Olvashattuk a "lelkiatya válaszol" rovatban valaki kérdésére adott válaszát, hogy hogyan adhatná a gyermekeit egyházi intézménybe. Azt elfelejtette közölni a lelki atya, hogy ne is jelentkezzen senki a görög katolikus óvodába, úgysem jut be, mert azt kizárólag az amúgy is belterjes, egymással keresztbe-kasul házasodó papi családok gyermekei számára tartják fenn! Nekem már a 4. gyermekemet nem veszik fel a görög katolikus óvodájukba, helyhiányra hivatkozva, pedig templomba járó, Istenszerető, aktív lelki életet élő görög katolikus család vagyunk. Ezek után a 4 gyermekünket nem is fogjuk a görög katolikus általános iskolájukba íratni!
Nagy fájdalom lehet ez a fenntartónak, az óvodavezetőnek éppenúgy, mint az érintett családoknak. Igazán nem lennék annak helyében, akinek el kell döntenie, hogy kit lehet fölvenni és kit nem. Bár mihamarabb tudna bővülni ez az intézmény is, hogy ne kelljen senkit elutasítani! Imádkozzunk ezért közösen!
Adjon sok erőt az Úr, hogy istenszerető, aktív lelkiéletet tudjanak élni továbbra is! És ha újabb áldással látogatja meg családjukat az Úr szeretete, őt már minden akadály nélkül be lehessen íratni a görögkatolikus óvodába! Az, persze, nagyon fontos, hogy ne engedjen semmi haragot, de még neheztelést sem a szívében, bármennyire úgy érzi, hogy jogtalanság érte.
Tisztelt Görgö Katolikus Egyház!
Kérdésem, hogy ilyen féle temetésnél lehet-e hamvasztani, vagy csak koporsós temetés van?
Bár a választ személyes címre kérte, de oly fontos dolgot kérdezett, hogy érdemes erről nyíltan szólni. Remélem, nem veszi rossz néven.
Valóban, egész szertartásunk úgy épül föl, hogy azt a koporsó mellett kell végig énekelni. A szertartás része, hogy az elhunyt holttestét még a koporsó lezárása előtt szentelt vízzel megszenteljük, majd ugyanígy a lezárás után a koporsót, a sírnál ezt megismételjük, majd a behantolt sírt újra ugyanezen a módon megszenteljük. A sírgödör falát kereszt jellel jelöljük, abba földet szórunk majd a tömjénező parazsát. Ezeken kívül még sok más ének és szertartási elem indokolja azt, hogy a görögkatolikus temetést a holttest mellett végezhessük el. Egyre terjedő gyakorlat, hogy ha mégis a hamvasztást választják, a gyönyörű gyászszertartást annak előtte végezik el, s csak utána következik a hamvasztás és az urna elhelyzése - természetesen szintén imádság mellett. Ez bizonyos szervezési nehézségeket is jelent, mégis tanácsos megtartani, hiszen sokat segít a gyász fájdalmának természetes feldolgozásában.
Mindezzel együtt a görögkatolikus egyház is szokott végezni gyászszertartást a hamvakat tartalmazó urna mellett.
Tisztelt Lelki Atya! Milyen feltételei vannak annak, hogy a gyermekeinket egyházi óvodába, elemi iskolába írassuk? Hol vannak az egyháznak óvodái, iskolái?
Most csak a görögkatolikus intézményeket sorolhatom föl. Van egyházunknak óvodája kettő Miskolcon, egy Hajdúdorogon, egy Nyíregyházán és egy Hodászon. Általános Iskolánk van 5: Miskolc, Rakacaszend, Hajdúdorog, Nyíregyháza, Újfehértó. Gimnáziumunk egyelőre csak Hajdúdorogon van.
Azokat a gyermekeket szokták fölvenni ezekbe az intézményekbe, akik meg vannak keresztelve, szüleik házassága rendezett, templomba járnak, segítik a gyermeküket is ebben.
Tisztelt Lelkiatya!
Érdekelne a véleménye az egyedülállókról.
Sokszor érzem (érezzük) azt, hogy az egyházban kívülállóak vagyunk.
Persze sokat tudunk segíteni (bár ahol pap van, ott pl. egy magányos nő csak bizonyos határig lehet jelen, segíthet.), de mégis fiatalon, egyedül nehéz.
Nem élünk mai divatos életet, ezért a világ nem fogad be. Erkölcseink régimódiak, és nevetségesek a világ szemében /sajnos néha nem csak a világ szemében > érintetlenség, (szűzesség), rendszeres vallásgyakorlás/.
Nincs családunk (tehát nekünk "könnyű"), sem szerzetesek nem vagyunk (vagy hivatásunk nincs, illetve nem erre szól), akkor meg az egyház szemében vagyunk furcsák, sőt...nem egyszer lenézettek, kissé lesajnáltak, vagy éppen önzéssel vádoltak.
Gondolom jóval kevesebb a vallását gyakorló, magányos férfi...inkább a nőkről írtam feljebb.
Több embert ismerek, aki inkább vallását elhagyta és az ezoterikába menekült. Biztosan állítom, hogy egyedülálló, magányos fiatal nőkre épül ezeknek a boltoknak nagy része.
Egyedül otthon imádkozni jó, a munkában ahogy lehet legalább egy mosolyt adni, a templomban jelen lenni...de a vallásos közösség sokszor nem befogadó a sok családi program, esemény, lehetőség, közös élmény közepette.
Ezt Ön hogyan látja? Mit lehetne jobban tenni? Tényleg ennyire leprások és rosszak vagyunk kiesve Isten "látóköréből", jogosan büntetve azzal, hogy a szeretetünk "nem kell"? Mintha valamit fizetnénk...mások helyett...?
Adni jó, de a családos barátokkal vigyázva lehet (hiszen férj-feleség egységébe nem kell más), a papunkat szeretjük, de őt sem lehet túl sokat...az idegenek pedig idegenkednek, végül otthon nincs változás: magány, csend. Ezt a magányosok egymással sem tudják megosztani.
Ebben a csendben állunk az elhagyott Jézus mellett, de ez mégsem változtat a szorongáson, magányon...mi lesz ha végül minden hozzátartozónkat eltemettük? A magányban élők között nagy generációs szakadék is van (idősek...és harmincasok), ez a két csoport sem tud mindig egymással együtt érezni.
A családosnak sem ígér senki békés öregséget, egészséges éveket...de "nem jó egyedül", mintha valóban átélt öröm nélkül futna el az idő, üvegbúra alól nézve a "valódiakat", az Érintetteket, kínlódva a megosztás hiányával, a kapcsolatok keresésével, remélt befogadás hiányában.
Köszönettel, imában maradva. Anna
Kedves Anna!
Valóban, sokkal többet tehetne egyházunk az egyedülállókért. Vannak
ugyan próbálkozások, hisz néhány éve külön lelki napot szerveznek
Máriapócson az egyedül élők, a magányosok számára. De hát ez roppant
kevés. A mi gyöngeségünk, ha nem tudunk megértő és nyitott szívvel
közeledni azokhoz, akik mások, mint mi vagyunk. Ez gyakori hiba - a
papoknál is. Az egyházi vezetők és a közösségek akkor válnak igazán
krisztusivá, ha válogatás nélkül tudnak befogadni mindenkit.
De sok múlik azon is, aki hordozza ezt a keresztet. Hisz nem könnyebb,
nem nehezebb az övé sem, mint másé. Erre, nyilván, nem lehet az a
válasz, hogy: de legalább ők nincsenek egyedül. Mintha a féllábú
ember, akit vigasztalni próbálnak, azt mondaná: de legalább nekik van
lábuk. Mindenkinek a saját keresztjét kell elfogadni, átölelni. Főként
ebben kell, hogy tudjanak segíteni az egyházi közösségek. Mert az még
kevés, hogy közösségteremtő alkalmakat szerveznek. Kellene több ilyet,
sőt rendszeresen, mondjuk, a Szent Liturgiák után. De ez még önmagában
nem oldja meg a magányt, nem segíti ezt a fajta kereszthordozást. Csak
az a kereszt válik értékké, amit elfogadunk. Csak az átölelt kereszt
emel föl.
A jövő? Ha azon töprengek, hogy mi lesz, ha már minden rokonom, minden
barátom elhagy, akkor valóban üresen száll el jelen. Noha tele volna
ezer lehetőséggel, de nem veszem észre, mert elnézek fölötte a jövő
vagy a múlt felé. A magányos körül sincs kevesebb ember, mint a
nagycsaládos körül, csak más minőségben kapcsolódik hozzájuk. A rokoni
szál, persze, kézenfekvőbb. Ám épp ez a keresztény (krisztusi) lépés,
hogy mégis szeretettel és odaadással fordulok az idegenek felé.
Számítanom kell arra, hogy esetleg nem fogadják el és be ezt a
szeretetemet. Ezért nehéz. De épp azzal válhat krisztusivá e
törekvésem, hogy nem vár viszonzást. Krisztus is magányos volt. A
tömegben éppen úgy, mint a kereszten. S nem Hozzá akarunk hasonlítani?
Önmagunkat adni keresztény kötelességünk. Ez nem föltétlen szerzetesi hivatás. De az igaz, hogy nem megy másként, csak nagyon sok
imádsággal. S akkor már nem is önmagamat adom - ami hamar elfogyna -,
hanem a végtelenül szerető Krisztust, aki bennem él. Ez a közösség minden másnál nagyobb boldogságot ad.
Kedves Lelkiatya! Római katolikus fiatal vagyok, de olyan környékről származom, ahol nagyon sok a Görög katolikus, így én ismerem mindekettőt, és szeretem. Ahol élek ott évente egyszer van Liturgia, és a többiek szinte ellenségesen viselkednek a keleti katolikus rítussal szemben! Valamit szeretnék ez ellen tenni, csak azt nem tudom, hogy mit tegyek.Kérem tanácsát ez ügyben!
Ó, nem könnyű dolog megismerni és megszeretni a mi rítusunkat. Mindenképp megértőnek kell lennie azokkal szemben, akik idegenkednek tőle. Nagy áldás, ha gyermekkorától ismeri és szereti mind a két rítust.
Mit tegyen? Első lépésben legyen nagyon megértő azokkal, akik számára ez nem természetes. Ha nem így közeledne ehhez a nehézséghez, akkor csak a keserűség és ellenérzések növekednek a szívében. Ezek után, viszont, javaslom, válasszon ki a környezetében egy személyt, akivel erről nyíltan tud beszélni. Biztosan akad ilyen. Közösen beszéljék át a két rítus értékeit, szépségeit. Ha már ketten vannak, akik értékelni tudják mind a kettőt, mindjárt könnyebb lesz tovább lépni. Így aztán, reményeink szerint egészen sokukkal sikerült valóban megszerettetni mind a kettőt. Hiszen csak az tudja szeretni a sajátját, aki értékelni tudja a másét is! Köszönöm e tiszta szándékú törekvését.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Azt szeretném megkérdezni, hogy pontosan mit is jelent szeretni Istent? Gondolom nem ugyanúgy és olyan formában, mint egy embertársunkat, tehát másfajta érzést kell, hogy kiváltson belőlünk Isten szeretete, mint mondjuk a családtagjainké. honnan tudja egy ember, hogy ő szereti Istent. Ha engem jó érzéssel tölt el az, ha Istenre gondolok, imádkozom hozzá, az szeretet, vagy ez még kevés?
Köszönöm
Föl kell figyelnünk arra, hogy a szeretet parancs. Az is, hogy Istent szeressük, az is, hogy embertársunkat. Lehet parancsra szeretni? Természetesen, különben nem tanítana erre bennünket az Úr.
Van, akit könnyebb szeretni, akik hozzánk közel állnak, szüleinket, testvéreinket, barátainkat, s van, akit nehezebb. Vagy, mert nem ismerjük őket, vagy, mert kifejezetten ellenszenvesek. De őket is szeretni kell!
A szeretet, tehát, nem azt jelenti, hogy érzek-e a szívem táján valami jó érző melegséget, amikor az illetőre gondolok, avagy nem. Az érzelmi kötődés segíti a szeretetet, de nem azonos vele. Mi akkor a szeretet? Az önzésem leküzdése által önmagam odaadása. Minél jobban szeretek valakit, annál nagyobb mértékben akarom és tudom odaadni magamat neki. Embertársainknak csak részben tudjuk odaadni magunkat. Ezt fejezik ki az ajándékok, a nekik végzett cselekedetek, értük hozott áldozatok. De a szeretet gesztusai is: kézfogás, ölelés, puszi/csók, nem annak a mozzanatai, hogy valamiképp odanyújtom magam? Istennek viszont egészen odaadhatjuk magunkat. S oda is kell. Ez az igazi szeretet. Nem vonakodom odaadni magamat, sem az életemből bármit is: időt, figyelmet, áldozatot. Ha jó érzéssel tölt el, hogy Istenre gondolok, ez nagy ajándék. Ez azt jelzi, hogy érzelemmel is tudom szeretni az Istent. Ez már nagy dolog. A Vele való minél gyakoribb és minél odaadóbb(!) jelenlét - vagyis az imádság - segít, hogy ezen az úton tovább haladjak az Isten szeretete felé. Ennek, egyébként, mintegy mellékterméke, hogy az embereket is egyre jobban fogom tudni szeretni.
Kedves pap bácsi!
Azt szeretném kérdezni hogy miért kell menni mindíg vasárnap templomba?Pont akkor vannak a legjobb mesék a tévébe.
Azok a mesék tesznek értékesebb emberré, vagy a templom, az Isten háza, a benne elénekelt közös imádság? Tartok tőle, hogy akik elhelyezték a meséket a tévében, azok nagyon jól tudták, hogy mikor van szentmise. Mégis épp odatették. Vajon az ilyen emberekre hallgassunk, akik a Jóistent semmibeveszik, vagy magára a Jóistenre, aki hív bennünket a templomba? Szeretne együttlenni velünk, beszélgetni, szólni hozzánk. Ezt bárhol, bármikor megteheti, de nem akarja ránk erőltetni magát, ezért inkább elhív a saját házába. S ha ott vagyunk, akkor megajándékoz sokkal értékesebb dolgokkal, mint amit a mesék kínálnak. Meg aztán, szívesen veszi, ha mi is áldozatot hozunk, ha Őérte lemondunk egy-egy meséről vagy más egyébről. Ezzel is kifejezhetjük azt, hogy szeretjük Őt.
Nem titkolhatom el: a sátán akar minket odaragasztani a tévéhez, meg az internethez, mert nagyon jól tudja, hogy milyen értékes a templombamenni, és ezt el akarja venni tőlünk. Ő jobban tudja ezt, mint mi magunk. De, ha hiszünk az Úr szavának, akkor még világosabban fogunk látni, még többet fogunk tudni. Azt is, hogy miért érdemes elmenni a templomba.
Ide írhatja a kérdését...Kedves Lelkiatya!
Lánykoromban egy anya, akinek korban hozzámillő fia volt, szeretett volna a fia feleségeként látni. Nem vonzódtam hozzá, ezért nemet mondtam. Az asszony, aki vallását gyakorló görögkatolikus volt, megátkozott engem, hogy soha ne legyek boldog. Kétszer voltam házas, szinte görcsösen mindent tettem hogy sikerüljön a házasságom, mégis mindkettő válással végződött annak ellenére, hogy szép, csinos asszonynak tartanak.
A válófélben levő férjem megátkozta az előző házasságomból született lányomat. Lehet, hogy ez csak babona, de én azóta nyugtalan vagyok. Vallásos vagyok, gyermekeimet is arra nevelem. Ha van átok, akkor kell, hogy ellenszere is legyen. Kérem, ne nevessen ki, de nagyon féltem a gyermekemet.
A tanácsát szeretném kérni. Mit tegyek, hogy a gyermekem feloldódjon az átok alól?
Köszönettel: Teréz
Kedves Teréz!
Az istenfélő ember életében nincsen átok, és így ellenszerre sincsen szükség.
Az átok a gonoszság és a félelem terméke. Azt mérgezi leginkább, aki gonosz szándékkal mondja, de annak is árthat, aki fél tőle. Senki mással szemben nincsen semmi hatása. Ezt nagyon fontos tudni, hinni! Tudni azt, hogy nem érhet el, és hinni (ez még mélyebb tudás), hogy Isten erősebb, mint a gonosz emberek mesterkedései.
Az emberi bajok, gyötrelmek gyökere, gyökérzete nagyon összetett. Érdemes megismerni, hogy tisztábban lássunk, de ez csak lelkivezető mellett és kitartó lelkiélet által lehetséges. Enélkül nem is érdemes kutatni az okokat. Nem hátra, hanem előre kell tekinteni. Egy fontos mondat kigyógyíthatja mostani, félelemmel terhelt állapotából. Róm 8,28 - kérem, keresse ki.
Ne féljen semmitől és senkitől! Isten szüntelen áldásában élhet gyermekeivel együtt, ha kéri. Bízzon Benne és az ima erejében!
Kedves Lelkiatya!
Van-e bármilyen információnk arra vonatkozóan, hogy mikor teremtette Isten a világot? Azokat az állatokat teremtette csak, amelyek ma is élnek, vagy a dinoszaruruszok és más rég kihalt fajok is az ő teremtményei voltak? A Bibliában történő időbeli utalások mennyire vannak összhangban a történészek vizsgálataival, a tudományosan elfogadott, C14-es izotópos kormeghatározással? Köszönöm!
Mindent Isten teremtett. Különben honnan volnának? De a Biblia erre vonatkozó információt nem is közöl. Semmilyen információt nem közöl a Biblia. Nem ismeretterjesztő könyv, de nem is természettudományos. A benne szereplő történeti utalások sem történeti értékűek. Sok mindenre következtethetünk belőle, az igaz, de sokszor inkább egyéb történelmi források összevetésével. De nem is erre való a Biblia. Abban Isten Önmagát mondja ki. Őt ismerhetjük meg belőle, nem a világot. A hat napos teremtéstörténet jelképes beszéd, s az igazi üzenete sokkal mélyebben van.
Ha vannak információink arról, hogy Isten mikor teremtette a világot, nos, ezt csak a természettudósok fogják tudni nekünk megmondani.
Kedves Lelkiatya!
Van egy barátom, akivel nagyon fontos, életalakító beszélgetésekbe szoktunk keveredni. Ő is hívő, de kezd elbizonytalanodni a hitében. Azt mondja: ami régebben annyira természetes volt számára, az most elveszni látszik. Jár misékre, olvassa a bibliát. Emellett átbeszéltünk majdnem minden ésszel felfogható érvet. Aquinói Szent Tamás érveinek kivesézésétől kezdve, az emberbe elültetett ?Isten alakú? űr miértjétől sorra, szinte mindent átbeszéltünk. Sem érzelmi, sem értelmi téren nem tudtam olyat mondani neki, amivel a kételkedéseit enyhíthettem volna. Mondtam neki: a hit Isten ajándéka, de ezzel már tisztában volt. Imádkozik érte. Úgy vettem észre, hogy valami kézzel foghatót akar. Azt mondta, nem azért, mert az egyszerűbb utat akarja, hanem mert annyira kifáradt már a küzdelemben. Mintha csodára várna. Elmondtam neki a szegény Lázár történetéből: ?ha valaki a holtak közül jönne vissza, annak sem hinnének? esetet, de azt mondta nála ez másként van. Ő akar hinni, de valamiért bizonytalan. Beszélgettünk a Szent János-féle lelki szárazságról is, de neki nem csak az imádság megy nehezen, nemcsak a lelki élmények híján van, hanem magába az Isten létébe vetett hite kérdőjeleződött meg, mindamellett, hogy küzd. Azt mondja, ha részese lenne egyszer egy csodának, vagy csak bizonyságot szerezne egynek a megkérdőjelezhetetlen hitelességéről, akkor a mérleg nyelve végleg eldőlne a hite irányába. Mondtam, hogy valószínűleg ez sem oldaná a kétségeit, szerinte viszont áttörné a bizonytalanságát. Három év alatt rengeteg atyát felkeresett. Tudnék mondani valamit neki, hogy segítsem? Vagy hagyjam telni az időt, és imádkozzak érte?
Előre is köszönöm a segítséget!
tams.ele@gmail.com
A hitért való küzdelem nem vész kárba, sohasem hiábavaló. A már eddig megtett út csaknem biztosítéka annak, hogy ez az illető rá fog találni Istenre. Meg is fogja kapni a csodát, amit kér. Mert abban a pillanatban, amikor rátalált, az csoda lesz számára. Utána már nem lesz szükséges további megerősítő látványos eseményre.
Ne adja föl a reményt! Kicsit ez az Ön hitének is a próbája. Az idő, egyébként mindig nekünk dolgozik. A hitünk által válik gyógyítóvá az idő. Türelemmel várni és imádkozni! Az sem kizárt, hogy szegény barátja egy időre még jobban eltávolodik, de aztán jönni fog a nagy kanyar... Én is imádkozom érte.
˝MIt jelent az, hogy ˝a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy˝ ?
Igen ősi költői kifejezés ez, melyet, vélhetően, Szír Szent Efrém (4. század) használt először az Istenszülő tiszteletére. A liturgikus használatba a VIII. században kerülhetett be, himnuszszerző (Maiumai) Szent Kozma költeményében, melyet a nagyszombati utrenyében (IX. óda) ma is éneklünk. Legtöbben azonban a ?Valóban méltó?? kezdetű istenszülő-énekből ismerik. Ennek a himnusznak az eredete pedig a IX. századra nyúlik vissza, amikor Athosz hegyén egy szerzetes látomásában ezt az éneket hallotta a mennyből. Azóta csaknem minden Szent Liturgiában énekeljük, amikor megemlékezünk Krisztus áldozatáról, és fölsoroljuk azokat, akik ebből részesülnek: ?Kiváltképpen legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső Királynőnkről??
Hogy mit is jelent, azt már nem is olyan könnyű megválaszolni. Költői kép, mely mélyebben kifejezi az igazságot, mint az a fogalom, melyet pusztán az értelem használ. Máriát, az egyszerű zsidó leányt Isten kiválasztotta arra, hogy Fiának szülőanyja legyen. Így az ő méhében fogant, az ő testéből táplálkozva vált emberré az Isten. Ez olyan rendkívüli kiválasztottság, ezzel oly magasra emelte őt, hogy nem csak áldottabb minden asszonynál, de minden teremtett lénynél is, beleértve az angyalokat is. Még náluk is nagyobb tisztelet illeti meg, még náluk is dicsőségesebb. Éppen Szent Fia miatt, Isten kegyelme által. Amikor tehát így szólítjuk őt immár állandósult jelzővel, akkor voltaképp az Isten rendkívüli kegyelmét, fölfoghatatlanul csodálatos ajándékát köszöntjük benne.
Nemsokára itt a böjti időszak. Mit jelent a böjt tulajdonképpen, és hogyan kell böjtölni? A naptárban húshagyó, vajhagyó napok vannak, ám valahol olvastam, hogy nem feltétlenül az ételről való lemondásról szól, hanem meg lehet fosztani magunkat egy szenvedélytől akár, a lemondás a lényeg, igaz ez? Hogyan kell böjtölni, ha szigorúan akarom tartani a böjtöt, és ha kevésbé szigorúan? Milyen lelki vagy testi előnyökkel jár számomra a böjt?
A böjt első értelmezésben a lelki magatartás, hogy az ételtől való tartózkodás által a testet is bekapcsolom a lelki törekvésembe. Ha le tudok mondani valamiről, akkor én vagyok az úr a testem fölött s nem fordítva. Ugyanis sokszor észre sem vesszük, de bizony a testünk uralkodik rajtunk, engedünk követeléseinek, parancsol nekünk. A bűn miatt sajnos túlságosan testiek vagyunk, nem pedig lelkiek (1Kor 3,1). Pedig arra kell törekednünk, hogy lelkiekké váljunk, s ehhez segít minket, ha uralkodunk a testünkön. A szent nagyböjt gyönyörű lehetőség arra, hogy minél inkább lelkiekké váljunk.
Ne féljünk tehát a böjttől. Nem szabad túlzásba vinni, az igaz, de az "innenzés" is téves magatartás. Érdemes megbeszélni a lelkiatyával azt, hogy milyen böjti fölajánlást teszünk, s akkor mind a két végletet elkerülhetjük. Lehet ételről, italról, kávéról, édességról lemondani, de lehet másról is: cigaretta, tévé, internet, számítógépes játék s hasonlók. Ám nagyon fontos, hogy ennek mindig lelki tartalma legyen! Mindig Istenért tegyük. Mindig legyen tudatos, hogy Istenért ajánlom föl.
A húshagyó vasárnap azt jelzi, hogy akkortól kezdve nem eszünk húst, a vajhagyó vasárnaptól pedig nem eszünk tejes, tojásos ételeket. Régebben ezt sokkal többen megtartották, mint ma, amikor, sajnos, átalakultak az étkezési szokásaink. De hátha évek múltán is többen fogják megtartani, mint ma...
Lehet viszont egészen apróságokat is fölajánlani. Mindent szívesen fogad tőlünk Urunk, csak ne legyünk szűkkeblűek, szűkmarkúak (Lk 6,38).
Az utolsó kérdés kicsit rosszul fogalmazódott. Nem a magam hasznát, előnyeit keresem. Ez jellemzően evilági gondolkodás. Inkább azt keresem, hogy mit adhatok vissza az Úrnak mindazokért, amiket nekem adott (Zsolt 114/116/,12).
Kedves Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, de számomra a görög katolikus liturgia nagyon kedves, jó ideje görög liturgiákon veszek részt vasárnaponként.
Azt hiszem, hogy nem nagy dolog, de nem tudom, hogy vessek keresztet? Többször láttam már a liturgiákon, hogy aki római katolikusként van jelen, "rómaiul" vet keresztet. Azonban án általában görög katolikus módra szoktam keresztet vetni. Nem tudom, hogy ez így helyes-e?
Szerintem vessen bátran keresztet "rómaiul". Mint ahogyan a görögkatolikus ember "görögül" vet keresztet, ha elmegy római katolikus templomba. Semleges helyen hogyan vessen keresztet? Például református templomban? Vagy akár a buszon, amikor elhalad egy templom előtt? Az semmiképp se legyen fontos, hogy "Ki mit gondol rólam?" A testünk imája egyedül Istennek szól, és nem a körülöttünk állóknak. Tehát, ahogy jobban esik. De legjobb, ha mindenki a maga nyelvén.
Hová kerülnek földi létük után azok, akik nem üdvözülnek? A pokolba? Mi a pokol? (Gondolom nem üstben főnek az emberek, a patás ördög uralma alatt, hisz ott már testünk sincs.) Mi lesz velünk egyáltalán halálunk után? Purgatórium, tisztítótűz? Mi végre? Egyfajta ítélkezés, bűneink sorravétele, vagy az csak majd a föltámadáskor? Vagy egyből a Mennyországba, ahol Szent Péter fogadja az érkezőket? A Mennyországot hogyan kell elképzelni? Valóságos hely, vagy földön túli képzeletünk világa? Találkozhatunk-e elhunyt szeretteinkkel? Hogyan kell elképzelni az egészet, ami halálunk után következik?
Köszönöm előre is Lelkiatya szíves válaszát!
Nem kell, nem érdemes elképzelni, mert úgysem sikerül. Amit mi erről gondolunk, az csak az értelmünk szüleménye. Elgyönyörködhetünk benne, vagy épp szörnyülködhetünk, ha az általunk elképzelt pokolra gondolunk, de ettől nem jutunk előbbre. Egyszer valaki csak a számára kérdezett rá: Uram, ugye, kevesen üdvözülnek? (Lk 13, 23) De Jézus elfordult ettől a kérdéstől és azt mondta: Igyekezzetek bejutni a szűk kapun! Ennyi az, amit odaátról tudnunk kell: ami abból a mi életünkre vonatkozik.
Kedves történeteket szoktunk mondani a mennyországról, ahol angyalok vannak, Szent Péter a kapuban, az Szűzanya az ablakban - amin keresztül beengedi azokat, akiket Péter az ajtón nem enged be... s hasonlók. Lehet, hogy mint tanmesék, segítenek egy s mást megérteni az Isten titkaiból, de nem egyebek, mint mesék.
"Odaát" nicsen idő, nincsen hely. Fogalmunk sincs arról, hogy mi van odaát. Isten lesz mindenben minden (1Kor 15,28) - ezt tudjuk. Ami itt a legnagyobb boldogságot jelenti az ember számára: az Isten közelsége, a vele való egyesülés - ezt hozta el Krisztus - az ott maradéktalanul beteljesülve adatik meg. Nem lesz öröm, ami hiányozna. Valaki azt kérdezte egyszer: "Ott nem ihatok meg egy pohár sört? Én úgy szeretem a sört." Hogy lesz-e ott sör, azt nem tudom, de annak az öröme bizonyosan nem fog hiányozni.
Poklot nem teremtett a Teremtő. Azt az ember magának alkotja azzal, ha elutasítja ezt a végtelen boldogságot, mely az Isten közelsége, az Istennel való egyesülés. Végtelen magány, végtelen szeretetlenség - ez a pokol. De hát, az így van már itt, a földi életben is, ha valaki elutasítja Istent és az Ő szeretetét.
Kedves Lelkiatya!
A szakdolgozatomat a görög katolikusok, és a pravoszlávok közötti törésvonalról írom Ukrajnában. Kérem segítsen nekem a vallástörténeti részében, hogy mit is kell tudni erről a két vallásról!Illetve, hol találhatok ehhez szakirodalmat, vagy személyi segítséget!
Előre is köszönöm szépen
Noémi
Kedves Noémi!
Kérdésére kimerítő feleletet adni ezen a helyen nehéz volna. Sokat megtudhat erről az izgalmas témáról a Hittudományi Főiskolánk tudományos folyóirata, az Athanasiana cikkeiből. Ezeken kívül ajánlhatok még néhány könyvet a magyar nyelvűek közül, amelyekből szintén sokat meríthet:
TIMKÓ IMRE: Keleti kereszténység, keleti egyházak, Budapest, 1971.
PIRIGYI ISTVÁN: A magyarországi görög katolikusok története, Nyíregyháza 1990.
ONASCH, KONRAD. ? CIPIN, V., Az orosz ortodox egyház története, (Ecclesia Sancta 4), Budapest 1999.
Jó munkát, szellemi, lelki gazdagodást kívánok a kutatáshoz!
