiderül, hogy az illető ifjú nem szabadállapotú, s hamarabb szövődnek erőssé a szerelmi szálak, akkor egész életére szóló teherré válik egy meg nem köthető házasság.
Kedves Lelkiatya!
A templomunkba jár egy tanárnő. Már régóta figyelem a templomba, hogy milyen erős hite van, milyen őszintén imádkozik és ahogy beszél az emberekkel az csodálatos, mindig mosolyog és őszintén figyel rájuk. Hogyan tudnék vele megismerkedni személyesen? Szeretnék tanulni tőle hitet és alázatot. Nem tudom, hogyan csináljam.A templomba odamehetek hozzá, nem fogja furcsálni?
Szerdahelyi Magdolna
Természetesen, minden nehézség nélkül odamehet hozzá. Csak bátorítani tudom. Testvérként szólítsa meg. Javaslom, ne a szívéből jövő nagy dicséretekkel kezdje, mert azzal az ember nemigen tud mit kezdeni. Éppen olyan nehéz jól elviselni, mint a korholást.
Viszont keresztény testvérek között sokat jelent az a kérdés: Neked miből van erőd?
EGy templomi közösség összetartó erejét és életképességét jelzi, ha a szertartás után ott maradnak a templomban, vagy a templom ajtóban, vagy még jobb, ha van erre külön helyiség, és ott beszélgetnek, élik tovább az imádságos közösséget. Ilyen alkalommal még könnyebb megszólítani egyik vagy másik testvérünket.
Tisztelt Lelki Atya!Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Pár hónapja írtam önnek,amiben beszámoltam a felekezetek közti évődésemről.Örömmel szeretném elmesélni Önnek, hogy milyen csodálatos élményben volt részem!Egy kicsiny görög katolikus közösség magába fogadott,húsvétkor a keresztséget is fölvehetem.Végtelenül boldog vagyok!
Lenne még egy kérdésem.Férjnél nem voltam,viszont gyermekem van,születése óta egyedül élünk.Én így mennyire vagyok bűnös az egyház szemében?Hiszen házasságon kívül született,viszont még azelőtt,hogy kapcsolatba kerültem volna a keresztény tanításokkal.Köthetek így valaha Isten előtt házasságot?
Köszönöm a válaszát!Minden jót kívánok Önnek és jó egészséget,hogy sokáig tudjon még nekünk kérdezőknek hasznos tanácsokat és útmutatást adni.Üdvözlettel: Regina
Kedves Regina!
Amikor fölveszi a keresztséget, abban a pillanatban Isten elveszi minden bűnét, teljesen ártatlanul fogja folytatni az életét. (Ennek jelzésére is öltöztetik Nagyszombaton az újonnan megkeresztelteket fehér ruhába.) Félő, hogy ezek után is újra fog vétkezni, hiszen a rosszrahajló természet megmarad, de már új emberként él. Isteni segítséget kap, a bérmálás kegyelme folytán a Szentlélek vezeti majd tovább. Lesznek küzdelmei, Isten azt várja Öntől, hogy az ingyen kapott ajándékot, a teljes bűntelenséget saját erőfeszítéseivel is megőrizze, újra és újra építse. Meglátja, ez a másfajta küzdelem, Isten segítségének a megtapasztalása lesz maga a boldogságának forrása. Rendszeresen gyónjon és áldozzon. Ezért is kaptuk ezeket a szentségeket, hogy erőtlenségeink közepette isteni erőt és energiát kaphassunk.
Természetesen semmi akadálya annak, hogy férjhez menjen. Buzdítom is, hogy keresse az Úrban életének párját, akivel nem csak szerelmét, de Isten iránti ragaszkodását is megoszthatja.
Dicsőség Jézus Krisztus
Kedves Lelkiatya!
A család éve alkalmából sok program szép beszélgetések vannak. A családok együtt léte, közös programok együtt imádkozások elengedhetetlenek, de a nagyszülők szerepe ezek mellett nincs jelen.
Fontosnak tartom leírni érzéseimet és kíváncsi vagyok az egyház véleményére. A mindennapok és a környezet is az önállóságot a szabadságot sugározza, -amivel nincs semmi baj- de a felgyorsult világunkban a szülők is rákényszerülnek a hajtásra és egyre kevesebb az idejük, és hiánya űrt hagy maga után, amit a nagyszülők betölthetnének. A hagyományos értékrend szerint a családban ott voltak a nagyszülők, aktív segítségként is, és ami ettől fontosabb imáikkal a gyermekek lelki gondozásával. Nem értem, hogy egyházunk ezzel a hiánnyal miért nem foglalkozik. Tudom, hogy a legtöbb nagyszülő így is imádkozik, de más ha elérhető és úgy ad példát, arra, hogyan kell imádkozni és problémáinkat Istennel megoldani. Nincs bizonyíték rá de lehetséges, hogy a mai fiatalok családalapítási hajlandósága is formálódna egy ilyen család modell mellett? Véleményem, hogy az egyházaknak ebben feladatuk lenne. Természetesen mindenre itt nem lehet kitérni, ami előnye volna, de beszélni lehetne a nehézségeiről is. A lényeg, hogy elindulna valami.
Válaszát és szeretettel megköszönve:
SzT Anikó
Kedves Anikó!
Teljesen igaza van. A nagyszülők jelenléte a családban, a gyermekek fölnövekedésében, a dolgozó felnőttek kiegyensúlyozottságában óriási jelentőségű. Sajnos, olyan társadalomban élünk, ahol a családi életnek ez az eleme szándékoltan háttérbe szorul. A panelházak bérlakása jó megoldásnak tűnik fiatal házasok számára, de megfojtja a nagy család életterét. Utána pedig - érdekes módon - ha már kicsit megtollasodva lehetőség nyílik saját ház építésére, oda már nem mindig tervezik be a nagyszülőket.
A családgyűlésünk meghirdetésekor ez a terület is kapott hangsúlyt. Éppen azért, mert ezzel (is) el vagyunk maradva. Hogy egyáltalán nem fogalkozik vele egyházunk, így azért nem is mondható, de igazi megoldást e téren - az Egyház részéről - még én sem láttam. Adjunk javaslatokat a papjainknak, vezetőinknek, hogy tudhatunk ezen a megrontott helyzeten segíteni.