Kedves József!
Korábbi házasságot nem lehet érvényteleníteni. Megvizsgálni lehet, hogy érvényes volt-e. Attól nem függ, hogy hány pap volt jelen, sokkal inkább attól, hogy Önök, az akkor ifjú pár hogyan készült erre és milyen módon vettek részt a házasságkötésben. Ennek megvizsgálása az Egyházi Bíró feladata. Hozzá legegyszerűbben a parókuson, plébánoson lehet. Keresse fel bátran, és beszéljen vele erről a kérdésről.

Igen, ez lehetséges, bár én nem ismerem az ókori egyiptomi istenek ikonográfiáját. Az biztos, hogy a korai kopt ikonokon is ismert ez a gesztus, a keresztény ikonográfiában - akárcsak ma is - a száj elé tartott ujj csendre, összeszedettségre inti a szemlélőt, titok feltárulkozására figyelmeztet. Szent Benedek is így tartja kezét a pannonhalmi főebédlő bejárata feletti freskón, a nyitott könyvében a regula első sora olvasható, amelyben figyelemere, koncentrációra inti a hallgatót.

Néhányat a legismertebbek közül:
Hitvalló Szent Maximosz, Lépcsős Szent János, Damaszkuszi Szent János, Krétai Szent András.

Kedves Balázs!
Szerzetessé lenni Isten hívása nélkül nem lehetséges. Ám sok esetben az a gondolat, vagy inkább a vágy, hogy valaki szerzetessé legyen, már elgondolkodtató, már lehet a hivatásnak kezdeti jele. Ugyanakkor talán minden mélyen gondolkodó keresztény ember szívében legalább egyszer megfordul a gondolat.
Érdemes megkeresni valamelyik püspök atyát, hogy közelebbi útmutatást kaphasson.

Sajnos ebben egyáltalán nem vagyok járatos. Röstellem, de sem a görög nyelvű énekekhez, sem a fájlmegosztó oldalakhoz nem értek. Ám íme, közzétettem, hátha valaki más tud segíteni. Ez esetben átvisszük a hozzászólásokat a Fórumra.

Kedves Dénes! Kérdésére a Fórumon válaszoltam.

A válaszom inkább lelki, nem nyelvtani.
Írjuk inkább kicsivel. Egyrészt, hogy semmi tiszteletet ne kapjon, ami egy emberi személynek is kijár, másrészt, mert a személyessége megkérdőjelezhető. Bár valós szellemi valóság, de a személy igazi érték, valamiképp az Isteni Személyesség földi képe. Ezzel semmiképp sem ruháznám föl az ellenséget, akinek (amelynek?) éppen ez a személytelenség és ennek terjesztése a célja.

Igen. És azóta is.

Kedves Éva!
A vallása keresztény, első lépésben azonban a rítus tisztázása szükséges, amiben a keresztelési anyakönyv segít. Ha édesapja a bejegyzés szerint római rítusú, akkor Ön is az lett, akkor is, ha görög katolikus pap keresztelte. A megjegyzés rovatot is meg kell nézni, mert ebben az esetben valószínüleg nem bérmálták meg, amit házasságkötés előtt "pótolni" szoktunk, hiszen a Szentlélek kegyelmére a felnőtt hívőnek a szentségi házasságban különösen is szüksége van. Ha az édesapa görög rítusúként van bejegyezve, akkor a gyermek is az lett, kivéve, ha bejegyezték, hogy a szülők közös kérésének megfelelően az édesanya római rítusát kaphassa.
- Mindenképpen lehet templomi esküvőjük. Ha vőlegénye nem katolikus hanem protestáns (pld. református, evangélikus, azaz érvényes keresztelésben részesült) akkor az eskető pap feladata a püspöktől engedélyt kérni arra, hogy ezt a "vegyes házasságot" megáldhassa. Ha nincsen megkeresztelve a vőlegény, ebben az esetben szintén az eskető pap kérhet felmentést a "valláskülönbség" akadálya alól a püspöktől. Ekkor is érvényes házasság jön létre, de mivel az egyik fél nincs megkeresztelve az nem lesz szentségi házasság mindaddig, amíg a kereszteletlen fél meg nem keresztelkedik.
Minderről az eskető atya személyes megkereséskor készséggel ad felvilágosítást. Sok boldogságot!

Azt a gondolatot magam is üdvözlöm, hogy a papokon öltözetükben is látszódjék, hogy Isten emberei. Ma egyre nagyobb igény van arra, hogy ilyen módon is látható legyen az Egyház. A "kis fehér nyakkendő" hordását viszont én nem tartom erre elegendőnek. "Papi civil"-nek nevezzük, mely elnevezés önmagában is árulkodó, hiszen vagy pap, vagy civil, netán egyik sem. Azóta különösen is visszásnak érzem, amióta láttam anglikán lelkésznőkön is hasonló viseletet, még pedig egészen tarka változatban. Úgy tűnik, még ebből is lehet divatot csinálni. Az én álláspontom az, hogy a katolikus pap viselete a reverenda. Jó volna, ha minél többet hordanák. Ezzel sokat segíthetnének a hitükben bizonytalankodóknak. De láthatóan abban nem egyezik a véleményünk, hogy ezt milyen ruházatban tegyék. S valószínű, nem egy pap van, aki viszont azt tartja jónak, hogy amikor civilként van a polgári életben, akkor az öltözködésében sem akar kitűnni. Tartsuk tiszteletben ezt az álláspontot is. Ha viszont emiatt egyéni hasznot vagy előnyt akar szerezni, azt bármilyen ruházatban teszi, nem tartom illendőnek. A csotki viselésével kapcsolatban is eltér némiképp a véleményünk. Én is örülök, ha látom mások csuklóján, de néha félek, ez is válhat divattá. Szerintem csak akkor szabad hordani ezt a szent tárgyat, ha valóban hétköznap is használják, s ezért van kézügyben. Én láttam már papok csuklóján is, de még többről tudok, akik a zsebükben hordják.

Kedves Dénes!
A rózsafüzér titkai nem szigorúan vannak egy-egy naphoz kötve. Van olyan imádkozó, aki egyetlen nap elmondja mind a három csoportot. Van, aki hetenként váltogatja.
Fontosabb, hogy a megkezdett kört fejezze be. Ebben nem módosít semmit, hogy az óramutató már átlépett a 12-en vagy sem.

Csak olyan pap tarthat a sajátjától eltérő rítusban Liturgiát, akinek erre külön engedélye van. Magyarországon kevés ilyen pap van.
Az a hívő, aki olyan szentmisén vesz részt, amelyet a pap nem a saját rítusában celebrált - még ha nem megengedett módon is -, természetesen számára teljes értékű a Liturgia és az Eukharisztia.

Kérdésére kimerítő választ majd a saját élettapasztalata fog adni. Valamelyest ehhez próbálok most én is hozzájárulni.
Az általános kérdését el kell választani a személyhez kötött helyzettől. Előbb ez utóbbiról írok. Az említett személynek nyilvánvalóan nagy szeretetigénye van. Talán az is lehet, hogy betegesen kielégíthetetlen. Vélhetően gyermekkorában nem kapott helyes és egészséges érzelmi nevelést, emiatt nem tud önzetlen lenni. Csak önmagára gondol, gondolatai csak önmaga körül forognak, a másik embert gyakorlatilag észre sem veszi. Ezt fontos tudni róla, és nem várhatjuk el tőle azt, amire képtelen. Lassú gyógyulásra van szüksége, amely körültekintő és hozzáértő bánásmódot igényel. Nem szabad haragudni rá, egyáltalán nem tudható, hogy ebben az önző viselkedésében mennyi a saját felelőssége. Szenved a magánytól, még ha sok ember veszi is körül.
Ugyanakkor nem szabad benne erősíteni sem ezt a vak önzőséget. Tehát az sem jó, ha teljesen ráhagynák ezt a viselkedést. Finom és tapintatos próbálkozásokkal kell ráébreszteni saját boldogtalanságának okaira. Nyilván ehhez is rengeteg türelem kell.
Az általánosabban fölvetett kérdésére azt mondom, hogy a szeretetből és figyelemből sohasem elég, de helyesen kell szeretni és minél mélyebb látással figyelni. Mindig azzal kell számolni elsősorban, hogy mi magunk mennyi kegyelmet, ajándékot kaptunk az Istentől. Ehhez képest sohasem tudunk eleget tovább adni. Ez mégsem jelenti önmagunk teljes felőrlését. Bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember mérlegelni tudjon. Minél bölcsebb az ember, annál többet elvisel. Az igaztalanságok nem tudják megingatni, hiszen megbecsülést nem vár el másoktól, hanem egyre inkább egyedül Isten fontos neki. Talán furcsa, hogy ezt mondom, de minél közelebb kerül Istenhez, annál jobban fogja látni, hogy mire van igazán szüksége a másik embernek. Nem az emberek buta követeléseit kell kielégíteni, hanem józanul meg kell látni, hogy mire van igazán szükségük. Ez a józanság - inkább: bölcsesség - a mértéke annak, hogy mit mikor mennyit adunk embertársunknak.

Szertartásaink során többféle olajat használunk. Ezek közül kiemelkedik a műró, amely szentségi erőt közvetít. Ezt használjuk bérmáláskor, oltár-, templom- és harangszenteléskor, és még néhány rendkívüli alkalommal. Ennek az anyaga is merőben más: 33 féle különböző anyagból készítik, és a püspök áldja meg, szenteli Nagycsütörtökön.
A többi olajáldás anyaga egyszerű tiszta étolaj. Lehetőleg a legjobb minőségű, tehát gyakran préselt olivaolaj. A megszentelő imádságtól függ, hogy mire használják: keresztelésnél, betegek szentségénél, házszentelésnél, miroválásnál, stb.
A műrószentelésnél valóban szokás az előző éviből beleönteni egy keveset, mely pontosan azt fejezi ki, hogy ez a folytonosság egészen az apostolok koráig megy vissza. Ennek azonban inkább teológiai tartalma van, a gyakorlatban aligha nem igazolható. Annál is inkább, mivel a műrószentelésnek ez a szertartása jóval későbbi keletű, mint az apostolok kora.

Kedves Dani!
Nyilván nem kell magyaráznom, hogy melyik indíttatás honnan ered...
A tanácsom a következő. Vonuljon el egy kicsit félre, akár a saját lakásában is megteheti. Csöndben imádkozzék egy rövid ideig. Vagy a saját szavaival, vagy adott szövegű imával, ahogy jobban szereti. Ne az eldöntendő kérdést feszegesse, mert akkor ima helyett úgyis csak azt értelme dolgozna az érvek kereszttüzében. Engedje el ezt a kényszert, hogy most választani kell a két lehetőség között. A rövid és célirányosság nélküli imádság után (amely, mondom, lehet, akár egy odaadóan elmondott Miatyánk vagy egy Üdvözlégy is), hozza meg a döntését, hogy melyik az Úristen útja, és kövesse azt. Az imádság csöndje, lelkének lecsillapított állapota segíteni fog megtalálni a helyes utat.