Kedves Lelkiatya!
Külföldön tanulok, s ma részt vettem az Előszenteltek Liturgián egy görögkatolikus templomban. Nagyon felemelő volt. A szertartásban voltak leborulások is, amit nem csak a pap végzett, hanem a templomban mindenki, a hívek is. Viszont egy dolgot nem értettem, s ezzel kapcsolatban szeretnék egy kérdést feltenni. A Miatyánk előtt, az ekténia alatt csak félig húzták be a bezárt királyi ajtó mögött a függönyt. Magyarországon csak egy helyen láttam ilyet korábban, akkor is "meglepett". Ez pusztán helyi szokás, vagy konkrét jelentése is van?
Válaszát köszönöm.
András
Kedves András!
Voltaképpen a Szent Adományok bevitele után húzzuk be félig a függönyt, a pap áldozása alatt pedig teljesen behúzzuk, s majd a szentáldozásra nyitjuk ki újra. Már ahol használják ilyen módon a királyi ajtó függönyét. A liturgián olyan dolgok történnek, amelyeket emberi szem nem láthat meg, emberi értelem nem foghat föl. A függöny elhúzásával valójában még érzékelhetőbbé tesszük a titkok jelentőségét és elrejtettségét. A "nem láthatás" kiemelésével jobban fölfoghatjuk a transzcendens esemény valóságát. Ezt szolgálja a függöny használata.
Előszenteltek Liturgiáján bár jelen van a Szentség, mégsem ünnepeljük teljes pompájával az Isteni Liturgiát. Erre utal a félig behúzott függöny. Ilyenkor nem az üdvtörténeti eseményeket, Jézus életét éljük át, mint a Szent Liturgián, hanem "csupán" a bűnbánati szertartás közben részesülünk az Eukharisztiából.
A dorogiaktól hallottam, hogy a családgyűlés kolosszális kudarcba fulladt volna, ha az utolsó héten a püspök nem kapálózik résztvevőkért, és még csak fel sem fogta, hogy a papjai magasról tojnak rá. Sajnáltam volna, de megérdemelte volna a szégyent és gyalázatot hogy észhez térjen és észrevegye a valódi problémákat az egyházában!
Fülöp atya okos ember, tanított Dorogon, mi lett vele, hogy ennyire nem vak? Vagy fél megfegyelmezni a paróchus atyákat? A gyenge kezű királyok mindig súlyos anyagi és erkölcsi károkat okoztak az országnak. Fülöp atya milyen egyházat csinál? Mit akar maga után hagyni?
A szeptemberi zarándoklatunk indulása előtt három órával is úgy tűnt, hogy kolosszális kudarcba fullad az egész. Olyan eszeveszett vihar söpört végig az országon, hogy csak egy vak ember képhelhette, hogy el lehet indulni. Mégis másként alakult.
Hogy a Családgyűlés előzményei hogyan zajlottak, hogy ki mikor jelentkezett, azt nem tudom. De ahogyan sikerült, abból világosan látszik, hogy az a Gondviselő kezének műve volt. Lehet, hogy Fülöp atya okos ember, de egy ilyen napot így megszervezni csak okossággal nem lehetett volna. Kapálózással még kevésbé. Szerintem hittel szervezte ő is és a munkatársai is. Mint ahogyan az egyházunkat is inkább hittel vezeti, mint okossággal. Hála Istennek!
Kedves Lelki Atya!
Böjti gondolatokat kerestem a honlapjukon, ami gyönyörű, és rátaláltam a Lelkiatya rovatban egy kérdésre. Egy papnövendék szerette volna megtartani a böjtöt, és panaszkodott hogy nem tudja, mert a papneveldében nem böjtösen főznek. A rektora megmosolyogta érte, a Lelkiatya pedig úgyszólván leoltotta. Nagyon csodálkozom ezen.
Az ortodox kispapok szinte mindegyike tartja a böjtöt az étkezésben is, ezen felül ki-ki tarthatja másképpen is. Persze ilyenkor szokták mondani, hogy "én másképpen böjtölök", de valljuk be, ez legtöbbször azt jelenti, hogy sehogy. Nagyon visszatetsző, hogy a görög katolikus papnövendékek közül mindössze egyetlen egy akar az étkezéssel böjtölni, az összes többi "másképpen" tartja a böjtöt... Először felháborított, hogy az elöljáróik sem támogatják azt az egyetlent. És aki még a húsról sem tud lemondani, attól hogy várjuk, hogy mélyebb tartalmú lemondásai legyenek?...
Persze a görög katolikus papok közül talán 5-10, aki valóban böjtöl, elég nevetséges, amikor a böjtről prédikálnak, miközben a kolbász kilóg a szájukból egész böjt alatt...
Őszintén remélem, hogy az új "püspök" szigorúbb lesz a paróchusokhoz, megköveteli azt ami minimum elvárható volna a paróchusoktól, és az Exarchátus minta lesz a Hajdúdorogi Egyházmegye számára.
Most mondhatják rám, hogy aki nem eszik, ne szólja meg azt aki eszik, de ettől a fentiek még igazak.
egy volt görög katolikus
Kedves volt Görögkatolikus Testvérem!
Az említett kispapnak írott válaszomban a következő mondatok szerepeltek:
"Mindenképp dicséretes a törekvés, hogy minél odaadóbb böjtöt tartson. Ez szép lelki gyümölcsöket teremhet, csak bíztatni tudom... A helyes böjtöt tanulni kell, sok tapasztalat szükséges hozzá, hogy igazán lelkivé váljon. Fontos szerepe van a lelkiéletünkben, s igaz, ma erről többet kellene beszélünk, s még inkább többet kellene böjtölnünk...
Nehezen tudom értelmezni a szavait (lehet, gépelési hiba is van benne): "a Lelkiatya pedig úgyszólván leoltotta". Sem letolni nem akartam, sem kioltani benne a lelkesedést. Épp ellenkezőleg.
Hogy ki volt a kérdező kispap, az szerencsére titok marad. Mint az is, hogy melyik szemináriumról van szó. Görög kispapjaink közül többen is vannak, akik egész nagyböjt alatt komolyan böjtölnek, nem is csak a húst kerülve el. Az még nem is volna olyan nehéz, hiszen nálunk az étrend is egészen más a böjti időben, mint máskor. Böjtölő papot is sokkal többet ismerek, mint 10-et, de egyetlen egyetsem láttam még, akinek kilógott volna a kolbász a szájából.
Kár, hogy hamarabb hagyta el egyházunkat, minthogy igazán megismerte volna.
Kedves Lelkiatya!
VAn nekem egy visszatérő gondom. Sajnos az idegszálaim eléggé elgyengültek amikor a kisfiam megszületett. Sajnos elég "rossz" volt kiskorában, nem aludt, sírós volt hasfájós stb. Nem mentségként írom ezeket csak magyarázatként. A családi életünk a férjemmel 10 éves házasságunk alatt nagyon jó és ő nagyon türelmes velem. De amikor valami rossz dolog történik (pl. gyerek nem csinálja meg sorozatosan a háziját) nagyon kiborulok, és sajnos nagyon csúnyán beszélek. Előfordul amikor "Isten nevét is hiába veszem". De ezt rögtön megbánom és gyónáskor is szintén. De nem tudok magamon uralkodni. Megbocsátja ezt nekem a JóIsten így, hogy folyton "visszaeső vagyok"? Üdvözlettel köszönettel Szilvi
Kedves Szilvi!
Ne aggódjék! Nincs olyan bűn, amit a Jóisten meg ne bocsátana. Minket is arra tanított, hogy ha 70x7-szer vétkezik is felebarátunk, de mindannyiszor bánja, akkor 70x7-szer bocsássunk meg neki. Effelől tehát semmi kétsége ne legyen, hogy Ő is mindig megbocsát.
Ráadásul a Mindenható tudja legjobban, hogy mi lakik a szívünkben. Egy alapvetően idegesebb természetű ember esetében egészen más súlyú az a bűn, ha nem tud magán uralkodni, mint olyan valakinél, aki pusztán hanyagságból, nemtörődömsége miatt használ trágár szavakat, vagy kiabál másokra.
Ha türelmes férjet kapott az Úrtól, ez nagy ajándék. Adjon hálát Neki érte. Nyilván törekednie kell a béke megőrzésére, de ha elpattan a húr, semmi vész, mindig lehet előről kezdeni. Ehhez viszont fontos, hogy mindig tudjon bocsánatot kérni a férjétől, de a gyermekétől is. Ne féljen, nem csorbul ezzel a szülői tekintély egyáltalán. Sőt, ezzel segíthetjük igazán a gyermekeinket, ha nem titkoljuk el, ha nem tagadjuk le, hogy mi is küzdünk önmagunkkal, hogy mi is belátjuk a bűnainket, hibáinkat.
Jól teszi, ha rendszeresen járul szentségekhez. Javaslom, hogy havonta gyónjék és áldozzon minden egyes Szent Liturgián, illetve, ha teheti, most nagyböjtben az Előszentelek Liturgiáján.
Főtisztelendő Lelkiatya!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A kérdésem a következő lenne. Soha nem tudtam megérteni, hogy ártatlan kis lényeknek miért kell szenvedniük. Attól borzasztóbb, és fájdalmasabb, nincs mint egy gyerek elveszítése. Hiszen semmit nem vétkeztek és mégis, szenvedniük kell. MIÉRT?
Számtalanszor el gondolkodtam már ezen, de valahogy nem találok rá választ.
Csupán az nyugtat meg, hogy Jézus Krisztus kis anygalai lesznek és , hogy sokkal jobb helyen vann ok mint itt a földön. De sajnos akik el veszítik gyermekeiket, szinte feldolgozhatatlan számukra,hogy nincs tovább az aki élete értelme volt.
Tudom, hogy mindne a jó Isten akarata és el is fogadom, de borzasztóan fáj.
Azok a sok természeti csapások, boldog családanyák apák, gyerekek halnak meg ártatlanul,és azok akik meg ölnek, nyugodtan élik világukat. Ilyenkor mindig ez a mondat jut eszembe: Boldogok akik sírnak......
Megprobálom ez alapján élni életem, hogy bármi is történik a mennyországban majd boldogságra találok.
Várom mielőbbi válaszát. Helga
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves Helga!
Valóban nagyon nehéz kérdést feszeget. Én sem tudom rá a választ. Ennyit tudok mondani, hogy vannak dolgok, amelyeket nem értünk, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. Szerintem ezt sem lehet. Persze, vannak vígasztaló gondolatok, hogy a meghalt gyermekeknek nem ismerjük a sorsát, lehet, hogy így járnak jobban, ha hamar eltávoznak, még bűntelen állapotukban az Úristenhez jutnak. A szülők szenvedésének is megvan az értelme, hiszen soha nincsen értelmetlen szenvedés. Az istenfélő ember Krisztus szenvedéséhez kapcsolódik általa. Ezek valóságos dolgok, mégis, amikor valaki kegyetlenül szenved akár a saját betegsége, akár valamely szerettének elvesztése miatt, akkor ezek az igazságok is csak üres szavaknak tűnnek. Olyan ez, mint az élet értelmének kérdése, melyre nemrégiben kérdezett rá valaki. Amíg a saját válaszunkat meg nem találjuk, saját meggyőződésünket föl nem ismerjük, addig minden kimondott vagy leírt magyarázat üresen kong.
Az a válaszom, hogy el kell fogadni, hogy vannak megmagyarázhatatlan dolgok. A hitünkben vannak olyan kérdések, melyek megválaszolásához az emberi értelem kevés. Az Istenbe vetett hitnek része az, hogy rábízom ezeket a Teremtőre. Elég nekem, hogy ő tudja a megoldást. S él bennem a meggyőződés, hogy Ő mindenkinek a legjobbat akarja, még ha az én véges értelmem nem is képes belátni, hogy hogyan.
Kedves lelki atya!
A kérdésem, hogy a kolivát, kollibát miből és hogyan kell elkészíteni?
Bocsánatot kérek, ezzel a válaszzal már elkéstem. Mégis, röviden:
A koliba vízben főtt búza. Szoktak halottak emlékezetére is készíteni, de nálunk legelterjedtebb a nagyböjt első szombatján, Szent Tivadar napján ennek megáldása és kiosztása.
A búzát legalább egy napon át hideg vízben áztatjuk. Utána átmossuk, és egy másik vízben főzzük lassú tűzön, mintegy 4-5 órán át. Leöntjük róla a vizet, és voltaképpen készen is van.
Szokták azonban ízesíteni. Többnyire apróra vágott magokkal (dió, mandula, mogyoró, stb.) és mazsolával, egyéb apróra vágott szárított gyümölccsel. Teszünk bele egy kevés sót is, és édesítjük mézzel vagy cukorral.
Tetszés szerint lehet még több ízesítő anyagot beletenni, csak nem állati eredetűt. Keverhetünk bele őrölt diót, kakaót, esetleg kevés rumot is.
Nagyböjt első kemény hetének fölüdülésére is szolgál ez az eledel, úgyhogy szabad finomra készíteni.
Tisztelt Lelkiatya!
Olyan dolgokról hallottam az elmúlt napokban, amelyek felháborítottak, mégpedig a kispapjainkrol van szó. Az egyik papnövendékről derült ki az információ, miközben dicsekedve mesélte világi barátainak, hogy a szünetekben milyen jót bulizik és szórakozik ő maga is nyílvános szórakozohelyeken, és egy ilyen helyes mesélte azt is, miként csalt többször a vizsgákon és a dolgozatok megírásán...elmondása szerint számára a papság csak egy biztos egzisztenciát ad, olyan ez mint egy szakma. Amikor barátom ez elmesélte nekem is, aki szintén kispap szeretnék lenni, inkább elriasztott, minthogy megerősített volna. Talán esetleg lehetne kérnünk vagy felhívni a figyelmet az ilyenféle dolgokra..., hogy az ott benn élő nevelő atyák erre jobban figyeljenek már oda...és esetleg probálják segíteni vagy útba igazítani az ilyen eltévedett embereket, mert ha papként kerülne ki, akkor úgy gondolom sokkal nagyobb kárt okozhat az Egyháznak, és a bajokból már így is van elég!
Köszönöm, hogy kiönthettem a félelmekkel teli lelkemet Önnek!
Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Előbb én is megdöbbenéssel olvastam sorait. Ha van ilyen ember, annak biztosan nincs helye a Szemináriumban. Azonban leveléből arra következtetek, hogy nem személyesen találkozott ilyen kispappal, hanem valaki mesélt róla. Netán neki is mesélte valaki. Így viszont nehéz utánajárni a hír valódiságának. Mindenesetre nem tudom elképzelni, hogy mostani kispapjaink közül bárki így beszéljen és gondolkodjék. Tudom, hogy az elöljáró atyák odafigyelnek rájuk, de szerintem maguk a fiúk is kivetnék maguk közül azt, aki ennyire felelőtlenül bánna az Istentől kapott hivatással.
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék valamit kérdezni. A cél tudtommal az, hogy visszatérjen a görög katolikus egyház az ősi, orthodox hagyományokhoz. Ebben az ügyben történtek már lépések, de még mindig sok minden hiányzik. Itt van pl. a nagyböjt kezdete. Én járok orthodox templomba is, onnan vannak információim (teológiát nem tanultam!): a nagyböjt első hetének mindennapján végzik Krétai Szt. András Bűnbánati Kánonját (részekre bontva, most hétfőn kezdték az első résszel és így tovább. Mellette szerdán és pénteken végzik az Előszentelt adományok liturgiáját, péntek reggel koliva áldással. (Ez utóbbit már a mi paróchiánk is tartja, Istennek hála.) A kérdésem az lenne: mikor fogják nálunk is bevezetni ezt a szokást, hogy az első napokban elvégzik a Krétainak 1-1 részét? Ez nagyon szép hagyomány és rávezet a böjtre. Válaszát előre is köszönöm! Macika
Kedves Macika!
Örvendtem, hogy erről ír. A nagy szertartáskönyv valóban előírja az első hétre, annak első négy napjára a Krétai Szent András kánonjának elvégzését részleteiben. Vannak templomok, ahol már évek óta végzik ezeket, kisebb közösségekben, de még nem általános előírás. Viszont 20-25 évvel ezelőtt koliba-áldás sem volt. Sőt, szerintem ma Előszentelteket is több helyen végeznek, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Tehát valóban ez az egyházunk fejlődési iránya. Hogy mikor jutunk el oda, hogy ez az előírásba is bekerüljön, azt nem tudom. De előírás nélkül is lehet imádkozni, akár közösségben, akár egyénileg. Igaz, ma már túl vagyunk az első héten. Ám hasonlóan szép szokás az is, hogy az Istenszülő akatiszt himnuszának egy-egy negyedét minden hét pénteki napján imádkozzuk el az esti zsolozsmában. Az ötödik hét szombatján pedig az egészet. Némely templomunkban imádkozzák ezt is, de lehet végezni egyénileg is.
Hatalmas kincstár a mi liturgikus örökségünk. Nem győzzük előtárni ezeket a kincseket.
Kedves Lelkiatya!
Egy egyesületet szeretnék létrehozni.
Az egyesület célja a betegség megelőzése,a preventió.
Minden ember tudja,ha lelke megbetegszik,akkor ezt a test is követi.
Sajnos korunkban rengeteg sok stressz ér bennünket,és elfelejtkezünk arról,hogy egy kicsit meg kell állnunk,és lelkünkkel is foglalkozzunk,egyébként a testünk megbetegszik.
Nagyon sok stressz ér bennünket mindennapjainkba,hiszen a mai embernek sok helyen meg kell felelnie. Erre tetőzik rá a válság okozta sok probléma még.
Lelkiatyám!
Az egyesületem megalapításához szeretnék olyan görögkatolikus lelkipásztort,pásztorokat találni, akik segítenének embertársaikon
csupán csak azzal,hogy meghallgatják.
Sajnos a mai világban az emberek nem járnak templomba,mert nincs rá idejük- mondják. Nincs rá idejük,mert nem akarják,hogy idejük legyen,mert nem ezt látták otthon,vagy azért mert nem tudják,hogy milyen egy közösségbe tartozni ahol az emberek minden hátsó szándék
nélkül segítő jobbot nyújtanak a másik embertársuknak úgy,hogy nem várnak el ezért viszonzást,és megelékszenek egy szóval: KÖSZÖNÖM!
A kis falvakba,a kis közösségekbe még mindig van ez az összetartozás ami sajnos nálunk a városban ritkán tapasztalható,mert közömbösek lettek az emberek,mert a világ rákényszerítette arra az embert,hogy bezárja az ajtót.
Az időseink félnek,bizalmatlanok,mert sokan becsapják őket,vannak esetek,hogy bántják őket egy kis haszonért.(Egyre nő az idősek elleni támadás,lopás)
Ez ellen úgy védekezhetünk,hogy segítünk egymásnak,hogy odafigyelünk,hogy nem vagyunk közömbösek. Észrevesszük embertársunk
problémáit,gondjai megoldásában segítünk,vagy segítünk olyan szakemberhez jutni akitől segítséget kaphat.
Lelkipásztorokra most nagyobb szükség van mint valaha.
"Ha a hegy nem megy Mohamedhez,Mohamed megy a hegyhez." -mondja a régi közmondás. Ha az ember nem megy felkeresni a lelkipásztort,akkor keresse fel a lelkipásztor a hívőt. Nagyon sok ember hisz Istenbe aki valamilyen ok miatt nem jár Szent misére,és ezért nem találkozhat
a lelkipásztorral.
ÉN OLYAN LELKIPÁSZTOROKAT SZERETNÉK TALÁLNI AKIK OLYAN EMBEREKET KERESNÉNEK MEG AKIK BÁR IGÉNYELNÉK AZT,HOGY ISTENHEZ KÖZELEBB KERÜLJENEK,ISTEN SZERETETÉT ÁTÉLJÉK,KÖZÖSSÉGBE TARTOZHASSANAK,DE VALAMI MEGGÁTOLJA ŐKET EBBEN. (Betegség,félelem,csalódás stb.)
Atyám! Hol találhatnék olyan lelkipásztorokat akik segítenének nekem?
Hova jutassam el kérdésemet ahol meghallgatásra is talál?
Köszönöm válaszát! Isten áldja meg!
Tímea
Kedves Tímea!
Egyesületet létrehozni nem egyszerű feladat. De nem is bizots, hogy arra van szükség. Azt várjuk tőle, hogy általa hatékonyabban tudjuk segíteni a rászorulókat. Érzem a szavaiból, hogy mennyire szeretne tenni ezekért az emberekért. Ám nem biztos, hogy az Úr azt várja tőlünk, hogy egyesületet alapítsunk. Az egyéni tetteket várja tőlünk, és sokszor ennek vonzó erejéből nő ki egy szervezettebb jótékonyság. Vannak olyan lelkipásztorok, akik szívesen meghallgatják, hasznos, bölcs tanáccsal ellátják a hozzájuk fordulókat. Olyanokat is ismerek, akik utána is mennek az embereknek, fölkeresik lakásukban, vagy más helyen. De ismétlem, nem biztos, hogy attól válik hatékonyabbá ez a jóra törekvés, ha szervezett kereteken belül végezzük. Az Isten kegyelmét kell elvinnünk embertársainkhoz. Ezt egyénileg is megtehetjük, s meg is kell tennünk. Ha hittel és kitartóan cselekszünk, akkor ez társakat is szül. Én ezen az úton látom lehetőségét annak, hogy idővel akár összefogottabban is tudjuk segíteni embertársainkat.
Kedves Lelkiatya!
A János 17.5 főpapi ima utolsó sorának értelmezését kérném. Van-e valami magyarázat arra, hogy Jézus azt mondja, hogy "részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett", és nem azt, hogy "...mielőtt a világba küldtél".
Köszönöm.
A teológia ezt úgy nevezi: a Logosz preegzisztenciája. A Logosz, az Ige a világ teremtése előtt volt.
Ezt is Szent János evangélista magyarázza:
Kezdetben volt az Ige (Logosz, a Fiú, Jézus Krisztus). Isten volt az Ige,
ő volt kezdetben Istennél (Jn 1,1-2). A hitvallásban is úgy mondjuk a Fiúról, hogy "öröktől fogva született". Tehát Ő éppen úgy időn kívüli, idő előtti, mint az Atya, akivel egylényegű. Az Ő dicsősége, isteni mivolta éppenúgy megvolt még a világ teremtése előtt, mint az Atyának vagy a Léleknek. Amikor Szent Pál azt írja: "az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodjék" (Fil 2,6), ez nem csak a megtestesülése, a világbajövetele előtti istenséget jelenti, hanem ami neki "megvolt" öröktől fogva, tehát mielőtt a világ lett.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.Kedves Lelkiatya most olvastam a hírekbe,hogy a püspökatya római látogatása alkalmából a 2012-es évbe római zarándoklatot szervez ez nagy öröm számomra már régóta vágyok Rómába.Az lenne a kérésem,hogy valamilyen formába ha lenne olyan szives és tályékoztatna de gondolom,hogy ez nem csak engem érint,hogy ez mikor és hogy fog lezajlani.Előre is köszönöm a tájékoztatást.Ha esetleg most nem tud válaszolni a kérdésre ugy a későbbiekben is nagy szeretettel várom a válaszát.Köszönettel:Miklós
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves Miklós!
Épp a napokban kaptunk erről értesítést. A tervek szerint ez a nagy zarándoklat 2012. július első hetében lesz, a közös imádságok és a pápával való találkozás július 3-4-5-én. Mindenki a saját parókusánál jelentkezhet, és tőle tudhatja meg a részleteket.
Kedves Lelki atya!
Meg tudná nekem mondani, hogy mennyiben stimmelnek a hivatalos osztrák katolikus hírügynökség alábbi állításai, és talán, hogy honnan vehették azokat, mert a hivatalos római kinevezési szövegböl nem. Van-e esetleg arra magyarázat, hogy miért nem szerepelnek ezek a nyelvekre való utalások a magyar híradásokban? Nagyon köszönöm.
http://www.kathweb.at/site/nachrichten/database/37932.html
http://www.magyarkurir.hu/hirek/orosz-atanaz-miskolci-apostoli-exarchatus-uj-puespoeke
A kathweb-en megjelent első híradás sok téves elemet tartalmazott. Azóta már kijavították.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt lelkiatya!Én egy 23 éves fiatalmeber vagyok.Mindkét szülői ágomon nagyon milyen és igazán vallásos családban születtem.Római katolikusnaknak vagyok keresztelve igy elsőáldoztam és bérmálkoztam is.Gyermekkorom óta rendszeren minisztráltam kb 19 éves koromig.Ezalatt az évek alatt oda vissza megtanultam az összes liturgiát,tudom mi után mi következik és a többi.De az utóbbi években mégis valahogy elüresedett eltompult bennem a misék és liturgiák figyelme nem tudok odafeigyelni nem tudok lelkiekben ott lenni csak ülök és valahogy olyan semmitmondó lett az egész.Sajnos nagyon nehéz erröl megértő és igazán értelmes ermberrel beszélni.A római katolikus papunk amikor ezt elmontam neki annyit mondott figyelj oda jobban és menj békével.Ugy hozta az élet hogy lett egy barátnőm aki görög katolikus és tavaly nyáron az ő húga elsőáldozásán részt vettem én is.Engem akkor magávalragadott a görög liturgia szépsége és gazdagsága.Ezen után nagyon sok helyen utánajártam miben is külömbözik a két vallás egymástól.Ahogy gyarapodtak az ismereteim nyilvánvalóvá vált előttem hogy mind teológiai mindpedig liturgikus értelemben megegyezik az én Isten és egyházképemmel.A kérdésem az lenne hogy hogy tudatositsam ezt a családomban de legfőképpen Isten előtt hogy én ezentúl egy sokmindenben más vallásal szimpatizálok.Továbbá nem tudom hogy hogyan kezdjem el a görög liturgiákra való rendszeres járást mert még egy görög imakönyvet sem olyan egyszerü dolog keritenem mert itt Miskolcon sehol sem tudok kapni.Mit javasol először csak üljek be majd hátsó sorba az imakönyvel a kezembe és figyeljem mikor mit kell csinálni?Továbbá áldozhatnék e görög misén amikor római katolikusként voltam elsőáldozó?De legfőképp nem követek e el ezzel az egésszel Isten előtt súlyos bűnt?Én mindezek mellet télyleg mélyen Istenhívő ember vagyok és szeretnék ugyan az az ember maradni Isten előtt.Ebben a számomra komoly kérdésben kérném a segitségét.Válaszát előre is kösznöm!
Dicsóség Jézus Krisztusnak!
Kedves Fiatal Barátom!
Ön sok kegyelmet kapott eddigi életében. Nagy ajándék, ha valaki a hitben nőhet föl. Szomorú, de csaknem természetes, hogy 18-20 éves korában az ember egyszercsak távolodást érez a lelkében az Istentől. Ennek főként az az oka, hogy a gyermek másként éli meg a hitét, s amikor kezd felnőtté válni, akkor elégtelennek, gyerekesnek tűnnek a korábbi, Istennel kapcsolatot tartó imái és egyéb gyakorlatai. E jelenség, tehát, meglehetős általános, nem kell csodálkoznia rajta. Viszont a lelkileg törekvő embernek ezzel a válsághelyzettel együtt jár a megtérése is. Amikor újra rátalál az Istenre, de most már sokkal mélyebb módon.
Az a javaslatom, hogy azt az energiát, amit arra szánna, hogy most egyre jobban megismerje a görögkatolikus vallást, inkább fordítsa a sajátjának még mélyebb megismerésére. A latin rítusban legalább annyi mélység és gazdagság van, csak mostani világunkban ez sajnos, nem nagyon kerül a felszínre. Mélyebbre kell ásni érte.
Ne tévessze meg a keleti rítus újdonsága. Csodálkozni fog, de elmondhatom, hogy vannak görögkatolikus kortársai, akik meg a mi liturgiánkat tartják unalmasnak, és inkább mennek római templomba, rosszabb esetben más felekezethez. Ez nem helyes. A sajátot kell megismerni, amit kaptunk, ahová helyezett a Jóisten.
Ha Miskolcon él, tudom javasolni, hogy keresse föl az új római katolikus segédpüspök atyát. Biztosan sok a dolga, de segít majd Önnek eligazodni, hogy merre keresse saját vallásának a mélységét.
Ugyanakkor, természetesen, szabad áldoznia görögkatolikus Szent Liturgián, hiszen ugyanannak az Egyháznak a tagjai vagyunk. Ha pedig később, ha jövendőbeli felesége görökatolikus lesz, a gyermekeiket lehet keresztelni, ennek nincsen akadálya. De akkor is sokkal többet jelent, hogy olyan édesapjuk van, aki mélyen ismeri az Egyháznak a kincseit. Most annak van itt az ideje, hogy ez a pillanatnyi megtorpanása a hitben késztesse saját hitvilágánának mélyebb megismerését.
Dicsértesék!nagyon.örülök.de.mi.a.bánat.köszönöm.MAGDI
Kétféle bánat létezik: üdvösséget szerző és kárhozatot termő. Az egyik megnyitja az embert, a másik bezárja. Az egyiket a belső nyomorúság okozza, a másikat a külső bajok. Az egyik önzetlen, a másik önző. Az egyik Istenhez fordít, a másik eltávolít tőle.
Az egyik az a bánat, amelyet saját bűneink miatt érzünk. Szeretnénk több jót tenni, jobban az Istenhez igazodni, a kedvében járni, de érezzük a korlátainkat, gyöngeségeinket. Naponta, percről-percre szembesülünk gyarlóságunkkal. Ez a bánat magával hozza, hogy tudom, merre kell fordulni. A bánat magában rejti annak mély, belső tudását, hogy ugyanakkor az Isten megbocsát. Hogy az Ő irgalmas szeretete mindig nagyobb, mint az én bűnösségem. Ilyen módon a helyes bánat voltaképpen örömöt szül, a belőle fakadó könnyek megtisztító erejűek.
A másik bánat sajnos sokkal gyakoribb. Legtöbbször elégedetlenségből fakad. A mélyén önzés van. Szomorúság sújt le, mert nem azt kapom, amit szeretnék, amit elképzelek magamnak.
Ha mások szenvedése, vagy a világ bajai miatti bánkódunk abban sok az együttérzés. Ez helyénvaló is. De ha nem párosul az Istenbe vetett bizalommal, az Istenben bízó reménykedéssel, akkor kollektív önzésnek is lehet tekinteni.
Mindig az minősíti a bánatot, hogy az Isten milyen helyet kap benne.
Kedves lelkiatya!
Mi az értelme az ember életének és a világmindenség létének?
Nagy kérdés, melyre a választ mindenki maga találhatja meg. Én is mondhatok hozzá néhány adalékot, de akkor találja meg a választ, ha azt saját magának fogalmazza meg. Ehhez a személyes megfogalmazáshoz, a nagy kérdésre adott saját válasz megtalálásához hosszú évekre van szükség, vagy mondhatni, egy egész életre. Azt lehet bölcs embernek mondani, aki már megtalálta, meg tudta fogalmazni önmagának. Ezért is kötődik össze gondolatainkban a bölcs és az öreg ember fogalma.
Az ember azért él, hogy megtalálja a helyét a világban, hogy megtalálja azt az utat, amit neki a Teremtő szánt, elvégezze azt a feladatot, amit rábízott. Van egy "támasz-kérdés", amely mindenkinek segíthet megtalálni a saját útját és feladatát. Így hangzik: Hogyan szolgálhatok? Hol tudok segíteni? Hogyan, mivel tudom segíteni az embereket? Mit tehetek az embertársaimért? Ez mind ugyanaz. Ehhez a kérdéshez igazítva személyiségünket lassan kirajzolódik, hogy miként tehetjük értékessé az életünket. Így valósulhat meg Isten akarata az életünkben, ez az út vezet el bennünket a vele való végső találkozásra, az üdvösségre. Végtére is ez az emberi élet célja.
A világmindenséget a Teremtő alkotta túlcsorduló szeretetből. Nehéz válaszolni arra, hogy miért. Ő tudja. Az az ember viszont, aki Vele egyre mélyebb kapcsolatban van, egyre jobban megismeri az Ő gondolatait, az egyre jobban kezdi látni, hogy miért is. Erre sincsen általános és egyetemes válasz. Erre is a sajátot kell megtalálni. Az okot nemigen fogjuk tudni, de a célját sejtjük. Mivel Isten mindent szeretetből tesz, a világ megteremtése is szeretetének gyümölcse. Azt akarja, hogy a szeretet növekedjék. A teremtett világ létével hirdeti az Ő jóságát, nagyságát, dicsőségét. Nekünk embereknek pedig az a dolgunk, hogy a szeretetet növeljük benne.
