Kedves Lelkiatya!
Problémáim vannak a megbocsájtással.Nehezen tudom feldolgozni a mély sérelmeket.Bennem van a szándék,hogy megbocsássak,de sokszor ettől visszahúz valami.Ez visszatér nálam.Olykor elég egy helytelen szó vagy egy apró meggondolatlan tett és felelevenednek a régi emlékek.A kérdésem az lenne,hogy mindig nekünk kell-e megtenni a kezdő lépést a másik ember felé?
Köszönöm előre is a válaszát.Isten áldása kisérje minden tettét és munkéját.
Lyna
Kedves Lyna!
Valóban nem könnyű a megbocsátás. Ezt látva annál inkább kell értékelnünk Istenünk megbocsátását, amely viszont kimeríthetetlen és mindig teljes. Emberségünkből fakad, hogy a jóra való törekvésünk is mindig töredékes, és a rosszra hajló természetünk is mindvégig megmarad. Ezzel küzdeni kell, ezen lelkileg folyamatosan munkálkodni fontos feladatunk.
VAlószínű, Ön az átlagnál kicsit érzékenyebb ember. Ez alighanem örökölt tulajdonság (vajon a szülei, nagyszülei között volt-e hasonló jellem?), illetve lehetnek más, gyermekkorban rejlő gyökerei. Nem árt ezt tudni, ezzel szembesülni, de valójában ennek nincs jelentősége.
Igen, mindig nekünk kell megtennünk az első lépést a másik felé. Sohasem szabad arra várni, hogy a másik kérjen bocsánatot, s majd akkor megbocsátok. Amíg effélét forgatok duzzogva a lelkemben, addig hiába mondana bocsánatkérő szót, a szívemben még nincs megbocsátás, nem tudnék vele mit kezdeni.
A megbocsátást az embernek a saját szívében kell kezdeni. Ha nagyon nem megy, akkor legalább imádkozni kell azért, akire haragszom. Ez már egy jelentős elmozdulás. Ha pedig kitartóan imádkozom érte, akkor ez az ima egy idő után magától meggyógyítja ezt a fájdalmas sebet. Ugyanakkor persze kérni is kell ezt a kegyelmet, a megbocsátás kegyelmét.
Még egy pontosítás. Tisztán kell látni az érzelmeinket is. Ha a sérelmek mögött beteljesületlen vagy kettétört szerelem van, akkor más a tanácsom. Ilyen esetben egyedüli gyógyító a feledés. Ez lehet, még hosszabb időt vesz igénybe, de nincs más út. Ilyenkor nem javaslom még az illetőért mondott imát sem, mert az csak elevenen tartja a sebet.
Mindenképp Istentől kell kérni a gyógyulást, és bízni abban, hogy idővel meg is adja.
+ Kedves Lelkiatya!
Köszönöm előbbi válaszát. Kérem bocsásson meg nekem, ha akadékoskodásnak tűnne a viszontválaszom, nem annak számon. Távol álljon tőlem ilyesmi, hiszen különben is nagy tisztelettel olvasom bölcs, szeretettel teljes válaszait. ?Technikailag? talán nem is ide, hanem a fórumba tartozna egy oda-vissza levélváltás, mégis kérem, engedje itt megjelenni soraimat, hogy az előző bejegyzésemben idézett kijelentésével kapcsolatos felvetés egyértelműsítése mindazok előtt történhessen, akik azt korábban olvasták, mert egy ilyen létfontosságú kérdésben egyáltalán nem mindegy ?merre az arra?! Tehát az előbbi bejegyzéseben írtottak:
?Ezt ? főleg az idézett utolsó mondatra vonatkozik kérdésem ? csak elírta, vagy tényleg komolyan gondolja-e:
?Az, hogy vissza kell térnünk az ősi hagyományokhoz, hogy vallási életünket meg kell tisztítanunk a nem hozzáillő, átvett elemektől, ez világos útmutatása Rómának. Erre szóló fölszólítást fogalmaztak meg a Liturgikus Instrukcióban. Talán ez a folyamat inkább segít abban, hogy kevesebben térjenek át az ortodoxok közé azok közül a görögkatolikusok közül, akik jobban vonzódnak ehhez a lelkiséghez.?
Vajon az ortodox nosztalgia helyett nem az egyházszakadás előtti gyökerekből kellene-e megújulni?!?
?Lelkiatya? pedig a következőket válaszolta: ?Pontosan így van, erre kell törekednünk.?
Szeretettel kérem, hogy ennek gyakorlati mutatóit tömören vázolná fel, szentségtani, eklezilógiai és mariológiai síkon, ugyanis ez a kérdés egyáltalán nem zsugorítható ?lelkiségi? különbözőségre. Itt lényeges dogmatikai tételekről is szó van, amelyek figyelemn kívül hagyásával oda lyukadnánk, amitől XI. Pius pápa a ?Mortalium animos? (http://szit.katolikus.hu/feltoltes/Mortalium%20animos.pdf) kezdetű enciklikájában Lactantiust idézve óv: ?Senki ne áltassa magát makacs vitatkozással: az életről és üdvösségről van szó, s ha róla óvatosan és buzgón nem gondoskodunk, elvész az és kialszik.?
Imádságos köszönettel,
Bazsó-Dombi Attila
Kérem, előbb engedjen meg két kiigazítást.
Röviden válaszoltam, hogy valóban nem ortodox nosztalgia kell, hanem az egyházszakadás előtti gyökerekből kell megújulni. Viszont világosabban látunk, ha tisztázzuk, hogy ma a magyar görögkatolikusságban egyáltalán nem lelhető fel ortodox nosztalgia. Néhány kivételtől eltekintve még a dédszüleink sem voltak ortodoxok. Semmiképp sem beszélhetünk egyéni vagy közösségi nosztalgiáról. A visszatérés nem holmi régi emlék fölelevenítése, hanem egészen másból fakadó mély, lelkiségre törekvő vágy.
A másik kiigazításom arra vonatkozik, hogy a lelkiség, az nem a széles teológia jámborságra zsugorítása. A lelkiségben benne van a teljes teológia.
Tételesen nincsen igazán különbség a katolikus és ortodox hittanításban. Csak hangsúlyeltolódásokról van szó, ki mit lát hangsúlyosabbnak. Természetesen lehet találni egymástól eltérő nézeteket egészen az egymással szemben állásig, de ez éppúgy megtalálható az egyházon belül is, akár katolkus, akár ortodox oldalon. Ha ezeket a különbösőségeket keressük, ütköztetjük, akkor sohasem jutunk előre nem csak egymás megismerésében és elfogadásában, de még a magunk hitében sem.
A gyakorlati tanácsom az, hogy imádkozzunk minél többet, olvassuk a Szentírást és az egyházatyákat mindél gyakrabban, éljünk a szentségekkel minél mélyebben. Ez elvezet minket a teljes igazságra vagyis az üdvösségre.
Föltámadt Krisztus!
Egy igen-igen kényes témában szeretném a segítségét kérni Tisztelt Lelki Atya. 20-as évei végén járó 3 éve házasságban élő gyermektelen férfi vagyok. Már a párommal való együttjárásom alatt, és sajnos az esküvőt követően is nagyon gyakran gondoltam más nőkre nőként, illetve nézegettem az interneten felnőtt tartalmú oldalakat, filmeket. Persze azzal vígasztaltam magam, hogy a férfiakba alapvetően a poligámia van kódolva, és ha egy férfi félre is lép ugyan, attól még nagyon tud ragaszkodni a feleségéhez, és szerelmesen tudja őt szeretni. Egyik kollégám - aki túl van házasságának egyházi érvénytelenítésén - amikor erről beszéltünk elmondta, hogy a hűség alapvetően nem azt jelenti, hogy a férfi a feleségén kívül nem gondol más nőkre és nem "cselekszik" más nőkkel semmi olyat, hanem azt jelenti, hogy kitart mellette mindhalálig. Nem tudom mi a helyes út ezzel kapcsolatban... A minap a magvetőről szóló példabeszédet olvastam, és az tört rám, hogy talán én a köves talajra hullott mag vagyok, aki hallja és örömmel be is fogadja az Isten igéjét, de nem tud bennem az gyökeret verni, és a kísértés idején megadom magam a bűnnek. Úgy érzem, hogy sokszor más nőket is közel engedek magamhoz, és sajnos házasságom alatt egyszer már az is megtörtént, hogy túl közel engedtem magamhoz egy nőt. Ez most mekkora hiba volt? Megszegtem házastársi eskümet? Mit kell tennem most? Állandó lelkivezetőm nincs, a különböző papokkal folytatott beszélgetéseim alatt igazi választ nem kaptam a kérdéseimre... A különböző emberi kapcsolataimban látom, hogy nem csak én küzdök ehhez hasonló problémával, de a barátaimtól sem kaptam igazi segítséget. Akárhányszor megfogadtam, hogy többé nem csinálok semmi olyasmit, mindig megdőltem pár hónap, vagy hét után... Igazából nem tudom, hogy mit tettem, teszek, és kéne tennem...
Segítségét előre is köszönöm!
Föltámadt Krisztus!
egy leendő apa
Kedves Fiatal Barátom!
Elmondásában van néhány ellentmondás. Ennek gyökere nem az Ön szavaiban és gondolataiban van, hanem a világ diktálta szemlélet és az Ön lelkiismeretének belső hangja közötti különbségnek köszönhető. Voltaképpen szíve mélyén nagyon is jól érzi, hogy mit kell tennie, hogy tisztán kell élnie, hogy távol kell tartania minden kísértést, de túl sokat mondták Önnek (a csapból is ez folyik), hogy nem olyan vészes a "félrelépés", hogy a hűség akkor is megmarad, ha kisebb bűnöket egyszer-másszor megenged magának az ember.
Nos, már az segíteni fog Önnek, ha nyíltan beszélünk arról, hogy ennek az Ön életében semmi helye és keresnivalója nincs. Jézus azt mondja, "Ha valaki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele." Ez világos beszéd. Ugyanis a bűn már ott elkezdődik, amikor kaput nyitok neki, bármilyen kicsi résre is.
Súlyos hűtlenséget követ el, ha más nőre tisztátalan gondolattal tekint, ha az idomait nézegeti, tehát testet lát benne, nem értékes személyt. Ha szexuális tartalmú képeket vagy képsorokat néz, akkor már nem is csak résnyire nyitotta ki a szíve ajtaját, hanem be is hívta oda a fertőt.
Nagyon kérem, vigyázzon! Nagy erővel állítsa le ezt teljesen, mert igen hamar tönkre fog menni a házassága! Tévednek, s önmagukat is becsapják, akik azt vélik, vagy azt hangoztatják, hogy a házasembernek "azért" szabad más női személlyel érzékeket gerjesztő módon viselkedni. Meneküljön ettől a hazugságtól! Így is nehéz a küzdelem a tisztaságért, a hűségért, hát még, ha incselkedik is az ember a kísértéssel.
Nagyon sokat segítene, ha volna állandó lelkivezetője, vagy legalább rendszeresen gyónna. Nem csak fogadkozni kell a tisztaságra, hanem nagy hittel kérni is az Isten segítségét hozzá. Valószínű, az emberi erő kevés ehhez. Túl erős a támadás, kivált mai világunkban.
Gondolattal is lehet vétkezni. Ne engedje be a gondolataiba a tisztátalanságot, akkor egy idő után el tudja majd űzni a tetteiből is.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Föltámadt Krisztus!
Gyakorlatinak mondható kérdésem van.
A kötelező gyűjtéseket az egyházunk hogyan szabályozza?
Régről bennem úgy él, hogy a meghirdetett vasárnapon az aznapi perselyt küldi tovább a közösség és nem külön perselyt raknak ki.
Most azt tapasztalom,hogy van ahol ez történik. A közelmúltban voltam olyan nagyon szegény egyházközségben ahol a gyűjtést a régi módon hírdette és tartotta meg az Atya.
Válaszát köszönöm:
T. AnnaMária
Föltámadt Krisztus!
Kedves Annamária!
A kötelező gyűjtéseknek a napja van meghatározva, nem pedig a módja. Ki így szervezi, ki úgy. Az a lényeg, hogy a hívek értsék meg és érezzék át, hogy az ő adományukkal kiket, milyen szándékot segítenek. Az szervezés kérdése, a helyi pap döntése, hogy ezeket az adományokat milyen módon gyűjti össze. Valóban, a leggyakoribb megoldás, hogy a gyűjtés meghirdetése utána az az aznapi perselybevételt küldik el a meghatározott helyre.
Kedves Lelkiatya!
Egy kérdéssel szeretnék önhöz fordulni! Miért van az hoyg az ember valamire készül tanul tesz érte hogy jól sikerüljön az érettségie. Minden feladatsort meg csinált. Mégsem ugy sikerül ahogy szeretné?? Akkor miért hozot annyi áldozatot érte? Aki meg nem készült rá annak jobban sikerül mint aki tett érte. Akkor hol van itt az igaság?
Vallásos gyerek vagyok járok rendszeresen templomba. A szüleim mindig a jóra nevelnek neveltek. De miért érdemlelm ezt a jó Istentől?
Az Isten igazsága sok esetben más, mint a mi igazságunk. Amikor ezt tapasztaljuk, akkor balgaság volna az hinni, hogy a mi igazságunk a helyes, az Övé pedig téves. Amikor ezt a különbséget tapasztaljuk, akkor nem az Isten igazságát kell firtatni, hanem magunkat megvizsgálni, hogy miért tér el az én igazságom az Övétől.
Általában ott követjük el ezt a számítási hibát, hogy csak a közvetlen eredményt figyeljük, s nem nézzünk egy kicsit tovább. Igaz, mi nem látjuk előre a jövőt, de mivel Ő látja azt is, ez megint csak egy egyszerű érv, hogy Neki adjunk igazat. Az ember többnyire megtapasztalja, hogy amikor visszafelé tekint - mert a múltba mi is tudunk látni, csak a jövőbe nem -, akkor kiderül, hogy mégiscsak Neki volt igaza. Nagyjából ez jelenti a korral járó bölcsességet, hogy ha az ember néhány évtized után jópárszor megtapasztalta, hogy mégiscsak Neki lett igaza, akkor egyre könnyebben bízza Rá magát a jövőben is, hogy valószínű, ezután is Neki lesz igaza.
Kedves Testvérem! El tudom képzelni, hogy ez az egyszerű okfejtés annyira nem nyugtatja meg a rosszul sikerült vizsgaeredmény miatt. Mégis arra bíztatom, ne adja fel. Tanuljon, dolgozzék továbbra is teljes erejéből, ugyanakkor továbbra is járjon el a templomba minél gyakrabban, imádkozzék minél többet!. Így egyre inkább látni fogja az Isten igazságát, amely csodálatosan vezeti az életünket. Az Önét is éppenúgy, még ha olykor kudarcokon keresztül is.
Kedves Lelkiatya!
Létezik-e ördögűző szertartás a keresztelésen kívül egyházunkban?
Került-e sor használatára,van-e erre a feladatra "szakképzett" pap?
Erős kísértésekben milyen hathatós ördögűző vagy szabadító imát végezhet laikus személy magánhasználatra?
István
Igen létezik. Egy hosszadalmas, nagyon bonyolult szertartás ez. Csak a püspök vagy az általa kijelölt pap végezheti. Természetesen volt már rá példa, hogy egyházunkban alkalmazták ezt a szertartást.
Erős kísértések idején azonban semmiképp sem ördögűző imát kell mondani. A kísértés a küzdés ideje és alkalma. Az imádság ilyenkor könyörgő legyen és az Istenhez szóljon. Az igazi fegyverünk nem a jól megszerkesztett, hatékonynak vélt imádság, hanem maga a hit, ahogyan imádkozunk.
A kísértés idején nem a gonosszal kell viaskodni. Szóba sem állok vele, még azzal a szándékkal sem, hogy nagy erővel elűzöm. Ez értelmetlen. A kísértéssel, a bűnnel nem arra akar rávenni a gonosz, hogy kövessek el valami ocsmányságot, hanem arra, hogy ezáltal fordítson el, távolítson el magától az Istentől. Ezért már nagyjából az is elég neki, ha a kísértés idején vele foglalkozom, és balgán nem jut eszembe, hogy az Úrhoz kiáltsak.
Nagy Szent Teréz arra tanított, hogy egyszerűen fityiszt kell mutatni az ördögnek, és nem foglalkozni vele többet. Ez hatékonyabb, mint bármilyen ördögűző ima vagy szertartás. Ezek ugyanis csak megszállottság esetén alkalmazandók, s a püspök vagy az általa kijelölt személy feladata éppen az, hogy ezt a tényt megállapítsa, és kimondja, ha valóban erre van szükség. Hozzáteszem, hogy ördögűzést végző papok tapasztalata szerint a legtöbb anank vélt esetben (95-99 százalékban!) nem valóságos megszállottságról van szó, tehát nem erre a különleges szertartásra van szükség. Sokkal inkább a hitre és a bizalomra, s leginkább arra, hogy minden ügyünkben, bajunkban, örömünkben a Jóságos Istenhez forduljunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Az Egyház hogyan vélekedik az idegen lények, földönkívüliek létezéséről? Ezzel kapcsolatban hol lehet további információkat gyűjteni, tovább olvasni, amely tükrözi Egyházunk tanítását?
Válaszát előre is köszönöm!
Mivel ez alapvetően természettudományos kérdés, ezért az Egyház nem ad ki állásfoglalást róla. Vannak teológusok, akik kifejtik véleményüket a kérdésben, de ők is inkább a hit vonatkozásában. VAnnak keresztény, katolikus természettudósok, akik szintén képviselik a saját nézetüket, saját kutatási eredményeiket, de ez sem az Egyház hivatalos tanítása ebben a kérdésben.
Kérésemre az egyik teológusunk rövid de tartalmas kifejtést írt erről, amely megtalálható a Lelkiatya fórumán.
Kedves Lelkiatya!
Mivel már május 9.-e van, szeretnék feltenni egy fontos kérdést, amit nem találok ezen a honlapon. Mikor lesz Orosz Athanáz atya püspökké szentelése? Annyit tudok, hogy kb. május 20. körül lesz Miskolcon, már több időpontot és verziót hallottam, de még mindig nem tudom, hogy mi a hivatalos verzió. Köszönöm az előzőekre írt válaszait is!
Krisztus feltámadt halottaiból!
Macika újból
Kedves Macika!
Köszönöm, hogy föltette ezt a kérdést,legalább ezen a helyen én is közzétehetem. Orosz Atanáz atya püspökké szentelése május 21-én lesz Miskolcon 10 órakor. A megelőző szertartás pedig ugynaott előző este pénteken 6 órakor a vecsernyében. Szerintem jelent már erről híradás, de főként a templomainkban hirdetik, szervezik az utat erre a szentelésre.
Lelkiatya!
Azt szeretnénk kérdezni, hogy a Akatisztosz kottáját hol tudjuk megvásárolni? Vagy esetleg van elérhető hanganyag?
A nyíregyházi kegytárgyboltban bizonyosan kapható kotta is, cd-lemez is, melyen a hajdúdorogi diákok éneke hallható.
Lelkiatya!
Idén augusztusban lesz 20 éve annak, hogy II. János pál pápa először Magyarországra látogatott. Azt szeretném kérdezni, hogy lesz-e valamilyen megemlékezés görögkatolikus részről?
Köszönjük a figyelmeztetést. Jelent is meg már megemlékező írás, és talán lesz is még más megemlékezés is. Különösen szép, hogy éppen, amikor erre emlékezhetünk, akkor ünnepelhetjük a boldoggáavatását is.
Feltámadt Krisztus!
Lelkiatya!
Úgy gondoltam, hogy nem szabad kihagyni az angol trónörökös Vilmos hercegnek az esküvőjét, még ha csak tv-ben is nézhettük meg. Mi egy kisebb baráti társasággal vettük rá magunkat, hogy ily módon is résztvegyünk az eseményen. Nos, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a templomban (egyértelműen anglikán) miért láthattunk egy-egy oszlopon egy Szűz Mária és egy Jézus ikont? Lehetséges ez?
Az anglikán egyház nem egységes ebben. Különösen boldog Newman bíboros tevékenysége nyomán indult meg az anglikánok között az az irányzat, amely sok ponton visszatért a katolikus egyház tanításához. Bizonyára ez a folyamat vezetett aztán ahhoz, hogy Benedek pápa vissza is fogadhatott olyan anglikán híveket, papokat, püspököket, akik ezt kérték.
Másik megjegyzésem, hogy a nyugati egyházban is egyre terjed az ikonok tisztelete és használata az imádságban. Valószínű, ez is hatott, hogy a westminsteri apátságban ikonok legyenek kitéve. Igaz, én nem láttam, de elhiszem.
+ Kedves Lelkiatya!
Ezt ? főleg az idézett utolsó mondatra vonatkozik kérdésem ? csak elírta, vagy tényleg komolyan gondolja-e:
?Az, hogy vissza kell térnünk az ősi hagyományokhoz, hogy vallási életünket meg kell tisztítanunk a nem hozzáillő, átvett elemektől, ez világos útmutatása Rómának. Erre szóló fölszólítást fogalmaztak meg a Liturgikus Instrukcióban. Talán ez a folyamat inkább segít abban, hogy kevesebben térjenek át az ortodoxok közé azok közül a görögkatolikusok közül, akik jobban vonzódnak ehhez a lelkiséghez.?
Vajon az ortodox nosztalgia helyett nem az egyházszakadás előtti gyökerekből kellene-e megújulni?!
Imádságos köszöntéssel,
Bazsó-Dombi Attila
Pontosan így van, erre kell törekednünk.
Kedves Lelkiatya!
Én olyan feledékeny vagyok! Igyekszem gyónás előtt összeszedni a gondolataimat, már otthon előre megbánom a bűneimet, de mindig elfelejtek valamit meggyónni. Aztán otthon, vagy másnap jut eszembe, hogy ezt vagy azt nem gyóntam meg.Sajnos volt, hogy több évig is nem mentem gyónni ekkor szinte lehetetlen visszaemlékezni mindenre. Mit lehet ilyen esetben tenni? Ettől még érvényes a gyónás?
A helyes gyónást úgy zárjuk le, hogy "mindezeket a bűnöket bánom, s azokat is, amelyeket feledékenységből, vagy figyelmetlenségből nem mondtam el". Valóban képtelenség minden bűnt fölsorolni egy-egy gyónásban. Éppen ezért tanít így bennünket az Egyház, hogy a ki nem mondott bűnöket is megbánjuk. Akkor érvénytelen a gyónás, hogy ha valaki - akár szégyenkezés akár súlyosabb ok miatt - szándékosan hagy ki valamit. Ilyen sohasem szabad tennünk!
Érdemes rendszeresen gyónni, nem túl hosszú időt hagyni a gyónások között, s akkor az ember nagyjából át tudja tekinteni az eltelt időt. De ismétlem, mindent biztosan nem lehet elmondani, azzal ne vezessük félre magunkat. Sohse zárjuk le azzal, hogy "több bűnöm nincsen"! Minden más bűnt is bánok, és kérem azok föloldozását is.
Feltámadt Krisztus!
Valamikor azt olvastam (most hirtelen nem tudom, hogy hol pontosan), hogy a pápa a görögkatolikusokat kiemeltem "védi", hisz nem vagyunk sokan. Ma azt tapasztalom a Magyar Görögkatolikus Egyházban (nem tudom, hogy máshol mi a helyzet), hogy megjelentek a vezetőségben az erősen ortodox irányba húzó papok, de természetesen nem csak a vezetőségben. Nem fog veszélyt jelenteni ránk görögkatolikusokra és az egyházunkra ez az ortodoxos irány? Ha elfajulnak a dolgok, akkor a pápa ki fog mellettünk állni, vagy a vezetőség miatt nem?
Azon is gondolkoztam, hogy ha nagyon ortodoxos irányba megyünk, akkor megjelennek az erősen latinizálók is. Meg fogunk mi görögkatolikusnak maradni a belháborúk ellenére is? Nem fog-e marék közösség széthúzni?
Köszönöm előre is válaszát!
Nem tudom egészen pontosan, hogy hol olvashatta, és mire gondolhatunk e "kiemelt védelem" kapcsán. Talán éppen az Orientale Lumen apostoli buzdításra? Abban nagy megbecsüléssel idézi föl a keleti egyház értékeit, és bíztatja a keleti szertartású katolikusokat, hogy védjék, ápolják, erősítsék ezt a keleti hagyományokban gyökerező értékeket. Lehet, valaki ebben azt látja, hogy a görögkatolikusok az ortodoxokhoz közelednek. Azért tűnik így, mivel a közös gyökereikhez közelednek. De bár minden egyház és felekezet ezt tenné. Ha a közös gyökérhez, Krisztushoz közelednénk, akkor egymáshoz is közelednénk.
Én azt érzékelem, hogy a mostani vezetésünk nagyon is tudatosan keresi ezt a közeledést. Elsősorban Krisztushoz, és Krisztus Egyházában föllelhető ősi értékekhez. Ezzel nem távolodik a Katolikus Egyháztól, hanem annak is mélyére hatol, abba az irányba, ahol még közösek voltak a gyökerek. Biztos vagyok abban, hogy a mostani pápa - aki szintén támogatja a régi hagyományokat - ugyanúgy ebben az irányban segít és támogat minket, mint boldoggá avatott elődje.
Az eleve téves magatartás, ha valaki azért "latinizál", hogy ezzel egyensúlyozzon. Ez, ahogyan említi is, inkább "belháborúkhoz" vezet, mint kiegyenlít. Oda kell figyelnünk a vezetőinkre, hazai és egyetemes értelemben egyaránt, és ha őket követjük, nem pedig a magunk feje után megyünk, akkor egymásnak sem fogunk menni.
Tisztelt Lelkiatya!
A gyónással kapcsolatban kérdezném. Úgy gondolom, hogy egy ezidáig be nem következett jövőbeni esemény miatti aggodalmam túlzó méreteket öltött az utóbbi időben. Sajnos néha a családom is kárát látja már ennek. Nagyon nehéz szabadulni ettől az érzéstől, és eljutottam oda, hogy ezt bűnnek éltem meg - ti. az aggódásomat - hiszen "ments meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől... Ergo: mivel ez a félelmem a normális mértéken túlmutatott, ezért bűn, bűn azért, mert nem tudom átadni a probléma megoldását Isten kezébe. Higyje el, nagyon faramuci az élethelyzetem, nem rajtam múlik a helyzet a megoldása, és senkinek sem kívánnám azt amibe belekerültem. Gyóntató papom zseniális lelkivezetőként egy mondattal helyre tette az érzéseimet: Nem lesz semmi bajotok. Elképesztő isteni tűz volt közben a szemében, évek múlva is úgy fogok tudni tekinteni erre a gyónásomra, mint egy jelentős állomására hitem fejlődése során.
Jákob példáját helyezve magam elé: akkor is kiimádkozom az Istentől a megoldást, ha most nem is érzem úgy, hogy teljesülni fog.
Kérdésem: ha feloldoznak a bűnöm alól, és megtisztulok, hogyan kerüljem el, hogy újra beleessek ebbe az aggodalmaskodás hibájába? Állandóan ott mocorog a kisördög is persze, hogy "biztos vagy te ebben?" Tényleg komolyan gondolod" - teszem fel magamnak a kérdéseket még imáim során is.
Lassan egy éve tart ez az állapot, de kétségtelen: ez a kétely, ez a vívódás megedzette hitemet. Minden év végén kérek valamit Istentől. Másfél éve azt kértem, adjon erőt. Erre kaptam ezt a keresztet a nyakamba, és most már úgy érzem, túl sok, kár volt ilyet kérnem. De jó volna azt mondani, hogy köszönöm, Istenem, elég volt a lecke, kapcsolj kímélőprogramra. (anélkül, hogy problémámat megosztanám, kérem, higyje el, veszedelmesen nehéz élethelyzetbe kerültem)
Szóval: aggodalmaskodás. Bűn, hogy vissza-visszaesek? Ha Jákobot állítom magam elé példa gyanánt, bízhatok az imáimban? EZ hogy működik? Imádkozom, imádkozom és aggódom tovább, mert bizonyosságot nem kapok menet közben. Vagy imádkozom, imádkozom, és higgyem el, hogy semmi baj nem lesz? Kérhetek Istentől bizonyosságot előre?
Feltámadt Krisztus!
Kedves Testvérem!
Elhiszem, hogy nehéz helyzetben van. Mindenekelőtt meg kell értenie, hogy az Ön esetében nem bűn az aggodalmaskodás. Biztos vagyok abban, hogy alkata, személyisége is hajlik erre. Éppen ezért tűnik sziszifuszi küzdelemnek. Igaz, azt mondja, "csupán" egy éve tart ez az állapot, de én azt gyanítom, hogy Ön törekvő lelkiember, s inkább csak lelki fejlődésének ezen a szakaszán ismerte föl, hogy ez az aggodalmaskodás nem az Istenhez vezeti, inkább a kétségekbe. Ebben ismerhetjük föl egyébként a kísértőt. Amikor eszébejut az aggodalmaskodás - akár még szentgyónás közben is, nemde? - akkor egész egyszerűen ne törődjék ezzel a gondolattal. A lelkiatyjának szava is ebbe az irányba buzdította. Nem szabad fölülni ennek a duruzsoló gondolatnak, mert semmi jelentősége nincsen. Egyébként éppen a lelkiekre törekvő embereknél jelenhet meg ez a fajta kísértés. A természete, hogy az alap jó, vagyis maga a jóra törekvés, a bűn kerülése, de a kísértő gondolat túllendíti ezt a törekvést a helyes mértéken. Jól meg kell értenie, hogy a lelkiéletben alapvető a helyes mérték. Lám, ez még a lelki törekvésben is fontos, nem szabad túlzásba esni.
Még egy dolog. Gyanítom, hogy van itt más bűn is - mint mindannyiunknál. Az, hogy egy bűn vibrálón a szemünk előtt táncol, mely nem is biztos, hogy olyan súlyos, gyakran szintén a kísértő csapdája, hogy közben a többi bűnt, vagy valami egy jelentőset elfedjen, eltakarjon. Az a tanácsom, hogy tartson körültekintően lelkiismeretvizsgálatot. Ugyanakkor ne feledje, hogy az Isten kegyelme mindig hatalmasabb, mint a mi bűneink. Nem a mi törekvésünk, hanem egyedül Isten irgalmas szeretete tart meg és növel, nevel bennünket. Erre a szeretetre, erre a csodálatos kegyelemre irányítsa hálával a figyelmét!