Kedves Tisztalelkű Fiatal Barátom!
Teljesen megértem a nehézségét. Talán kár, hogy nem hozta szóba a többiek előtt, hogy vajon valóban jó és szép-e ez a tánc. Nagyon is el tudom képzelni, hogy egyáltalán nem volt alaptalan ez a gondolata. Ma sok ilyen dolgot kell látnunk, és azt hisszük, elhisszük, hogy ez jó, ennek így kell lennie. Sajnos, sokszor maguk a keresztények sem merik egymásnak bevallani, hogy egyáltalán nem illő és Istennek tetsző dologban vesznek részt. Ha szóba hozta volna, elképzelhető, hogy lett volna más is, aki bevallja, hogy ez a tánc kihívó, illetlen, s akkor már nem is lehet szép. De ha nem akadt volna társra e gondolatában, akkor se vélje, hogy rossz úton halad.
A testi tisztaságra törekvése nagyon nemes dolog. Persze, ez küzdelem marad még sokáig, hiszen az egészséges ember természetes igénye, vágya a nemiség. Az Úristen alkotott minket ilyennek, hogy a testünkkel is tudjunk szeretni. Ugyanakkor, természetesen ezt az adottságunkat, mint minden mást is helyesen, az Isten akaratának megfelelően kell kezelnünk. Mint ahogyan az éhséget és szomjúságot is megfelelő időben és módon kell csillapítanunk, éppen így a nemiséget is értelmes ember módjára kell kézben tartanunk. Kétségtelen, ez sokkal nehezebb, sokkal összetettebb. Meg kell találnunk a helyét az életünkben. Azért adta az Isten, hogy a házaséletben az elkötelezetten eggyé vált szeretet kifejezője legyen, s amelyből csodálatos gyümölcsként még új emberi élet is származhassék. Azért kell megküzdeni ennek tisztaságáért, hogy majd a házasságban is tiszta lehessen. Tiszta, nemes, önzetlen, szeretetteli.
Nézze, valóban mindent kerülni kell, ami bűnre vezet. Hiszen meg is ígérjük a szentgyónás végén:..."a bünre vezető alkalmat kerülöm". Még akkor is, ha más keresztény ember esetleg könnyedén veszi. Ugyanakkor nem szabad mindenben bűnt látni. És nem is menekülhet ki az ember a világból. Sajnos, a falakról csorog a nemiség, a tesco áruházakban gerjesztik nyíltan (s biztosan másutt is). Elsősorban a látásunkat kell megtisztítani. A görcsös elzárkózás semmiképp sem jó. Nem az a kedves Istennek, ha érintetlenül átlépked a világban, hanem ha sikerül valamelyest megtisztítania azt. Ha több helyütt nem is, legalább a saját életében.

A Ne ölj! parancsolat az élet védelmére vonatkozik. Ne pusztítsuk az életet, tiszteljük, óvjuk, védjük azt!
Ha nem az én hibámból múlt ki egy pára, akkor nyilván nem vagyok érte hibás, nem vagyok érte felelös. Legyet, szúnyogot, szegényeket az általuk okozott kellemetlenségek miatt szoktuk lecsapni - ha sikerül. A kártékony rovarok meg a gombák(hisz azok is élölények!) már nagyobb károkat okoznának, nem csak apró kellemetlenséget, azért pusztítjuk öket. Mérlegelni kell. A nagyobb jóért szabad tenni kisebb rosszat. Az nem az élet védelmét szolgálná, ha hagynánk, hadd egyék meg a szép fehér lepkék a fák leveleit, a kicsit gusztustalan kukacok a fák gyümölcseit, vagy éppen a penészgombácskák a gabonát.
Az viszont az élet tisztelete elleni támadás, ha eröszakosan belenyúlunk a természet világába, csupán azért, hogy nagyobb hasznot facsarjunk ki belöle. Tisztelni és szeretni kell az életet minden formájában, de a bün miatt megromlott világban, sajnos, olykor kénytelenek vagyunk megszegni ezt az elvet.

Én szépnek tartom ezt a mozzanatot. Nyilván nem a püspöknek szól a kézcsók, hanem annak, akit jelképez, magának Krisztusnak. Milyen nagyszerű dolog volna Krisztusnak megcsókolni a kezét. Mégis, kicsit ebben részesülünk e gesztus által.
Ami a gyakorlati részét illeti, úgy sejtem, hogy ez püspök atyának a legkellemetlenebb. Hiszen nem csak az asszisztenciáról van szó. Láttam már olyan szertartást, amikor talán több százan is voltak, akik keresztcsókolás alkalmával a püspök kezét is megcsókolták.
Alig hiszem, azonban, hogy éppen ez a mozdulat okozna valakiben érzéki zavart. Mi, görögkatolikusok gyakran váltunk békecsókot is. Nem csak a Szent Liturgián, hanem egyszerű találkozások alkalmával is, mégpedig háromszor. A szeretetnek és a tiszteletnek ezeket a szép jeleit kár volna elhagyni a világ elferdült gondolkodása miatt. Még ha valóban nem elengedhetetlenül fontos részét képezik is a szertartásnak.

Először is arra kérem, nagyon alaposan és mélyen gondolja át, hogy valóban nincs-e jobb megoldás, mint a válás. Mert hogy az a legrosszabb. Imádságban próbálja meg kikutatni, mi az Isten akarata. Bizonyos, hogy Isten azt várja Öntől, hogy elváljon a férjétől? Mert csak ebben az esetben szabad ezt a nagyon súlyos lépés megtennie.
Szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy a mai világ szinte készteti az embereket, a házasokat a válásra. Szinte alig akad ilyen tartalmú film, vagy irodalmi alkotás, amely ne úgy beszélne a válásról, mint az élet természetes tartozékáról. Ennek eredményeképpen aztán valóban úgy gondolják sokan, hogy ez természetes dolog. Holott egyáltalán nem! Életellenes, békeellenes, boldogságellenes, emberellenes dolog! A házasságnak vannak nehézségei, súlyos nehézségei. Ezeket meg kell oldani, le kell küzdeni. Egyszerűen nincs olyan házasság, amelyben ne volnának ilyen próbatételek. Ha sikerül közösen megoldani, sikerrel megküzdeni, akkor megerősödik benne a házastársi kapcsolat, újra fölerősödhet a szerelem. De a világi gondolkodás meg arra készteti a házasokat, hogy ezt a küzdelmet ne vállalják, inkább az egyszerűbbnek tűnő utat válasszák: váljanak el. Amely lépés aztán újabb és újabb megoldhatatlan bonyodalmakat szül.
Bocsásson meg, ezt azért mondtam el Önnek, mert a beszámolója alapján úgy vélem, az Önök házassága már nagyon sok próbát kiállt. Lehet, most úgy érzik, nem érdemes tovább vesződni vele, holott csak egy újabb megpróbáltatásról van szó. Ne higgyenek a világ késztetésének! Inkább az a tanácsom, küzdjenek meg egymással, önmagukkal, önmagukért, egymásért.
Az eskü alól nincs, aki fölmentse. Amit Isten összekötött, ember ne válassza szét! Javaslom, azonban még, hogy keresse föl saját lelkipásztorát és tárja föl előtte az ügyét. Valószínü, ugyanezt fogja tanácsolni. Ám, ha nem, akkor közelebbről fogja tudni orvosolni ezt a nehézséget.

Kedves Ari!
Mindent meg lehet gyónni, ha igaz bűnbánattal teszi az ember. Az abortusz - gyermekgyilkosság - valóban olyan súlyos bűn, hogy az alól csak a püspök oldozhatja föl, vagy az a pap, akinek erre ö fölhatalmazást adott. Ezt a gyónást Ön már megtette, hála legyen az Istennek! Most már csak a lelkiismeretével kell elszámolnia, mert az Isten már nem tartja számon az Ön bűnét. Efelől bizonyos lehet! Ez fontos különbségtétel, kérem, gondolja át jól. Ön már nem a Jóistennel viaskodik, hanem a saját lelkiismeretével. Kérem, válaszoljon Önmagának a következő kérdésekre: Hisz abban, hogy az Isten mindenható? Hisz abban, hogy az Isten szereti Önt? Hisz abban, hogy az Isten minden embernek megbocsát, aki kéri Tőle? Ha ezekre igennel tudott felelni, akkor csak össze kell raknia a mélyebb igazságot: hogy az Isten a megbocsátásával egészen eltörli a bűnt, hogy végtelen szeretetével mindenkinek új életet tud adni, bármilyen alantas vétket követett is el. A megváltás abban áll, hogy szabad utunk van az Atyához, Krisztus nyitotta meg nekünk. Ezek után már legföljebb saját magunkat zárhatjuk el tőle, mégpedig nem a bűneinkkel, hanem a hitetlenségünkkel, a bizalmatlanságunkkal. Kérem, kedves Ari, higgyen az Isten megbocsátó és mindenható szeretetében.
Fontos még, hogy ne hibáztasson mást sem a történtek miatt. Amíg efféle neheztelés van a szívében, addig önmagának sem fog tudni megbocsátani. Engedje el a múltat, tegye Isten kezébe, és örömmel tekintsen az jövőbe, tegye azt is Isten kezébe!

Kedves Ilona!
Az a javaslatom, hogy minden nap olvassa a Szentírást, és egészen biztosan nem is csak egy tanácsot fog találni, hogy mibe kapaszkodjék, hogyan élje az életét. Nagyon fájdalmas élethelyzet, ha a férje elhagyta, s most egyedül él. Természetesen a Jóisten nem hagyta el Önt, s ezért ügyeljen, hogy Ön se távolodjék el Tőle. Járjon el templomba, részesüljön a szentségekben, tehát gyónjék, áldozzék rendszeresen. Semmi sem akadályozza ebben.
A házasságot semmissé tenni nem lehet. Imádkozzék a férjéért, hátha van remény, hogy észre tér, és belátja, hogy sem jövője, sem boldogsága nincs másutt, mint az Isten által megáldott úton. Ha Ön őszintén törekszik arra, hogy Isten tanítása szerint éljen, akkor meg is kapja ezt a kegyelmet. Meg ne feledkezzék arról, hogy Isten kegyelme és irgalmas szeretete sokkal nagyobb, mint a mi bűnösségünk. Ha vannak bűnei - ami, sajnos, elkerülhetetlen -, akkor bánja meg, gyónja meg őket, és hálás szívvel térjen vissza az Úrhoz.
Nagy fájdalom ez sokunknak, hogy az újraházasodottak nem járulhatnak szentségekhez. Mi ennek az oka? Olyan kapcsolatban élnek, amelyet nem áldott meg az Egyház által az Isten. Bármennyire is szeretik egymást, az Isten törvénye alapján áldatlan a kapcsolatuk. Ha meg is gyónják, arra nem tudnak ígéretet tenni, hogy többé nem élnek házaséletet. Tehát feloldozhatatlanok, az Eukarisztiában nem részesülhetnek. Ilyenkor nem egy embertársa, nem egy pap tiltja el a hívőt, hanem rossz döntésével saját magát zárja el előbb a bűnbánat szentségétől, majd ennek következtében az Eukarisztiától. Lehet, hogy a második párválasztás már szép és sikeresnek tűnik, de az élete korábbi döntésének fájó következménye van. Nagyon fontos tudni és hangsúlyozni, hogy emiatt még nem hagyta el őket sem az Egyház, sem az Isten. Nagyon sokat tehetnek az Istenért, az Egyházért, és kell is tenniök. Éppúgy részei, tagjai az Egyháznak, éppen olyan gyermekei az Istennek, mint a többiek. Sebeket azonban hordozunk mindnyájan, ki ilyet, ki olyat. Viszont akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik (Róm 8,28). Éppen az a seb és fájdalom köthet legerősebben Istenhez, amely látszólag távol tart.

Kedves Aby!
Miként mondtam, bizonyos vagyok abban, hogy semmi sem helyrehozhatatlan. A múltban történt dolgok akként hatnak, ahogyan kezeljük őket. Lehet áldás, lehet átok. Ne a múlttól féljen, hanem Istenben bízva élje a jelent, és reménnyel tekintsen a jövőre.

Kedves Istenszerető Barátom!
Teljesen igaz, hogy az Úr parancsait szeretetből és tiszteletből kell megtartanunk, nem pedig félelemből. Minden tettünket a szeretet kell, hogy vezérelje. A tisztelet pedig voltaképpen egyik válfaja a szeretetnek. Nem igazi tisztelet az, amely nem párosul szeretettel.
Az istenfélő magatartás azonban egészen más. Nem félünk az Istentől, mint olyan valakitől, aki árthatna nekünk, s ezért jobb inkább elnyerni a kegyeit. Ez valóban igen primitív, leegyszerűsített istenkép eredménye, amely teljesen téves, noha ma is vannak még, akik ekképpen gondolkodnak. A szeretet elűzi a félelmet - írja Szent János apostol. Az istenfélelem ugyanakkor nem ellenkezik a szeretettel. Olyan magas fokú tisztelet, amely szintén része, egyik válfaja a szeretetnek. Ez segít elkerülni azt, hogy Istenről tiszteletlenül beszéljünk, hogy hanyagul kezeljük azt, ami Hozzá köt, pl. az imádságot, a lelki kötelességeinket.
Az istenfélelem abból fakad, hogy szeretem, imádom Öt, de tisztában vagyok az Ö hatalmasságával és a magam kicsinységével. Ez segít még közelebb kerülni Hozzá, még jobban megismerni az Ö titkait.

A vigasztalás nekünk, keresztényeknek fontos feladatunk. Érdemes elolvasni a 2Kor 1,3-7 szakaszt, amely gyönyörüen ír erröl.
Arra bátorítom, keresse föl ezt a családot, minél gyakrabban találkozzanak, osztozzék fájdalmukban. Ne féljen attól, hogy nem találja, mit is mondhat. Nem szükséges erre készülnie másként, csak imádsággal. Ha imádkozik értük és együttérzö szívvel áll mellettük, akkor bizonyosan megtalálja azokat a szavakat, amelyek segítenek, amelyek megnyugvást, megerösítést közvetítenek. Illetve, legtöbbször még nagy szavakra sincsen szükség, sokat segíthetünk embertársainknak azzal, ha meghallgatjuk öket, ha idöt szánunk rájuk. Maga a szívünkben élö szeretet gyógyít, amely megtalálja a kifejezö eszközeit is. Jézus ma is itt van köztünk, nekünk kell képviselni és közvetíteni Öt a szeretetünk által.

Kedves ?!
Az efféle kiváncsiság nagyon hasznos és jóra vezet.
A bizánci szertartásban három Liturgiát szoktunk végezni: Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil és Dialogus Szent Gergely Liturgiáját. Az elsö a leggyakrabban használt, ezért ez a legismertebb.
A Bazil liturgiát, amelyre kérdezett, évente 10 alkalommal szoktuk végezni: Nagyböjt vasárnapjain, Nagycsütörtökön, Nagyszombaton, Karácsony és Vízkereszt vigiliájáján és Nagy Szent Bazil ünnepén, január 1-jén. A szövegét, sajnos, eddig nem találtam meg elektronikus formában.
Dialogus Szent Gergely Liturgáját inkább egy másik néven ismerjük. Ez az Elöszenteltek Liturgiája. Ezt nagyböjtben szerdán és pénteken végezzük, valamint nagyhétfön, nagykedden és nagyszerdán.
Mind a három megtalálható a Liturgikonban.
Van még egy negyedik fajta Liturgia is a bizánci szertartásban, Szent Jakab Liturgiája. Ez egy évben egyszer van elöírva, Szent Jakab ünnepén, október 23-án. Sajnos ezt a mai gyakorlatunk még nem ismeri, nincs is benne az említett Liturgikonunkban.

Megkértem egyik egyházjogász testvéremet, hogy ő válaszoljon erre a vádra.

- A "válás" szó használata nem állja meg a helyét! Az egyházi köteléki perekben nem arról döntenek, hogy egy házaspár "megérdemel-e" egy másik lehetőséget... Annak a vizsgálata történik meg, hogy a külső fórumon elvégzett cselekmény érvényesen létre jött-e. Nem egy érvényes beleegyezést tesznek semmissé, hanem annak súlyos hiányossága miatt (pl.: színlelés, megtévesztés, tévedés...), tényeken és bizonyítékokon alapuló ítéletben az érvénytelenségét állapítják meg. Nem indokokat keresnek, hogy a felek kívánságainak megfeleljenek. A házasság története esetleg közvetlen, vagy közvetett bizonyítékokat tartalmazhat.
- A legalább három tagú bíróságnak a tényeket kell vizsgálniok, és a jogot érintő érveléssel kell alátámasztaniok döntésüket. Ennél fogva a személyes érzelmek nem elegendőek egy ügy eldöntéséhez. A másod, vagy szükség esetén harmad fokon szintén ezeket az érveket vizsgálják meg, s hoznak döntést.
- Az ügyek száma is mutatja, hogy nem a megromlott, vagy felbomlott házasságok felbontása zajlik tömegével. Az elmúlt évben beadott keresetek nagy többsége az érvénytelenség kimondásával zárult első fokon. Magam a másodfokú ítéletek kimeneteléről nem tudok beszámolni, mert annak eredményéről a házasságkötés ordináriusát/hierarcháját, illetve a feleket kell értesíteni. Általánosságban elmondható, hogy a keresetlevelek megszületésének hosszas előélete van. Többszörös átgondolást követően fordulnak a felek az egyházi bírósághoz. Tapasztalatom szerint a megalapozatlan, tényekkel és jogi érvekkel nem rendelkező kérések már a beadást előkészítő folyamatban elakadnak. Maguk a felek is megértik, hogy ez nem egy adminisztratív lehetőség, ahol kellő motivációs levéllel szabad állapotot lehet nyerni. Éppen a felbonthatatlanság értékes körülménye az, ami minden érintettet lelkiismeretében megfontoltságra és alaposságra int.
-Az eljárásban közreműködőket ígéretük és Isten előtti felelősségük is kötelezi arra, hogy lelkiismeretes munkát végezzenek. Ezt a tevékenységet az Egyház céljának, a lelkek üdvösségének érdekében, a vonatkozó normáknak megfelelően kell kifejteniök. Ezért megfontolandó, hogy felületes benyomásainkat, mélyebb ismeretek nélkül, szembe állíthatjuk-e az Egyház évezredes gyakorlatával, tanításával, fegyelmi rendjével.

Kedves görgökatolikus testvérem!
A színekről szólva érdemes megjegyezni, hogy a bizánci rítust követő egyházakban a liturgikus színeknek nincs egyetemesen érvényes rendszere.
Nemcsak a görög és a szláv hagyományok térnek el egymástól, hanem olykor egyházmegyénként is más és más szokások alakultak ki.
A böjti szín eleinte mind a görög mind a szláv területeken a "kárminvörös" (mély-vörös) volt. A gyakorlatban ma az ortodox egyházak többségében a sötétvörös és a sötétkék közötti mindenféle árnyalat használatban van böjti időben.
A fekete liturgikus szín első ízben egész későn, pontosan 1730-ban jelent meg, amikor is a szentpétervári papság engedélyt kapott, hogy fekete felont öltsön II. Péter cár temetésére. Az esemény után a fekete liturgikus ruhák használata lassan elterjedt szinte az egész szláv földön. Érdekes azonban, hogy ma az orosz egyház inkább nagyböjt hétköznapjain használja, nem temetési szertartásokon. Ők ugyanis fehérben temetnek.
Magyar görögkatolikus egyházunkban böjti időben általában a piros vagy bordó színt használjuk. Dr. Timkó Imre püspök atya rendelkezése folytán a '80-as évektől a temetési szertartásokat is fekete helyett pirosban kell végezni. Az 2010-es Szertartási Utasítás a következőképpen fogalmaz: "a 'böjti' jelzésnél használható: piros, bordó, lila, fekete." Természetesen sok függ attól, hogy az egyes egyházközségnek mire telik.

Elnézést kérek, hogy erre nem gondoltam. Romzsa Tódor fölszentelt vértanú tropárja, 4. hang: Apostolok jámborságának útját követve, ó, Teodor, fölszentelt vértanú, * mint jó pásztor, Krisztus nyáját őrizve lelkedet adtad. * Az istentelenektől megölettél, ó boldog, * és sebektől felékesítve az örökkétartó örömbe jutottál, ó hosszantűrő. * Isten Bárányától a dicsőség koronáját elnyerted, * akit imádj, hogy üdvözítse lelkünket.

Kedves Aby!
Valóban nagy kár, hogy az a fiú akkor így elcsavarta a fejét. Figyelemre méltó, hogy a Biblia is ír ilyen esetről. Érdemes elolvasni Ámon és Támár történetét: 2Sám 13, 1-19. A 15. vers különösen megrázó. Ön elveszített valami nagyon fontosat, amit már nem tud visszaszerezni. Megváltozott nem csak a teste de az élete is. Ugyanakkor nem kell attól tartania, hogy ezzel minden elveszett. Szó sincs róla. Továbbra is élhet tisztán, tisztaságban, ha őszintén törekszik rá. Helyeselhető, hogy a mostani ismerkedésben fölfedte életének ezt a fájdalmát. Talán kicsit korán tette, hiszen a legmélyebb,legbensőbb dolgok ezek. De gondolom, nem akart csalódást okozni sem az új barátjának, sem önmagának azzal, hogy esetleg később emiatt hagyná ott.
Nos, az Önnel történt eset bizonyos mértékben valóban befolyásolhatja a kapcsolatuk alakulását. Mindkét irányban. Mire gondolok? Egyrészt, aki már egyszer belekerült ilyen helyzetbe, az könnyebben belecsúszhat újra, nehezebb megállni, ha, ne adj' Isten, elveszti a fejét. De az ellenkezőjét is kiválthatja. Egy rossz emlékű első kapcsolat gátolhatja később az egészséges testi kapcsolat kialakulását. Természetesen az már csak a házasságon belül kerülhet elő. Amíg nincs rajta az Isten áldása, addig ugyanúgy az isteni ajándék meglopását jelenti, mint ahogyan Ádám és Éva a tudás fájáról idő előtt engedetlenül vett.
Elkeseredésre és szomorkodásra ugyanakkor semmi ok. Minden helyrehozható. Remélem, azóta már meggyónta ezt a tévedését. Isten nem csak megbocsát, de gyógyít is. Sőt, erőt és világos látást is ad azoknak, akik kérik. Ami történt, fontos tanulságul is szolgálhat, mely nem hogy kárára de éppen előnyére és hasznára válhat. A bűn lehet hasznos? Semmiképpen sem. Hanem a bűn nyomán megjelenő isteni irgalom. Az Istent szeretőknek minden javukra válik. Imádkozzék, hogy odaadón tudja szeretni az Istent, és akkor jól és helyesen fogja tudni szeretni az embertársait, a barátait, ezt az új barátját is.

Kedves Dani!
Minden az egyéni buzgóságon múlik. Nálunk, Magyarországon sokkal elterjedtebb az, hogy éjféltől éjfélig tartják a böjtöt. Ortodox vidékeken gyakori, hogy vecsernyétől vecsernyéig számítják. (Persze, beleértve, hogy az eukharisztikus böjt is vecsernyétől érvényes.) Ez nagyon szép, de nálunk, ahol sajnos még nem elterjedt a napi vecsernye gyakorlata, elég erőltetettnek tűnik, az alkonyattól alkonyatig számolás. Mindenesetre az fura volna, ha valaki a böjt kezdetét éjféltől, a végét meg alkonyattól számítaná...
A lényeg a következetes és hűséges megtartás, és ami ennél is fontosabb, hogy az imádságos legyen. Amikor böjtölünk, akár kicsi, akár nagy léptékben, az mindig az Istennek fölajánlott kedves adomány legyen.