Kedves Lelkiatya!
Nagyon bánt, hogy helyben olyan paróchusunk van, akire nem tudok felnézni, nem jelent mintát az életvitele, a lelkisége, nem éri el azt a bölcsességi szintet, amit egy lelki vezetőtől el lehet várni - és amit az előző paróchusunknál tapasztaltam. Az anyagi javakat élvezi, ez a lelkiségét háttérbe szorítja. Tizenéves gyermekei is kicsapongó életet élnek (italozás, féktelen bulizás, az egyházközösség autóinak korlátlan használata, stb.), és már a mi gyermekeink is hivatkoznak rájuk, persze mi rászólunk a saját gyermekeinkre ezért, de közben tudjuk, hogy igazuk van.
A kérdésem, hogy ÉN mit tehetek? Már sokat imádkoztunk érte és családjáért, egyelőre eredménytelenül. Teremtőnk olyan "jeleket" küld a paróchus atyának, amiből tanulhatna, de nem ért belőle.
Az egyház tisztában van-e a papjaik képességeivel, lelkületével?
Kérem Lelki Atyát, vegye komolyan a kérdésemet, mert itt nekünk ez nagy probléma.
Nagyon szomorú, amit mond. Kérem, semmiképp se hagyja annyiban. Valóban, elsősorban imádsággal, de emellett tettekkel is meg kell próbálni ezt a helyzetet megváltoztatni. Javaslom, hogy Krisztus tanácsai szerint figyelmeztesse az illető papot: először személyesen, aztán két vagy három tanú jelenlétében, s ha azokra sem hallgat, ne röstelje értesíteni az elöljárót (esperest, helynököt, püspököt). Semmiképp sem szabad hagyni, hogy bármelyik egyházközségünkben a pap munkálkodása építő helyett romboló legyen. Ebben nagy a felelőssége a híveknek is!
Helyes törekvés, hogy próbálja a gyermekei előtt megőrizni a pap tekintélyét. Ha ezt őszintén teszi, akkor nagyon jó hatással lesz rájuk, mert a őbennük is kialakul így a pap tisztelete, tekitélye. Még ha tetteiért nem is érdemelné meg, de Krisztus kiválasztása miatt mindenképpen jár neki. S nekünk, híveknek tesz jót, ha ezt a tiszteletet őrizzük, tápláljuk, illetve nekünk tesz rosszat, ha hagyjuk, hogy ez a tisztelet bármi okból összeomoljék.
Kedves Lelkiatya! Lehet, hogy furcsa amit írok és amit érzek. A probléma egyszerűen és röviden: az utóbbi időben szinte kényszerítenem kell magamat, hogy elmenjek vasárnap a Liturgiára. Álmomban olyan gondolatok jönnek elő, hogy ellentmondás van Krisztus és az egyház között.Itt hozzáfűzöm, hogy rákaptam Tolsztoj regényeire, s ott is előjönnek ezek a gondolatok, most nem részletezem, de nyilván tudja, hogy mire gondolok. A helyi ortodox pap szerint nem lenne szabad Tolsztojt olvasni, mert egy erős embert is megzavarhat a hitében, szerintem ez korlátolt felfogás, Tolsztojt az egyik legnagyobb írónak tartom és úgy érzem, hogy éppen ő fog megerősíteni a hitemben. Mit gondol erről? (ezt a mondatot nyugodtan vegye ki a szövegből, ha úgy érzi, hogy másokat esetleg megzavarna.) Most vasárnap is előjöttek ezek a gondolatok, de a végén mégis elmentem az este fél 8-as misére, ide a közelbe a rómaiakhoz. Nem követek-e el szentségtörést ha ilyen lelkiállapotban áldozok? (ugyanis elkéstem, mégis kimentem áldozni, kissé bizonytalan vagyok mostanában, s erről nem merek senkinek se beszélni.) A lelkiatyámmal megbeszéltük, hogy kéthavonta találkozunk, jelenleg 3 hónap telt el az utolsó óta, de-úgy érzem most nyár van és lehet egy kicsit "lazítani". Nem akarok az atya terhére lenni , tudom, hogy most szabadságon van és külföldön mászkál, pihen, mint ahogy tettem én is júliusban. Nem érzem azt, hogy gyónni kéne stb. Anyám szerint azért nincs túl sok kedvem templomba járni (annak ellenére, hogy nincs kedvem, azért nem mulasztom el, mert elég erős akarattal bírok, csak valahogy bánt ez a lelkiállapot és nem tudom megmagyarázni, hogy mitől van.)mert nincsenek ott azok a papok, akikkel jó kapcsolatom volt, nincs igazán közösségem, a templom idős emberekkel van tele, akiket ismertem már nem oda járnak stb. ez nagyon nehéz dolog, remélem, hogy megért. Tudom, hogy a templom nem lelki wellness club, de azért nem szeretnék teljesen "kiszáradni". Én mindig nagyon lelkes voltam de az utóbbi időben vissza-visszatér ez a lelkiállapot és nem akarom vele a lelkiatyámat untatni, és sajnos ő is hajlamos arra, hogy ilyen, hogy is mondjam "szárazságot" érezzen a hit gyakorlásában. (egyszer vele is megesett, pedig ő nagyon is Isten közeli ember. Csodálom őt! ) Sajnos túl messze szolgál, kihelyezték őt "libalegelőre" ahogy mi szoktuk mondani.
Mit tegyek egy ilyen helyzetben? Hogyan nyerhetném vissza a régi hitemet?
Bucimaci
Kedves Bucimaci!
Én is úgy látom, hogy a hitére túlontúl erős hatással vannak Tolsztoj gondolatai. Lev Tolsztoj tagadhatatlanul nagy alakja az irodalomnak, de mint vallási gondolkodó, bizony, nem a legjelesebbek közé tartozik. Nagy elme, és nagy szív - írásaiból ez jól érzékelhető -, de töprengései és következtetései őt is eltávolították az Egyháztól. Bár Krisztus-hívőnek tartotta magát, de inkább a saját maga alkotta Krisztus-alakot követte. Inkább filantrop humanista, mint szent ember. Dosztojevszkij is élesen bírálta őt, nem véletlenül.
Akár irodalmi olvasmányai, akár más okok miatt bizonytalanodik hitében, tudnia kell, hogy hitünkért küzdenünk, néha szenvednünk is kell. Nem azért kell elmenni a templomba, mert jólesik, hanem mert Istentől és az Egyháztól jövő világos parancs. (Mai világunkban milyen idegenül hat ez a szó, holott épp azért bizonytalanodik el az emberiség, mert ezeket a megingathatatlan szabályokat próbálja kikezdeni!) Igen, kedves Testvérem, vegyen erőt magán továbbra is - akaratereje ebben segíteni fogja - és menjen el a templomba, akár jólesik, akár nem. Teljesen természetes az az érzés, hogy a régen szeretett papot szeretné inkább ott találni, valamint a saját korához illő társakat. Ám, ha továbbra is le tudja küzdeni ezt a távolmaradásra késztető érzést, ha erről másokkal is beszélget - parókusával, hívekkel - akkor idővel a maga hite is visszaerősödik, és imádságai illetve emberi törekvései is azt eredményezik majd, hogy mások is el fognak menni a templomba. Oda mindig az Istenért megyünk. S ha valóban Ő a fontos, akkor meg is találjuk ott!
Föltétlenül gyónjon továbbra is legalább 2 havonta. Lehet havonta is. Ebben nincs vakáció! Vajon a szülői szerepkörben van ilyen? Az evés-ivást, levegővételt fölfüggesztjük a nyári szünidőre? Lételemünk a szentségekhez járulni. Szentáldozáshoz az járulhat minden Szent Liturgián, aki szentgyónását is rendszeresen végzi. Ha kimarad, pótolni kell, hogy újra rendszeresen áldozhasson is.
Javaslom még, hogy imáiban kérje a Szentlelket hite erősödése érdekében.
Kedves Lelkiatya! Több kérdésem is lenne: most jelent meg egy folyóirat, melynek címe: 3. ÉVEZRED, s ennek van egy külön száma: 3. évezred plusz, ha jól emlékszem. Nagyobb újságosoknál és élelmiszer áruházak szabad újságos polcain elérhető, bele lehet lapozni, anélkül, hogy megvennénk. A mai nap belenéztem a különszámba, melynek fő témája: a Biblia a tudományok tükrében. Nem tudom eldönteni, hogy megvegyem-e, még kacérkodom vele, több mint 100 oldal, ragyogó színes képekkel és mindössze kb. 600Ft-ért. Ami elgondolkodtatott, az az, hogy a belső oldalon volt egy fotó Nikosz Kazantszakisz: Jézus utolsó megkísértése c. filmjéről, amit az újság reklámoz, s azt írja, hogy egyes boltokban ezzel a dvd melléklettel lehet megvenni. A lap tárgyalja régészeti szempontból Noé bárkáját, az özönvízet, Bábel tornyát, valamint a torinói leplet is többek között. Egyes mondatokból-csak beleolvastam-azt vettem ki, hogy szerinte ellentét van a tudományos felfedezések, felismerések, a régészet és a bibliai történetek között. Az utolsó cikkben azt írja, hogy az egyház leállítatta a tudományos vizsgálatokat a torinói leplet illetően, miután az eddigi vizsgálatok ellentmondásokat mutattak. Szerinte a tudósok többsége megegyezik abban, hogy a lepel a XV. századból való és Franciaországból, de vannak beleszőve "eredeti" darabok is. Prágára is hivatkozik, hogy ott a középkorban az egyik király rendelkezett a lepel néhány eredeti darabjával, melyek fennmaradtak a mai napig, ám az egyház nem engedélyezi, hogy ezeket összevessék a lepellel. Mit szól ehhez?
Én hiszek abbAN, ÉS EDDIG IS ÚGY TUDTAM, HOGY A LEPEL EREDETI, VALÓBAN KRISZTUS HALOTTI LEPLE VOLT ÉS TOVÁBBRA IS SZERETNÉK MEGMARADNI EBBEN A HITEMBEN. AZÉRT IS TARTOM EREDETINEK, MERT TÖBB SZÁZ ÉVEN KERESZTÜL HATOTT A KORABELI KRISZTUS-IKONOKRA, UGYANAZ AZ ELVÁLASZTOTT HOSSZÚ HAJ, SZEMEK, ORR ÉS SZEMÖLDÖKVONAL STB. ERRŐL TUDOMÁNYOS ELŐADÁST IS HALLGATTAM TÖBB ÉVE. VÁLASZÁT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM! MACIKA MEGINT
Ne kacérkodjék vele! Egyáltalán nem javaslom, hogy megvegyen egy ilyen kiadványt. Leírása alapján egyértelműen arra lehet következtetni, hogy bár látszatában tudományos akar lenni, valójában nem igazságkereső és nem tiszta szándékú írásokat tartalmaz. Már az is fölöttébb meglepő, hogyan lehet egy több mint 100 oldalas színes folyóiratot ennyire olcsón, 600 Ft-ért árulni. Tudnunk kell, hogy sajnos vannak olyan törekvések, melyek jelentős pénzösszeget is hajlandók áldozni azért, hogy a katolikus egyház hitelét, jó hírét rontsák, az emberek hitét elbizonytalanítsák. Nem kétséges, hogy alapvetően honnan származik ez a törekvés.
Az Egyház nem titkolja, hogy a torinói lepel eredetét kutatva mind a mai napig vannak tisztázatlan kérdések. Ezek miatt azonban egyáltalán nem állítja le a kutatást. Mintha megijedne, hogy bárkinek cáfolni sikerülne a lepel eredetiségét. A Torinóban kiállított lepel eredetisége egyáltalán nem tartozik hitünk alapelemei közé. Nem ezzel igazoljuk a föltámadást, az egyház születését, isteni eredetét. Mindenesetre ennek a lepelnek a léte, története fölöttébb elgondolkodtató, elgondolkodásra késztet. Önnek, kedves Macika, jogában áll hinni e lepel eredetiségében. A cáfolatokra is érdemes odafigyelni, nem eltussolni, elhallgatatni. Ilyesmire az Egyház sohasem törekedett. Ám ismétlem, a hitünk nem ezen múlik. Krisztus föltámadására egyébként sem lehet semmilyen fizikai eredményekkel kimutatható bizonyítékunk, mivel az túllép a teremtés rendjén. Egész egyszerűen nem fér bele. Krisztus föltámadt - ezt hisszük és valljuk 2000 éve, az egész Egyház, és benne minden tagja személyesen is. Ez a hitünk egyik alappillére. Hogy vannak-e ezt megerősítő fizikai bizonyítékok, az teljesen mellékes.
Kedves Lelkiatya!
Kérdezni szeretnék a Beöltözési cikkel kapcsolatban.
Meglepődve láttam és olvastam az új nővérekről. (Legyenek jó egészségben, és sok kegyelmet kívánok nekik!)
Az lepett meg, mert a neten az egy karmelita kolostor, de a ruhájuk olyan "ortodoxos". Miben áll a különbség a római katolikus karmelita és őközöttük? (ahogy egymás mellett álltak az ottani nővérrel) Csak a liturgia görög katolikus? Vagy minden más is? Imaórák, ünnepek...
Persze lehet, hogy csak első látásra furcsa egy világinak Avilai Szent Teréz műveit és a görög katolikus lelkiséget összeegyeztetni. Nem is tudom ez hogyan van.
A szertartásról való leírás is meglepett: úgy tudtam, hogy a kereszt alakban történő hajvágás az ortodoxoknál a "szerzetessé nyírás" fogalmát jelenti (egyszer volt szerencsém látni ilyet).
Ők a máriapócsi nővérek közé jönnek haza? Vagy lesz két görög katolikus női szerzetesrend? Örvendeznénk sokan (szerintem), egy apostoli és egy szemlélődő.
Válaszát köszönöm:
Földesi Éva
Veszprém
Nagy örömünkre három novicia készül a szerzetesi életre Franciaországban, St. Rémy-ben. (Ennek a Szent Illés monostornak van honlapja, mely magyarul is olvasható. A mi honlapunk link-gyűjteményében megtalálható.) Ez valóban egy kármelita közösség, akik viszont bizánci szertartás szerint végzik a zsolozsmát. Közüttük van Amanda nővér, aki magyar származású, s úgy tudom, hamarosan megjelenik egy interjú is vele. Ők fogadták be a mi jelöltjeinket. Itt bizánci szertartásban tanulhatnak bele a monasztikus életbe. A tervek szerint a noviciátus 3 évig fog tartani. Ennek elteltével nem Máriapócsra jönnek haza, hanem egy egyházmegyés szerzetesi közösséget alakítanak ki ott, ahol majd püspök atya kijelöli. Atanáz és Fülöp testvérekkel ugyanez történt. Ők Belgiumban, egy bizánci szertartású bencés monostorban készültek a monasztikus életre, és hazajőve Szilárd püspök atya Dámócra telepítette le őket.
Ezek a nővérek sem lesznek kármeliták, hanem magyar görögkatolikus szerzetesnővérek.
A hajnyírás nem csak a szerzetessé nyírást jelenti. A kisebb rendek föladásakor is van, egyszerűen az Isten és az Egyház szolgálatának kezdetét jelenti.
A kármelita lelkiség sok ponton közelít a keleti keresztény lelkiséghez. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a kármelita rend először a Szentföldön alakult meg. A kármelben használt "belső ima" nagyon hasonlít a Jézus-imához (hacsak ugyannak nem tekinthető). A mélyben minden lelkiség ugyanabból a gyökérből indul és táplálkozik. Minél mélyebbre szállunk a lelkiségben, annál közelebb vagyunk egymáshoz.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Én római katolikus vagyok és szoktam liturgikus szolgálatot vállalni és az a kérdésem lenne az atyához lehet egy r.katolikus ministráns egy görög katolikus szentmisén?
És lenne még egy kérdésem.Tudtommal az ortodox egyház(ak) még négy könyvet is belefoglaltak a Szentírásukba (Makkabeusok harmadik és negyedik könyve Ezsdrás második és harmadik könyve Manassé könyve).Ezeknek elismeri sugalmazott mivoltjukat a görög katolikus?
Előre is köszönöm válaszát!
Természetesen lehet egy római katolikus ministráns egy görögkatolikus szentmisén (mi úgy mondjuk, Szent Liturgián), a szentségekben is részesülhet, s ha jól megtanulta a mozgásokat, akkor ministrálhat is.
Az ortodox egyház valóban használja ezeket a könyeket is. Nincs tételesen megfogalmazott álláspont, hogy ezeket sugalmazottnak kell-e tekinteni. Mindenestre a mi egyházunk is használja, például Manassze imáját minden nagy esti zsolozsmában.
Kedves Lelkiatya!
A rádióban hallottam, hogy rózsafüzér imádságot végeztek. Név szerint említett betegért és "SZÁNDÉKRA"!
Nem értettem, hogy mit jelent az, hogy szándékra. Most hallgattam először, kérem magyarázza ezt meg nekem.
Köszönettel! M.
A kérő imának nem az a lényege, hogy imában elmondom a Jóistennek, hogy mire is van szükség, hogy a másik embert hogyan és hogyan segítse meg. "Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek." Az imádság mindig személyes, ugyanakkor mindig közösségi is. Amikor imádkozom, akkor ezzel az egyház imádságában kapcsolódom bele. Nem csak a templomban, hanem bárhol és bármikor. Mindig az Egyház tagjaként fordulok az Atyához. Testvéreim imáihoz kötöm a magamét. Végső értelemben minden imádságunkban Jézushoz kötődünk. Erre mondja, hogy "bármit kértek a nevemben..." Amikor az Egyház imádkozik, akkor Jézus imádkozik az Atyához, Ő a fő, mi pedig tagjai vagyunk. Így sokkal erősebb is az imádságunk, mintha csak a magunk gyenge hitére kellene támaszkodnunk.
Amikor másokért imádkozunk, akkor fölindítjuk a szándékot azért az emberért vagy emberekért, akiket szeretünk, akiknek kegyelmet kérünk. Nem szükséges "elmagyarázni a Jóistennek", hogy hogyan segítsen. Így lehetséges, hogy a rózsafűzér imádságot is fölajánlhatjuk másokért, miközben a jól ismert szöveget mondjuk közösen vagy magunkban.
Kedves Lelkiatya!
Párommal több éve együtt vagyunk, és tervezzük, hogy jövőre Isten színe előtt egybekelünk. Én nagyon szeretnék templomi esküvőt, mert a neveltetésem és én sem fogadnám el, ha csak polgári szertartásunk lenne.
A baj csak az, hogy ő nincs megkeresztelve, szeretne megkeresztelkedni, hogy templomi esküvőnk legyen, de sajnos arra nem hajlandó, hogy foglalkozásokra járjon. Az ő neveltetésében a vallásos élet nem volt jelen, és sajnos nem is érzi át ennek súlyosságát. Mit tegyek, hogyan lehetne ezt a problémát megoldani?
Válaszát előre is köszönöm!
Mindenekelőtt azt gondolja végig nagyon higgadtan, amennyire lehet, félretéve szíve lángoló követelését, hogy valóban ez a férfi lesz-e, akivel végérvényesen összeköti az életét, aki gyermekeinek édesapja, bajokban, betegségekben önzetlen és hűséges társa lesz. Azért feszegetem ezt a kérdést, mert egyelőre éppen a leglényegesebb kérdésben nem tudnak egyetérteni, az Istennel való kapcsolat terén nem tudnak egyformán gondolkodni. Ez nagyon lényeges pont! Tiszteletreméltó, hogy a kedvese hajlandó volna az Ön kedvéért megkeresztelkedni, de azért is, mert ez - most, egyelőre - nem jelent neki semmi különöset. Így, természetesen, nem is szabad. A keresztelkedés szintén egész életre, sőt örökéletre szól, mint a házasság is, csakis nagyon megfontoltan és végérvényes elszántsággal lehet rá vállalkozni.
Ne értsen félre, nem akarom lebeszélni erről a kapcsolatról, csak fölhívom a figyelmét erre a nagyon fontos körülményre.
Megvan az esélye annak, hogy mégis kössenek szentségi házasságot, ha ezt a lelkipásztora úgy ítéli meg. Ebben az esetben a parókus (vagy plébános) engedélyt kér a püspöktől, s ha kellő indoklással alátámasztják, akkor a püspök megadhatja az engedélyt.
Kedves atya!
Furcsa kérdéssel fordulok önhöz, de bízom önben ,hogy tud segíteni.
A Kedvesemmel másféléve vagyunk együtt...igyekszünk minél több tábort felkeresni és valóban keresztény értékekkel megtölteni a kapcsolatunkat..viszont engem sokszor a féltékenység kísért, tudom a Bizalom a fontos...de nem egyszerű, hiszen az előző kapcsolatomban csúnyán csőbe huztak és megcsaltak. A jelenlegi Párom, viszont nagyon közvetlen a fiukkal és olyan dolgokba is belemegy ami, nálam nem fér bele, például: Kettesben elmegy beszélgetni más fiukkal vagy hagyja magát megöltetni más sráccal..engem pedig ugyebár majd szét vet a féltékenység még akkor is ha tudom, hogy ez a lány valóban engem szeret. És tudom hogy ennek nem lesz jó vége mert ezzel a folytonos aggódással megfolytom a kapcsoltatot...
Mit tud tanácsolni nekem atya?
Előre is köszönöm válaszát!
Dani
Kedves Dani!
Ettől a mérgező féltékenységtől mindenképp meg kell szabadulnia. Ez nem csak a kedvese szabadságát, kapcsolatuk szépségét, de az Ön saját békéjét is elveszi. Minthogy nem szeretetből, hanem önzésből fakad, sehova sem vezet, csak megöli a kapcsolatot.
Mondok néhány dolgot a féltékenységről.
Származhat kisebbrendűségi érzésből. Akinek kicsi az önbecsülése, az tudatalatt is attól tart, hogy nem érdemli meg a kedvesét, hogy voltaképpen jobb is járhatna neki. Az ilyen embernek először önmagát kell megszeretnie, fölismerni, hogy Isten mennyire szereti és értékeli őt.
Fakadhat rosszul értelmezett szeretetből. Aki nem tanulta meg az önzetlen szeretet - mondjuk egy nagy családban -, az nem tudja, hogy a szeretet akkor növekszik, ha pazaroljuk. Nem félteni kell a másiktől a kincseinket, hanem bátran adni, adni, adni. Egy kapcsolatban ez azt jelenti, hogy örvend az ember, ha a párját mások is értékelik, szeretik.
A féltékenységnek még az is oka lehet, ha valaki nem méri föl, hogy mi a párkapcsolatnak a lényege: a másikat annyira szeretem, hogy boldoggá akarom őt tenni. Ennek a kulcsa megint az önzetlenség. Nagyon fontos ezt megérteni, főként mai világunkban, mely épp az ellenkezőjét akarják ránk erőltetni - hogy nem a magam boldogságát kell építeni, hanem a másikét - akkor növekszik az enyém is. Azért kötök házasságot, hogy a társamat boldoggá tegyem, mintegy megajándékozom őt saját magammal, az életemmel, szeretetemmel. Hová férne ide a féltékenység?
Oka lehet még a féltékenységnek, a rossz családi tapasztalat. Ha az ember saját szülei vagy rokonai körében nem tapasztalt hűséget, akkor erre mintegy válaszul ő megpróbálja ezt erőszakkal biztosítani. Természetesen nem lehet.
Minden esetben az embernek önmagát kell gyógyítania, mert még nem elég egészséges a szeretetben. Hozzáteszem, egyikünk sem az. Az egész életünk arra való, hogy folyamatosan gyógyuljunk a szeretetben.
Azt tanácsolom, nyíltan beszélgessenek erről a kedvesével, s kérje a segítségét, hogy tudjon a szeretetben épülni és gyógyulni. Én is imádkozom ezért.
Örömmel értesültem arról, hogy a katolikus egyház nem csak a gimnáziumi oktatást és nevelést szorgalmazza, hanem már szakmunkásképzői is vannak (ha jól tudom a bencéseknél). Nagyon jó ötletnek tartom, hiszen ma legtöbben azt tartják, hogy diploma nélkül nem lehet megélni. A legtöbb egyházi középiskola csak érettségit ad, ami után a fiataloknak még sok sok évet kell tanulniuk és azután sem garantált, hogy lesz állásuk, sőt az is előfordul, hogy nem is a végzettségüknek megfelelően helyezkednek el. Van olyan tapasztalatom (nem is egy), hogy megfelelő szakembert nehéz találni, aki emberileg is ember és a munkáját is szívvel végzi és dolga végeztével nem kell még egy párszor visszahívni, hogy javítsa ki hanyagságát. Arról ne is beszéljünk, hogy becsületes munkást még inkább nehezebb találni. A szakmunkás képzőt végzettekről (embertársainkról) általánosan negatív a kép, amit meg kellene változtatni. Én úgy gondolom, hogy több egyházi szakmunkásképző kellene. A görög katolikus egyháznak mi a véleménye erről?
Jószerivel inkább csak a magam véleményént tudom ezzel kapcsolatban elmondani, de remélem, közelít a görögkatolikus egyház véleményéhez.
Minden szavával egyetértek. Nagyon fontos nevelnünk azokat a fiatalokat is, akik nem az értelmiségi réteghez fognak tartozni, de nemzetünknek épp oly értékes és építő személyiségei. Ilyen iskolákkal nem csak az a cél, hogy megbízható szakmunkásokat tudjunk biztosítani a jövő számára. Ennél sokkal több: éppen azoknak a fiataloknak adhatunk értékeket és életüknek célt, akik akár adottságaik, akár családi körülményeik miatt önmaguktól kevésbé volnának nyitottak erre.
Hajdúdorogon a gimnázium mellett működik szakmunkásképző is, és tudomásom szerint más területeken is próbálja az egyházi vezetésünk az oktatási munkáját tovább szélesíteni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatyám! El akarok zarándokolni az augusztus15-i Nagyboldogasszonynapi bucsúra Máriapócsra. Még soha nem voltam Máriapócson , ezért lenne néhány kérdésem:
1.A vasútállomástól mennyi ideig tart eljutni a templomig?
2. Hány órakor kezdődik a bucsúi szent liturgia?
3. Ha elmegyek már szombaton , akkor van-e arra lehetőség , hogy
éjszaka a kegytemplomban tartózkodhassak?
Előre is köszönöm válaszát.
A vasútállomástól mintegy jó fél óra gyaloglással lehet eljutni templomig.
A Szent Liturgia délelőtt 10 órakor kezdődik.
Van lehetőség szállást kérni a Zarándokházban. Ha esetleg ott már nem volna - most rengeteg fiatal van Máriapócson -, akkor tudnak segíteni, hogy másutt kapjon helyet. Egész éjszakai virrasztás lesz a templomban. Kivéve hajnal kettő és három között, amikor takarítják és szellőztetik a templomot.
Ezek is és még sok egyéb hasznos tudnivaló olvasható a Máriapócsi honlapon: mariapocsi-zarandokhaz.hu
Ide írhatja a kérdését...Tisztelt lelkiatya erdeklodni szeretnek arrol, hogy szeptember 11.en delelott lesz e szentmise, mivel szeretnenk elzarandokolni autobusszal ezen a napon a nagykaposi hivekkel Szlovakiabol . Esetleg az e napi programot el tudna e kuldeni, megkoszonnem. Tisztelettel Ontkone
Szeptember 11-én Máriapócson 10 órakor kezdődik a szertartás a felújított templom megáldásával. Utána Szent Liturgiát végeznek. Mindenkit szeretettel hívnak a szervezők. Tudomásom szerint ennek a napnak a menetét hamarosan ismertetni fogják a honlapunkon.
Kedves Lelkiatya!
Bocsásson meg nekem, de nagyon kőszivü embernek tartom Önt az asszonynak adott válasza miatt, aki irta,hogy a férje évek óta csalja. Aki délelőtt kutya, abból délután nem lesz szalonna, mondja a régi mondás. Ön szerint annyira kellene megalászkodnia, hogy türje férje kettős életét? Talán ajándékot is kellene vennie a férje és a szeretője közös gyermekének? Micsoda nemes gesztus lenne!
Gondolom, Ön boldog házasságban él. Tiszta szivből kivánom, hogy ugy legyen. Sajnos nem mindenkinek adatik meg, a legjobb igyekezet mellett sem. Ocsu mindenhol nőhet. Az én férjem 17 évi házasság után se szó, se beszéd, mig a gyerekeket az iskolába vittem, egy teherautóval elköltözött. Azt sem tudjuk hol és kivel él. Zárat cseréltettem a házunkon. Feljelentett, beperelt, de akkor sem engedem vissza. Soha nem küldtem volna el, és nem is hagytam volna el. Ő választotta ezt életet, viselje a döntésének a következményét. A válópert is beadta még kiköltözése előtt, amiről csak a birósági idézésből értesültem. A 3 gyermekünkről azóta sem gondoskodik. Sokszor mentem el én is Máriapócsra imátkozni.
Nem hiszem, hogy az Úr elvárná azt a nagyfoku megalázkodást, amit Ön tanácsol a hölgynek. Nem olvastam olyat, hogy a férje vissza akar menni a családjához végleg. Önámitás lenne elhinni, hogy megváltozik. Mi legyen az ujszülöttel? Róla ki gondoskodjon?
Bocsásson meg, de Ön inkább tünik a férj tettét elnézőnek /férfias dolognak tekintőnek/ mint egy megértő lelkiatyának. Nem látja, vagy nem nem érdekli, mennyi keserüség van a levél mögött? Ha Önt is igy becsapnák, csak imátkozna a házastársáért és hivná vissza? Az én férjem 2 éve költözött el. A lelkiatyám tanácsára/unszolására/ kezdtem el a férjemért imátkozni, de csak a megtérését tudom kérni Instentől. Semmi más jót nem tudok tiszta szivvel kivánni neki. Minél több rossz ért, annál többet imátkoztam. Végre megkaptam a megnyugvás és beletörődés kegyelmét, mely kizárólag Istentől való, ember ezt el nem veheti tőlem.
Kedves Elhagyott Édesanya!
Alighanem igaza lehet. Sajnos, máskor is kaptam efféle vádat, hogy nem vagyok eléggé megértő mások fájdalmaival szemben. Ezen mindenképp el kell gondolkodnom. Valóban, nekem nagyon boldog életet adott a Jóisten, teljesen érdemtelenül. Azon igyekszem, hogy ebből a fölfoghatatlan boldogságból tudjak továbbadni másoknak.
A bűn, az önzés, a szívtelenség mindenképp fájdalmat okoz. Ám látni kell, hogy leginkább annak, aki elköveti. Eleinte nincs is ennek tudatában. Vagy azért, mert tudat alatt elfojtja magában, vagy, mert annyira felszínesen él, hogy a tudata el sem jut idáig. Éppen emiatt - meg ne botránkozzék! - sokszor a bűnt elkövetők pártján (is) vagyok.
Mi vezet egy embert ekkora szívtelenségre? Hogyan feledheti el a korábbi szeretetét? Megválaszolhatatlan kérdések. Ez a bűn titka.
Természetesen, ezzel nem a bűnt akarom pártolni, segíteni, távol álljon! Mégis, ha hívő emberek tanácsot kérnek tőlem, akkor a hit oldalán próbálom erősíteni őket: az elfogadás, a megértés, a végtelen türelem, megbocsátás, ha kell, az alázat felé. Ha, mondjuk, az elhagyó férj keresne meg és kérne tőlem tanácsot - ami, persze ritkán fordul elő, de van rá példa! - akkor neki egészen másként válaszolnék. Attól várhatunk többet, akinek van hite. Ugyanakkor mindenkitől sokat várhatunk el, érdemes ebben az irányban adni bíztatást.
Azt is el kell mondanom, hogy a házasságok megromlásának legalább 90 százalékában valamilyen mértékben mindkét fél hibás. Ugyanakkor nagy erővel kell törekedni arra, hogy a házasság ne omoljon szét. Ha törni látszik, nagy elszántsággal kell igyekezni megmenteni azt. Ehhez sok türelem, alázat, megértés szükséges. Mint azt több alkalommal is írtam, a mai világ épp az ellenkezőjét kínálja és követeli. Az bizonyos, hogy abban az irányban nincs megoldás. A széttört házasság mindenkinek rossz. Ráadásul olyan, mint a nátha meg az ásítás: ragadós, továbbadjuk egymásnak. Ma divat a válás. Könnyebbnek tűnik, mint a kitartás, a figyelemre törekvés, a megbocsátás. Természetesen e szavakat elsősorban azoknak szánnám, akik ostobán elhagyják családjukat. Nem tudom, olvassák-e. De amit itt írok, azt mindenkinek szánom, hátha alakul a gondolkodásunk, igazodik a hitünk.
"Szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sűrű könnyek közt írtam, nem azért, hogy szomorúságot okozzak..." - írta Szent Pál a korintusban élő híveknek (2Kor 2,4). Ugyanakkor éppen tőlük kapta azt a vádat, hogy "levelei súlyosak és kemények, de fellépése erőtlen, beszéde meg gyatra" (2Kor 10,10).
Abban bízom inkább, hogy az itt olvasható sorokat fölhasználja a Mindenható Isten, hogy az Ő kegyelmét közvetítsék.
Nagyon köszönöm a válaszát, amellyel hozzásegített, hogy hitemet, és a Szentmisét minél tudatosabban megéljem.
Isten áldja: Lengyel András
Istennek legyen hála! Törekedjék erre továbbra is!
Kedves Lelkiatya!
Mióta böngészem az internetet egyre többször botlok olyan dolgokba, amivel nem tudom mit kezdjek.Nem tudom hova tegyem Medjugorjét, több helyen utánaolvastam az interneten, vannak pozitív és negatív vélemények is, de mi a helyes hozzáállás? És annyi mozgalom indul pl a szeretetláng, csodásérem. És annyi információ ömlik ránk mindenhonnan, jelenésekről, csodákról, imákról,(pl sose hallottam még olyat, hogy Pió atya kilencede) nehéz köztük eligazodni. Én görögkatolikus vagyok, talán azért nem hallottam róluk, mert ezek inkább a római katolikusoknál vannak? Ha jól emlékszem Jézus is azt mondta, sokan jönnek az Én nevemben, hogy megtévesszenek benneteket. Hát én ezért mindent egy kis fenntartással fogadok,és inkább a hittanórán és a templomban hallottakhoz ragaszkodok. Jól teszem? Mi a helyes?
Kedves Görögkatolikus Testvérem!
Nagyon jól teszi. S alighanem igaz az is, hogy éppen görögkatolikus egyházházunkhoz tartozás miatt éri kevesebb hatás e téren. No, persze, a világhálón keresztül aztán minden eljut mindenhová.
Érdemes ezeket a dolgokat kellő fönntartással fogadni. Nem válunk ettől hitetlenné. Nagyon is oda kell figyelni arra, hogy mit tanítanak a fölszentelt papok a templomban, a hitoktatók a hittanórán. Sok évi teológia tanulása és átimádkozása után válhat valaki hit- és lelki oktatóvá. Ráadásul akkor sem a saját összegyűjtött kis tudását adja tovább, hanem az Egyház nevében tanít. Ez az, amit követni kell és érdemes.
Valóban számtalan lelki és lelkiségi irány és lehetőség jelenik meg és terjed ma mindenfelé. Bajos, hogy inkább összevisszaságot kelt, rengeteg emberi elemet kever a tiszta hitünkbe, mintsem segítené az Istennel, az Egyházzal való kapcsolatunkat. Ez a válasz most nem alkalmas arra, hogy tisztázzuk ezeket, rendet tegyünk e téren. Igen helyes magatartás tehát, ha a lelkiatyjával megbeszéli azt, hogy mit érdemes komolyan venni, mit nem. A mi görögkatolikus egyházunk oly gazdag imaéletet kínál, hogy abba nem is érdemes belekeverni mást. Egy egész élet nem elég ahhoz, hogy megismerjük, kiaknázzuk, megéljük. Javaslom tehát, ha szeret keresgélni, szeretne lelkileg előre haladni, akkor ezeket az értékeket keresse, ezekben merüljön el mindinkább.
Ide írhatja a kérdését...
Nincs kérdésem, csak megjegyzésem. Az ősmagyar hitvilággal kapcsolatban az a probléma, hogy egyáltalán nem tudjuk, hogy mi volt az. Amit a mai (modern) magyar "vallások" annak állítanak be merő kitaláció. Nagyon kevés benne a valós elem. egy-egy fennmaradt szó, amit kreatív elmék feltöltenek tartalommal. Sajnos az a baj, hogy ezt elhisszük, mert ha nem hisszük el, akkor nem vagyunk igazi magyarok. Elrettentő példák tömkelege található meg. Szent György nagyvértanúval kapcsolatban például a következő tanítást találjuk a "Táltos Egyház" "dogmáiban":
?A démont és a gonoszt, minden korban, minden alakjában legyőzte?
A sötét erőt fékezte meg Szent György és végül Jézus Urunk is. György testvérünk először 21 ezer éve győzte le a gonoszt, április 24.-én, majd több életén át megküzdött vele.
Szent György Spartacus-ként időszámításunk előtt 90-ben legyőzi Rómát, azaz a sárkányt. Ezzel felszabadultak Róma rabszolgái, akik legyilkolásán ujjongott addig a véres szájú, emberi életek kioltásán kéjelgő római nép. Az emberi lét megcsúfolását vitték végbe akkor is és még korszakokon keresztül, amíg rabszolgákat tartottak, megalázva ezzel az emberi méltóságot, az Istenembert.
Spartacus győzelmét követően a magára talált Róma i.u. 300-ban átírja a történteket, magát győztesként felmutatva.
György szelleme az, aki a kelta, ír rokonságot védelmezi. A kelták Mantan nevű Istenként tisztelték. Egyiptomi leszületésekor Ő maga Atun, Ré Isten édesapja.
Szent György ezen csodálatos, legyőzhetetlen hős életeit, Jézus idejében, mint Keresztelő Szent János éli. Átadja az Istenfiú, addigi több ezer éves, győzedelmes küldetésének vezérfonalát szellem testvérének, Jézus Urunknak. Eddig a korok Isten erejét Szent Györgyben érezhették meg. Amikor Keresztelő Szent Jánosként megkereszteli Jézus Urunkat így szól:
?Én még vízzel keresztelek, de aki utánam jön, tűzzel és szentlélekkel keresztel meg benneteket.?
?Ő előbb volt, mint én.?
Mégsem lepődik meg senki az itt mondottakon: ?Ő hamarabb volt, mint én?. Ekkor még tudatában vannak sokan annak a ténynek, hogy Istenanyánk és Atyánk szerelméből született tizenkét magyar szent közül Jézus volt az elsőszülött gyermek.
Mindenki jól tudja ekkor, hogy Keresztelő Szent János egy fél évvel hamarabb született, mint Jézus Urunk. Mária, Jézus Urunk édesanyja meglátogatta a várandós Erzsébetet, Keresztelő Szent János édesanyját.
Csodatételeiről és bizonyságtételeiről Keresztelő Szent János felismeri a rég nem látott rokonát, szellemtestvérét, aki több mint 20 évet bujdosott édesanyjával, Szűz Máriával Egyiptomban, Magyarországon, Erdélyben, Indiában, és hazatért, hogy a szeretet erejével győzze le a gonoszt.
Itt adja át helyét a legyőzhetetlen Szent György szelleme Jézus Urunknak, aki már nem karddal győzi le a gonoszt, hanem a szeretet, szerelem szentséges erejével. Elindítva egy új világot, egy finomabb Isteni programot, ahol a tudatokért folyó szellemcsaládok harcában ott lapul az egyedüli győzedelmes emberi megmaradás lehetősége: Jézus Urunk halhatatlan szellemiségének követése.
Szóval egy kis kereszténység, egy kis fantázia, máris kész a "ősmagyar vallás". (Tóth Elek)
Természetesen nem efféle badarságokra gondoltam, amikor helyeslően fogadtam azt az indítványt, hogy ne becsüljük alá a magyar hit- és mondavilág értékeit. A magyar népballadákban, népmesékben sok olyan elem található, melyeken keresztül következtetni lehet népünk ősi hitére, hiedelmeire. Jó, ha ismerjük ezeket. Ezek a mesék nem csak mesék. (A fent elmesélt Szent György történet és sok más hasonló azonban még mesének sem tekinthető, inkább értelmetlen agyszülemény.)
Talán a legfontosabb, hogy egymást ne nézzük le, amikor e kérdésekben különbözünk. Ugyanakkor köszönöm ezt a hosszú hozzászólást, mert segít helyretenni, hogy merre keressük ősi hagyományaink terén az értékeket, és merre nem érdemes szellemileg bóklászni, mert ott úgysem találunk.
