AZT SZERETNEM MEGKERDEZNI MERT NEM LELEM A BIBLIABAN HOGY SZUZ MARIANAK VOLT E JOZSEFTOL GYERMEKEI . MERT A REFORMATUSOK EZT ALLITJAK. SURGOS VALASZT SZERETNEK.NAGYON SZEPEN KOSZONOM.
Természetesen az Istenszülő Szűz csak egyetlen gyermeket szült, Jézus Krisztust. Szokták idézni Mt 12,47 (és a párhuzamos helyek) szövegét: "Anyád és testvéreid kint állnak, és beszélni akarnak veled". A görög szövegben itt szereplő "adelphi" valóban testvéreket jelent, de nem csak szoros értelemben vett édestestvért. Fordítják még "atyádfiai"-nak vagy "rokonaid"-nak is. Az atyák közül sokan úgy értelmezték, hogy József özvegy ember lehetett, s korábbi házasságából származott gyermekeiről lehet szó, tehát Jézus féltestvéreiről. De gondolhatunk egyszerűen kicsit távolabbi rokonaira is. A magyarországon élő cigányok is hasonlóan tág értelemben használják a "testvér" szót.
Az Ősegyház kezdettől fogva, még az élő emlékezetre visszavezetve adta tovább azt a hagyományt, hogy Máriának nem volt más gyermeke, csak egyszülött fia, Jézus Krisztus. Különben miért kellett volna róla Szent Jánosnak gondoskodnia, ahogyan arra halála pillanatában kérte Jézus? (Jn 19,27)
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék egy fontos kérdést feltenni. Édesanyám rákos beteg, operálni kell. Az ismerőseim ajánlottak egy csodadoktort, aki állítólag Krisztus erejével és ingával gyógyít rákot mindenféle műtét nélkül. Anyám nem hisz az ilyenekben és ma elment a kórházba és egyeztette az orvosokkal az operáció időpontját. (Ez olyan rákfajta, amit ha időben műtenek, túléli a beteg! A lényeg, hogy időben vegyék észre a tumort és minnél előbb távolítsák el, hogy ne növekedjen és ne képezzen áttéteket. A csodadoktornak a testvére katolikus pap és állítólag ez a csodadoktor, természetgyógyász azt állítja magáról, hogy ő évekkel ezelőtt kigyógyult a rákból és akkor Krisztustól kapott egy csodás gyógyító energiát, karizmát, s most úgy érzi, hogy kötelessége másokat is meggyógyítani. Az egyik tanárom már kb. 30 éve "kezelteti" magát vele egy csomó betegséggel és állítja, hogy eredményes. Itt hozzáteszem, mert ez is fontos, hogy ez a természetgyógyász ingyen gyógyít, semmiféle pénzt és egyéb juttatást nem fogad el. Állítólag a tumort 2-3 hét alatt el tudja tüntetni-ha közben a beteg gyümölcs-és zöldséglé kúrát folytat, valamint hozzá jár ingázásra, kézrátételre stb. Operáció ellenes! Anyám mégse mer erre vállalkozni, hanem a hagyományos orvoslás mellett döntött. Azt mondta, hogy mi van akkor, ha most 3-4 hétig jár ehhez a gyógyítóhoz és nem műtteti meg magát, de utána késő lesz. Ezért döntött a műtét mellett, a hagyományos orvosok rábeszélésére. (Anyám nem nagyon vallásos, templomba csak nagy ünnepkor megy.) Mi a véleménye erről? Tényleg lehet ingával Krisztus erejével gyógyítani? (Évekkel ezelőtt olvastam Kovács Gábor atya "Mágia és hit" című könyvét, ami 100%-ban elítéli az ingát (mondván, hogy Krisztusnak nincs szüksége semmilyen eszközre a gyógyításhoz!) és még a homeopátiát is, aminek segítségével sok ember meggyógyul sikeresen. ) Ön mit gondol ezekről? Az ember lassan kezdi elveszíteni a reményt és tudom azt is, hogy a hagyományos orvoslás egy csomó problémát nem old meg...
Üdvözlettel. M
Kedves M!
Lehet, hogy a csodadoktor testvére katolikus pap, de ez egyáltalán nem jelent biztosítékot arra, hogy ő maga is hiteles ember. Ha netán ezt is föl szokta emlegetni a maga igazolása mellett, az még egy gyanús jel. Valóban, vagy Krisztus erejével gyógyítson valaki, vagy ingával. Ingadozni nem szabad! Az apostolok sem vittek magukkal ingát.
Nagyon fontosnak tartom a természetgyógyászatot, hiszen ez az alapja a mai orvostudománynak is. Nagyon sok gyógyszernek alkotóeleme ma is természetes anyag. Igaz, kitaláltak már sok másfajta anyagot is a gyógyászatban, s ez mostanában némileg gyengíti a bizalmat. Ez nagy kár! Az operáció azonban semmiképp sem tartozik a természetidegen gyógykezelések közé. Igazán nem vitathatóan természetes beavatkozás az, hogy a szervezetből az idegen anyagot fizikai úton eltávolítják. Van benne kockázat, kétségtelen, mint minden más gyógymódban, illetve magában a betegségben is nem kevés.
Nagy kár, hogy az un. természetgyógyászat hirdetése sok esetben aláássa az orvosokba vetett bizalmat. Javaslom, hogy bízzanak a szakértő tanácsában, és ne folyamodjanak olyan segítséghez, amely szakmailag és erkölcsileg egyaránt kétséges.
Arról, hogy az Édesanyja nem nagyon vallásos és templomba csak nagy ünnepkor megy, az a véleményem, hogy ez nem helyes. Legalább ez a mostani betegség késztesse elgondolkodásra, hogy az életünk és a sorsunk Isten kezében van. Őt, a végtelenül szerető Istent nem szabad félvállról venni. Tanácsom, hogy bátran vállalja a műtétet, ugyanakkor sokat imádkozzék a Mindenhatóhoz is. A kórházban majd föltétlenül keresse föl a kápolnát.
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus hitoktató vagyok. Az egyik osztályban, ahol elsőáldozásra készítem fel a gyerekeket, van egy görög katolikus kislány, akinél a szülők azt szeretnék, hogy Máriapócson legyen elsőáldozó, mert a nagymama ott lakik. Szívesen segítenék neki a felkészülésben, ebben kérek segítséget. Sajnos, nem tudom, kihez forduljak. Kb 200 km-re vagyunk Pócstól, és itt a közelben sem ismerek görög katolikus atyát. A rítus szerinti különbségekkel sem vagyok teljesen tisztában. Hol tudok ennek utánanézni? Remélem, hogy ha segítségükre leszek a szülőknek, akkor - bár római katolikus hittanra jár a gyerek - előbbé válik a kapcsolata a saját egyházával és a Jóistennel.
Hálás köszönettel!
Orsi
Tisztelt Hitoktatónő! Kedves Orsi!
Nagyon köszönöm, hogy ilyen gondossággal törődik a rábízott gyermekekkel, köztük a mi kis görögkatolikus reménységünkkel is. Javaslom, hogy a Máriapócsi lelkésszel vegye föl a kapcsolatot. Nyilván ott is lesznek elsőáldozók, talán a legjobb, ha majd eljön az ideje, hozzájuk csatlakozik. A pócsi parókiát a (42) 385-142 telefonszámon érheti el.
Görögkatolikus sajátosságainkról a Krisztus közöttünk című hitismeret-terjesztő könyvünkből tudhat meg legtöbbet. A nyíregyházi kegytárgyboltunkban biztosan kapható, de talán másfelé is.
Sok kegyelmet az egész évi munkájához!
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni,hogy lehetséges-e az,hogy valaki a késöbbi évei során mondjuk ugy 30év körül kap elhivást arra,hogy szerzetesnő legyen?Mi alapján lehet tudni,hogy valakit melyik rendbe hiv a jó Isten?
Válaszát előre is köszönöm!
A
Kedves Húgom!
Nem ritka az, sőt, ma egyre gyakoribb, hogy valaki 30 éves kora körül, vagy akár még később kapja meg a hivatását. Vagy legalábbis addigra érik meg a döntése. Hogy éppen melyik rendben érzi otthon magát, ennek oka, magyarázata igen rejtélyes. Többnyire úgy születik meg maga a szerzetesi hivatás, hogy vonzónak tűnik egyik vagy másik közösség élete. Ha nincsen ilyen - akárcsak gyönge - kötődés, akkor a levegőben lógó hivatás inkább megkérdőjelezhető. 30 éves koráig szinte biztos, hogy az ember már találkozott egy-két renddel, amely vagy ellen- vagy rokonszenvet váltott ki belőle. Ez is segít a döntésben. Nem helyes szerzetesi hivatásnak látni azt a magatartást, ha valaki nem találja a helyét a világban. Általában abból lesz jó szerzetes, aki éppenúgy meg tudna állni a lábán a világban is.
Áldás, békesség!
Olyan problémán lenne , hogy nem soká házasodni szeretnék de én református vallású vagyok de a párom görög katolikus és az lenne konkrétan a probléma ,hogy melyik templomban legyen a esküvő.
A páromat nem szeretném át téríteni mert úgy gondolom h mindenki gyakorolja a saját vallását.
Édesanyám ragaszkodik a református teplomhoz , de viszont a párom azt mondja , hogy ha őt nem görög katolikus adja össze velem akkor ő nem gyónhat többször. Remélem h ezt csak ő tudja rosszul. Mindkét vallás lelkipásztorának fel teszem ezt a kérdést mert szeretnék megoldást találni erre a problémára. Válaszát nagyon szépen köszönöm
A kérdésében némileg benne is rejlik a válasz. Kedves Édesanyja ragaszkodik a református templomhoz, jövendőpeli párja pedig a görögkatolikus paphoz. Nagyon egyszerű tanácsom, amit a jog is megenged, hogy legyen az esküvőjük a református templomban de görögkatolikus szertartás szerint, görögkatolikus pap vezetésével. Itt egyébként, természetesen jelen lehet a református lelkész is, igét olvashat és hirdethet, imádkozhat. Egyszóval mindent megtehet ő is, ami általában egy református istentiszteleten jelen van. Az érvényes katolikus esküvőhöz azonban hozzátartozik a szertartás minden lényegi eleme, azokból nem szabad kihagyni semmit. Ha nem így, tehát katolikus szertartás szerint esküdnének, akkor valóban kedves görögkatolikus felesége nem szentségi házasságban élne, s emiatt nem gyónhatna, nem áldozhatna.
Kedves Lelkiatya!
A gyónással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Nemrégen külföldön töltöttem egy hetet a méllyen vallásos keresztszüleimnél. Az imaéletük olyan példás, hogy csak tanulni lehet tőlük (sajnos én nem szoktam ennyit és ennyire rendszeresen imádkozni!), naponta többszőr imádkoztunk együtt, minden étkezés előtt és után+a keresztanyám mondott egy asztali áldást is. A böjtöket is keményen tartják, minden szerdán és pénteken csak zöldségeset esznek stb. stb. A keresztanyám férje kizárólag teológiai könyveket olvas, pl. Ratzinger, Rahner stb. a kedvencei. Egyik nap elbeszélgettünk a gyónásról. Elmeséltem nekik, hogy régóta keresek lelkiatyát és tavaly úgy nézett ki, hogy találtam egy szimpatikus atyát, aki másodszorra már nem volt hajlandó találkozni velem, még a hivatalos, kiírt gyóntatási időben sem volt ott a fülkében. (A római katolikus papok nagyon elfoglaltak, messze jobban, mint a görögök!) Ez engem nagyon bántott lelkileg, mert nálunk 2 templom is van (ahol lakom és ahová hivatalosan tartozom, de egyikben sincs gyóntatás, még a misék alatt sem! Az elmúlt években többszőr gyóntam meg a máriapócsi búcsuk alkalmával (de 2 éve lemaradtam a buszokról, melyeket a szórványból indítanak.) évente 1x, max. 2x. Nagyon nem vagyok jól mostanában lelkileg, ezt látták a keresztszüleim is. Ők azt tanácsolták nekem, hogy egyáltalán ne keressek lelkiatyát, mert újra és újra súlyosan csalódni fogok, ami nem tesz jót az érzékeny idegeimnek. Keresztszüleim minden vasárnap áldoznak , de elmondták, hogy gyónni akkor voltak utoljára, amikor még fiatalok voltak. (Most 70 évesek!) Nekem is azt mondták, hogy rendezzem le magamban és nyugodtan járjak úgy áldozni, hogy nem beszéltem pappal, hanem közvetlenül Istennel beszéltem meg a dolgokat. (A levél elején ezért tértem ki a hosszas bevezetőben, hogy ők mennyire vallásosak. Sajnos én nem élek ilyen példás életet és halálos bűneim is vannak rendszeresen, nemcsak bocsánatos bűneim. A mi egyházunk (róm. kat.) azt mondja-én legalábbis még így tanultam-hogy gyónni kell évente legalább egyszer, még akkor is ha nincs halálos bűnünk! Ha csak bocsánatos bűnöket követ el az ember, akkor nem kell (nem kötelező) a havi gyónás. (Mikor kicsi voltam, a nagyanyám-aki vallásosan nevelt-szorgalmazta a havi gyónást. Most azt látom, hogy az utóbbi 10 évben nagyot változott a világ, hirtelen minden felgyorsult, rengeteg időt töltünk-mi fiatalok-a különböző elektrónikus "kütyükkel" és ha nem jön 2 perc alatt egy válasz sms, már oda vagyunk. Én nem bánnám az internetes gyónást sem, pláne, ha a papság ennyire elfoglalt, ott a skype és az E-mail stb. Nem tudom, hogy mit tegyek ebben a helyzetben, fogadjam meg keresztszüleim tanácsát, vagy sem. Teljesen össze lettem zavarodva. (Sajnos papok szájából is hallottam ellentétes dolgokat. ) Elnézést az ilyen hosszú levélért, de gondolom, hogy ez a probléma sok hozzám hasonló korú, 30-as fiatalt érint. Szeretnék új életet kezdeni és kapcsolatot kialakítani Istennel! Válaszát előre is köszönöm!
Egy rágódó fiatal
Egészen meglepett, amit írt. Amilyen szépen beszélt a keresztszüleiről, akik láthatóan nagyon buzgó és mély keresztény lelkiéletet élnek, igazán nem számítottam arra a tanácsukra, hogy nem is olyan fontos a gyónás. Gondolom, Ön is így van ezzel a meglepődéssel. Alighanem valamelyik Nyugati orszában, esetleg Németországban történhetett ez. Nyugat-Európáról hallottam ugyanis, hogy terjed ez a gyakorlat, hogy egyre inkább kimarad a hívő keresztények életéből is a szentgyónás. Ez nagyon veszélyes! Gyónni nem könnyű, de a feloldozásban az ember személyesen megéli a megváltást, a bűneitől való szabadulást. Ez nem holmi érzelmi élmény, hiszen, valljuk be, nem is mindig kíséri olyan nagy lelki öröm a szentgyónást. No, de nem is azért az örömért térdelünk oda, hanem a bűneinktől való valóságos megszabadulás miatt. Ezt senki és semmi más nem adhatja meg, csak egyedül Jézus Krisztus, és akiknek ezt a hatalmat továbbadta, az apostolok ill. azok utódai.
A lelkiatya is fontos, de ha esetleg nem is akad egy ideig, a rendszeres gyónás akkor is nagyon fontos. A lelkünket időről időre rendbe kell tenni. S ne azt méricskéljük, hogy mi a kötelező. Ha fejlődni akarunk, akkor törekedjünk. Nem könnyű a gyónás, de nagyon értékes.
Elektronikus úton gyónni, de legalábbis feloldozni nem lehet. Az efféle kapcsolat személytelenít, a gyónásnak meg éppen az a lényege, ereje - és nehézsége is! - hogy ott személyesen vállalom a bűneimet, és személyesen, közvetlenül kapom Isten szeretetét és kegyelmét. Sem a személyesség, sem a kegyelem e-mail-en nem megy át!
Kedves Lelkiatya!
Egy zárdában töltött lelkigyakorlat hatására elkezdtem mélyebb lelkiéletet élni.Ez már több mint egy éve történt.Voltak azóta nehézségek,meg nagyon szép pillanataim is.De most úgy érzem,hogy nagy hajótörést szenvedtem a hitéletemben...elfásultnak érzem magamat.Sok nehézséggel kell megküzdenem,ami egyszerre soknak tűnik.Édesanyám munkanélkül maradt,édesapámat baleset érte a munkahelyen,ráadásul elveszitettünk egy pert is...Bánt ez a helyzet,mer tőlem meg ellopták a pénztárcámat az iratokkal együtt,és elég költséges volt ezeknek az elintézése is.Ugy érzem,hogya sok problémához ezzel én is hozzájárultam.Érzelmileg sem érzem magamat túl jól,egy számomra kedves barátnőm,akitől egy ideig lelkivezetést is kaptam,eltávolodott tőlem,pedig jó kapcsolat volt közöttünk.Ugy érzem neki is sok gondja van mostanában,ha kérdezem nem nagyon akar válaszolni.Nem tudom,hogy a túl személyes,baráti kapcsolat az akadályozza-e a lelkivezetést?Túl sokat adtam az ő véleményére,és talán nem tudtam egyedül lépéseket tenni.A sok nehézségben egy barátom sem áll mellettem.Már feltettem magamnak a kérdést,hogy van-e értelme az emberi kapcsolatoknak.Az imaéletemben is hanyatlás van,nem tudok koncentrálni,szétszórt vagyok.A szentmisére rendszeresen elszoktam járni,meg Keresztutat szoktam végezni,azon próbálok elmélkedni.Ez tekinthető-e imádságnak?
Többre most nem futja az erőmből.
Válaszát,tanácsait előre is köszönöm.
Lina
Kedves Lina!
Hadd kezdjem a válaszadást a levele végéről. Nagyon jól teszi, hogy nem hagyja el a szentmisét, hogy a keresztutat továbbra is végzi. Igen, ilyen nehezebb lelki helyzetekben nagyon fontos, hogy kitartsunk az imádságban, még akkor is, ha nem esik jól, sőt, ha nehezünkre esik. Nem is érezzük, de ilyenkor talán még értékesebb az imádságunk, hiszen nagyobbat küzdünk érte, mint amikor magától is szárnyal.
Lina! A hitünkért meg kell küzdenünk. Mint minden másért, ami érték. Semmiképp se keseredjék el. Egy ilyen szakaszba jutott az élete, amikor összesűrűsödtek a bajok. Azt sejtem, hogy a zárdában töltött lelkigyakorlata, annak áldásos hatása egyfajta fölkészítés volt erre a nehezebb időszakra. Önnek is mondom, s mindazoknak, akik olvassák: megfigyelhető az életünkben, hogy amikor nagy kegyelmi ajándékokat kapunk, az nem csak arra való, hogy kevéskét lubickoljunk a lelki örömben, hanem vélhetően a rákövetkező nehezebb próbatételekre készít föl. Jó, ha ezzel számolunk. Az életünk nem attól szép, hogy nincsen benne semmi nehézség, szomorúság, küzdelem. Jézus soha nem ígért nekünk ilyen életet. De erőt, bizalmat, végelenbe nyíló reményt tárt elénk. Azt igen. "Aki hisz bennem, annak lelkéből örök életre szökő víz forrásai fakadnak?(Jn 7,38). Ez az erő, ez a remény, ez a távlat.
No most, ehhez vannak hétköznapi küzdelmek is. Nem szabad, nem érdemes kicsinyhitűnek lenni, ha bajok szakadnak ránk. Tudnunk kell, ez egész egyszerűen a próbatétel ideje, amelyhez az erőt is megkapjuk (1Kor 10,13).
Ha kitart az imádságban, s bízik abban, hogy az Úr a megfelelő időben és módon megsegíti Önt, akkor hamarosan meg is látja ezt a segítséget.
A baráti és lelkivezetői kapcsolat valóban nem ugyanaz. Egy kedves barátnő is adhat jó tanácsokat, érdemes hallgatni rá, de mégsem tartozunk neki engedelmességgel, mint a lelkiatyának. Valószínű, egy idő után terhessé vált számára, hogy Önben, kedves Lina, szintén barátnőt keresett, de nem kapott, mert egy "lelki gyermek" volt helyette. Utalt is rá, hogy talán túlságosan is hagyatkozott őrá. Önnek is meg kell tanulnia egyedül értelmezni a dolgokat és döntéseket is hozni. Lehet, sőt, valószínű, hogy ezért van most szüksége Önnek erre az eltávolodásra, hogy jobban megálljon a sját lábán.
Nézze! Mindent ajándékba kap az ember. (Még a pénztárca eltűnését is - ha annak fogadja.) Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Bízzon abban, hogy ezek a nehézségek az Ön javát szolgálják. Törekedjék arra, hogy még jobban bízzon a jóságos Istenben, aki szépen vezeti az életét hol küzdelmek, hol erőmegtapasztalások által.
Mélyen tisztelt lelkiatyám,a következő kérdéssel fordulok Önhöz:
Elhunyt édesapám görög katolikus volt, nyolcvanéves édesanyám római katolikusként kapta meg a keresztséget. 1957-ben házasodtak össze. Édesanyám most azt hallotta, hogy aki görög katolikus férjet választ, automatikusan szintén görög katolikussá válik.
Számára nagyon fontos ez a kérdés, kérem szíves tájékoztatását, valóban így van-e.
Istennel élő, de templomba nem járó, idős emberről lévén szó, szeretném pontosan tájékoztatni.
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.
A rítus nem a keresztelés szertartásától függ, hanem a szülők rítusbeli hovatartozásától. A régi jog szerint az apa rítusát követték a gyermekek. Az Új Egyházi Törvény szerint, amely 1981-ben lépett érvénybe, a vegyes rítusú katolikus házasok maguk határozhatják meg, hogy a gyermekeik (egyenként) milyen rítusúak legyenek. Tehát az Ön Édesanyjának rítusa - föltételezem, hogy kedves Édesanyja 1981 előtt született - ugyanaz, mint az ő édesapjáé volt. Ha római katolikus, akkor az Édesanyja is az, ha esetleg görögkatolikus, akkor az Édesanyja is az, függetlenül attól, hogy milyen szertartás szerint keresztelték.
A házasságkötéskor nem változik meg a felek rítusa. Ha az Ön édesanyja római katolikus, akkor egész eddigi életét így élte, még ha nem is gyakorolta a vallását.
Javaslom, hogy keressen fel egy római katolikus papot, aki meglátogatja őt, elbeszélget vele ezekről a dolgokról, és a lelkét is megnyugtatja.
Dicsértessék a Jézus Krisztusnak! Egy kűlönös kérdéssel szeretnék önhöz fordulni. A tv csatornákon vannak az Astro müsorok. Oda belehet telefonálni kb 500 Ft/perc és meg mondja a jövőt,és atyai,angyali segitséget ad. Azt szeretném én tudni hogy nekik valóban az isten és az angyalok adják a segitséget.? Vagy ők csak egy csalók. Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel egy Görög katolikus hívő.
Kedves Testvérem a Hitben!
Nem volt alkalmam ilyen műsort látni, mégis bátran állástfoglalok a kérdésben. Aki azt állítja, hogy meg tudja mondani a jövőt, hogy tévécsatornán keresztül atyai és angyali segítséget közvetít, ráadásul igen magas összegekért - hiszen a magas telefondíj valakinek nagy hasznot jelent! - nos, az nem lehet komoly ember, a szavát sem lehet komolyan venni. Nem érdemes sem nézni, sem hallgatni az efféle műsorokat, mert mindenféle badarságokkal terhelik a nézők gondolkodását.
Legjobb, ha tévénézés helyett beszélgetünk, sétálunk, egyéb értékes tevékenységet folytatunk. Televíziót pedig csak akkor nézünk, ha tudatosan valamilyen értékes műsorra vagyunk kiváncsiak. Annak végeztével hamar ki kell kapcsolni a készüléket, hogy otthonunk áldott csendjét, sem lelkünk békéjét ne zavarja.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Családom minden tagja: férjem, gyermekem és jómagam római katolikus keresztelkedésben részesültünk.
Kislányom görög katolikus iskolában, görög katolikus hittant tanul, ebben a szellemiségben nevelkedik.
Én gyermekemmel együtt görög katolikus hitgyakorló vagyok.
Szeretném, ha elsőáldozó is e szertartás szerint lehetne majd, amikor eljön az ideje.
Szeretném megtudni, van-e ennek bármi akadálya.
Úgy érzem, az én életemet nem az a vallás határozza meg, melyet szüleim választottak nekem, hanem amely saját döntésemből fakad, mely a szívemhez, a lelkemhez közel áll.
Ennek okán szükséges-e az átkeresztelkedés?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Egy szerető feleség és édesanya.
Dicsőség Mindörökké!
Kedves Édesanya!
Természetesen nagyon örvendetes, ha a gyermeke, s vele együtt Ön is egyre inkább ismeri, szereti a szertartásainkat. (Ezeken keresztül az Urat!) Mint mondja, ez a vallás határozza meg az életét. Semmi akadályát nem látom annak, hogy ezután is gyakran eljárjanak a görkat. templomba, hogy ott részesüljenek a szentségekben.
Azt javaslom azonban, hogy a gyermeke legyen elsőáldozó a saját rítusa szerint. Nem árt, ha legalább ennyi kötelék megmarad azzal az egyházával, ahol keresztelték, ezen keresztül jobban megismerheti a római katolikus szertartást is. Mindenképpen javára fog válni a gyermekének. Lehet, hogy most kedvezőbbnek tűnne, hogy társaival együtt legyen elsőáldozó, de hosszú távon, az egész életét tekintve többet jelent, ha ezen a ponton hűséget mutat saját egyháza felé. Úgy tudom, hogy az iskoláink ebben igen következetesek, és meg is szervezik, hogy minden hozzánk járó gyermek a saját felekezete szerint részesüljön a hittan oktatásában. Tehát inkább az okozna galibát, ha ezt a kívánságukat az iskolában is előtárnák. Kérem, hogy Krisztus szeretetéért fogadja el ezt a helyzetet. Biztos, hogy nem fog a gyermeke hite kárt vallani emiatt, sőt, mint mondtam, gazdagabban élheti meg az Egyházhoz tartozást.
Kedves lelki atya! Szeretném öntöl megkérdezni hogyha polgárilag elváltam és gyermekem van és egyházilag is érvenytelen a házasságom lehetek-e római katólikus pap.Válaszát elöre is köszönöm. Józsefszöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Kedves József!
Aki egyházilag szabadállapotú, annak van lehetősége arra, hogy pappá szenteljék. Ha azonban saját gyermeke van, akkor bizony elég bajos elképzelni akár a szemináriumi éveket, akár a későbbi papi életét. Mégis ezt megítélni néhány sor alapján nem lehet. Javaslom, hogy valamelyik római katolikus atyával vegye fel a kapcsolatot, és az ő tanácsa szerint járjon el. Idővel ő majd többet is megtud Önről, s aszerint fog tudni mondani jó tanácsot, hogy merre érdemes lépnie.
Kedves Lelkiatya!!
Szeretném feltenni kérdésem a bunokkel kapcsolatban. Melyek a bocsánatos bunok és melyek a halalos bunok? Mi torténik akkor ha meggyonom buneimet, és mondjuk masnap ujra hazudok..mégha nem is komoly ugyben, mondjuk fullentésnek , de mégis...mehetek ilyen esetben a kovetkezo szentmisen aldozni. Vagy tegyuk fel a gyonas utan ismét itélkezem masok folott és késon kapok észbe mehetek ilyenkor még aldozni?Es még egy kérdésem lenne hogyan lehet megtanulni szivbul imatkozni, mert néha annyira kétszinunek tunnik imadkozásom és ez nagyon bánt,nem tudom magam beleélni. Valaszat elore is koszonom Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Lehet, nem lesz elég szabatos a válaszom, ugyanis a keleti lelkiségi teológia nem szokta használni ezt a különbségtételt. Mindenesetre ismereteim szerint a halálos bűn az, ha valaki tudva és akarva súlyos dologban szándékosan vétkezik az Isten ellen. Ha jól meggondoljuk, egy gyakran imádkozó, igazán hívő ember nem is olyan könnyen tud ilyen förtelmet elkövetni.
A nem komoly ügyben vétett hazugság, az önkéntelen ítélkezés s effélék aligha minősülnek halálos bűnnek. Bűn, amelyet nem lett volna szabad elkövetni, de amely nem akadályozza meg abban, hogy Szentáldozáshoz járuljon. Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegnek. Minden esetben bűnbánattal kell mennünk áldozni, teljesen tisztában lévén azzal, hogy nem érdemelhetnénk meg ezt a fölfoghatatlan ajándékot. Ha Ön rendszeresen gyónik, mondjuk legalább havonta, akkor rendszeresen áldozhat is, minden vasárnap, vagy - ha teheti - akár minden nap is.
Először is adjon hálát az Istennek, hogy érzi, érzékeli imája sekélyességét. Nagy kegyelem! Mélyre törekvésre késztet.
Csak bíztatni tudom, hogy ha kitart, idővel meg fog tanulni szívből imádkozni. Nincs ennek iskolája, módszere, még ha szoktunk is beszélni az imádság iskolájáról. Ez kegyelmi ajándék, amelyet a Mindenható megad azoknak, akik kérik, s akik ennek kérésében ki is tartanak.
Nem kell arra törekednie, hogy "beleélje magát" az imádságba. Ez érzések keresése, amely félre is vezethet. Elejétől végéig tartson ki az imában, soha ne halogassa, ne kurtítsa azt. Meg fogja tapasztalni, hogy az ima maga tanít bennünket egyre mélyebbre jutni. Csak türelmetlen se legyen, bízza ezt is a Mindenhatóra!
Kedves Atya !
Egy kisváros képviselője vagyok közel húsz éve. Egy kis csoport mindent elkövet ellehetetlenítésenre évek óta , látszólag kevés sikerrel, de úgy érzem egy ideje fáradni kezdek, az örökös rágalmak kezelésében. ez az én bajom kissebbik része. Vágyom a Szentáldozás után, de nem tudok megbocsátani !!! Lelki atyám feloldoz, mert ismer engem és a helyzetet is.Mégsem vagyok nyugodt. Hiába akarok megbocsátani , /pedig naponta ellenségeimért is imádkozom/ valami belül fájdalmasan tiltakozik.!Kérem segítsen megtalálni a lelki békémet . György
Tisztelt Képviselő Úr! Kedves György Testvérem!
A fájdalmát megértem. Ugyanakkor bíztathatom is. Ha már fölismeri, hogy nehéz megbocsátani, az nagy kegyelem a lelkiélet útján. Még akkor is, ha valóságos kudarcnak érzi, hogy nem is tud megbocsátani. Megvígasztalhatom, hogy ha tud imádkozni azokért, akik Ön ellen tesznek, az már a megbocsátás útja. Valójában teljesen megbocsátani mi, emberek nem is tudunk, de nagy dolog, ha lépéseket teszünk ezen az úton. Nem tudunk megbocsánati egyrészt azért, mert ez a lelkünk sérelme, sebe, amelyet magunk gyógyítani nemigen tudunk. De azért is, mert a megbocsátás végsősoron az Isten dolga. Igazán bennünket nem is lehet megbántani, a minket ért sérelmek semmik ahhoz képest, amit a végtelen és tökéletesen szerető Isten kap tőlünk, bűnös emberektől.
Javaslom, hogy minél gyakrabban áldozzék ezzel a bűnbánó fájdalommal, és az Isten jelenléte segíteni fog Önnek ebben a gyógyulásban. Ki is kell várni, addig pedig ki kell tartani a hitben és bizalomban, hogy Ő valóban meg fogja gyógyítani ezt a helyzetet.
Kedves lelkiatya!
Ha én katolikus vagyok a párom református akkor a fiunk milyen lesz?
Mert tervezzük a keresztelést.Vagy azt mi válasszuk meg?
Válaszát erőre is köszönöm!Kíra
Kedves Kíra!
Legjobb, ha görögkatolikusnak keresztelik a fiukat, és majd a többi gyermeküket. (Adjon belőlük a Teremtő bőséges áldást!) Jó, ha a gyermekek ugyanazt a hitet tanulják és vallják, s Ön pedig nagy buzgósággal tanítja majd őket erre a gazdag hitre.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Egy olyan problémával fordulok önhöz ami nemrégen merült fel bennem és gondoltam megkérdezem hátha tud segíteni, tanácsot adni. Az imádságról lenne szó. Az itteni atya aki tartja nálunk a liturgiát úgy tanított imádkozni, hogy mindíg legyen egy valami amiért bocsánatot kérünk; egy valami amit megköszönünk és egy valami amit kérünk Istentől. Az lenne a kérdésem, hogy lehet több dolgot kérni többért köszönetet mondani többet megbánni vagy egyszerre csak egyet-egyet? A másik kérdésem az, hogy hallom meg tudom, hogy kell imádkozni családunkért barátainkért a rosz útra tértekért... stb. Ezekért mindíg egyszerre kell vagy lehet úgy is, hogy például ma ezért holnap pedig azért? Lenne még pár kérdésem, feltenném azt is. Én egy elég félénk típus vagyok bár ez a külsőmről nem látszik. Elég sok gondom van mostanában a családban és egyéb ügyekben is. Ezeket elmondanám az itteni parókus atyának de nincs hozzá erőm, bátorságom. Például sokszor követek el bűnöket amiket mire oda kerül a sor, hogy meggyónjam egyszerűen nem merem, nem jön ki szó a számon. Nem tudom elmondani. Tudna esetleg tanácsot adni ez ügyben, hogy mi tehetnék?
Köszönöm előre is válaszát! Üdvözlettel egy Ifjú görögkatolikus.
Kedves Ifjú Görögkatolikus Testvérem!
Az atya nagyon helyesen úgy tanítja a gyermekeket imádkozni, hogy abban legyen hála, bűnbocsánat és kérés. Mindegyikből legalább egy. Amint azonban ezek a gyermekek cseperednek, lassan ézik, hogy ez már nem is elég. Sem a kérésből, sem a bűnbánatból, de legfőképp a hálaadásból nem tudunk eleget tenni. Természetesen nagyon helyes, hasznos és üdvös, több dologért, személyért imádkozni, több dologban fölismerni az Isten irántunk való jóságát, és egyre jobban látni a bűneinket, melyeket nap nap után elkövetünk. Ez a gondolat, ez a kérdés tehát az Ön lelki fejlődésének az eredménye. A válaszom egyértelmű: jó és helyes több dologért is imádkozni.
Amikor pedig már egyre többet szeretnénk imádkozni, egyre több emberért, akkor lassan nem győzzük mindet egyenként imában előhozni. Ezért nagyon jó az is, ha valaki egy csokorba gyűjtve imádkozik a szeretteiért.
A félénkségétől pedig ne féljen. El fog múlni. Persze, ezért tennie is kell. Épp a szentgyónáskor kell legyőzni, hisz elhallgatni semmit sem szabad, sem szégyenkezésből sem bármi egyéb indok miatt. Valósággal érvénytelenné teszi a gyónást, ha netán tudatosan elhallgatnánk valamit.
Javaslom, hogy kezdje mindjárt azzal a szentgyónását, hogy a tisztelendő úrnak elárjulja: van, amit nehezen gyónok meg. Ha már ezt kimondta, akkor lesz ereje el föl is tárni, hogy mi is az.
Ön szép lelki fejlődést ér most meg, s ez vonatkozik a személyiségének az érlelődésére is. Ebből is származhat sok összetűzés, melyek során saját magát sem érti, hogy ezt vagy azt miért is teszi. Az önismeret fájdalmas útja ez, de a megtisztulás felé vezetheti, ha őszintén törekszik arra, hogy semmi se távolítsa el Istentől.
